2015. szeptember 30., szerda

Magánügy

Magánügy? Akkor minek írom meg, nemde. Valójában persze csak annyiban az, hogy nem a tipikus oknyomozó, elemző, vagy valami közeseményről beszámoló cikk jön, hanem egy speciális fajta. Rólam szól. A bloggerről.




Meg kellett volna ezt már írnom kábé egy hónapja, de valahogy mindig volt sürgősebb, fontosabb dolog, amire reagálni kellett. Orbán menekültellenes hadjárata, az ahhoz kapcsolódó ellenállás, tüntetések, régóta előrejelzett, aztán beütött korrupciós ügyek, pártom eseményei, vagy épp Nőverő Máté elfasizálódása: mind gyorsreagálású blogokat igényelt. Úgyhogy tologattam, rakosgattam egyre hátrébb, ejj ráérünk arra még, de itt a határ: szeptember 30., ma már nem húzhatom tovább. Nem szoktam rizsázni, most sem fogok: abból élek, hogy blogot írok, és hogy Olvasóim önkéntes támogatást nyújtanak. Egyszer fordultam eddig Közönségemhez, február utolsó napján, és sikerrel: mindezidáig ki is tartottak azok az anyagi javak, melyeket Tőletek kaptam. Büszke is vagyok erre, az újságírónak ugyanis két nagy elismerés van: ha sokan olvassák, és ha Olvasói értéknek is tekintik az általa leírtakat, így hozzájárulnak a további írások lehetőségéhez. Ha Nyugaton lennénk, itt be is fejeződne a cikk, föltenném a bankszámlaszámot, oszt kész, ott nem kell megmagyarázni nyilvánvaló dolgokat. Ám a mai Magyarországon, a Gyűlölködés Honában bizony nem árt tisztába tenni pár egyébként rémegyszerű dolgot.


A helyzet ugyanis az, hogy kapok netszerte rengeteg mocskolódást azért, mert a blogomból élek. Egy része ezeknek valaha volt újságíróktól jön, akiket semmi más nem motivál, mint a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" idiotizmusa. Valaha nagy lapoknál dolgoztak, onnan kapták a fizetésüket, aztán eljöttek - megszűnt az újság, vagy csak az illetőt építették le -, és olyasmit csinálnak, mint én: független újságírást. Csakhát rá kellett jönniük, hogy a független újságírás nehezebb móka, mint egy nagy médium biztos anyagi háttere: itt bizony csak az marad meg, akit elegen olvasnak ahhoz, hogy támogatásaikból végezhesse a blogger a dolgát. A másik olyan csoport, akiknek baja van velem, a politikai ellenfeleim és holdudvaruk. Mivel cikkeimben nem beszélek mellé, nem kímélek senkit, aki nem érdemel kíméletet, így aztán rendszeresen bele is találok olyan dolgokba, amiket szeretnének eltitkolni. Na, az eltaláltak persze nagy hangon moralizálnak: menjek vissza fogorvosnak, végezzek valami "rendes" munkát, megatöbbi. Abban mondjuk nem is akarok elmélyedni, hogy vajon munka-e a blogírás: próbálja meg, aki szerint nem, írjon olyan témákban olyan rendszerességgel olyan blogokat, amik aztán Olvasók tízezreinek állandó érdeklődését képesek kiérdemelni. Aztán ha sikerült, akkor rájönnek: bizony több ez, mint egy főállás, egész embert, teljes ráhangolódást igénylő feladat, a nap 24, a hét 168 órájában.


Azt meg gondolom Olvasóim észrevették, hogy a Tuareg elég egyedi blog: nem csak dumálok, és megírok máshol, másokkal történt eseményeket, hanem terepen, a Valóságban élve meg is csinálom, amiket újságíróként megcsinálandónak érzek. Nem másnak ajánlgatom, fogjuk meg és vigyétek stílusban, hanem ha valami értelmes dologra bukkanok gondolkodás közben, aminek haszna lehet Orbánördög gyengítésében, abba bele is vágok. Nem tudok olyan blogról, de még nagyobb médiumról sem, amelyikből egy folyamatosan tüntető Mozgalom, aztán meg egy Párt nőtt ki. Persze erről is érdemes néhány szót ejteni, mert mocskolódóim az élő fába belekötés részeként e témában is sokat kamuznak. Soha, semilyen körülmények között az általam összehozott politikai szervezetekből egyetlen fillért nem veszek ki, olyan szinten tartom magam távol a közösségi kasszától, hogy mindig más intézi a pénzügyeket. A dolgok sorrendje is persze egyértelmű: már rég blogger voltam, mikor a Mozgalmat, később a Pártot összehoztam, úgyhogy a blog nem azért lett sikeres, mert volt hozzá szervezet, hanem a szervezetek fejlődését és puszta létét segítette elő a blog ereje. Most meg aztán pláne egyértelmű, hogy a blog nem szervezetfüggő: már nincs pártom, még nincs semilyen más későbbi organizálódás, van a blog, meg én, oszt ennyi.


Na, asszem sikerült pár téveszmét kellően helyretennem, akinek meg nem, ott a hiba nem az én készülékemben van. Blogger vagyok, mikor a rendszeres rendőrségi és bírósági csatáim mennek, és megkérdik, mi a foglalkozásom, mindig ennyit válaszolok: újságíró. Jóideje annak is érzem magam, olyanná vált a szemléletmódom is, úgy is élek. És akkor Kedves Olvasóm, most Rajtad a sor: kérlek, támogasd a munkámat. Köszönöm Neked, Nektek, az eddigieket is, és az ezutániakat: elfogulatlanságom, függetlenségem, objektivitásom biztosítékai Ti vagytok.

Számlatulajdonos: DR NAGY KRISZTINA
Számlaszám: 11773054-00407531     Pénznem: HUF
IBAN: HU64 1177 3054 0040 7531 0000 0000
BIC (SWIFT) Kód: OTPVHUHB

2015. szeptember 28., hétfő

Lemondtam

A kör bezárult. Másfél éve innen, a blogból indult el az Ország Gyűlése Mozgalom a Kossuth térre, hogy állandó tüntetéssel tiltakozzon az Orbáni Önkény ellen, majd párttá alakulva nekivágjunk az Ország felébresztésének. És most az alapító visszatér oda, ahonnan mindezt elindította: a blogjához, hogy röviden leírja, mi történt.




Tömérdek vezetői és politikai tapasztalattal a hátam mögött az idők folyamán kőbe vésődött erkölcsi normákat követek. Őszinteség, becsület, ilyesmi, konfliktusaim a világgal, de főleg az Országgal ebből adódnak: nem vagyok hajlandó soha könnyebb utat választani, kegyes hazugságokat képviselni, vagy akár csak elviselni, félrenézni, önmeggyőzni. Mindig a tényekre hagyatkozom, és csak azokra, és saját magamra is természetesen ugyanazokat az elveket alkalmazom, mint a külvilágra: nálam nincs bort iszom és vizet prédikálok játék. Erkölcsi, elvi okból mondtam már le vezetői posztokról: 2007-ben Nyolckeres önkormányzati képviselőségemről, frakcióvezetőségemről, meg tonnányi bizottsági tagságomról, az egzisztenciámról mondtam le, mert saját pártom polgármestere elfogadhatatlan normákat kezdett el követni. 2012-ben pedig ugyancsak a Nyolcker városüzemeltető csúcscégének igazgatói székéből álltam föl, mert egykori barátom, fogadott öcsém: Kocsis Máté elfideszesedett, emberből pártdroiddá vált. Mindkét esetben kaptam remeknél remekebb anyagi jellegű ajánlatokat, hogy ne tegyem, mindkét esetben visszautasítottam: rühellem az elveiket aprópénzre átváltó politikusokat, és inkább szegény leszek, de nem követem a példájukat.


