2014. július 3., csütörtök

Egy nehéz nap éjszakája

Egész nap gondolkodtam, meditáltam, meg minden olyasmi konfliktuskezelő rutinomat bevetettem, ami elsőre elfogadhatatlan események hátterének higgadt megértéséhez kell. És bár az esemény, ami miatt e technikákra szükség volt, elég cikis, de mostanra mélyebb összefüggések felismerésére vezetett.




Távolabbról indítom, aztán majd visszatérek a konkrét történetre is. Jóideje nem értem igazából, hogy miért folytatja a DK vezérkara az összefogás-párti kommunikációt. Eszembe jutott pár taktikai verzió, nem írtam meg Őket, mert ártani nem akartam, egy taktika ugyanis csak addig eredményes, ameddig azt kevesen látják át. Akik régóta olvasnak, tudják, hogy már szedném le a keresztvizet a Feriékről, ha nem látnék a Szegfűzésekben némi pozitív politikai számítást. Úgyhogy bár stratégiailag helytelen útnak gondoltam, de nem helyrehozhatatlannak: mondhatni azon kivételes esetek egyikének, amikor a taktikai siker kiegyensúlyozhatja a hosszabb távú veszteséget. De ma rájöttem valamire egy olyan eset kapcsán, ami aztán abszolút nem erről szólt: ez itt nem taktikai játszma, hanem nagyon is stratégia. És nem az MSZP-ről, meg az összefogósdiról szól, mégcsak nem is önmagában az önkormányzati választásról, hanem magáról a Demokratikus Koalícióról.

A DK szervezeti értelemben fiatal párt, életciklusa elején tart. A benne összegyűlt emberek igen sokfélék, lelkes, más pártban soha semilyen szerepet nem játszott aktivisták ezreitől, gyakorlott politikusokon át, apparatcsik mentalitású politikai túlélőkig. Mivel gyorsan és folyamatosan bővül, és ez most prioritás is erőfelmutatás szempontjából, ezért aztán az amúgyis sokféle erkölcsiség és intellektus nem kristályosodhat ki rövid időn belül egy egységes szervezeti kultúrává. Kétségem nincs afelől, hogy a Feri pontosan tudja: visszamennie az országos politika tetejére, áttörni az elutasítottság falát csak úgy lehet, ha előbb-utóbb átvág minden olyan köteléket, ami a Népben Őt a Szegfűkhöz köti. Azt is biztosan látja, hogy az MSZP-nek annyi, éshogy Orbánt csak Új Politikával lehet legyőzni, amely a mai magyar gyakorlatban ismeretlen erkölcsi és elvi szilárdságra épülhet csak. Ha viszont mindezeket tudja, és mégis úgy tűnik a cselekvéseiből és nyilatkozataiból, mintha nem tudná, akkor ott egy csavaros magyarázat lappang. És e nehéz nap éjszakáján rájöttem, mi az.


Egy pártot két módon lehet egyszerre tömegesíteni, de mégis a megfelelő irányba vinni: vagy a vezérkar folyamatos beavatkozásaival a végeken, vagy pedig úgy, hogy bedobják a lovak közé a gyeplőt, és figyelik az erre adott reakciókat. És véleményem szerint az önkormányzati választást használja most Gyurcsány és szűk vezérkara arra, hogy kiderüljön, kit mi motivál a DK tagjai közül. Az összefogásos szöveg nem más, mint szabad út nyitása a helyi erők felé: tárgyalhattok, megállapodhattok, lelketek rajta, aztán majd meglátjuk, hogy eladjátok-a közben pár stallumért a DK jövőjét. Nincs kötelező központi irányelv, csak egyfajta végpontkontroll: a helyi szándékokat végül a központban kell jóváhagyatni. És a bemenő megállapodások tartalma pontosan meg tudja mutatni, hogy ki lóg ki a mai napig a Szocik fenekéből, ki a Fidesznyik álruhában, és ki az, aki elvszerűen, hosszútávon akar politizálni.

