2016. február 28., vasárnap

Őfelsége, a Nép

Helye van minden demokratának mindenütt, tüntetésen, neten, ez eddig oké. Virágozzon száz virág, a sokféleség erősebbé tesz, ez is rendben. De március 15-e sorsfordító lehet, ha el nem szabjuk. Úgyhogy beszéljünk erről kicsit.




Demokrata önmaga fölött csak egy Felséget ismer el: a Népét. Ha a Nép szabad versenyben, tisztességes és egyenlő viszonyok között kinyilvánítja a szándékát, akkor azt mindenki tudomásul veszi, és aszerint cselekszik. Orbánt épp azért nem fogadhatja el demokrata az ország vezetőjének, mert amilyen körülmények között választást nyert, az minden volt, csak NEM szabad, tisztességes, és egyenlő. Ám a demokrata térfélen azóta a választás óta zajlik a szereplőválogatás. Jönnek-mennek különböző emberek, felvillannak, eltűnnek, civilkednek, pártoskodnak, mondom: nincs ezzel baj, nagy választékból könnyebb a választás. Ám a demokrata ellenzék szereplőválogatása a Kossuth téri esernyős tüntetéssel végetért. Hidegben, esőben 30 ezer ember gyűlt össze a Kossuthon, mert a Szakszervezetek hívták. Nagyságrendileg több ember, mint amennyit bárki más össze tud hozni utcán. És más a súlya közvéleménykutatások semmire sem kötelező otthoni jobbhíján ikszelgetésének, mint odamenni a Hatalom arcához, és beleordítani: Orbán Takarodj!

Láthatóan megy a vergődés sokaknál, hogyan lehetne a feldübörgő népharagnak valami más irányt szabni. Röpködnek a politikai lufik látszatbojkottól a népszavazásig. Ezek erőlködések, ismerjük a feladóikat, mindenből próbálnak egy kicsit lekanyarítani, hátha valahogy odaférnek a fazékhoz. De csaxólok: NINCS FAZÉK. Diktatúra van, amit a parlamenti melegedők segítenek két éve fönntartani, demokráciának hitelesítve az önkényuralmat. És most eljött az idő, így két év után, mikor Őfelsége, a Nép végre DÖNTÖTT. Kiválasztotta a Szakszervezeteket, hatalmas tömegben fölsorakozva mögéjük. Aki innentől ezt az akaratot nem veszi figyelembe, az sem nem demokrata, sem nem ellenzéki. Március 15-ig lehet játszadozni, tegye mindenki úgy a dolgát, ahogy jónak érzi, még haszna is lehet. Ám március 15-e már nem játék. Ott mindenki, mondom MINDENKI csak egyet tehet, ha valóban Orbánűzés a célja, és nem valami magánszínielőadás: fölsorakozni azok mögé, akiket a Nép kiválasztott arra, hogy harcba vezessék. És mivel a Nép által kiválasztottak március 15-én a Hősök terén gyülekezve, onnan az Andrássy úton végigmenve a Kossuth térre gyűlnek, így aztán mindenki velük tart, aki tényleg elfogadja a NÉP DÖNTÉSÉT.


A Kossuth téri esernyős tüntetés új fejezet a demokrata ellenzék történetében. Olyan dolog indult el, aminek van íve, van kifutása, és minden nyitott kérdésre képes válaszolni. A Szakszervezetek hatalmas tüntetéseket tudnak összehozni, ha azok is hatástalanok, képesek országos sztrájkra, ezzel megrendítve a Hatalmat. Erre pedig rajtuk kívül senki más nem képes. És mindezen cselekedeteikkel képesek fölbátorítani mindazon embereket is, akik a politikai passzivitást választották korábban. Ők az egyetlen erő, amelyik képes az Orbánék által meggyötört, és tönkretett 8 millió Honfitársunkat egységbe kovácsolni. Ők képesek létrehozni azt a közhangulatot, azt a társadalmi lélektani változást, amely végül összeroppantja a Rezsimet. És Ők képesek aztán valóban szabad választásokat kiírni, és azokon választási pártként elindulva hatalmas fölénnyel nyerni, mert rájuk nem vonatkozik az elmúlt 25 év összes mocska, és szekértábor logikája. És persze azt is pontosan tudják, hogy mit kell ágazatilag tenni, és mit kell össz-társadalmilag. Szóval a lehető LEGJOBB verziót választotta a Nép, nem volt könnyű szülés, de megérte várni. És akkor innentől nekünk csak egy dolgunk van: segíteni Őket, önzetlenül, és addig, amíg csak szükséges.

Mert Őfelsége, a Nép így döntött.


2016. február 26., péntek

Végkifejlet

Ébred az Ország. Ez a hatalmas Kossuth téri esernyős tüntetés, és a kockásingesedés óta egyértelmű. Pánikjeleket mutatnak Orbánék, a kopaszok bevetése, a kvótanépszavazás ilyen. Ám kevés szó esett arról, hogyan is lesz vége a Rezsimnek a gyakorlatban. Eddig.




Mi az a kép, ami eszedbe ugrik, Kedves Olvasóm, ha a nemrég a világban lezajlott sikeres forradalmakra gondolsz? Hullámzó tömeg, persze, nemzeti zászlók, rendőrsorfalak, oké, ezek is vele járnak, de ezek nemcsak forradalom, hanem normál társadalmi tiltakozások esetén is jelen vannak. Úgyis kérdezhetem: mikor válik egy tiltakozási hullám Forradalommá? Bár valószínűleg beugrott már többségeteknek, de akinek nem, annak mondom: sátortábor az ország főterén. Igen, minden esetben ez előzte meg a rendszerváltást. Ahogy érik a moraj, és társadalmi dübörgéssé válik, eljut egyidejűleg rengeteg ember ugyanaddig a pontig: a normál tüntetés már nem elég, mert a Hatalom figyelmen kívül hagyja. És akkor ezek az emberek, akiknek már annyira tele a hócipője, hogy bármit bevállalnak, úgy döntenek: TÖBBÉ NEM MENNEK HAZA. Mindig, minden esetben így történt: hatalmas tömegtüntetés, aztán egy része a demonstrálóknak hazament, egy része azonban NEM. És ahhoz, hogy kibírják az utcánlét hidegét, kényelmetlenségét, hoztak hálózsákot, takarót, miegymást, aztán meg sátrat. És egyre többet. És végül már az adott ország főtere, meg környező utcái is sátortáborrá váltak.


Persze nem a sátrak buktatták meg a Diktatúrát, és nálunk sem azok fogják. A sátor technikai eszköz, a nehéz körülményeket kicsit komfortosabbá tevő valamicsoda, nem pedig maga a forradalom. De egy kulcsfontosságú JELKÉP: megmutatja, hogy a Nép megunta az önkényt, és hajlandó vállalni az utcánlét nehézségeit. És attól a perctől kezdve, hogy sátortábor nő ki a földből egy diktatúra főterén, a Hatalom az utolsókat kezdi rúgni. Ha beveti a rendőri erőket, akkor a sátrazók védekezni fognak. És azok, akik hazamentek aludni, mert még nem jutottak át a kritikus lelki küszöbön, azok is gyorsan visszaindulnak a Térre, segíteni a megtámadottaknak. Ha kellő méretű volt az előző nap tüntetést tartó tömeg, és kellő mértékű a düh és elkeseredettség, akkor a karhatalom egyre több emberrel találja szemközt magát. 500 sátrazó föloszlatható, 5000 már nehezen, 20 ezernél meg már nem működnek a hagyományos tömegoszlató eszközök. És akkor a Hatalom ismét nehéz helyzetbe kerül. Ha nem megy vízágyúval, könnygázzal, pajzsfallal, akkor csak egy dolgot tehet: kiadja az éles tűzparancsot. Ám aki ilyen parancsot kiad, az soha el nem évülő emberiesség elleni bűncselekményt követ el. És mindazok is, akik azt végrehajtják.


