2014. május 23., péntek

Mi bajod Gyurcsánnyal? - Levél a Baloldaliaknak

Kedves Baloldali Barátom! Magam liberális vagyok, de amíg Orbánország lesz, addig nem kérdés, hogy melyik politikai oldalt tartom támogathatónak, gondolom ezt tudod. A Hazánknak ugyan nem az a nagy kérdése, hogy ki milyen világnézetű, hanem hogy ki becsületes és ki becstelen, de ezt a kérdést nem pár nappal a vasárnapi választás előtt kell megbeszélnünk.




Jóideje írogatok már, jelen vagyok a nettérben, sokszor keveredek érdemi és néha nem érdemi vitákba is. Olyan a fogadjisten, amilyen az adjonisten, ez az alapelvem, ha valaki értelmesen érvel, azzal én is, ha meg valaki csak beugatni tud, azt meg megharapom, és mehet tovább az élet. És van a sokévnyi megbeszélt kérdésekből egy, amire még sosem sikerült valódi választ kapnom. Ez pedig az a kérdés, amit a címben is föltettem: Mi bajod Gyurcsánnyal? De most komolyan, kérlek. Kedves Baloldali Barátom, ne kezdj el azonnal Őszödözni, az Fideszes bértrollok, meg Jobbikos kívülbelül kopaszok szellemi szintje. Komolyan kérdezem, és Tőled elvárható a racionális gondolkodás, különben nem is kérdeznélek.

De tudod mit? Akár Őszödözzél, mert úgysem tudom elkerülni, hogy ne ez ugorjon be elsőnek. Bárhol hozzáférhető ugyan az egész beszéd, amit ha végighallgatsz, Magad is rájössz, hogy amit abból kivettek, és közhírré tettek, az nagyjából olyan, mintha a szaracénok faszekercéjéből az acénokat az ekercéjükkel együtt kiveszed, és úgy olvasod újra: ugye azért mást jelent. Én nem vagyok tabukerülgető, beszéljük meg ezt, de tisztázzuk: az Őszödi Beszéd, az nem hazug beszéd, sőt. Nem azért szivárogtatták ki az MSZP ősbölényei, mert hazug volt, hanem azért, mert nem volt hazug. Mert talán Horn Gyula kormányzásának kivételével addig minden kormányzás ebben az Országban hazug kormányzás volt. Az első perctől kezdve, Antall József első szavaitól kezdve. Más lett volna a sorsunk, ha a frissen létrehozott demokráciánk első szabadon választott miniszterelnöke nem akarja elfödni az óriási morális és gazdasági bajt, hanem őszintén belevágja az ország szemébe, amúgy Churchilli módra: vér, verejték és könnyek lesznek, Kedves Honfitársaim, mert a kapitalizmusra való átállás rengeteg feszültséggel fog járni. A friss demokrácia friss polgárai elfogadták volna az akkori rendszerváltó hevületben az Igazat, kár hogy Antall nem merte azt fölvállalni.


Minden kormány azóta, Horn Gyula Bokrosos időszaka kivételével azt hazudta a Népnek, hogy van rövidebb út az erdőn át, hogy mindig van kiskapu, hogy nem kell átállni az egyéni boldogulás és kockázatvállalás útjára, mert menni fog anélkül a nyugati életszínvonal. Pedig nem megy, és most már 24 éve látjuk és tapasztaljuk, hogy nem megy. A Nyugat azért erős és gazdag, mert kapitalista, mert a polgárai tudják, hogy nem Vezért kell várniuk, hanem önmaguknak kell boldogulniuk, és ezért a társadalomban mindenütt verseny van. És ez a verseny értéket termel, amit aztán a versenyben lemaradóknak is jelentős részben át lehet adni, figyelve közben arra, hogy magát a versenyt ne lehetetlenítsük el. Szóval ezzel a Nagy Országos Politikai Hazugsággal akart Őszödi Beszédében leszámolni Gyurcsány, őszintén akart beszélni, és azok buktatták meg, akik továbbra is hazudni akarnak a Népnek saját jól jövedelemező mutyijuk, és kényelmes zavarosban halászásuk megvédése érdekében. És Te, Baloldali Barátom igazán érthetnéd, miért is kellett fölvállalnia akkor és ott Gyurcsánynak azt, hogy igazat mondjon: mert a hazugság tartalékai kimerültek, az ország egyszerűen csődbe ment volna, ha végre valaki nem mondja ki az Igazságot.

