2015. május 26., kedd

Neked dudáltak, Geci!

Vasárnap délelőtt óta vagyunk a NAP-pal (Nincs Alku Párt) Győr főterén állandó tüntetéssel. Közben ott állunk a kétszer négysávos 1-es főút mellett egy táblával: Dudálj, ha eleged van Orbánból! Hát innen jön a cím, mert az autósok kétharmada dudál. Bummm.




Kis kitérő így az elején tájékoztatásként tájékozatlanoknak. Ahogy netszerte megy a győri akciónk híre, úgy jön rá a szokásos fikázás is. Most éppen az, hogy ez a DK-s ifjak ötlete volt - mármint az autódudáltatás - 2014-ben, mi meg jól lenyúltuk. Aha, akkor csaxólok, jómagam a 2006-os nyolckeres polgármesteri kampányban alkalmaztam először, egész nap jártuk a kerület utcáit élőzenekaros teherautóval, amin az egyik transzparens ez volt: Dudálj, ha velünk vagy! Ez pont 8 évvel a DK-s fiatalok előtt volt, de épp beszélhetünk a 2012-es hallgatói tüntetésekről is is, ahol az egyik rigmus ennyi volt: aki dudál, velünk van! Ez meg épp két évvel volt a DK-s akció előtt, s mily véletlen, azokon a tüntetéseken épp ott voltak Szarvas Koppány Bendegúzék is, úgyhogy két évvel későbbi "ötletük"-nek már volt jópár előzménye. Ezt csak azért rögzítsük, nehogy úgy járjon a DK, mint a Fidesz, hogy azt gondolja, a történelem velük kezdődött. Mellesleg meg nagyjából a világban azóta vannak politikai autódudáltatások, mióta autódudák, az első ilyenről 1920-ból Chicagoból van tudomásom. Olvasni, aztán írni, ezt ajánlom a félművelteknek, köszi, mehetünk tovább.


Szóval vasárnapi győri kezdésünk előestéjén jutott két párttársam eszébe, hogy ha már az ország egyik legforgalmasabb főútja mellett leszünk, akkor dudáltassunk. Mivel cselekvő ellenzék vagyunk, ezért aztán a tábla másnapra készen volt, és míg csapatunk nagyobbik része a táborunkat építette, többen kiálltak dudáltatni. Aztán ott is ragadtunk, és egész napos program lett belőle, ami egész hetesre nyúlik. Azt mondjuk eddig is érzékeltük, hogy Orbán alól fogy a talaj, de hogy minden háromból kettő autó dudál, mint a veszett fene, legtöbbjük még le is húzza az ablakot és öklöt rázva küldi a kedves felmenőihez a Gecit, na az meglepetés volt. Ja, mégegy kis kitérő: azon mélyen tisztelt politikai kollégáimnak és kritikusaimnak, akiknek problémát okoz a Geci szó használata, merthát pártelnökhöz nem méltó az ilyesmi, csak annyit: tessenek egy napot ott tölteni velünk Győrben, aztán gyorsan rájönnek, hogy cizellált angolkisasszony vagyok ahhoz képest, amit a Nép gondol és mond a Grazi Ápoltról. Meg amúgyis: eszem ágában sincs fölvenni az általuk szétrabolt országtól elidegenedett öltönyös politikai brókerek szokásait, ebben sem, semmiben sem, bocs.


Szóval délelőtt 10-től este 8-ig ott álltunk a táblával a fővárosi Nagykörútnál forgalmasabb 1-es főút mellett. 10 órányi idő csaktán elég arra, hogy összképet mondhassunk. Hiába volt pünkösd vasárnapja, ez a főút köti össze Európát az Országgal, úgyhogy nagyjából elment ott tízezer autó. És zengett egész nap egész Győr. Tülköltek a motorosok, fölbőgették üresben a járgányt, a buszosok, a kamionok, a Suzukik, a Volkswagenek, Volvók, mindenki. Néha akkora hangzavar volt, mint a Bach D-moll toccata és fúga közepén, ugyanis egymást is gerjesztették az autósok. És rögzítsük: tévedtem egy dologban. Ugyanis mikor megkezdődött a hangorgia, annyit mondtam a csapatnak: a nagy fekete Mercik, meg BMW-k nem fognak dudálni, Ők Orbán zsebében vannak. Hát, ezt csúfosan elbuktam, ugyanis pont úgy dudáltak, mint a többiek, sőt, a ködkürtjeik valszeg Sopronig hallatszottak. És épp miattuk mondom, hogy a Gecinek végleg dudáltak. Mikor a legjobban élők, akik egzisztenciális helyzetük radikális javulását valóban nagyobbrészt a Hibbantnak köszönhetik is dudálnak, meg öklöt ráznak, akkor ott vége mindennek, ami Narancs.


Ezen azóta filózok, és azt hiszem, egyszerűen már Nekik is ciki fölvállalni a Felcsútit. Égő, gáz, úgy ahogy van, kezdi magát magyarként szégyellni minden ember, mikor látja ezt a merev arccal nyelvet öltögető dagadt despotát a nevünkben bárhol megjelenni. Írtam én arról korábban sok cikket, elemezgetve a Fidesz belvilágát, hogy az egy zsoldoshadsereg, amit leginkább a közös lenyúlás tart össze, de ahogy fölmerül a választások elvesztésének lehetősége, úgy fognak kiállni Vitya mögül. Jelentem, megtörtént. A Fidesz által helyzetbe hozott fekete Mercisek, meg BMW-sek elhagyták a Narancsot, aztán innentől nagyjából bármi bármikor megtörténhet. Mégegy tapasztalat, az már a NAP-pal kapcsolatban. Győrben mi vagyunk a kuriózum. A Kossuthon agyon lehetett minket hallgatni - kösz mégegyszer és mindig a Műellenzék sajtóholdudvarának -, de ez vidéken nem megy. Már vasárnap estefelé tapasztaltuk, hogy sok kocsi visszatér, hogy nekünk szimpátiadudáljon, tábla nékül is, kiszálltak, odajöttek hozzánk, dumáltunk, gyarapodunk is már új tagokkal. És mindez pünkösdkor, mikor elvileg a madár sem pottyant a közterületre. Szeretjük Győrt, és ahogy észleljük, ez kölcsönös. :)


Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! Hajrá Győr!




FRISSÍTÉS!!!


Olybá tűnik, Narancsék kikészültek a dudaszótól, gyors útkarbantartásba kezdtek, ott, és csak ott, ahol a tábláinkkal állunk. :D :D :D





Hajrá Mi! :D

107 megjegyzés:

  1. És miért nem készült róla videjó, ugye lesz majd? Milyen jól indult volna a nap... És hol van Joe bácsi? A kis szemüveges szigorú őszbajszos? sztem ő lesz az

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz majd minden, ez csak egy gyorsjelentés volt :) Nem Ő Joe.