És MINDIG, minden esetben vannak, és egyre többen vannak, akik egy ilyen utasítást nem hajtanak végre. És minél kisebb egy ország, annál kevesebb az esélye, hogy egyáltalán lesz olyan, aki végrehajtja. Egy nagy területű, soktízmilliós országban hozhatók messzeföldről olyan rendőri, katonai alakulatok, akiknek idegen a környezet, ám egy 10 milliós, kisterületű országban, mint a Hazánk, ez nem működik. Itt mindenki ismer mindenkit, nem véletlenül táboroztak itt szovjetpáncélosék, nélkülük beomlott volna a Kádárrendszer is. Egy ekkora országban egy tűzparancs a Hatalom azonnali széteséséhez vezet: gyorsan egymásnak esnek a karhatalom különböző egységei, aztán lehet menekülni a parancskiadóknak, amíg van hová. És bármennyire is őrültnek tűnik Orbán, annyi esze azért van, hogy tudja ugyanezt. És a környezetében, a parancskiadók között is vannak olyanok, akik szintén tudják. Mondjuk úgy: lehet egyszer lőni, aztán lehet villámgyorsan menekülni, nagyjából ennyi a dolog lényege. És akkor vissza a mostani helyzetünkhöz, és lássuk, hogyan jutunk el a Rezsimbuktató sátortáborig.


A Szakszervezetek mögé fölsorakozott az elégedetlen tömeg. Lesznek újabb hatalmas tüntetések, aztán sztrájk, aztán polgári engedetlenség. Ez a Hatalom ugyanis jellegénél fogva nem engedhet lényegi dolgokban senkinek, mert elveszti közben saját hierarchiáját, és magabiztosságát. És az újabb és újabb, egyre keményebb és kiterjedtebb ellenzéki akciók újabb és újabb embertömegeknek adnak bátorságot, hogy csatlakozzanak. 2 millió embernek lett jobb, mióta Orbán uralkodik, de 8 milliónak meg rosszabb. Sokkal rosszabb. És a nyolcmillió többsége meg is mozdul, ha új, hiteles erő hívja harcba, mint azt láthattuk a Szakszervezetek tüntetésén. Onnantól pedig a dolog a tömeglélektan jól ismert törvényszerűségei szerint alakul. Előbb-utóbb összegyűlik egy olyan tömeg a Kossuth téren, amelyik már nem akar hazamenni addig, amíg van Rezsim. És akkor lesz sátortábor, és ha sátortábor van, nincs többé Rezsim


Mi március 1-től kimegyünk a Kossuthra 12 napra sátrazni, éjjelnappalos tüntetéssel. Előző évben kilenc hónapon át használt kényelmes sátrainkat egy maroknyi exmozgalmárunk lenyúlta, úgyhogy egészen minimális felszereléssel megyünk ki. De nem is baj. Akik ugyanis majd tömegesen döntenek úgy a kellő időben, hogy ott maradnak a Kossuthon végleg, azoknak sem lesznek luxussátraik. Így aztán a szükségből kovácsolunk erényt: nekünk is nehéz lesz, de a célunk világos: összegyűjteni a 12 nap alatt azokat, akik már eljutottak odáig, hogy 2 óránál többet hajlandóak tüntetni Orbán arcában, parlamenti bábszínháza előtt, kedvenc főterén. Úgy fogjuk föl, mint egy felkészülést arra az alkalomra, mikor egyszercsak tömegek fognak majd kinnmaradni. És ha lesz egy eltökélt és március 1-től ehhez a létformához hozzáedzett demokrata ellenálló csoport, nagy segítség lesz, mikor ezrek akarnak majd kinnmaradni. Ez a feladatunk, ez a KÜLDETÉSÜNK.

Március 1., Kossuth tér. 


2016. február 24., szerda

Megvilágosultak

Sok cím járt a fejemben a tegnapi nap eseménykáosza után, aztán ez maradt. Másik cím lehetett volna ez: Ismerős Arcok, mivel a kopasz bérnácikhoz volt már többször szerencsém akcióink közben. De lássuk, mi a legfontosabb a tegnapi napból.




A többi újságíróhoz képest megvan az az előnyöm, hogy én terepen is dolgozom, akciókat, tüntetéseket, ellenállást szervezve. Így aztán számomra a Szocik népszavazási beadványát megállító kopaszok akciója nulla meglepetést okozott, mintahogy a képeken látható arcokat is láttam már testközelből. Ugyanez a banda volt ott, mikor március 15-én Orbánt kifütyültük a Nemzeti Múzeumnál, és ugyanezek akadályozták meg, hogy bemenjünk Hugyosmáté augusztus 20-i önfényezésére. A vezetőik változnak csak: Orbán dzsemboriján a TEK tisztjei voltak a Főgóréik, Kocsisnál a helyi Fidesznyik potentátok, de a sereg ugyanaz. Kubatov Fradijának többségükben börtönviselt verőlegényei, mégcsak világnézetük sincs, eccerű bérnácik, ha más a megrendelő, akkor lehetnek ezek bármi mások is. A Szocik a délelőtti események miatt estére villámcsődületet szerveztek, jól tették, ott voltunk, kábé 500-an mindenhonnan, nem rossz arány egy ilyen hirtelen összehozott tiltakozásnál. És ott, a tüntetésen ért az első olyan élmény, ami miatt ez lett a cím: Megvilágosultak.


Tóbiás, Szoci pártelnök ugyanis így kezdte a beszédét: "Ma reggel még jogállamban ébredtem"... Namost ritka az olyan alkalom, mikor valakit lehurrog az a tüntetőcsapat, amelyik támogatni ment ki. De épp ez történt. Mind az 500 ember elkezdett fújolni, Tóbiás meg is állt egy pillanatra. Jobban folytatta aztán, de az a pillanat, mikor 500 ember jött rá: Tóbiásnak ma esett le, hogy itt Diktatúra van, na az emlékezetes marad. A másik ilyen intellektuális inzultus este ért, már itthon, a neten. Gyurcsány nagy garral bejelentette, hogy a demokrata "ellenzék" mostantól bojkottálja a parlament üléseit. Ja, most SEM azt jelentette be, hogy kijönnek végleg a Bábparlamentből, befejezve a Diktatúra demokráciává hitelesítését, csak azt: bojkottálják. Ja, és a kétharmados törvények kivételével, mert arra bemennek. Nakérem, hát ez a kettő így kicsit sok. Itt minden épeszű átlagmagyarnak töknyilvánvaló évek óta, hogy ami van, az egy nettó Diktatúra. Épp csak AZOKNAK nem volt világos, akiket azért juttattunk a parlamentbe, és azért fizetnek az adózók, hogy jobban értsenek a politikához, mint mi. Hát, nemhogy jobban nem értenek hozzá, de eszerint a teljes alkalmatlanságig fingjuk nincs, mi folyik az Országban régóta.


Vajon mi olyan történhetett, ami miatt egyszercsak megvilágosultak? Megmondom: most először Velük történt az, ami a Néppel már régóta. Hogy a mi tüntetéseinket ötször oszlatták föl éjjeli akció keretében TEK-ék, az nem számított. Hogy ugyanezek a bérnácik alkalmaztak fizikai erőszakot civil demonstrálók ellen mindenütt: az sem lényeges. Nade azmárigen, ha a parlamentiek érinthetetlen kasztjához is hozzá mernek nyúlni. Szánalmas. Két éve mondjuk, írjuk, tettekkel bizonyítjuk minden eszközünkkel: az Orbán Rezsim Fasiszta Diktatúra. Annyi a bizonyíték, hogy azért egy jogállamban már összejött volna egy életfogyt a Narancsgóréknak. És mindezen bizonyítékaink közismertek a legszélesebb nyilvánosságban is. A Pártvezérek számára is. Ám mindaddig, amíg nem az Ő bőrükre megy a vásár, nem mozdulnak. Évek óta csak azzal vannak elfoglalva, hogy valahogy kimagyarázzák: miért is szükségszerű egy Diktatúrában, hogy az azt demokráciának hazudó Parlamentjében jópénzért bennücsizzenek.