A Nincs Alku Párt - NAP elnöki tisztéről való lemondásomnak nincsenek anyagi vonzatai, ennyiben eltér minden korábbi hasonló tettemtől, de csak ennyiben. Ismét olyan szituba kerültem, mikor elvek és emberek között kellett választanom, és mindenkor az elvek lesznek a győztesek, így most is. Nem véletlenül adtam a Pártnak ezt a nevet: Nincs Alku! Az alapító társak, az időközben csatlakozottak, növekvő számú szimpatizánsunk pontosan értette, mit jelent. Az elvek és erkölcsök mindenekfölöttiségét, mely ha kell felülírja a barátságokat, személyes érzelmeket is. A magyar politika ugyanis nagyrészt épp az érzelmek elvek fölé emelése miatt rothadt el 25 év alatt: a sajátjaival mindenki megbocsájtó volt, összezárt, mikor valaki a sorokból mutyizni kezdett, így lassan normává vált a részrehajlás, és a korrupció. Egy elvi, erkölcsi alapú szervezet egyszerűen nem teheti meg, hogy a legkisebb kompromisszumot is megkösse, mert elveszti létalapját, és megindul azon a lejtőn, amin a mostanra a legaljára érkezett jelen politikai garnitúra is csúszni kezdett. És ez folyamatos kontrollt igényel, és nehéz, emberi döntések rendszeres tömegét. Hisz 25 évnyi társadalmi alapnormává vált részrehajlás, szubjektivitás megtette a hatását: mindenkiben, még a legjobbakban is ott a késztetés a kivételezésre.


De akkor sem lehet, nem oldhatunk meg jelen problémákat soha azon az áron, hogy ezzel később nagyobbakat hozzunk létre. A Nincs Alku Párt - NAP az Ország legbátrabb és legtisztességesebb demokratáinak gyülekező helyévé vált, és ez igaz távozásom után is. Ám épp az állandó terepterhelés miatt megindult a kasztosodás: ki régebbi tag, ki tett többet és mit, ki van terepen, ki csak fészbukon, ésatöbbi. Baráti csoportok jöttek létre, ami még önmagában jó is, de akkor már nem, ha a barátok a nembarátokkal szemben más viselkedést tanusítanak, mert onnantól nem egy nagy közösség van, amit Pártnak nevezünk, hanem sok kicsi, amelyek egymással is birkóznak. Emberileg persze érthető a dolog: 14 hónapnyi terepkihívás, olyan akciók, olyan kitartás, melyre a NAP aktivistáin kívül senki nem képes az Országban, összezárja a sorokat. De ezzel egyben gátját szabja a szervezet növekedésének: senki sem csatlkozik szívesen oda, ahol csak másodrendű polgár lehet, és akként is kezelik. Márpedig ha egy egész Országot akarunk szisztematikus munkával ráébreszteni, hogy a részrehajlás, az érzelmek ráció fölé emelése, az egyén közösség elé helyezése az igazi rákfene, és mindaddig lesz Orbán, vagy valami hasonló, amíg a lelki alapokon nem változtatunk, akkor azt bizony saját sorainkon belül is éppúgy képviselni kell, és a tettekben is.


Nem volt itt hatalmi harc, eltérő koncepciók csatája, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a legrégebbi, a terepen legtöbbet teljesítő csapattagok egy része alakított ki olyan belső normákat, amelyek a NAP egészének nyitottságával, befogadó szellemével szembementek. És ha mindez ráadásul a Sátorban válik uralkodó jelenséggé, mely a jelképünk és szívünk is egyben, akkor ott csak két verzió van: vagy műtét, vagy újjászületés. Lett volna hozzá politikai erőm a szervezeten belül, hogy kivágjam a gócot, csakhát tettem anno egy fogadalmat a régi tagoknak: ha nem bírom Őket meggyőzni valamiről, akkor én távozom. Hetek óta mentek a beszélgetések a sátorban, mindent elkövettem, hogy elfogadtassam Velük: ezt így nem lehet, nincsenek előjogok a szervezetben és nem elintézési módja a nézeteltéréseknek a "ki van itt régebben" végső, mindent überelő érv. Úgyhogy ahogy anno vállaltam: eljöttem, nemcsak az elnöki pozícióból, de a Pártból magából is. Félreértés ne essen: a NAP per pillanat is messze a legtisztességesebb politikai alakulat az Országban, az ott levők pedig a legkiválóbb demokraták, akikkel valaha találkoztam. De én már egy ideje nem relativizálok: nekem az kevés, ha valami egy másikhoz képest sokkal jobb, az én alapvetésemben az abszolút jó a követelmény, és ebben nincs alku.


Itt jönne most az, hogy magam merre megyek tovább. Ígértem is a lemondásom keretében zajló vitákban a NAP belső csoportjában, hogy erről tájékoztatást adok. Ami biztos: megyek tovább, a Tuareg nemcsak egy jelkép a blogom címében, hanem egy mentalitás vállalása: mindig úton lenni, soha nem megállni, és főleg soha nem föladni. Csalódtam emberekben, de sokkal többen vannak, akikben nem, és akik számítanak is arra, hogy addig utazunk az ismeretlenbe, míg végül oda is érkezünk, hogy megismerjük. Elgyászoltam a hétvégén a NAP-ot, de kapkodni sem akarok: van a fejemben egy kép a hogyan továbbról, fogok is a héten erről blogokat írni, de a végső döntést olyan emberek véleményének ismeretében fogom meghozni, akiket alkalmasnak tartok az abszolút elvszerűség képviseletére. A 14 hónapnyi kőkemény történet ugyanis maximálisan teljesítette a "lakva ismeri meg az ember a másikat" követelményét. És bőséggel vannak olyanok, akikkel nem szállt el a paripa, akik nem előjogként tekintenek eddigi tetteikre, és Velük lesz is megbeszélnivalóm. Ez a hét az újratervezésé, a beszélgetéseké, a hangosan gondolkodó blogoké, hétvégén pedig összehívom mindazokat egy megbeszélésre, akiket alkalmasnak tartok a továbbmenetelre. És persze hová máshová, mint a Kossuthra... Mert vannak dolgok, amik nem változnak.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

2015. szeptember 25., péntek

Titkos tervek

A háború és a politika még civilizált országokban is nagyban hasonlít egymáshoz, közismert a mondás: előbbi az utóbbi folytatása más eszközökkel. És mindkettőre igaz: végül az nyer, akinek jobb Terve van. Lássuk, kié milyen.




Orbán Terve nem épp titkos, hisz jóideje tart a megvalósítása, a szemünk előtt bontakozott ki teljes valójában. Röviden összefoglalható: Zsigeri Terv, persze nem kitalálója, hanem a megvalósításában résztvevők részéről. A legalantasabb ösztönökre épít: kollektív gyűlölet, a magyarság történelmi kudarcaiból származó kisebbségi komplexus túlkompenzálása, turbómagyarkodás, népbutítás, agymosás. Sajnos sikeres, mert ebben Orbán roppant tehetséges: érzi, hogy a gyűlöletre áhítozó csoportok mit szeretnének hallani, és azt is tudja, hogy elegen vannak-e ahhoz, hogy általuk gyakorolhassa a Hatalmat. Soha eszébe sem jutott az Ország egészét szolgálni: patikamérlegen kiegyensúlyozta, hogy mennyi fanatikus követő és megfizetett zsoldos kell a választási győzelmekhez, ezt a nagyjából a Nép egyharmadát jelentő csoportot maga mellé vonzotta, azon az áron, hogy a másik kétharmadot víz alá nyomja. Megcsinálta, aprólékos, szisztematikus meló volt, másfél évtizedig tartott, és most Övé az Ország, ha a Nép nem is. Gondolná az ember, hogy ha egy Terv ennyire átlátszó, akkor az könnyen legyőzhető egy jobb ellentervvel. Hát igen, itt kezdődnek a bajok. Ha az ember végigelemzi az elmúlt évtizedet, akkor rájön: egyszerűen nem volt ellenterv. Rögtönzések, átmeneti, taktikai győzelmek voltak, de átfogó Terv Orbán ellensúlyozására és végül legyőzésére sehol sem volt.


Ezzel együtt nem gondolom, hogy a jelenlegi ellenzék ne rendelkezne tervekkel. Rendelkezik, bár a dolog jellege folytán azt nem osztják meg a nyilvánossággal, többnyire saját tagságukkal sem, ez még rendben is lenne, egy jó stratégia ha idő előtt kiderül, lehetetlenné teszi annak megvalósítását. Ám a különböző pártok tevékenységéből nem akkora varázslat kitalálni, hogy mi is a Tervük, pont ezt teszem most. Kezdjük tán az MSZP-vel, mint legnagyobb demokrata ellenzéki erővel. Illetve egy pillanat, kis kitérő, az érthetőség kedvéért: minden szervezetnek, így a politikaiaknak is van minimum két Terve. Az egyik a Győzelmi Terv, a másik a Megmaradási Terv. Előbbi arról szól, hogy mit szeretne a párt elérni, hogy céljait maradéktalanul megvalósíthassa, hisz alapvetően erre valók a politikai pártok: cselekvési programot kormányzással valóra váltani. Utóbbi meg arról, hogy mi kell a szervezet puszta létéhez: nem egy világmegváltás az ilyesmi, de egy párt sem hülye: létezni akar, bármi áron. És akkor vissza kezdőpártunkhoz, az MSZP-hez. Győzelmi Terve mostanra nem nagyon van, mikor az elnökségük tagjai zárt körben üldögélnek, aligha az a téma, hogyan is legyenek újra Horngyulai erejűek. Kockázatot nem vállalnak, kicsit így, kicsit úgy lavírozgatás folyik, a saját megmaradt szavazóbázisuknak játszanak, a maximum amire számítanak, az egy koalícióban való együttes demokrata kormányzás esetén pár minisztérium, oszt csókolom.