      Törlés
    2. KAtalin, nagyon megtisztelő pusztán a hiányom is. Nem, nem vagyok szemüveges és nem voltam ott. Nekem egy kicsit szélesebb a vállam, és még szigorúbb a tekintetem. Még mosolyogni is úgy szoktam, mintha embert tartanék a fogaim között..Meg fiatal költöket szoktam még reggelire feltálalni...Amúgy pedig ott vagyok minden kilométerkőnél...Ma éppen Győrben, a mai fényképeket kell keresni...

      Törlés
    3. Szia KEN.
      Csak egy kérdés.
      A Gabeszos versed ugye a mi Gáborunk ihlette.Teljesen ráillik..

      Törlés
    4. ...akkor azért tetszett olyan zabosnak lenni, mikor idősebb költőre harapott rá, a profilképemen negyvennyolc vagyok, és 3 évvel ezelőtt készült :)....NZP, AZ a vers egy jobbikfun, rasszista Gabesz portréja, télleg kiköpött Tuareg,no (kb. olyan itt most a hangulat, mint a játszótéren, a hímokozóban, a lurkók gyepálják egymást a kislapátjaikkal)

      Törlés
  2. Bassszus! Jó lesz nagyon, ha elkészül a videó a dudáltatásotokról! :DDDD
    A képeken ugyan látszik a hatalmas forgalom, meg a dudálás okozta forgalmi dugó, de azért csak más az az élmény "mozgóban" :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látni fogod pajti, és sokadszor fogsz szénné égni. :)

      Törlés
    2. Che! ezt láttad már?
      https://www.youtube.com/watch?v=TXCLvNSdQcc
      Ha dugó nem is alakult ki, de az autók 10%-a tényleg dudál! Sős 1:40 -nél még egy kis Balaton sound feeling is kialakult.
      Az Indiánnak nem kellet voéna annyi tüzesvizet adni! :-)

      Törlés
    3. :DDD
      Hát vettem a fáradtságot és megszámoltam! Az egész napi videofelvétel összevágva! Dudálás 10.
      Na de tudod, hogy Szabó ERŐS matekból! :DD ( percenként 40.ezer olvasó!! :DDD )

      A videón látható autók 10%-a se dudált. Szar ügy! Nyakunkon marad ez a felcsuti Geci...

      Törlés
    4. Azért ez a videó majdnem annyira kínos, mint amikor lecsúszott színészek Anettka BPTV-jében szerepeltek :)
      Mondjuk egy Holló Színházhoz nem rossz forgatókönyvnek és az arcok is...khm...szóval karakteresek :D

      Törlés
    5. Megnéztem a videót a "Gyurcsány Ferenc szimpatizánsai" csoportban. Forgalom alig volt. Így a dudaszó sem hallatszott el, tán még Nyúlig sem, nemhogy Sopronig. :) (Gondolom, Pünkösd hétfő, és rossz idő lévén. Gyalogos a téren egy szál sem. Tán ugyanez okból. Reméljük, a mai (keddi) videófelvétel ízelítőt kapunk, milyen sokan érdeklődtek a NAP céljai iránt, mekkora gépjárműforgalom volt, s azt milyen hangerejű dudaszó kísérte. Jöhet a szokásos Sz. Gábor-féle leminősítés. Nem zavar. Látom, másokat sem, s ez így jó! :D

      Törlés
  3. Ezt a pofátlan csúsztatást! Tudod, Győrben azok a pályájukat NEM elhagyó fogorvosok járnak BMW és Audi cabrióval, akik ezen autók negyed áráért építenek be alsó-felső cirkon körkoronát az osztrák szomszéd szájába! Nem a Fidesz holdudvara! Talán, ha Nyírségben, vagy Szabolcsban tetted volna ugyanezt. Hiteltelen az egész. Pfujj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor húzol már el tőlünk???majd akkor sivalkodj,ha templomi harangok is megszólalnak!

      Törlés
    2. Én is nagyon szeretlek. Cuppppp. :)

      Törlés
    3. Jó lesz vigyáznod anonym a Tndibündivel!
      Egy-kettő elkuld a picsába! Szabadszáju a mami! :DDD

      Törlés
    4. Már csak a templomi harangokat nem értem.. Tatárjárás? Újabb Hunyadi van születőben? Temetünk vagy esküszünk?

      Törlés
    5. Anonym
      Ez igaz! Évtizedek óta Szombathelyre, Sopronba, Győrbe járnak át a sógorék fogorvoshoz. Vastagok a határmenti fogdokik. Szerintem nem fognak a Nyírségbe, Szabolcsba menni. (Azt hiszem, még Tapolcára sem merészkednek: :D )

      Törlés
  4. Nocsak, megjöttek az ott nem lévő általános szakértők. Este megyek vissza, gyertek, elviszünk, nézzétek meg élőben, miről beszéltek :)

    VálaszTörlés
  5. ..anonym te egy rosszindulati csuti talpnyaló vagy ,azért tart itt az ország mert ezek a kis patkányok mint te is egy pár forintér amit a csuti Geci.odadob elárulod a NÉP- ed ,nem látod ,hogy az ország 2/3 -a nyomorog ? szégyelld magad!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te meg agymosott, vak tuaregfan bmeg. !

      Törlés
    2. A "te meg..." volt a beismerő vallomás

      Törlés
    3. Nekem nem dob ide semmit a Te mumusod. Saját tudásom okán dolgozom ott, ahol, és teszem azt amit. Milyen alapon szertnél mérnöki fizetèst nyócáátalánossal?

      Törlés
    4. ..anonym te úgy hülye vagy mint a felmenőid , tudod,hogy hány mérnők (értelmesebb mint te) közmunkásként nettó 51 ezer /ft ért dolgozik,ennek a csuti cigánygyereknek aki nyomorba döntötte az országot ,mert nem kap állást ,te csuti nyaló kapsz ezért kis alamizsnát ,bár hülye vagy ..

      Törlés
  6. Hát,meglepett ez a gyűlöletkozmopolita szöveg.A poncichterek szikàr tàrgyilagossága után vàgyva kaptunk a pofánkba dudát rendesen,kapcsoljunk át az Apró klán válságértekezletére..
    Szín:Szemlőhegy úti sasfészek,a föld alatti áfavisszaigényelt wenessközpont.
    Elnök:
    Megnyitom a korareggeli ülést.
    Tóni:A jelenléti ívet a Szeva oroszul is alàírhatja.(rosszul tud magyarul.)
    Klàra:A Feri megszondázta telefonon a régi alapszervezetét,mindenki a Tuaregról beszél.Meg akarják kèrni DK elnöknek.Az oroszokat is erdekli,a fideszes követ a mi emberünk már jelentette..

    Új szin-Kreml,sratégiai központ.(a falakon a müholdak képernyői,a Kàrpát medencét mutatják..
    Putyin:Ki ez a Tuareg? A magyarok dudàlnak érte,a bécsi Maria Hilferen sem tudott aludni tőlük az emberünk..Mit tud?
    Lavrov:-Hát,Főnök,egy új sztár.Az izraeliek is dolgoznak a megszerzésén.Hallgasd a lehallgatott felvételt:
    ..."...(Bibi Netanjahu: Ha megszerezzük ezt a Szabót,atküldjük Teheránba,és a perzsák ledudáljàk az ajatollahokat.Győzünk..
    Cipi Livni:Én amikor a fogorvosira jártam,kúrtam vele.Megvolt az előbőre,és pofánvert,mert fogaztam.Hogy szerezzük meg?
    Bibi:Az atlantista vonalunk (Martonyi,Nèmet Zsolt) jelentette-a Kóka a barátja,ő irta az indulójàt-tudjatok,az Izraelben is slágerlistás kék gyorsot..
    És a Kóka a mi emberünk,előbőrileg is.
    Cipi:Nincs neki...
    SZóval ha a kóka megkèri,nekünk fog dudáltatni..

