2014. július 19., szombat

A cigánykérdés megoldása

Jó kis cím, lehet rajta rasszistázni, pedighát van cigánykérdés és van annak megoldása is, és mivel rémegyszerű, és mivel láthatóan nem jön rá senki, ezért megírom én. Oly egyszerű, hogy elfér egy cikkben, nosza.




Magam vezettem azt a modellkísérletet, amely a Nyolckerben épp a cigányság integrációját tűzte ki célként. Sehol máshol ilyet nem csináltak, de nálunk olyannyira sikeres lett pár hónapon belül, hogy végülis épp ezen rúgtuk össze a port Kocsis Máté polgármesterrel. Ő föl akarta számolni, és én nem hagytam, azóta harcolunk egymással, és a kerület jövőjét harcunk eredménye fogja végül meghatározni. Ugyanis épp az általam vezetett modellprogram mutatta meg, hogy mily könnyű is a cigányság felzárkóztatása, ha van hozzá politikai akarat, bátorság és őszinteség. Bele is vágok: létrehoztam egy 120 dolgozót - valódi munkahely, nem közmunka - alkalmazó intézményt, a neve: Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat, a továbbiakban JVSZ-nek nevezem. Minden olyan önkormányzati funkciót beleraktam, ami viszonylag képzetlenebb munkaerőt - a cigányság ilyen - igényel. Közterületi őrzésvédés, takarítás, út-, és parkkarbantartás, kertészet, hajléktalan reintegráció, Teleki téri piacüzemeltetés. Rendelkezésemre állt 400 millió forint éves költségvetés, és szabad kéz. Kocsis Máté pedig megtette, hogy ezekben a feladatokban a közbeszerzéses Fideszcégeket kirúgta, így a továbbiakban a Nyolcker saját munkaerejével kezdtük el a közfeladatok végzését. 


A kerület lakosságának nagyjából negyede cigány: 80 ezerből 20 ezren. Én a JVSZ-ben ennél jobb arányokat tűztem ki: a 120 alkalmazottból minimum egyharmadnak cigánynak kellett lennie, a biztonsági alakulatnál - ez volt a Jófiúk Szolgálat - pedig az aránynak el kellett érni az 50%-ot. A tervem egyszerű volt: kialakítok a kerületi cigányságon belül egy Kolóniát, olyan önkormányzati alkalmazottak összetartó csapatát, akik képesek meghatározni a szegényebb rétegek - köztük evidensen a legsúlyosabb helyzetben lévő cigányság - közmorálját. Ez volt a JVSZ célja is: a Kolónia Program végigvitele. A cigányság családi alapon szerveződik az egyes családok között sok rokoni kereszthíddal. Mikor szervezett bűnözést építenek, ezt használják ki, én pedig ugyanerre építettem a Kolónia Programot: megtalálni azokat a cigánycsaládokat, akik eleve tekintéllyel rendelkeznek, és vezető beosztásokba hozni, közvetlen alárendeltségembe, igazgatóhelyettesi pozícióba a legmeghatározóbb embereiket. Római példával: a paterfamiliást behozni a rendszerbe és érdekeltté tenni, hogy a kerület közrendjét tekintse céljának és a jót sugározza ki ellennyomatékként a rossz beszivárgásával szemben.


Kockázatos játszma persze, hisz a főrosszak is bekerülhetnek így, kaptam is a támadásokat dögivel, de bekockáztattam és gyorsan nyertem. Néhány vezető családot kiemeltem, a családfőt igazgatóhelyettessé tettem, az általa javasolt embereket vettem föl elsősorban, és nagy mozgásteret biztosítottam a számukra. És Ők a bizalmamat meg is hálálták, pár hónapon belül eltűntek a kerületből a kátyúk, megszűnt az illegális szemétlerakás, működtek a közterületek, cigicsikk sem volt az utcán, és a kerületi hajléktalanok is visszatértek a munka és az élet világába. És elkezdett a drog és a prostitúció kiszorulni a kerületből. Az általam megteremtett Kolónia tette a dolgát: a cigányságban menőbb dolog lett a JVSZ-ben dolgozni, mint a drogkereskedőknek, és menőbb volt a jót fönntartani, mint a rosszat követni példaként. Tulajdonképpen sokkal gyorsabban történt minden pozitív változás, mint az a terveimben szerepelt, és a kerületi cigányság bűnözésbe vitele szinte eltűnt. Sorban álltak a keményfiúk, hogy a JVSZ-nél dolgozhassanak, a sikk a nagy fekete szolgálati dzsippjeinkre kerülés, nem pedig az utcán kapucniban csencselés lett.