Azért is ily kisigényűek, mert ezzel a Megmaradási Tervüket is kielégítik: láthatóan elfogyott már minden szavazójuk a nettó törzsgárdán kívül, de az őstagok kitartanak, az meg elég lesz még jó ideig bármilyen választáson egy parlamenti frakcióhoz. Minek tehát kockáztatni, ha nyerni úgysem lehet, csak elveszni, és a saját szempontjukból igazuk is van. Ugorjunk most a PM-hez, mint legkisebb mért demokrata ellenzéki erőhöz. Karácsony Gergelyt személyesen is bírom, de asszem Zugló polgármesteri székének elnyerésével meg is érkezett a Neki való helyre. Sosem volt igazán pártpolitikus, inkább civil mentalitású, a jó polgármesterek meg ilyenek, szerintem beválik, és meg is választják majd önjogán újra. Már ha lesznek még ilyen választások, de ez más téma most. A lányok mellette - Szabó Timi, és Rebeka - önmagukban nem átütőek, és Karácsonynak szüksége is van rájuk a kerület vezetéséhez. Ugorjunk eggyel följebb, az Együtthöz. Az Ő Tervük nagyjából ennyi: Juhász Péter. Juhász oknyomozóként, aktivista civilként jól teszi a dolgát, Tömeget képes személye folytán megmozgatni, és az egyébként pártellenesek is megbocsátják Neki, hogy közben az Együtt alelnöke. A kérdés hosszabb távon csak az: vajon Juhász képes lesz-e feljebb tornászni az Együttöt, vagy az húzza le Őt. 


Lássuk az LMP-t. Schiffer elkúrta. Másfél éve változatlan a három parlamenti baloldali párt támogatottsága - illetve inkább fogy, de szinte mindegy -, és ebből Ő nem képes profitálni semmit. Aprópénzre váltotta kezdeti hitelességüket, kap kisebb-nagyobb szívességeket Orbántól - parlamenti frakció megadása törvénymódosítással a legdurvább, aláírásgyűjtéseknél is sok a hír az LMP-nek átadott Fideszes adatokról -, és azokat meg is hálálja. Lassan többet mutatkozik együtt Fideszes Górékkal, mint bárki mással, ez meg azért át is ment már a Népen: nagyjából helyes az a meghatározás, hogy a Fidesz Zöldtagozata. Győzelmi Terve valszeg azonos a Megmaradási Tervével: parlamenti lét, annak minden szervezeti és anyagi előnyével, aztán mérleg nyelvét játszani, ha esetleg az Élet úgy hozza. Jöjjön végül a Demokratikus Koalíció. Nekik van Győzelmi és Megmaradási Tervük is, gondolkodó embernek régóta lejön, hogy pontosan mit is csinálnak, és amögött milyen számítás áll. Tulajdonképpen megalakulásának körülményeiből következett a cél: a baloldal vezető pártjává válni, hisz kezdetben az MSZP elletétpárjaként határozta meg magát, mind erkölcsi, mind szervezeti kérdésekben.


Jó stratégia volt ez, kezdetben mozgósította is az MSZP-ből kiábrándult aktív ellenzékieket, és rengeteg olyat is, akik még semilyen párttal nem szimpatizáltak ezelőtt. Utcai aktivizmus fullgázzal, rendszerkritika, gyűltek az önkéntesek, csak idő kérdése volt, mikor csap át szavazótábor-növekedésbe a szervezeti erő. Aztán egyszercsak ezt a stratégiát megváltoztatták. Lett helyette az összefogás-összefogás-összefogás mantra, ami a kialakuló szimpatizánsi tábort elbizonytalanította: ha egyszer az MSZP-vel szemben határozzák meg erkölcseiket és céljaikat, akkor hogyan lehet mégis összebútorozni velük? Hogy mi állt ennek a hibás döntésnek a hátterében, sosem tudjuk meg: tán a Varjú László által a DK-ba behozott MSZP-mentalitás - ld. kis torta is torta, csak jusson belőle - tán Gyurcsány elfáradása, fene tudja. A tény annyi, hogy a DK már nem rendszerkritikus, korábbi önmagával szemben simán bennül a diktatúra parlamentjében, a Varjú László által összeválogatott önkormányzati képviselői nagyrészt részesei a Narancsönkormányzatok közbeszerzési mutyijainak


Érdemi és aktív politika helyett átállt a médiapolitizálásra, csakúgy sorjáznak az általuk nyitott látszatsemleges blogok - Európa Kávézó, Nyugati Fény, Kelet Narancs - az ATV is tolja Őket ezerrel Klubrádióstul, a fészbukon minden második poszt valami DK-s mém. Összefogás-összefogás-összefogás, valójában meg trójai faló taktika: a héten megszámoltam, a DK által kiadott, vagy terjesztett médiaanyagok egyharmada valamely más ellenzéki szervezet lejáratásáról szól. Persze főleg az MSZP-t ütik, jameg a civileket, náluk látnak még lenyúlható szavazókat. És aki ebből a kamuösszefogósdiból nem kér, mert megismerte az összefogás DK-s értelmezését, ami nagyjából ennyi: Hajráferi! Csakadéká!, az rögtön ellenséggé válik. A valóság az, hogy a DK éppúgy besimult a rendszerbe, mint az MSZP, sem erkölcsi, sem szervezeti szempontból nem különbözik Tőlük, illetve csak annyiban, hogy feleakkora. Bizonytalan, középen álló szavazóit rég elvesztette, kizárólag az MSZP-től való elszívásra játszik, de már ez sem sikeres: az elmúlt év közvéleménykutatási adatsora egyértelmű: a DK ottragadt a parlamenti küszöbnél, és már az MSZP-től sem képes újabb szavazók elhozására. Ezzel együtt az Ő Győzelmi Tervük továbbra is az összefogás mantrázásával a baloldal vezető erejévé válni, Megmaradási Tervük meg annyi: bent lenni a parlamentben és az önkormányzatokban. Utóbbi sikeres, az előző meg aligha lesz az. Hát nagyjából ennyi. Ja, hogy hol található Orbán ellen hatásos, az Ország érdekét szem előtt tartó Terv a felsorolt parlamenti erőknél?

Hát az nincs.


2015. szeptember 23., szerda

Négy kérdés a Parlamenti Ellenzékhez

A Nép döntő részének elege van a mellébeszélésből és a látszatcselekvésekből. Igazi kérdésekre akar igaz válaszokat, vagy apátiában marad, hagyva Orbánéknak, hogy azt csináljanak, amit csak jólesik. És azt már megtapasztaltuk, hogy Nekik az elnyomás és a szabadrablás esik a legjobban.




Riasztó adatokat közölt az Ipsos szeptemberi közvéleménykutatása: újra erősödik a Fidesz, a Jobbik is tovább menetel fölfelé, a parlamenti ellenzék meg épp ugyanott van, ahol volt: a semmi közepén, teljesen esélytelenül arra, hogy akárcsak megszorítsa a Diktátor Pártját. Lehet persze ilyenkor a közvéleménykutatót szidni, de egyrészt az Ipsos a legkevésbé elfogultak egyike, másrészt meg nem árt némi memória: az elmúlt év három egymást követő választásán nem a kutatók buktak meg, hanem azok, akik nem hittek az adatoknak. Tudom persze, hogy a parlamenti ellenzék pártjainak tagsága szereti a tényeket semmibe venni, helyette hinni erősen, bár azt is látom, hogy maradtak azért értelmes és a valóságot megérteni akaró emberek is a soraikban. 14 hónapja utcán létezve pedig van némi képem, hogy miért is nem hajlandó a Nép az Ország valaha volt legpocsékabb kormányzását és annak elkövetőit azzal büntetni, hogy hivatalos ellenzékéhez pártol: pont ugyanolyan hiteltelennek érzi Azokat, mint Emezeket. Huhhh, már jön is felháborodás, csakhát berakom ide az Ipsos grafikonját, lehet a világra, meg a Népre, meg rájuk, meg rám, meg mindenkire haragudni, attól még a siralmas tények nem fognak változni. Pedig épp változhatnának.