    Moszkva
    Hát hallottátok elvtársak.Szerezzük meg mi.
    Medvegyev:Mi a titka?
    Lavrov:Dudáltat.Meg szopat.Egy áttörhetetlen nagyi kommandó veszi körül.A nagyik ugyan szélesek,de alacsonyak,az SZ100 as szuperrendszerünk meg magasra hord.
    Megvèdi nekünk Asszadot a zsidó Al Bagdadi álsàgos Izael által mozgatott dzsihadistàitól..
    Szemlőhegy
    Hát megismerve az információkat,èrtékes ez a Tuareg.A megszerzésén a Faller Jenő már dolgozik,de a Nosztícius Judit kódolta üzeneteiket csak a Turing tudná megfejteni,de ő màr nem él.(szègyellvén a buzisàgat,öngyilkos lett.)
    Munkàra,mindenki!Feri,te meg noszogasd a Glàzer Èva nehézcirkàlót,hogy vegyüljön el a nagyik között.
    Klára:Kempingszeket vigyen,mert az kevés van nekik!
    Tóni:Meg kàvécigit..
    (ezek mennek.A dudaszó kimozdítja tespedéséből a "haladó erőket"..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nalátod NZP, még belőled is előhívtam az alkotóerőt, legalább nem kattansz rá minden nőnemű lényre a környezetedben. :D

      Törlés
  7. Hat nem.Pedig hozzàd hasonlóan szeretem a nőket..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Benkőanikó pálya lehet Neked, megvalósulhat általatok a Jobbik-DK koalíció ;)

      Törlés
    2. Ha tudnád,elcsodálkoznàl-a Jobbik "átvètele" ès fazonírozàsa nem volt független a szatirabèli családtól..
      (Hátha jó lesz vslamire alapon.)
      Ekkor jöttek a pornósok,a küldött emberek,a hajdanvolt besúgók.
      A tankot vezető (2006 októberèben)Horvàth Gyuri 1989ben mèg szadeszoskènt dolgozott rám is,mint besúgo..

      Törlés
    3. A jobbikot a DK-val így összemosni... Ez még tőled is undorító. Pedig lassan megszokhatjuk. A nagy stratéga hű de mártír nem alkudó Tuareg süllyed az orbánista mocsok mélye felé. Egyre inkább sikerül egy bűzös posványba süllyesztened önmagadat. Ez kevésbé volna baj, mert magaddal teszel amit akarsz. ha neked a posvány megfelel... Na de egy valaha jobb sorsra érdemes mozgalmat is magaddal rántani pusztán a sértett egod, vagy kitudja milyen céljaid miatt. Ráadásként jópár valaha volt tisztességes szándékú embert is rántasz magaddal, sőt kihasználod őket önnön fényezésedre, önnön mártirrá avatásodhoz, na ez már minden mocskok alja.

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. A blog örök savanyú Jóskáinak, hitetlen Tamásainak. Fiúk, lányok! Lépjetek tovább a sértődött, szaros emlékeitekből, élményeitekből. Az élet megy tovább, minden nappal valami új kezdődik azok számára, akik képesek rá. Győrben a helyzet hétfőre sem változott, szóltak a dudák , integettek, mosolyogtak az emberek, kezeik a győzelem jelét mutatták. Sokan megálltak a sétálók közül fényképezni a nem mindennapi, hangos közvélemény kutatás és véleménynyilvánítás eseményét. Tegnap is jó volt Győrben lenni, köszönet a győrieknek a természetes vagányságukért! A politikai hangulat valóságos állapotát nem csak az igenek (dudaszó), hanem a jelentéktelen számú, tagadó kéz és fejmozdulat,(tegnap hat db.), a láthatóan zavart, elbizonytalanodó, vagy odanézni sem merő arc mutatta. Valami nagyon más lett, egyre kevésbé látszik Viktorunk számára, derűsnek a jövő!

    VálaszTörlés
  10. Látom megérkezett az első videós beszámoló is!
    https://www.youtube.com/watch?v=TXCLvNSdQcc
    Ha dugó nem is alakult ki, de az autók 10%-a tényleg dudál! Sőt 1:40 -nél még egy kis Balaton sound feeling is kialakult.
    Az Indiánnak nem kellet volna annyi tüzesvizet adni! :-)

    "ez a főút köti össze Európát az Országgal" Ennek a mondatrésznek a megszületése előt rá kellett volna nézni a térképre! :-)
    Ez már akkor se volt igaz mikor a 80-as években itt haladtak át a trabantok és wartburgok tetején a gorenje hűtőszekrények! Amióta megépült az M1-es azóta csak a helyiek közlekednek itt azért ilyen gyér a forgalom mint ahogy az a videón is látszódik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig dudàltak.Csalódàs.A Szabón nem a vitèzes fekete gúnya van,(ami rímel a blogon a Aràbiai Lawrence fimböl lopott fekete burnuszos a nagyikat meghülyítő szemű szineszre.)
      Valami vilàgos nadràg,meg a köcsög láthatósàgi mellény-semmi hősies póz.
      Csalódás.
      A nagyikra meg tessék miniszoknyàt adni!
      Akkor lesz dudáàs!
      A részeg cigány(indiàn?) marketingileg nem kóser!
      Eldugni a sátorba.
      (egy két écesz csak)

      Törlés
    2. Szokásos felületesség :) A Szabó nincs ott, mert épp Pesten van, Hargitai Zolit látod, aki ott volt minden útblokádnál, míg Te fotelkodtál, Indián absztinens, újabb bukta, ha pedig manipulálni akarnánk, akkor ez a videó nem került volna föl. Tudod, az átlagot 10 óra alapján vontuk, ez egy gyengébb időszak volt, de csak a Te kedvedért majd fölrakunk olyat is, amikor csúcsforgalom van, és mindneki dudál, aztán számolgathatsz. ;)

      Törlés
    3. Itt van egy rövidke, a kezdésről ;)

      https://www.facebook.com/karoly.bati/videos/o.1603102089969132/1585469481722827/?type=2&theater

      Törlés
    4. Ok.Én vagyok a Mindentelhisz Nagymama.Elhiszem,amit mondasz."Nem lennék most az ellenség helyében.."(Virág elvtárs.Tanu.)

