2015. július 30., csütörtök

Szakértői kormány

Az Orbán utáni korszak igazi feladata az lesz, hogy megelőzzük valami ahhoz hasonló újbóli kialakulását. Mint előző írásomban belekezdtem (katt ide), Új Köztársaságot kell létrehoznunk, az eddigi gumiból készültek helyett acélparagrafusokkal.




A rendszerváltás óta eltelt időszakban kialakult az a vélekedés, hogy a politikus az, aki lopcsalhazudik. Kevés kivételtől eltekintve ez igaz is - mármint kies hazánkban, tőlünk nyugatra nem - de nem nézhetünk félre, és reménykedhetünk Csodában: ezt bizony mi, a Nép alakítottuk így. Mi hagytuk jóvá választásokon mindazokat, akik egyre inkább aláásták a független hatalmi ágak önállóságát, és egyfajta parlamenti diktatúrával lassan legyűrtek minden ellenállást, szabadrablási lehetőséget nyitva önmaguknak. Tegnapelőtti cikkemben arra próbáltam meg választ keresni, hogyan is lehetne megelőzni, hogy mégegyszer a politikai többség bármit megtehessen, és válaszaimat több mint jól fogadta a közvélemény, úgyhogy azon a vágányon megyek tovább. Most a kormányzással foglalkozom, ugyanabban a szellemben, mint az igazságszolgáltatással és a közmédiával tettem: gondolatok, nem pártprogram, tessenek kritika alá vonni mindenfelé, mint az előzővel tették. E témában kezdetnek annyi: négy független hatalmi ág van: törvényhozás, végrehajtó hatalom, igazságszolgáltatás, média. Utóbbi kettő alapjait megírtam, most jöjjön a végrehajtó hatalom, ami leginkább a Kormányt jelenti.


Valamelyest eltér azért a helyzet az igazságszolgáltatásétól, meg a köztévétől-, rádiótól, hiszen egy kormány tevékenységének jelentős része folyamatos törvényalkotást jelent, arra pedig a törvényhozás - parlament - jogosult. Annyira szétválasztani tehát a kormányt a parlamenttől, mint azt a bírósággal, ügyészséggel, rendőrséggel, közmédiával tettem, ez esetben nem célszerű. De az sem jó, ami most van, hogy a parlamenti többség hülyébbnél hülyébb pártkatonákat cserélget a kormányzatban, mindenféle felelősség nélkül. Jó régen volt olyan, és akkor is csak fehér hollóként, hogy az volt a szempont: egy miniszter legyen a szakterületének igazi és közelismert szakértője. A valódi kiválasztási elv ma nem ez: az lesz miniszter, államtitkár, bármi, aki a nyertes párt holdudvarához tartozik, minél pártosabb, annál nagyobb az esélye a kinevezésre. És aztán persze a pártkatona miniszternél eredménnyel kopogtathatnak ugyazon párt képviselői, meg mindenféle háttéremberei: nyomást gyakorolva kapnak a rokonok-haverok-üzletfelek megbízásokat, állásokat, amit csak kérnek. Ez meg a korrupció és az összefonódások táptalaja, és persze a kontraszelekcióé: ha eleve párthülyéket alkalmazunk nagyfőnöknek, akkor Ő meg a még nála is hülyébbeket részesíti előnyben munkatársként, bravó.


Hát akkor változtassunk ezen. Válasszuk le a minisztereket a parlamenttől első lépésben. A parlament csak miniszterelnököt választhat, a miniszterek személyét, és a kormányzati struktúrát a miniszterelnök dönti el. Persze egy parlamenti többség által kiválasztott miniszterelnökön keresztül még így is zsarolható a pártapparatcsikok által állásért, lóvéért egy miniszter, de ennek is képesek vagyunk gátat szabni. Először is, kössük ki, hogy a miniszterelnök személyéről megválasztását követően két éven belül nem lehet szavazni. Pufff. Tessenek felelős döntést hozni, Tisztelt Honatyák, mert ha elcseszitek, akkor jó ideig a nyakatokon marad, nincs cserebere. És persze a miniszterelnök kétévnyi biztos periódusa megvédi az egyes minisztereket a folyamatos pártnyomástól: lazán letojhatják a lobbistákat, beosztottaik kiválasztásánál, döntéseiknél nem kell kisstílű gazemberek részérdekeit figyelembe venni. És akkor jöjjön a másik pufff. A miniszterelnök nem lehet olyan személy, aki a parlamentbe bejutott pártok bármelyikének a választást megelőző két éven belül tagja, jelöltje, vagy delegáltja volt bármely állami pozícióban. Mondom hogy pufff, vége a jó világnak, a miniszterelnök nem lehet pártkatona, lehet a nyertes pártnak komoly és független embert keresni, vagy nem lesz kit megszavazniuk.


Modellezzünk akkor egy választási szitut. Nyer egy párt, ott a parlamenti többsége. Nem választhatnak maguk, meg a sameszaik közül se miniszterelnököt, se minisztereket, kénytelenek lesznek a kormányalakítás előtt az Ország sorsával foglalkozni, nem azzal, hogy melyikük kicsodájának a micsodáját milyen jó kis fizetős állásba kéne rakni. Nem kormányozhatnak többé kézivezérléssel, találniuk kell egy olyan embert, aki aztán két évig nem elmozdítható, és hajlandó elvállalni az ország kormányzását. Ha pedig nincs közvetlen ráhatása a parlamenti többségnek a kormányzásra, akkor kénytelen racionális maradni: ha jó kormányzást akar, mert ha az van, akkor a többségi párt is sikeres lesz, bizony komoly embert kénytelen megválasztani. Tudnék most is jópár olyat mondani, akik nyilvánvalóan alkalmasak minimum miniszternek, de akár miniszterelnöknek is, de közülük a mai politika játszótéren, a jelen gumiparagrafusai között egy sem fog soha még valódi hatalom közelébe sem jutni, nem hajlandóak ugyanis a lelküket eladni egy pártnak sem. Pedig az Országra nagyon is ráfér, hogy egyszer végre hozzáértő, becsületes emberek kormányozzák, ne pártapparatcsikok.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. július 28., kedd

Új Köztársaságot!

A rendszerváltáskor az alkotmányos jogállamunk játékszabályait fölállító Atyák abból indultak ki, hogy egy jó hosszú pártállami múlt után az új országvezetők képesek lesznek az önkorlátozásra. Tévedtek.




A mai Orbán Rezsim nem előzmények nélküli: Ők csak csúcsra futtatják mindazt, amit elődeik alapként leraktak. Már Antall idejében, akkor friss köztársaságunk legelején megkezdődött a hatalmi ágak egybefolyatása. Boross Péter belügyminiszterként megkezdte a rendőri vezetők lojalitási, és nem szakmai alapon való kiválogatását, és pozícióba juttatását, Antall pedig a televízió és rádió ügyeibe nyúlt bele, kemény, és számára nyertes csatát vívva Göncz Árpáddal, aki megpróbálta megóvni azok politikától való függetlenségét. Aztán ahogy jöttek egymás után az országgyűlési, meg önkormányzati választások, egyre nagyobb arányú változások követték azokat mind a kormányzati, mind a helyi köztisztviselői és közalkalmazotti karban. A frissen megválasztottak alapból kirúgták a korábbiak embereit, és nemcsak a legfelsőbb szintekről, és csak egyre mélyebb lett az a merítés, ahol az új hatalom tisztogatást végzett. És ebben biz nem volt különbség bal, meg jobboldal között: két évtized alatt megszokottá vált, hogy ha újak jönnek, akkor jön a nagytakarítás is. A közszolgák számára tehát nem maradt más út, mint valamelyik oldalhoz elköteleződni, vagy pedig kussolni, éppúgy, mint a pártállamban. Így aztán lett egy jobbos, meg egy ballib garnitúra, meg közötte rengeteg betojt ember, akiket valósan félelemben is tartottak, az meg nem javítja a munka minőségét.


