2014. július 13., vasárnap

Édes Fiam, Gulyás Márton!

Te, Marci, pár dolgot beszéljünk azért meg a tegnapi kis performanszoddal kapcsolatban. Tudod, csak a tisztánlátás miatt, meg hogy levakarjuk a médiamázat tetted mozgatórugóiról. Ugyanis az, amit tettél, épp ellentmond annak, mint amit azzal bizonyítani szeretnél.




Na, Márton Fiam, akkor elmondom Neked, hogy ebben az országban hol találhatsz rasszistákat. Először is a Jobbikban, gondolom ebben nem vitatkozunk. Aztán a Bayerzsóti, Bencsikbandi, Szélesgabi fémjelezte CÖF-ben is vannak dögivel. Tutira találsz még a Fradi, meg az Újpest szurkolótáborának kemény magjában is számosat. Vannak persze köztük átfedések, nem véletlenül épít Miviktorunk - elvileg Ő volna a legyőzendő ellenségünk, tudod, az a felcsúti pali - annyi stadiont szentélyként a Gyűlölet Vallásának. Szóval ott százszázalékos biztonsággal találhatsz rasszistákat, és ott aztán igazad is lenne a táblácskáddal. Ellenük aztán tényleg hitelesen tiltakozhatnál, merthát rasszistákat rasszizmussal vádolni az nem bűn, ellentétben azzal, mikor demokratákra próbálod ugyanezt rásütni.

De Édes Fiam, Gulyás Márton, én nem emléxem arra, hogy láttalak volna Téged a Jobbik, a CÖF, vagy a Fradi Ultrák tömege közepén antirasszista táblát emelgetni. Gyere, próbáljuk azt megérteni együttes erővel, hogy vajon miért nem tüntetsz a rasszizmus ellen ott, ahol van, miért is mész olyan helyre, ahol meg nincs. Tudod arra jöttem rá, hogy valszeg Te épp azért mertél antirasszista mutatványt előadni a DK tüntetésén, mert tudtad, hogy ott nem ér majd ezért bántódás. Kiszámított kockázatnak hívják az ilyesmit, és mivel soha valódi rasszistáknál nem mentél a tömegük közepébe, hogy ellenük tüntess, ezért aztán azt gondolom, hogy Te félsz a valódi rasszistáktól. Ugye Marci, Te is tudod, mi történne Veled az említett széljobber brigádok közepén a táblácskádat fölemelve? 


Szétszednének, másodpercek alatt, eltűnne a táblácska, eltűnne a Marcika, volt egyszer hol nem volt, a Krétakörnek új ügyvezetőt kéne keresni, merthát Te többet nem lennél. Meg persze nem videók készülnének Rólad, hanem ereklyék meg rovásírásos totemek Belőled, és nem nyilatkoznál a Híradóban, max az eltűnt személyek listájában mutatnák a képedet a Kék Hírekben. Éshát abszolút érthető, hogy épp ezért nem tüntetsz rasszisták között a rasszizmus ellen. Te biztonsági játékos vagy, minden évben rendezel egy performanszt - Markó Iván, Rétvári Bence -, de azt mindig biztonságos helyen teszed, ahol pontosan tudod, hogy azért nem fognak meglincselni, hanem kapsz egy kis sajtónyilvánosságot, jól jön az a művészlelkednek, meg a karrrierednek na, lássuk be.

Szóval Édes Fiam, Gulyás Márton, Te pont azért jöttél a DK tüntetésére, amiért a valódi rasszistákhoz soha nem mennél: tudtad, hogy itt a demokraták között biztonságban leszel, nem ér komoly bántódás, merthát demokraták, és nem rasszisták, érted. Ebben meg aztán persze ott a személyedből fakadó rettenetes ellentmondás: oda mész tüntetni a rasszizmus ellen, ahol a közeg nem fog azért Veled szemben durva retorziót alkalmazni. Tudod, ez olyan, mintha a Fradi Ultrák között tüntetnél az Újpest Ultrái ellen, napersze akkor nem rasszistázós táblácskával, hanem a biztonságos performanszodhoz jobban illővel, mondjuk ilyesmivel: Hülye Lilák. És a zöldfehérek megsimogatják a buksidat, jó srác leszel, és ami ennél fontosabb: biztonságban leszel. Éppoly biztonságban, mintha demokrata közegben tüntetsz a rasszizmus ellen.


