2018. április 29., vasárnap

Aminek értelme van

A fészbuk hatalmas erő. Ha jól használják, képes forradalmakat sikerre vinni. Ha meg rosszul, akkor a zajszennyezés pöcegödre.




Eljöhet a pillanat, mikor a Rezsim lekapcsolja a fészbukot. Mivel demokratának álcázza magát, ez az időpont még nem holnap lesz. Egy ideig tehát van még olyan helyünk, ahol értelmes dolgokat megbeszélve akár jó döntéseket is hozhatnánk. És azok végrehajtását meg is szervezhetnénk. Mert erre való a fészbuk. Legalábbis egy egyre hangosabban lopakodó diktatúrában biztosan. Hollandiában, Dániában tök érthető, ha mindenki a saját dolgait posztolgatja: ott a közügyek eléggé rendben vannak ahhoz, hogy megtehessék. De gondolom az azért feltűnt, hogy sem Hollandia, sem Dánia nem vagyunk.

Civilizált és demokratikus országokban a fészbuk csak egy oldalági segéderő a nyilvánosságban. Független tévé-, rádióadók, írott újságok tömkelege biztosítja, hogy minden vélemény eljuthasson mindenkihez. De nálunk lassan semmi ilyesmi nem marad, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna kezében nagyobb médiakonglomerátum épül, mint a BBC. És ez a hatalmas gépezet kizárólag egyoldalú információközlésre hivatott. Magyarul: agymosásra. És akié a média, azé a nép. Ha valakinek efelől kétségei vannak, nézzen körbe a gyakorló áldemokráciákban cseppet. Azért játszhatják viszonylag erőszakmentesen országrabló játékaikat, mert a nép csak azt látja, amit a gazda láttatni akar.

Nekünk az egyetlen médiánk a fészbuk. És tartok tőle, hogy kifutunk az időből. Hogy előbb lesz lekapcsolva, minthogy az országban bármi érdemleges történhessen a Rezsimmel szemben. Fontos lenne megérteni, mit kéne vele tennünk. Megpróbálom elmagyarázni röviden, aztán vagy megérti a nép, vagy nem. Szóval. Bármennyire is látványos, hogy a Felcsúti Gazember és bűntársai tetteit taglaló posztokkal van tele, ha azoknak az égvilágon semmi hatása. Akik között terjed, azok eleve a hátuk közepére sem akarják már őket. Egymásnak posztolgatnak azonos véleményen levő emberek. Ez pedig csak zajártalomnak jó, másra nem.

A fészbuk csoportjaiban teljesen elkülönülnek egymástól a különböző politikai elkötelezettségű emberek. Vannak néha kísérletek, hogy demokratákat és fidesznyikeket egy térben tartsanak, de puszta idő kérdése, mikor tűnik el az egyik oldal teljesen. Ha én írok valamit, akkor azt csak pár demokrata és pártfüggetlen csoportba érdemes fölraknom. Hogy fidesznyik oldalakról azonnal kivágják, az evidens, de az idők folyamán azt is megtapasztaltam, hogy a magukat demokrata oldalinak hirdető pártok pont ugyanúgy viszonyulnak a kritikához: tűrés-tiltás, ahogy azt Aczél György elvtárstól megtanulták.

Maradnak tehát a független demokrata csoportok. Elegen vannak és a népességük is az, de csak akkor, ha jól használjuk a maradék erőforrásunkat. Ha ezekben a csoportokban egymás számára osztogatjuk a fidesznyikek rémtetteiről szóló beszámolókat, akkor a posztoló lelke megnyugszik, hogy tett valamit, de másra ez nem jó. Mert mint mondtam: ez fölösleges zajkeltés, olyanokat nem kell ezredszer is meggyőzni, akik már rég meggyőződtek. Független demokrata csoportokban ilyen tartalmakat osztogatni pótcselekvés, és az értelmes vitát teszi láthatatlanná, tehát lehetetlenné. És a posztok döntő többsége ilyen pótcselekvő zajforrás.