      Törlés
    5. NZP!
      Miért nem érti meg, hogy nem vagy jobbikos, csak provokálsz? ( Azt gondolom, mert egy csepp humora sincs, s az iróniát sem érti. A sértegetést és a mellébeszélést viszont annál jobban! Elismerem, abban a dobogó legfelső fokára állhatna. :D ) Nyugtassuk meg, hogy sosem lesz DK-Jobbik koalíció? Külön, még mi is? Hiszen azt mindenki tudja! (Ezek szerint rajta kívül. :D Azt eddig nem tudtam, hogy "kerítésre" is van ideje.) Hozzátok, Bivalyb.-ra mikor mennek? Köszönet a szórakoztatásért mindegyik "virágnak", kik a szabad véleménynyilvánítás szárán bimbóztatok, majd szökkentetek virágba. Remélem, senki nem szakít le benneteket idő előtt! :))

      Törlés
  11. Van frissítés a cikkhez, útkarbantartásba kezdtek a Narancsok a dudáltató helynél. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek akkor közpénzt pazarolnak mert 2014 májusában ugyan így le volt zárva.
      A Maps-en pont a tavaly májusi utcaképek vannak kint, ahol a tünkrement útszakasz le van zárva mikor a gugli autó elmegy ott. Ha akkor megcsinálták akkor idén csak a pénzt szórják!

      Törlés
    2. Még mielőtt lementetek, már akkor tudtatok erről a karbantartástól és azon örömködtetek, hogy a várható lassú haladás és a dugó miatt majd mindenkit sikerül megdudáltatni.
      Akkor most mi a bajod? Ez a max 10% nagyon gáz! Nyakunkon marad a felcsúti Geci!

      Hiteltelen vagy Tuareg! Ez a legnagyobb baj veled! De nehogy azt hidd, hogy ezt nem tudják Győrben! Sajnos ez az átok internet! De azért drukkolok Neked.

      Legalább az országjárás további helyszíneire bedobhatnál egy válogatott "Nagyi kórust" hátha vevők lennének rá a népek.
      Csak úgy próbaként.....

      Törlés
  12. a sokadik első benyomásomra sem méltatlak!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez annonímnak sól,tudod a gericesnek!!!!!!!!

      Törlés
    2. Tündike: <3 <3 :D
      https://reluctantmom.files.wordpress.com/2013/04/1212_keep-calm.jpg?w=1000&h=1697

      Törlés
    3. Uhh..mindig ki kell nagyítanom a fotóját, mert azt hiszem, hogy a megélhetési halálraítélt vén**vát látom a Fideszből!
      ...és aztán rettegek tovább, mert túl nagy a hasonlóság :(

      Törlés
  13. Csak emlékeztetnék pár emlékezetileg lefárasztottat, -volt idő mikor a Kossuth téren az ogym szimpatizánsok többségét a DK szimpatizánsok adták. Volt idő mikor Szabó Gábor Tuareg a naagy hős ellenálló mártír...ja az nem, csak csinált...atott magból... a DK -tól várt , vagy remélt? fontos funkciót. Ejjh minő gyors fura fordulat. Nem tán a sértett ego? Nem jött be a DK-tól remélt pozíció? Esetleg alkalmazkodott a kommunikáció a politikai trendhez, miszerint "tisztességes ellenzéknek" illik utálni a DK-t? Esetleg a szocikról valami hasonló épületes Tuareg féle agymenést? Lmp-ről esetleg? Szarabbik jobbikról? Együttről, PM-ről? Ejj majd elfeledtem. Talán onnan remél szimpatizánsokat az új hűdekemény nem alkuvó párt? Ez volt a Tuareg féle naaagy stratégia? Úgy tudom a többi ellenzéki párt sem igen ugrált az OGYM körül a naagy támogatásával. Lehet nem is véletlenül? Nem kellene esetleg némi magadba tekintés és nehány dolog átértékelése? Esetleg páran segíthetünk benne, hamár a naaagy sértett egod nem bírja. Vagy inkább a "sztárrá avatásod a mindenek tudójává a mindenkinél okosabbá az önjelölt megváltóvá avatásod akadályoz? Ejj Tuareg! Azért én a helyedben elgondolkodnék nehány igen nyílvánvaló jelén annak, miszerint közted és orbán között már nem sok a különbség. Talán csak kettő. Na találd ki mik azok.
    Volt idő mikor én is a benned reménykedők közé tartoztam. Voltam is ott veletek az első napokban. Aztán figyeltem...mert én azt is szoktam és akkor is mikor azt mások nem hinnék és jobban mint azt egyesek szeretnék. Láttam miként indult és mivé lett az ogym. Leírni nem fogom, de alkalomadtán talán egy beszélgetés.... Tudod..., sokan sokat tettek és nem alkudtak meg, de mindenek tudójának a naaagy stratégának, mártírnak, mindenkinél mindent jobban tudónak sem kiáltották, kiáltatták ki magukat. Jaa..és nem építettek "rajongó" tábort sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lajos István!
      Amikor különféle támadások érték a Kossuth téren tüntetőket, elvárhatták volna a „demokratikus” pártoktól, hogy legalább állást foglaljanak. Ha jogászaikkal konzultálva úgy értelmezik, hogy a sátorbontások, stb. törvényesek voltak, akkor mondták volna ezt ki. Tudtommal ezt nem tették. Ha viszont törvénytelennek tartották, akkor szerintem kötelességük lett volna kiállniuk Tuaregék mellett. Függetlenül attól, hogy egyetértenek-e velük, vagy sem. Ez sem történt meg.
      A mai napig nem tudom, hogy mi a hivatalos álláspontja a „demokratikus” ellenzék pártjainak az OGYM-ről. Ha van is véleményük, mindenesetre mélyen hallgatnak róla. Miért?
      És hogy miért pont a dk? Mert annak alapján, ahogy a párt indult, sokan tőle várták a legtöbbet, ezért a csalódás is itt a legnagyobb…

      Törlés
    2. Miután elolvastam ezt a Tuareg féle eszmefuttatást és írtam ide ...Névvel arccal... Írtam a saját blogomba is. Gondolván jó tanulság lesz. Tévedtem. válaszolt Tuareg ott ezt:
      Gábor Szabó3 órája - Nyilvánosan megosztva

      Majd ha lesz 20 olvasód, visszanézek :)

      válaszoltam én is ezt:

      Lajos István Kulcsár1 órája

      "Nekem nincs 20 olvasóm. Itt nincs, de van máshol és lesz is. Ennyit érsz Tuareg. :D Az értelmes válaszod. Így válaszol egy igazi demokrata egy igazi vezető. aki a diktatúra a személyi kultusz elleni harcot tűzte zászlajára. Te tartod magadat hős mártír jó vezetőnek. Kevés vagy mint orbánban a jó indulat. Egész jól viszed a példaképed szintjét. Tudod...Könnyű úgy olvasókat gyűjteni, hogy a fanatizált rajongótáboroddal utasításra viteted mindenhová az irományaidat. Érdekes lenne megkérdezni tőlük, hányan olvasták el és hányan értik is amiről írsz. Ahogy tapasztalom és ha így folytatod még inkább az olvasóid többségét nem a rajongótáborod adja. Többre tartottalak ennél a szintnél amit előadsz. :D Valami igazi értelmes demokrata választ vártam volna. ...vagy mégsem? Télleg nem. Kb. ennyire számítottam tőled. :D :D :D Azt már csak úgy megjegyzem, -Nem 20 30 40......olvasónak szántam ám ezt az írásomat. Nem gyűjtögetek lájkokat és olvasókat sem. Neked szántam, remélve hogy elgondolkodsz rajta és tán hasznodra válik. Nem érted, hanem azokra az Emberekre gondolva akik melléd álltak hittel lelkesedéssel. Hittel benned hogy végre valaki aki tesz is valamit, hittel hogy te tényleg az vagy kinek fested magad. Reménnyel hogy tehetnek ők is valamit veled melletted. Te fanatizált rajongótábort építettél. Előadtad a nagy stratégát aztán a nagy semmi. Te azt teszed amivel másokat vádolsz, ...pontosan azt egyre mesteribb szinten. A sértett egodat a vélt vagy valós sebeidet a semmitérésedet fényezteted másokkal. "

