2015. november 28., szombat

Zöldorbán, avagy nyílt levél Schiffer Andrásnak

Írtam már Schiffernek nyílt levelet, válaszolt is rá a maga módján: megpróbálta a cikket letiltani. Telibe találtam anno, hiába no, allergiás vagyok a Schiffer-féle zöldnek álcázott Vérnarancsokra. Ígérhetem: ez a levél is betalál.



Tisztelt Schiffer Úr!

Két évvel ezelőtt több cikket is írtam akkori blogomon - JóVáros Blog - az Ön által erősen futtatott egyik LMP-s képviselő Kocsismátéval való több mint furcsa együttműködéséről. Jakabfy Tamásról van szó, de nyilván ezt pontosan tudja, hisz az általam felszínre hozott ügy jellemét, valós politikai meggyőződését mindennél tisztábban megmutató vészreakciót váltott ki Önből. Le kívánta tiltani a cikket, több másik LMP-ről szóló oknyomozó írásommal együtt. Akkori blogom az Index.hu rendszerében működött, és az ottaniak meg is tették azt a szívességet Önnek, hogy fél napra elérhetetlenné tették a kínos tényeket. Magam azonban Önnel ellentétben demokrata vagyok, és a szólásszabadság híve, és ehhez tartom is magam: Önnek köszönhetően eljöttem az Index.hu-tól, új blogom, a Tuareg azóta nagyra nőtt, és a Google rendszerében működik, Ők meg leszarják az Önhöz hasonló Zöldfidesznyikektől jövő nyomásgyakorlásokat. Tetteiből következően nyilván képben van: a nyolckeres LMP képviselőjük, Jakabfy Tamás a Kocsismáté által létrehozott évi 250 millióból működő médiacégben vállalt tanácsadói megbízást. Az illető cég adja ki a helyi lapot is, aminek szerkesztési gyakorlata pont olyan, mint a Fideszorgánumoké mindenütt: nettó cenzúra, kizárólag kormánypropaganda. És ennek lett havi 250 ezer forintért a tanácsadója az Őn LMP-s párttársa és egyben liblingje.


Magam akkor még elég naiv voltam ahhoz, hogy azt gondoljam: Ön erről nem tud. Ezért akkori nyílt levelemben kérdéseket tettem föl, amelyekre akár válaszolhatott is volna, tájékoztattam is róla, hogy cikként fogom megjelentetni válaszait, csak küldje át nyugodtan. Ám Ön az ízlésének megfelelő módon járt el: megpróbálta betiltatni a nyílt levelet, meg az azt megalapozó többi írást. Ez is válasz, értettem is, némileg csalódtam is Önben, és ezzel aligha voltam egyedül. A letiltási kísérlettel bebizonyította, hogy az Ügy nem helyi jelentőségű: nem valami futottak még kategóriás lokális nacsalnyik hülye túlkapásáról van szó, amit percek alatt lehetne rendezni, hanem az Ön tudtával zajló akcióról. Máskülönben aligha avatkozott volna személyesen bele, hogy valahogy szőnyeg alá erőltesse a kínos tényeket. Ennek kapcsán persze az is kiderült, hogy Jakabfy nem kiscsicska valahol gettóalsón: akit személyesen az LMP főnöke véd meg, az biz nem kislegény. Aztán világos lett, hogy valóban fontos az emberünk: előkelő helyre került mind a fővárosi, mind az EU-s LMP választási listán. Miután letiltási kísérlete nem volt sikeres, megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: az országos sajtó is fölkapta az Ügyet, így aztán sikerült méretes hazugságokat és ostobaságokat a kamerába mondania. Ám természetesen nem lett volna Ön, ha nem próbál más úton betiltani: feljelentett rágalmazásért.


Ám legyen, sokan megteszik ezt, el is bukják mindet, SOHA nem beszélek a levegőbe, eggyel több vagy kevesebb nem számít. Csakhogy homokszem került a gépezetbe: a feljelentést az Ügyészség elutasította, cupp. Hogy a Polt vezette Ügyészség a Vérnarancsok Ökle, az több mint közismert mostanra. Csakhogy amit Ön benyújtott, az oly gyenge volt, és a tényekkel oly ellentétes, hogy még Nekik is sok volt. Ám valami már itt erősen elgondolkoztatott. Ön Ügyvéd, jómagam meg gyakori bírósági látogató vagyok, nem saját akaratomból: mindketten tudjuk, hogy a sajtóperek magánvádasak. Azokban NEM az Ügyészség jár el, hanem az illető személy, aki úgy érzi: egy cikk valótlant állít Vele kapcsolatban. Ám Ön NEM a Bírósághoz fordult, hogy tárgyaláson szemtől szemben játsszuk le a történést, hanem az Ügyészséghez. Ilyen szintű gyáva sunyiságot eddig csak egy embertől láttam: épp Kocsismátétól. Ő az, aki nem mer direktben tárgyalóteremben megjelenni és tanúskodni, sok dolgot indított ellenem, mindig az Ügyészség háta mögé bújik. De van egy különbség: Kocsismáté vezető beosztású Fidesznyik, korábban parlamenti képviselő, Rendészeti Bizottsági Elnök, jelenleg is polgármester, és Fidesznyik médiaarc. Nála érthető, hogy a Poltügyészség mindig bevállalja az ügyeit, mert az Ő emberük.


És itt bukik ki teljes méretében a lóláb: miután az Ügyészség az Ön feljelentését elutasította annak megalapozatlansága miatt, ismét NEM Bírósághoz fordult, ahogy egyébként azt szokás, hanem panaszt tett az Ügyészségen. És láss csodát: Ők hirtelen úgy döntöttek, hogy fölvállalják az ügyet. Hülyét csinálva saját magukból, amiről korábban úgy döntöttek Ugyanők, hogy nincs ügy, abból egyszercsak mégis lett. Ugye érti a problémát, Dragajó Schifferúr? Az Ügyészség sajtómókákban CSAK nagyon magas beosztású Főfidesznyikek ügyeiben hajlandó eljárni. És most egyszercsak, korábbi döntésével szembemenve egy helyi LMP-s képviselőcske dolgában ugyanígy jár el. Schiffer Úr! Lépjünk azon túl, hogy Ön ügyvéd létére írásokat akar betiltatni, és magánvádas pereket közvádasként, Ügyészséggel akar intéztetni. Lépjünk túl a konkrét ügyön is, jól dokumentáltan a Jakabfy nevű LMP-s embere 2 millió forintot markolt föl azért a Kocsismáté nevű Főfidesznyiktől, hogy a cenzúrát "ellenzéki" oldalról fügefalevélként megpróbálja elmaszatolni. Az igazi kérdés most már az: Kicsoda valójában Ön? Milyen valós, bár nem nyilvános befolyással rendelkezik a Fideszben, hogy Önt UGYANÚGY kiszolgálják, mint a leghírhedtebb Vérnarancsokat?

Várom a válaszát.


2015. november 25., szerda

Az Elnök emberei

A címet a legsikeresebb filmsorozattól kölcsönöztem, de nem Bartlett és Santos lesz a téma. Van ugyanis nekünk is olyan kiemelkedő államférfink, mint amerikáéknak. Igen, Göncz Árpád. És igen, mostantól számomra az Elnök, és nem Árpibácsi. Elmondom azt is, miért.




Talán lehiggadtak a temetés körüli kedélyek annyira, hogy megértsék azok is, akik akkor nem, mit jelent valójában Göncz Árpád életműve, öröksége minden demokrata számára. Érzelgős Népünk kristálytiszta ügyekben is képes összekutyulni egymástól tökkülönböző dolgokat, Orbán épp erre épít, csaxólok. Göncz Árpád, az Ember meghalt. Göncz Árpád, az Államférfi azonban él. Julius Ceasar, George Washington, Abraham Lincoln, Winston Churchill, vagy épp Kossuth Lajos Emberként szintén meghalt már régen, de Államférfiként nagyon is élnek. Örökéletűek, mert olyan nagyságrendű dolgokat műveltek, amikre nemzetek hagyatkoznak, társadalmi értékközösségük meghatározó lelki és gondolati eleme bármelyikük tetteinek sora. Az Ember a családé, az Államférfi a Nemzeté. E kettőt sikerült összekeverni nemkeveseknek a temetés környékén. Annak megrendezői kezdték, mikor egy szertartáson kívánták elbúcsúztatni mindkét különálló entitást, amiket csak a porhüvely kötött addig össze. Így aztán, mikor az Orbánbanda díszhelyes műájtatossága kiverte a demokraták jórészében a biztosítékot, jöttek a szokásos relativizáló, a menthetetlent mentegetni akaró műdemokrata kamubajnokok. Ha hagytuk volna, az Emberrel együtt az Államférfit is eltemetik, pedig annak örök élet adatott. Már ha úgy állunk hozzá.