Egy dolognak volna értelme. A saját oldalunk hibáit megtárgyalni. Mert olyasmiről van értelme vitatkozni, amiben nincs egyetértés. És addig tenni, amíg az létre nem jön. De ez persze feszültésggel jár, tudom. Konfliktusokkal, és mindig jön valami rémokos párttroll, hogy odanyavajogjon egyet: ugyanmá, ne veszekedjünk, mert az Orbán malmára hajtja a vizet. Egy frászt. Orbán malmára az hajtja a vizet, ha megpróbáljuk megúszni a saját oldalunk belső vitáit, és helyette a fideszről senkinek semmi újat nem mondó bugyuta mémek tömkelegét nézegetjük. Tessenek abbahagyni a csörömpölést, mert nem hallatszik ki mögüle a zene. Mert azért előfordulnak néha valódi posztok is.

Amiknek értelme van.


2018. április 28., szombat

Valami van

Mióta visszajöttem egyéves önkéntes száműzetésemből, mást nem teszek, mint figyelem a demokrata közvéleményt. És érzek némi pozitív elmozdulást.




Elsősorban azért vonultam elefántcsont-toronyba, mert tele lett a tököm. Elég stabil a pszichém, de van, ami nekem is sok. Hogy éveken át újra és újra meg kell mutatnom, mit és hogyan kéne tenni, és megírjak töknyilvánaló tényeket és összefüggéseket újra meg újra, az elég unalmas, de önmagában kibírható. Az azonban nem, hogy mindez a döntő többségről lepereg, és minél inkább igazam van, és ez minél inkább bebizonyosodik, annál jobban utáljanak. Hülyékért meg nem vagyok hajlandó a végtelenségig beáldozni mindenemet, ez talán érthető.

Volt azonban egy másik motívuma is az elvonulásomnak. Megírtam sokszor, hogy mi fog történni a 2018-as választáson, és persze csontra be is jött. Igenám, de csak én tudtam ezt biztosan akkortájt, mások megpróbáltak valami defetista szarkavarónak bemutatni, mert nem vagyok hajlandó lelkesedni a romlott áruért. Megmondtam, hogy bojkottálni fogom a választást, mert egyszerűen nincs értelme. Csak arra jó, hogy ismét legitimálja újabb négy évre Orbán látszatdemokráciáját. És ha nem ítélem magam szilenciumra, akkor ma én lennék az egyik bűnbak a demokrata oldal rettenetes vereségéért.

Ígyhát kimaradtam a kampányból, de totálisan. Nemcsak nem írtam egy betűt sem, és nem mondtam egy hangot sem a közélet fórumain, de mégcsak a fészbukra sem néztem be. Mert egyszerűen kiborított, ha néha mégis megtettem. Zajlott a tömeghipnózis, és szinte mindenki megette. És utálom látni, ahogy értelmes, és elkötelezett emberek is bedőlnek a nyilvánvaló átverésnek. Szóval jobban éreztem magam a távolságtól, íráskészségemet regényre fordítottam, és kíváncsi voltam, mi lesz a választás éjszakáján. És főleg utána.

A választás éjszakáján semmi meglepő nem történt, pont az jött be, amit egy éve előrejeleztem. Ám ami azóta történik, abban van pár meglepő elem. Nem mondom, hogy húha, itt forradalmi helyzet van, és felébredt a népünk, mert nem így van. De az egyértelmű, hogy sokan ráeszméltek épp a választási cirkusz előadásáról hazaérve, hogy itt valami nagyon el van bacva. Jól fogadják a blogjaimat, olvasószámom nem csökkent, hanem tovább nőtt, ami elég érdekes dolog, ha az ember egy évig semmit sem csinált a neten. És a fészbukon is jóval kevésbé süt felém a gyűlölet, mint korábban.

Meglepve tapasztaltam azt is, hogy távollétemben is úgy olvasták a korábbi írásaimat, mintha frissek lettek volna. És a mostani közhangulat változás egyik oka talán éppen ez. Látták a saját szemükkel, nem másoktól hallották, hogy ki vagyok, mit akarok, miről mit gondolok. És mikor szembesültek előrejelzéseim helyességével, akkor rájöttek, hogy nem én vagyok a hazug, és rosszindulatú megosztó, hanem azok, akik ezt önös pártérdekeiktől mozgatva rólam híresztelik. A valóság azért még kies honunkban is képes rendet tenni a fejekben. legalábbis sokakban.