Nem olyan nagy dolog, ami ehhez kéne. Összvissz pár alapkérdésre kéne őszinte választ adni. És én most ezt a pár alapkérdést szép sorban föl is teszem, aztán lássunk két dolgot: először is azt, hogy egyáltalán a címzettek közvetlenül vagy közvetve válaszra méltatnak-e. Előfordult már ilyesmi, legyünk kicsit naivak, hátha most is megtörténik. De ennél fontosabb dolog, hogy ezeket a kérdéseket a parlamenti ellenzék pártjainak aktivistái megértsék, és föltegyék saját vezérürüiknek. Ha ugyanis elégséges számban elég eltökéltek, akkor nem tehetik meg a pártgórék, hogy kitérjenek a szembesítés elől, egy régi és aktív tagnak nehezebb kamuválaszt adni, mint egy tévériporternek. Nos, lássuk akkor azokat a kérdéseket, számszerint négyet.

1. Diktatúra-e az Orbán Rendszer?

2. Lesznek-e 2018-ban parlamenti választások?

3. Támogatjátok-e olyan független vizsgálóbizottság fölállítását, amely az elmúlt 25 év összes politikai korrupciós ügyét korlátozás nélkül föltárhatja?

4. Támogatjátok-e az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának bevezetését és a mentelmi jog megszüntetését?


Nem sok, csak négy, persze abból a műfajból, amit jelen politikusaink a legjobban utálnak: eldöntendő kérdések, lehet rá igennel és nemmel válaszolni. Meg persze kitérni is kamuzással, mint általában szokták a riporteri kérdésekre, csakhát ennek következményeit meg épp a közvéleménykutatások mutatják. Jómagam könnyen tudnék mind a négyre válaszolni, meg is tettem blogban, tüntetéseken, csakhát itt most nem ez a lényeges. A lényeg az, hogy fölfogják-e most, vagy egyszer a parlamenti ellenzék pártjai, hogy e kérdések őszinte megválaszolása mennyit javítana a megítélésükön. Pláne, ha olyan választ adnának, amelyet a Nép is elvár, még az is lehet, hogy elkezdene a sokmilliós csendes, és politikailag bizonytalan tömeg aktivizálódni. Mindaddig ugyanis aligha várható, hogy a morajló Tömeg megmozdul, amíg nem lát minőségi különbséget a parlamenten belüli politikai erők között. Amíg azt érzékelik, hogy együtt hazudnak, mutyiznak, söprik a szőnyeg alá a kiderülő kellemetlenségeket, addig nem a parlament falain belül látnak politikai törésvonalat, hanem az Utca és a Parlament között.


El kéne azon gondolkodni, hogy miért tud egy civil csapat, a Migration Aid tízezres tömeget utcára vinni, aligmédiával, gyakorlatice csak a fészbukon terjesztve a meghívót. Azon is, hogy az amúgy nem túl acélos ágazati szerveződések, vagy épp a nem parlamenti képviselő Juhász Péter is miért tudnak érzékelhető Tömeget mozdítani. Majd ezek után azon, hogy a parlamenti pártok meg miért nem. Akiknek elvileg többszázezer szavazója van, de abból csak ugyanazt a néhány százat tudja kivinni - leginkább az ország teljes területéről megutaztatva a párttagokat - ott nem a Népben van a hiba, hanem a hitelességben. Szóval itt van ez a négy kérdés.

Tessenek rajtuk kicsit elgondolkozni.


2015. szeptember 20., vasárnap

Vigyázz, dől a fa!!!

Hányszor de hányszor írtam figyelmeztetéseket ellenzéki pártoknak, hogy szú perceg a törzsben, ideje lenne kiirtani. Aztán nem történt semmi, legalábbis egy ideig, aztán egyszer csak a szétrágott fa mégiscsak kidőlt, nagy durranással. Mint éppen most.




Bár nem vagyok épp játékos kedvemben, de mégis játsszunk kicsit. Röviden összefoglalom egy politikus karrierjét, aztán visszatérünk a személyére kicsit mélyebben is. Az illető Fiatalember igazi politikai üstökös. Elvégzi egy kamuegyetem pénzért-diplomát szakát, és rögvest első munkahelye a Miniszterelnöki Kabinet lesz, abban is a Miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója. Anyuka befolyásos médiaszemélyiség, Nővére is jól ismert pártkörökben, olyannyira, hogy össze is jön a Belügyminiszterrel. Igen, úgy, ahogy gondolni teccel, Kedves Olvasóm, meg is írja minden bulvárlap. A Fiatalember ível tovább fölfelé, Pártja ifjúsági szervezetének országos elnöke lesz, amibe beleszakít egy halálos baleset. Nem, nem a Fiatalember az áldozat, hanem utasa, egy fiatal hölgy. Rettenetesen büdös az Ügy, áll a botrány, mégiscsak meghalt egy ember, aztán valahogy elhal a sztori, rossz nyelvek szerint ehhez köze lehet annak, hogy mint köztudott, a Nővére épp a Belügyminiszter fölvállalt élettársa. A Fiatalembert megkérik, hogy ugyanmár, tűnjön el egy időre a politikai színpadról, mert nagyon bűzlik a halálos baleset, csinálnak is Neki helyet: egy budapesti kerület elnöki székébe pottyan, családostul persze, Nővérke, Anyuka is hirtelen belakja a megszerzett Pártbirtokot. Kerületi elnökként pedig arról híresül el, hogy oly erősen kollaborál a másik politikai oldal vezetőivel, vesz részt bűzlő közbeszerzésekben, hogy azt az összes helyi civil folyamatosan különböző írásokban észrevételezi, éveken át.


Nakérem, tipikus, nemde. Igazi Fidesznyik pártkarrier, mindenből kimosva, mutyizás, családi és pártkapcsolatok összefolyva, soha egy valódi munkahely, mindig csak politikai megélhetés, megatöbbi jellegzetes szirszar. Csak van egy kis bibi. Az illető NEM Fidesznyik. Az illető Szoci. Komássy Ákosnak hívják, és épp a napokban van tele minden vezető netes hírportál a feketekasszájáról szóló híradásokkal, ugyanis kikerült egy hangfelvétel, amin a Fiatalember épp az MSZP országos pártpénztárnokával beszélget - meg persze mindentudó Nővérkéje is ott van, meg a Societas - az MSZP ifjúsági szervezete - országos elnöke, és mutyipénzek a téma, és azok fölhasználása. Aztán most nagy a pánik az MSZP-nél, azonnali vizsgálatot tartanak, gyors eredményt ígérve, csakhát ez már megint eső után köpönyeg. A helyzet ugyanis az, hogy erről a Fidesznyik mentalitású Szoci Fiatalemberről három éve írok tényfeltáró cikkeket, bírósági perben is állok Vele azok tartalma miatt, és az MSZP teljes három éven át SEMMIT nem tett azért, hogy a tudomására hozott - nemcsak cikkeket írtam, jeleztem is direkt módon több helyükön a bajt - gennyes gócot, a fában percegő szút kiirtsa. Aztán most kapkodhatnak, mert bár mindenki tudja, hogy Orbánék ipari méretekben lopnak, de a Nép meg az ilyen kismocsok sztorikból azt látja: nemcsak Ők.


Mondom: 3 ÉVE írom Komássy ügyeiről a cikkeket, számszerint 11-et, mind tényalapú, és az MSZP egyetlen reakciója az volt rájuk, hogy minden erejükkel a szőnyegalásöprésre koncentráltak. Csakhát a szőnyegeknek meg megvan az a tulajdonságok, hogy ha nagyon sok gyűlik be alá, akkor felpúposodik, és legurulnak róla olyan dolgok is, amik egyébként rendben lennének. Gyengébbek kedvéért egyszerűsítem: hiába csináltok valami jót, Kedves Hivatalos Ellenzék, ha közben meg sok ilyen kis mocskos ügyetek van, és szépen ütemesen mindre fény is derül, mert a Fidesznyikek bespájzolnak Belőletek, aztán akkor pukkantják a méreggel teli lufit, amikor az Nekik jó. A Komássyt, meg a Társait - és nagyjából az MSZP egészét is - leleplező hangfelvétel februári, tehát féléves. Azóta nem használták föl, várták a megfelelő alkalmat, és az most, hogy Orbán ordas hazugságai menekültügyben mind kiderülnek, el is érkezett. Lehetne végre fullgázzal támadni, csakhát ott van az ellentétpár: ez is hazudik, az is, ez is lop, az is lop, mi is a különbség? A politikában jártasabbak tudják, hogy azért van különbség, de a Nép számára nincs: onnan nézve tökmindegy, hogy valaki mekkorát hazudik, és egymilliót, vagy egymilliárdot lop: HAZUDIK és LOP, ennyi, aztán innentől kezdve éppoly hiteltelen a Hivatalos Ellenzék, mint a Fidesz.