És igen, előtte viszont két évig a Feri sem mondott igazat. Ő is elrejtette az ország valódi állapotát, és ez hiba volt. De először is jusson eszedbe, hogy ezzel nem tett mást, mint az addigi miniszterelnökök mindegyike Antalltól kezdve. Akkor meg hogy lehet az, hogy csak Gyurcsány a hibás? Ugyeugye, azért ez így elég pofára menő dolognak tűnik, valami oka csak van, hogy a Feri az egyetlen az egymás utáni mellébeszélők közül, akit ezért örökre közellenséggé akarnak tenni. És Neked, Baloldali Barátom, azért még egy dolgot figyelembe kéne ám venni: hogy mikor Gyurcsány folytatta a miniszterelnöki hazugságláncot, akkor azt minek és kiknek az érdekében tette. Merthogy Miattad tette, Barátom. Azért tette, hogy megmentse a baloldalt Orbán diadalmas visszatérésétől, meg akarta előzni a Narancsok választási győzelmét. De minden korábbi országfőnökkel szemben Ő ezt nem akarta a világ végéig így csinálni tovább. Úgy gondolta, megéri a mellébeszélés kockázatát fölvállalni két évig, hogy aztán egy friss választási győzelem birtokában végre el lehessen kezdeni őszintén beszélni Igaz dolgokról.


És el is kezdte, és ez volt az Őszödi Beszéd. De a magyar politika korhadt és becstelen rendszere Orbántól az MSZP Ősbölényekig azonnal összezárt, és az igazmondást megtorolta. És azóta is ezt teszi, mert a Feri jelenti az egyetlen veszélyt a jól kitalált és olajozottan működő Hazugsághálóra. A büntetése ezért örökéletre szóló, de figyelj oda Barátom, hogy azt a büntetést kik is szabták ki. Olyan bírók az ítélkezők, akiket egy baloldali ember nem tarthat Bírónak, inkább csak Bűnözőnek. És ha olyan világot akarsz, amiben a Bűnösök ítélnek az Ártatlanok fölött, akkor azt bizony meg is kapod: Narancsuralmat nácidísszel. Lásd tisztán, kérlek: Gyurcsány bűne nem több, mint ami bármelyik miniszterelnöké volt, de a szándéka a bűn jóvátételére egyedi: más rajta kívül nem akar a Hazugságvilágból kilépni. A Rá kiszabott, és a Fidesz és MSZP berkeiből együttesen vezényelt folyamatos lejáratókampánynak pusztán ennyi a célja: Bűnösnek nyilvánítani egy embert, aki kiszállt a Becstelenségi Buliból, és vállalta az Őszinteség kockázatát.

Kedves Baloldali Barátom! Kérlek, gondold át ezeket a dolgokat. Akarsz-e olyan világban élni, ahol Rablók ítélkeznek a Becsületesek fölött, ahol az erkölcsöt hírből sem ismerők akarják előírni Neked, hogy mi a jó és mi a rossz. Én azt tapasztaltam nemrövid politika pályám során, hogy a baloldaliak és liberálisok döntő többsége tisztességes ember. És ugyanennyi idő és tapasztalat alapján mondom, hogy az egyetlen nagyformátumú becsületes politikus a Hazánkban Gyurcsány. Ha fontosabb Neked a Jövő milyensége, mint a média által folyamatosan sulykolt virtuális valóság, akkor hagyd meg az Őszödézést azoknak a mindenoldali poltikusoknak, akik azt gerjesztik. Ne hagyd Magad elsodorni az árral, kapaszkodj meg inkább azzal szemben, és ne hátrálj tovább. Sok kis sziklára lesz szükségünk, hogy végül visszaterelhessük a folyót az európai mederbe.

Szükség van Rád.


53 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Tökéletesen egyetértek! Mivel magam is az igazság mindenkori kimondását tartom az egyedüli járható útnak! Ilyen vagyok én is,rá is faragtam néha,de vállalom!!!

      Törlés
    2. TELJESEN IGAZ!

      Törlés
    3. Gyurcsány egy igazi reformer! Leghitelesebb politikus ma Magyarországon. Hogy mi a baja a Fidesznek és az Mszp-nek Gyurcsánnyal? Egyetlen ember ebben a szervezett felvilágban, amelyik nem korrumpálható!! Ezért van össztűz alatt,ezért veszélyes Orbánékra nézve.

      Törlés
  2. Nagyon jó amit leírtál, egyetlen hiteles politikus Gyurcsány Ferenc. :) :)

    VálaszTörlés
  3. Ahahahahhahahahahhahahahahhhahahahaha :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meggyőztél a komoly érveiddel Névtelen...

      Törlés
  4. csak sajnos az a probléma, hogy az észérveknél előbb hat a hívekre 2 db koncertjegy és évi húszezernyi rezsicsökkentés (nem tekintve a drasztikus áremelésekre).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, hát igen, az a tengernyi sok észérv. Mi is volt észérv pl. ebben a posztban? Hogy Szent Ferenc az Igazmondásáért Szenvedett Mártíromságot?