Én konkrétan beleszerettem a cigányaimba - hejjj, megint milyen csúnya kifejezés, csakhát Ők is ezt mondták magukra - és abszolút megbízhattam bennük. Olyan tempót diktáltak, amit a fehérek többsége sem bírt: havi 300 óra szolgálati idő az nagyon durva, de nem lehetett Őket leállítani, és nem is akartam. Egyszerűen 4 hónappal azután, hogy az első aláírást megtettem az akkor még csak papíron létező intézmény alapításával kapcsolatban, rend lett a kerületben, éspedig nem az elnyomottság erőszakos rendje, hanem a felfelé jövő lecsúszottak bizakodó rendje. A cigány közösség rendben tartotta saját magát, és büszke volt, hogy rájuk van bízva a kerület legfontosabb feladatrendszere. Tulajdonképpen a Kolónia Program saját sikerességébe bukott bele: annyira gyorsan és jól működött a rendszer, hogy kiderült: a korábbi közbeszerzéses Fideszcégek szarul és drágán dolgoztak. És mivel volt még közfeladat dögivel, így természetes volt, hogy azokat is a Kolónia Programba visszük. Építés, felújítás, lakáskarbantartás, intézményi védelem, tömegkultúra, és tömegsport, ésatöbbi, és ezeknek az átvétele ismét csak újabb profin és olcsón működő alrendszereket hoz létre. És persze ami a leglényegesebb: újabb munkahelyeket teremt a kerületieknek, így tovább növekszik a Kolónia mérete és ezzel társadalmi kisugárzása. 


Na, itt fogyott el Kocsis Máté szuflája: olyan szintű érdeksérelmet okoztam a Fidesznyik cégeknek, és a kerületi drogkereskedelemnek, hogy rámküldték a fél magyar rendőrséget. De ezek már megírt esetek, lemondásommal háláltam meg Kocsis árulását, ugyanis így meg tudtam akadályozni, hogy a már létező rendszert azonnal fölszámolják. Azóta is működik a JVSZ, bár annak alapelveiből a Kolóniaképzés, a cigányság fölemelése kikerült, szóval igazából már csak a neve ugyanaz, de eredeti feladatát nem látja el. Naszóval, rémegyszerű a cigánykérdés megoldása. Föl kell mondani az önkormányzatokban a közbeszerzéseket, mert azok tudatosan drágák és pocsékak, ráadásul cigány munkaerőt szinte kizárólag feketemunkával, rabszolgaság szinten alkalmaznak. A fölmondott közbeszerzések hatalmas pénzeket szabadítanak föl, ezeket maradék nélkül át kell csoportosítani sajáterős működésre önkormányzati intézmények formájában. Pozitív diszkriminációt kell alkalmazni, nagyobb részarányban bevonni a cigányságot a munkavállalók közé, mint amennyien a településen vannak. Kolóniát kell építeni, vezető pozíciókba emelni a legbefolyásosabb cigányokat, és egyszerre minden az ölünkbe hull: lesz rengeteg állás, elégedett cigány közösség, mely önmagát tisztítja meg a bűnöző elemektől, és a Város is tökrendben lesz.


Szóval mint mondtam, rémegyszerű ám ez. Kipróbáltam terepen, gyakorlatban, tökéletes megoldás. Mi is az akadálya, hogy megvalósuljon? Ugyanaz, mint mindennek: a pártfinanszírozás, a korrupció és a pártok közötti keresztmutyi. Nem hajlandók kidobni a közbeszerzéses cégeket, mert onnan töltik föl a pártkasszákat. Ha egy párt valóban fölvállalja a cigányság helyzetének javítását, akkor nem szabad kompromisszumot kötnie a közbeszerzések kérdésében: mindet ki kell pusztítani, hogy minél több pénz maradjon a kasszában sajáterős feladatvégzésre, mert akkor lehet komoly foglalkoztatási és integrációs programokat csinálni. Szóval a létező önkormányzatokban összeszövődött pártok az egyes számú ellenség, és a másik pedig a cigánypolitikusok, meg a hozzájuk szövődött "jogvédők". Ha az ember vezető pozíciókba cigányokat vesz föl, akkor az Ő tekintélyük a cigányságon belül gyorsan fölül fogja múlni a cigánypolitikusokét. És akkor a kutyát nem fogja érdekelni, hogy épp miről hadoválnak, mert a valós cigányságra már semmiféle befolyásuk nem lesz, és akkor biz eltűnik gyorsan a megélhetésük. Úgyhogy a valóság az, hogy a cigánypolitikusok, és a "jogvédőik" a mostani eszement viszonyok fönntartásában érdekeltek. Nos ennyi, nem kell túlragozni, itt a kipróbált recept, azonnali gyógyító hatással bír, épp csak dönteni kell hozzá, és fölvállalni a vele járó konfliktusokat. Én fölvállaltam, kicsináltak ezért, de ha sokan vállalják föl, pláne ha egy párt vállalja föl, akkor bizony sikerre ítélt dolog, és a cigánykérdés gyorsan megoldható, és közmegelégedésre.