Most persze van némi elégedettségérzetem, ugyanis egy teljes pártapparátussal, meg elsőfokú bírósági ítélettel szemben lett igazam. De ez csak egy pillanatnyi érzés, ugyanis a helyzet az, hogy nincs okom örömre mindaddig, amíg Orbán uralkodik, és épp az ilyen Komássy Ügyek, és a belőlük származó elhiteltelenedés az oka, hogy Orbán uralkodhat, és teljhatalommal. Mert bár most egyedinek tűnik az Ügy, de ahol egy ilyen hangfelvétel van, akad ott több is, ugyanis nemcsak Komássyról írok tényfeltáró cikkeket, hanem a Hivatalos Ellenzék önkormányzati közbeszerzésekben tanúsított mutyizós, kollaborációs viselkedéséről is. És persze azokat pont ugyanúgy figyelmen kívül hagyják, vagy inkább felháborodva veszik tudomásul az érintett pártok - mind benne van a parlamenti ellenzéki pártok közül - vezetői és aktivistái, mint korábban a Komássy Ügyet. Pedig például a DK popsiját ezügyben én védtem be. Komássys cikkeimmel annyit elértem, hogy a Nyolckerben a DK nem állt be támogatni közös polgármesterjelöltnek Komássyt, és most hálásak lehetnek, mert nem kell mosakodniuk. Ehhh. Kunhalmi Ági, az MSZP Budapesti Elnöke gyors vizsgálatot és intézkedéseket kíván ezügyben tudomásom szerint. Elősegítem a szándékát, ha e blogom, meg a hozzá tartozó, korábbi etémájú cikkeimet tartalmazó Komássy Dossziém önmagától nem jutna el hozzá, írok Neki egy Emailt, aztán lássuk: van-e olyan ellenzéki, aki valóban ELLENZÉKI.

Gyerünk Ági!


2015. szeptember 18., péntek

A Forradalom Kezdete

Szeptember 15. a Diktatúra, szeptember 16. pedig a Forradalom Kezdeteként fog beíródni Hazánk történelmébe. Akik velünk voltak 16-án a Kossuth téren, azok már tudják, akik meg most mosolyognak, majd pár hónapon belül rájönnek.




Írtam már sokat a Forradalomról, próbáltam elmagyarázni, sokaknak sikerrel, hogy ne féljenek a szótól. NEM jelent káoszt, fegyverropogást, vérfürdőt, csak akkor, ha rosszul csinálják. A Forradalmak többsége a világtörténelemben békésen zajlott le: nem indulatmentesen, de nem volt tele az utca égő házakkal, kocsikkal és holttestekkel. A polgárháború, a szabadságharc, az nem Forradalom: az nem más, mint elcseszett, rosszul megtervezett, vagy épp teljesen tervmentes mellékvágány. TERVNEK tehát lennie kell, mégpedig olyannak, amelyik a valóságra épül, felismeri előre egy adott helyzet lehetséges következményeit, és azokat összegyúrja egységes cselekvési iránnyá. Most pedig épp ezt teszem, immár írásban, szóban megtörtént a Kossuth téren szeptember 16-án. Lássuk először hideg rációval, mi is történik éppen az Országunkkal. Van egy Diktátorunk, akinek hatalma egy évtized alatt került beágyazásra tömeglélektani műveletekkel. Az emberek legvisszataszítóbb tulajdonságát: az irigységet, és a gyűlöletet foglalta csokorba, és adta ajándékként a magyaroknak, és jelentős részük meg is köszönte az orchideának álcázott kerti büdöskét.


Ám az ilyen jellegű politikai rendszereknek öntörvényei vannak. Megállni bennük nem lehet, folyamatosan újabb és újabb ellenségeket kell kreálni, legyenek azok a cigányok, a rokkantak, a munkanélküliek, a vállalkozók, vagy épp a menekültek. Egymásnak kell ugrasztani mindenkit, kiölni az egymás iránti szolidaritást, a puszta emberséget mindannyiunkból, lobogva tartani a gyűlölet lángját. Csakhát itt jön az első rendszerhiba: elfogynak lassan a gyűlölhetők. Negatív érzelmekre pedig akkor sem lehet tartós hatalmat építeni, ha per pillanat ez a Hatalom még stabilnak tűnik. De azért vegyük észre: rendesen leapadt a Fidesztábor, már egy jó kis Békemenetes szarságra is csak párezren mennek, pedig pénz-paripa-fegyver ott van mögöttük. A menekültügy az utolsó igazán mozgósítani képes dobásuk, a zsigeri félelmet az ismeretlentől meg lehetetett lovagolni, de ez a Terv összességében megbukott. Sokkal komolyabb társadalmi szolidaritást váltott ki az emberség minimumát sem tanúsító erőszakos fellépés, mint várták, egyszerűen a Narancsok elhitték, hogy a hallgatag többség nem fog megmozdulni. És megmozdult.


Még valamit elfelejtett a Diktátor: fellapozni és megérteni Országunk történelmét. Nálunk ezer év alatt csak olyan diktatúra tudott megmaradni, ami külső nagyhatalom katonai erejére támaszkodott. Egyszerűen túl kicsi ország vagyunk, mindenki ismer mindenkit, ez nem Kína, vagy Szovjetunió, hogy ezer kilométerekről lehessen olyan katonai alakulatokat hozni, amelyek oly más körből jönnek, hogy még a nyelvük sem közös a leverésre kijelölt tömeggel. Nem, kicsik vagyunk, nem is túl sokan, itt a nyíregyházi rendőrnek is vannak soproni ismerősei, nem fog lőni, akkor sem, ha erre utasítják. Egy a Diktátor által tudatosan fölépített erőszakspirál persze eljuthat addig a pontig, amikor valaki tűzparancsot ad ki magyarok ellen, de azt végrehajtani nemigazán fogják: fegyveres államhatalmi erők fogják helyette egymást lőni ilyen esetben, és ezt a potenciális parancskiadók közül is tudják a józanabbak. Márpedig éles fegyverek használata nélkül van egy korlátja, hogy mekkora tömeggel mit lehet kezdeni. És ha valaki ismeri ezeket a törvényszerűségeket, az föl is tudja használni a Diktátor ellen. Mondjunk számokat, nosza. Százezer eltökélt ember az ország összes erőszakszervének fellépésével sem oszlatható föl. Volt már, hogy kifejtettem, miért, most azt nem ismétlem el, minek, akik ismernek tudják, hogy nem a levegőbe beszélek.


A végső kérdés tehát annyi: hogy lesz 100 ezer ember egyszercsak egyidőben és egyhelyen, és ELTÖKÉLTEN. Ma olybá tűnik, hogy sehogy. Pedig dehogynem. Összvissz két dolog kell hozzá: ha a Hatalom olyannyira embertelen cselekvést mutat, ami már az átlagmagyar számára is elfogadhatatlan, és ha az illető tudja, mi jöhet helyette. Szeptember 16-án a Kossuth téren ebbe kezdtünk bele. Tudjuk, mi következik, látjuk az erőszak folyamatos spirálját, és föl is készültünk mindenre. Mondom: MINDENRE. Elindítottunk egy olyan folyamatot, mely hónapokon belül soktízezer ember számára tisztázni fogja, mi lesz AZUTÁN, és valódi beleszólást is biztosítunk közben mindenki számára. E folyamat alatt pedig gondoskodunk róla, hogy a Hatalom olyan akciókat kapjon, amire lépnie kell, és kénytelen legyen túlreagálni, ezzel fölhorgasztva a ma még otthon ülők legmélyebb, legkevésbé látható igazságérzetét. Gandhi tudta, hogyan kell ezt jól csinálni, mi pedig tudjuk, hogyan kell ezt a Hazánkban végigvinni. Itt hónapokon belül Forradalom lesz, és bukik az Orbán Rendszer, és ami helyette jön, arra a Magyarok vágyni fognak, és nem fognak csalódni.