Államférfi. Tessenek ízlelgetni a szót. Az általa életében megteremtett szellemi javak nem a múlté, hanem a jövendőé. A test elment, a szellem ittmaradt. Nem spirituálisan, hanem erkölcsi, elvi, politikai értelemben. És az Államférfi hagyatéka közügy. Pláne akkor, ha fájóan hiányzik a demokrata értékvilág jelenéből olyan ember, aki sebezhetetlenül jelenti mindazt, ami miatt demokraták vagyunk. Az Elnökön ugyanis nem lehet fogást találni. Tiszta élet, nehéz, és mindig elvi döntések, bátorság, őszinteség, humánum minden körülmények között. A Rendíthetetlenség Jelképe. És mikor eljön az a pillanat - mert eljön -, hogy a Nép az utcára tódul, akkor kell egy név, egy jelenség, egy Államférfi, akinek a nevét kimondhatja bárki, bármely fenntartás nélkül. Göncz Árpád. Az Elnök. Családja eltemette a magánembert, olyan jellegű öröksége az Övék, de a politikai öröksége Mindannyiunké, pont annyi közünk van hozzá, mint a hozzátartozóinak. Szépen lennénk, ha Lincoln, Churchill, Kossuth államférfiúi örökségét is családi szinten szeretnék kezelni. Teccenek tudni, kik voltak az említett Nagyemberek családtagjai? Ugyehogy nem. Hát erről van szó. Az Államférfiak igazi családja a Nemzetük, annak megfelelően cselekedtek életükben, ezért lettek Azok, Akik.


Ja igen. És NEM Árpibácsi, meg egyéb kedves, ám hosszabb távon káros becézgetés. A magánember lehetett bácsi, meg mosolygós, meg minden, de az Államférfi, az bizony az Elnök. Mi ennek a jelentősége? Első látásra tán semmi, de ismerjük az Orbánizmus szómágiás karaktergyilkosságait: lehet valakit addig bácsizni, hogy elfelejtjük: egy Forradalmárról beszélünk, egy kemény, bátor és őszinte emberről, aki minden kockázatot és retorziót vállalt életútjának nehéz döntéseiért. Úgyhogy ne hagyjuk, hogy az Államférfit, az Elnököt szómágiával lebutítsák. Különösen azért ne, mert sokan lesznek, akik politikai utódként akarják majd magukat bemutatni. És az erre méltatlanok ezt csak akkor tehetik meg, ha egy hamis képet sugallnak Róla, mert ahhoz talán felnőhetnek. Nagy Imrével is megcsinálták ugyanezt, valószínűleg kézzel-lábbal tiltakozna, ha tudná, kik is tekintik magukat politikai utódainak. Szóval vigyázzunk az Elnökünkre, ne hagyjuk, hogy halálában kiüresítsék mindazt, amit életében nem tudtak. Göncz Árpád NEM egy joviális öregúr volt, aki kötögette a kicsinyes alkukat, mint önjelölt utódai saját képükre formálni szeretnék. Göncz Árpád a siralomházig vezetően rettenthetetlen forradalmár volt, aki nem kollaborált senkivel semmiben. Ezért Elnök, és ezért nem Árpibácsi.


És akkor a címre vissza. Az Elnök emberei. Ők azok, akik ugyanazt az értékvilágot vallják, mint Göncz Árpád. De nemcsak vallják, hanem aszerint is cselekszenek. Úgy élnek, minden pillanatban. Forradalmárok. Köztársaságiak. A Diktatúra ellenségei, nem pedig kollaboráns megalkuvói. Nehéz dolog az Elnök emberévé válni, el lehet emiatt veszteni az egzisztenciát, börtönbe lehet kerülni, még a belehalás sem kizárt. De CSAK az lehet az Elnök embere, aki mindenben az Ő útját követi. NINCSENEK vargabetűk, elvek időleges feladása, meghunyászkodás. Nincs műellenzékiség, üres szöveg, sunyi pártpropaganda. Ezek ugyanis épp ellentétesek az Elnök életművével. Akad ebben az Országban sok olyan ember, aki méltó lehet az államférfiúi örökségre. De hogy valóban az Elnök embere legyen valaki, ahhoz bizony cselekedni kell, és rendíthetetlenül és őszintén és bátran. Az Elnök emberének lenni hatalmas kockázat: nem való álellenzéki műmájereknek, szóforgató fecsegőknek. Az Elnök társadalmi öröksége ugyanis épp emberei által él tovább. És minél többen lesznek, annál inkább él. És ha ELEGEN lesznek, akkor megvalósul az álma a Magyar Köztársaságról. Orbán szellemét és gyakorlatát az Elnök szellemével lehet legyőzni.

És csakúgy.


2015. november 23., hétfő

Ezek ugyanazok!

Bródy örökbecsű dalszövege, nagyjából mindenki ismeri. De mondok egy másik hasonlót, néhai Antall Józseftől: teccettek volna forradalmat csinálni! Jelen társadalmi elrothadásunk kulcsmondata ez a kettő. Lássuk, miért is.




A rendszerváltáskor nagy dicsőségnek tartottuk, hogy nálunk az vér nélkül, tárgyalásos úton ment végig. A környéki országokban forradalomközeli állapotok voltak, volt ahol nettó népfelkelés nullázta le a rezsimet, meg az azt fönntartót is: gondoljunk csak a Kárpátok Géniusza uralkodásának végetvető géppisztolysorozatra. De Lengyelország, NDK, Szlovákia, Bulgária, satöbbi: minden szomszédunkban a népharag takarította el a széthulló szovjet birodalom helyi vazallusait. Nálunk nem. Szépen leült a politikai elit és megbeszélte, roppant civilizált módon, kerekasztalosan, szőlőmárkásan, szimphoniásan, hogyan lesz újraosztva a hatalom, mik lesznek a játékszabályok. Voltak nálunk is persze tömegmegmozdulások, de azok inkább csak jelzésértékkel: nem volt kit megdönteni, kiment a Nép az utcára, mert hívták, aztán hazament, mert hazaküldték, nem volt rájuk szükség. Értelmiségünk istenítette a békés utat, hujjdejó, nem folyik vér, nincs utcakő, meg molotovkoktél. És valóban, mivel viszonylag harmonikusnak tűnt az átmenet a proletárdiktatúrából a nyugati típusú demokráciába, jó ideig úgy látszott: megérte a harcmentes rendszerváltás.


Persze a legjobb helyzetből indultunk, mi voltunk ugyanis a szovjet rendszer kirakatországa. Kellett nekik a világ felé propagandaokokból, hogy legyen valami emberarcú szocializmus, mertha a létező valóságot látták volna a világforradalmárok Etiópiától Afganisztánon át Nicaraguáig, akkor a KGB nehezen tudta volna a harmadik világot meggyőzni, hogy a létező szocializmus vonzó dolog. Mi voltunk ez a díszlet, kisebb magándolgokat engedtek is, géemká, mint a betéti társaság elődje, háztáji, ilyesmi. A diktatúra demokráciásat játszott, a hülyébbek, meg a megalkuvók be is vették a maszlagot, vannak, akik mai napig visszasírják. Merthát valóban, minden diktatúrának vannak haszonélvezői. Az akkorinak is. Meg a mostaninak is. Ám egy alapelv mindegyikben ott van: az elvtelenség alapelve. Önkényuralomban ugyanis el kell fogadnod az erkölcstelenség erkölcsét: emberi szabadságjogok leszorítva, no szólásszabadság, no gyülekezési jog, no szabad gondolkodás. Add föl a szabadságod, és akkor jól jársz. Anno kádáristának kellett lenni, ma meg orbánistának, anno komcsi pártfunkcinak kellett lenni, ma meg narancsnak, vagy közeli vállalkozónak.