Hát most ért egy kis meglepetés, mert kaptál egy fülest. Többet nem, megnéztem minden videót, meg fényképet, egyet tényleg kaptál. Csúnya dolog, valóban, nem vitás, és azért látszik az arcodon, hogy meg is ijedtél. Biztonsági játékos vagy, mivel tudod, hogy a DK nem rasszista, ellenben demokrata, ezért aztán föl sem merült Benned, hogy kapsz egyet. Csakhát tudod az ember emberből van, és ami napok óta zajlik a DK tagjai és szimpatizánsai ellen, az elég fölháborító és gyomorforgató ahhoz, hogy legyen olyan, akinél elszakad a cérna. És lett is egy ember, akinek épp akkor lett elege abból, hogy rasszistázzák, és épp ott voltál, és épp ütőtávban voltál, úgyhogy elszállt egy lengő. Hát, van ilyen, állandó alaptalan támadásoknak kitett emberekben föltámadhat az igazságérzet, éshát minden tüntető mellé nem lehet rendezőt állítani, így aztán kellett kis idő, amíg körbevettek, és biztonságba helyeztek.

Azóta persze haknizol, részeként a DK elleni hecckampánynak, pedig hát Te pontosan tudod, hogy egy tömeg nem felelős az abban lévő minden egyes emberért. Honnan tudom, hogy ezzel tisztában vagy? Hát Tőled, Marci. Téged idézlek: "Soha nem működtek együtt Bajnai Gordonnal, a Humán Platform soha semmilyen pártpolitikai szerveződéssel nem tartott közös demonstrációt. A 2012-es decemberi, Szalay utcai tüntetésen ugyan jelen voltak, de nem működtek együtt sem az Együtt-PM-mel, sem annak vezetőjével, Bajnai Gordonnal. Az, hogy ők magánszemélyként megjelennek az utcán, azt mi milyen módon befolyásolhatnánk? Egy négyezres tömegben nekem ki kellett volna szúrnom Bajnai Gordont, és fel kellett volna szólítanom arra, hagyja el az utcát, mert innentől kezdve ez pártpolitikai rendezvénynek minősül?" 


Ezt épp három hete mondtad a Kossuth Rádióban, tehát akkor Te, tüntetésszervezőként még pontosan tudtad, hogy nem felelsz minden egyes tüntetőért, sőt, azt is mondtad, hogy meg sem próbálod egy többezres tömegben az ilyesmit. És akkor légy a saját szavaidhoz hű: a tegnapi többezres tömegben volt egy ember, akitől kaptál egyet, csakhát ez épp szerinted semilyen módon nem azonosítható a DK-val, mint a rendezvény szervezőjével. Szóval itt ugye Te kis ellentmondásba kerültél, mondjuk úgy: bort iszol, és vizet prédikálsz, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy Önmagadra más elveket érvényesítesz, mint másokra. Ezt persze kettős mércének is nevezhetnénk, éshát pont helytálló is lenne, ugyanis Jámbor Andrással, a Kettős Mérce Blog tulajával együtt csináltátok ezt a haccacárét. Ja, a Kettős Mérce az régebben az LMP háziblogja volt, Jámbor András az LMP pártembereként Pest Megyei szervezőként dolgozott Schiffernek, az LMP kettészakadása után meg az Együtt-PM vonalra állt. Ez azért némileg érdekes, hisz épp az akciótok előtt meg az Együtt-PM programszervezőjével, Kalocsai Kingával susmusoltatok a Jámborandrissal.