Vasárnap folytatom...


2015. szeptember 15., kedd

Üdv a Diktatúrában!

Éjféltől életbe lépett a Diktatúra Törvénye. És a címben szereplő köszöntés már nem a menekülteknek szól, hanem Neked, Polgártársam. A menekült találhat más utat Európába, de Neked ez a Hazád. Ami ma Diktatúrára ébred. Rajtad múlik, az marad-e.




Nem, ma még nem visznek el börtönbe, nyugi, ki van ez találva, szisztematikus folyamat, az elvivős fázis csak később jön. Nem sokkal, de kell még hozzá néhány kellék, amit Orbánék épp a színpadra cipelnek. Lesz ma egy Kormánydöntés, ami a friss Diktatúra Törvénye alapján bevezeti a "tömeges bevándorlás okozta vészhelyzet" nevű ordas hazugságot. Ugyan a szerb-magyar határnál ezt már tegnap is leszarták, páncélozott csapatszállítók, géppuskatoronnyal járőröztek úgy, hogy erre még joguk nem volt, dehát kicsire Ezek nem adnak. Riogattak 20 ezer menekült éjszakai érkezésével, a civil segítők tán ha pár tucatot láttak, ez is kamu volt, mint az egész hisztériakeltés. De lényeg a lényeg: az első lépés megvolt, a Diktatúra Törvénye hatályba lépett éjfélkor, ma meghozzák a végrehajtására a kormánydöntést, aztán szabad a pálya minden fegyveres erőszakszervnek, hogy a menekültekre hivatkozva bárkivel bármit csinálhasson. És ez itt van, nem Alsó-Rhodesiában, és nem a CNN adása a világ másik végéből, hanem a Te életed. A Te Hazád. Itt és most, élőben.


Aztán innentől másra senki nem mutogathat: vagy önként járomba hajtja a fejét, vagy ellenáll. Na persze, csomagolhat is, bár Vörösmarty a Szózatából kifelejtette ezt a részt. Nembaj, majd erre is lesz kreatív értelmiségi, aki menekülési szándékához hamisítja a történelmet, lesz valami ilyesmi: itt élned, halnod kell, vagy lelépned gyorsan. Igen, Orbánék verték szét a társadalom erkölcsi és szolidaritási szövetét, nem más, és ügyesen, lépésről lépésre csinálták. De könnyebb dolguk volt, mint a terveikben szerepelt: kaptak hozzá egy olyan "ellenzéket" parlamenti pártostul, háttérértelmiségestül, amelyik azzal volt elfoglalva, hogy egy soha megtartásra nem kerülő 2018-as választáson hány szavazattal kapjon többet a saját oldali konkurensénél. Mert eközben a Nép meg összességében elfordult végleg mindtől, valaha volt 1,3 millió szavazójukból 1 millió sincs már, a belső játszmázásaik tétje mára ennyi maradt: ki épít nagyobb homokvárat a játszótéren. Csak épp megjött a parkőr és egy laza mozdulattal porig rúgja szét a gyermeki remekműveket, és elkobozza a kislapátokat.


Jól kijátszottátok Magatokat, Seggfejek, közben meg kollaborációtokkal átjátszottátok az Országot a Diktátor kezébe, és a mai naptól ki is használja tehetségtelen haszonleséseteket. Beszéltetek Ti összefogásról, de a valóság az: úgy gondoljátok, az az összefogás, amit Ti magatok vezettek, képtelenek vagytok beállni más vezetése alá. Önérdekű pártkatonák vagytok, semmi több, mikor a TÖRTÉNELEM átlép a Diktátoron, rajtatok is keresztül megy, teljes joggal. Vasárnapi cikkemben előrejeleztem némi tüntetésszervezői tapasztalatom alapján, hogy Juhászon sokkal többen lesznek, mint Gyurcsányon. Látható volt, nem nagy kunszt az ilyesmit megjósolni, meg is történt. Nyilvánvaló volt a jelentkezési adatokból, és a két személy elmúlt évben végzett tevékenységéből: az Emberek arra mennek ki sokkal többen, aki nem a parlamenti székben ücsizve mondja a frankót, hanem a terepről, és folyamatosan mozog, és nyomoz és demonstrál, nem pedig sajtóosztályt működtet ellenállás helyett.


A következő hónapokban minden az utcán fog eldőlni, aki a legtöbbet tudja utcára vinni a demokraták közül, az a Vezér, csöppnyi aggyal ez fölfogható. Akinek meg annyi sem maradt, az magára vessen, imakörré silányult pártskanzenekbe is betörnek előbb-utóbb a vérebek, lehet majd meglepődni. A demokratáknak pedig újra kell építeni a szolidaritás szövetét, létrehozni a valódi összefogást, amikor elfogadjuk és tiszteletben tartjuk az erőviszonyokat, ugyanis az utcán nem statisztikák lesznek, hanem élő, és bátor emberek. Aki a Diktatúra Törvényének napján is 2018-ra játszik, aki nem hagyja ott a Parlamenti Bábszínházat, tovább asszisztálva Orbánéknak, hogy demokráciának hazudják az önkényuralmat, az HAZAÁRULÓ. Te pedig, Polgártársam eldöntheted: megvárod-e, míg Rád is sor kerül, vagy kiállsz azokért, akikre előbb fog. Mert lesznek azért jópáran, akik nemcsak írogatnak, szövegelnek, hanem tesznek is. Lesz kihez csatlakoznod, ha a BÁTRAK közé tartozol. Tudod:

Jobb állva meghalni, mint térdencsúszva élni.


2015. szeptember 13., vasárnap

Legyen hát Juhász!

Ne legyen senkinek kétsége: szeptember 15, a Diktatúra Törvénye után itt elszabadul a pokol. Dörögni fognak a fegyverek a határnál, halottak lesznek, és kell majd valaki, aki elég demokratát tud mozgósítani, hogy véget vessen Orbán őrületének.




Nagy idők nagy döntéseket igényelnek, aki pedig Hazánk "rendszerváltás" utáni legnagyobb válsága idején párt, vagy személyi érdeket néz, az HAZAÁRULÓ. Ily egyszerű ez, kimondani legalábbis, a következő feladat ennek cselekvésekben történő megmutatása. Mind Olvasóim, mind a Nincs Alku Párt - NAP szimpatizánsai pontosan ismerik véleményemet a jelen politikai "elitről", azt most kevéssé ragozom. Föl kell építeni egy új, hiteles, cselekvő ellenzéket az utcán, ez azonban stratégiai léptékű feladat, nem megy egyik percről a másikra. És lehet hosszútávú terveket szőni, és azoknak megfelelően cselekedni, de közben tudomásul kell venni: a TÖRTÉNELEM bármily koncepciót percek alatt felülírhat. És most éppen felülír. Egy ördögi terv ölt épp formát, sokan láttuk előre, jeleztük is, de láthatóan kevesek voltunk, hogy elegen felismerjék: itt Totális Diktatúra kiépítése folyik. Olyan diktatúráé, amelyik szeptember 15-től törvényerőre emelkedik, a menekülteket jelölve meg célpontként, de annak leple alatt egészen másra fölkészülve. A Diktátor jól felépített erőszakspirálba viszi az Országot: kirobbant egy konfliktust, mely nélküle nem lenne, majd arra hivatkozva bevezeti a szükségállapotot, és onnantól nem a menekült az igazi célszemély, hanem TE, Kedves Olvasóm.


Orbán Rendszere minden menekültet vissza fog küldeni a határ túloldalára, nem számít, hogy Európa befogadná Őket, és rajtunk az elsöprő többsége csak áthaladna. Eszük ágában sincs egy véres diktatúrából mindenüket elvesztve elmenekülve egy másik, épp azzá válóban ittmaradni. Tranzitország vagyunk, de a Diktátor úgy döntött: lezárja a határt, így aztán soktízezernyi ember fog föltorlódni a határon. Tudják, hogy Európa befogadja Őket, de azzal szembesülnek, hogy mikor azt hiszik, megérkeztek, kidobják mindannyiukat. Jogos lesz a felháborodásuk, és sokezer kilométerrel a lábukban, családtagjaikat, vagyonukat egykori hazájuk polgárháborújában elvesztve nem maradt már vesztenivalójuk. Láttuk a Keletinél, majd utána a Remény Meneténél, hogy mily méltósággal viselik a sorsukat, de van egy olyan pont, ahol a megaláztatás, a reményvesztettség robbanó gyúeleggyé válik. És Orbán pont erre játszik: egy feldühödött menekülő csoportra, amire hivatkozva lövethet végre, dörögjenek a fegyverek, először egyirányba, az állam erőszakszerveinek Kalasnyikovjaiból, aztán rövidesen visszafelé is. A szerb-magyar határ környékén nem nagy kunszt fegyvereket szerezni, soktízezer maradt magánkézben a délszláv háború nyomán, gyorsan lesz ilyenje a menekültek egy részének is. És valódi háború kezdődik, ahol mindkét oldalról lesznek áldozatok, és a Diktátor sajtója nem azt fogja mondani, hogy az őrületet a Gazda szabadította el, hanem csak annyit: magyarokat ölnek a határnál.