      Mikor alakul egyházzá a DK?

      Törlés
    2. Te meg azt szeretnéd, ha maradna Magyarország a "rokonok és panamák lápvilága" még vagy ezer évig?

      Törlés
    3. Itt az első érvre adott válasz. Nincs becsülete az igazságnak, igazmondásnak.

      Akkor miért is csodálkozunk, hogy bármilyen csúsztatással, tényferdítéssel önkívületi állapotba lehet hozni iskolázott, gondolkodni képes embereket. A Nagy Mágus ezt teszi és senkit nem zavar, hogy úgy ver át mindenkit, hogy azt mindenki tudja, hogy átverés. Az miért elfogadható, hogy az arcomba hazudnak?????

      Azt állítja, hogy ki kell irtani, aztán még abban az órában kiderül, hogy nem is kell kiirtani, akkor ez tisztességes? (pl akác)

      Semmit nem tudnak felhozni, csak azt hajtogatják, amit a propaganda osztály a szájukba adott.

      Diktátum kell az országnak, azt pedig osztja a diktátor, ami olyan helyes és jó dolog, ők ezt szeretik. És még észérv sem kell hozzá. Ennyi elég, hogy CSAK.

      Törlés
    4. Sajnos ÍGY VAN!! :( egyetértek!

      Törlés
  5. Rossz végénél fogod meg a problémát, amikor azt gondolod, hogy javítható Gyurcsány megítélése az őszödi beszéd újra- és újramagyarázásával, valamint az őszödi beszédben tárgyalt bizonyos témák ismételgetésével.

    Gyurcsánnyal sem a baloldalnak, sem másnak nem az őszödi beszéd miatt van baja. Az csak egy beszéd volt. A legtöbb ember számára nem a pózok, dumák, gesztusok, szlogenek fontosak, hanem a tények és a tettek. A "kommunikáció" nem minden, sőt, önmagában semmi.

    Egy másik dolog, ami a legtöbb embert nem érdekel: az állandó kenetteljes, kispapos moralizálás, ami Gyurcsányra is egyre jellemzőbb, meg erre a blogra is. Nehéz ugyanis elhessegetni azt a gyanút, hogy az erkölcsi prédikációk a gyakorlatiasabb mondanivaló hiányát hivatottak elfedni.

    Ha egyszer meg akarod érteni, miért nem rajong a lakosság Gyurcsányért, akkor vizsgáld meg, hogy ténylegesen mit tett, mit valósított meg, mit ért el, mit vitt véghez. Ne pedig azt, hogy mit mondott, képzelt, feltételezett, akart, meg mi lehetett volna stb. Az ugyanis teljesen mindegy, a legtöbb embert nem érdekli. A legtöbb ember ugyanis nem szerelmes egyik politikusba sem, nem gyűjti a mentségeket az imádott politikus számára, hanem megítéli, mit nyújtott a politikus, és az alapján dönti el, rá szavaz-e vagy sem. Persze vannak személyi kultuszos fanatikusok mindenhol, pl. elég sokan a Fideszben, még többen a DK-ban és nyilván egy kevés a többi pártban is, de normális esetben nem az az alapvető hozzáállás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te meg azt értsd meg, hogy egy miniszterelnök (normális esetben, nem most) nem azt csinál, amit akar. Gyurcsány a pártjának volt a fogja. Bármit akart nem hagyták. Éppen erről szól az öszödi beszéd. Egyáltalán nem kellett volna lemondania. ha akarta volna húzhatta volna még két évig. A pártja nem váltotta volna le. Hiszen hetekig keresgélték az utódját.Akkor nem lett volna öszödi beszéd és akkor számodra is tisztán állna itt. Számunkra meg most tisztább, de ez neked mindegy. Bajnai azért tudott egy év alatt ennyi mindent tenni, mert nem lépett be a pártba és előre megmondta, hogy csak válságkezelést vállal. Neki hagyták!

      Törlés
    2. Kedves Névtelen!
      Ha nem az öszödi beszéd (szerintem félre) értelmezése miatt van baja az embereknek GyF-fel, akkor mi miatt? Milyen tények és tettek miatt? Fejtsd ki kérlek, engem tényleg érdekelne.
      Mozigépész

      Törlés
    3. Sajnos igaz,hogy a Gyurcsány nem sokat tudott elérni,mert nem voltak elegen az MSZP ben akik követték volna."Egy fecske nem csinál nyarat" így marad ez a korrupt gazember vezetés ebben az országban és aki értelmes és fiatal az el is menekül innen.Nem véletlen,hogy tömegével hagyják el az országot és sajnos azt kell mondanom a családom fiataljainak is csak ezt tudom tanácsolni.