      Még annyit, -Egy magát jó vezetőnek, főleg demokrata vezetőnek tartó ember elgondolkodott volna a soraimon és talán tanulhatna okulhatna belőle. Tuareg? Ő neeem, hiszen ő mindenkinél jobb okosabb. Ja hogy ahhoz be kellene ismernie hogy hibázott néhány dologban? Na azt már nem. Mattulna a szép fényesre csiszoltatott egoja csökkenne a "sztár" csillogása. Megtörne a naaagy mártír a naaagy stratéga varázsa.

      Törlés
    3. mozigépész! Mi, ki, hol írja elő hogy bármelyik pártnak állást kell foglalnia, avagy hivatalos álláspontot kell rögzítenie egy civil mozgalommal avagy más párttal, bármilyen tüntetéssel megmozdulással kapcsolatosan? Hiányolod hogy nem tették meg az OGYM-mel ezt? Talán nem véletlen. Ez jutott neked eszedbe? Esetleg Tuaregnek? Ha ezt hiányoljátok, -Akkor a többi párt miért nem szerepel Tuareg gyűlölködő kampányának alanyaként? Olvasd el mit írtam erről fentebb.
      -Amit Tuareg mível már nem csak itt, hanem a frászbukon az OGYM- oldalakon, az méltó egy magát demokratának, demokrata vezetőnek tartó emberhez? Alig hinném.

      Törlés
    4. Lajos István Kulcsár
      Ahogy leírtad, pontosan úgy van. Egyetlen ellenzéki párt sem támogatta. A DK-ban nagyon bízott, hogy mellé áll. Gy.F. ezt nem tette, érthető ok miatt. Mint volt miniszterelnök nem akart kiemelni egyetlen civil szervezetet sem. Azt gondolom, a bosszúja a DK- tagok egymásnak ugrasztása volt. Sikerrel járt, sokan kiléptek. Nem baj, nem kár értük. Aztán dicsérte még Karácsony Gergelyt is, amikor megjelent a sátorban. Mivel többször (ígérete ellenére) nem ment, ő is le lett általa alsóbb szintre helyezve. :) Hogy a szocikról meg említést se tegyünk.Aztán az összes ellenzéki vezető ultimátumot kapott ( mert az nem meghívás volt!) egy kerekasztal-beszélgetésre a sátorba, furamód, face-en keresztül. . Nem mentek, ezért kaptak is (blog) beírást. :) Utána jött Bokros. Már ő sem említi az OGyM-et. A civil szervezetek, a tüntetések szervezői sem akartak vele közösködni. Ezért aztán ők sem tartoztak a szíve csücskei közé. Aki gondolkodott, vagy javasolt, avagy más javaslatát is jónak tartotta, az vagy magától kilépett, vagy repült.( Én az utóbbi csoportba tartoztam. :) ) Sértettség nincs bennem, éreztem, hogy kilóg a lábam, várható volt. Legalább meggyőződtem róla, hogy a vélemény csak az övével azonos lehet. Veled együtt én is sajnálom, hogy az OGyM nem azzá vált, aminek indult. Jöhet a leminősítés, butuskának nevezés, mellébeszélés... stb. :)) Kíváncsi vagyok, meddig lehetnek itt az ellenvéleményt, javaslatot, kritikát...stb (jobbító szándékkal! ) megfogalmazók. Egyszer már kitette NZP-t, Komisszárt, Che Guevara-t, Bakó Zolit, Joe Névtelent... Kár volna. Üres maradna a kommentfelülete. Illetve unalmas, egyoldalú lenne, --mint akkor,-- a blogból vett idézetek, a sok "Hajrá Gábor! Igazad van Gábor! Milyen jól megírtad Gábor! Megint a fején találtad a szöget, Gábor!..." miatt. Azt hiszem, ezért maradhattok. :))

      Törlés
    5. Marika! Egyetértünk! csak így röviden. és Köszönöm!

      Törlés
    6. Köszönöm, hogy helyettem is leírtad! Sokkal többen vagyunk akik csalódtak Tuaregben, mint ahányan leírjuk.

      Törlés
    7. És sokkal kevesebben, mint szeretnétek :D

      Törlés
    8. Keblemre Lajos! Tökéletes a "profilozásod". A "beteg" persze tagad. Azért "beteg". :)

      Törlés
  14. Gábor!
    Biztosan jól éreztetek magátokat a Győrben !!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy! Láttak őket amint épp nyalnak... :D

      Törlés
  15. anonim, NZP, Joe névtelen, ezek mind nagy nullák. oszlop mögüli ugatás nem hallik az égig. Aki takargatja magát annak van vaj a füle mögött. A Annyit érnek, amennyi látszik belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindjárt sejtettem én, hogy az csak nulla lehet aki nem hajbókol a nagyságos Tuareg elvtársnak! Csak az ér valamit aki minden baromság nak bólogat hevesen amit Tzareg mond!
      Kössz, de ebből a világból ugyan úgy nem kérek mint az Orbánéból!

      Törlés
  16. A téren Tuareget hallgató tömeg az valami.
    Reméljük lesz róla videó.

    VálaszTörlés
  17. Igazi trollsarjadzás, közben összenő, ami összetartozik, szépen együtt, Jobbik, Fidesz, DK, MSZP fanok. Együttől nem látok még. Jó hely Győr, jogos a görcsölésetek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gábor, te sértegetni próbálsz bennünket, miközben nélkülünk 0,1% lenne az olvasottságod.
      Becsüld csak meg ezeket a "trollokat"
      Súlyos másodperceket áldozunk fel az életünkből az érdekedben :)))

      Törlés
    2. És még mindig nem tudjuk kiről írta a Költőnő a "Már megint Gabesz" című versét!

      Törlés
    3. És még mindig nem tudja Tuareg mit jelent a "troll" szó! :-)

      Törlés
  18. Ismét érdemes volt benéznem. Megint a demokrácia magaslataira sikerült eljutnom és megint csak ugyanazokata szövegeket hallottam. Valami újat srácok, valami újat...Maradjunk a szerda Stex, 18.00 és meghívhattok egy kólára, addig meg elmondom, mire jutottunk ma Győrben...

    VálaszTörlés
  19. Demokraták!
    Nem dicsekedtetek,a győriek sorban állnak é a belépésikért?