Aktív politikai vezető koromban sokat jártam taxival - nincs jogsim, nem is akarok, elég izgalmas az élet ahhoz, hogy a pesti közlekedéssel, leparkolással ne húzzam föl magam -, és mivel közben telefonon rengeteg olyan megbeszélést kellett folytatnom, amiknek titokban is kellett maradnia, ezért megbízható taxisra volt szükségem. Állandó emberre, akit ha hívok, azonnal jön, és bármikor, és akiről a gyakorlatban tudhatom, hogy amit hall, azt el is felejti gyorsan. Lett is ilyen emberem, de hogy biztos lehessek a dolgomban, élesben is leteszteltem. Az egyik utunkon, mikor célba értünk és kiszálltam, ottfelejtettem egy tízezrest a hátsó ülésen, ahol ültem. Kicsúszott a zsebemből, ez van na, puszta véletlennek tűnt. Ha a taxis elteszi, akkor megbukott, ha meg fölhív, és azonnal utánam hozza, akkor meg kap egy csillagos ötöst. És fölhívott, és azonnal hozta, össze is értünk rendesen az idők folyamán.


Hát valami ilyesmi történik most a DK-ban: lakva ismeri meg az ember a másikat, és annál jobb teszt arra, hogy valójában kiben mi lakozik nincs is, mint mikor egy kis árulással fizető stallumokat lehet elérni könnyedén. Szóval a Feri, meg a környezete most kivár, és leteszteli a helyi DK szervezeteket. És persze olyan emberek is be fognak kerülni önkormányzatokba, akik arra érdemtelenek, de cserébe lesz egy biztos kép arról, hogy kik tartják meg a gerincüket éles helyzetben is, és kik a politika olcsójánosai. És bár ezzel látszólag a DK időt veszít, de hosszabb távon azt bőven visszanyeri: ha időben elválik a búza az ocsútól, könnyebben lehet tisztán építkezni tovább, és egységes erkölcsi és elvi szervezeti kultúrát kialakítani. A stratégiai cél Orbán legyőzése 2018-ban, ha lehet, akkor előbb, ez pedig már csak tiszta, Új Politikával lesz lehetséges. 2 millió új szavazót kell majd begyűjteni, akik csak akkor fognak megérkezni, ha gyökeresen mást látnak a DK-tól, mint a többi ellenzéki párttól.

A konkrét esemény, ami gondolkodóba ejtett pedig annyi: megérkezett a válaszlevél a DK Etikai Bizottságától a korábban visszatérően megírt fölvetéseimre. A válasz rövid és nagyjából annyi: nincs döntés, figyelemre méltó véleménynek tekintik a beadványaimat, oszt ennyi. Ez így elég gázos önmagában, bele is akadtam nemkicsit, de türtőztettem magam. Látom ugyanis, hogy a konkrét személy, akinek kapcsán az elvi kérdéseket fölraktam azóta erősen visszacsípett, habitusát ismerve ez pedig aligha magától történt. Magyarul a DK nem nyilvános ügykezelést végzett, hanem zártat, ami elég távol áll attól, hogy örüljek neki, de ugyanakkor meg látszik benne a jószándék. Ezzel együtt, ha ezt az eseményt önállóan kezelném, akkor itt most egy szarkasztikus verbálgyilok folyna, de jelenségek egészét szoktam vizsgálni. És bizony halmozódnak a különböző együttműködési bejelentések Szombathelytől, Szegeden át Miskolcig, meg informálisan ezer másik helyen is folyik a bruszt. És így, összességében ez már egy másik képlet. A DK vezérkara láthatóan távolságot tart ezektől az eseményektől, és ha sorsdöntő kérdésként kezelné az önkormányzati választást, akkor aligha tenne ilyet.

Persze lehet, hogy rosszul látom, és nem más van, mint káosz és bénázás. Csakhogy van pár olyan elsővonalbeli ember a DK tetején, akiket még sosem láttam sem elvtelennek, sem ostobának. Ferin kívül Molnár Csaba, Vadai, Gréczy, Kerék-Bárczy, Bauer, hogy csak a legokésabbakat mondjam. Namost vagy kollektíven elbénásodtak, vagy pedig az van, amit mondok: itt bizony hosszútávú szereplőválogatás zajlik az önkormányzati választások ürügyén. Ha viszont ez van, akkor azt mondom:

Ám legyen.