Rettenetes kárt okoztak ezzel a kétévnyi megélhetési passzivitással. Ha az Illiberális Orbáni Állam bejelentésekor, másfél évvel ezelőtt kijönnek a nappali melegedőből, és utcai ellenállásba kezdenek, ma már tán nem volna Orbán Rezsim. De végigmelegedték a két évet, mindenkit ekézve, aki kimondta az igazat: ez itt Diktatúra, annak parlamenti hitelesítői pedig kollaboránsok a Rezsim fenntartásában. Tóbiás nyitómondata, Gyurcsány bojkottfelhívása nem más, mint egy beismerő vallomás. Elkúrtátok. És mindenben, mondom MINDENBEN nekünk, keveseknek volt és van IGAZUNK. És hadd ne morzsolgassunk most örömkönnyeket, hogy két év után sikerült Nektek is átlátnotok a nyilvánvalót. Ez a két év ugyanis a Ti lelketeken szárad. Ti hagytátok tudatos passzivitásotokkal, parlamenti műellenzéki viselkedésetekkel elszabadulni addig a pontig a Diktatúrát, hogy az már Titeket is elér. És persze ehhez a Nagy Megvilágosodáshoz valójában kellett mégegy dolog: a Nép megmozdult, és fölsorakozott a Szakszervezetek mögé, hogy hatalmas tüntetésekkel, sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel UTCÁN gyűrje le a Rezsimet. És Ti beszartatok: eltűntök a süllyesztőben, ha nem csináltok végre valami tevőlegest. De csaxólok:

Elkéstetek.


2016. február 22., hétfő

Fehérgallérosok kockásingben

Ebben az országban a nyilasokból lettek az ávósok. Ebben az országban a legbőszebb Kádárszolgákból lettek Orbán leghívebb csatlósai. Van pár jótanácsom, hogyan kerüljük el a Rezsim eltakarításakor, hogy annak fönntartói utólag magukat a megbuktatók közé sorolhassák.




1989-ben a kezünkben volt a lehetőség, pont ugyanúgy, mint a szomszédos országoknak. A hidegháború a ruszkik gazdasági-társadalmi összeroppanásával végetért, Kelet-Európa fölszabadult, és magunk választhattunk, merre indulunk. És mi azt választottuk, hogy megbocsájtunk. Én speciel nem, mert elég hülyén éreztem magam, mikor szamizdatíró, és osztogató létemre együtt kellett ünnepelnem 1990. október 23-án azokkal a korábbi Párt, meg Kiszgórékkal, akik engem ezért el akartak kapni. De alkalmazkodtam a többséghez, hátha Ők az okosabbak, és a történelmi megbocsájtás szükséges dolog. Na, visszanézve az elmúlt 26 évet, azt kell mondjam: a történelmi megbocsájtásnál nagyobb baromságot nem is csinálhattunk volna. A környező országok elhajtották az exkomcsi górékat, lecsukták, kitiltották a közéletből, meg kell nézni, hol tartanak. Mindegyiknél előrébb álltunk - mi voltunk a legvidámabb barakk, Moszkva kirakatországa - aztán mostanra mindegyik lehagyott bennünket minden értelemben. Társadalmunk kirablásából feltőkésített új, feudalisztikus felépítésű uralkodó osztályunkban, és annak krémjében, a Bábparlamentben több az egykori Párt, meg Kisztitkár, mint aki nem. Hogy is mondjam: ezt elbasztuk.


Még rövidebben: ezek ugyanazok. Mint Bródy mondta vala. És ha nem vigyázunk, akkor megint ugyanazok lesznek. Az átöltözést már elkezdték, ideje lerángatni a kockásinget azokról, akik azt fehérgallérjuk elrejtésére használják. És erre nemcsak erkölcsi, hanem merőben praktikus okból is szükség van. Álljunk meg egy pillanatra, tessenek elképzelni a következő szitut: a Kossuth téri 30 ezres esenyős tüntetésen mondjuk Galló Piroska, vagy Sándor Mária bejelenti: a következő felszólaló: Gyurcsány Ferenc. Nyugi, mondom CSAK ELKÉPZELNI tessék. Nagyjából annyi történt volna, hogy az aznapi kongresszusukról egy órácskára átugrott ötszáz DK tag hallelujázni kezd, a 30 ezer fő nagyobb része meg némán hazaindul. A maradék meg a szervezők iránti lojalitásból végigállja, aztán úgy megy haza: ennyi volt, megint nyert a Rezsim. És akkor eleve annyiban is maradt volna a sztori: volt egy szép tüntetés, de nincs kockásingesedés, nincsenek szimpátiatüntetések, sztrájk-készültség, meg az ország Népének meginduló összefogása. De eddig tartott a horror-sztori: szerencsére ugyanis a Szakszervezet vezetőitől mi sem állt távolabb, minthogy ilyesmit tegyenek.


Tessenek végiggondolni, mit is jelent valójában, hogy a tanárok követeléseit még a Fidesz szavazók nagyobb része is támogatja. Azt is tessék megérteni, miért is gondolja a Jobbik, hogy nekik is kockásingbe kéne bújni. Rémegyszerű: beszartak mindahányan, ugyanis szavazótáboruk nagyobb részét gyorsan elvesztik, ha az "ellenfelet" nem Gyurcsánynak, vagy Tóbiásnak hívják. Mind a Fidesznek, mind a Jobbiknak úgy kell Gyurcsány, mint egy falat kenyér: bármi hülyeséget csinálnak - és mást sem csinálnak, mint azt - csak rámutatnak TereFerire: Őt akarjátok vissza? És nem, dehogy akarják. Azt kell mindenkinek fölfogni: Gyurcsány tényleg lottóötös Orbán és Vona számára. Ő a leghatékonyabb fegyver az Orbán és Vonahívek egybentartására. Persze ez figyelmen kívül hagyható lenne, ha egyébként a DK szavazóbázisa nagy iramban növekedne, dehát nemhogy nem növekszik semilyen iramban, hanem stabil csökkenést mutat, ugyanis a demokraták is átlátták már, hogy az állandó taktikázás és naponta változó elvek nem vezetnek sehová. Gyurcsány, meg a DK Orbán leghatékonyabb táborösszetartó fegyvere, ha ezt be tetszenek látni, máris előrébb vagyunk az Orbánűzéssel.


Merthát mi a frászt tehet Orbán, meg Vona, ha a Szakszervezeteket vezető Amazoncsapat nem kötődik egyetlen mostani párthoz sem? Vona megpróbál a hátukra mászni, nehogy elveszítse szavazóinak felét, mert nagyjából ennyien vannak pusztán azért Nála, mert nem találtak választható alternatívát. Orbánék meg megpróbálják valahogy belekavarni a Tanárlázadás emblematikus személyeit MSZP, vagy DK kapcsolatokba. Görcsös igyekezet, nem is működik, a Kockásinges Forradalom eszméje terjed, mint az erdőtűz. Orbán és Vona politikai halála egy hiteles, NEM a létező parlamenti pártpatkóból jövő ellenzék létrejöttekor következik be. Persze, ez együttjár a TELJES jelenlegi megélhetési fehérgalléros banda bukásával. És épp azért lett hirtelen hatalmas tömeg a Szakszervezetek mögött, és épp azért terjed a Kockásinges Forradalom eszméje, mert nem köthető senkihez és semmihez a mostaniak közül. És ameddig ez így is marad, addig napról napra gyengülni fog a Rezsim, és gyorsan eltakaríthatóvá válik. Úgyhogy csak annyit kérek a Szakszervezetek vezetőitől: ugyanúgy tartsátok távol mindentől a Megélhetési Pártvezéreket, mint eddig. A TereFeri féléknek meg csak annyi: vegyétek szépen le a kockásinget, mert mögélátunk.

Fehérgallérosok kockásingben.


2016. február 20., szombat

Elfideszesedők

Miközben az Ország a Kockásinges Forradalom lázában égve az erkölcsi megtisztulás útjára lép, vannak, akik hirtelen lépést váltva pont az ellenkező irányba indulnak. Mesélek most egy kicsit. Csúnya kis történetet.