Látom, ahogy a közvélemény lassan elfogadja korábbi állításaimat. Már mindenki azt mondja, amit négy éve én: csak egy folyamatos Kossuth téri tüntetés lehet képes megrendíteni a rendszert. Naja, azért persze beugrik, hogy mi lett volna, ha annak idején nem 300, hanem 30.000 ember jön ki velem a Parlament elé sátrazni, de aztán túlteszem magam ezen, mert jobb későn, mint soha. És az is kezd rengeteg ember számára nyilvánvalóvá válni, hogy a parlamenti pártok részemről történő kollaboránsozása nem gonosztett volt, hanem a realitás időben való felismerése, és kimondása.

Szóval nem teljesen értelmetlen itt lennem, és tovább írni a blogot. Nyilvánvaló ugyanis, hogy odafigyelnek rá, többen és jobban, mint korábban. Terepre nem megyek, abból egy életre elég volt, de tán az ott négy év alatt összeszedett tapasztalatomnak akkor is meglesz a haszna, ha csak megírom, amire rájöttem, de nem akarom élőben is megmutatni. Megtettem elégszer, hogy most más is kipróbálhassa, milyen az. Valami változás történt, és történik a demokrata közvéleményben az elmúlt időben. Hogy ez mire elég, nem tudom. De aki a kicsit nem becsüli... Egy dolog biztos.

Valami van.

2018. április 26., csütörtök

Hazaárulók

Lehet ezt szépítgetni, de minek. A műellenzék beül a bábparlamentbe, hogy újabb négy éven át biztosítsa a demokrácia látszatát a diktátornak. Ezt pedig hazaárulásnak hívják.



Orbánnak szüksége van rájuk. 2020-ig dől még a pénz az EU-ból, évi 2000 milliárd, le sem írom, hány nulla. És ezt még el kívánják költeni háromszorosan túlárazott közbeszerzési mutyikban, nem véletlenül vonják ki Mészáros Lőrincet a tűzvonalból. Sok dolga lesz. És egyébként sem csinálnak semmit véletlenül. Persze, az EU most megcsapkodja kicsit őket, visszavon pár milliárdot, és feltételekhez köti a kifizetéseket. De csak 2020 utántól. Addig meg minden ugyanúgy mehet, mint eddig. És menni is fog. Mert az EU béna kacsa mindaddig, amíg nem kap egyértelmű bizonyítékot tőlünk, hogy itt bizony diktatúra van.

Ilyen bizonyíték lenne, ha nincs ellenzék a parlamentben. Tehát Orbánnak szüksége van ellenzékre. És amire szüksége van, azt meg is szerzi. Futja az európai pénzekből felfoghatatlan méretekben összerabolt vagyonból. Vagy éppen az államkasszából. Mert az is az övék. Minden az övék. Az ellenzék is. Ott üldögélnek, felszólalgatnak, nyilatkozgatnak, adják a statisztákat meg a díszletet a primadonna halálpontosan kimunkált előadásához. És ezért cserébe kapnak pár dolgot. Mert a jó király hálás a jó ellenzéknek. Kapnak parlamenti fizut, ami annál több, minél több funkciót tölt be egy képviselő. Tehát jut bőséggel pozíció.

Kapnak mentelmi jogot, és ígéretet, hogyha ügyesen asszisztálnak az előadáshoz, akkor azt nem fogják felfüggeszteni soha. És nem is teszik. Mert Orbán tartja a szavát, ha korrupcióról van szó. Mint ez esetben is. És persze kapnak a vállaltan, vagy épp bújtatottan Fidesz-tulajdonban levő médiában helyet, időt, álkérdéseket. Hogy szerepelni tudjanak, merthát mutogatni kell őket folyamatosan, nehogy a honpolgárok valódi ellenzékit lássanak. A műellenzék futtatása éppoly része a szervezett agymosásnak, mint a migránsozás, sorosozás. Amíg őket láttatják, más nem fog látszani. Ki van ez találva.

És kapnak ennél majd többet is. Csak azt kevésbé látványosan. A közbeszerzési mutyik nagyobb része az önkormányzatokban történik. Rengeteg önkormányzat, rengeteg döntés, ki tudja ezt követni, nemde. És valóban senki. Egy-egy város ügyeire ráláthat bárki, de az összesre képtelenség. És bizony a települések közbeszerzési mutyijaiban igen ritka, hogy az ott ülő ellenzékiek nemmel szavaznának, az meg főleg, hogy kiteregessenek bármit a nyilvánosság felé. Ha valamelyik bátrabb, gerincesebb mégis megpróbálja, akkor annak saját pártja tekeri ki gyorsan a nyakát. Sokszázmilliárdnyi mutyi megy az önkormányzatok átláthatatlan színfalai mögött, tökéletes összhangban, párthatárokon simán átívelve. Röviden: együtt lopnak.

