2014. július 26., szombat

Kék kabátban, szegfűpiros szívvel

Születnek sorra az önkormányzati választás helyi alkui, hol jó, hol előreláthatóan rossz eredménnyel. Tegnap jeleztem, hogy a csillagok állása a Nyolckerben az, hogy hárompárti Összefogás lesz, és nem a DK adja a polgármesterjelöltet.





Ezernyien ösztökélnek azóta nyilvánosan, privátban, élőben, hogy vegyem föl a harcot, és induljak el függetlenként, mert egy ilyen hárompárti alku az bizony a Nyolckerben semmi másra nem jó, mint Kocsis Máté bebetonozására, és ebben persze igazuk is van. De nem indulok el, mert mikor nyilvános ajánlatomat a DK-nak még időben megtettem, akkor rögzítettem: ha Ők mást támogatnak, akkor sem fogok "bosszúból" elindulni ellenük, mert a kerület hosszútávú érdeke nem az, hogy köztem és a DK között ellenséges viszony alakuljon ki, és országosan sem ez az érdekünk, az tán nyilvánvaló mindenki számára. És persze fontos egy önkormányzati választás, pláne ha abban helyben hosszútávra is DK-dominancia lenne kódolva egy DK-Szabó önálló indulós forgatókönyvvel, de a hitelességem egyik alapja a szavatartásom: ha leszögeztem valamit, akkor nincs olyan érdek, ami azt fölülírhatná. Tehát nem indulok, nem kampányolok, se pro, se kontra a Nyolckerben senki ügyében, országosan pedig folytatom a DK-t támogató sajtótevékenységet.


Mivel a közös jelöltet a kerületi Összefogás még nem nevezte meg, és a kampány még jóval odébb lesz, ezért aztán úgy döntöttem: nem én akarok magyarázkodni az országos és a kerületi netes és élő publikumnak egy hibás döntés miatt. Ehelyett most, amíg még nem sért kampányérdeket, leírom azt a történetet, ami végül ehhez a kerületi önkormányzati indulási végeredményhez vezetett. Nem mindenki számára lesz ez újdonság, informálisan, illetve helyi nyilvánosságban jeleztem jóelőre a problémát, dehát más a Tuareg Blog, meg más egy privát-üzenet, vagy egy nyolckeres Szoci Honlap súlya. Úgyhogy most szépen megírom, mindenki okulására, tekintettel arra, hogy nem egyedi problémáról van szó, még akkor sem, ha esetemben látszik leglátványosabban egy probléma időben való kezeletlenségének végterméke.


A történet főhőse évek óta ugyanaz az ember: Simon György, a DK Nyolckeres választókerületi elnöke. Kezdetben Fideszes volt, majd felvételét kérte az MSZP-be, mostanra pedig a DK kerületi elnöke. Családtagokról nem szoktunk politikában beszélni, ám itt kénytelen vagyok, merthát felesége egyidejűleg IX. kerületi Fideszgóré. Érdekes életút, érdekes kötődések, de lépjünk tovább tetteinek mezejére. Simon György különböző nickneveken aktív résztvevője internetes fórumoknak, ám lényeges, hogy soha nem a saját nevében ír. Legismertebb nickje Netlaw, ezt használta a nyolckeres Szocifórumon is hosszú éveken át. Mindenki tudta hogy Ő az, valamiért mégsem vállalta soha az azonosságot, annak ellenére, hogy többször egyértelműen beazonosításra is került. Fura magatartás egy politikustól ha nem vállalja a nevét, hisz közügyeket bújkálva aligha lehet hitelesen képviselni, dehát ízlés kérdése.


Nos, Netlaw, alias Simon György attól a pillanatól kezdett el ellenem a neten harcolni, mikor Kocsis Mátéval szakítottam, és ellene a keresztesháborút meghirdettem. Akkor Ő még nem volt DK kerületi elnök, tag volt, és ez már több mint kétévvel ezelőtt kezdődött história. Egyetlen témája volt: én. Rengetegszer lépett be a Nyolckeres Szocifórumra, ám soha, még véletlenül sem szólt egy rossz szót sem a kerületi Fideszről, Kocsis Máté nevét pedig ki sem ejtette a száján. Hogy hogyan lehet valaki ellenzéki úgy, hogy az egyetlen valóban, terepen, sajtóban, jogi úton a Fidesz ellen küzdőt próbálja folyamatosan lejáratni, az persze kérdés, föl is tettem, föl is tettük sokszor, ám választ nem kaptunk soha. Lényeg a lényeg, első pillanattól kezdve ellenem küzd, a Fidesz ellen egy percig sem. De térjünk vissza közelebbi eseményekre, mert azok a legütősebbek.