Kezdjük a jó részével. Mikor a Terror Törvényének bevezetési szándékáról értesültem, kicsit körbeszaglásztam, mi lesz, mi nem lesz ebből, aztán mikor kiderült: nagyonis komolyan gondolják, akkor döntöttem: kimegyek a Kossuth térre egy állandó, éjjelnappalos, sátras tüntetéssel. Másodszor teszek ilyet életemben, az első kimenésem elég közismertté vált, hisz kilenc hónapig tartott. Régi olvasóim emlékeznek rá, az a kilenc hónapnyi kemény sztori - rendőri vegzálás, karaktergyilkolászás minden oldalról, 5 törvénytelen oszlatás, megatöbbi - innen, ebből a blogból indult. És ebből a cikkből: ITT (katt). 2014-et írtunk, Tusványoson tartott épp a Narancsfiaknak eligazítást a Felcsúti Gazember, és ott mondta ki azt: illiberális országot akar. Írtam először egy cikket (katt), amiben javasoltam az akkor létező, és mérvadó politikusoknak és közéleti szereplőknek, hogy mit is kéne tenniük. Ugyanis nyilvánvaló volt, hogy Orbán szájából az ILLIBERÁLIS azt jelenti: DIKTATÚRA. Rengetegen olvasták, egyet is értettek, de mégsem tett senki semmit. Én meg olyan csávó vagyok, aki ha valamit jónak, igaznak tart, akkor nem marad a szavak szintjén: ha nem csinálja más, akkor megteszem magam.


Úgyhogy írtam egy mozgósító blogot, hogy kimegyek a Kossuthra, bejelentek oda egy állandó tüntetést, megvívom a demonstráció jogáért a harcokat a rendőrséggel, és kérem mindazokat, akik szintén értik: mit jelent az ILLIBERÁLIS, hogy csatlakozzanak hozzám élőben, és segítsenek támogatásokkal is megteremteni az állandó ottléthez szükséges infrastruktúrát. Kemény csaták voltak, két hétig birkóztam a Budapesti Rendőrfőkapitánnyal, az egyes ütközetekről hírt is adtam ugyanitt, a blogban. S lőn: a Fővárosi Törvényszék helyt adott a felülvizsgálati kérelmemnek, és nekem ítélte a Kossuth tér központi gránitburkolatú részét: a Nemzet Főterét. A helyzet az, hogy ott voltam 300 emberrel - annyian jöttek ki a hívó szavamra -, akik közül csak nagyon keveset ismertem személyesen, mindannyian blogom olvasói voltak. Van egy megvívott harcom a tüntetés jogáért, küldik az adományozók a sátrakra, aggregátorra, asztalra, székekre, zászlókra a pénzt a felhívásomra. Szóval együtt van minden, amivel neki lehet vágni a hosszú és emberpróbáló feladatnak. Úgyhogy el kellett döntenem: a nyilvánosságban csak saját nevemen menjen, vagy adjak neki valamilyen általánosabb nevet, hogy ne csak rólam szóljon a sztori.


Utóbbit láttam jónak, elneveztem Ország Gyűlése Mozgalomnak (OGYM) a hívásomra kijött csapatot, felkértem közülük embereket az egyes feladatok elvégzésére, hogy amennyire egy ilyen forradalmi dolognál lehet, áttekinthető legyen mindenki számára, mit csinálunk, miért csináljuk, és miből csináljuk. Gondoltam arra is, hogy megkezdem az egésznek az egyesületi bejegyeztetését, de épp akkor esett neki Orbán Csicskahada a civil egyesületeknek, újabb támadási pontot meg nem akartam adni Nekik, így is harcosak voltak a hétköznapjaink. Merthát nem szerettek ott minket Orbánék, az gondolom világos. Úgyhogy ment végig a dolog úgy, ahogy elkezdtem, akit alkalmasnak tartottam egy feladatra, azt megbíztam vele, akit nem, azt leváltottam, terepen lehet játszadozni, de a tüntetés bejelentője mindenért egyszemélyben a felelős. Az meg én voltam, végig, újra és újra, és minden alkalommal kemény rendőri és bírósági ütközeteket sikerrel megvívva. Na, és akkor vissza a mába. Szóval mikor világos lett, hogy a Terror Törvényét Orbán tényleg akarja, és nagyon, akkor fogtam magam, és bejelentetterm egy állandó tüntetést március 1-től a Kossuthra. Első körben március 13-ig, az 12 nap, a csatlakozóknak is kell a tapasztalatszerzés, meg ki kellett próbálnom: ennyi időre tudok-e jogot nyerni. Korábbi bírósági csatáink tanulságai alapján a BRFK nem emelt kifogást, úgyhogy már vagy egy hónapja megvan a helyszín. És megyünk is a Csapattal, készülünk, hisz 10 nap múlva sátorverés a Diktátor arcában a Parlament Főbejáratánál, hadd lengjen az EU-s zászló megint a Tér közepén, ha már Kövér azt az épületről levetette.


Egy ilyen tüntetés fenntartása nem könnyű feladat, szükséges hozzá némi minimálfelszerelés. Ebből jócskán el vagyunk látva, hisz folyamatos támogatási kérelmeimre milliós összeg fölötti gyűlt össze, amiből remek sátrak, rögzítések, zászlók, asztalok, székek, aggregátor lett. Csakhát van egy kis bibi. Mindazon javak, amiket az adományozók az általam szervezett folyamatos Kossuth téri tüntetés céljára kéréseimre összedobtak, nincsenek nálam. Ja, volt egy botor pillanatom, mikor nagylelkűségből olyanokra hagytam azokat, akikre nem kellett volna, mint az épp most derült ki. Volt a Demokrata Ellenállás és az OGYM között egy intermezzo, emlékeznek rá: a NAP (Nincs Alku Párt). Nekivágtunk az országnak a jelképünkké vált sátrainkkal, és hogy ne egyszemélyi legyen a dolog, mint korábban, javasoltam egy párt létrehozását, amit a mozgalmárok el is fogadtak. Bejegyzését el is indítottam, közben pedig egy-egy hétre Győrbe, Nagykanizsára, Szombathelyre, Zalaegerszegre, Székesfehérvárra mentünk az ottani főtérre, tüntetni a helyi Fidesznyik kiskirály ellen. Persze, lakva ismeri meg az ember a másikat, és a csapaton belül egyre több lett a feszültség. Voltak, akik nem tudták elfogadni, hogy ha nyílt és nagy szervezetet akarunk, akkor nem lehetünk belterjesek, részrehajlóak, minden újonnan érkezőnek ugyanolyan jogokat kell biztosítanunk, mint a régieknek.


Az országjárás közben visszatértünk a Rákóczi térre, ott töltöttünk két hónapot, nemkicsit zaklattuk közben a Hugyosmáté nevű polgármesternek látszó biomasszát. De közben nyilvánvaló lett számomra, hogy vagy megszabadulok pár régi tagtól, akik minden újat kinéznek, mert előjogokat szeretnének, vagy magam hagyom ott a sátort már nem jelképnek, hanem célnak tekintő pár embert. Én nem azért mentem a Kossuthra anno, mert kempingezés-hiányom volt, hanem Orbán ellen demonstrálni, aminek a sátor csak a nélkülözhetetlen infrastrukturális eleme, de nem több ennél. Akiknek meg a sátor már fontosabb volt, mint a rengeteg ember, akiket tevékenységünkkel meg tudtunk szólítani, hát azokkal nincs tovább közös út. Nyitogatni az ajtót úgy, hogy azt mindig megpróbálják a kezemre csukni: terméketlen, és időrabló tevékenység. Én meg Orbánnal, meg a mindenféle embereivel vagyok elfoglalva, nem azzal, hogy egyensúlyozgassak a saját magam által létrehozott rendszeren belül. Úgyhogy aludtam rá párat, és mivel épp akkor jött meg a bíróságtól a döntés: első körben a párt bejegyzését elutasították - semmi meglepő nem volt ebben, Gecisztánban valódi ellenzéknek nem szőlőlugas az útja -, döntöttem: otthagyom a NAP-ot a sátrat életcéljuknak tekintőkre, és megyek tovább harcolni a Rezsim ellen, újra civilként.