Onnantól aztán lehet csúcsra futtatni a mélyostoba turbómagyarkodást, elfelejtve, hogy olyan ellenséggel vagyunk háborúban, akik barátként érkeztek, és a Felcsúti Ördög tette Őket azzá. Lehet szükségállapotot elrendelni, aztán elkezdeni behívni a tartalékosokat, és tovább gerjeszteni a tudatosan kirobbantott háborút addig a fokig, mikor a Hazánk egy nettó fasiszta diktatúrába lép át. Nem maradnak semmiféle szabadságjogaid, Polgártárs, nem írhatsz, nem olvashatsz, nem gyülekezhetsz, elvisznek, ha megpróbálod. Kiszolgáltatottá válsz a Hatalomnak, és már nemcsak az állásodat veszted el, hanem mindenedet, pusztán döntés kérdése az életed, és abba a döntésbe Téged már nem fognak bevonni. Egyénként valóban bármit megtehetnek Veled, és meg is fognak tenni. Ha azonban ez a rengeteg egyén úgy dönt, hogy Tömeggé válik, az a sokmillió ember, akiket épp most hajtanak igába, bármit megváltoztathat. MINDENT. És itt térek vissza a címhez, és a benne szereplő személyhez: Juhász Péterhez. Ma két tüntetés is lesz, és el is dől, hogy a ma közismert politikusok közül ki tudja utcára vinni a Népet. Illetve már eldőlt, Juhász Péterre épp 7-szer annyian szándékoznak kimenni, mint Gyurcsányra. Ennek okairól írtam már eleget, az elfogulatlanok meg is értették, ma azonban nem előrejelzés lesz, hanem Valóság: Juhászon akkora Tömeg lesz, mint az utóbbi idők legnagyobb tüntetésén, a Migration Aiden, Gyurcsányon meg tán ha annyian, mint egy évvel ezelőtt a hasonló rendezvényükön.


Mint mondtam: nagy idők nagy döntéseket igényelnek, és a pártszerű önérdeket mindannyiunk kötelessége hátrasorolni. Tetszik, vagy nem: kell egy Vezér, bármennyire ódzkodunk is mi, demokraták ettől a szótól. Kell egy olyan ember, aki elég közismert és elfogadott ahhoz, hogy utcára tudja vinni a demokratákat, mikor mennünk kell. És ez az ember csak olyan lehet, aki a Valóságban is utcára tudja vinni a Népet, nemcsak vágyálmokban. Itt heteken belül dörögni fognak a fegyverek, de az is lehet, hogy már jövő héten. Értse MINDENKI: ez itt már nem játék, nem a szövegek, elemzések, bölcsészviták korszaka: a Felcsúti Ördögöt csak terepen lehet megállítani, és ahhoz utcára kell menni, és ahhoz olyan ember kell az élre, akire hajlandóak minél többen kimenni. A Diktátor Ördögi Rációjával szemben a Demokraták Rációját kell alkalmaznunk: el lehet felejteni a pártozást, itt nem lesznek szavazások mostanság. Itt bizony minden demokrata politizáló erőnek, legyen az párt, civil, fel kell sorakozni egy ember mögé. És olyan mögé, akiről a legtöbben nyilvánítják ki élőben, a Valóságban, hogy hajlandóak az utcára menni a hívó szavára. Ma ez az ember Juhász Péter. Sokmindenben nem értek Vele egyet, de ez most kit érdekel: engem legalábbis biztosan NEM. Ha Ő tudja utcára vinni a legtöbb embert, akkor Ő a Vezér, mert itt háború lesz, oda meg Vezér kell. A magam részéről támogatom, ott leszek ma is, és mindig, ha úgy érzi: mennünk kell.

Talpra Magyar!


2015. szeptember 11., péntek

Levél a magyar rendőrnek

Korábbi rendészpolitikusi, jelenidejű akció-, és tüntetésszervezői tevékenységem miatt sokszáz rendőrrel kerültem kapcsolatba, nem beszélve a Fidesz által ellenem indított koncepciós eljárások tucatjairól. Van számukra némi mondanivalóm.




Tudom, hogy rengetegen olvastok, mióta a Lázár-Pintér Dossziét megírtam, rengeteg csendes visszajelzést kapok Tőletek, csendben is maradnak, én is bármi áron megvédem az informátoraimat. Vannak aztán köztetek, akik parancsra követik a blogomat, hátha a Szabó leír valami olyasmit a terveiből, ami alapján be lehet kasznizni, meg persze azt is jó előre tudni, hogy hová tervezi a következő állandó sátras demonstrációt, vagy épp akciót. De döntő többségetek nem azért olvas, mert kötelező, hanem csak úgy: tudni szeretné, mi van a háttérben, és lehetőleg olyantól, aki érti is mindazon körülményeket, amik között éltek és dolgoztok. Tartottatok nálam házkutatást, négyszer rabosítottatok, többtucatnyi kihallgatáson voltam Nálatok, vitatkoztunk élőben, kamerák kereszttüzében a Kossuth téren, mikor épp a tüntetésünket oszlattátok föl, vittetek is ki onnan négyen. De egy percig nem haragudtam Rátok, ugyanis egyetlen esetben sem tapasztaltam a puszta parancsvégrehajtáson túlmenő agresszivitást, sőt inkább azt, hogy megpróbáljátok minél emberségesebben végrehajtani az embertelen parancsot. Szóval sokakkal ellentétben én jó véleménnyel vagyok Rólatok, különösen mostanság, menekültkrízis közben ezt fontos is nagy nyilvánosság előtt elismerni.


A helyzet ugyanis az, hogy jelenleg kevés szarabb foglalkozás van hazánkban, mint rendőrnek lenni. Amúgyis nehéz megfelelni egyidejűleg egy diktatórikus Hatalom Parancsainak és az Emberség Törvényének, de most aztán igazán HELYZET van. Rajtatok a kamerák, ha bármelyikőtöknél elpattan a húr, akkor abból világügy lesz, és sokan Titeket okolnak olyasmiért, amit a politikai főnökeitek eszeltek ki. Én nem, mi, akik a terepen vagyunk régóta, biztos hogy nem. Sok civil segítővel beszéltem a menekültekkel kapcsolatos bánásmódról, magam is tapasztaltam eleget, és összességében azt mondom: emberségesen viselkedtek, kivetitek Magatok közül azt a párat, aki erőfitogtatási eszközzé tenné a rendőregyenruhát. A kérésem Felétek annyi: maradjatok ilyenek, mondom ezt annak tudatában, hogy szeptember 15-től még nehezebb lesz a dolgotok. Beraktak Titeket olyan problémát megoldani, amit ugyanazok idéznek elő, akiktől a parancsot Ti kapjátok. Töknyilvánvaló, hogy bőven volna állami kapacitás a menekültek humánus ellátására, csakhát akkor elmaradna a mocskos showműsor: kell gerjeszteni a feszültséget, mert ha nincs tudatosan fölépített külső ellenségkép, még a végén a Nép rájön, hogy a Hazánk igazi ellenségét Orbán Viktornak hívják


Egyszerre dobtak oda Titeket áldozatnak a menekültekkel: Tőlük megtagadják az emberi minimumot, hogy kiboruljanak, Titeket meg odavezényelnek, hogy kezeljétek a kezelhetetlenné váló helyzetet. Akarva-akaratlan, de sorstársak lettetek a menekültekkel: ugyanolyan kiszolgáltatottak vagytok, mint Ők, és mégis velük szemben kell föllépnetek. Mindezt ráadásul egy olyan Hatalom nevében, ami tragikomédiát csinált a rendőrszakmából: olyan szintű politikai kézivezérlést alkalmaz, amelyik egy európai demokráciában elképzelhetetlen. Ti arra tettetek esküt, hogy a Bűnt üldözzétek, ehhez képest pontosan tudjátok, hogy a parancsokat egy államot elfoglalt Maffiától kapjátok. Akiket egy független rendőrségnek azonnal vezetőszáron kéne elvinni, azok épp az Öltönyös Nagyfőnökeitek, élükön a Felcsúti Gengszterrel. Ez a pillanat is eljön majd, és abban igazatok van: nem a Ti dolgotok megbuktatni a Diktátort, hanem a Népé. Sok "kisrendőr" mondta nekem keményebb akciók, tüntetések közben: "legyetek már elegen, hogy végre félreállhassunk". És valóban nem voltunk és vagyunk elegen, mert azok, akiktől elsősorban elvárható lenne, hogy fellépjenek az Önkény ellen, leginkább a Népharag lecsillapításában érdekeltek, pár parlamenti helyért cserébe.