Tessenek megcsinálni.

10 megjegyzés:

  1. Tegnap megnztem Bogdánt - cigány ember - Cserdiből. Ő Ember a javából, most is kűzd! De most már azért, hogy adományokat tudjanak vinni máshová. Megható volt számomra. Nyilván (Ő is mondta) nem lehet ua. a sémát más helységekre ráhúzni, emberek kellenek sok-sok elkötelezett dolgozni akaró vezető a helyen, szinte mindenkivel beszélni, s doloznak! Itt a Jóvárosi fiúk példa, ezeket a tapasztalatokat kéne "összegyúrni! s szétszálazni, a különféle helyiségek problémáira, s türelmes (hosszú) munkával, eredményt, igazi jó eredményt lehet elértni. Ezen kéne dolgozni. Ebben benne van a szocializálódásuk, a munka iránti vágyuk, sőt a karitatívitás is! Ezek nagy dolgok!!!!

    VálaszTörlés
  2. Ideje, hogy POLGÁRMESTER legyen belőled! :-)

    VálaszTörlés
  3. Hát ilyen ember vagy te Tuareg.tudom ezeket,hiszen már olvastam párszor.Ezt kéne megértenie DK-nak is.Láthatja Cserdit is,nem "csak" téged.Hajrá DK.Hajrá Cigányok,Hajrá Tuareg !

    VálaszTörlés
  4. nem lehetséges hogy Kocsis Máté sem önszántából szállt szembe Veled? Lehet hogy szóltak neki, hogy nem lesz ez így már jó?

    VálaszTörlés
  5. Ugyanezt mondom (igaz, én csak mondom, nem csinálom – más területen dolgozom). Az ún. cigánykérdés (mert igenis van, sőt nem is kérdés, hanem súlyos gond, társadalmi probléma!), amit körülírhatunk úgy is, hogy a hátrányos társdalmi helyzetű, avagy dezintegrált, avagy perifériára szorult (stb. stb.) csoportok problémájának megoldása valójában viszonylag gyorsan és hatékonyan megoldható... lenne. Csak hát hiányzik hozzá a politikai akarat. Poltikai és társdalmi vezetőink álszent módon hazudoznak, miszerint ők arra törekednének, hogy a problémát megoldják – valójában nem hogy nem tesznek érte semmit, de jellemzően még fokozzák is tevékenységükkel, gyakorlatukkal a probléma súlyosságát. Elismerésem "Tuaregnek" – és mély megvetésem politikusaink (mind: jobb és bal, konzervatív és ún. liberális – egykutyák mind) irányában!

    VálaszTörlés
  6. Igen teljesen igaz! Minden településen ki lehetne dolgozni a személyre szabott programokat. Így ha értékes, megbecsült emberek lesznek akkor már oda fognak figyelni társaikra. Segítik felszámolni a településen a "cigány bűnözés" fogalmát. Jó példa rá a Jóvárosi Fiúk programja. Sajnálom azt, hogy a felsőbb vezetésnek csípte a szemét és felszámolták. Hajrá Tuareg és követőik!

    VálaszTörlés
  7. Érdekes és modell értékű kísérlet. Érdemes lenne felújítani.

    VálaszTörlés
  8. Méltó Hozzád az ötlet, Tuareg, a megvalósítás meg méginkább! (Dicsérhetlek nyugodtan, nem a Nyóckerben lakom.)
    Sajnos Siófokon, ahol még a fű is narancssárga, ez még az ötletig sem jutna el...

    VálaszTörlés
  9. Minden olyan munkavállaló, akit a Munkáltatója az Állam által előírt "minimálbéren" foglakoztat, az az alábbi kedvezményekkel kapja meg a fizetését:
    Nyugdíjjárulék 10%
    Természetbeni egészségbiztosítási járulék: 4%
    Munkaerő-piaci járulék: 1,5%
    borítékban marad.

    Munkavállalók által fizetendő közterhek közül, csak a Pénzbeli egészségbiztosítási járulék: 3%-os mértéket fizeti be,a:levont összeg.

    A "megtakarítás" természetesen sávon szűnik meg, azaz a a minimálbér 115,5%-nál fut ki nullára.
    Természetesen a dolgozó irányába tett "kedvezmény" fedezetét a Munkáltatónak az adófizetési kötelezettségét növelő azonos összegből kell fedezni..

    VálaszTörlés
  10. Ez annyira nagyszerű program, hogy Badapest Főpolgármestere címre jogosulttá tesz.
    Én mindenkinek ajánlom, aki tud.Rád szavazzon, mindig, mindenben,bárhol.Nem fog csalódni.
    Mert szereted az embereket, és Ők is Téged.Ez a titkod, lehet utánozni-Sok sikert!

    VálaszTörlés