Napersze rossz az, aki rosszra gondol, de az is igaz, hogy attól, ha paranoiás vagyok, még üldözhetnek, éshát mióta már nem a Bajnai az Együtt-PM, hanem Szigetvári, meg Gulyásjózsi, azóta azért más módszerek is elképzelhetőek, mint korábban. Dehát ez maradjon a fantázia világában, nem is zavarlak tovább, csak szerettem volna Neked megköszönni, hogy épp a DK tüntetésre szervezett akcióddal bizonyítottad, hogy Magad sem tartod rasszistának a DK-t, hisz tetteidből tudjuk, hogy Te valódi rasszisták közé soha nem merészkednél. Egyébként klassz volt a Buli, több mint kétezer demokrata volt ott strandolás helyett, perpillanat nincs olyan ellenzéki párt, amelyik ennyi embert utcára tudna vinni. De ez csak a kezdet volt, szeptember 6-án folytatjuk az utca meghódítását, egyre többen és többen, és várunk szeretettel a demokraták közé, mert azt gondolom hogy Te is az vagy.

Szia, Marci.


49 megjegyzés:

  1. Nem szokatlanul - kicsit kemény. A DK sajtóiroda még az este adott ki egy közleményt, ilyen címmel: "Az Együtt-PM tudatos provokációja történt?". Ami számomra igazán jó belőle: "A helyszínen tartózkodó rendőrnek Gulyás azt mondta, nem kíván feljelentést tenni. A DK azonban ezt garázdaságért megteszi, hogy minden részlet tisztázódjék." Hát tisztázódjék a xaros pelus, már ha lehet. Azt is nagyon jónak tartom, hogy Gyurcsány szinte azonnal reagált a dologra, s azonnal elhatárolódott az esettől. Minden esetre kíváncsi vagyok, hogy ki volt a "garázda"? Ha, DK-s nál szakadt el a cérna, akkor az sajos pecsétként ott fog látszani, nem lesz az a folttisztító, ami leszedje:( Sajnálom, nem kellett volna, bármennyire is egyetértek azzal, amit leírtál. Mert azzal meg egyetértek.

    VálaszTörlés
  2. Hmmmmm.Milyen esemény a DK részéről amelyen egy valamire való semény történt Marcikának a hekkelése.Igen én ott voltam,nagy ízgalommal felutaztam Nyíregyházáról Budapestre.Haza fele azon töprengtem,hogy mi volt az esemény föbb mondani valója.Igen rájötem.Szeptember 6.-án folytatjuk.De mit????????????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gönczi uram, feleslegesen utaztál. defetista otthon is lehetsz.

      Törlés
    2. Miért lenék kishítű.Nagyon vártam ezt a napot,hogy végre valami elkezdödik.Igen én szeretnék hini a győzelembe,de úgyanaz történt és uganazt hallom már 4 éve.Konkrétumok elmaradtak,ugyanaz a sablonos szöveg.Nem volt felesleges az utazás.Én akár azonal oda adnám az életemért egy ellenzéki győzelemért.Én nem fotel forradalmár vagyok,mint Te aki defetistának nevez. JOCO

      Törlés
    3. Nekem is volt egy kis hiányérzetem, de szerencsére volt olyan felszólaló, aki ezt az űrt kicsit betöltötte. Jó vendéget hívott a DK!

      Törlés
    4. Jóska, Szigetvári meghekkelte az Együtt-öt, Bajnait a rossz tanácsaival lenullázta, most meg rámegy a DK-ra. Van azért még formáció, amelyben lehet tenni valamit, de a jelek szerint ez nem az Együtt lesz.

      Törlés
    5. Ez még nem a kampány kezdete volt József csak a csapat egyben tartását célzó esemény, egy délután együtt. Nyár van, lazíjjjá Te is egy kicsit!

      Törlés
  3. Jó az írás Gábor. Egyébként a színpad jobb oldalánál a fal mellett csak azt láttuk, hogy átvonulnak a rendőrök, de bizisten, csak a mai klubrádiós hírekben hallottam erről az eseményről. Külömben nekem is dunsztig elegem van a rasszistázásból. Meg ahogy Eörsi Mátyás aatv-beli interjújának a sövegét kiforgatták, és a klubrádió ezzel a kifordítással kapcsolatban még kérdést is intézett a t. hallgatókhoz.

    Mondd csak, mit lehet most már ezután nézni, vagy hallgatni???? Az RTL-t???