Itt követtem el azt a hibát, amit följebb már írtam: a NAP-ban maradókra hagytam az infrastruktúrát, sátrastul, mindenestül, ha Nekik ez mindenekfölött fontos, hát akkor használják egészséggel. Azt kikötöttem, hogy CSAK akkor az Övék, ha a NAP-ot folytatják, hisz az adományozók nem a két szép szememért küldték a pénzeket, amiből a cuccokat vettük. Azt Orbán ellenes állandó tüntetések fönntartására küldték, és a NAP távozásomig ezt tette. Csakhát NEM folytatták. Sem az állandó tüntetéseket, sem a NAP-ot. Pedig nem lett volna nagy kunszt újra beadni a pártbejegyzést, minimáldolgokat kellett volna az általam korábban elkészített beadványhoz hozzátenni, aztán nosza. De nem. Helyette létrehoztak egy fészbukos csoportot, kijárnak mások tüntetéseire egyre fogyó létszámban, és a sátrakkal FÉL ÉVE semmit nem kezdtek. Hát én meg jeleztem Nekik: mivel az átadás egyik feltételét sem teljesítették: kérem vissza az infrastruktúrát, mi ugyanis használni fogjuk március 1-től ugyanott, ugyanarra, amire az adományozók azt összedobták. Értelmes demokrata ilyenkor mit tesz: persze, tessék, örülünk, hogy megint mentek Orbán arcába. Egy hétig küldtem nekik a priviket, kértem személyes találkozót, de elutasították. Aztán egyikükkel csak sikerült a tegnapi tüntetésen beszélnem, úgyhogy most már élőben is tudom: nem adják. Teccenek érteni. Mert én nem. Az ilyet pedig LENYÚLÁSNAK hívják. És nem demokraták, hanem Fidesznyikek szokása. Innen a cím: elfideszesedők. Most mehetek rendőrségre, meg bíróságra behajtatni valamikori demokratákon, hogy az adományozók szándékának megfelelően legyenek használva a dolgok. Utálom az ilyet. Úgyhogy inkább először megírtam, hátha végiggondolják mégegyszer, hogy melyik oldalon állnak.

Mert egyelőre a Fideszén.


2016. február 18., csütörtök

A kalapácsos ember

Korábbi blogjaimban írtam már: a Felcsúti Gazember egyszerűen nem érti, mi történt a Szakszervezetek Kossuth téri tüntetésén, és mi zajlik azóta az országban. Pedig egyszerű. Mármint nekünk, demokratáknak.




Ja, a címről először is. Biztosan sokan ismerik a mondást: akinek CSAK kalapácsa van, mindent szögnek lát. A Geci ilyen vezetői mentalitását fejtegettem ki részletesen pár korábbi blogomban, előrejelezve a mostani történéseket. Hozzászokott, hogy ha erőből odavág valahova, használva direkt erre kiépített, centralizált államapparátusát, akkor ott kuss lesz, és a fű sem nő többé. Ha értené, hogy a Kossuth téri szakszervezeti tüntetés óta az addig megosztott ellenzéki csoportok fölsorakoztak az Amazonok mögé, és a hatalmas, eltökélt tömeg mindenkinek erőt adott, akkor nem csinálna akkora baromságokat, mint amiket épp csinál. Korábban az ellenállás elszigetelt gócokból állt, amikre ha a Talajmenti Hülyegyerek odacsapott, akkor az homokkőként repedt is. Most meg hiába csapkod a kalapácsával, az egyesült tömeg, és a benne ébredt szolidaritás gyémánttá keményítette a követ, visszapattan a kalapács, nem is kicsit. Bocs, de elmesélek itt egy kis viccet, hogy érthető legyen, mire gondolok. Winnetou, Old Shatterhand és Old Firehand egy kunyhóban üldögél a vadnyugati prérin. Kintről zaj hallatszik. Old Firehand föláll, kimegy, csattanás, betört fejjel tér vissza. Fölpattan Old Shatterhand, Ő is kimegy, csattanás, betört fej, visszaül. Na, Winnetou is kimegy. Csattanás. Winnetou visszajön: fehér testvéreim is ráléptek a gereblye fejére?


Na, hát valahogy így. Az elhíresült oktatási hivatal, a KLIK - bár helyesebb Orbán Klikknek hívni - ráugrott a Teleki Blanka Gimnázium Narancsoknak ellenálló igazgatójára, Pukli Istvánra. Mindezt egy másik Gecibérenc, a Klinghammer nevű államtitkár tovább fokozta: borostás, kockásinges tanárok, fújjj. Na, hát ebből aztán az lett, hogy mindenki kockásingbe öltözik, és aki csak teheti, holnap délután megy szolidarítani Pukli igazgatóval a gimijéhez. Szóval csapkod a Felcsúti Gazember a kalapácsával, és egyre hülyébbre veri saját homlokát a gyémántról visszapattanó vassal. Beszállt még a Lázár nevű szerves létforma is, az meg gyerekekkel való zsarolásról beszélt. Naja, szokásos Fidesznyik zajszennyezés, korábban bejött, most meg már nem, cumi. Összefognak már a szülők is, a diákok is, a várható sztrájk már nemcsak a tanárok, hanem a diákok és szülők sztájkja is lesz. Kösz Lázár, kösz minden ostoba Orbáncsicskának, hogy minden lojalitásbizonyító kísérletükkel csak fokozzák a Nép felháborodását. A Főkalapácsos, meg az Alkalapácsosok olyan klasszul csapkodnak körbekörbe, hogy rövidesen szétverik a saját maguk által összeeszkábált kunyhót. Mert ebben az ütközetben az is lassan mindenki számára nyilvánvaló lesz: az Orbáni hatalmi erőd valójában KÁRTYAVÁR.


Régi olvasóim tudják: azt is előrejeleztem, hogy maga Orbán lesz az, aki létrehozza az ellenzéki egységet. A minimális józan észtől elszállt, hatalmi gőzzel hajtott beteg agyában nincs semmiféle kontroll, sorban hozza az öngyilkos döntéseket, és ezek egyszercsak megtöltik a poharat, és borul az egész. Na, pont ez történt, és pont ez pörög föl egyre erősebben. És most lehetne azon filózni, hogy mit tud tenni, amivel megfordítja az Őt elsöpörni készülő lavinát, de fölösleges. Az egész hatalmi rendszere a nettó erőpolitikára, elnyomásra, megfélemlítésre, megvesztegetésre épült, annak MINDEN végrehajtója, résztvevője ehhez állt be, ebben szocializálódott. A Kalapácsos Emberek nem finommechanikai mérnökök, és nem is rendszerszervező menedzserek: csapkodó, ostoba, önhitt kisgecik mindahányan, akik mindent a Gecitől tanultak. Képtelenek megváltozni, mert egyszerűen ILYENEK. Becsületes, őszinte, értelmes ember nem áll be Narancskomisszárnak, és most visszaüt a Hatalom merevsége és egyközpontúsága. Nekünk, demokratáknak meg csak annyi a dolgunk: mindenki a maga helyén és lehetőségei szerint tegyen meg mindent, hogy a Szakszervezetek végigvezethessék a Nép fölébresztésének és az Ország megmentésének szabadságharcát. Mert kiderült, hogy meztelen a király, sőt nem is király, csak az, amit a címben írtam.

A Kalapácsos Ember.


2016. február 17., szerda

Furcsa per

Váradi András megölésének körülményei ugyanolyan tisztázatlanok ma is, mint halála estéjén. Tegnap kezdődött Bicskén az a per, melynek feladata kideríteni az igazságot, ha már azt a nyomozóhatóságok nem föltárták, hanem eltussolták. Ott voltunk a tárgyaláson.