      Törlés
    4. majoranna: Aki nem kötődik érzelmileg a politikusokhoz, az politikai teljesítményt vár tőlük, nem pedig azt nézi, hogy mi a mentség a tehetetlenségükre. Az, hogy van-e mentség, vagy "jót akart"-e a politikus, az a politikus magánügye. A közügy az, hogy hogyan teljesít.

      Mozigépész: 2006-ban az MSZP májusban még bőven vezetett a Fidesz előtt népszerűségben. Júniusban ez az állás megfordult, és augusztusra már jelentős volt a Fidesz fölénye. Az őszödi beszédről ekkor még nem tudott szinte senki. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése már alig rontott az álláson. Ha az őszödi beszéd jelentősége akkora lenne, mint egyesek képzelik, akkor a beszéd nyilvánosságra kerülése érdemben befolyásolta volna a lakosság politikai álláspontját. De ez nem így volt, akkor sem, ha sokan nagyon szeretnének hinni benne.

      A nagy fordulat, amely megroppantotta a baloldal gerincét, és ami óta a baloldal egyelőre nem tért magához, 2006 júniusában történt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány durván átverte a szavazóit.

      Törlés
    5. Névtelen, ez így elég fekete-fehér.. pedig a világ színes. Érzelmek nélkül elég silány lenne a politika (is). Legyen mondjuk szakértelem- érzelem 75%-25% és akkor egyetértek. sverde

      Törlés
    6. Névtelen, mit tett, vagy nem tett Fletó 2006 júniusában? Istenuccse', így 8 év távlatában már nem emlékszem.
      Mozigépész

      Törlés
    7. Semmit, Névtelen most kicsit kamuzgat... A legmulatságosabb rész a politikusok tettek alapján történő megítélésének szerinte való valósága. Szerintem épp párhuzamos univerzumban tartókodik, nem a valódi Magyarországon, április 6. után ilyesmit leírni, az önmagában a tréfa kategória. :)

      Törlés
    8. Nagyon igaz minden amit Gabor irt!! Mar Antalekkal kezdodott minden baj! Nem az hogy rendszert valtottak, hanem hogy nagyon rosszul csinaltak!! Az orszagnak egetoen szukseges reformok helyett azzal voltak elfoglalva, hogy az utcakat atnevezzek, meg hogy lehet-e csillagot hasznalni valamin es milyen szinut! A karpotlas egy totalisan elhibazott, es kaotikus valtoztatas volt, a privatizacio es ahogy vegrehajtottak, az csak arra volt jo, hogy a jolmukodo gazdasagokat, es cegeket akik tehettek mert kozel voltak a tuzhoz, szetlopjak. Az egesz egy nagy katyvasz volt! Akkor meg en is a Fidesznek 'drukkoltam' mert kritikusan leptek fel az elhibazott lepesekkel szemben. Igaz,hogy mar akkor lehetett latni a gatlastalansagot (sot imitt-amott bunkosagot) a megnyilvanulasaikban, de azt joindulattal akar a fiatalos hevnek is be lehetett tudni.(Bar nekem az a velemenyem, hogy egy politikus, akarmilyen fiatal is, ne legyen bunko!) Aztan a Horn kormany alatt es foleg a Bokros csomaggal kapcsolatos fellepesuk mar kezdte megmutatni hogy milyenek. Amikor pedig vegulis hatalomra kerultek, csak azzal foglalkoztak, hogy beepitsek magukat, hogy amit lehetett kilopjanak -igen, mar akkor is!!- es azzal nem torodtek hogy mi lesz az orszaggal es lakoival. Abbol eltek 4 evig, amit az altaluk annyira szidott Bokros 'osszesporolt'. Mar akkor ellensegeskedest szitottak, megosztottak ahol lehetett. Ezt az emberek felismertek, es levaltottak oket, de ekkor jott el az igazi 'pokol'. Ettol kezdve mindent elkovettek, mindenfele piszkos modszert felhasznaltak a gyozelmuk erdekeben. Tessek csak emlekezni az akkori orszaggyulesi kozvetitesekre, mifele megnyilvanulasaik voltak! Es uszitottak mindenkit akit csak lehetett, lasd Kisgazdak, Torgyan, MDF stb. Ellenzekkent egyszeruen ellehetetlenitettek a kormany munkajat!! Teljesen mindegy volt, hogy mi volt a javaslat, ha a szocialistak reszerol erkezett, akkor azt nem szavaztak meg, minden modon akadalyoztak, botrany botranyt kovetett. Ezert is nem lehetett bevezetni egyetlen szukseges reformot, sem az egeszsegugyben, sem az oktatasban, sehol. Az biztos, hogy a szocik es a liberalisok is nagyon sok baklovest kovettek el, de talan az egyik legnagyobb hibajuk volt, hogy keptelenek voltak kezelni ezt a gatlastalan bandat. Gyurcsany mar a keseru vegjatek szereploje volt. Es mint a 'maganyos hos' a filmekben, minden oldalrol korulveve, kulso es belso ellenseggel kellett kuzdenie. Nem alltak mellette az emberei, ahogy Gabor is leirta. Az eletet nem holywoodban rendezik, ebben az esetben nem a jo gyozott. Egy hosszu evekig tarto folyamat vezetett ide, es nagyon kell kapaszkodnunk, hogy ki tudjunk maszni ebbol a godorbol es ne tartson olyan sokaig mint amennyi ideig idaig eljuttattuk magunkat.