    VálaszTörlés
  4. Egyetértek Gábor a leírtakkal. És anélkül, hogy mélyebben belemennék a dolgokba, csak bemásolom ide is azt, amit más oldalon már az üggyel kapcsolatban megjegyeztem:
    Valakiknek, a jobb- és balodalon egyaránt, nagyon csípi a szemét a DK izmosodása. Meg kell hát ragadni minden alkalmat annak bizonyítására, hogy Gyurcsány minden magyarok "ősellensége". Én idesorolom a tegnapi provokációt is. Nem kell itt már a fidesznek semmit sem tenni, szétamortizálja magát az ellenzéki oldal teljesen. Aztán elszámolhat majd minden prominens saját lelkiismeretével a romokon...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért, szerinted a TGM féléknek van lelkiismerete? Kötve hiszem. Egy ideszédült karrierista.

      Törlés
  5. Az egyik, hogy ez a fiamozás elég hányinger, ezért jobb helyen ütnek. Másik, hogy épp Gulyáson számon kérni bármit, miközben tudhatóan elég sok ügyben tette már oda magát, szemben egy bloggerrel, aki jószerivel a fotelben ül, hát, tudod... És egy harmadik: ne rugaszkodjunk messzebb a valóságnál. Mit írt Gulyás a táblára, amire ugrott a DK-s B-közép? "Cigányozás helyett baloldali megoldásokat" Nos, ez tényleg kurvára provokatív, tényleg - csak egy dolog nincs benne, amibe az író kapaszkodik: rasszistázás. Viszont van az írásnak vagy 10 kiló demokratázás, ami annak fényében, ami történt, vicc. Azok után, hogy Gulyást inzultálja a tömeg és nem tarthatja a tábláját, azok után, hogy Setét Jenőéket is inzultálta tudtommal a tömeg, szóval ezek után persze lehet hörögni Gulyásra, csak engem a büdösszájú pistikére emlékeztet ez, aki a suliban a pad alatt vágta a padtársba a körzőt, aztán még ő ment az igazgatóhoz panaszra. Hát így.
    3 perce · Tetszik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ez a fiamozás elég hányinger, ezért jobb helyen ütnek"... :))).

      Törlés
    2. De van! Mert rólam mint DK tagról azt állította GM, hogy cigányozok. Elég egyértelmű egyszerű állítás volt. Sok mindennel lehetne(?) védeni ezt a személyt, de azzal nem, hogy nem sértett meg senkit sem. Lehet megkeresem, hogy adjak neki alkalmat bocsánatot kérni TŐLEM. Mert magamra vettem.

      Tuareg: Nagyon örülök, hogy viszontláttam jó pár gondolatomat, megnyugtat, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy ez kib..szott szemétség volt, és IGAZSÁGTALAN!!!!!

      Törlés
    3. ..én pedig leginkább megfilmesítve, nagyzenekarral játszatnám alá ezt az óriási MISSION-t, ahogy Gyulyás olyan kicsit buzisan finomkodva betipeg -- jajj elnézést, köszönöm, szabadlesz? -- a tömegbe, majd kibontva a "győzelmi zászlót", magasba emeli azt. És amikor el kezdik taszigálni és valaki arcon legyinti hangos sikítozós ripacs hangon adja elő a hattyú halálát. Olyan színészi tehetséggel, hogy akár egy meleg felnőtt film csúcs-anális jeleneténél is első lenne castingon!! Szánalmas figura. (minden tiszteletem a melegeké, negatív értelemben csak a ripacskodó férfiakra használom, az ilyenfajtát ők is kirekesztenék, ha az lenne, de nem tudom, hogy az-e)

      Törlés
    4. Mi van akkor, ha nem is akarták megütni, csak a tábla felé kapott valaki és a lökdösődésben célt tévesztett ?? :)

      Törlés
    5. Nem a tábla szövege magában a probléma, hanem a kontextus. Rosszkor, rossz helyen, szándékosan akarta magára felhívni a figyelmet. Éppenséggel Kunhalmi beszédéről terelte el a figyelmet, amelyben Kunhalmi Budapest legatyásodásáról beszélt.

      Törlés
    6. "Rosszkor, rossz helyen, szándékosan akarta magára felhívni a figyelmet."
      Fáj az igazság, mi? Ha nem tetszik a kép, amit a tükör mutat, ne a tükröt hibáztasd.

