2014. június 2., hétfő

Önkormányzati Levelek - Harcra föl!

Kedves Olvasóim! Új témakört kezdek, hisz nagyjából 4 hónap múlva önkormányzati választás lesz az Országban és magam is elindulok mint a Nyolcker független polgármesterjelöltje. Tudjátok ki vagyok, milyen út áll mögöttem és merre megyek. No pasaran.




Kezelhetném ezt persze józsefvárosi belügyként, egyfajta közösségi magánügyemként, de nem így döntöttem. Ami tapasztalatokat szereztem az idők és a politikai csaták során, az másoknak is hasznos lehet. Remélem minél több független, DK-s, és Együtt 2014-es polgármester-jelölt lesz országszerte, számomra ez jelenti a jövő garanciáját a politika helyi szintjének megújulásához. Nekik akarok segítséget nyújtani azzal, hogy sok írásban végigmondom mindazt, amit fontosnak gondolok a települések problémáiról, azok megoldási lehetőségeiről, arról, amit önkormányzati politikának hívnak. Nem általánosságban fogok beszélni, a Nyolcker lesz a témám, hisz személyes sorsom és terveim kapcsán jobban megérthetővé válnak majd az általános elvek és teendők is, mintha azokat száraz tanulmányokba foglalnám.

Lesznek persze olyan részek is, amelyek annyira speciálisan kerületi problémákról íródnak, hogy annak sok hasznát máshol nem látjátok, de soha nem tudni, hogy egy ismerethalmaz mikor használható kellő átszabással másra is, mint amire célzottan készült. Szóval az Önkormányzati Levelek innentől elindul, használjátok bátran, nincs szerzői jog. Amiket elmondok, azok minden 10 ezer főnél nagyobb településen hasznosak lehetnek, annál kisebb méretben mind a települések szociológiai viszonyai, mind politikai és közigazgatási szerkezete olyannyira más, hogy arról abban a körben jártas önkormányzati politikusnak kéne írnia. Most mondom, ha van ilyen ember, és hajlandó is vállalni a nagyközönség nyilvánosságát, akkor csak jelezzen, mert önálló rovatot nyitok Számára a Blogon. Szóval az én tanácsaim városi tanácsok, ahhoz értek, arról írok.


Kezdjük az önkormányzat hatalmi fölépítésénél. Három hatalmi tényező működik együttműködésre ítélve: a Polgármester, a Képviselőtestület és a Jegyző. Nagyjából helyes azt mondani, hogy a Polgármester a helyi Kormányfő, a Képviselőtestület a helyi Parlament, a Jegyző egyszerre Kancelláriaminiszter és elsőfokú Bíró. E három hatalmi tényező egymáshoz képesti erejét a törvények az idők folyamán sokszor változtatták. Kezdetben a Képviselőtestület volt az úr, de napjainkhoz közeledve sok apró lépésben mostanra a Polgármester az, aki igazán meg tudja határozni a helyi politika lényegét. Közvetlen választása nagy lakossági támogatást nyújt, és az Alpolgármesterek és a Jegyző kiválasztásában betöltött kulcsszerepe, valamint általános aláírói, képviseleti és munkáltatói joga a többi hatalmi ág fölé emeli. Személyfüggő persze, egy tökös, céljaival tisztában levő és kellő tudással fölvértezett Polgármester akaratának teljesülését csak lassítani lehet, de megakadályozni még Képviselőtestületi ellenállással sem.


Az Önkormányzati Képviselő önmagában nem rendelkezik hatalommal, ám szerepe mégiscsak fontos. Gyökeresen más szerepet játszanak akkor, ha a Képviselőtestület többségét alkotják valamilyen pártformációban, frakcióba szervezetten, vagy pedig ellenzékiként dolgoznak. A jó Polgármester az Őt támogató többségi frakcióval munkamegosztást alakít ki, a legtehetségesebb embereket kiemeli Alpolgármesterré, és valós hatásköröket és önálló feladatokat bíz rájuk. Cserébe az egyes többségi önkormányzati képviselők nem kezdenek el kavarni, egyéni érdekeket képviselni, hanem elfogadják alapvetésként, hogy a város egyszemélyi vezetője a Polgármester. A jól működő településeken a többségek így dolgoznak. Az ellenzéki oldalon gyökeresen más a Képviselő feladata. Egyfajta oknyomozóvá kell válnia, aki vadászik a visszaélésekre, és ehhez a törvények kellő jogköröket biztosítanak Neki. Minden hatalom hajlamos az elkurvulásra, az ellenzéki képviselők, és a minél tökösebb ellenzéki képviselők éppoly fontosak a város harmonikus fejlődéshez, mint a többségi társaik.