      Törlés
    9. Névtelen! Konkrétumokat sorolj fel,mert amiket leírtál az csak mellébeszélés! Mi az,amit rosszul csinált,mint miniszterelnök? Aztán meg az sem ártana,ha nem egyoldalúan bírálnál! Itt mindjárt Én is felteszek Neked egy kérdést: Próbáltál Te már széllel szemben pisilni úgy,hogy nem lett vízes a nadrágod? Az,hogy szereted-e Gyurcsány Ferencet,vagy sem,az a Te magánügyed ,de nam ártana ha objektíven ítélnéd meg a cselekedeteit! Vajon mi nyom többet a latban: az,hogy mennyi beruházást ,felújitást végeztek kis hazánkban,milyen mértékben nőtt az életszínvonal stb,vagy az ,hogy őszintén elmondja -és ezzel el ismeri a hibákat,nemcsak az övét,hanem az elődjeiét is-az igazat! Érdekes módon arról nem beszélsz,hogy Orbán már juniusban elkezdte ,hogy a kormány hazugsággal került hatalomra!Aztán folyamatosan ment ez a szöveg! Az emberek egyrésze ezt be is cumizta,ugyanúgy,mint a rezsicsökkentést! Azt nem veszik észre az emberek,hogy a rezsicsökkentés ellenére sem javult az életkörülményük,mert Viktor egyfolytában arról beszél szépen becsomagolva hogy "majd Én az állam gondoskodom Rólad, Neked semmi mást nem kell tenned kedves honfitársam,csak Engem hatalomba tartani"!Ha a Gyurcsány Ferencet azért bírálod ,mert nem tett semmit -szerinted- ,akkor nem ártana Orbánnál is megnézni,hogy Ő mit tett? Úgy látom Te is azok közés az emberek közé tartozol,akiknek a fejében csak az marad meg,amit Orbán mondott/mond! Legalábbis az eddig általad írt véleményeidből erre lehet következtetni! Ha így van,akkor ne csodálkozz,hogy milyen ellenvéleményeket fogalmaznak meg Veled szemben! A hiba valószínü,hogy a Te készülékedben van!

      Törlés
    10. A Gyurcsány fölött ítélkezők gyakran megfeledkeznek arról, hogy milyen körülmények között miniszterelnökösködött. Ott volt a saját pártja, az ősbölényekkel és a koalíciós partner SZDSZ, és 2006-tól így is csak minimális többséggel kormányozhatott. Aztán ott volt egy agresszív, a hatalomért mindenre elszánt ellenzéki párt, amelyik ott tett keresztbe, ahol csak tudott. A saját pártja is szembefordult vele, ami élesen akkor került felszínre, amikor elkezdte feszegetni és naprendre tűzni a pártfinanszírozás és a polgármesterek képviselői összeférhetetlenségének kérdését. Sokan félthették az ősbölények közül a hosszú évekig élvezett kényelmes, jól fizető pozíciójukat. És így ért bennünket a 2008-as világgazdasági válság, amiről sokan már elfeledkeztek. Sokan az ő bűnéül emlegetik az eladósodásunkat, de nem állítják vele szembe, hogy építettek ugyanakkor 1000 km autópályát, 3 Duna hidat, stratégiai gáztározókat, felépítették a Dél-Pesti szennyvíztározót és iskolák sokaságát újították fel.

      Törlés
    11. Autó pálya 800 km. Hidak,mellék utal Mercédesz gyár!! Audi gyár!! Iskolák Óvodák, Városok Terei. Egészség centrumok, Kórházak felújításai. stb A gyűlölet és az indulatosság sok benned !! De mit tett Orbán kormánya 8 év alatt? Magány nyugdíj lenyúlása, 27% áfa Rokkantak nyugdíj megvonása!Alkotmány .Bíróság média Trafikosak: Földek a baráti társaságuknak Nagy különbség! Nem beszélve a stadionokról játékos meg nincs!