A következő lépcső az oldalfüggő vállalkozások megindítása lett: tudható volt, hogy melyik építési, karbantartási vállalkozás fog nyerni közbeszerzéseket a következő években az aktuális hatalomváltás után. Mostanra pedig elértünk odáig, hogy a legkisebb átlagember mindennapi életébe is beledumál a politika, Orbánék mindenkit megfélemlíteni, és egzisztenciális függésben tartani akaró rezsimépítésének ez a kulcseleme. De látnunk kell: nem Ők kezdték, akaratuk épp azért tud ilyen nyugodt körülmények között átmenni, mert két évtized alatt csendben elfogadottá vált a politika mindenhatósága. Azt csinálnak, amit akarnak, mert ehhez a tömeglélektani megalapozást minden elődjük egymásra épülően elvégezte. Szóval rendszerváltáskori alapítói atyáink ordasat tévedtek: nyugati típusú, önkorlátozó hatalomgyakorlásra itt, Vadkeleten nem szabad építeni. Ki kell takarítani a politikát mindenünnen, ahová nem való, és olyan új jogállamot teremteni, ami nem gumi, hanem acélparagrafusok közé szorítja a mindenkori Urak játékterét. A Nincs Alku Párt (NAP) legfontosabb feladata pedig éppen ez: visszaállítani a politika emberségét, őszinteségét, becsületét, és ennek alapeleme, ha politikátlanítunk. A helyzet ugyanis az, hogy politikátlanítani a jelen helyzetben csak politikai hatalom birtokában lehet.


Fogok erről a témáról sokat írni, amit most srejbolok az még csak javaslatcsomag, nem pártprogram, mondhatni bloggerként gondolkozom, nem politikusként. Úgyhogy rögzítem a legfontosabb alapelveket, aztán kezdhetjük a vitát. Először is: ha megértjük, hogyan teszi rá a kezét mindenre a politika, akkor máris hatékonyan tudunk ellene föllépni. Alapvetően két módszert alkalmaz: költségvetési nyomást, és vezetőváltást. Ha az elvileg a politikától független főgóré, mondjuk az igazságszolgáltatásban, vagy a közmédiában sokat ugrál, akkor először elzárják intézményének parlamenti pénzcsapját. Ha meg nincs fizetés, nincs jutalom, de még A4-es papír sem, akkor a vezető mögül gyorsan kiállnak a vezetettek, ki van ez találva. De ha mégis kitart, és nem veszti el beosztottai bizalmát, akkor egyszerűen leváltják, szeva, tanulj belőle. Azt meg látjuk minden nap minden percében, hogy ez hová vezet: a köztévéből csak Narancsnyik agymosás jön, a rendőrség, ügyészség mindenütt nyomoz, ahol nincs mit, és sehol, ahol aztán igazán nagyhalak marnak a közös koncba. A bíróság még valamelyest tartja magát, de már ott is megjelentek a baljós jelek, tapasztaljuk mostanság.


Most, ebben az első részben két ágazatot emelek ki, mert egy tiszta, európai demokráciának alapkövei: igazságszolgáltatás és közmédia. Le kell választanunk a politikáról, egyszer s mindenkorra, és ennek módszere rémegyszerű. Ne a parlamenti szavazógép mondja meg, hogy mennyi jut bármelyikre, mert akkor játszogathatnak bármikor a pénzcsappal, és ne választhassák meg az egyes ágazatok vezetőit sem. Bele kell írni majd az alkotmányba, hogy a mindenkori országos éves költségvetés hány százalékát kell automatikusan az adott intézményre fordítani. Ez acélszabály, nem lehet variálni vele, nincs benne politikai mozgástér. A másik ugyanilyen fontosságú: válassza meg a Nép, közvetlenül az egyes hatalmi ágak vezetőit az országgyűlési választásokkal egyidőben. Főbírót, Főügyészt, Főrendőrt, Főmédiást. Jelöljenek az illető ágazatok kamarái, aztán a legtöbb ajánlást kapó 3 jelölt közül válassza meg a Nép, hogy kit akar. Ha pedig a parlamenti többség nem tud belenyúlni más hatalmi ágak kasszájába, és nem tudja annak vezetőit sem csicskáztatni, akkor elég gyorsan kialakul a valóban független, felhatalmazását közvetlenül a Néptől kapott igazságszolgáltatás és közmédia. Amire pont annyira lenne szükségünk, mint végre ismét szabad levegőre.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. július 25., szombat

Kár érted, Feri!

Olvasóim tudják, hogy azokon a napokon, mikor valahol beszédet mondok, nem szoktam írni, hogy megmaradjon a szufla estére, de ma kivételt teszek. Egy tegnapi eseménysor miatt teszem.




Mindjárt rá is térek, de előtte egy kis történelem a közelmúltunkból. Mikor Gyurcsány 2011-ben megalapította a Demokratikus Koalíciót, sokan reménykedtek, reménykedtünk benne, hogy valami végre történik az ellenzéki oldalon. Tudtuk, hogy az Őszödi Beszéd az MSZP néhány Fidesszel közös kártyából játszó nagymoguljának ocsmány játszmája volt, ki is használta Miviktorunk maradéktalanul. Béna kacsa lett egy pillanat alatt a frissen hatalomba választott MSZP-SZDSZ koalíció, valódi kormányzásra nemigazán volt képes ilyen indítás után. Gyurcsány maga is elismerte, hogy hiba volt maradnia akkor, egy lemondással elejét tudta volna venni a hosszú évek lavírozgatásának, de ezt a nyilvánvaló hibáját sokan megbocsátottuk neki. Úgy gondoltuk, hogy megérdemel mégegy esélyt, és tettük ezt annak ellenére, hogy ez a ballépése - illetve pont hogy nem lépése - magával hozta a Fidesz kétharmados győzelmét, aminek aztán azóta szívjuk minden következményét. De ám legyen, tehetséges a Feri, tisztességes is, megérdemel mégegy esélyt, és egy lerombolódott karaktert is újra lehet építeni, ha azt szisztematikusan, hiteles, szavatartó politikával teszik. Úgyhogy a ballib értelmiség nagyobb része kezdettől szimpátiával állt Gyurcsány pártalapításához, ami azért indulásnak nem rossz szitu.


Tapasztalatból mondom, hogy egy induló pártot elvinni a láthatósági küszöbig nem könnyű, bár ilyen szempontból Gyurcsánynak azért volt némi előnye: egykori minelnökként mindenki ismerte, volt lóvéja is politizálni és a liberális sajtó nagyobb része is akkor adott neki szereplési lehetőséget, amikor csak akarta. Mivel támogatói köre az értelmesebbek közül került ki, így aztán a kellő türelem is megvolt: fölkapaszkodni egy bemerevedett pártstruktúrában lassú és nehéz folyamat, sok az ellenérdekelt fél, de kitartással átverekedheti magát a falakon egy eltökélt ember. És Gyurcsányt eltökélt embernek tartottuk mindahányan, hibáit javíthatónak, úgyhogy mellé álltunk. A DK első évei bevonzották a legaktívabb ellenzékieket, tehetséges, elhivatott emberek gyűltek egybe, ki tagként, ki szimpatizánsként, volt erő és intelligencia egy áttöréshez. Ami áttörés nagyjából be is következett 2014 elejére, az ellenzéki emberek igazságérzete fölhorgadt, amikor az MSZP, meg az Együtt kidobta az ablakon a készülő összefogásból Gyurcsányt. Többen ugyan már akkor jeleztük, hogy jobb lenne ezt így hagyni, abban az állapotban még összefogással sem lehetséges Orbánt legyőzni, inkább menjen egyedül a DK, megtartva hitelességét, és hosszabb távon fölépítve magát későbbi demokrata váltópárttá.