Onnan látható, hogy egy Polgármester és annak képviselőtestületi többsége a várost képviseli-e, vagy pedig szervezett. csoportos önérdeket, akár az Őket támogató Pártét, akár csak a saját magukét, hogy mennyire engedi torzítatlanul érvényesülni az ellenzéki képviselői jogosítványokat. A tisztakezű Polgármester abszolút érdekelt abban, hogy az Ellenzéki Képviselők minél szabadabban végezhessék a dolgukat. Ha ugyanis visszaéléseket tárnak föl, akár hivatali, intézményi, de akár többségi képviselői szinten, azzal a Polgármester munkáját segítik: segítenek tisztántartani a helyi politikát. Amelyik többség elszívja a levegőt az Ellenzékiek elől, akár adminisztratív játszmákkal, akár azzal, hogy a helyi sajtóban cenzúra alatt tartja Őket, az a többség korrupt és önérdekű. Ezt látjuk a Narancs önkormányzatok szinte mindegyikében, pusztán abból, ahogy az Ellenzéket kezelik nyilvánvaló is a valós motivációjuk.


A Jegyző egy érdekes figura. Egyfajta szorgos hangya, aki közvetlenül irányítja a Polgármester általános akaratának megfelelően a Hivatalt, és ugyanakkor törvényességi felügyeletet lát el az önkormányzat egészének működésére. Hatósági jogköreinek nagy részét a kormányhivatalok elvitték, de attól még a hétköznapok során rengeteg olyan történés van, amiben egy jó Jegyző a dolgokat előreviheti, egy rossz meg eltérítheti a döntéshozók akaratát egészen furcsa irányokba is. Kulcsfontosságú változás volt a törvényi háttérben, hogy a Jegyző kinevezését a törvények a Képviselőtestülettől áttették a Polgármester hatáskörébe. Innentől egy város második számú egyszemélyi hatalommal fölruházott vezetője a Jegyző lett, és szükségszerűen a Polgármester jobbkeze. Nos, ennyit a legfontosabb önkormányzati szereplőkről.

Folytatás holnap.



48 megjegyzés:

  1. Gábor! Ebben az írásban megint egy grandiózus ötlet van! Igen, meg kell osztani a jó tapasztalatot, illetve, aki még pontosan nem tudja,hogy mi is az a polgármesterség (?) annak nagy segítség!
    Jó, hogy úgy döntöttél, hogy függetlenként indulsz a DK és az Együtt-PM támogatásával. Remélem sikerrel. Mindenkinek így kellene felépítenie magát, ha pályázik valamilyen posztra. Itt Sopronban még keressük a polgármestert, meg a képv. jelölteket. Örülök és gratulálok a munkádhoz. Remek ember vagy!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rebeka, nem a DK meg az Együtt támogatásával, ezügyben még semilyen megbeszélés nem volt, egy biztos: én elindulok a saját civil csapataimmal, a többi a jövő zenéje :)

      Törlés
  2. Hajrá Gábor!! Szorítunk neked.

    VálaszTörlés
  3. A profik útját járod Gábor. A végeredményen is meg kell ennek mutatkoznia. Örülnék, ha a nyóckernek korrekt hozzáértő vezetése lenne, ugyanis van itt érdekeltségem.

    VálaszTörlés
  4. Fábján-Nagy Zoltán2014. június 2. 7:23

    Remek írás volt ez is. Sok sikert az őszi választásokhoz

    VálaszTörlés
  5. Gábor, ez az írásod most a Mokka adása után született? Ugyanis a kis Kocsist ott láttam villogni, de sajnos figyelni még nem tudtam rá, éberség hiányában, meg egyébként sem...ha igen, gyorsan vág az eszed, de ezt eddig is tudtam, de, hogy ennyire!? Szerintem ott lenne a helyed! Tűz és víz vagytok. Sok sikert, én Neked drukkolok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nincs is tévém már jó régóta :D Ezt két éve döntöttem el, dolgoztam rajta sokat azóta, most csak konkretizáltam. :)

      Törlés
    2. Az esze gyorsan vág és mint a beretva! Oda való, szükség van rá! Hajrá Gábor!!!