      Törlés
    12. Gyurcsány azért nem tetszik a fidiótáknak mert nem ígért nekik elég pálinkát és 300 Ft vizitdijjat is elkért. Továbbá azt is akarta, hogy dolgzzatok. Ezt pedig a jóságos Fidesz nem engedi! Már ha neki adjátok az országot..Akkor még focimeccs is lesz, és barátságos meccsen megverhetjük Azerbajzsánt .- kis pénzért.. Ha pedig ez nem tetszik - pusztulj innen ki. Ez a Gyurcsány titok Orbanisztában.. De Magyarországon-ezt nem ajánlom, hogy megpróbád elterjeszteni! Tudod egy ideje ott gyengült a demokrácia és sérült a tolerancia is..

      Törlés
    13. Az a bizonyos névtelen! Ha már olyan éles a nyelved, légyszi nyomd ide a pofázmányodat is. Így illene öblögetni.

      Törlés
    14. Hány "névtelen" véleményformáló van??? Az egyik így beszél a másik pont az ellenkezőjét "fújja"!

      Egyetértek majorannával: Ahhoz, hogy Gyurcsány fel tudjon mutatni bármit is (azért vannak eredmények) az kellett volna, hogy a pártja és a koalíció teljes mellszélességgel kiálljanak mellette az ekéző fideszes rágalomhadjárat és a papagájkommandó gerinctelen hazudozásai ellen.

      Igaza van Tuaregnek.

      Törlés
    15. Névtelen!
      Nagy hiba, ha leértékeled a kommunikáció fontosságát a politikában. Gyurcsány vesztét sok tényező együtt hatása okozta. Az egyik Orbán által igen precízen felépített és megfogalmazott negatív kampány.
      Azt mondod, hogy hazánkban az emberekre nem az üres locsogás, hanem a tények és tettek hatnak. Azt hiszem baromi nagyot tévedsz! Ahhoz, hogy ez a tézised igazzá váljon nem ebben az országban kellene élnünk. Magyarországon a politika (közélet) nem együtt gondolkodásra, probléma megoldásra alapoz, hanem zsigeri indulatokra és szembenállásra. Az elmúlt 24 év alatt a Horn kabinet, Gyurcsány és rövid ideig Bajnai tett kísérletet arra, hogy elmagyarázza az állampolgároknak mit is jelent valójában a kapitalizmus, vagy sokkal inkább a szociális piacgazdaságra történő átállás. Milyen nehézségeket jelent és milyen felelősséggel terheli meg a politikai elitet éppúgy, mint a társadalom egészét.
      Azt persze lehet vitatni, hogy ebbéli törekvésük mennyire volt sikeres. De a sikert ebben az esetben alapvetően nem tőlük kellene számon kérni, hanem a valójában alig, alig létező középosztályon. Azon az értékteremtő polgári társadalmon amely képes érzékelni a problémákat és alkalmas arra, hogy azonnal megoldásokat keressen. Szomorú tény, hogy 24 év alatt ilyen társadalmi réteg nem hogy nem született meg, hanem ami maradványaiban még fellelhető volt az vagy kapitulált, vagy kollaborált vagy emigrált.
      Ebből a helyzetből kell szemlélni mindazon törekvéseket, amelyek kísérletet tesznek arra, hogy felnőttként kezeljék a magyar társadalmat. Szinte biztos vagyok abban, hogy ezek a próbálkozások még rendre el fognak halni. De az is biztos, hogy soha nem szabad feladni annak reményét, hogy ez végül sikeres lesz. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy Orbán rezsimjének elzavarásában nem annak felismerése lesz, hogy az az út amin jelenleg haladunk az számunkra alapvetően hátrányokat jelent, hanem a döbbenetes mértékben növekedő nyomorból fakadó indulat. A gazdasági ellehetetlenülés könnyen " Dózsa féle parasztlázadássá" erősödhet. Vajon attól a tömegtől, amelynek már semmilyen vesztenivalója sincsen melyik párt lesz képes további türelmet kérni ahhoz, hogy tényszerű a napi élet szintjén érzékelhető változásokat hozzon? Fogós kérdés. És itt bukhatunk nagyot. Legyünk szocik, liberálisok, konzervatívok, zöldek. Egy olyan párt, amely ennek a dühnek az élére áll, csak egy módon tudja elterelni magáról az esetleges számonkérést, ha ezt a dühöt azokra zúdítja, akik magukat nem képesek megvédeni. Romák, hajléktalanok, munkanélküliek, fogyatékkal élők, melegek. De itt a dolog nem áll meg, mert szinte azonnal eljutunk odáig, hogy az ellentmondani képes másként gondolkodók is céltáblái lesznek az ilyen kormányzati "új rendnek". Nagyjából egy ilyen veszéllyel nézünk szembe akkor, amikor azt feszegetjük nekünk magyaroknak hol van a helyünk. Európán belül, vagy azon kívül. Gyurcsányék erre elég egyértelmű válaszokat adnak.