Szóval a mi kádárizmusban nevelkedett, megalkuvásra kondícionált Népünk örült a békés rendszerváltásnak. Hozzászokott az alkuk rendszeréhez, semmi újdonság nem volt ebben az új korszakban sem. Megtanulta az önbecsapás művészetét: buzgó értelmiségünk elmagyarázta, és sokszor a mai napig magyarázza, hogy sokan jártak ám jól, nemde. Ja, ma is. Csak ma narancsista értelmiség dönti a propagandát, anno meg komcsi nyomta ugyanezt. Sokan küzülük épp csak mezt váltottak. Még az érvek is ugyanazok: add föl az alapvető emberi szabadságjogaidat, az önálló gondolkodás képességét, tojd le, hogy egyébként a többiekkel mi van: Magadra gondolj, ha Te jól jársz a többiek nem számítanak, ugye. A kádárizmus kiölte a társadalmi szolidaritás és elvszerűség alapeszméit, így aztán új, demokratikusan megválasztott politikai elitünk is ehhez szokott: MINDEN alku tárgya, a privatizálandó vállalattól a közbeszerzésig, a magántulajdontól a szólásszabadságig. Merőben gyakorlati kérdéseket vegyítettek elviekkel, és mindre ugyanazt alkalmazták: nincsenek elvek, túlélni mindenáron, Te, meg a szekértáborod járjon jól, a többi meg boldoguljon úgy, ahogy tud.


Velünk ellentétben a szomszédos országok durván váltottak rendszert. Ügynöklisták, társadalmi ítélkezés a leváltott rendszer uralkodó pártjának funkciai fölött. Az első években ez persze gondokat okozott mindenütt: társadalmat működtetni nem egyszerű, és amíg egy új, a régivel kevéssé összeszövődött elit ki nem nevelődött, addig nagy volt a káosz. Csakhát a rövid távon jónak tűnő dolgok hosszú távon visszaütnek. A rendszerváltáskor régióelső Magyarország mára ugyanebben a társaságban a legutolsó. Irigykedik a magyar a románokra, hogy lám, Ők utcára mennek, és menekül is a politikai elit. Naja, csakhát ez épp azért van, mert Csaut anno letakarították, meg a bandáját is, nem finom, úriemberi tárgyalássorozattal, hanem forradalommal. Így aztán az ottani Nép tudja, hogy kell az ilyesmit csinálni, meg az ottani elit is tudja, meddig ér a takaró, és mikor van az, hogy ha az alól kilóg a lóláb, akkor jön a fűrész. Nálunk semmi ilyesmi nincs. A volt párt meg kiszfunkcik ma is parlamentben ücsikéznek, ki kormányon, ki ellenzékben. Ma a demokrácia szövegeit nyomják, miközben éppúgy megalkusznak mindenben, mint kádárapjuknál tették.


Nem furcsa, hogy a mellettünk hangsebességgel elhúzó szomszédos országok nem nosztalgiáznak? Nem vágynak vissza Csauhoz, Honeckerhez, Jaruzelskihez. Nem firegnek-forognak az orosz, meg az Európai Unió között, Ők tudják, mert a vérüket adták érte, hogy a kisebb rossz elvének elfogadása valójában mindig a legnagyobbat hozza magával, csak később. Nem vegyítik a európai jogállam alapelveit attól tökidegen keleti önkényuralmi játszmákkal, felnőtt, önálló polgárként viselkednek, nem fogadnak el az államtól mindenféle mézesmadzagokat, mert ismerik annak ÁRÁT: a szabadság fokozatos elvesztését. A mi elmúlt 25 évünk az elvtelen alkuk sorozata. Mindenben szabad a gazda, bármi lehet megegyezés tárgya, nincs különbség, hogy alapelvekről, vagy technikai kérdésekről van szó. Gondolj Magadra, meg a Hozzád közelállókra, tojd le a Társadalmat, az marad meg, aki úszni tud. Tanulj meg úszni vazze, adunk hozzá uszodát, és megmondjuk melyik irányba, és milyen stílusban kell. Bravó. Kádárizmuson szocializálódott Népünk a rendszerváltás után is annak módszertanát követte. És a sok kis alku végül meghozta a legprofibb manipulátort, az Új Kádárt. Orbánt. Szóval az itt a helyzet, hogy semmi meglepő nem történt, a ma történéseit már a rendszerváltásunk alkudozós módszere bekódolta. És addig nem is lesz változás, amíg a Népünk forradalmat nem csinál, és el nem takarítja caklipakli az egész kádárista maradványtömeget.

Mert ezek ugyanazok.


2015. november 21., szombat

Diktátorlélek

Mily meglepő, Miviktorunkról lesz szó, hamár Ő jutott nekünk. Filózok rajta sokat, hogy egy ilyen tehetséges ember miért választja a történelem ítélőszékét ahelyett, hogy államférfiként szerepelne benne aranybetűkkel. Mondhatni: miért válik ördöggé, aki simán megdicsőülhetne.




A Diktátor minden demokrata ellensége: leküzdendő, eltakarítandó, börtönbe juttatandó és a felnövekvő új generációknak riasztó példaként mutogatandó. Ez eddig oké, ezt kell tennünk, meg is tesszük előbb-utóbb. De ez rajtunk múlik, ez a mi feladatunk, nem Belőle, hanem belőlünk fakad. Csak azt szeretném megérteni, és Olvasóimmal megosztani, hogy miért választotta a Maffiafőnök útját az, aki lehetett volna egy magyar Kennedy. Hogy tehetséges, és kivételesen, azt kár lenne vitatni: ha van politikus, aki rányomta a bélyegét a "rendszerváltás" óta eltelt negyedszázadunkra, akkor az Orbán. Nagyjából igaz: Nagy Imre 1989-es újratemetése, az ott elmondott beszéde óta Hazánk történelmét Ő írja. Vannak persze más szereplők, akik időlegesen felnőttek az Ő szintjére, és meghatározták egy-egy korszakunkat, de ezt az egész elcseszett negyedszázadot mégiscsak Miviktorunk határozta meg. És a probléma lényege épp ez. Hogy lehetett volna ez tökmáshogy is. Képzeljük el egy pillanatra, hogy kimagasló képességű embereink egyirányba húztak volna a legfontosabb kérdésekben: Göncz, Horn, Orbán, Kuncze, Antall, Gyurcsány, Bajnai. Ugye? Csodaország lehetnénk. De nem vagyunk. Őmiatta.


A politikai tehetség nehezebben mérhető, mint akár a tudósé, vagy művészé: sokrétű, kicsit mindenben jónak kell lenni. Nagyjából úgy fogható meg: a tehetséges politikus képes elérni a céljait. Képességeit ez méri, ugyanis a műfaj a Népre épül, még diktatúrában is: ha valaki képes egy víziót, egy jövőképet felmutatni, és azt rengeteg emberrel elfogadtatni, akkor az eléri majd, amit akar. Orbán pedig képes tömegeket motiválni, sajnos olyannyira tehetséges, hogy milliók hajlandóak miatta megvakulni: nem a valóságot látni, hanem azt, amit a Diktátor láttatni akar velük. Egy Viktorfan nyugdíjas előbb hal éhen, minthogy elismerje: elszegényedésének oka maga Orbán, így aztán annak házioltára előtt leheli ki a lelkét, aki épp megölte. Nem, ez nem túlzás. Mikor a Kossuth téren voltunk hosszú hónapokig, gyakorta szembesültünk ezzel a problémával: a Narancshívők elképesztő fanatizmusával. Elmagyaráztunk Nekik nyilvánvaló tényeket, összefüggéseket az általa őszintén elmondott gondjai és Orbán politikája között, és erre azonnal bezárult: a Viktor, az mindent jól csinál. Merthát Ő az élőisten, kritika hozzá nem ér fel, aki mégis ilyesmivel próbálkozik, az minimum hazaáruló, de inkább Soros-CIA-zsidó-cigány, szabadon választható módon.