      Törlés
    7. A buzizós kollégának csak annyit, hogy ez a normális versus ripacskodó megkülönböztetés éppúgy kirekesztő és kívülről megmondó, ha valóban demokrata tetszene lenni, akkor nem tetszene ilyet gondolni sem, nemhogy leírni. De gondolom magácska fejében épp így létezik jó cigány és rossz cigány és a jóknak - és majd magácskának meg tetszik mondani, ki a jó - jár az üdvözülés és az iskolatej, a rosszak dögöljenek, szóval az ilyen demokrata nem demokrata, csak szólok.

      Csillag Ádám mint oly sok eseményen, ezen is kinn volt, és bizony az önök, DK-sok szájából hangzott el a "meg kell ölni" mondat is Gulyással kapcsolatban, nos, a történet így kerek.

      Ezen kívül pedig: amíg a birkózás megy a magát baloldalinak nevező csoportok között, addig Orbánnak csak hátra kell dőlnie és kérni még egy felest.

      Törlés
    8. Az utolsó mondatodat rossz helyen írtad le, merthát nem a DK ment másnak a tüntetésére szart kavarni nemdebár, hanem épp fordítva... Az egyszempontú látásmód meg arra jó, hogy 100-an elbarkácsoljatok, jó mulatást. Mi meg addig megpróbáljuk Orbánnal szemben fölépíteni az ellenzéket.

      Törlés
  6. Gusztustalan Tuareg uszítása az esettel kapcsolatosan az Együtt-PM ellen...

    https://www.facebook.com/magyarinfo/posts/10152506585173467

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ugyanazt mondja, mint Szigetvári, aki a helyi Együtt-PM-et megkülönbözteti az országostól, nem furcsa? ;)

      Törlés
    2. Szerintem meg a PM gusztustalan, mert annyi gerinc nem volt bennük, hogy ne alkohollal próbálják meg elviselni az összefogást. Nem inni kell, hanem karakánnak lenni. Miért nem merték mondani azt, hogy akkor menjen mindenki egyedül neki a választásnak. Szerintem mínuszból indul az Együtt PM a gerincességi versenyen.

      Törlés
    3. Lássuk csak. A maszop kampányfőnöke kamerák előtt vihogva haverkodik a fidesz kampányfőnökével. Szigetvári bevallja, hogy elfogadta az említett maszopos úr utasítását, hogy fojtsák le a kampányt, ne támadják a fideszes politikusokat (ő mondta ezt egy interjúban, hozzá tartozik még, hogy halálosan rossz tanácsokat adott Bajnainak, és lenullázta őt). Szigetvári jobbkeze egyeztet a provokációról a fényképen. Kérdés?

      Törlés
  7. Gratulálok Gábor az íráshoz, sírva visítottam, röhögtem végig, mert láttam az estet és mert minden szavaddal egyetértek még a vesszőkkel is :-)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is! Ott voltam és tökéletesen egyetértek.

      Törlés
  8. "Hát, van ilyen, állandó alaptalan támadásoknak kitett emberekben föltámadhat az igazságérzet, "
    kivéve ha cigány az illető??? Tuareg neked nem csak a négy kereked hiányik! Miből gondolod, hogy a DK a maszek gondolatfosásodért majd befogad? Mennyi ejtőernyőd van még? Mennyi politikai formációban akarsz még tagságit? Az hogy ebben az országban csak a korrupcióval, csak a gazdasági és szociális problémákkal nem foglalkozik se a parlamenti, sem pedig az azon kívüli pártok többek között annak is köszönhető, hogy minden politikai kutya sáros és jobb nekik a demokrata,buzi, zsidó, cigány performanszokon rúgóztatni a tudatlanokat (még ha iskolázott is!!!) társadalmi kérdésekben igenis tudatlanokat! Nincs új a nap alatt! Mindig az kiabál a leghangosabban akinél ég a ház! A legvalószínűbb, hogy a DK-s tábor adja a Jobbik szavazók legnagyobb hányadát! Amíg nincs meg a saját bázisuk, addig is az egyetlen nekik elfogadható bagázs a Jobbik! Mert ugye Fideszre, MSZP-re, LMP-re nem szavaznak, DK-ra nem nindig tudtak eddig! Nem kell mosdatást végezni, előbb saját fogmosással kell kezdeni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. erik tamoky@ Felébredtél vagy még tovább álmodod a baromságaidat?????????