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Istenem...látom az elkövetkezendő fél évet. Egyik város a másik után...Tuareg folyamatos győzelmi jelentései után az 1 százalék közelében sem lesz. Én arra vagyok kíváncsi ezután mit talál ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi... Van fantáziája. S mindent meg is tud magyarázni. " Tenéked magyarázzam?" :)) ( Azt hiszem, hamarosan ismét szárnyakat kapunk. Nem gondolod? Ez a "troll" jelző az előjele... :)) )

      Törlés
  22. Kedves "trolltársak"!(amint régen volt elvtársak)
    Új nap,új reménysèg.
    Az ellen bősz útfelújítással gátolja a gyöztes előrenyomulást.
    De a "csapataink harcban állnak",Cahesznè Zsuzska a helyén van!(remélem)
    Mèg 4 őrjítő nap,majd sátorbontás a brókeres stadion városànak főterén.
    Új helyszín,új útépítők,új győzelmek felé.
    Elmaradt a helyi disznósàgok(beígért!) ismertetèse,pedig lelkibszemeinkkel láttuk,amint az èjszaka sötétjèben osonnak a "diktatúràtól félő" delikvensek a sátorhorhoz,cipősdobozokban hurcolva a "terhelőket"..
    Basztak osonni.
    Aki teheti,számolja a dudàlàsokat.
    Szèp napot mindenkinek.
    (nagyiknak,trolloknak,Gabesznek..)


    VálaszTörlés
  23. Anikó! Bivalybasznád hasít ezerrel! Egy igazán támogató oldalává vállhat a NAP nak! De ahogy olvasom, félő, hogy párton belüli ellenzékbe kell vonulnia :(((
    https://www.facebook.com/pages/Felkel%C5%91-NAP-h%C3%A1za-Bivalybaszn%C3%A1d/857368580997077

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csak arra lennék kiváncsi, hogy a világmegváltó duma után Győrben per tangem bemutatásra került-e az IBAN számlaszám.. :D :D ? Már csak a nyomatékosság és a hitelesség kedvéért is! ;)

      Törlés
  24. Mint látható: diszkrét, kitartó jóindulat hiányában, az internet korában, a nagyjából azonos célra szegődött érintettek (politikai szerepet vállalók) mind magukban próbálkoznak, kinyírva egymást és önmagukat. Amely helyzeten a középszer összefogása sem segítene.
    A közös ellenfél(ség) mindehhez gumicsontok folyamatos dobálásával, a média pedig ostoba hírveréssel járul hozzá.
    A kérdés az, hogy meddig bírja ez a nép?

    VálaszTörlés
  25. Kedves nemóvatos!
    ."...a nép,az istenadta nép-oly boldog e rajt,mint akarom,mint a barom,mit igàba hajt.."
    Szóval a nèp nem akar titeket.
    Empàtiàd ezzel együtt is dicséretes,
    akár mintha a Gabesz jelenlegi élettársa lennèl.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mórickának is mindenről ugyan AZ jutott az eszébe.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Péterem,/NagyZoli!

      Fontos dolgot prejudikáltál kőkeményen, alappal, érv nincs ellene!: "...Szóval a nép nem akar titeket..." Kérdem, kellően alámerültél-e, tájékozódtál-e a nép körében, hogy mit is akar? Ha tudod, a Jóistenre, meg Jézusra, sőr Luciferre kérlek oszd meg velünk, sőt Gáborral is. Apellálok a Belőled sugárzó jobbitó vágyra, szándékra! Én sajnos csak csömört, néha tehetetlen dühöt, ezzel párhuzamosan a lélekölő kiszolgáltatottságot észlelem. Remélem Bivalybasznádon Neked sikerült felrázni őket, s rövidesen zászlót bontottok. Felénk, északon itt Szob(d)körül nem oly rózsás a helyzet.
      Jegyzem, ez az élettársi beszólás nemóvatosnak, sokat csorbitott nimbuszodon! Visszaraklak bakózolcsi meg komisszár meg a haverjaik fémjelezte csoportba. ( tudom hogy kihevered...) Önmagamat fogom emészteni, minthogy újra csorbát szenvedett önmagamba vetett hitem, emberismeretemet illetően. Üdv.

      Törlés
    4. Szia góbè!
      Az èlettàrsi beszólas-ártatlan logikai "kikövetkeztetés".Tudod,a stíuis maga az ember.
      Más.A zemberek vàltozatos vélemènyvilàgàt valamennyire ismerem.Sok èvig igy úgy kapcsolódott a munkàm.
      Utàljàk a politikat-a sok csalódás miatt.A "politikusokat" is többè kevèsbè-de irigylik is a (vèlt?) kivàltsàgsikat,lopàsi lehetőségüket.(rendes pènzt munkàval kevesen tudnak csak keresni.Van,de nem sok.)
      Orbàn "szabadsàgharcát" sokan ösztönösen értik,èrtjük.Jobb híjan EZÉRT fogjàk tàmogatni számosan-a tolvaj alvezérei ellenère-mert a többi csirkefogótól külömbnek tünik.
      Ez van.
      A Szabó Gábor bulija eséjtelen.emiatt.
      Néhány elbolonitott nagyi.
      Ennyi.
      Meglátod.
      Itt csak az általatok félt ès utált eszmèk okoznànsk lelkesedést..
      Az meg nem lehet.

      Törlés
    5. Péter/NagyZoli!

      Kapkodom a fejem, de még nem hasonultam meg saját magammal szemben! Tegyél sinre!
      Megyek sorban, merthogy az egymás melletti elbeszélést, - ott Szob(d)körül úgy mondják: a süketek párbeszéde..., - nem szoktam meg, ebben rutintalan vagyok.

      1. Nem tisztem nemóvatos védelme, - nem szorul rá - de az általa megfogalmazottakból nekem az jött le, nem elég hogy a magukat demokratikusnak valló pártjaink kölcsönösen utálják és elhatárolódnak egymástól, de még az őszi tüntetéssorozat önmaguk által felkent hősei is egymást kioltva lenullázták a változásra, az azt irányitó hiteles vezetők, vagy vezetésre alkalmasak megjelenésére vágyó lelkes tömegek hevületét.

      Tudom, nem vagyunk egyformák, s a változatosság is gyönyörködtet, bizonyosan az én hibám, de ebből, egyfajta élettársi kapcsolatot, még totális absztrakcióval sem tudok levezetni. Ebből fakadóan, hogy e megnyilvánulásod "ártatlan" lenne, nem tudom elfogadni, inkább "gecsinek" titulálnám.

      2. Igen útálják a politikát, különösen azok, akiket elzártak a valós információktól, vagy inkább a korrekt téjékoztatástól, akik csak annyit tudnak leszürni, hogy ez igy xar, és sehol sem látnak olyant, aki kellő erőt felmutatva a változás esélyével kecsegtetne. Ill. látnak egy erőt, - a jobbikot - és mégjobb hiján kezdenek elköteleződni irányába.
      Gábor tevékenysége valóban esélytelen, - önmagában bizonyosan. Az indulás, az alapgondolat bár rendhagyó, újszerü de jó volt. Talán nem volt időszerü - ezt akkor nem lehetett tudni - s ezt Gábor nem tudta mértékkel, kellő toleranciával kezelni.
      Teljesen fölöslegesen, kisszerü sohanincsvége vitákba, személyeskedésekbe szállt be.