Szóval a Csóka annyira ott van, hogy nagyjából azt tesz a Néppel, amit akar: ha balra megy, azok is arra, hameg jobbra, az is jó, mennek vele. Így aztán elmúlt negyedszázadunk drámája az, hogy Az, aki mehetett volna jófelé is, a legrosszabb utat választotta. Egy példával: született egy Albert Einsteinünk, és ahelyett, hogy a világ fizikájában alkotott volna nagyot, behúzódott egy általános iskola fizikaszertárába, és mások által már rég megcsinált, és bizonyítottan eredménytelen kísérleteket végez a szertár, meg az iskola kárára. Nem relativitáselmélet, meg kvantumfizika jött elő belőle, hanem iskolatűz, meg szertárrobbanás, szar ügy. A baj az, hogy nemcsak Neki, hanem mindannyiunknak. És akkor itt térjünk rá a lényegre. Hogy miért is ilyen. Röviden: Albert Einstein képességei egy megyekettes osztályú focista világlátásával párosulnak. Felcsúti nagycsalád, szegénység, küzdelem a mindennapi betevőért, a családon belül is. Harcolni kell, mindennap, minden percben és mindenkivel, meg kell szerezni, amit csak lehet, mert a másik verzió az éhenhalás. Darwin szelleme, a létért való küzdelem minden percben ott lebeg, és nem elméleti kérdésként: az erősebb megmarad, a gyengébb elhullik. Taposd el, vagy eltapos, szerezd meg a másiktól, vagy Ő szerzi meg Tőled. Középkor, nem Európa, nem felvilágosodás, nem közösség, hanem egyén.


Egy emberben két lélek, egymással gyökeres ellentétben. A túlélni, és mindenáron kiemelkedni akaró kisember olyan képességekkel, amely egész társadalmat képes a maga arcára formálni. És az Ország drámája az, hogy a két lélek közül a régi, a veleszületett, a gyermekkorban bevésődött maradt az uralkodó. Ha úgy tetszik: Orbánnak nem sikerült átlépnie a saját árnyékát. Jött egy rendszerváltás, kiemelkedett, kivételes tehetsége miatt nem kényszerült már arra, hogy a felcsúti túlélési gyakorlatokat játssza: az Ország megadta Neki az elismerést gyorsan. De a lelke nem nőtt föl a tehetségéig. Nem a képessége rendezte át a lelkét, hanem fordítva: a merőben földhözragadt, hétköznapi szegény srác túlélési "erkölcseinek" szolgája lett a kiemelkedő intellektus. Már nem a hűtőt akarja feltölteni olyan kajákkal, amikhez nem jutott hozzá korábban, hanem meg akarja szerezni a hűtőgépgyárat. Már nem gólt akar rúgni a felnőtteknek a falusi pályán, hanem az egész focit akarja olyanná tenni, ahol mindenképp Övé a kezdőrúgás, és csak Ő rúghat gólokat. Olyanná formálta az Országot, hogy bármit elvehessen bámikor, bárkitől. És képtelen észrevenni, hogy már NEM a szegénysrác falun, hanem a legvagyonosabb, legbefolyásosabb magyar. Egyszerűen úgymaradt.


Mi egy akaratos gyermekkel harcolunk, nem egy józan felnőttel. Az ellene való küzdelemben nem működnek azok a szabályok, amik egy sokrétű és értelmi alapú közéletben általánosan elfogadottak. Egyszerűen nem érti, és amit meg igen, azt tudatosan utasítja el. Dackorszakát éli, és ki sem fog belőle nőni: önmaga vált a megtestesült daccá. A Csakazértis Ember. Ezt pedig fontos megértenünk, ha győzni akarunk, márpedig akarunk, mert ha nem, akkor eljövünk Európából, pedig oda akarunk tartozni végre. Orbán SOHA nem fogja feladni. Simicska, Lázár, Pintér, bárki nagyágyú hiába fordul ellene: otthagyhatják akárhányan, mozgósíthatnak ellene bármekkora erőforrásokat, utolsó leheletéig harcolni fog. Nem pénzért, nem hatalomért, hanem azért mert eleve ilyen. Vagy győz, vagy elpusztul, nincs döntetlen, nincs megegyezés. És nincs erkölcs. Bármilyen eszközt fölhasznál, gátlás semmi, az Ő nézőpontjából egy vita nem vita, hanem élethalálharc. Egyszerűen nem szenvedhet vereséget, mert az első egyben az utolsó is lenne: minden, amit önmagáról énképként fölépített, összedőlne. És a gyermek ilyesmit nem engedhet meg önmagának. Orbánt legyőzni csak egy módon lehet: ha bármire fölkészülünk, és végleg eltakarítjuk. Életfogytos börtönben, nem pedig parlamenti ellenzékben lesz a helye egy hatalomváltás után. Vagy Ő, vagy Mi, ennyi a kérdés Számára.

És a számunkra is.


2015. november 18., szerda

Császy

Na, ez a cím egy teszt. Lesznek, akiknek rögtön beugrik, hogy egy ember neve, nem is akárkié. De szerintem sokkal többen így rápislantva nem fogják tudni, miről, illetve kiről van szó. Ezért aztán mondom.




Az ember már csak olyan, hogy védekezik a rettenetes tempójú híráramlás ellen. Ahogy az újabb dömping jön, a régebbit hátrébb tolja, ha meg nagy sebességgel jönnek hatalmas történések, akkor gyorsan feledésbe merül olyasmi, aminek nem szabad. Császy pedig, az Ember, olyan, akit nem szoríthat háttérbe sem a párizsi tömeggyilkosság, sem Elnökünk halála, a Foci EB meg aztán végképp nem. Sukoró Ügy? Négy és fél év letöltendő börtön elsőfokon? Megvan? Na, Ő Császy. Az elítélt, a politikai üldözött, akin végigcsinálták mindazt a szemétszart, amitől az Orbán Rezsim diktatúra. Jogállamban az Őt vádlók már mind rács mögött ülnének, Császy meg milliárdos kártérítéssel a zsebében dönthetné el, hogy Hawaiin él, vagy Budapesten. Ehhez képest mindene ráment egy perre, ami során vezetőszáron hordozták, mint egy késelőt, hónapokat töltött előzetesben, valszeg még azok sem tudják, miért is, akik odarakták. Császy talpig becsületes ember, és ami még ennél is fontosabb egy Diktatúrában: bátor és kitartó, egyszóval rettenthetetlen. Hogy honnan vagyok ebben ily biztos? Egyszerű: Császy épp 27 éve a barátom, azon kevesek egyike, akikkel akkor is kapcsolatban maradtam és maradok, ha épp tökmás irányba sodor minket a magyar történelem felcsúti vihara.


Úgyhogy mesélek kicsit Róla. Tényeket, aztán tessenek megítélni önmaguk, hogy kamuzok-e, mikor azt állítom: Császy egyszer még, a Diktátor elsöprése után nemzeti hős lesz. Ésakkor. Császyval 1988-ban ismerkedtünk össze. Igen, ez még a Kádár Rendszer vége, mikor már ingott a dolog, de még azért volt egy kis Grószkárolyos fehérterroros keménykedés, meg azért a renitens diákokat bebehívták a párt, meg KISZ titkárokhoz az egyetemükön, mesélni nekik a követendő helyes útról. Jómagam szamizdatoztam a SOTE-n, Császy meg Bibós volt. Bezony, abban a Bibóban. A jogi szakkollégiumban, ahonnan a Fidesz indult. Volt az orvosegyetemen is hasonló jellegű szakkolesz, jóval kevésbé híres, merthát onnan nem jött Fidesz. Hálisten. Utóbbinak, a Korányi Szakkollégiumnak voltam én a lakója, ott is hasonló rendszerellenes brigád alakult ki, mint a Bibóban, úgyhogy összejártunk Velük. Saját szakkollégiumunk szamizdatnak minősülő újságját én írtam, szerkesztettem és osztogattam, és akkoriban még minden másológép - stencil, ilyesmi - lajstromozva volt pártállamilag, elég nehéz dolgom lett volna a Bibósok nélkül. Illetve hogy pontosabb legyek: Császy nélkül.