      Törlés
  6. Még egy dolog a gesztikulálásról meg a retorikáról. Azt mondod, kenetteljes, meg hatásvadász. Szerintem jól teszi. Az ordibálós Orbánra meg a "nyergelj forduljra", a "Hadbanállunkra" nagyon is vevő a tömeg.Azzal se értek egyet hogy az emberek nem szerelmesek a politikusokba. Nagyon is érzelmi alapon döntenek és OV-t istenítik. A működő dolgokat alkalmazni kell,ha egyszer az a célra vezető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, jól teszi. Ezzel együtt a mint mindent, ezt is jól tevő Gy. F. a népszerűségi listák végén szerepel nyolcadik éve egyfolytában. Egyetértünk: én is úgy gondolom, hogy nem a stílusa miatt.

      Törlés
    2. Az ilyen agymosottak miatt mint te vagy. Egyetlen konkrétumot sem tudtál leírni abba a hosszú hozzászólásba az öszödi beszéden kívül.

      Törlés
    3. Írj már valami konkrétumot tényleg az öszödi beszéden kívül NÉVTELEN!!!!!!!!!

      Törlés
  7. Nagyon jó és főleg jól időzített írás!!! Olvasása kellőképpen megemeli az adrenalin szintet és cselekvésre ösztönzi az embert, pl.hogy a DK EP jelöltjeire szavazzon !!!

    VálaszTörlés
  8. Ezzel kivételesen szinte szó szerint egyetértek.

    VálaszTörlés
  9. Majd' egy éve írtam az alábbi jegyzetet - mondja valaki, hogy nem aktuális...

    https://www.facebook.com/notes/peter-t%C3%B6lgyes/a-szemben%C3%A9z%C3%A9s-k%C3%A9nyszere/4777397634058

    VálaszTörlés
  10. Gábor én régen MSZP hívő voltam, de amikor meghallgattam az öszödi beszédet megváltozott a véleményem. Azóta Gyurcsány Ferencben hiszek és az ő oldalán állok. Mélyen felháborított az MSZP és a fidesz lejárató hadjárata. Csupán azért mert valaki végre ki merte mondani az igazat. Az MSZP a legnagyobb hibás, mert ott tett keresztbe Gyurcsány Ferencnek a kormányzása alatt ahol csak lehetett. A fidesz aljasságában sosem kételkedtem. Olvastam hogy egy brit politikus azt mondta hogy sajnos náluk nincs egyetlen ilyen politikus sem aki ki merné mondani az igazságot. Gyurcsány Ferenc pont az az ember aki megérdemli hogy az általa létrehozott pártot támogassák.

    VálaszTörlés
  11. Aki az öszödi beszéd lényegét nem érti nem is közénk való. Csak azért van itt hogy hülyeségeket írjon.

    VálaszTörlés
  12. Egyetértünk. Szuperjó írás. A szívbe zárt D. K. -s illusztráció is tökéletes ( Talán azért, mert én szerkesztettem eredetileg :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratula, nagyon tetszik, azért kötött ki itt :)))

      Törlés
  13. sajnos nagyon jól látod a lényeget, értelmesen "konyhanyelven" közérthetően,írsz róla, hátha így sokan megértik miért is Ő a főellenség nemcsak a fidesz, de az mszp szemében is :-)

    VálaszTörlés
  14. SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Fidesztrollok érkezgetnek, választás előtt pár napal ez mogszokott, mint ahogy a reakcióm is erre: ki fogom mindet vagdosni vita nélkül.

    VálaszTörlés
  15. Ebben a blogban van néhány jól sikerült bejegyzés a Gyurcsány Ferencről itt kirobbant vitával kapcsolatban:

    https://www.facebook.com/gyurcsanybune

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fölraktam baloldalt a Kedvencblogokba, hadd legyen mindig szem előtt.

      Törlés
  16. Kivàlo iràs - mint Turaeg-tol oly sokszor, màskor is!

    VálaszTörlés
  17. Gábor, köszönöm annak a kifejtését (és részemre megerősítését), hogy Antall Józsefre azért nem könnyes szemmel, sóhajtozva lehet csak emlékezni.
    Biztosan becsületes ember volt - de akkor jóval nagyobb formátumú politikusra lett volna szükség. És nagyon nem tetszett az urambátyám világ, amit visszahoztak, és már akkor elkezdték az értelem nélküli, csakazértis kommunistázást.