Sokan talán észrevették: képként egy 2014-est tettem föl. Az akkori dicstelen kétharmados Orbán-győzelem estéjéről. Tudatosan tettem. Hogy mindenki lássa: négy év alatt nem változott itt semmi. Még a szereplők is csak kis részben cserélődtek. A pártok, az elvtelenség és amoralitás pedig semennyire. Négy évnyi parlamenti kollaboráció ismét Orbán-kétharmadot szült. És a most kezdődő újabb négyévnyi parlamenti kollaboráció megintcsak azt fog szülni. És ez mindaddig így megy, amíg Orbán akarja. Vagy ameddig a nép el nem kergeti a kollaboráns műellenzéket. Mert amíg ezt nem teszi, nem lesz képes Orbánhoz hozzáférni. Mert a testükkel védik azok, akiktől pont ennek ellenkezőjét várnánk.

A hazaárulók.


2018. április 23., hétfő

Örvényország

Csak egy betű a különbség. És mégis két különböző világ. És nem nekünk kedvez az összehasonlítás.



Örményországban az oroszok seggébe visszanövő, az alkotmányos demokráciát tíz év alatt apró lépésekkel szisztematikusan aláásó, a gazdaságot és médiát maga alá gyűrő, a választási rendszert saját képére formáló diktátort tegnap elűzte a nép. Tizenegy napon keresztül éjjel-nappal tízezrek dacoltak a fővárosban a hatalommal, tüntetve, utakat, középületeket blokád alá vonva, vagy épp elfoglalva. Eltökéltségüket, kitartásukat, bátorságukat látva végül a karhatalmi egységek a nép oldalára álltak, és a diktátor lemondani kényszerült.

Örvényországban az oroszok seggébe visszanövő, az alkotmányos demokráciát tíz év alatt apró lépésekkel szisztematikusan aláásó, a gazdaságot és médiát maga alá gyűrő, a választási rendszert saját képére formáló diktátor visítva röhögött, látván a parlamenttől elsétáltatott tömeget, és mikor elálmosodott, nyugodtan hajtotta álomra a fejét, mert addigra a nép is hazament. Az a pár ember, aki esetleg eltökélt, kitartó és bátor lett volna megkapta a sajtótól a magáét. Merthát a demokrata az rendesen viselkedik, igaz, nem is ér el semmi eredményt, de az kit érdekel.

Örményországban az ellenzék tudta, hogy nem vehet részt egy diktátor magát demokratának álcázni kívánó színjátékában, nem fogadta tehát el a választási komédiát, mert a rendszer eleve garantálta, hogy azon csak a diktátor nyerhet. Esze ágában sem volt biodíszletnek beülni a parlamentbe, hogy ott kesztyűbábozhassanak vele. A maradék ellenzéki sajtó is megértette, hogy a puszta túléléséért küzd, ezért nem kedvenceket futtatott, hogy harcosokat agyonhallgasson, vagy épp lejárasson, hanem a valóságot mutatta, ahogy értek a dolgok napról napra, személyre szóló előválogatás nélkül.

Örvényországban a magát ellenzékinek nevező friss képviselők mosolyogva szelfiztek, miközben átvették a diktátor hivatalnokaitól a mandátumaikat. Gyors összeülésen felosztották a parlamenti bizottsági és egyéb helyeket, hogy mindenkinek jusson a diktátor jutifalatkáiból. Civilek közé beépített ügynökeik a teljes sajtó támogatását maguk mögött tudva a fölhorgadó népharagot áttematizálták, és a hatalomra veszélyt jelentő helyszínektől a lehető legtávolabbra sétáltatták. És a csapból is folyva elmagyarázták, és csendestársaikkal mindenütt elmagyaráztatták, hogy aki komolyabb dolgot akar, mint fogyó létszámú mobilvillogtatós bulizásokon résztvenni, az cselszövő.

Örményországban tegnap megdőlt a rezsim.

Örvényországban soha nem fog.

Hacsak nem másoljuk le a példájukat...