Kezdjük kicsit józan paraszti ésszel. Van egy ember, aki a természet gyermeke, a mezőn nőtt föl, előbb volt juhász, mintsem biciklizni megtanult volna. Minden érzéke olyan, mint az indiánoké, megérzi a veszélyt már akkor, mielőtt az a közelébe kerülne. És ezt az embert egy mindkét irányba minimum 200 méterig éjszaka is kiválóan belátható úton ütik el, éspedig úgy, hogy 26 métert röpül, és nem marad ép porcikája. Ez az ember a Mészáros Lőrinc orbánhelytartó által uralt Felcsúttól 50 méterre levő Alcsút esélyes polgármesterjelöltje. Mellesleg konkrét ügyekben Mészáros ellenlábasa, mintahogy a talpig becsületes, tiszta ember Al Caponénak. És a "baleset" épp a polgármesterválasztás előtti estén történik. Teljesen összetört testtel esélye nem volt az életben maradásra, mire a választás napja felvirradt, már nem volt az élők sorában, ki lehetett húzni a nevét a szavazólapról. Gondolom sokak nagy megkönnyebbülésére. Namost a rendőrautóban kigyóméregtől meghaló, sokat tudó Welsz Tamás, és a cége kényszereladása után önmagát felkötött Komáromi András országában egy ilyen közéleti összefüggésrendszer minimum erősen végiggondolandó. Merthát első ránézésre ez tök úgy néz ki, mint egy politikai gyilkosság. Meg másodikra is. Megvan az indíték, teljesen valószerűtlenek a "baleset" körülményei, több az ellentmondás, mint az azonosság a fölvett jegyzőkönyvekben. Ilyen ügyet egy demokráciában kiemelt ügyészi felügyelettel, csúcsnyomozókkal nyomoznak végig, és először is a bérgyilkosság irányába. Mert az a kézenfekvő.


Na, kiemelt ügyészi felügyelet az valószínű itt is megvolt. Csak nem úgy mint egy demokráciában, ahol a felderítést segíti a magas szintű erőkoncentráció. Hanem úgy, mint Gecisztánban: nálunk az eltussolás a kötelező feladat, ha érződik a Fideszbűz egy ocsmány ügyben. Úgyhogy rendőrék úgy álltak hozzá: nehogymá valami kiderüljön bármiről. Az állítólagos tettest - 85 éves magyarosztrák - meghallgatják, meg sem gyanúsítják, fölveszik a vallomását, pussz, viszlát, örültünk, hogy találkoztunk. Delikvens Ausztriába el, nincs itt semmi látnivaló nemde. Ja, épp csak egy demokrata szimbólumot gázolt halálra, épp csak a vallomása ellentétes a nyilvánvaló tényekkel, dehát kicsire nem adunk. Azt persze gyorsan közlik a sajtóval, hogy az Alcsúti Juhász a létrájáért ment az úton, mert leesett az autójáról, ezért állt meg, és ezért volt gyalogosan. Naja, ez olyan szép sztori, el lehet vele oszlatni a gyanút, hogy itt esetleg valami tökmás történt, mint közlekedési baleset. De van egy kis bibi. Rendőrék kulcsmomentumként mutatják be a létrát, ha az nem esik le, még ma is élne András, nemde. Csakhát mitteszisten, miközben mindent összeszednek a helyszínen, még a fűszálakat is, épp csak egy dolgot "felejtenek" ott. A LÉTRÁT. Ja.


Az a létra ugyanis valóban kulcselem. Egy ember, ha épp visszamegy a létrájáért, ami leesett, akkor a másik sávban közeledő magyarosztrák Merci hátulról-jobbról kapja el. Ha meg már fölvette a létrát, és épp a kocsihoz ballag vele vissza, akkor a Merci szemből-balról kapja el. Namost a rendőrök sztorija szerint András a vállán a létrával már visszafelé tartott a kocsijához. A rendőrök szerint épp a létra cipelése miatt ment át a másik sávba, ahol a Merci - a rendőrök szerint - elütötte. Csakhát a boncolási jegyzőkönyv szerint meg a gyilkos ütés Andrást a JOBB OLDALÁN érte. Az meg csak úgy történhetett, ha még NEM VOLT NÁLA a létra, mert épp visszafelé ment a kocsijától a leejtés helyszínéhez. És mi múlik ezen? Nagyjából MINDEN. Ha ugyanis visszafelé ment a létráért, akkor a saját sávjában haladt, tehát a másik sávban jövő Merci csak úgy tudta elütni, pláne ilyen halált okozó brutalitással, ha ÁTJÖTT András sávjába. Ugye teccenek érteni. A rendőri verzió szerint Mercisünk békésen közlekedett Etyekről Alcsútra, mikor egyszercsak hopp, saját haladási sávjában elütött egy embert, mert az ott átsétált, létrával a vállán. Ha azonban egy embert egy létrával a vállán elgázol egy Merci úgy, hogy attól 26 métert röpül, akkor az a létra sem marad érintetlen. Beleütközik a Mercibe, a betonba, hajlik-törik közben, mert hatalmas erőbehatás éri. Szóval az a létra, az képes BESZÉLNI. Elmesélni egy perc alatt mi is történt VALÓJÁBAN. És PONT EZ a létra az, amit a rendőrök otthagynak. Mert minek azt elvinni, nemde. 


Van azonban egy kis gáz. A létra megvan. Mégpedig megóvott módon. Jelezték is már egyszer a rendőröknek, csak véletlenül eltévedtek útközben. Nem sikerült megtalálniuk a konkrét helyen. Hiába no, csúcsnyomozókat igényel egy pontosan megadott helyszínen megtalálni az ott levő létrát, és mivel nem csúcsnyomozók dolgoznak az ügyön, nem is sikerült. Hát majd most sikerül. Váradi András családját ugyanis Magyar György képviseli az ügyben. Mivel a rendőrség minden valós nyomozati cselekményt elszabotált, és az Ügyészség gyorsan le is zárta mindenfajta vádemelés nélkül az ügyet, ezért most helyettük a "pótmagánvád" intézményét veszi igénybe. A Bicskén tegnap megkezdődött per egy tárgyalóteremben lefolyó bizonyítási eljárás lesz: mindazt Magyar Györgynek és segítőinek kell összehozni, amit a rendőrség elszabotált. És akkor most kicsit nézzünk be a tárgyalóterembe, mi is történt. Olvasóim tudják, hogy tele vagyok ellenem indított koncepciós perekkel, mindig magamat védem a bíróságokon, úgyhogy fölhalmoztam némi tárgyalótermi tapasztalatot. Láttam már sok furcsaságot, de azért tegnap Bicskén sikerült meglepődnöm. Mikor egy NYILVÁNOS tárgyalásra bemennénk - voltunk kábé 30-an - és egy biztonsági őr állít meg, hogy majd a Bírónő eldönti, ki mehet be, ki nem: na ilyet még nem láttam.


Elővettem úri modoromat, és elmagyaráztam a Zúriembernek a jogait. Meg a miénket is. A helyzet ugyanis az, hogy egy nyilvános tárgyalásra MINDENKIT be KELL engedni, ha kicsi a terem, akkor nagyobbat kell keresni. Zúriember kicsit okoskodott, aztán csak elszaladt informálni a bírót, hogy itt van valami agresszív pali, aki mindenféle jogszabályokra hivatkozva be akar mindenkit hozni. Vissza is tért lelombozódva, hogy oké, bemehetünk, de csak a folyosóra, mert aztán majd a Bírónő... Aha. Ki is jött a Bírónő, Ő is bepróbálkozott, de megnyugtattuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Nem örült. Dehát mégiscsak ciki, ha egy bíró rögtön törvénysértéssel kezd egy tárgyalást, nemde. Úgyhogy bementünk mind a harmincan. És befértünk, volt annyi ülőhely, mily meglepő. Aztán rá kellett jönnünk, hogy mire ment ki az egész távoltartási próbálkozás. Én még ööööö-ző, dadogó bírót életemben nem láttam. Most meg igen. Zavarban volt. Nem készült föl lelkileg, hogy itt bizony olyan ügy tárgyalása kezdődik meg, amit nem lehet sutyiban elintézni. Itt nem lehet zárt irodákban kitalálni, hogyan NE nyomozzanak. Dehát persze pont ezért mentünk oda élőben: jelezni, hogy véget ért a hatósági eltussolások időszaka, mindent figyelemmel fogunk kísérni, élőben, médiában. Mindenütt.