      Ha belegondolunk ugyanugy esélytelenek a magukat demokratikusnak valló pártok, szerveződések önmagukban. A tájékozatlan szavazó tanácstalan, az erőre szavaz. 2014 áprilisa megmutatta ezt. De ha a szándék tiszta, a kivitelezés, a módszer - mint jelen esetben is - nem kellően hatékony, mondjuk ki, gyengécske, annak elvtelen, poénvadász fikázása sokunkat nem dob fel. Engem inkább taszit. Egyéni szo.-problema, majd megoldom. Üdv.



      Törlés
    6. Kedves góbé.
      Nagyon lakonikus vagy-semmi lelkesedés,ami pedig divatos itt,lásd a dudálást.
      Céloztál rá,te is tudod-ebből "pásztorok fasza" sem lesz,ahogy Bivalybasznádon mondanák.Csak a nagyik hülyítésére jó-a helyi ujság beírói egységesen ellenségesek-és kár lenne őket "letrollozni".
      A bajnaista,zsidógyökerü párttöredékek sorsa,vagy az Apró klán házipártja mutatja,hogy a leszerepelt balliberális szarság nem kell a keményen dolgozó kisembereknek.
      Ami menne-azt a PC beszéd és tanok kizárják.
      A 70 éve reánk kényszeritett haugságok hálójában vergődünk.
      Nincs egyszerű recept.
      Érlelődik a változás-aminek nem mindenki fog örülni..

      Törlés
    7. Kedves Góbé, ha javasolhatom, pókerezni ne ülj le NZP-vel. Ártatlan feltételezés volt. TE tetted indirekt módon nyilvánvalóvá. "Az, hogy a módszer GYENGÉCSKE", meg megint nem a mi hibánk. Ne a trolloknak panaszkodj miatta. Nekünk az a dolgunk, hogy erre akár iróniával is, de felhívjuk a figyelmet. Szép NAPot ;)

      Törlés
    8. +1 jó tanács, kéretlenül is, bocs. Az a nagy baj Veletek, hogy egy idő után átveszitek a vezéretek megkérdőjelezhetetlen, gőgős, hiú stílusát. Olyannyira hisztek saját nagyképű igazatokban, hogy észre sem veszitek, ha hibáztok. Alázat, empátia, szerénység, őszinteség. Egy kis útravaló. Üdvözlettel.

      Törlés
    9. Azt azért köszönettel nyugtázom, hogy van aki megértett. és még szimpatikusan árnyalt is. (nem véletlenül góbé.:))
      Azt meg, hogy van aki csak jellemzően mocskos szájjal tud a jó ügyért aggódni, és gyakorta utalgat a dicső múltjára ---amiből sejtelmes információkat szivárogtat--- el kell viselnünk.
      A "gőgös, hiú stílust" elitélő (ám bátran alkalmazó) csatlósával együtt.
      Lehet, hogy az ilyen magatartás miatt utálják sokan a politik.....?

      Törlés
    10. Szigorú vagy,kedves nemóvatos.
      Csak a szocializmus+villamosítás=kommunizmus kèpletet alkalmaztam,(Lenin találmánya!) amit nem ismerhettél.
      A nagyikhoz kèpest aggódó szeretettel+"birtokon belüli" stíluban szoktàl itt nyilatkozni-és e kettő élettarsszerüt jelent együtt a "lenini értelmezésben."
      Más.
      A Gabeszt a "gecizèsben" nem tudtuk,ès nem is akartuk alúlmúlni..
      Ez miért nem tűnt fel?
      Hogy "nagy titkok tudójakènt" làttam az idoljaitokat letolt gatyával a "csallánosban"-arról meg nem tehetek..

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    13. T.anonym! - ha már megszólitottál...

      Mit mondjak, belecsaptál a lecsóba rendesen, csak rád ne fröccsenjen.
      Mit nem mondasz !? Panaszkodtam volna? Pont (!?!) neked ? Önjelölten ironikus trollnak?

      Ne gyalázd, alázd, ezt az "ironikus" kifejezést. Szimplán, alpárian, öncélúan, s főleg tartalmatlanul majmolod Péter barátodat, meglehetősen sikertelenül. Tudod az irónia az más. Finom, évődő, majdnem kedves és nem bántani akar.
      Amit te meg néhány haverod müveltek, az nagyjából gagyi, öncélú fikázás, alázás.

      Nem kevés problémát érzek a szövegértésetekkel kapcsolatosani is. NZPéter barátod felveti hogy a megnyilvánulásom lakonikus ( régen velős, tömör, ma már rezignált érzelemmentes is - hogy segitsek ) te meg gőgőt és hiúságot vélsz felfedezni. Mindenetre érdekes, dehát nem vagytok egyformák.

      Az azért elgondolkodtat, hogy - az empátia még hagyján, - de éppen te, éppen velem szemben milyen alapon vársz alázatot (!?!) szerénységet (?!?)

      Őszintén kérdem, bármely általad követelt tulajdonságból birod-e bármelyiket


      Törlés
    14. Nem. De törekszem rá.

      Törlés
    15. NZP Barátunk!
      Méghogy én szigorú?
      A már hivatkozott Móricka szerű NZP-i értelmezés Leninre tolása nem pótolja az érték- és stílusdeficitet.
      Birtokon kívülről próbálok támogató szimpátiával viszonyulni a helyenként botladozó tenni akaráshoz, mert úgy gondolom:akik tavaj augusztus óta rázzák a csengőt, azok inkább ezt érdemlik.
      Azt hiszem a letolt gatyák látványától az idolok megkülönböztetésébe (barát-ellenség) frankón belebonyolódtál.

      Törlés
    16. Kedves nemóvatos.
      Lenin élt.
      Lenin él.
      Lenin èlni fog..
      Javaslom,nézzed meg a Saul gyermekét.
      Most méltattàk hosszan a "szektatévèben".
      Biztosan tetszeni fog neked..

      Törlés
    17. Kedves nemóvatos.
      Lenin élt.
      Lenin él.
      Lenin èlni fog..
      Javaslom,nézzed meg a Saul gyermekét.
      Most méltattàk hosszan a "szektatévèben".
      Biztosan tetszeni fog neked..