Komolytalan

Szép látvány ötvenezer világító mobil. Ilyeneket Nyugaton is szerveznek, igaz ott nem tüntetésnek hívják, hanem performansznak.





Tüntetésnek azt hívják, ha összecsapnak a rohamrendőrök a fiatalsággal, borul pár ezmegaz, lángol is pár belőlük, vízágyú, könnygáz, meg egyebek. Ha a francia parasztok keveslik a támogatást, és megindulnak 5000 traktorral Párizsba, akkor ott megindulás van. Ha a dán anarchisták épp antiglobalista tüntetést tartanak egy G7 idején, ott akkor tüntetve van. Ha német rendőrök jól megvernek egy török vendégmunkást, akkor Hamburg külvárosában a kitört kirakatüvegek tükrözik vissza a rendőrségi forgólámpákat.

És ezek demokráciák. És ott nem nyavajog az értelmiség, hogy hűha, micsoda rettenetes dolog történt. Pedig mint mondtam: azok ott demokráciák. És talán éppen azért, mert ott ilyen egy tüntetés, és ott ilyen az értelmiség. Hozzászoktak, ezt tartják természetesnek. Mert az is. Kontrollálni sokféle módon lehet az államot, de annak mindig a népfelháborodás az igazán ütős módja. Mikor tódulás van, düh van, üvöltés van, és bizony fizikai agresszió.

Namost persze lehet körömreszelgetve faszságokat beszélni arról, hogy ott nem tudják, mi a demokrácia, de innen, Gecisztánból megmondani nekik a frankót nem túl hiteles. És akkor most képzeljük el, amint a németfranciaspanyolsatöbbi pógár nézi a tévét, amiben a budapesti tüntetés képeit mutogatják. Ha van valami jófej szerkesztő, műsorvezető, ilyesféle, akkor esetleg hozzámondja, hogy ezek itt egy választási csalás gyanúja miatt, a diktátor ellen induló tömegtüntetés képei.

Aha. Nézi a németfranciaspanyolsatöbbi pógár, és nem lát tüntetést. Lát sok embert, amint énekelget, táncikál barátságos rendőrök kíséretében, egy szépen felállított színpadról pedig csaknem kedélyes hangulatot árasztva mond pár valamit valaki, aztán szépen villannak a mobilok, deszép. Aztán eszébe jut, hogy valahol azt olvasta, hogy ebben a kis keleti eu-s országban diktatúra épül. És már tudja is, hogy amit olvasott, az hülyeség. Hiszen látja, hogy nem lehet az diktatúra, ahol még egy tüntetés is ilyen kedélyesen indulatmentes.

Merthát a szegény, demokráciaügyekben járatlan németfranciaspanyolsatöbbi pógár bizony törnezúzna mindent, ha választási csalás gyanúját érezné. Ha meg diktatúra előszelét, akkor ott aztán csak azért nem épülnének barikádok, mert a hozzávaló felszedett utcakövekkel már rég bedobáltak volna minden pártiroda-üveget. Dehát ők ott persze nem tudják, milyen a tüntetés, honnan is tudnák. Nem kértek időben tanácsot a magyar értelmiségtől, így aztán tudatlanok. De az azért megmarad bennük, hogy szép város Budapest, ott a hídnál a sok mobilfény is klassz volt. Lehet, hogy egyszer el is jönnek erre, hisz ahol ilyen béke honol, ott biztos remek dolog turistáskodni.

Szegény félmilliónyi idegenbe szakadt fiatalunk meg hiába próbálja elmagyarázni a házigazdáinak, hogy amit látnak, az tüntetés a diktatúra ellen. Megmosolyogják, rendelnek neki megnyugtatásként egy pizzát, a kedvéért végignézik a híradót, aztán összemosolyognak. Hát már hogy lenne diktatúra egy olyan országban, ahol egy soktízezres tüntetésen még a csikket is szépen behelyezik a szemeteskukába, és nem azért, hogy felgyújtsák vele. Vicces gyerek ez a magyar vendég, szeretjük. Ő is olyan kedves, mint honfitársainak lelkesen bulizó tömege. Csak egy baj van vele, igaz az se nagy.

Komolytalan.


2018. április 22., vasárnap

A Gulyás meg a csorda




Orbán hátradőlt, vigyorgott egyet, aztán kikapcsolta a tévét.