A távoltartási kísérlet, meg a Bírónő egész tárgyaláson végighúzódó zavara mellett aztán jött a harmadik olyan dolog, amit én még nem láttam tárgyalóteremben. A vádlottak padján ülő 85 éves magyarosztrák megtagadta a vallomást, és azt is, hogy kérdésekre válaszoljon. Ez eddig oké, joga van hozzá. De vannak olyan kérdések, amelyekre mindenképp felelnie kell. A személyi adatai, korábbi priusza, ilyesmi. S hát csak benyögte, hogy pilóta volt régen és századparancsnok. Azért ez hopp kicsit, nemde. Aztán meg azt, szinte büszkén, hogy voltak ám mindenféle közlekedési kihágásai. És pedig épp nemrég, és Magyarországon. Záróvonal átlépés. Mondom: ZÁRÓVONAL ÁTLÉPÉS. Naigen. Egy ügyben, ahol a rendőrségi verzió szerint egy békésen utazgató Merci elüt egy létrát cipelő embert, aki a Merci sávjába tévedt, ez elég ciki. Pláne akkor, ha egyébként pont a létra nem lett megvizsgálva, ha egyébként pont jobbról jött az ütés, nem pedig balról, ami csak akkor lehetséges, ha a Merci sávot váltott, és a Mercisről kiderül, hogy egyébként PONT ILYEN sávváltásért van priusza. És itt jött az igazi meglepetés: a Mercis védője fölpattant, és rászólt a vádlottra, hogy hallgasson már el. Konkrétan UTASÍTOTTA. Mintha a főnöke lenne, aki attól fél, hogy elszólja magát a beosztottja. Na, de ez már egyszerre túl sok lesz, itt most lezárom, aztán jönnek a folytatások. Lesz miről írni.

Amíg kiderül az IGAZSÁG. 


2016. február 15., hétfő

Gyerünk Amazonok!

Ha minden jól megy a következőkben, akkor a macsóbűzös Gecisztánból egy főleg nőkből álló vezérkar fogja Köztársasággá újjászülni a Hazánkat. Legyen így, ideje is, és rengeteg pozitív hozadéka lesz. Sorolom.




Diktatúrában az ellenzék utcán van, ezért vezetői is ott keletkeznek. Sokan próbálkoznak, van aki így, van aki amúgy, aztán a Nép egyszercsak eldönti, ki mögé áll. Ez a döntés megtörtént a Kossuthon, a kiválasztott Népvezérek a Szakszervezetek vezetői. Döntő többségük , tán nem is véletlenül. Ha úgy tetszik: annál igazságosabb történet nincs is, minthogy az elmúlt 25 év férfidomináns lassú korhadását a látszólag gyengébb nem gyógyítsa meg. Persze lesznek, akik ezt rossznéven veszik, de legalább ebben is elválik a szar a májtól: könnyebben helyreáll a nemek egyensúlya és egyenrangúsága, ha egy időre Nők vezetik az Országot. Szóval első nyereményünk ilyen esetben a valódi emancipáció. Ha ugyanis egy ország vezetésében nők dominálnak, akkor minden szinten javulni fog a megbecsülésük. Nem kell munkaügyi pereket indítani, hogy azonos fizetéseket kapjanak azonos teljesítményekért, nem kell nemi kvótákat felállítani: természetessé válik, hogy a férfi és a nő társadalmilag, közéletileg azonos súlyú entitás. De lesznek itt még további nyereségek.


Orbán persze jószokása szerint azonnal megkezdte a Szakszervezetek aláásását, mondott beszédet a Parlamenti Cirkuszban, dehát mint korábban mondtam: már nem érti, mi történik valójában. Újabb hazugságai csak ismét olajat öntöttek a tűzre, a Szakszervezetek megalakították válaszul saját kerekasztalukat, oda mehet a Kormány tárgyalni, vagy akár be is kaphatja. Helyes. Azt is bejelentették, hogy megkezdik a felkészülést a sztrájkra. Még helyesebb. Egyik fészbukos csoportunkban megkérdeztem a publikumot, hogy mi a véleményük egy általános, az országot teljesen lebénító sztrájkról. Elsöprő támogatás a végeredmény, mutatom is a következő képen. Az emberek megértették, hogy vállalni kell a kellemetlenségeket, mert áldozatok nélkül nem lehet elzavarni a Fideszmaffiát. És nekünk kellemetlen lesz egy országblokád, de a Narancsokat kicsinálja. És ez a CÉL, és ezért akár ennél sokkal nagyobb áldozatokat is bevállalunk. A Rezsimtakarítás időzítése nem is lehetne tökéletesebb: most jön a tavasz, több mint fél év jóidő várható, ennyit nem fognak kibírni Fasisztáék. Ugyanis minden egyes ellenük való akció csak növeli a Nép bátorságát, aktivitását, harcikedvét. Úgyhogy pussz Geci, mész a levesbe idén.


És van még egy nagyon fontos motívum ebben az egészben. Tán mindnél fontosabb, mert az Ország JÖVŐJÉT határozza meg. Menjünk előre addig a pillanatig, amikor Orbánék vagy így, vagy úgy elporzanak. A Nép úgyis azokra bízza az átmeneti kormányzást, akik sikeres felszabadító harcában végigvezették. A Szakszervezetek harcos hölgyeire, mindannyiunk Amazonjaira. Mivel ágazatilag pontosan ismerik, mindenki másnál jobban, mit kell tenni, kiváló kormányzásnak nézünk elébe. De a legeslegfontosabb. Ha ez a Csapat fogja magát, bejegyeztet egy választási pártot, és elindul a Köztársaság helyreállítása utáni szabad választáson, akkor elsöprő többséggel fog nyerni. Ugyanis nemes egyszerűséggel felülírja az eddigi pártárkokat. Mint a Publicus Intézet friss közvéleménykutatásából látszik, még a Fidesz szavazók nagyobb része is igazságosnak tartja a tanárok követeléseit. Szóval tökéletes politikai konstelláció jöhet létre: VÉGE az eddigi pártszekértáboroknak, az Amazonok választási pártja MINDEN mostani pártszavazótól rengeteg voksot fog kapni. Ezzel meg az elmúlt 25 év korhadt, korrupt pártjai is a helyükre kerülnek: a történelem süllyesztőjébe. Úgyhogy csak előre, mindannyiunk javára.

Gyerünk Amazonok!


2016. február 13., szombat

Kisember, hát itt a vége

Holnap, meg holnapután még persze Ő lesz, de őszre már aligha marad a hazánk Gecisztán. Február 13., 2016, történelmi dátum lett. Nyilván nem mindenkinek tiszta még ily röviddel a Kossuth tér után, hogy miért, ezért elmondom, tessenek parancsolni.




Páran írjuk, mondjuk évek óta, imamalomszerűen ismételgetve, közben pártkörökben kiátkozva, hülyének, árulónak elmondva: Orbán a hatalmát az ellenzék hiányának köszönheti. Már a Valódi Ellenzék hiányának. Mert az ellenzék nem attól az, hogy önmagáról állítja, hanem attól, hogy a Nép ezt el is hiszi neki. És ha a Nép elhiszi végül valakiknek, akkor megmozdul, és nem párszázan, hanem soktízezren. Mint tegnap, a Kossuthon. Két éve várjuk ezt a pillanatot: hogy LEGYEN végre Ellenzék. És LETT. Értelmes ember számára persze eleve nyilvánvaló, hogy egy Diktatúrában az Ellenzék az UTCÁN van, vagy börtönben, nem pedig a Diktátor kasszájából fizetve a bársonyszékes melegedőben, hogy demokráciának segítsen hazudni a világ felé a Diktatúrát. Sok elmélet született már arról, hogy honnan fog érkezni a Valódi Ellenzék. És ezek egyik verziója a Szakszervezetek voltak. Volt persze sok más is, tüntetés-szervezők, új pártok, miegymás, de egyik sem bizonyult működőnek a gyakorlatban. A Szakszervezetek azonban bebizonyították: ha keményen kitartanak, és összefognak, akkor képesek egy hatalmas, és eltökélt Tömeget utcára vinni. És SENKI MÁS rajtuk kívül. Úgyhogy az első, és legfontosabb kérdés kétévnyi útkeresés után eldőlt: VAN ELLENZÉK végre. A Szakszervezetek.


