2014. július 5., szombat

Az Ellenállás Kezdetének Napja

Ja, tudom, hogy a jövő szombaton megrendezésre kerülő demokrata tüntetés címében nincs benne a "Kezdete", de nem véletlenül tettem ám hozzá. Ott leszünk, de engedtessék meg nekem pár tanács, hogy ne egyedi alkalom legyen ez a nap, hanem egy folyamat startvonala.




Egy tüntetés nem tüntetés mondá a bölcs, illetve hát nem mondta, ezért mondom most én. Jó lesz, sokan leszünk, de aztán megint hazamegyünk és megint nem történik semmi, folyik minden Narania Urainak akarata szerint. Mi békés, törvénytisztelő lények vagyunk - spec én nem vagyok békés, meg a Narancsok Törvényeit sem annyira tisztelem, de jófiú leszek, megígérem -, úgyhogy nem fogunk átcsapni randalírozásba. De pusztán csak azért nem, mert az kontraproduktív lenne, pedig ahogy látom, azért igény volna erre. Najó, deazér ki kéne valamit találni, hogy ne csak egy kellemes szombat délutáni rockkoncert legyen csápolás meg fejrázás nélkül, hanem legyen valami értelme is hosszabb távon. És ezért írtam be a címbe azt a bizonyos "Kezdete" szócskát, mert volna épp ötletem, hogy kéne ezt jól csinálni.

Akár választási kampányt vezetek, akár tüntetést tartok van egy mindig visszatérő eleme: a mobil színpad. Lefordítva naturáliákra: egy jól behangosított teherautó-plató, a tüntetés várható lélekszámához igazítva a teherautó méretében és a hangosítás erejében. El kéne majd lassan felejteni a nagyszínpad, fölszólalók, bevezető zene, menjetek békével liturgiát mer uncsi. Kimegyünk, mer bírjuk a Ferit, meghallgatjuk, megtapsoljuk, oké, örülünk egymásnak, az RTL valszeg tudatára ébredve majd közvetíti is, a Nép meg majd látja, hogy azért van tömeg is az ellenzéki oldalon. Csakhát nekünk ugyebár agilisnak kéne ám látszani, ahhoz meg annak is kell lenni: életerőt, mozgékonyságot sugározni meg nem lehet békésen álldogállva. A mozgás az élet, mondá a bölcs, és szerencsére ezt már télleg mondta, nem nekem kell föltalálni.


Amit mondok, azt nem jövő szombatra mondom, gyakorlott terep-politikusként tudom, hogy egy héttel a rendezvény előtt már nem szabad alapvető elemekben változtatni, mert abból káosz lesz. Amit mondok, azt az UTÁNA következő időkre mondom, hogy elinduljunk Narania Urainak megbuktatása felé, tömeget. és nagy tömeget gyűjtve, ezt meg épp meg is lehet hirdetni az Ellenállás Napján. Ráadásul nagy igény volna ifjakra, Szarvas Koppány Bendegúz vezetésével dolgozik is az IDE (ez itt a reklám helye, megérdemli, azér reklámozom), de azért ha az egész DK tűnik ifjonci hevülettől fűtöttnek, akkor sokkal könnyebb dolga lesz, nemde. És nem olyan nagy dolog ám mobilissá és agilissá, magyarul az ifjak számára vonzóvá válni, csak meg kell érteni, mitől voltak anno jók a Hallgatói Hálózat tüntetései, és mit lehet még ahhoz hozzátenni, amit Ők a gyakorlatban megcsináltak. A fiatalokat ugyanis a buli vonzza - nem piára, meg technora gondolok, nyugi -, és ha valami élettel teli, és interaktív és mozgékony, akkor előbb-utóbb tömegesen csatlakozni fognak ahhoz a valamihez, ami így történik, következményesen meg azokhoz a Valakikhez, akik ezt így csinálják. És akkor tessenek ÍGY csinálni, és akkor mondom, hogyan.


Kell két jó nagy teherautó, jó nagy hangosítással, mint menetközbeni zenesugárzó, és bárhol működni képes színpad. Az egyik vezeti a menetet, a másik meg zárja. Ja, mert persze menni kell, mégpedig úgy menni, hogy rengeteg emberrel kerüljön a tüntetés kapcsolatba, és persze valóban kapcsolatba is kerüljön. Jó tömör kis településszerkezet kies fővárosunk pesti oldala, egy nagyjából öt kilometeres ÁLLANDÓ sétaútvonal vagy félmillió emberrel tudja kapcsolatba hozni a menetet. Mivel előre rögzített, bejelentett útvonalon megy a Nép, ezért aztán lesz hozzá rendőrségi biztosítás - ellenzéki tüntetést nem fognak betiltani, mert az már sok lenne. Sok helyen föl fognak emiatt torlódni az autók, de mivel hétvégére kell az ilyesmit szervezni, és előre és nyilvánosan bejelenteni, ezért aztán azok az autósok, akik hőzöngeni fognak, azok úgyis a mindenre hőzöngő típusból fognak kikerülni, rájuk meg magasról tojni. Viszont a teherautók hangosítását kiválóan föl lehet használni arra, hogy megdudáltassuk a velünk szimpatizálókat, és az útvonal egészében le kell hívni az ablakokban és erkélyeken megjelenő hontársakat. "Gyertek velünk!" és nyugi, sokan csatlakozni fognak.