De ez a helyzet gyorsan megváltozhat. Szeptember 15-e után olyan intézkedéseket kaptok majd parancsba, amiktől Magatok is irtóztok. Katonaságot is rendelnek a nyakatokra, ugyan Veletek ellentétben semmiféle kiképzettségük, tapasztalatuk nincs tömeges emberi konfliktushelyzetek kezelésére, de Ti is tudjátok: nem is ezért küldik a hátatokba Őket. Nem segíteni mennek Nektek, mert ahhoz nem értenek, hanem kordában tartani Titeket. Közeledik ugyanis az az időpont, mikor kényszerhelyzetbe hoznak Titeket a Legfölsőbb Parancskiadók: döntenetek kell majd, és egyenként, élesben a Hatalom vagy az Emberiesség Törvénye között. És lesznek, akik rosszul döntenek, és mikor eldördül az első lövés, mint azt a Felcsúti Gengszter szeretné, elszabadul a pokol. Ott is, ahol az eset történt, de az Országban és a nagyvilágban is. Van egy pont, ahonnan a végtelen tűrőképességűnek tűnő Nép is fölháborodik eléggé ahhoz, hogy utcára menjen. Ennek előjelét már láttátok, senki nem gondolta, hogy a menekültek menete olyan széleskörű társadalmi szolidaritást vált ki, mint amit kiváltott. Tudjuk, min mentek át, tisztelünk Titeket azért, amit eddig tettetek, nem is kérünk mást, csak annyit: az Emberség Útját kövessétek tovább.

Döntsetek jól.


2015. szeptember 8., kedd

A Forradalom Napja: szeptember 16.

Szeptember 15-én életbe lép a Diktatúra Törvénye: a menekültekre hivatkozó, de valójában mindannyiunk maradék szabadságjogait fegyveres hatóságok által eltipró nyílt önkényuralom. Mi pedig másnap, a Kossuth téren nem fogjuk azt betartani: jöjjön, aminek jönnie kell.




A Történelem a legnagyobb játékos. Mindannyian abban a tudatban szervezünk különböző demonstrációkat, bármiféle ellenálló akciókat, hogy a létező nemzeti ünnepeken lesz az utcán a legnagyobb tömeg. Aztán tényleg, és aztán nem történik semmi: várhatjuk, hogy a Történelem megismétli önmagát, de nem fogja. Tán szereti, ha sok pirosbetűs ünnep van a naptárban, de tény: az igazán nagyléptékű események nem korábbiakra való emlékezéseken történnek. Mikor az autósblokádjaiból közismert Büki Zoli több mint egy hónappal ezelőtt leültetett egy asztalhoz olyan parlamenten kívüli ellenzéki szervezeteket, amelyek addig egymással nem kommunikáltak, már önmagában Történelmet írt. Annak a leülésnek Célja volt, és van, kiderül szeptember 16-án, mi is az. Nem épp babazsúr a terv, ám a véletlen a dátum jelentőségét az egekig növelte. Kirobbant közben a menekültválság - hogy pontos legyek, a Felcsúti Szarházi kirobbantotta - és az annak ürügyén nyílt diktatúrát bevezetni szándékozó Keresztapa épp demonstrációnk előnapját, szeptember 15-ét tűzte ki az Önkényuralom Napjává. Onnantól rendőr, katona, egyáltalán bárki, aki az Állam szolgálatában áll, és fegyvere van, bármelyikünk otthonában ránktörhet menekültekre hivatkozva, aztán irány a börtön.


Mi pedig ott leszünk, egy sokhete szervezés alatt álló demonstrációval a Parlament előtt egy Demokrata Tömeggel rögtön másnap. És sem Büki Zolit, sem jómagamat, sem a csatlakozott szervezetek vezetőit nem úgy ismerem, mint akik megriadnak az önkénytől. De nem beszélek más nevében, elmondom én mit fogok tenni, aztán a többi majd ott és akkor kiderül. Szeptember 16-án olyan beszédet fogok mondani, amelyik megsérti a frissen hatályba lépett Diktatúra Törvényét. Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni, és az igazság bátorságát azon a helyen kell tanúsítani, ahol van mitől tartani. Tele lesz rendőrrel a Kossuth tér, és környéke, láthatóan is, rejtetten is. És a beszédemben nemcsak általánosan fogok emberségről, demokráciáról, menekültekkel kapcsolatos segítő cselekvésekről beszélni, hanem nagyon is konkrétan. A Diktatúra Törvénye szerint ez büntetendő lesz, még akkor is, ha annál magasabb rendű jogszabály: az Alaptörvény garantálja a szabad gyülekezés és véleménynyilvánítás jogát. És lássuk, a rendőrök mit tartanak be: a Diktatúra Törvényét, a fölötte álló Alaptörvényt, vagy a mind fölötti Emberi Törvényt.


Ha hallgatnak, és nem mozdulnak, akkor a Diktatúra Törvénye nem végrehajtható: onnantól azt bárki figyelmen kívül hagyhatja, hisz ott a példa: nagy nyilvánosság előtt, a Nemzet Főterén is nyíltan szembe lehet azzal fordulni szankció nélkül. Ha viszont hatósági erőszakkal belém akarják fojtani a szót, ahhoz át kell küzdeniük magukat a Tömegen, és fizikailag eltávolítani a színpadról, mert önmagam nem fogok onnan lejönni. Ha a demonstráló Tömeg úgy gondolja, hogy nem engedi elvinni a szónokot, akkor bizony a rendőrség nem tehet mást, mint elkezdi föloszlatni az egyébként békés tüntetést, amely jogszerűen, bejelentve, tudomásul véve kerül megtartásra. Attól a pillanattól a Diktatúra Törvénye felülírja az Alaptörvény gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát, ezzel a gyakorlatban azt el is törli: onnantól nincs az Országnak Alaptövénye. És mindezt kamerák kereszttüzében, kérdés, vajon lehet-e még forgatni, és tudósítani a helyszínről, vagy a sajtót is onnantól a Diktatúra Törvénye szerint fogják kezelni: nyílt erőszakkal. És ekkor jön a Népünk felelőssége.


Végignézi-e sokmillió Honfitársunk békésen, fotelból, hogy élő, egyenes adásban számolják föl a Nemzet Főterén a demokrácia maradékát. Ha végignézi, akkor legalább hosszú időre megtudjuk: nem másnak, csak saját magunknak köszönhetjük, hogy eltaposhatnak minket. Ha pedig megmozdul, és elindul a Kossuth térre, segíteni, akkor abból Történelem lesz. Amit a magyar rendőrök az elmúlt hetekben terepen átéltek, azt nem irigylem tőlük. Olyan parancsokat kaptak, amiknek igazságtalanságát megtapasztalták: nem randalírozó csőcseléket találtak a Keleti Pályaudvaron, hanem a velük szembeni kíméletlenséget a legnemesebb méltósággal viselő Embereket. Aztán találkozhattak ennek épp ellenkezőjével, mikor az Ultrák megrohamozták a Fővárost, turbómagyarkodva, törve-zúzva, pont úgy viselkedve, mint amit a Fideszsajtó szeretne elhitetni a menekültekről. És szeptember 16-án ott lesznek ugyanazok a magyar rendőrök, akik mindezt átélték, és dönteniük KELL: az embertelenséget csúcsrafuttató, a demokráciát eltipró Diktatúra Törvényét tartják-e be, vagy pedig az Alkotmányosságot, és a mindenek fölött álló Emberség Parancsát. Szeptember 16-án Történelmet írunk.

Élőben.