A DK közvéleménye is inkább ezen az állásponton volt, ilyen témájú cikkeimet vadul osztogatták egymás között a fészbukos csoportokban, és hívtak meg mindegyikbe, amiket el is fogadtam. De aztán a Feri másként döntött, beleegyezett egy olyan összpárti kompromisszumba, ami eleve kódolta a biztos vereséget, de ám legyen, hátha csodát tesz, támogassuk tovább. Kampányoltunk ezerrel, jobb meggyőződésünk dacára, hátha Neki lesz igaza. Nem lett. Rettenetes vereséget szenvedett az Összefogás, Gyurcsány csodatévő hatása elmúlt, és a DK hitelességének is ártott, hogy olyanokkal indult együtt, akiktől épp azért vált ki, mert az erkölcseik elfogadhatatlanok, és csak arra jók, hogy Orbánt hatalomban tartsák. Magam úgy gondoltam, hogy kap tőlem még egy végső esélyt, ha a DK újabb hibás döntése után végre visszatér az eredeti útra, és önmaga építkezik, akkor legyen ez a hiba is megbocsátva. És az Európai Uniós választáson hozta is magát az önálló út, a DK meglepetés-sikert aratott, nyilvánvaló volt, hogy a Nép díjazza a hiteltelen ellenzéktől való elszakadást. Csak aztán megint jött a szokásos stratégiai hiba: az önkormányzati választáson ismét jött az összefogás-mantra, pedig megint nyilvánvaló volt, hogy elég lenne néhány nyerhető helyen együtt indulni, de alapvetően, országosan külön, mert ahol amúgy sincs győzelmi esély, ott nem szabad beszállni egy közös, és a DK saját arcát elmosó vereségbe.


Lehet stratégiai hibát elkövetni egyszer, mint azt tette Gyurcsány 2006-ban, lehet még kétszer is, mint az országgyűlési választás bukásra ítélt összefogósdija volt 2014, de folyamatosan nem. Az ismétlődő hibákból ugyanis az értelmesebbek leszűrik, hogy ahol ilyen gyakori a tévedés, ott a kitűzött célok nem elérhetőek. Kezdetben rengeteg pártonkívüli ember is csatlakozott, és a bizonytalan szavazók is elkezdtek a DK felé áramlani, de ezek a folyamatok a rendszeres MSZP-vel történő egybebútorozások miatt leálltak és megfordultak. Ha a DK tartja magát az eredeti célkitűzéséhez, erkölcsi alapú önállóságához, akkor ma már 20% fölött állna, és esélyes lenne Orbán eltakarítására, ehhez képest a valóság az, hogy mostanában érte utol egy évvel ezelőtti önmagát, és szavazói már nincsenek a bizonytalanok közül, kizárólag az MSZP-től tud támogatókat elvonzani, ami meg rezsimváltás szempontjából értéktelen szaporulat. A másik alapvető probléma, hogy a DK lendülete terepen is megtört: volt egy Ellenállás Napja, 2500 emberrel, aztán egy második, már csak 1000 emberrel, harmadikat már nem is tartottak, inkább visszahúzódtak az önkormányzati választáson megszerzett irodákba. Gyurcsány egyik vonzereje harcossága volt: terepen is beállt a sorba, éhségsztrájk, tüntetés, bilincs, bármi, plebejus volt, egy közülünk, aztán egyszercsak ez is eltűnt.


És az ilyen változások nem maradnak visszhangtalanok. Állandó irányváltások, taktikázás a stratégia helyett, kommunikáció a cselekvések helyett, egyre furcsább belső személyzeti politika, aminek hatására az igazán hiteles és átütő helyi aktivisták háttérbe szorulnak, és a helyüket frissen az MSZP-ből hozott ki tudja kicsodák veszik át. A legértelmesebb és legaktívabb tagok, támogatók bizony elgondolkodtak: megérti-e Gyurcsány a saját maga által is elismert hibáit, vagy csak elmondja azokat, mert az olyan emberi, de pont ugyanúgy követi el újra mindet, mintha mi sem történt volna. Aztán 4 év után már gondolkodó ember leszűri a tanulságot: nem, Gyurcsány nem tanul, a hibák belőle magából következnek. Az elmúlt félévben mindezek következményeként a DK tagsága radikális átalakulásba kezdett: eljöttek, vagy már elfelé pályáznak mindazok, akik nem puszta szerelemből, vagy vakhitből csatlakoztak, már minden hétre jut korábbi DK-s ikonok kilépéséről, vagy elhatárolódásáról híradás. Folyamatos politikai iránytévesztések, átlátszó taktikázás, passzivitás: ez nem az, amire a demokraták legjobbjai annak idején fölemelték a fejüket, hanem annak épp ellenkezője. Ja, és a tegnapi nap, ami miatt most ezt a cikket írtam, csak annyi volt: a fészbukon az egyik blogposztomhoz bejött egy egész DK-s nethorda, és a szellemi színvonaluk alulmúlta a Fidesznyik trollokét is. És nem nagyon volt kivétel. Mostanra Ők a DK, és ilyen tagsággal már semmit nem lehet kezdeni, nemhogy legyőzni Orbánt.

Kár érted, Feri.

2015. július 23., csütörtök

Egy mondat a korrupcióról

Van olyan mondat, amit ha egyszer törvénybe iktatunk, akkor az Országban töredékére esik a korrupció, lesz nagyjából 150 ezer új munkahely, és közben felpörög a gazdaság. Igazi Csodamondat.




Mindjárt meg is mutatom, de előtte kis áttekintés, hogy könnyen érthető legyen. Kapunk az EU-tól évente 2000 milliárd forintot fejlesztésekre. Felfoghatatlan összeg az átlagembernek, de nagyon is kézzelfogható a Fidesznyik Maffiának, meg a csendben velük kollaborálóknak. Ugyanis a kétharmadát ennek a rettenetes summának egyszerűen ellopják. A lehető legegyszerűbb módon, bonyolult szisztémában még a végén maguk a rablók is meglopnák egymást, nem kell a sok kiskapu, elég egy nagy, aztán lehet befelé lapátolni Ali Baba kincsét. A trükköt túlárazásnak hívják. Van egy beruházás, mindegy milyen típusú, aminek a valós értéke mondjuk 1 milliárd forint. A valós érték annyit jelent, hogy ha kifizetem az alapanyagokat, a munkabéreket, a közüzemi költségeket, meg a gépek elhasználódását, és ráteszek valami tisztességes hasznot - nagyjából 10% - akkor ennyibe kerülne annak a valaminek a megcsinálása. De ne valamit mondjunk, mert nem filozófia, legyen konkrét: 1 kilométernyi autóút. Csakhát amit meg lehet csinálni 1 milliárdból, azt meg lehet csinálni sokkal többől is, nemde. Kevesebből nem, de az árat a csillagos égig lehet növelni, legföljebb nem fizeti ki senki, aztán az illető cég reménye a nagy bevételre puszta álom marad.


Európában egy ilyen eljárás úgy néz ki, hogy az állam valamelyik alrendszere - mondjuk egy városi önkormányzat - úgy dönt hogy felújítja a legelhasználtabb autóútjának kritikus állapotban lévő 1 kilométerét. Van rá 1 milliárd forintnak megfelelő eurója, kiírja a pályázatot, várja a jelentkezőket. Jönnek is a vállalkozások, mindegyik benyújtja az ajánlatát, van amelyik árban, van amelyik minőségben jobb a többinél, esetleg hosszabb távra vállal garanciát az állagmegóvásra, egyszóval: verseny van. A város döntéshozó politikusai összedugják a buksi fejüket, aztán kiválasztják a sok jóból az egyiket, megkötik a szerződést, a vállalkozás megcsinálja az utat, a pénzt kifizetik, mindenki boldog. Egy dolgot hagytam ki a folyamatból, mert arrafelé ilyesmi nem nagyon van: a vállalkozó által a döntéshozó politikusoknak visszajuttatott korrupciós pénzt. Lehet, hogy volna rá ott is páraknak ingerenciája, csak egyszerűen az összegbe nem fér bele: ha valamiért pont annyit fizetünk ki, amennyibe az kerül, akkor nem marad belőle ahhoz elég, hogy vissza lehessen osztani. Így aztán, mivel ott ez jóideje így zajlik, politikusék le is szoktak a lopásról, ha néha egy-egy mégis előfordul, abból nagy csinnadratta lesz, és biz mindenféle köztársasági, meg miniszterelnökök is könnyen bilincsbe kerülhetnek, nemhogy egy városi góré.