És ami a legfontosabb: HAGYOMÁNYT csinálni ebből az egészből. Minden hónapban, ugyanazon az útvonalon menni, néhány helyen megállni, szónok föl a teharautóra, öt perces ütős beszéddel, és aztán menni tovább. Szimbolikus helyszíneken kell megállni, bevárni a tömeget, és jó szónok mondjon aktuális témájú jó beszédet. Aztán menni tovább, zene a teherautókról, meg autók dudáltatása, emberek magunk közé hívása közben, és ne a 30 évvel ezelőtti slágerlistát tessenek pörgetni a CD-ről hanem a frisseket, csókolom. Márha kellenek a fiatalok is, mert mi, középkorúak és idősebbek a politikai cél miatt úgyis menetelünk, de az ifjoncok tömegesen pusztán emiatt nem fognak bemozdulni. A zenék Nekik szóljanak, ne nekünk, ha kérhetem. Szóval mozgalmasan, lüktetően, vonzóan, interaktívan, meg a többi ilyen, létezésről és nem tetszhalálról szóló aktussal. És mégegyszer a legfontosabb: minden hónapban egyszer, előre meghirdetve, és mindig ugyanazon az útvonalon. Napersze, először csak ezrek lesznek, nem tízezrek, de egyrészt menetelve ezrek is soknak látszanak - a Hallgatói Hálózati Bulin sem voltunk soha többen párezer főnél, mégis rengett Budapest -, másrészt meg ha jól csináljuk, akkor tömegesedni fog ez az Új Hagyomány.


Teccenek tudni, állandóan arról jártatom a szám, hogy csak Új Politikával lehet Orbántűzni, és ennek ez az Új Hagyomány kulcseleme lehet. És nyugi, ahogy az idő telik, és minden hónapban megcsináljuk a Jövő Menetét, akkor előbb-utóbb már tízezrek lesznek, aztán meg kitudja mennyien. És ahogy bővül a móka létszáma, hozzá lehet majd igazítani vidéki nagyvárosokban is ugyanakkor és ugyanúgy az ottani Jövő Meneteit. És egyre több helyen, és egyre látványosabban, egyre erőt sugárzóbban, és végül már összességében jóval nagyobb létszámmal, mint amit a CÖF-ök össze tudnak trombitálni. És akkor látszani fog a Népünk számára, hogy van Ellenzék, hogy van tömeg, amihez csatlakozni lehet, mert csatlakozni érdemes, nem beszélve arról, hogy ha ezt így csináljuk, akkor viszonylag gyorsan le fogják barnítani a bokájukat Narania Urai, és asse hátrány. Na, túlírni nem akarom, amit nem fejtettem ki, az a dolog szemléletéből úgyis kitalálható, rengeteg kreativitásnak nyílik hely, hogy az alapötlet minden létező módon fejlesztésre kerüljön.

Húzzunk bele!


9 megjegyzés:

  1. Szia, Jó reggelt:)
    Nekem tetszik az ötlet! Még be is jöhet. Kérdés: van-e erre a DK-nak pénze, Koppány mit szól hozzá, hisz ő mindig benne van a "buliban", lásd, a dudálj, ha....! Jó volt az is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jóval kevesebbe kerül, mint egy színpadépítés :)

      Törlés
    2. És jóval olcsóbb is. :-)

      Törlés
  2. Amíg jó idők vannak, be is lehetne gyakorolni és őszre már "hagyomány" lehetne.

    VálaszTörlés
  3. Elképzelésnek jó, de nem látom azt a "szervezetet" amelyik ezt országosan kivitelezni tudná. Természetesen nagy jelentősége lenne csak a Fővárosi ilyen rendezvény sorozatnak is.
    Az RTL Klub "feltámadásában" nem hiszek, de annak is nagy lenne a hatása, ha az elsőről tudósít, hisz az Országban sok helyen tudják fogni és nézni az adását.

    VálaszTörlés
  4. A legendás kelet.német hétfői tüntetések (Montagsdemo) 1989-ben a lipcsei Nikolai templomban tartott Imádkozás a békéért (Friedensgebete) folytatásai voltak Nagyban hozzájárultak a békés átmenet megvalósulásához.... El tudom képzelni, hogy egy hasonló esemény köré lehetne a magyar baloldalt szervezni...Jelszavuk, Wir sind das Volk (A nép mi vagyunk!) nem védett...

    VálaszTörlés
  5. Gábor.Színte hihetetlen,de ezt 2 éve ajánlottam a Nyíregyházi DK-nak,mint akor Títkár vezetőségi tagként.mivel itt Nyíregyházán ige nagy volt már akor is a diktatura a helyi hatalmaskodó basák nem engedtek semmi DK demonstrációt,Csak a mozgó tüntetést.Na ekor dobtam be ezt a javaslatot a többi DK vezetőknek,akik azonnal lehurogtak,hogy ilyen nagy baromságot csak az én gondolttom lehet.Gyakorlatilag akor 25-30 ezer forintból meg lehetett volna csinálni.A Pártállamból a helyi DK élére került Országos Tanácstagok csirájában elutasították ezt a gondolatomat.Az ő utasításuk az volt,hogy beszéni kell minnél több emberrel és beszervezni a DK-ba.Mondanom se kell,hogy egyetlen egy embert nem lett így DK tag.Gábor nagyon ráéreztél erre is,csak attól félek,hogy a berögzödött sémák maradnak,mert a DK tagság többsége MSZMP-ből és az MSZP-ből átkerült emberek alkotják.Tehát ez az ötletem teljes lehúrogással végzödött akor.

    VálaszTörlés
  6. Gábor! Te voltál a tanácsadója a Budapest Pridenak is? Pont úgy ment a mai vonulás mint ahogy te is leírtad!
    Volt jól behangosított teherautó-plató, a zene se a 30 évvel ezelőtti slágerlista volt és ídőnként megálltak beszédet mondani!

    Csak azt nem tudom mi ez a "nyugi" szó minden második bekezdésedben?? Idegbetegnek nézed a olvasóidat, hogy egy blogbejegyzéstől idegesek lesznek? Nyugodj meg inkább te, ne aggódj!

    VálaszTörlés