      Törlés
    2. erik, ritkán látni ily rövid terjedelembe zsúfolva ennyi ostobaságot... :)))

      Törlés
    3. erik tamoky: Komolyan átgondoltad amit ide leírtál?

      Törlés

      Törlés
    4. Na, de Erik, mi ez az ökörség?

      Törlés
  9. Gábor fiam! Seggfej vagy! És az a párt, amelyik egy rasszista obsitos rendőrt jelöl, az is rasszista (és szart se ér, hogy ugatja a demokráciát).
    (Egyébként sajnálom -bár jobb idejében megtudni-, mert ha még Bajnaiék is beállnak erre vonalra, tényleg nem lesz kire szavazni. Tényleg! Nem lett volna egyszerűbb testületileg belépni az mszp-vel együtt a fideszbe, vagy a jobbikba?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Spenót@ Látom bírod a zöldségeket, de kár leírni, éretlen a szöveg veled együtt!!!!!!!

      Törlés
    2. Igazad van Spenót, ha rasszistát támogat, de erről szó sincs! Ne erőltesd össze magad!

      Törlés
  10. Jó napot Gábor! A helyszínen voltunk egy jó páran, hallgattuk a DK elnökének a beszédét, semmit nem lehetett látni az incidensből. Békés volt végig a tüntetés. Leszámítva azt, hogy egy pár roma/cigány emberke táblát tartott maga előtt, amivel ekézte az jelenlévő DK-s tömeget. Nem volt ordibálás, amerre vonultak szét nyílt a tömeg előttük és békében eljutottak a színpad másik oldalára. Nem hiszem, hogy nem szándékos volt a hergelés. Lehet elhangzott egy-két olyan szó is a sértett szájából ami már kiverte a biztosítékot a jelenlevőknél. Csak egy kérdésem lenne azokhoz, akiknek nem tetszik az írás. Miért nem tett feljelentést a Krétakör vezetője azok ellen akik bántalmazták? Valami nem igazán gömbölyű ebben az előadásban.

    VálaszTörlés
  11. ezt nem fogod cask igy lenezoen kimagyarazni lehet kisfiamozni a korodnal fogva de az nem jogosit fel arra hogy elvedd masok szolas szabadsagat egy fulessel es meg szerencseje van hogy ennyivel meg uszta!!???mi ez?????????? meg ertem hogy nagy a feszultseg de azert ne essunk mar tulzasokba cask azert mert kellenek a facebook lajkok es megosztasok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Julianna, éppenséggel mások szólás- és véleményszabadságát korlátozta a provokátor azzal, hogy Kunhalminak a budapesti szociális helyzetet ecsetelő beszéde közben önmagára terelte a televíziósok figyelmét, ezzel lehetetlenné téve, hogy a szélesebb közvélemény értesüljön a beszéd tartalmáról.

      Törlés
    2. Olvass figyelmesebben, kedves Julianna, ugyanis Gábor helytelenítette a pofont. A további igazságok kimondása pedig üdvözlendő.

      Törlés
  12. Ilyen még egy komolyan szoci tüntetésen sem fordult elő anno...elég ciki. Nem véletlen határolódott el Gyurcsány is villámsebesen a dologtól. Provokáció persze, na és? Ha tojnak rá a picit hiperaktív aktivisták akkor most nem erről szólna minden híradás, hanem arról amiről kellett volna. Ami átjön az embereknek az egy marakodó gyűlölködő ellenzéki csapatok katyvasza. A Fidesz meg röhög a markában, Ja amúgy 2 ezer emberrel nehéz lesz forradalmat csinálni pláne ha ezekkel a kis incidensekkel elriadnak a kevésbé radikálisok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ami átjön az embereknek az egy marakodó gyűlölködő ellenzéki csapatok katyvasza." - Igen, ez volt a provokáció egyik célja!