Még ezév decemberében, mikor a DK erősen pária volt, és a puszta megmaradásért küzdött az MSZP-Együtt Páros által kitaszításra kerülten, Simon folyamatosan támogatásáról biztosította Komássy Ákos helyi Szocialista Elnököt. Elég inkoherens magatartás, hogy az addigra már helyi DK Elnök nyilvánosan a Pártja ellenében politizál, és például leszögezi, hogy Ő bizony MSZP országgyűlési jelöltet akar támogatni, és polgármesterjelöltként sem tud mást elképzelni, mint Komássy Ákos Szocielnököt. Még semilyen Összefogás nem volt, de Simon György, újsütetű DK Elnök nyilvánosan amellett érvelt, hogy minden jelölt Szoci legyen. Ja, mellesleg mindeközben az akkori állás szerint szólóban induló DK országgyűlési képviselőjelöltje volt. Mondom: a DK választókerületi elnöke olyan szituban, mikor a DK épp önálló megmérettetésre készül, nyilvánosan mondogatja, ráadásul Szocifórumon, hogy Ő bizony minden választható vezető pozícióra Szocit akar, személy szerint pedig Komássy Ákost.


Az meg már külön kérdés, hogy ez év januárjában hogy is ment olyannyira előre, hogy már a polgármester-jelöltségre is előre Szocit javasolgat, miközben sehol még csak téma sem volt akkoriban az őszi önkormányzati választás. Aztán mikor februárban összejött az Összefogás, akkor szándékait egész konkrét cselekvésbe formálta: leadott papíron egy együttműködési megállapodást a Szocik asztalára az önkormányzati választásra. Ezt aligha a saját tagságával, pláne nem a DK országos vezetésének tudtával tette, már maga a gesztus is eleve árulásgyanús. Mondom ezév februárjáról van szó, mikor épp nehéz szülés után létrejött az Összefogás, és az országgyűlési kampány még el sem indult. A javaslat tartalma még ennél is hátborzongatóbb: annyi volt benne, hogy az MSZP és a DK mindenben együttműködik, a polgármesterjelölt Szoci, a lista első három helye Szoci, és negyedik helyen van egy DK-s, persze ki más mint maga Simon


Pechjére akkortájt Komássy épp az MSZP jövendő kétharmadában hitt még, így az ajánlatot elutasította, de megmutatta pár Szocinak. Ja egyébként Netlaw évek óta tartó tevekénységére ezernyi tanú van, az itt leírtak nettó tények. Azóta sem történik más, mint Simon György minden ponton a Szocikat, személyesen Komássyt tolja előtérbe, olyan szinten, hogy Komássy folyamatosan azt nyilatkozhatta, hogy Ő lesz az Ellenzék közös polgármesterjelöltje. A szomorú az, hogy ezt joggal tehette, hisz a kerületi DK Elnök olyan szinten képviselte a Szocik nettó érdekét, hogy akár kampányfőnöknek is beállhatott volna Komássyhoz. Ha valaki keresné a helyi Szocifórumot és hiányolná a linket, akkor mondom: nincs. Azért nincs, mert Komássy egy nap alatt eltüntette, önmagának is ellentmondó nyilatkozatokat téve a megszüntetés okáról. Van azért pár mentésem az akkori beszélgetésekről, de a lényeg nem az, hogy én mit dokumentáltam, hanem a múlt eltüntetése, ami eléggé Fideszízű szokás.


Nos kérem, ez a képlet. Kocsis Máté tanácsadói állással megvette Komássy Ákos Szoci Helyielnököt, Simon György kerületi DK Elnök pedig egyetlen ember érdekeit képviseli a sajátján kívül: Komássy Ákosét. Ez lesz most a kerületi Összefogás, mely Kocsis ellen elindul. Előzményeik ismeretében tán a legegyszerűbb az lenne, ha egyenesen a Fidesz listáján kérnének maguknak helyet: eddigi tetteikért meg is kapnák, jobb eredményt érnének el, és a valós érdekképviselet szempontjából is hitelesebb lenne. Nos ennyit a konkrét esetről, és akkor általánosságban, röviden. A DK országosan és összességében tökrendben van, moralitását, politikai krédóját és gyakorlatát tekintve. Sok helyen azonban még ott bújnak olyan emberek, akik biz nem a DK politikáját képviselik, hanem korábbi Szoci spanjaik érdekeit. Előbb-utóbb persze minden kiderül, el fog válni a búza az ocsútól, de nem árt tényszerűen bemutatni, hogy hogyan is működik ez a gyakorlatban. Merthát vannak bizony a DK soraiban még számosan olyanok, akikről a címet adtam.