Magyarországon ellenben a dolog így néz ki: a város döntéshozói is tisztában vannak vele, hogy az autóút 1 kilométere 1 milliárdba kerül. Csakhát abból nem lehet lopni, úgyhogy az illetékes polgármester elmegy a Narancsos Főminisztériumhoz, és beszél az ott ilyen ügyekben illetékes Főrablóval. Kér az egymilliárdos útfelújításra 3 milliárdot. Képzeljük el ezt Európában egy pillanatra. A minisztériumi főnök úgy dobná ki a polgármestert, hogy csak az addigra odahívott zsaruk bilincsében térne magához. De nem nálunk. Itt pont fordítva: Főnarancs Főminisztériumi Főgóré meglapogatja a Fidesznyik polgármester hátát, megsimogatja a buksi fejecskéjét, aztán szépen utalja is a 3 milliárdot. Polgármester hazamegy, bizalmi embere elmegy a kijelölt vállalkozóhoz, elmondja Neki, hogy 3 milliárdra adja be a pályázatot, nyerni fog, és szokás szerint a 2 milliárdos többletet majd a rendszeresen gyakorolt módon szétosztják a politikai kaszt megfelelő emberei között. Bizalmi ember magához hívja a helyi ellenzék kulcsembereit is, nehogymá botrány legyen a 2 milliárd ellopásából, jut is marad is elven fölajánl nekik egy kerek összeget. Napersze ezért igennel kell majd szavazniuk, az Ő beleegyezésük a kulcsa, hogy később se lehessen botrány a bizniszből, ha benne vannak, kussolni fognak mindörökre.


Kiírja a Fideszváros a pályázatot 3 milliárdra, a kijelölt cég bepályázik, eddig oké. Ha valami tájékozatlan normál vállalkozás, aki azt hiszi, volna itt esély, szintén pályázik, és normál áron, akkor azt meglátogatják gyorsan, és "rábeszélik", hogy vonja vissza, hogy nézne ki, ha egy 3 milliárdos ajánlatot hoznak ki legjobbnak a döntésben, miközben ott volt mellette egy 1 milliárdos is. A tisztességes vállalkozó meg persze vissza is vonja sebesen, szeretne életben maradni, így aztán ott van a 3 milliárdos ajánlat az 1 milliárdos munkára, lehet dönteni. Meg is történik, a cég elvégzi 1 milliárdért a melót, megkapja érte a 3 milliárdot, a 2 milliárdos többletből szépen leadózik, és a rettenetes mennyiségű pluszlóvét meg megkapja a pártközpont, meg a döntésben résztvevő mindenféle színű emberkék. Mindenki boldog, a Nép ugyan totál át lett verve, de az kit érdekel, nemde. Ha ugyanis a 3 milliárd valós, 3 milliárdos munkára lett volna elköltve, mondjuk az 1 helyett 3 kilométer autóútra, akkor ahhoz háromszor annyi melóst lehetne alkalmazni, mindjárt volna valódi munkahely dögivel, NEM a lélek, és testgyilkos közmunka nevű szarság.


És mióta Narancsék vannak, az egész Ország így működik. Háromszoros áron. Évi 2000 milliárd EU támogatásból mindösszesen 600 milliárd forintnyi beruházás történik, a többi 1400 milliárdot egyszerűen ellopják. Főleg a Narancsok, de a rendszer biztonságos működtetéséhez mindig kellenek az ellenzéki támogató szavazatok, megelőzve ezzel a botrányt, meg a későbbi elszámoltatást. Magyarul: mind benne vannak, bocs. Az 1400 milliárd forintnyi ellopott összeg, ha nem a pártközpontokba, meg a politikai kaszt embereinek zsebébe kerülne, akkor valós beruházokra lenne fordítva, és nagyjából 150 ezer embernek adna igazi, megélhetést biztosítani képes munkát. Az összpárti mutyi épp ennyi ember sorsát teszi közvetlenül kilátástalanná, üdv a VALÓSÁGBAN. Na, és akkor jöjjön a címben jelzett Csodamondat, ami egycsapásra kirántaná a pihepuha perzsaszőnyeget a fehérgalléros bűnözők alól. Ez a mondat így szól: közbeszerzésben nem fogadható el olyan ajánlat, amelyik az európai átlagár fölött van. Pufff, vagy bummm, vagy nyekkk, kinek mi tetszik. Ha ez az egy mondat bekerül a közbeszerzési törvénybe, akkor kénytelen lesz mindenki az európai átlagáron dolgozni, abban meg nincs lopási tartalék. Hogy miért is nem kerül be ilyen mondat oda, ahová kéne? Tán tessenek megkérdezni erről saját pártjuk országos és helyi főnökeit. Lesz hümmögés, félrenézés, vagy üvöltözés. Mert mind benne vannak. Pedig nem Nekik kéne benne lenni, hanem a Csodamondatnak a közbeszerzési törvényben. Hát majd mi, a Nincs Alku Párt (NAP) beletesszük, mert más úgy sem fogja.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. július 21., kedd

Cigányblog

Mai közállapotainkat nézve szinte elképzelhetetlen, hogy lesz Orbán utáni korszak is, de attól még lesz, mert csinálunk. És akkor azonnal nekirugaszkodunk legkiszolgáltatottabb népcsoportunk, a cigányság gyors felemelésének.




Az Orbán Rezsim az egész Országot teszi szisztematikusan taccsra, lassan a fele éhezik, és nem lát semmi jövőképet, de ha a rossznál is van rosszabb, akkor azt a cigányság és a rokkantak kapják. Törvényhozással, sok apró lépéssel gyakorlatilag holokauszt zajlik mindkét csoport ellen, és mikor egy demokrata hatalomváltással visszatér az emberség és a logika a politikába, a gondokat olyan sorrendben kell majd orvosolni, amennyire azok sürgősek. A Nincs Alku Párt (NAP) általában nem megy le szakpolitikák szintjére, feladatunk az, hogy parlamenti szinten helyreállítsuk az alkotmányos jogállamot, és az Ország legjobb szakértőit bízzuk meg a gyakorlati kormányzással, de cigány-, és rokkantpolitikában magunk is kívánunk néhány gyors döntést hozni, válságkezelésként. Az minimál-logikával belátható, hogy a Fidesz mindent lenyúló gépezete elsősorban a legkevésbé képzettektől vette el a munkahelyeket, a közbeszerzéseken keresztül folyó Narancscég-mutyik a normál vállalkozásokat tönkretették, cigányok százezrei kerültek utcára az elmúlt években. Nekik találták ki a közmunkát, mint a lassú éhenhalasztás modelljét, tovább alázva az amúgyis nemkívánatosnak minősített cigányságot.


A NAP cigányprogramja mindössze három pontból áll. Nem a szokásos hosszú lista, amiből persze semmit nem valósít meg senki, merthát nem is a tett a lényeg hosszú ideje az Ügyükben, hanem annak látszata. Viszont ez a három pont azonnali hatásokkal jár, és meg is csináljuk, ha lehetőséget kapunk erre a választóktól, mikor itt lesz az ideje. Lássuk.

1. A települési önkormányzatok a népszámlálási adatok alapján az etnikai részarányok szerint alkalmaznak a közszolgálatban munkavállalókat.

Ebbe nem számoljuk bele a közmunka nevű átverést, a valódi munkahelyekről beszélünk. Magam nyolckeresként vezettem ilyen jellegű munkaadói programokat a kerületben, saját tapasztalattal rendelkezem arról, hogy a gyakorlatban is kivitelezhető az ilyen program. Maradva a nyolckeres példánál: van 25%-nyi cigány, az önkormányzatnál meg van 1000 munkahely - köztisztviselők, közalkalmazottak -, tehát 250 munkahelyre kizárólag önmagát cigánynak valló vehető fel. Biztos lesznek olyan fehérek, akik magukat cigánynak vallják, de ez egyrészt kiszűrhető, másrészt meg nem gond, ha egyszercsak nem hátrány lesz, ha valaki cigány, hanem előny.