Császyval első pillanattól szimpatikusak voltunk egymásnak, Ő ugyan nem tartozott a látható Fidesz vezérkarhoz, de a Bibónak nagyonis alapembere volt. És Nekik, a Ménesi úton volt fénymásolójuk. Nem stencil szirszar, olvashatatlan nyomatokkal, hanem valódi Xerox. Hogy honnan? A Soros Alapítványtól. Ja, a Fidesz keltetőfészkének a mostanra általuk gyűlölt Sorostól volt fénymásolója, hogy szabadon és nagy példányszámban tudják mindazokat elérni egyetemszerte, akik aztán a Fidesz lettek. Császy megkérdezte Deutch Tamást, hogy használhatják-e az orvosi szakkollégisták is a fénymásolót. Gondolná az ember, hogy a rendszerváltás egyik arca erre persze azonnal rábólintott, de nem. Sőt. Menjünk a picsába, szószerint ez volt Deutchtompika válasza. Úgyhogy Császy fogta magát, aztán saját nevére vette, és fénymásolta az orvosegyetemi szamizdatot, személyesen vállalva a mi újságunkért is a felelősséget. Na, így elsőre: EZ Császy Zsolt. Ha Ő nincs, akkor SOTE szamizdat sincs. Ha a Deutchtompikon, meg az Orbánokon múlik, akkor nem is lett volna. És ez fontos, mert megmutatja: Császy miért is lett az egyes számú politikai üldözött. Hozzá képest ugyanis én csak a kettesszámú vagyok.


Egyébként meg egy roppant értelmes pali, szuper gazdaságjogász, és talpig becsületes. Megint csak egy villanókép Róla. Mikor a Nyolckerben egyengettem Főönkormányzóként a kerület dolgait, indítottunk egy hatalmas beruházást. Corvin Sétánynak hívják, akkora lett már, hogy a Ferenc Körúti metróállomás, meg villamosmegálló is mostanra erről kapta a nevét. 300 milliárdos városfejlesztés, ebből 290 milliárd magántőke, ami akkor, mikor elindítottuk, 2002-ben, még kirívóan magas volt. Egész városnegyed lett belőle, fölértékelve a rosszhírű Nyolckert, az egész kerületre kifejtett pozitív hatása egyértelmű. Na, és mit teccenek gondolni, kire bízta minden politikai oldal, hogy ezt felügyelje, és vezesse végig? Igen, mondom: MINDEN politikai erő. Egy ekkora történést ugyanis nem lehet 4 év alatt lebonyolítani, még mindig tart a projekt, közben nyert Londonban egy év városrehabilitációja nagydíjat, nem osztogatják az ilyesmit haveroknak, azt biz ki kell érdemelni. Szóval nem szolgáltatható ki egy hosszútávú program négyévenkénti hatalomváltásoknak. Ezért aztán ilyenkor a meghatározó politikai szereplők megállapodást kötnek, KIRE is bízhatják hosszú távon a feladatot. És ez az ember Császy Zsolt lett.


Teccenek lassan kapisgálni? A Corvin Sétányt lebonyolító önkormányzati cég igazgatótanácsi elnökének MINDEN politikai erő egyöntetű támogatásával Császy Zsolt lett megválasztva. Mert mindannyian, oldal-, és pártfüggetlenül tudtuk, hogy ilyen hatalmas feladat nagyformátumú embert kíván. Tisztességeset, okosat, szakértőt. És ez volt Császy. E feladata előtt is, utána is országos ügyeket vitt, mindig vezető jogtanácsosként. Összejártunk, beszélgettünk, attól függetlenül, hogy épp mit csináltam én, és mit csinált Ő, még fogorvosi praxisom idején is ült a székemben. Az a fajta barátság két hasonló gondolkodású ember között, aminek nincs szüksége állandó megerősítésekre. Van hogy évekig nem találkoztunk, aztán meg sokat, nem ragozom: az igazi, el nem múló barátság ilyen. És tulajdonképpen onnan tudom, hogy a Sukoró Ügy nem ügy, hanem nagyonis hasznos beruházás lett volna, hogy azt jogi oldalról Császy ellenjegyezte. A Nyolckerben évtizeden át dolgoztunk együtt, és személyes tapasztalatom, hogy SOHA, SEMILYEN korrupció nem mehetett Császy akárcsak hallgatólagos beleegyezésével.


Évtized alatt táncsak kiderült volna egy 300 milliárdos Corvin Sétány beruházás kapcsán, ha enyves a keze, de épp ennek az ellenkezője derült ki, és mindenki számára. Csakhát a Fidesznyikek persze nem szeretik a becsületes embereket. Pláne ha azok szintén Bibósok voltak: a Diktátor Bandája folyamatosan újraírja a múltat, szeretnék feledni és feledtetni egykori liberális és becsületes énjüket, így aztán megpróbálják eltakarítani mindazokat, akik tanúi és résztvevői voltak valódi múltjuknak. És Császy pont ilyen ember. Ezért aztán eltakarítandó. De épp azért, amilyen, nem eltakarítható. Ugyanis fáradhatatlan és rettenthetetlen: sem a börtönben sem az ügyészségen, rendőrségen nem sikerült betörniük, pedig mindent megpróbáltak. Az Igazság, az Erkölcs az Ő oldalán áll, és addig harcol, amíg az ki nem derül. Hosszú harc lesz, átlagember föladná, vagy már az elején föladta volna, hisz máris négyéves az üldöztetési történet, és legalább ennyi kell még, hogy a másodfokon, aztán legkésőbb Strasbourgban helyére kerüljön Császy, a nemlétező Sukoró Üggyel, és ennek következtében az Orbánbanda is, a másik oldalról. Börtönben ugyanis nem Császynak van a helye.

Hanem a Felcsúti Söpredéknek.  


2015. november 16., hétfő

Fanatikusok

Rühellem a fanatikusokat. Megvetem Őket. Az emberi faj söpredékének tartom, akik ha kihalnának, meredeken emelkedne a Földgolyó átlagíkúja. Fanatikusok öltek Párizsban, ezt csak így elöljáróban rögzítem.




Az iszlám nevében öltek, aztán most jöhetne egy végtelen felsorolás azokról az egyébként vonzó és szép hitvilágokról, amiknek a nevében milliókat pusztítottak már el a történelem során. Kereszténység, kommunizmus, mittomén, ezernyiféle tézisrendszer által érezték már magukat fölhatalmazva fanatikus söpredékék, hogy gyilkolhassanak. Most épp az iszlám nevében, volt ilyen, lesz is még, de azért arra is figyeljünk, hogy a nagyságrendekkel több embert rettegésben tartó és néha kivégző Cosa Nostra meg buzgó katolikus. Ja, meg mellesleg aki kicsit olvasott a keresztesháborúkról, az tudja: dicső lovagjaink a Szentföldön Isten nevében konkrét népirtást rendeztek, muszlimot, zsidót, mind. Aztán mikor Szaladin visszafoglalta Jeruzsálemet, akkor Ő viszont nem irtotta ki a keresztényeket, még a templomaikat sem romboltatta le. Pedighát Ő muszlim volt. Szóval hátrább az agarakkal, a Fehér Fölény, meg a Keresztyén Európa, meg miegymás mantrák éppoly fanatikus baromságok, mint az ISIS szarházi söpredékének Allahozása. Ja, és mondom mindezt ateistaként, aki megteheti, hogy kellő távolságtartással nézze a vallásokat, merthát a Szent Inkvizíció, vagy a protestánsüldözés is mellesleg milliókat irtott ki nemde. 