- Jó munka, Árpi.
- Kösz főnök. Profikkal dolgozunk.
- Mikorra szervezitek a következőt?
- Május 8-ra. A parlamenti alakuló ülés napjára.
- Szuper. De nem délelőttre, ugye?
- Dehogy, jól időzítünk főnök. Mindig. Senki sem fogja már megzavarni a nyugodt eskütételt.
- És mit fognak akkor csinálni este?
- Hát ugyanazt, amit most. Pár mellébeszéd, zene, tánc. És bár fogynak szépen, de ahhoz elegen lesznek, hogy vágóképnek használhassuk őket.
- Jó kis biodíszlet. De ugye senki sem fogja felvetni, hogy a Feriék visszaadják a mandátumaikat?
- Dehogy. Tudja mindenki, mit tehet és mit nem. A Gulyást először a netadónál vetettük be, jól vizsgázott, talán kicsit túlzásba is vitte. Azért amikor átvitte a tömeget Budára, akkor aggódtunk kicsit, hogy nagyon ki fog lógni a lóláb. De hát ismered a népedet, főnök, jobban bárkinél. Bevették azt is.
- Oké, a Gulyás profi. És ez a Homonnay gyerek, ez milyen?
- Ő tartotta a Feri kampányzáróján a beszédet. Ugyanaz a móka, mint a Gulyás. Megvan az MSZP, meg a DK civilje is, futtatjuk őket minden médiában, be is gyűlik alájuk a tömeg. Aztán már sínen van a dolog.
- Oké, azt látom. Mikorra tervezitek az utolsó tüntit, Árpikám?
- Hát, úgy halad a dolog, ahogy szokott. Minden tüntin fele a létszám, mint az előzőn, úgyhogy június elejére el is fogyasztjuk a hangoskodókat. Nyugodt lesz a nyaralásod, főnök.
- Na, azért nem aggódtam túl magam. Most nyertünk választást, és a haverjaink is mind bekerültek a patkóba, úgyhogy mehet tovább a műsor.
- Van velük valami terved, főnök?
- Nincs. Kapják ugyanazt a részesedést, amit eddig, ennél jobb ellenzéket nem is kívánhatunk magunknak. Egy kritikus pont lesz majd, arra majd adjunk nekik egy kicsit többet a szokásosnál.
- Mikor?
- Hát, amikor majd kilépünk az Európai Unióból. Marhára unom már őket, de még hozzánkvágnak némi lóvét, azt megvárjuk. Na, akkor majd megint be kell kapcsolni a hűtést.
- Persze, meglesz. Ügyesek ezek a srácok, sokra vihetik még.
- Azért ne bízzák el magukat, erre figyeljetek. Nem szeretném, ha önállósodnának.
- Nem fognak. Fogjuk őket ezer szálon.
- Helyes. Na, ledőlök.
- Jóéjt, főnök.
- Neked is, Árpikám.

És leszállt az éjszaka.

2018. április 20., péntek

A mi kis Matuskánk

Teccenek tudni, aki a hidat Biatorbágynál felrobbantotta, és kisiklatta a vonatot. Van nekünk is egy ilyenünk. Akinek ugyanez a feladata: kisiklatni, ami jó irányba indul.



Most megint bemászott középre. És már viszi is el a tömeget a Parlamenttől minél távolabb. Nehogy már valami félnivalója legyen Orbánéknak. A holnapi tüntetésről beszélek, persze. Ami kedélyes sétává lett alakítva menet közben, remélve, hogy a harmadik alkalomra már csak pár lézengő megy el. Mert ez a CÉL. Nem, nem a tömegé, hanem azé, aki mindig ugyanezt teszi. És profin teszi. Erre tartják ugyanis.

A mi kis Matuska Szilveszterünket Gulyás Balázsnak hívják. Volt alkalmam vele személyesen is találkozni a nyolckerben többször. Én SZDSZ-es voltam, ő MSZP-s. Én a magam útján váltam azzá, Ő meg családi hagyományból. Apuka Medgyessy egyik tanácsadója, anyuka Gurmai Zita, legutóbb épp az MSZP EU-képviselője. Jól beágyazott kőszoci család. Akik minden eszközhöz hozzáférnek, amit csak a párt nyújtani tud. Média, lóvé, ami csak kell. Márpedig kell, nehogy valaki más legyen az utcai tömegdemonstrációk vezetője. Mert a végén még történne valami. Az meg nem érdeke a Fidesznek, meg a vele csendben kollaboráló műellenzéknek.