2. A települési önkormányzatok a fenntartási feladataikat kizárólag saját intézmény keretén belül oldhatják meg, arra külső céget nem bízhatnak meg. Fenntartási tevékenységnek minősül elsősorban: köztisztaság, utak, parkok, önkormányzati lakások karbantartása.

A Fidesz által országosan és csontprofin megszervezett lenyúlási hálózat minden ilyen tevékenységre létrehozott valamilyen Narancscéget, amiket közbeszerzéseken keresztül, összpárti szavazatokkal juttatnak megbízásokhoz. Háromszoros áron dolgoznak, elvétve sem alkalmaznak cigányokat, költségvetésük átláthatatlan, nem a feladatvégzés a valós cél, hanem a többszörös árazásból származó hatalmas többlet pártközpontokhoz való átfolyatása. Ha ezeket a tevékenységeket nem lehet közbeszereztetni, hanem csak saját intézmény formájában végezni, akkor egycsapásra rengeteg munkahely nyílik meg, bezáródik a korrupció egyik legnagyobb méretű kiskapuja, országos szinten nagyjából 150 ezer új és valódi munkahely lesz, és az egyetlen vesztes csoport a Narancscégek hálózata lesz, és az Őket helyzetbe hozó politikai kaszt, meg is érdemlik a szívást. Tipikusan olyan feladatok, amiket a legkevésbé képzett munkavállalók tudnak elvégezni, és közben lehetőség nyílik a továbbképzésükre is.


3. A fehér-cigány vegyesházasságok minden családi jellegű adózásban, támogatásban 20% előnyt élveznek. Ennyivel több támogatást kapnak, és ennyivel kevesebbet adóznak.

Tessenek csak nyugodtan felhördülni, ám ha ezen túlvannak, akkor föl kell ismerni a tényt: mindaddig etnikai kérdés marad a cigányság kontra fehérség ügye, amíg nem segítjük elő, hogy a két népcsoport minden ponton elkeveredjen. Marha nehéz lesz "cigányozni", ha már rengeteg vegyesházasság lesz, és ehhez minden segítséget meg is kell adnunk, ha valódi integrációt akarunk, nem csak látszattermelést. Nos, ennyi, lehet majd bővíteni, de inkább legyen kevés pont, de eltökélt végrehajtás, azonnali és tömeges pozitív hatásokkal, mint papíron maradó gyönyörű tanulmányok.

Ami miatt pedig címnek ezt adtam: Cigányblog, erre jó okom volt. Barátom és Harcostársam, Bangó Attila, a NAP kisebbségügyi szóvivője egy ideje blogot ír ilyen címen. Csupa olyan dologról, amiket elolvasva már önmagában érthetővé válnak összefüggések, és megimerkedhet mindenki a cigányság valóságával, a tények ugyanis sokat segítenek a rasszizmussal szemben. Ajánlom minden Olvasóm figyelmébe, ITT található, és a blogom ajánlójában is fönt van.


És mégegy dolog: amíg a Nincs Alku Párt (NAP) bejegyzésének folyamata tart, addig hivatalos bankszámlára nem tudunk pénzt gyűjteni, ennek föloldására a működésünk segítésére szánt adományokat alelnökünk csak erre a célra létrehozott magánszámláján fogadjuk. Mivel sem állami, sem nagyösszegű vállalkozói támogatást tisztaságunk megőrzése miatt nem fogadunk el, ezért szükség van szimpatizánsaink kisösszegű magánadományaira. Köszönöm Mindannyiótoknak, a bankszámla adatait fölrakom képen. Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!













2015. július 18., szombat

Ha tényleg Orbánt akarnátok buktatni...

Pont ugyanúgy, mint egy éve, tusványosi illeberálisozó beszédekor, most is a világ legegyszerűbb dolga lenne eltakarítani a Felcsúti Gecit. Márha megtörténne az a Csoda, hogy azok, akik csak beszélnek róla, szervezetten és összehangoltan cselekedni kezdenének.




Nem menekültügy, meg devizaügy, meg közmunkaügy, meg mindenféle ügyek vannak, hanem csak egy: Orbán Ügy. Az egész szar, ami ömlik az Országra onnan jön, olyan rendszert épített föl, amiben a mindenkit lenyomó szabadrablás az egyetlen elv. Ennek a politikai csinálmánynak a fönntartását pedig néphülyítő médiamaszlaggal, és egzisztenciális megfélemlítéssel végzi, és sajnos profin. Az már ősszel, a nagy tüntetések idején is látszott, hogy sokkal többen vannak, akik már elhajtanák a búsba, mint akik a megtartásában érdekeltek, csakhát a sunyi játszmázások a Népet hazaküldték, és a korábbi passzivitásba altatták vissza. De ha a tömeglélek egyszer megváltozott, akkor az úgy is marad, az elsöprő többség simán beszállna egy Orbántakarításba, ha látná, hogy tényleg komolyan akarják, akiknek mindehhez eszköze is van, és nem részcélok és önérdekek mentén puffogtatnák az üres frázisaikat. Elmondom mit kéne tenni, aztán lehet reménykedni a Csodában, hogy hátha egyszer történik valami bátor és logikus dolog is, nemcsak a semmittevés szóvirágokká burjánzó kimagyarázása.


Végigmegyek egy folyamaton, tessenek figyelni. Fogja magát minden demokrata, aki már csinált tüntetést, és tud mozgatni embereket, és odatelepül állandóra a Parlamenthez. Nem csak egy része, hanem mindenki, és nem megy haza többé. Jönnek saját sátrakkal Gulyás Balázsék, Nemes Balázsék, Várady Zsolték, a Humán Platform, a Szabadság tériek, Büki Zoliék, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a MoMa, az LMP, a Liberálisok, az egészségügyért, a menekültekért tüntetők, a Szolidaritás, meg egyáltalán: mindenki, aki képes legalább egy sátor tüntetőkkel való állandó feltöltve tartását megoldani. Mi a NAP-pal bevállalunk három ilyen sátrat, ha mindenki jön, akikről az előbb írtam, akkor indulásnak ott lesz 50 sátor 500 emberrel a Nemzet Főterén. Mindenki folyamatosan rászervez, hívja a szimpatizánsait, tagjait, hogy jöjjenek oda, aki valamilyen médiában beszél, csak erről teszi: Gyertek Magyarok! A parlamenti ellenzék kijön a Bábszínházból, otthagyja az önkormányzatok fizetős helyeit, hogy lekötelezettségének szálait elvágja.


Az emberek félnek megmozdulni, mert utánuk nyúlnak a Narancsok, aki meg nem fél, az nem mozdul, amíg annak értelmét nem látja. Ha azonban állandóan ott van egy erős, és egységes sátortábor a Parlamentnél, akkor az meghaladja a kritikus tömeget: annyi embernek már nem lehet utánanyúlni, és ekkora állandó tömeg a napközbeni feldúsulással képes lenne kihozni a passzivitásból a Népet. Lehet állandó politikai "műsort" rendezni, egészségügyi sátor, ellátás-szervezés, megatöbbi, nem lehetetlen dolog, sőt. Olyan lenne az egész, mint egy inkubátor: közös célra, minimálprogramra összefogott ellenzék, nincs önérdek, nincs kinn is vagyok benn is vagyok játszma, nincs duma, cselekvés van. Nem méregeti senki, hogy hogyan fordítsa saját későbbi politikai haszonszerzésére a történéseket, nincsenek kibeszélések, kicsit így kicsit úgy játszmák: őszinteség és egyirányba menés van, kérlelhetetlenül, rendíthetetlenül. Nem telne sok időbe, hogy először Budapest, aztán az Ország meginduljon, rövid időn belül az egész Kossuth tér sátortáborral lenne töltve, napközben soktízezer ember, de éjszaka is többezer.