A fanatikus, az beteg ember. Önmagát semmire tartja, ezért aztán csatlakozik egy olyan közösséghez, amelyikben kifontoskodhatja magát. Így aztán simán orránál fogva vezethető nagyjából bármeddig, mert ha kidobják a társaságból, akkor ismét semminek érzi magát. Közösségfüggő lesz. A maszlag meg, amit beadnak Neki, tökmindegy, hogy mi. ISIS szaréknak az iszlám egy kitekert verziója, Sztálinnak a kommunizmus, Hitlernek az árja felsőbbrendűség, Torquemadanak meg az inkvizíció. Gyökeresen eltérő ideológiák, hitvilágok, csak egyben azonosak: fanatizáltak általuk emberi söpredéket, hogy tömeggyilkossá neveljék. Nem véletlen, hogy a fejlett kultúrák, a demokráciák mind szekuláris elven működnek: mindenki hihet nyugodtan bármiben, miért ne, ám egyetlen dogmarendszer sem írhatja felül a józan ész közösségi normáját. A józan ész ugyanis az, amitől a fajunk az, ami. Ettől vagyunk emberek, mert képesek vagyunk belátni, hogy néhány alapelv fölé semmi nem emelkedhet. Az emberiesség, az egyenlőség, a szolidaritás azok az alapigazságok, amiknek érvényesítése egy társadalmat sikeressé tesz, tehát a benne levő egyén is akkor jár jól, ha betartja e normákat. A fanatikus ebben különbözik: van egy hitvilága, amivel felülírja a társadalmi minimumot, és megpróbálja azt mindenkire ráerőszakolni.


Európaiak vagyunk, demokraták, és emberek. Nem pedig keresztények, muszlimok, zsidók, hitgyülisek, baptisták. Utóbbiak mindenki magánügye, NEM társadalmi norma, aki azzá akarja tenni bármelyiket, az ugyanolyan, mint az ISIS, csak még nem kapott fegyvert a kezébe. Nincs keresztény Európa, kontra muszlim vallás: csak Európa van, meg emberek benne. A Kalasnyikovok tüze sem válogatott, éppúgy belekerülhettek a szórásba bármilyen hitvilágú emberek. Fanatikusok öltek embereket, nem vallások egymást, remélem ez világos. Mindig voltak és lesznek olyanok, akik fölhasználják az elesettséget, nyomort mások fanatizálására. Hitlernek 50 millió halottat köszönhetünk, és nem volt épp muszlim, nemde. A legrosszabb válasz, ami a fanatizmusra adható: az ellenfanatizmus. Az ISIS, meg a többi hasonszörű épp erre épít: önmagukban gyengék, hogy az europai demokráciákat destabilizálják, ezért provokálnak: hátha eléggé beindulnak a széljobberek, és akkor aztán lesz durvulás. Tessenek észnél lenni. Mondom: ÉSZNÉL. Persze hogy az emberben rejlő állat bosszút akar állni, szemet szemért, fogat fogért, oké. De az emberben levő Ember meg rákényszeríti magát, hogy ne izomból cselekedjen. Mert Emberek vagyunk.

Nem fanatikusok.


2015. november 13., péntek

Ellenülők

Már mér is ne, nemde. Ha vannak ellenállók, akkor biztos vannak ellenülők is. És tényleg. Sőt, sokan vannak. Pikáns kis sztori következik. Róluk, az Ellenülőkről, Orbánország hasznos kis hülyéiről.




Mármint a Diktátornak hasznosak, nem nekünk, átlagmagyaroknak. Na, de indításnak nem filozofálok, hanem mesélek, aztán majd hozzáragasztom a többit. Szóval volt itt ugyebár egy meghirdetett akciónk, amivel szerettük volna megakadályozni, hogy a jelenkor Haynaui bemenjenek a jelenkor Kossuthjának: Göncz Árpádnak a temetésére. Nem sikerült, kevesen voltunk, egy ideig még így is leszünk, törvényszerű. Úgyhogy ott díszelgett az egész Gyászhuszár Bandérium, Áder, Polt, Boross, Schmitt, Tarlós az első sorban. Na, de ezt már mindenki látta, olvasta, ki is fejezte róla a véleményét: halottgyalázás történt, így gondolja ezt a hozzám hasonló átlagmagyar. Az ilyesmit meg úgy lehet helyrehozni, ha az ember kimegy Rezsimmentes Társaságban, és méltó módon búcsúztatja el a Nagy Halottat. Meg is hirdettük, azt a címet adtam az összejövetelnek, hogy újratemetés, persze tudtam, hogy ez kicsapja majd a biztosítékot. Egyelőre ez még az Ellenülők Országa, Ők a hangosabbak, naná, hogy nem értik meg, mit is jelent esetünkben a szó, és miért van rá szükség. Kaptam a hidegmeleget sajtóban, neten, mindenütt, hogy hűha, a Tuareg mire készül mármegin. Agyhalottak gondolhatták csak, hogy kimegyünk ásóval, értelmes emberek megértették, mi a pálya.


Szóval ment a szokásos fesztivál, tele van a műellenzék olyan "aktivistákkal", akik valahogy megpróbálják lejáratni, aki valóban ellenáll a Diktátornak, mert ha ezt nem teszik, akkor még a végén lesz valódi, cselekvő ellenzéke Orbánnak, aztán akkor vége lesz a parlamenti, meg önkormányzati kollaborációnak. Az Ellenülők megindították a sajtós meg netes pergőtüzet ellenem, de ez mind semmi. Ellentüntetést szerveztek. Ellenem, teccenek érteni. Én megpróbálom távoltartani a Rezsim Főgazembereit Göncz Árpád temetéséről, arra szervezek, ezek meg, az Ellenülők az ellenállóval szemben akarnak ellentüntetni. Namost ez persze tök okés lenne, ha ezt Orbánfanok csinálnák, miért is ne. A Tuareg meg akarja akadályozni, hogy az Orbánbanda meggyalázza az Elnököt, ezért aztán a Diktátor emberei meg bosszúból megpróbálnak engem távoltartani, nehogymá tiszta, Narancs, meg kollaboráns mentes környezetben el lehessen búcsúzni a Nagy Halottól. A gáz az, hogy akik az ellentüntetést szervezték, azok NEM Narancsok voltak. Hanem magukat demokratának, ellenzékinek nevezők. Mondom: Ellenülők. Sőt, egykori harcostársaim. Hoppp. Bezony.


Olvasóim, szimpatizánsaim tudják, alapelvem annyi: nincs alku. Nem technikai kérdésekben persze, hanem erkölcsiekben. És nincs részrehajlás, kivételezés sem. Mert ezek a megrontói Országunknak: mikor nem azzal foglalkozunk mi a teendő, mi a Jó, és mi a Rossz, hanem azzal, hogy ki kihez tartozik, ki kit szeret, nem szeret, gyűlöl. Szekértáborosdi, a mutyi melegágya, a mi kutyánk kölyke kádári mentalitása, Európától és egyáltalán a demokrácia logikájától tökidegen dolog. Van egy utam, mióta az eszemet tudom, ugyanazon járok, ha találok olyat, aki ugyanarra jön, akkor megyünk együtt, szövetségben, ha meg letér az útról, akkor gudbáj, megyek tovább. A szekértáborosok ezt persze nem értik, nem is tudják megbocsájtani: ahonnan Ők nézik, az ilyesmi, hogy elvi szilárdság, meg önálló akarat, ismeretlen fogalmak. Ők érzelmi közösségben gondolkoznak, ki van kivel, így aztán kiszolgáltatottak a mindenoldali manipulációnak: bármit lenyelnek, ha szekértáborukon belül történik. Hát én meg nem: a részrehajlás az részrehajlás, a mutyi az mutyi, akárki csinálja, ha a sajátjaim közül bárki, azzal sem teszek kivételt. Így aztán tele van a padlás olyanokkal, akiktől elváltam az utamon, mert egyszerűen nem feleltek meg az erkölcsi-elvi kritériumoknak.