      Törlés
  6. Gábor nagyon sok sikert kívánok az indulásodhoz. Teljes szívemmel támogatlak és úgy fogok neked drukkolni mintha én magam indultam volna. Én abban bízom hogy nyerni fogsz !!!

    VálaszTörlés
  7. Gábor nagyon drukkolok Neked. Szerintem sikerülni fog, hiszen nagyon sok ismerősöd van megismerhették jellemedet, igazságérzetedet és h i t e l e s s é g e d e t! Ha módom lesz (addigra talán túl leszek azon, amit, senkinek nem kívánok) elmegyek Neked segíteni a kitelepüléseken. :-) Sok sikert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gábor jó döntés, remélem sikerül a DK támogatását is megnyerni.
      Minden esetre én drukkolok Neked:)

      Törlés
  8. Örülök hogy elindulsz mint független. Szurkolok és tudom sikerülni fog! :)

    VálaszTörlés
  9. Ha jól látom, akkor te most ráhajtottál a DK szavazó szavazóbázisára! Ez nem túl elegáns dolog! Miért akarod megszivatni a DK-t? Az új választási törvénnyel minden pártnak érdeke, hogy egyéni polgármester jelöltet állítson mert aztok lesznek a közgyűlés jelöltjei. Most azzal, hogy pár száz szavazatot elviszel mint független, rendesen beleköosz a levesükbe! A Fideszt és az Együttet erősíted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hiteles,mindkét formáció támogatni fogja!

      Törlés
    2. Névtelen, kicsit olvasgass vissza pár, aztán térj Magadhoz, hogy kinek van a kerületben szavazóbázisa és mióta... Majd nyilván tárgyalunk a többi erővel, mikor eljön az ideje.

      Törlés
    3. Olvasgass, Névtelen...

      http://tuholepafarao.blog.hu/2012/10/26/98_varosalom01

      Törlés
    4. Ezt szeretem! Mikor valki a saját állítását egy korábbi saját állításával igazolja! :-)
      Elolvastam! A baloldalnak vannnak szavazói és azt most te az eddigi 3 helyett 4 részre akarod megosztani. Azt tudjuk, hogy senkinek se lesz érdeke megállapodni egy függetlennel.

      Törlés
    5. Ki tudja, tán Te, Névtelen? Vagy mivel többesszámot használsz, akkor a Névtelenek? Vicces vagy :)))

      Törlés
    6. "Szeretem", "Elolvastam" Melyik neked a többesszám? :-)

      Törlés
    7. Hajjaj, már saját beírásaid értésében is segítségre szorulsz... Parancsolj: "Azt tudjuk, hogy senkinek se lesz érdeke megállapodni egy függetlennel."

      Törlés
    8. Itt rád gondoltam mert korábban te is irtad, hogy tanulmányoztad az új megagenya választójogi törvényt amely arról szól, hogy ne legyen értelme a pártoknak közös polgármesterjelöltet állítani. Gondoltam mi ketten biztosan tudjuk, meg aztán van még pár ezer aki ezt így gondolja.

      Törlés
    9. Háthogyne, akkor márcsak azt az írásomat is újra kéne olvasnod kedves Névtelen, ugyanis épp az ellenkezője, amit Te gondolsz arról, mint amit én. Meg még pár politikai elemző, mondjuk a Török Gábor.

      Törlés
    10. Ha független közös jelölteket indítanának a pártok akkor tutira nem jutnak be a közgyűlésbe, ami majdnem olyan fontos mint a polgármesterség!

      Törlés
    11. Párt által támogatott független jelölt pártjelöltnek minősül jogi szempontból, csak a választóknál nem, pláne ha a független közismert ezen mivoltáról...

      Törlés
  10. Gábor már többször leírtam,tökös pasi vagy.Nagyon sok sikert kívánok neked,abban nincsenek kétségeim,hogy sok nyóckerest magad mellé tudsz állitani korrektségeddel,hozzáértéseddel.Menni fog ez,én minden esetre egy kalappal kívánok neked. :-D

    VálaszTörlés
  11. Gábor! Nem tudom olvasod e a kommenteket,néhány észrevétel:Írásod nagyon jó.A független jelölt címet nagyon lejáratták.A legutóbbi önkormányzati választáson rengetegen idultak ezen címszó alatt.Megválasztásuk után derült ki hogy a kormány feltétel nélküli kiszolgálói. Az un. helyi ujságok a hatalmat népszerűsítik.Sok ember úgyvéli hogy egy ellenzéki polgi kevesebbet tehet az adott közösségért.
    Sok "ellenzéki" politikus úgy tűnik eladta magát,elqrvult. Városi szinten majd előszedi a hatalom egyes jelöltek magánéletét.Nem lenne szabad belemenni a magyarázkodásba lásd:Molnár-ügy. Miért nem követelik a vezérek vagyon-gyarapodásának vizsgálatát? Talán mindenki sáros?