A Hatalom betojna, rossz döntéseket hozna, amit aztán vagy végrehajtanak az erőszakszervezetek, vagy nem, inkább nem, de ez most mellékes. Bármilyen hatósági erőszak ugyanis olaj lenne a tűzre, aztán nézhetnék Orbánék, hogy válik Majdanná a Kossuth tér saját hülyeségüknek köszönhetően. Ha a demokraták országszerte látnák, hogy az ellenzék végre eltökélte magát és cselekszik, és azt egységesen, őszintén, bátran teszi, azonnal megállna a Jobbikot folyamatosan új szavazókkal gazdagító csodavárás. Nagyjából pont október 23-ra eljutnánk odáig, hogy ismét 100 ezernyi ember lenne az utcán, csakhát most szervezetten, közös célra, úgy, hogy az addig eltelt hónapok alatt hitükben, eltökéltségükben megerősödtek. Aztán az október 23-i megemlékezést ott kell tartani a Parlamentnél, 100 ezer emberrel, Orbánék pedig már 22-én Azerbajdzsánban lennének remegve nézve a világsajtó híreit. Azok meg arról szólnának, hogy a magyarok elkergették a Diktátort, és épp átmeneti kormány alakul a Kossuth téren.


Na, ennyi, semmi több. Nem foglalom le a Kossuth teret, nem lehet arra hivatkozni, hogy azért nem megyünk ki, merthát a Tuareg, meg bármi hasonló kamuduma, tessenek lefoglalni, mi csak csatlakozunk, ha már lesz kikhez. Csak tessék belátni: egyszerűen nincs más út, illetve van, de az 2018-ig tart, ami még 3 év Orbán Rezsim, egyre erősődő Jobbikkal. Mindenki döntse el, mi a fontosabb: saját 2018-ra kacsingató érdekei, vagy az Ország sorsa. Váljon el a részérdek a közérdektől, a gyávaság a bátorságtól, a hazugság az őszinteségtől. Amit leírtam, az egy működni képes történet, egyszerű tömeglélektani alapokon, nem kell hozzá sok pénz, csak akarat és szervezés. Mennyi esélyt adok annak, hogy megvalósul? 1 százalékot, nem többet, de perpillanat 1% esély is több, mint bármilyen más verzióé. Na, és akkor lássuk, ki mit tesz, mit nem tesz, és utóbbit hogy magyarázza ki. Mert ha tudjuk, hogy mit kéne csinálni, és meg is tudnánk csinálni, akkor magyarázzák el mindazok, akik mégsem teszik, hogy miért is nem...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. július 16., csütörtök

Az Összefogás hamis prófétái

Orbánt és a Jobbikot nagyjából 2 millió szavazattal lehet legyőzni 2018-ban. A jelenlegi torz választási szabályok a győztesnek kedveznek, kis arányú győzelemből nagy parlamenti fölény származik, és ezt a demokraták a javukra fordíthatják.




Előző írásomban szigorúan TÉNYEK szerepeltek: adatok, matek, táblázatok, pár nyilvánvaló következtetés, de semmi komolyabb utóelemzés. Azt akartam, hogy a cikk önmagában megálljon, azon nehéz legyen fogást találni, mert vissza fogok rá térni, most is azt teszem. Jelen írásom témája miatt kiemelem onnan a legfontosabb adatot: a 2014-es választáson összefogott ellenzéki pártok akkori 1,3 millió szavazójából mostanra 1 millió maradt, a trend a folyamatos szavazatvesztés. Ez a TÉNY. A tényekkel meg aztán sok mindent nem lehet csinálni: vagy tudomásul venni azokat, és egyirányba állni velük, vagy elgázolnak, ha nem előbb, akkor utóbb. Hitalapú fanatizmussal persze kár vitatkozni, a szerelem vak és süket, de összehasonlíthatatlanul többen vannak a gondolkodó emberek, mint a zsigerből politizálók, így aztán a tisztán látni akaróknak írok, nem az elvakultaknak. Két hónapja járjuk az országot, tele vagyunk élő tapasztalatokkal, pontosan tudjuk, mi áll a parlamenti ellenzék folyamatos támogatottság-csökkenése mögött. Egy szóval: hiteltelenség. A Nép ugyanis nem azt éli át, amit a netvilágban leföl rohangászó pártapparatcsikok le szeretnének a torkán nyomni, hanem azt, amit a saját bőrén megtapasztal. És ha egyszer azt érzékeli, hogy nincs ellenzék, mert minden szinten - parlament, önkormányzatok - kollaborál a Fidesszel, akkor ennek az ellenkezőjéről lehetetlen meggyőzni. Szerencsére.


Mikor épp soros vidéki városunk terepvalóságából hazaérek, és ránézek a fészbukra, mintha a Mátrixba csöppennék. Összefogás, összefogás, Gyurcsány, Gyurcsány, hajrádéká, hajrádéká, meg a többi virtuális valóság. Mert az igaziban ez mind nem létezik, bocs. A valódi Nép, akikkel sokat és nagyokat beszélgetünk, egyáltalán nem rajong sem az összefogás gondolatáért, sem Gyurcsányért, ellenben a töke tele azzal, hogy szarul él, egyre rosszabbul érzi magát a bőrében, és mindezt csak suttogva meri elmondani, nehogy utánanyúljanak a Fideszbolsevikok. Nem összefogást, meg avitt megváltót akar, hanem hiteles ellenzéket, nem dumát, hanem cselekvést, nem fészbukposztokat, hanem tetteket a való világban. Eddigi vidéki helyszíneinken magam több mint 100 emberrel folytattam mélybeszélgetést, a NAP csapata meg ennél nagyságrendileg többel. És mindig elmondjuk megalapozott, saját bőrünkön megtapasztalt élményeinket a parlamenti Műellenzékről, és eddig egyetlenegy embertől sem kaptunk ezért kritikát, egyetértést annál inkább. Az összefogás, a DK, meg Gyurcsány mantrázása csak a neten létezik, a VALÓSÁGBAN meg nem, mi meg utóbbit tartjuk az egyedül fontosnak, előbbi csak kommunikációs játék fanatikusoknak, semmi több. És itt elértünk addig a pontig, amikor a legcsőlátóbbak kivételével mindenki számára nyilvánvalóvá válik, miért is foglalkozom sokat épp a DK-val, és Gyurcsánnyal.


Az Összefogás mantrázását a DK kezdte, és azóta egyetlen politikai mondanivalójává ez vált. Az egész persze egy cinikus szavazatelszívó taktika, Gurcsányék nem hülyék, hogy ne tudnák: a legprimitívebb matek szerint sincs semmi esély Orbánék legyőzésére a jelen parlamenti ellenzék egybeterelésével. De az emberek egy része csodát vár, meg a békességet, minél kevesebbszer kell szembesülniük a valósággal, annál kényelmesebb az élet, legalábbis egy ideig. És a DK épp erre épít: összefogás, összefogás, összefogás, ahogy a csövön kifér, ha meg valaki fölhívja a figyelmet az egyszerű számtanra, miszerint nulla értelme van, mert inkább visz, mint hoz, akkor jön a gyűlöletfesztivál a mantrázók részéről. Szánalmas persze, hogy miközben összefogást mantráznak, minden 5 közleményükből kettő más parlamenti ellenzéki pártok finom lejáratásáról szól, dehát akik eleve hülyének nézik a Népet, azoktól ez nem meglepő. És a taktikájuk egyébként működik is, bár csak Nekik jó, az Országra nézve rettenetesen káros: sikerrel szívják el az MSZP és az Együtt szavazóit, csakhát közben összességében meg a demokrata ellenzéki szavazótábor napról napra összébb megy. Kommunikációs technikájuk pedig pont ugyanolyan, mint a szcientológusoké, vagy a Fideszé: a TÉNYEK kerülése, az azokat feltárók elhallgattatása, érzelmi érvelések a logika helyett: ki kit szeret, gyűlöl, meg a többi kamuérv.