Kék kabátban, Szegfűpiros szívvel.


18 megjegyzés:

  1. Gábor! Ez már úgy, de úgy össze-vissza van fonódva, nőve, hogy szét se lehet szedni. Ha ez így lesz igaz, hogy őt támogatja a DK, akkor igazán nem köt semmi ahhoz, hogy ne indulj el függetlenként, még akkor se, ha a DK támogatja. Az ő zsebükben sincs a bölcsek köve, mint tudjuk. Ők is tévedhetnek!!! Az igazi "szolgálat" az, ha eltünik Kocsis és badája, melybe én a fölsorolt személyeket is beleértem. Gábor! Át kéne ezt még gondolni, fölmérni,hogy mennyi a civil támogató, s akkor dönteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, Gábor ne adja fel, nyerje meg a DK-t, hogy támogassa úgy, hogy ellenében ne indítson senkit a triumvirátus. Önálló indulás csak továbbaprítaná az ellenállást Kocsissal szemben. Tehát, ebben a formában nem frankó ez az agitálás, kedves Horváthné.

      Törlés
    2. Azért még az "aprózódást" sem tartom ebben az esetben bajnak, ha olyan indul bárki támogatásával, aki a cikkben szerepel....

      Törlés
  2. Egyetértek. Én is azt szeretném, ha Gábor nem adná fel! A DK vezetés meg remélem időben észreveszi, hogy áruló van a soraiban. Nekem ugyan semmi érdekem nem fűződik ehhez, de szeretném, ha már nem a "szemét" dominálna a politikában és az ilyeneket megszégyenítve közösítenék ki azok, akik ebben érdekeltek.

    VálaszTörlés
  3. Na Gábor ezért nem fog a DK helyben téged támogatni soha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komiszár: Miért nem?A politikában nincs olyan, hogy soha. Inkább meg kéne köszönni, hogy felfedi az árulókat.

      Törlés
    2. Érdeklődve várom ennek kifejtését, Komisszár :D

      Törlés
    3. Nyuszó hagyjuk már ezt az árulózást, demokrata szájából ez nem menő. De, hogy Gábornak válaszoljak, miért nem fognak soha támogatni ebben a formában. Az az igazság, hogy elvesztegetted ezt a 4 évet. A politika (te pontosan tudod) nem haverságon, meg macsó kivagyiságon múlik, hanem kőkemény érdekek mentén mozog. Te a kerületben jelenleg politikailag súlytalan vagy. Nem látszol. Inkább vagy botrányhős mint vállalható politikai szereplő, ezért max. titokban tárgyalgatnak veled, de amint picit rád villant a médiafigyelem (lásd Portik ügy) mindjárt hanyatt-homlok menekül mindenki lázas elhatárolódás közepette. Persze tök jó a blogolás, jól is csinálod, de a terepen nem látszol. Nem, nem a haver cigányoknál és ismerősöknél, hanem a sima választópolgárnál aki pl. nagy ívben leszarja a magánháborúd Kocsis ellen, és kb. azt gondolja a kerületi romákról mint a Pásztor rk. Miskolcon. Neked már 4 éve a kerületben kéne nyüzsögnöd, az összes választáson megmérettetve magad. ÉS ha valóban annyian támogatnának mint ahogy gondolod/mondod, akkor arra ott lennének a kőkemény bizonyítékok a választási eredmények formájában. Na az lenne a tárgyalási alap. Akkor még a helyi DK-soknak is odakoppintanának felülről hogy mi az "irány". Persze a Komássy gyerek inkább leveti magát a pártszékház tetejéről mint hogy téged támogasson de az egy másik történet. :D Én a helyedben nem várnék tovább. Már ha tényleg komolyan gondolod, nem csak a fotelből vagy megmondóember. Uff :)

      Törlés
    4. Simán igazad is lehetne, ha most indulnék Neki a Nyolckeres politikai pályának. Csakhát ugyebár ez nem épp így van, nyertem pár választsát polgármesternek, magamnak mint egyéni képviselőnek, van egy olyan kontakthálóm, ami messze erősebb mindenki másénál, meg mellesleg kb. 500 állandó józsefvárosi olvasóm. Ha én mozgósítok, ott mozgósítva van, nem vagyok nyeretlen kétéves újfiú. Pontosan tudom a helyiértékemet, és azt nem épp a DK-val szemben akarom bebizonyítani. Most szépen megeszi a Simon-Komássy Duett amuit összelapátolt, aztán akkor erősen új helyzet lesz. A Blogom mozgósítóképességét se becsüld alá, emlékezz csak a Kettős Mérce médiatüntetésre, és a Mércék már nem olvasottabbak, mint én. Kapott egy bónuszt a DK, a többire október 12. után majd rátérek.