Na, Ők gondoltak most ellentüntetést szervezni. Szép pillanat lett volna, mikor holnap délután egykor az Óbudai Temető Főbejáratánál találkozunk: az Ellenállók az Ellenülőkkel. Soha nem alkalmazunk fizikai erőszakot semilyen akciónknál, azt mindig meghagyjuk az ellenoldalnak, puszta jelenlétünk elég szokott lenni, hogy kiváltsa az érzelmi lények dühét. Úgyhogy ha ott lettek volna, kedélyesen elbeszélgettem volna velük, megkérdeztem volna tőlük, hogy vajon azért nem Orbánt, meg a Bandáját akarták távoltartani, mikor lehetett volna, mert már a Diktátort szolgálják, vagy csak azért, mert gyávák. Nyilván ettől a kínos szembesítéstől kiakadtak volna, így szokott ez lenni olyanokkal, akik nem gondolkoznak, hanem éreznek, nagy löttyös indulatukban helyszíni önmegsemmisítésbe torkoll a viselkedésük, mint azt március 15-én, vagy augusztus 20-án is megtapasztaltuk. Aztán valaki segített Nekik egy pillanatra gondolkozni, mert hirtelen lefújták az akciót. Azóta netszerte magyarázkodnak, hogy nem is úgy gondolták, meg különben is, miegymás, kamu kamu hátán.


És a lényeg, mindebből. Nem Orbán miatt tart ez az Ország a lassú elhalás felé. Ő van, meg van 2 millió agyhalott támogatója. De van 8 millió ember, pont négyszer annyi, mint amennyi szektafanatikussal a Diktátor rendelkezik. És Ők változást akarnak, és ehhez képest annyit látnak, hogy a közismert politikai szereplők mindegyike ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik, legföljebb a mérték és a tehetség különbözik. Mutyi, mi kutyánk kölyke, párthűség mindenek előtt, részrehajlás, kettősbeszéd, érzelmi manipuláció, kinn is vagyok, benn is vagyok, jut is, marad is, meg a többi szirszar önbecsapás. Orbánt, bár a legtehetségesebb tömegmanipulátor mindközött, nem saját nagysága tartja hatalomban, hanem a látható "ellenzék" kicsinysége. Vagy mondjuk úgy: vakok közt a félszemű a király. Mikor írok, vagy terepen akciót szervezek, a 8 millió embernek üzenek. Ezért vállalom a mindenoldali konfliktusokat, a kiátkozást. Mert az lehet, hogy én nem érek célba, és marad Orbán, vagy ami még rosszabb: az Orbánizmus, ami per pillanat az egész politikai életet átfertőzi, de valakinek el kell kezdeni az Ellenállást, mert Ellenüléssel BIZTOS hogy senkinek sem sikerülhet.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2015. november 11., szerda

A Mi Kossuthunk

Megvan az a kép, mikor Kossuth temetésén az első sorban Haynau, Windischgraetz, meg Jellasics ül? Nincs hát, mert ilyen kép szerencsére nem készült. Pedig kivágná a biztosítékot rendesen, nemde.





Képzeljük el egy pillanatra, hogy mégis van ilyen kép. Jó, persze nem fotón, az még akkor nemigen volt, de valami udvari festő megteszi a Császárnak, hogy nagyobb dicsőségére megfesti. Aztán az elkészült képet körbeviszik az Országban, megmutatván mindenütt a Népnek. És képzeljük mindehhez hozzá, hogy 1849-ben vagyunk, a levert, vérbefojtott Forradalmunk után. Na vajon hogy reagált volna az akkori magyarság egy ilyen képre? Nemjól, asszem. Mindannak ugyanis, amit Kossuth képviselt, egy ilyen kép az elárulása lett volna, és akik megtapsolták volna, hogy hűdeszép, azok pedig nettó hazaárulók. A helyzet ugyanis az, hogy a levert Forradalom után egészen az annak erejére építkező Deáki Kiegyezésig aki lázadni mert a Hatalom ellen, az Kossuthot emelte jelképpé. És olyan hatékonyan, hogy a mai napig a nagyszakállú embert elég megmutatni, és pontosan tudjuk, miről van szó. Mert ez a Jelkép ereje. Hogy túlmutat önmagán. Nem Kossuth Lajos magánembert, ügyvédet, parlamenti képviselőt látjuk, ha ránézünk a képére, hanem a lobogó zászlókat, Petőfit, dobpergést, és érezzük a szabadság friss levegőjének illatát.


Ferencjóskának volt azért annyi ízlése, hogy nem festetett ilyen képet, már jóval később, a Deáki Kiegyezés után sem, pedighát elég sokáig uralkodott aztán, viszonylagos békében, nyugisan. Ha meg akarjuk érteni, mi folyik ma az Országban, elég innen elindulnunk. Van egy Forradalmárunk, aki 1956 hőse, tetteiért Kádár siralomházába került. Aztán jött egy rendszerváltás, egy ideig úgytűnt, a Forradalom, amiért korábban az életét is kockáztatta, sikeres lett, és a Forradalmárt az Őt megillető helyre juttatta: a Köztársaság Elnöki székbe. Minden szép, minden jó, a történelem igazságos, ha nem is azonnal. Aztán kiderült, hogy nem lesz az ily egyszerű. A friss Köztársaságot máris elkezdték aláásni, és a Jelképünknek, a Mi Kossuthunknak ismét dolga akadt. Őrködnie kellett azon, hogy megmaradjon az, amiért korábban harcolt, sokakkal együtt, és ez ha nem is újabb véráldozatokkal, de kemény konfliktusokkal járt. Kiátkozták érte sokan, kifütyülték, satöbbi, mindenki emléxik még ezekre, nem volt olyan régen. A Mi Kossuthunkat Göncz Árpádnak hívják, erre már gondolom mindenki rájött olvasás közben. És akkor most itt ez a kép:


A ma Ferencjóskája Orbán Viktor, a ma Haynauja Polt Péter, Windischgraetze Áder, Jellasics meg bármelyik lehet a többi szereplőből. És a ma Kossuthját, Göncz Árpádot Ők búcsúztatják a Díszhelyen. De a ma Ferencjóskája nem elégszik meg azzal, hogy lenyúlhatta a temetést, ádehogy. Ő mégtovább feszíti a húrt: belemondja a kamerába, hogy "eltemettük" Göncz Árpádot. ŐK. A Hazaárulók, a Forradalom szellemének, Köztársaságunk maradékának eltiprói, eltemették a Mi Kossuthunkat, Göncz Árpádot. Innentől már csak az van hátra, és be is következik: saját magukat mutatják be a Halott eszmei örököseként. És akkor most ugorjunk kicsit vissza 1849-be. Az akkori magyarokkal nem merte ezt megcsinálni Ferencjóska, mert örült, hogy nagynehezen, ruszki segítséggel visszagyömöszölte a kiszabadult forradalmi eszmét a diktatúra börtönébe. A mostani, az Orbán Viktor nevű Uralkodó viszont meg meri tenni. És nem lincselés a vége, hanem belenyugvás. Jó, lépjünk tovább, mondogatják mindenfelé a ma kollaboránsai. Adjuk oda Kossuthot Ferencjóskának, miért is ne. Hát nem. NEM ADJUK.


Nem nekem, nekünk kell szégyellni magunkat, amiért kiállunk a ma Kossuthjának meggyalázása ellen. Azoknak kell szégyellni magukat, de rohadtul, akik mindenféle kamuindokra hivatkozva - hagyjuk szegény családot gyászolni, jobb a békesség, satöbbi - elfogadják Orbán diadalát Göncz Árpád, a Forradalom és a Köztársaság Jelképe fölött. Mert természetesen a Mi Kossuthunk ugyanúgy nem egy mosolygós emberke, mint ahogy Kossuth sem egy szakállas ügyvéd volt. Nem magánember, hanem Államférfi, hatalmas erejű politikai örökséggel, oly jelentőssel, amelyik a Mi Kossuthunkká emeli. Félnek Orbánék az emlékétől, ugyanúgy, ahogy Ferencjóska félt Kossuthétól. Nem lehet egyszerre Kossuthot tisztelni, és Ferencjóskát elfogadni. Nem lehet egyszerre Elnökünket tisztelni, és Orbánt elviselni. Ez egyszerűen összeférhetetlen két dolog, a tűz meg a víz, vagy méginkább a tiszta búza, meg az ocsú. És most kiátkozhatnám persze, és birkázhatnám a Népet, hogy hát ilyenek lettünk, ez már nem a bátor, hanem a megalkuvó Magyarország. De nem teszem, mintahogy sosem szoktam. Hogy miért, arra itt egy fotó:


Nincs pénzem, kapacitásom valamilyen közvéleménykutató céggel felméretni dolgokat. Ám a fészbuk korában ez nem is szükségszerű, viszonylag egyszerű megállapítani, hogy mit gondol a Nép valamiről. Egyszerűen keresni kell egy nagy létszámú, független demokrata csoportot, föltenni ott a kérdést, aztán lássuk. Persze nem lesz tökéletes az eredmény, de egy ilyen kutatás azért közel reprezentatív, a közhangulatot jó közelítésben megmutatja. A kép, amit az imént föltettem, a legnagyobb múltú, és egyik legnagyobb létszámú, aktív demokrata csoportban két napig zajló közvéleménykutatás képe. Aminek eredménye annyi: a Nép 95 százaléka halottgyalázásnak érzi, hogy jelenkorunk Haynauját, Windischgratzét, Jellasicsát a Mi Kossuthunk temetésének Díszhelyére ültették. Szóval nem a Néppel van itt a hiba. Már megint nem. A hiba azokban van, akik hangadókként mindenfelé megpróbálják saját önös érdekeiknek megfelelően eladni Ferencjóskának Kossuth örökségét. A kollaboráns műellenzék, lakájsajtója, "aktivistái", megatöbbi szarházi. Röviden csak annyit üzenek Nekik: kösz, de NEM ADJUK a Mi Kossuthunk eszméjét Orbánnak, NEM HAGYJUK félrevezetni a Népet.

Hazaáruló bitangok vagytok.


2015. november 9., hétfő

Capo di tutti capi

Avagy a Főnökök Főnöke. Biztos látta mindenki a Keresztapát, hatalmas filmopusz, na ennek a negyedik részét forgatták pénteken, Óbudán, öltönyös Gazemberekkel, ájtatos szemforgatással. Kár, hogy ahol forgatták, az egy temetés volt. Göncz Árpádé.




Tessenek megnézni ezt a képet. Bár asszem döntő többségét a Maffiózóknak mindenki felismeri, de azért segítek. Itt van az Áder nevű, teccenek tudni, Ő az, aki aláírta a Köztársaság felszámolásához alapot adó Alaptörvényt. Amivel Alkotmányunkat törölték el. Aztán itt a Jakab nevű MAGOSZos gazember, az állami földek lenyúlásának, a parasztság lenullázásának, az EU-pénzek magánzsebekbe juttatásának Keresztapukája. Tarlós. Mondjak Róla is valamit? Asszem fölösleges. Polt. A Narancsmaffiát mindenből kimosó, az ellenzékiek ellen koncepciós eljárásokat indító és levezénylő Kápó. Aztán a Bíboros Úr. Az Erdőpáter. Teccenek tudni, aki még Pápájával is szembemenve tett hűségnyilatkozatot a Felcsúti Gazdának a menekültek ellen, szétgyalázva a keresztény elveket, amiket állítólag Ő képviselne. Boross Péter, a nettó fasiszta, akinek belügyminisztersége idején kifütyülték Elnökünket, aszondják, Ő maga szervezte. Meg a Schmittpali, akit Orbán arra használt, hogy bohózattá silányítsa a Köztársasági Elnök intézményét, végleg elsúlytalanítva azt, amit épp a Halott tett naggyá. Na, ezek vannak a Főhelyen. Göncz Árpád, a Demokrata, a Köztársaság Jelképe temetésén.


Ezek a Díszmeghívottak. Ezek ülik körbe a Halott sírját. Aki beszél, énekel, az Ezekkel néz szembe. Aki azt gondolja, hogy EZ a gyomorforgató rítus nem volt tökéletesen az ELLENTÉTE mindannak, amit Göncz Árpád egész életével és bátor munkásságával képviselt, az agyhalott. A Köztársaság Gyilkosai búcsúztatták a Köztársaság Jelképét. Díszhelyen. Anyátok. Lehet persze mosdatni a szerecsent, magyarázkodni, sajnálni szegény családot. Júdásnak is voltak szimpatizánsai, nemde. Értem én, hogy Göncz Árpád örökségének terhe hatalmas: egy erkölcsi, elvi kérdésekben soha meg nem hajló, azért akár az életét adó Demokratához méltónak lenni nehéz feladat. Sőt, mint az kiderült, a család számára egyenesen fölvállalhatatlan. Csakhát erre nem az a megoldás, hogy Gyilkosokat ültetünk az első sorba, hanem az, hogy átadjuk a terhet olyanoknak, akik azt képesek továbbvinni. Nem kötelező nyílt temetést szervezni, ha arról képtelenek vagytok távoltartani a Gazembereket. Teccettek volna családi, zártkörű temetést tartani, aztán külön egy politikait, és olyanokra bízni a szervezését, akik elhajtják a faszba a Maffiózókat. Nem mondom, nincs sok ilyenekből, de azért tán sikerülhetett volna. Ha lett volna BÁTORSÁG megpróbálni.


Hogy is mondta Mécs Imre? A gyerekek nem engedték Neki elmondani a beszédét eredeti formában. A Gyerekek. Ja, lefordítom. Göncz Kinga az a Gyerekek. Az MSZP külügyminisztere, EP-listavezetője. Hát most is megtette, amit a Simicska-Puch Alku óta ebben a kurvaországban mindig megtesznek Orbánnak a Műellenzékiek. A Parlamenti Csőcselék. Mindenben, mondom MINDENBEN Orbán akarata teljesült. Szánakozva nézem a kínos önbecsapásokat, hogy Orbán mily egyedül is volt ezen a temetésen. Volt a frászt. Ő temetett. Ha akarja, ott ül az első sorban, a Fődíszhelyen. De nem akarta. Helyette odaültette az összes Maffiafőnököt, Ő meg megmutatta, hogy nem fél senkitől: be mer menni a tömegbe, nesztekvazze. És bement. És az ottlévők meg büszkén mondogatják, hogy mily fegyelmezetten is elhúzódtak Tőle, és hogy nem érte semmi atrocitás. Szegény hülyék. Orbán úgy játszik Veletek, ahogy az Neki jólesik. Ugyanis pontosan tudta, hogy NEM éri semmi baleset, mert a "demokraták" arra büszkék, hogy nem balhéznak. Bravó. Ne is. Az észak-koreai koncentrációs táborokban sem balhéznak, meg a Gulágon sem balhéztak. Igaz, ott csak azért, mert ha mégis, akkor lelövik Őket, nálunk meg önkéntesen, még lőni sem kell.


Magatok hajtjátok a hurokba a fejeteket, és mélyostobaságotokban még büszkék is vagytok rá. Pedig Orbán még azt is megmutatta, hogy BÁRMIT megtehet. Szépen elmegy a temetés vége előtt. Mert ezt is megteheti. Mert szarik Rátok. Mert gyávák vagytok, ostobák, az Ő játékát játsszátok. Nézzetek át a szomszédba, Romániába. Hát Ők most épp balhéznak, nem oly fegyelmezettek, mint a magyar "demokraták". Retteg is az ottani politikai elit, akarom mondani korrupt parlamenti csőcselék. Itt meg mitől is kéne félnie Orbánnak, meg az első sorban ülő Főembereinek? Semmitől. Mert Ti, gyáva szarok, arra vagytok büszkék, hogy bármit lenyeltek Tőlük. Ő meg tolja is le a torkotokon, amit csak jólesik. Ehhh. EZ a Műellenzéki Kollaboráns Banda, ami most a családdal játszatta el a szomorújátékot csak arra alkalmas, hogy lehűtse az Orbán ellen végre lázadni akarókat. Ezt azért ügyesen teszi, lássuk be, de persze ezért fizetik Őket. Csakhát mi ebből nem kérünk. Meg szerintem a Nép nagyobb része sem. Teccenek tudni, az ilyesmi úgy szokott történni, hogy nő a nyomás, nő a nyomás, aztán BUMMM. És akkor Nektek annyi.

Mindannyiótoknak.