    VálaszTörlés
  12. Örömmel olvastam elhatározásodat. Nehéz időszakban a fidesz karakter gyilkos módszereit ismerve nem számíthatsz semmi jóra . Persze ugyan ez vonatkozik minden ellenzéki indulóra. Krivánom, hogy terveid, elképzeléseid valóra váljanak.

    VálaszTörlés
  13. Gabi milyen szavazótáborod van neked?:) Szondával mérettél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A választáson pont kiderül, arra való, nem? :)

      Törlés
    2. Akkor már késő! Szerintem, ha ügyesen kampányolsz akkor akár 230-an is szavazhatnak rád! És akkor vidáman elénekelheted, hogy "220 felett ..."

      Törlés
    3. Ennek a számnak nagyjából a háromszorosa a józsefvárosi mindennapi olvasóközönségem... Szerinted Ők kit fognak segíteni, és nemcsak szavazóként? ;)

      Törlés
    4. Szerintem a DK jelöltjét! Én se láttam még hogy lenne már nekik, de van még idő, biztos lesz nekik saját!

      Törlés
    5. Júni 20-ig kiderül, ha meg nem akkor hó végéig biztosan.

      Törlés
  14. Szerintem tárgyalni kéne a DK-val és az Együtt-PM-el a támogatásról hiszen nem lenne jó ha megoszlanának három felé a szavazatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek is előbb utóbb megtörténnek majd. :)

      Törlés
  15. Most sajnos a pár helyi, Névtelenségbe burkolódzó pártmegélhetésit itt kell hagynom, ugyanis dolgom van, de csak írogassatok, szórakoztat, és nemcsak engem, köszönöm :)

    VálaszTörlés
  16. Függetlenként indul, és a DK értékrendjével szimpatizál. Elmondta többször is.
    Névtelen 2014. június 2. 9:39!!!
    Aki ismeri, már pedig helyben elég sokan, az tudja, hogy kizárt dolog, hogy ő az " a lejáratott nevű, kormányt feltétlenül kiszolgáló független jelölt" lenne. Elég ostoba megnyilvánulás ez. Ha ismered azért, ha meg nem, tájékozatlanságod miatt azért. Természetes, hogy jönnek a negatív beszólások. Várható volt. (minél több, annál biztosabb, hogy jó úton jársz.. ;) ) Van akinek NEM ÉRDEKE hogy végre valahára Józsefvárosban REND legyen. sverde

    VálaszTörlés
  17. Egész jó önkormányzati példaképeket választottál, bár azzal a jegyző asszonnyal nem szívesen vagyok még egy oldalon sem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne higgy a Fidesz propagandának Xantus ügyében...

      Azt meg gondoltam, hogy tecceni fog a többi kép. :)))

      Törlés
  18. Én is voltam "Névtelen" addig, amíg nem tudtam leírni /azaz beregisztrálni/ a nevem. mióta ezt a problémát megoldottam, nem bújok a névtelenség álarca mögé.

    Ha ott élnék, én is támogatnálak, Gábor! így csak biztatlak, hogy csináld, de JÓL CSINÁLD. Azoknak a "Névteleneknek" pedig azt ajánlom, ha bajuk van, mondják el NYÍLTAN, nem az ismeretlenség homályába bújva. Ha már bújni szeretnének, erre sokkal jobb ötletem van, hová...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz Szilárdbá' :))) Ezek a Névtelenek meg nem technikai okok miatt azok többnyire. ;)

      Törlés
  19. Amit tudunk:
    Gábor régóta dolgozott azon, hogy jelölt lehessen.
    Dolgozik azon, hogy minél több támogatója legyen.
    Ha közösségek támogatni akarják, megbeszélésre --elvei betartása mellett--rendelkezésükre fog állni.
    Szerintem mindenkinek így kellene csinálni.

    Hajrá Tuareg!
    Jöjjenek a levelek is! Sokakra ráfér a szelleme is.

    VálaszTörlés