16 megjegyzés:

  1. Jó reggelt Gábor! Olvasva a válaszlevelet, az jutott eszembe, hogy: hozott is meg nem is, adott is meg nem is. Valami hasonló járhatott a te fejedben is, amit most kifejtettél. Remélem, hogy igazad van, hogy az igazi előadáshoz válogatják a szereplőket! Ám legyen tényleg. De most is bennem a kisördög:( S azzal együtt tudom, hogy én egy 85 ezredik senki vagyok a DK vezetőinek, van akit személyesen is ismerek, van akivel egy munkahelyem is volt. Ő már nem emlékszik rá. Mondjuk ez lehet is.... DE! Néhányuknak egy-két ügyben itt a fb-on írtam már. Egyedül érdemben Kerék-Bárczy volt aki még az nap, s tényleg érdemben válaszolt, nem ő volt az akit személyesen is ismertem. A többi még egy lájkot se tett, vagy egy szomorú szmájlit legalább oda. Ez viszont engem továbbra is elgondolkodtat, hisz Gyurcsány pedig azt mondja mindeközben, hogy minden tag véleménye fontos, meg kell hallgatni mindenkit. No jó! Csak meghallgatni kell, ahhoz véleményt és választ írni nem, vagy csak annyit, mint te kaptál? Lehet, hogy nem én gondolom jól, de én ezt kevésnek, nagyon kevésnek érzem!

    VálaszTörlés
  2. Hm! Ezt még alaposan meg kell csócsálnom! Különös tekintettel a miskolci történésekre!

    VálaszTörlés
  3. Vicced hogy így megmagyarázod magadnak a nyilvánvalót. A DK vezetése nem foglalkozik érdemben bloggerekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Foglalkozik/foglalkozott, csak éppen érdemi választ nem adott.
      A másik érintett fél mellett sem tört pálcát viszont a DK, azaz vállveregetés ott sem volt.

      Törlés
    2. kedves komisszár, ha a DK nem foglalkozik érdemben bloggerekkel, akkor az azt jelenti, nem fontosak a számára a szavazók véleménye. Marad nekik ebben az esetben a párttagok szavazata, tűzzék a kalapjuk mellé és legyenek vele boldogok. De azt fel kellene végre fogni, hogy a itt a legfontosabb nem a párttagok támogatása, hanem a szavazástól tartózkodók megnyerése lenne, különben kerülnek ők is, mint eddig annyi már, a magyar gusztustalan politika szemétdombjára.

      Törlés
  4. Gábor nem dk tag! A beadványa figyelemre méltó, de nem több!
    (egyébiránt is--az öt(5) admin közül csak eggyel rúgta össze a port ott abban a csoportban, de letiltani kitiltani engem is sikerült a saját csoportjából--én kihez forduljak?! :) :) :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. "Gábor nem dk tag" : Aki viszont DK-tag, arra elméletileg vonatkoznia kellene a DK alapelveinek, mint a szabadelvű gondolkodás és vélemények tiszteletben tartása, még ha vitáról is van szó.
      2. Az Oázist egy DK kitűzős csoporttal összehasonlítani a szezon és fazon esete.
      Ha bemennék a szomszédomhoz és odasz*rnék a verandájára, aztán jól kigúnyolom és leköpöm, akkor páros lábbal rúgna ki engem is a portájáról.
      Az Oázis Tuareg csoportja, míg a DK barátos tudtommal nem Tölgyes tulajdona.
      3. Nyilvánvalóan arra utaztál, hogy kiprovokáld a kirúgásodat trollkodásért, hogy aztán mint a véres kardot, lebegtethesd, hogy "amott is kirúgnak embereket", holott Tölgyesnél az eltérő vélemény miatt rúgtak ki embereket, míg az Oázisból a "kocsmai verekedőket". Még hencegtél is vele, hogy trollkodásra mégy.
      4. Az öt adminos szöveget pedig nyomhatod továbbra is, de akkor nyilatkozz arról is, hogy a frissen kinevezett 6.-nak számító miért nem admin már, illetve az alapító admin mellett a többi mind TP frissen kinevezett himpellérei vagy hűbéresei. Köztük Dobikáka, akitől az egész elvtelenség indult.

      Törlés
    2. kedves Otti, úgy is, mint a te szereped legfőbb ismerője Gábor csoportjából, állíthatom, hogy Gábor jó volt hozzád, mint anya a hülye gyerekéhez, és csak igen hosszú idő után tiltott ki a csoportból. Egész nyugodtan panaszold el Tölgyes anyukádnak, hogy az óvónéni hosszú és felesleges szájjártatás után azt mondta, most már otthon meséld a butaságaidat.