Gyurcsányék arra számolnak, hogy 2018-ra sikeresen fölmorzsolják az MSZP-t, az Együttöt és a PM-et, és akkor egy éles választási helyzetben megint nem marad más választható alternatíva demokraták számára, mint Gyurcsány a pártjával. Aztán hátha összejön, ami már olysokszor elbukott: a jobb híján súlykolásával befogott orral leadja majd mindenki a szavazatát rájuk. Mondtam már, nem hülyék, csak cinikusan érdekelvűek: Ők is tudják, hogy ez nem így működik, ebből hatalmas vereség származik, és a valódi kérdés az lesz, hogy Orbán, vagy Vona a diktátor, de ez Őket kevésbé érdekli, mint az, hogy legyenek a mostaninál számosabban elosztható parlamenti, meg önkormányzati székek. Nem is csoda, hogy a jelenlegi és jövőbeli egzisztenciájukat féltő DK-sok leföl rohangálják a netet, hogy megpróbálják lenyomni a VALÓSÁGOT megmutatókat. Van ugyanis a taktikájuknak egy gyenge eleme: csak addig működik, amíg valaki azt nem mondja: NEM, nem táncolunk, köszi. Hiába morzsolják föl a parlamenti pártokat, ha közben a semmiből, terepen keletkezik egy új demokrata erő, és elkezdi fölszívni mindazon szavazókat, akiknek a hócipője tele már a semmittevő hülyének nézéssel. És utóbbiak vannak többen, sokkal többen, sőt, ELEGEN ahhoz, hogy valóban le lehessen győzni Orbánt és Vonát 2018-ban. Úgyhogy bocs DK-s fiúklányok, de NEM, nem táncolunk, ellenben megmutatjuk, hogy az összefogás hamis prófétái vagytok, és a legtöbbet teszitek azért, hogy Orbán hatalomban maradjon.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. július 13., hétfő

Tények, fanatikusoknak

Közügyekkel az foglalkozzon, aki képes szembesülni a valósággal. A politika ugyanis elvileg erről szól: létező problémák felismeréséről, minél jobb megoldásáról, nem pedig azok elrejtéséről, önhipnózisról, tévhitekről, és fanatizmusról.




Előző cikkemben szembesítettem Gyurcsányt korábbi kijelentéseivel, lett is foganatja: egyrészt a fél magyar netvilág ronggyá olvasta, másrészt meg a DK fanatikusai megszállták minden fészbukos, meg egyéb felületeimet. Gréczy Zsolt pártszóvivő turbó üzemmódban posztolgatott, Gyurcsány Éva még privát üzenetben is szórakoztatott, meg vagy 100, többnyire egyébként passzív DK nick írta szanaszéjjel magát, többsége furcsamód ugyanolyan stílusban és tartalommal: mondhatni kevés kéz írt sok néven, láthatóan szervezetten. Engem roppant kevéssé érdekelnek a szuperszubjektív hülyeségek, a valóság annál inkább, amire meg aztán teljesen immunis vagyok, az a melyik közszereplőt kéne szeretnem, melyiket nem megközelítés. Sem a kisállatsimogatás, sem a ruhaosztogatás, sem a nyilvános babázás nem izgat, a politikában mindegyik a Néphülyítés eszköze, akként is kezelem. A Nép ne szeresse a politikusait, hanem tartsa féken Őket: kérje számon, rúgja ki, csakhát idáig el is kell jutnunk, nem kis munka lesz. Egy politikust csak és kizárólag az minősít, hogy mit tesz, és mit nem, a többi csak hablaty, amit egyelőre még az Ország bevesz, ha nem így lenne, Orbán már börtönben dekkolna, nem bársonyszékben, meg a többi hasonszőrű is, és nemcsak a kormánypártból. A Néphülyítés legjobb ellenszere pedig a tények folyamatos és fáradhatatlan felsorolása. Egy idő után a legelvakultabbak kivételével azért mindenki eljut a felismerésig, hogy nem sajtból van a Hold, hanem kőből, az meg nem annyira jóízű, mint azt sugallni akarják.


Úgyhogy tények következnek. Számok valódi, éles választási helyzetekből, és mostani adatok olyan közvéleménykutatóktól, akikről nehéz lenne kijelenteni, hogy Narancskötődésűek. Lássuk. Múltév áprilisában volt országgyűlési választás, ez több mint 15 hónap azóta eltelt időt jelent. Forró őszt, tüntetésdömpinggel, a kormány és pártjának destabilizálódását, tömeges szavazatvesztését. Az önhipnózisban élő pártfanatikusok sajátossága, hogy a kudarcokat azonnal elfelejtik, és megújult lendülettel futnak neki ugyanannak a falnak, amiről épp betört koponyával lepattantak. Az a választás pedig az ellenzék, vagy ahogy az illető pártok tagjai magukat tévesen nevezik: a baloldal nagy falnakszaladása volt. A VALÓSÁG úgy nézett ki, hogy a Fidesz kapott egy elég nagy részvételű - 62% - szavazáson 45 százalékot, az összefogott baloldal 26 százalékot, a Jobbik meg 20-at. Szavazatszámban ez úgy néz ki, hogy a Fidesznek 2,3 millió, az Összefogottaknak 1,3 millió, a Jobbiknak 1 millió valós szavazata volt. Szóval ez az alaphelyzet, innen indultunk, nézzük a konkrét erről szóló hivatalos adatokat képeken.



Ezekből persze egy dolgot nem tudunk meg: hogy az Összefogottakon belül az egyes résztvevők milyen belső arányokkal képviseltették magukat. Ám erre is tudunk következtetni, volt ugyanis az országgyűlési választás után röviddel egy európai uniós, ahol mindenki önállóan indult. Kisebb részvételű volt persze, ahogy szokott, de arra mégis alkalmas, hogy fölmérjük: mekkora volt az MSZP, a DK, az Együtt-PM - azóta szétváltak - egymáshoz képesti körülbelüli aránya. Rakom is föl ennek a képét, az eddigiek mind a Nemzeti Választási Iroda hivatalos eredménymegállapító közlései, ezek alapján osztották a mandátumokat, szóval hitelesek, nem érdemes megkérdőjelezni egyiket sem.









Ellenzéki körökben pedig a Mediánt szokás leginkább független közvéleménykutatóként elfogadni, néhány baki kivételével - mint Bokros mérése anno - pontosak szoktak lenni, úgyhogy most is Őket választottam a mai helyzet bemutatására. Májusi mérésük a legfrissebb, ahhoz annyit fűztek hozzá, hogy a szokásosnál mélyebb és alaposabb felmérést csináltak, hogy minél pontosabb legyen az eredmény. Nos, akkor a kovetkező kép a Medián legfrissebb közvéleménykutatása, tessék parancsolni.


Minden adatunk megvan ahhoz, hogy kellő lelki nyugalommal azokat összehasonlítsuk, és felsoroljuk a TÉNYEKET. Fájdalmasak lesznek, mondanám a fanatikusoknak, hogy ne is olvassák innen, de úgyis fogják, mert már vérben forog a szemük, utálják a táblázatokat, meg számokat, azokban ugyanis nem lehet hinni, csak megérteni azokat, vagy gyűlölni a közzétevőiket. Az egyszerűség kedvéért a legfontosabb megállapításokat pontokba szedem. Íme:

1. Az országggyűlési választáson résztvett 62%-nyi állampolgárral szemben ma mindössze 44 százalék szavazna bármelyik parlamenti pártra, 1,6 millió ember az akkor voksolók közül ezek egyikét sem hajlandó támogatni többé.

2. A Fidesz százalékosan csaknem ott áll, mint 2014-ben, de a lecsökkent aktivitás miatt a valóságban 700 ezer szavazót vesztett.

3. Az Összefogás pártjai együttesen százalékosan is vesztettek, de még többet buktak szavazatszámban: 1,3 millió szavazójukból maradt 1 millió, 300 ezerrel csökkent a támogatói körük.

4. A Jobbik százalékosan sokat erősödött, szavazatszámban kevésbé, de összességében már egyedül van annyira erős, mint az Összefogás pártjai együttesen.

5. Az európai uniós adatokból az Összefogás pártjainak egymáshoz képesti arányára megalapozottan mondható: a DK ugyanott áll, ahol 14 hónappal ezelőtt, az MSZP és az Együtt-PM pedig elvesztette szavazóinak egyharmadát.