      Törlés
    5. "Komisszár", demokrata szájból az árulózás nem menő? Ez meg mekkora csacsiság már. Szerinted árulók nem léteznek? Titkosszolgálat nem létezik? Bomlasztásra kiképzett ügynökök nem léteznek? Ugyan már... A Gábor által leírt forgatókönyv kicsiben ugyanaz, mint az országos választáson, ahol a fidesz-mszp-együtt összefonódás annyira egyértelmű volt, hogy a résztvevők nem tagadták, az mszp-s kampányfőnök videón bratyizott a fideszessel, az együtt kampányfőnöke pedig nagy interjúban vallotta be, hogy elfogadta az mszp-s instrukcióit a kampány lefojtására!
      Magam is több velőt rázó históriát tudnék majd egyszer a klubban elmesélni arról, hogy miként dúltak szét jobb sorsra érdemes pártokat és civil szervezeteket hasonló módszerekkel. Azért tehették, mert a naív, hasznos hülyék mindannyiszor hitetlenkedtek, nem bírták elhinni, hogy árulás létezik! Amíg a demokraták naív hülyék, addig ezek a sztorik, mint a Gáboré, újból és újból meg fognak ismétlődni. És Magyarországnak annyi.

      Törlés
  4. Már a DK vezetésnek észre kelett volna venni a csalit, Szabó. Gábor már figyelmezsztetett én nemszeretném az ellenkezőjét a bukást mert a Dk hoz tartozom! De akkor bukik a DK! Amit nagyon sajnálnák de a sajnálat kevés! Döntés okosan és csak a DK!! Ne legyen hátizsák !Lázsd Fodor Gábort! meg a többit!

    VálaszTörlés
  5. Gábor ez igen velős cikk s nagyon igaz amit írtál .
    Minden időben látni kell a valóságot , bár ezt sokaknak nem felel meg ...

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gábor! Teljesen egyetértek Veled, mint írtam tegnap is ne hagyd magad. A hármas triumvirátus előbb-utóbb meg fog bukni, de addig még sok kárt okoznak. Jó lenne ha sok-sok 8.kerületi lakosnak fény gyúlna a fejükben és összefognának még az önkormányzati választás előtt és elzavarná őket. Tudom kevés erre az idő........... de nincs lehetetlen csak tehetetlen. Ezt nem Rád értettem.

    VálaszTörlés
  7. Az őszi önkormányzati válastás is úgyan olyan lesz,mint a parlameti választás.Ezt nem peszimistánként,hanem realitásként mondom.Az önkormányzati választások mindig az érdek mentén zajlottak.Most meg............Épen ma hallottam,hogy egy Szabollcsi DK-ás vezető
    víssza lépett,mert egy állást ígértek neki,amit már meg is kapott a Fideszes polgármestertől.Hol van itt ebben a rohadt országban demokratikusan gondolkodó emberek akik képesek egy állás miatt feladni demokratikus mentalitását!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Hát azt hiszem legjobb, ha a dk passzív marad--Gábor azt mondja a dk szocit fog támogatni, másutt pedig azért lépett ki valaki, mert a dk nem támogatja eléggé az mszp-s jelöltet--
    Mivel most Budapesten kívül sok esély nincs --tök mindegy! A kisebb településeken független jelölt lesz--szóba se kerül párt---a nagyobb településeken pedig legfeljebb a listán---ott viszont az mszp nem tesz gesztust méltányos ajánlatot--ezért aztán a dk-nak legjobb, ha passzív marad---vagy külön indul. Gábornak igaza van! építkezni kell!
    Bár Orbán mai beszéde --- mondjuk úgy: merész volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ott lesz lemorzsolódás, ahol a DK passzív marad.
      De majd jól elmagyarázzák az összefogásban DK-n kívüliek, hogy a siker az ő érdemük és a kudarc a DK-é.

      Ha Komássy benne lesz az összefogásban, akkor tudok pár embert, aki nem megy el szavazni a 8kerben.

      Törlés
  9. Jól teszed, hogy nem indulsz. Teljesen igazad van. Itt nem tudom kifejteni, hogy miért. Végignéztem a névsort. Rájössz/ jöttél. :)

    VálaszTörlés
  10. Önkormányzati választás 2014. Józsefváros.
    Még mindig nem tudom. hogy lesz megakadályozva Kocsis Máté és képviselőtársainak ismételt megválasztása. Nagy büdös lapítás van.

    VálaszTörlés