      Törlés
  5. Ottilia, az öt akkori admin közül négy ugyan ugy vélekedett, mint az ominuzus, akivel a fővita volt. Ezt azzal fejezték ki, hogy nem tarttattak szavazást Gábor kizárásáról..ha már ez a gyakorlat ott ... és nem szavaztak a maradására.
    Szóval megint nem jó a következtetésed, mint kizárásod előtt a csoportban folytatott vitában sem volt jó..ami miatt még maradhattál volna, de mikor kiderült, milyen érdekből, egyszerüen trollkodsz ...ha ez a fogalom mond neked valamit ... akkor már nem volt értelme veled tölteni az időt...a trolloknak még nincs érdekszövetsége, lobbyja, ezért nem tudok neked senkit ajánlani, akihez az ügyben fordulhatnál.....esetleges önvizsgálat lehetne egy alternativa...tehát fordulj magadhoz.....szép napot!

    VálaszTörlés
  6. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy Tuareg alappal lehessen ilyen megengedő, és nem a bevált altatás folyik.
    Egyébként nehezen viselem, hogy már most 2018-ra gyúr szinte mindenki, miközben pártunk és kormányunk naponta terül rá mindenre.
    Nem látható az a gazdasági háttér és alap (pénz) ami biztosítani tudna valamilyen hatékony ellenszert a mindennapokban. Hol vannak a demokratikus oldal "oligarchái"?

    Az önkormányzati választás jelenlegi fázisa számomra a sablonos gondolkodásról, a helyezkedésről, a személyes túlélés biztosításáról nem pedig a természetes kiválasztódásról (ismert kivétel Miskolc, nyócker) szól.
    Talpra magyar, talpra önkormányzati rendszer!

    VálaszTörlés
  7. Gábor, én köszönöm ezt a blogot. Nagyon sokat segített nekem az események megértésében. A tavaszi összefogás kudarca /bár az előzmények után számítottam rá/ elbizonytalanított. Most azt kívánom, hogy a felvázolt DK stratégia bejöjjön és főleg igaz legyen.

    VálaszTörlés
  8. A DK vezetők nagyon is jól tudják és látják,hogy ki menyit ér már azok közül akik labdába rúghatnak.Nem tudom,hogy máshol hogy van,de én mindig csak azt hallom,hogy nálunk Szabolcsban nagy a baj a vezetőkkel.Én mindig azt mondtam,hogy le kell ezeket a vezetőket cserélni,mert még mindig a Pártállami renszerben gondolkodnak.A legfelső vezetés felé teszik a szépet,közben itt lent a tagságban meg nyírják a demokratákat,vagyis féltik a poziciókat amit a Pártállamban 35-40 év allatt megszereztek.Én azt vettem észre,hogy mégis ezeket a volt komcsikat futatják.közben a fíatalok nem jönnek a DK-ba,mert azt mondják,hogy komcsik közzé nem jövök.Ezt tapsztalatból tudom és mondom,mert állandoan a fiatalok bevonásával probálkoztam.Sajnos sikertelenül,mert mikor kérdezték,hogy kik a vezetők ,rögtön megis adták a választ,hogy komcsik közzé nem megyek.Néha ezen is el kellene gondolkodni a vezetőknek.

    VálaszTörlés
  9. Gábor! Lehet most nem fog tetszeni, amit írok, de szerintem egy párt vezetése nem tud minden egyes ember sérelmeivel foglalkozni, nem is feladata. Legfeljebb a tagjaival és arra is ott vannak a helyi szervezetek vezetői, ezért van hierarchia. Különben Gyurcsány Ferencnek olyannak kéne lennie, mint Mátyás király, aki mindenhol ott van és igazságot tesz. (sajnos sokan ezt képzelik róla, vagy várják el tőle). Ráadásul az igazság legtöbbször nem egyértelmű és a demokráciába az is beletartozik, ha nem pont azt a reakciót kapom, amire vágyok.Szerintem Veled most ez történt. Remélem, ha egyszer majd nem értek egyet valamiben azért a barátság még marad! (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod hogy a kettő között nincs összefüggés :)))

      Törlés
  10. Az a nagy baj ha annyira túlbonyolítja valaki a mondanivalóját, hogy a végén ő maga sem érti :)

    VálaszTörlés