Tán teccenek emlékezni, hogy is indult a netadós móka. Egy Nemes Balázs nevű srác kezdte szervezni, tartottak már párezer embernél, mikor a semmiből hirtelen megjelent Gulyás Balázs. És mivel Nemes Balázs civil volt, nem rendelkezett akkora olvasottságú és nézettségű tömegmédia-kapcsolattal, mint a Mibalázsunk. A gulyás. Így aztán szépen elszipkázta a már szerveződő tüntetéstől a zembereket. Hogy aztán szétsétáltassa őket a városban, amíg ki nem fáradnak. Tán azt sem teccenek tudni, hogy a legnagyobb demonstráció végén mi történt.

Épp végeztek Budán a nulla kilométerkőnél - hogy mit kerestek ott, egyszerű: semmit. Végülis vihette volna a népet Biatorbágyra is. Illetve hát tulajdonképpen pont ezt tette. És mikor a nép visszaindult Pestre, elkezdték kiabálni, és tömegesen: gyerünk a Kossuthra! És Mibalázsunk, a gulyás, aki szeret csordát terelgetni, minden sameszával együtt, és minden ott levő hangosítást használva mást nem tett, mint lebeszélte erről a zembereket. Hogy miért? Tudjuk. Mert a Kossuthon akár még történhetett volna is valami. Az meg kerülendő.

És most megint beszuszakolta magát központi szervezőnek. Merthát kellett a többieknek a médiaháttér, annak meg Mibalázsunk a kulcsa. Bárhol megnyilatkozhat, bármennyit, szereti a Fideszsajtó is, na. Van is miért. Tömegoszlató ereje felér öt karhatalmi ezredével. És már viszi is a tömeget el a Parlamenttől. Ez a dolga a mi Matuskánknak: kisiklatni a népvonatot.

Van egy javaslatom a tüntetés résztvevőinek holnapra. Fütyüljétek ki a picsába, mikor el akarja indítani a szokás szerint semmibe vezető menetet a Kossuthról. Aztán, mivel Juhász Péter rájött végre, hogy kinn kell maradni, csatlakozzatok hozzá. És maradjatok is ott. Ameddig csak bírtok. Ahol ezt megcsinálták a környező országokban, ott bukott a diktatúra. Ahol meg a nép hagyja magát az orránál fogva vezetni a Matuska-féléktől, ott nem lesz semmi. Illetve hát dehogynem. Diktatúra.

Bármeddig.

2018. április 19., csütörtök

Elégtétel

Azért lettem mindenünnen kiátkozva az elmúlt években, mert megmondtam és megtettem mindazt, amire mostanában kezdenek ráébredni.




Ez nekem elégséges elégtétel. Mindenben igazam volt, nektek meg semmiben. Igen, egy diktatúrát nem lehet választáson megbuktatni. Igen, csak egy állandó és népes Kossuth téri demonstráció vezethet el a bukásukig. Igen, a műellenzék parlamenti részvételével hitelesíti a demokrácia látszatát.

Ezeket írtam, és képviseltem a saját bőrömet terepen vásárra vive négy éven át. Ezért zártak ki vagy negyven, magát demokratának nevező csoportból. Ezért lettem a hivatalos "ellenzéki értelmiség" számára pária. Ezért lettem lefideszügynöközve.

Csakhát épp mostanában kezdi a közvélemény felkapni minden gondolatomat, mint új felfedezést. És épp azok többnyire, akik mindennek elmondtak, mikor leírtam, és elmondtam azokat. Most vagy az van, hogy ennyivel okosabb vagyok az összesnél, vagy az, hogy ők ennyire ostobák. Vagy épp csak úsznak az árral, mert gyávák és gerinctelenek, hogy vállalni merjenek egy olyan álláspontot, ami ugyan igaz, de kockázatos időben kimondani.

Gyáva értelmiséggel, műellenzékkel nem lehet diktatúrát bontani. Úgyhogy vagy elkergetitek mindet, vagy élhettek bármeddig Orbán alatt.

Na, ennyit, mentem vissza regényt írni.

Üdv.

Gábor