      Törlés
  26. A nép akar minket is. A célok világosak, a lógó nyelvű terepforradalmárok pedig elmennek és szépen megkérdezik a népet. Világos, hogy a nép megkérdezett részének tele van a bugyra a kicsit náci, nagyon náci, saját magát is meghazudtoló rendszerrel, amit a fidess-jobbik-polgárikörös-professzoros banda kialakított. Markánsan megfogalmazzák az ellenzékkel kapcsolatban is, hogy: "mindegyik csak felveszi a képviselői fizetést és hajbókol!" Azt is elhiszem persze, hogy fantázia hiányában könnyű itt verni a dobot és kritizálni, de kérdem én, egyetlen épeszű kezdeményezés kijött már ebből a csapatból, ahol az észt tonnára mérik, nem kevesebbek vannak jelen, mint a politikai kommunikáció és pártszervezés, a facebook ördögeit is felsorakoztató demokraták derékhada? Sajnos tudomásul kell venni, hogy Tuareg nélkül itt senki nem tudna sziporkázni, senki nem tudna egy hasító Bivalybasznádi oldalt kreálni, sajna ilyen egyszerű. Persze lehet dolgokat egy kicsit másképpen is csinálni, ezért beteszem ide, hátha készül egy bivalybasznádi oldal erről is, hadd népszerűsödjön:
    https://www.facebook.com/events/1648356215394571/
    Aki pedig tényleg azt gondolja, hogy tudna mit tenni és nem csak Tuareg árnyékának boxolása a cél, rajta, bizonyíthat!

    VálaszTörlés
  27. A melyik NÉP? hááát...Ha Ti és Tuareg a "politikai kommunikáció és pártszervezés, a facebook ördögeit is felsorakoztató demokraták derékhada", akkor piszok rosszul áll a szénánk. Képződ el csávókám, vannak sokan kik Tuareg nélkül is tudnak sziporkázni és képesek ilyen, sőt jobb oldalakat is létrehozni. Eléggé lekicsinyelted ezzel a megjegyzéseddel önmagatokat. Ezzel kimondtad azt, Ti semmik senkik vagytok Tuareg nélkül. Hogy lelkesedésedet és lelkes Tuareget fényező kedvedet tovább romboljam.. Voltak és vannak, lesznek is mások sokan kik tettek ennyit többet másképp jobban mint a te Tuareged. Volt van köztük és Tuareged közt egy naaagy különbség. Tették a dolgukat és nem tapostak senkit a sárba aki nem nekik éljenzett, nem az ő naaagy stratégiájuk szerint táncolt. Nem csináltattak magukból sztárt, mártírt, nem fényeztették az egojukat másokkal, nem osztották az észt mindenfelé pofátlanul nyomulva. Nem kiáltották...kiáltatták ki magukat az egyetlen az igaz a valódi naaagy megváltónak. Szar a helzet csávókám. :D Eeez van. Az az érzésem nem csak Tuareg árnyékát bokszoljuk. Attul tartok Tuareg valódi naaagy pofonokat kapott. legalábbis egoilag ki át befolyólag. Ugyanis Tuareg képtelen a jogos kritikát elfogadni és a hibáiból okulni. Kissé elszállt önmaga egojától amit hívei olyan lelkesen fényeznek. Vagy a nagy stratégia omlott össze? Esetleg nem is volt stratégia? Esetleg az a stratégia másra dolgozódott ki mint elhitetni szeretné?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos értem én, hogy az én kérdéseimre csak a tuaregezés szegényes pöcsölése a válasz, de kéredm én, melyik is az a mondatom, amiben a tuareg-fényezés látszik? Büszkeséggel tölt el, hogy amit rátok írtam, idézve visszafordítottad, de azt gondolom ettől sokkal többre lennél képes...A pofátlan nyomulást azért átgondolnám, mert milyen dolog az, hogy esetleg ki mer valaki állni egy térre és leköpeti magát a félbites agyú fidess buzeránsokkal, nem? Egyszer gyere oda Lajos István Kulcsár, mellém és tartsd oda a képedet, hogy - tudod, ide köpjetek!- Kik voltak azok akik nem tapostak sárba senkit és kit tapostam ÉN sárba barátom. Ha nekem válaszolsz légy szíves rólam beszélj, vagy fogalmazz pontosan! A maga részéről lexarom a remek oldalakat létrehozó és százezres tüntiket összehozó szervezőket, ha nincs eredménye annak, amit csináltak. A cél jó, és lehet, nem azokkal kell megcsinálni, akikkel most vagyunk, de valakinek meg kell csinálni. Ti fikázni jók lesztek, most azokat keresem, ÉN KERESEM!!!! aki tenni is tudnának valamit!!! Startégák pedig kellenek, még Magyarországon is. Még a DK-ban is!
      Végül: esedezve kérem, izzadjatok már ki egy nevet, aki most akkora bazi nagy stratéga, aki nem a másik hátán és nem másokat a földbe taposva megadja a tutit!!! Elő a farbával, vagy szépen a mutató ujjat keresztbe az fénylő ajkaitokon...Erősem odanyomva!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  28. 320 tag jelenleg
    https://www.facebook.com/kisalfold.hu/posts/883355245036172
    Kisalföld cikke a kommentekkel

    Ez pedig az út lezárása -meg az ő behararangozása

    május 22: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/nagy_a_dugo_a_gyori_szent_istvan_uton_javitjak_a_burkolatot_-_fotok/2430805/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hozzászólások tényleg nagyon gázok! Többnyire a győriek Tuaregszeretete sugérzik belőlük..Szar ügy a győzelmi jelentések mellé!

      Törlés
  29. Válaszok
    1. - Senki se akar Ravalpindibe telefonálni?
      - Albertfalvára, ha lehet!
      - Tegyenek már valamit, már nyolcan vagyunk a fürdőkádban!
      - Egérke hívjalak még egyszer?!
      - Tegye már le abba a rohadt kádba Egérke, mert oda küldök két macskát!
      - Jó estét gyerekek! Ma este a torkos macskáról mesélek nektek.
      - Bocsánat, nem lehetne a Meseszolgálatot mellőzni? Én még mindig Weiner elvtársra várok.
      - Nem tudom kapcsolni, automatikus. Egész este az Árhivatalban szólt a meseszolgálat.
      - Géza, ne politizálj!
      - És egyszer, kedves gyerekek, a macska megleste a kisegeret a fürdőkádban.
      - Pofozza már le valaki ezt a mesemondót!
      - Sajnos, ha elbontom, az interközpont szól megint (angol bejelentkezés). Ki kérte a New York-i pontos időt?
      - Talán az Ipper Pál.
      - Jó napot kívánok! Érdeklődöm, hogy az NDK turmixgép...
      - Melyik? A kivehető ajtós?
      - Az. Igen. Hogy megérkezett-e már?
      - Takarodj a francba a turmixoddal együtt!
      - Nem Vasedény?
      - Nem. Weiner lakás.
      - Weiner elvtárs az Ingatlantól? Magára várok már egy órája.
      - Nem. Doktor Weiner vagyok. Itt ülök.
      - Gyerekek, orvos van a vonalban, nincs valaki rosszul?
      - Géza, kilyukadt a fürdőkád!
      - Hát mondtam! Tessék. Hol?
      - A lefolyónál!

      Törlés
    2. Ez az Katalin, már nagyon hiányzott... Kern is óriási volt ebben a darabban...

      Törlés
    3. éjszakai impresszió az itteni trollkonferenciáról, vagyis inkább asszociáció,no de hogy dicsérve vagyok, nem temetve, teljesen zavarba hoz, főlegesen hogy egy deli és marcona katonaember által :)

      Törlés