      Törlés
  13. A hozzászólásokból látszik, hogy a "Hegylakó"-effektust a bal oldalon egyesek nehezen viselik el.
    Jól látható, hogy hosszabb távon a három demokratikus ellenzékből csak egy maradhat, az Orbáni választási rendszer miatt. Gulyás részéről ez egy provokáció volt, mivel a transzparense azt sugallhatta, hogy a rendezvény résztvevői rasszisták. Egyébként mi alapon követeli ez a krétakori, hogy több bal oldali értéket? A DK szimpatizánsai között vannak konzervatívok is, mivel ez egy szabad elvű párt.
    Egyébként nyugodtan lehet feszegetni még ezt a témát, de az etnikai-feszültség nő és nő.
    Jelenleg csak két párt nyújt erre megoldást és abból is az egyik nem éppen békés.
    A többi párt meg csak dumál... Díszjogvédők! (csak hogy plagizáljak egyet) :)

    VálaszTörlés
  14. És ha mindez nem ebben a lekezelő, pökhendien kioktató, pocskondiázó stílusban íródik, akkor elmarad a szerző orgazmusa?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt látjuk éppen a napokban, és ez a provokáció a csúcspont, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a féltudású liberális elit húsz éve le-, és hülyének nézi őket, miközben építeni nem, csak rombolni tud. Most felismerték, hogy nem kell ezekre hallgatni, és mérgesek. És elegük van abból is, hogy provokálják, leszólják, pocskondiázzák őket, viszont elvárják, hogy úgy viselkedjenek, mint egy angol lord (nem mellesleg, olykor a Lordok Házában is előfordul csetepaté).

      Törlés
  15. "És ha mindez nem ebben a lekezelő, pökhendien kioktató, pocskondiázó stílusban íródik, akkor elmarad a szerző orgazmusa?"
    Nem, akkor csak az üres lap marad. Mennyivel jobb lett volna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked! Ha nem olvasod el, akkor is ugyanerre az eredményre jutsz.

      Törlés
  16. Mi is ott voltunk, elég közel, és láttuk, lefényképeztük azokat a táblákat! Sokáig csak feltartották, mindenki olvashatta, senkit nem érdekelt! Viszont, akárhányszor nézem végig a képeket, nem látok piros pólós fiatalembert!!! (Az arcukat is eltakarta a "transzparens")

    VálaszTörlés
  17. Magam is kint voltam a rendezvényen. Érdekes módon semmit sem érzékeltem az incidensből. Gulyás Márton ritka nagy ostobaságot csinált. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy egy tapasztalatlan, meggondolatlan civil, aki egy jogvédő vehemenciájával rondít bele olyan dolgokba, amibe nem kellene.
    Nem értem, miért nem emelte magasba a tábláját a rendezvény megkezdése előtt, miért rejtegette. Amennyiben civilként vett részt a rendezvényen, akkor bátran megtehette volna. Lehet, hogy páran duzzogtak volna - a DK soraiban is van fanatikus - de feltehetően nem érte volna atrocitás. De nem ezt tette. Sunyi módon csak egy adott pillanatban állt elő a mondandójával. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy provokálni akart volna. Egyszerűen csak elementáris hülyeséget csinált.

    Egészen más a helyzet, ha az Együtt tudtával és felhatalmazásával ment oda. Akkor ez viszont igen rossz üzenet és Szigetváritól egy igen övön aluli ütés. Ha az Együttnek ebben a kérdésben mondandója van, akkor miért nem kért felszólalási lehetőséget a rendezvényen? Az MSZP is képviselte magát Kunhalmi személyében.
    Na szóval egy így nagyon nincs rendben.

    Azzal meg tökéletesen egyetértek, hogy rasszistákat valóban a Jobbik és a velük összeborulók között kellene keresnie. Kötve hiszem, hogy ott megmert volna szólalni. Szinte biztos, hogy kórházba juttatták volna.

    VálaszTörlés
  18. Ahogy Gréczy Zsolt is írta a Hírhatáron, ideje lenne foglalkozni azzal a ténnyel, hogyan oldjuk meg azt a konfliktust mikor romák és nem romák bizony nem tudnak együtt élni.
    Az ilyen Gulyás Pörformanszok csak sz*rkavarásnak jók.

    VálaszTörlés