Ezek a TÉNYEK. A Fidesz még mindig magasan vezet, fölzárkózik rá a Jobbik, az Összefogás folyamatosan fogy, a DK kizárólag az MSZP elvesztett szavazóiból táplálkozik, de abból is csak annyit, amit vargabetűi miatt a bizonytalanok közül elvesztett. És akkor most persze hozzáfűzhetnék pár következtetést a jövőre vonatkozóan, esélyekről, esélytelenségekről, 2018-ról, meg ilyesmi. De nem fogok. Legyen ez most egy ilyen blog: CSAK TÉNYEK, akinek esze van, úgyis fölfogja, mit jelent mindez, akinek meg nincs, az ne olvasson Tuareg Blogot. Egyébként meg, mint mindig:

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!



2015. július 9., csütörtök

A Második Őszödi Beszéd

Na, a Feri - a Gyurcsány - csak comingoutolt egyet. Innentől persze minden korábbi dumájáról kristálytiszta, hogy nettó taktikázás, hazudozás, képmutatás, dehát nem véletlenül vagyunk rengetegen, akik ebből az emberből, meg a pártjából kiábrándultak.




Az egyszerűség kedvéért berakom ide Gyurcsány ATV-nek adott interjújának őszinte pillanatát, szöveghűen. Mert egyébként a beszélgetés egésze a szokásos melléduma, és önellentmondás, de ez a részlet, ez még egy interjún belül is megmutatja: ez az ember egyszerűen hazudik, és évek óta teszi. Tessék:

"ATV: MSZP-sekkel beszélgetve azt hallani, attól tartanak, hogy a DK-nak az a célja ebben a ciklusban, hogy az MSZP fölé kerekedjen és a baloldali ellenzék vezetője ereje legyen 2018 után.

Gy.F.: Ha így lenne, az is legitim lenne. Amelyik párt nem ezért dolgozik, az bolond, vagy becsapja a választókat.

ATV: Durvábban is fogalmaznak: „a DK célja az MSZP bedarálása”.

GY.F.: Milyen eszközzel tudjuk mi bedarálni az MSZP-t? Az kétségtelen, hogy egy évvel ezelőtt a támogatottságunk aránya négy az egyhez volt az ő javukra. Most már csak másfél az egyhez. A fő kérdés nem az, hogy ez a másfél millió szavazó hogyan oszlik meg a baloldali és liberális pártok között, hanem, hogy lesz-e ebből a kormányváltáshoz elég szavazó. Ebben a háromosztatú politikai rendszerben 1,8 millió szavazattal is lehet választást nyerni. Ettől nem vagyunk nagyon messze."


Ja, most épp sokan gondolják azt, ezt olvasva, hogy ezt biztos nem a Miferink mondta, mert hát Ő összefogós, meg az egész Népet akarja mozgósítani, és minél gyorsabban leváltani a Zorbánt, meg a többi terelés. De csak nyugodtan tessenek elolvasni az egész interjút, itt az eredeti szöveg: ATV interjú. Amúgyis érdemes végigrágni, ugyanis amit kiemeltem, az csak a legnyilvánvalóbb hazugság, de egyébként is hemzseg a riport az ellentmondásoktól, a lelepleződésektől: pontosan megmutatja azt, hogy miért vált elfogadhatatlanul hiteltelenné a baloldal, és miért képtelen akár csak egyetlen új szavazót is szerezni, kizárólag egymás rovására építkezni a teljes esélytelenség nyugalmával. Megírtam én ezeket mind, persze ment rögtön a savazás, csakhát amit és amiket előre jeleztem, azok most itt állnak fehéren-feketén, Miferink maga mondta ki, amiket mindenféle sameszai alig győztek cáfolni mindeddig.


Szedjük is gyorsan össze a Második Őszödi Beszéd legfontosabb momentumait.

1. Igen, Miferink természetesen a baloldal Főgóréja akar lenni, és természetesen ezt az MSZP kárára kívánja megvalósítani. Másról nem szólt a DK "politikája" mint ennek csinálásáról és egyidejű hisztérikus tagadásáról, persze kilógott a lóláb, meg is írtam, de most magától Gyurcsánytól olvasható.

2. Igen, Miferink totál leszarja a minél korábbi Orbánváltást, természetesen a 2016-os dátumról való fecsegés is csak taktikázás volt, hogy mégiscsak úgy tűnjön, mintha akarna valami mást is, mint 2018-ig dekkolni a parlamenti Bábszínházban, aztán meg hátha lesz valami.

3. Igen, Miferink is tudja, hogy a Nép körében már elfogadhatatlanul hiteltelen, így aztán arra játszik, hogy hátha megint kis részvételű szavazás lesz, amin kevés szavazattal is lehet valami jó kis pozíciót elérni, hogy benne maradhasson a politikában.


Mit is írtam korábban többször Gyurcsány valós stratégiájáról? Azt bátorkodtam állítani, hogy 2018-ra játszik, ezért nem állt a tüntetések mellé, sőt, a háttérben mindent megtett azok mielőbbi lehűtéséért. Azt állítottam, hogy az összefogás mantrázása puszta taktika, hogy elszívja az MSZP szavazóit, és tagadott személyes ambíciói a baloldal vezetésére igenis léteznek és minden tettét meghatározzák. Azt állítottam, hogy nem is akar új szavazókat bevonni, mert egyrészt tudja, hogy arra Ő már esélytelen, másrészt meg abban reménykedik, hogy a Fidesz magától lemegy annyira, hogy nagyon kevés szavazattal is lehet választást nyerni. Csakhát nem számolt a Jobbikkal, ami meg jön fölfelé, utolérte már a teljes baloldalt, de erre Miferinknek csak annyi a mondanivalója: "Nagyon furcsa, hogy a Jobbikot „ünneplik” az elemzők a másfél millió szavazója miatt, a baloldal másfél millió szavazójára meg azt mondják, hogy romokban van." Segítek Feri: ha egy valaha választásokat nyert baloldalnak van másfél millió szavazója - nincs annyi, de mindegy - akkor az nekik ordas bukta, ha meg egy nemrég még nem is létező széljobber bandának van már ugyanannyi a semmiből jőve, az meg nekik sajnos hatalmas siker. És egyébként életveszélyes helyzet az Országra nézve, csaxólok.


Nem kell itt már tovább fűzni a szavakat: mindaz, amit Miferinkről állítottam, és alig bírták a DK-fanatikusok valahogy cáfolni - sikertelenül - az most mind itt áll Gyurcsány szájából. Megmondtam, hogy mit miért tesz valójában, és most elérkezettnek látta az időt, hogy szépen be is vallja mindet, mert már túl átlátszó: egyszerűen túl sok meghatározó DK-s látta már át a machinációt, és lépett ki a Duma és Kamugyárból. Azoknak lesz igaza, akik régóta azt állítják: addig lesz Orbán hatalmon, amíg Gyurcsány a pályán van: a két hazudozó remekül kiegészíti egymást, úgy kellenek egymásnak, mint egy falat kenyér. Orbán tud Gyurcsánnyal riogatni, Gyurcsány meg Orbánnal, csakhát a baj az, hogy immár sokadik éve Orbán ebben a mókában is tehetségesebbnek bizonyul, Orbán ugyanis immár 5 éve az Ország teljhatalmú ura, Gyurcsány meg egy, az Európai Uniós választások óta - egy éve volt - stagnáló kispárt főnöke nagy ambíciókkal. Az Ország meg lassan szétrohad, a valódi ellenzéki kezdeményezéseket maguk Gyurcsányék próbálják ellehetetleníteni, a legnagyobb szolgálatot Orbánnak, meg a Jobbiknak épp a Miferink teszi. Ha valakinek ezekután még van kérdése azzal kapcsolatban, hogy miért is kell a valódi ellenzéki erőknek mindenekelőtt a Műellenzéktől megszabadulni, hogy legalább esélyünk legyen a Narancsokat legyőzni, és a Jobbikot megállítani, akkor azt tegye föl magának Gyurcsánynak. De már azt sem kell: az ATV már föltette a kérdéseket, Gyurcsány pedig már válaszolt is. Na, ezeket a válaszokat tessenek jó sokszor elolvasni, aztán elhajtani a Miferinket is, minél gyorsabban...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!