    Gyurcsány teljesítménye:
    Van alapja annak, hogy egyesek azt kritizálják, hogy "nem csinált semmit".
    Egyrészt teljes gőzzel működött ellene a Fidesz mint ellenzék.
    Elképesztő módon fékezte a saját pártja is.
    De : aki politikusnak megy, annak képesnek kell lennie arra, hogy olyan csapatot toborozzon maga köré, akik egy emberként hajtják végre az elképzeléseit. Erre Gyurcsány nem volt képes, és ez hibája volt. Valamint naiv volt, és a demokrata módszerekkel túlesett az ellenkező határon. Időnként erősebb kezűnek kellett volna lennie és látszania. Remélem, tanult ezekből azóta.

    De én 2004 óta figyelem... és követem. Mert megérdemli és mert megérdemlem :)

    VálaszTörlés
  18. Na ezért lettem rögtön a DK tagja,mert megértettem az Öszöd ígazságát.A vílágon kevés olyan politikus volt,van aki ennyire öszintén kimondta,hogy hazudtunk éjjel és nappal.Mert ez ígaz volt.Azért mondta ki az ígazat,hogy változást hozon a politika tísztaságára.A többit mindenki tudja, Gábor nagyon tematikusan leírta.

    VálaszTörlés
  19. Figyelem, van egy rossz szokásom, amelyik koment "névtelen" Nick jelenik meg, azt simán átugrom, sőt ebből kifolyólag, aki ilyenre reagál, annak a mondandóját is.

    VálaszTörlés
  20. Heltai Zsuzsanna2014. május 23. 22:59

    Én egyetlen dolog miatt neheztelek Gyurcsányra: 2006 után nem tudta bíróság elé juttatni orbánt! Először is a korábbi viselt dolgok/anyagiak stb./ meg a 2006 -os puccs miatt. Persze, tudom a körülményeket-ügyészség pl. - de akkor még meg lehetett volna állítani. Akkor már látta, h orbán bármi aljasságra képes. Na, ez is az mszp bűne, h nem álltak erősen mellé. No meg, túl jóhiszemű és demokrata.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ide írom, de pamag (19:39) fenti véleményéhez is tehettem volna.

      Bajom? A mulasztás (a rossz időzítés, a félreértelmezett lojalitás az MSZP iránt).
      Talán a jelentősek:
      Gyurcsány F. az öszödi igazságbeszéd után még sokáig pártelnök és miniszterelnök volt. Hatalmával élve, megszabadíthatta volna a pártját is a kártékony bölényektől, meg a közéletet is a puccsistáktól, a köztörvényes bűnözőktől. A rendőrség még rendelkezése alatt volt, Polt ügyészségét megszorongathatták, színvallásra kényszeríthették volna.

      Szisztematikusan fel kellet volna deríteni és megnevezni nem lebegtetni a kiszivárogtatót.

      Ha pedig mindez nem lehetséges, akkor látványosan kiállni, tartani még egy --immáron parlamenti-- igazság beszédet, lemondani és úgy megalakítani a DK-t.

      Számon kérni Mesterházin a frakció alakítást megakadályozó levelet.

      A legutóbbi összefogásba csak a garantált frakcióalakítási lehetőség fejében belemenni.

      Nem két itthoni jó emberét jelölni befutó helyen az EU-ba.
      Sommásan:
      Nem épít szilárd csapatot, hátországot, nincs türelme a politikai aprómunkához, nem is gondoskodik annak elvégzéséről, számonkéréséről.
      Szeretném ha tévednék, vagy ha korrigálná amit még lehet.

      Törlés
  21. 2002-ben mikor átvette a kormányzást az MSZP - SZDSZ nem számoltak azzal a hátrányos helyzettel amit a FIDESZ KORMÁNY hagyott nekük örökségül! Az M3 útra kibocsájtott 430 milliárdos SZAMURÁJ KÖLCSÖN visszafizetése. A házépítésre általuk felvett 30 milliós támogatott forinthitel terhe az államháztartásra, gyermekenként 1 millió vissza nem térítendő forint, használt lakások vételénél 15 milliós támogatott forint hitel + gyermekenként 500 ezer vissza nem térítendő forint. Erre rájött a DEVIZA ALAPÚ kölcsönök kiterjesztése a házépítésekre és a használt lakások megvételére! Ezt a FIDESZ KORMÁNY azért vezette be, hogy ménél kisebb legyen a KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA!! 2002 végére már a KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZHATATLAN lett! Utána azzal támadták az MSZP - SZDSZ kormányt, hogy ellopják a pénzt! Hát a 13.havi nyugdíj csak hab volt a tortán, amit már csak részben tudtak teljesíteni.

    VálaszTörlés
  22. Gyurcsány talán az egyetlen, aki igazi EU párti vezető politikus, aki nem akar rosszat Magyarország népének, aki már nem az MSZP tagja, aki megalapította a DK. t , akinek a pártja rohamosan ível felfelé...Lásd az EU. parlamenti választás eredményeit !!! Hajrá Gyurcsány Ferenc
    Hajrá DK. !!!

    VálaszTörlés