Innentől a Felcsúti Gazember marhanagy bajban van. Mint előző cikkemben írtam: annyira beleszokott már saját teljhatalmába, hogy képtelen a megszokott rutinjain változtatni. Megpróbálta a Szakszervezeteket megosztani, nem sikerült, megpróbált látványos vezéráldozatot hozni, kutyát nem érdekelte, fenyegetőzött, ki nem szarta le. És a következőkben ez még rosszabb lesz. Ugyanis a Szakszervezetek utcán vannak, nem kényelmes bársonyszékekben a parlamenti bábszínházban, és önkormányzati közbeszerzési bizottságokban. A szokásos technikák nem fognak működni: nem lehet megvenni a szakszervezőket, mert nincsenek olyan államhatalmi helyen, ahol a Műellenzék pártkatonáit bevásárolták dömpingáron. És ami még fontosabb: a Szakszervezetek rendelkeznek mindazon lehetőségekkel, amelyekkel rajtuk kívül senki más: sztrájk. Mondom: SZTRÁJK. Egy összehangolt vasutas, volános, pedagógus, egészségügyis, szociális ágazati, és egyáltalán mindenféle többnapos munkabeszüntetés kormányozhatatlanná teszi az Országot. És ezzel destabilizálja Orbán Rezsimjét, és ami még fontosabb: a Geci mindenhatóságába vetett hitet. Lelki terror ellen a lelki fegyver a leghatékonyabb: ha az Akarnok szándéka többé nem teljesül, ott szétesik az uralmi rendszer.


Sokat beszélgettünk a tüntetés alatt a tennivalókról, és arra jutottunk, hogy semmi értelme keményebben kezdeni, mint ahogy önmagától történik az esemény. Mi sokmindenre föl vagyunk készülve mindig, de EZ a demonstráció, ez úgy volt tökéletes és kerek egész, ahogy volt. Itt nem volt más tennivalónk, mint részét képezni a Tömegnek. Megtörtént a Népszavazás arról, hogy kik legyenek Orbán ellenzéki legyőzői. A szavazás zuhogó esőben, lábbal, élő aktivitással zajlott, ennél hitelesebb nem is lehetne a végeredmény. Alsóhangú becsléssel 30 ezernél több ember ilyen időben, az bizony Népakarat. És persze NÉPHARAG. A Kossuthon megkapták a Szakszervezetek a felhatalmazást a Néptől, hogy szabad kézzel cselekedjenek. A Nép elfogadja a további lépésekkel járó kellemetlenségeket, mert megértette, máshogy nem lehet. Ha megbénul az Ország, mert sztrájkok lesznek, akkor megbénul: mi túléljük, Orbán Rezsimje meg NEM. És persze ebben a fázisban még ágazati érdekeket mond mindenki, és tárgyalást akar, de értsük meg: ez már csak a kötelező penzum. Ugyanis nyilvánvaló, hogy a Diktatúra alapvető eleme a centralizáció és a kézivezérlés. Így aztán semilyen kompromisszumba nem mehet bele, ugyanis saját maga létalapját számolná föl.


Ha a hiénáktól azt kérjük, hogy mostantól ne dögöt egyenek, hanem füvet, és mindig mossanak onnantól fogat, hogy a szájbűzük ne zavarja a közösséget: nem fogják megtenni. Mert nem tudják megtenni. Mert NEM OLYANOK. Ezeken a tárgyalási lépcsőkön most végig kell menni, sziklaszilárdan, mert a folyamat végére mindenki számára nyilvánvalóvá válik: kik a Jók és kik a Rosszak. Aztán jöhet a sztrájk, a polgári engedetlenség, tüntetések, egyre bátrabb és aktívabb Néppel, aztán a nettó Diktatúra összeomlás. És már amiatt sem kell aggódni, hogy mi lesz UTÁNA. Egy fasiszta diktatúra után baloldali jellegű demokratikus rendszerváltásra van szükség. És senki sem tudja azt jobban végigvinni, mint a munkavállalók érdekképviselői. Pontosan tudják, mit kell az Ország egészével, és az egyes ágazatokban tenni. Úgyhogy roppant egyszerű a képlet valójában. A Nép fölhatalmazta a Szakszervezeteket a Kossuthon a cselekvésre. Hát vigyétek végig, takarítsátok el az országra száradt Gecit, aztán állítsátok helyre a demokratikus jogállamot, és együttesen induljatok el egy szabad választáson. Nyerni fogtok, rettenetes aránnyal. Jó munkát.

Veletek vagyunk.



2016. február 11., csütörtök

Beszarás

A belügyi szakszervezet is csatlakozott a szombati tüntetéshez. Upsz. Lassan ki sem kell adni az ukázt: Mindenki a fedélzetre!, mert így is mindenki ott lesz. És akkor nézzük most meg ezt az egész szitut Orbán szemszögéből...  




Az Orbán Rezsim leggyengébb pontja épp maga Orbán. Oly régóta történik az Oszágban minden az Ő akarata szerint, hogy amúgyis kétes idegállapota valszeg méretes cezaromániát növesztett benne. Annak meg legönveszélyesebb következménye: a tévedhetetlenség mítosza. Vannak diktatúrák, ahol több hatalmi központ együttesen tartja fönn a Rezsimet, ennek van annyi haszna, hogy ha az egyik Főnök elhülyül, akkor a többi felülbírálja. De mint mondtam: az Orbán Rezsim gyenge láncszeme maga Orbán. Semmiféle kontroll fölötte nincs, akiket magával egyenrangúnak érzett, azoktól megszabadult. Leszalámizta saját közvetlen egykori harcostársait, így azok társakból alárendeltek lettek. Áder, Kövér, Simicska valaha egy brancs volt Orbánnal, most már csak szolgák. Máraki persze, mert Simicska nem az a típus, aki beáll másodiknak. Mint azt láthatjuk is az elmúlt hónapokban, egyre keményebben. Habony, Lázár, Rogán nem Ősfideszesek, súlyuk a Főnöktől függ, Ők önálló akaratot nem tudnak végigvinni. Pintér meg sosem volt se Narancs, se semmi ilyesmi pártfiú, Ő Pintér, nem fogadnék rá nagy tétekben, hogy nagy gebasz esetén megvédi a Felcsútit.


Szóval az a helyzet, hogy Orbánnak már senki nem mer nemet mondani. Ezért aztán azt hiszi, hogy mindig igaza van. És mivel 6 év óta gördülnek újabb és újabb mocsokságai érdemi ellenállás nélkül át a Népen, amelyik látszólag mindent benyel, így aztán Ő is, meg a környezete is elhitte: a Keresztapa tévedhetetlen. Pedig valójában nem egy kiismerhetetlenül bonyolult játékot játszik: ha elegen lettünk volna, akik időben és sokszor elmondtuk, mit miért tesz, és elegen is csatlakoztak volna hozzánk, mikor kellett volna, akkor nem lenne Orbán Rezsim. Orbán a világ legősibb, legprimitívebb és egyben leghatékonyabb politikai technikáit alkalmazza. Oszd meg és uralkodj, tartsd egyoldalú információkkal jóllakatva a Népet, építs ki egzisztenciális függési rendszert, és alakítsd ki a fortélyos félelem légkörét. És két évtizede ezt teszi, és szisztematikusan, mérnöki pontossággal, ennek csak a leglátványosabb része az utolsó hat év, mert már a kormányhatalom is erősítette a lehetőségeit. Megoszt, megfélelemlít, megvesz. Nagyjából ENNYI a nagy varázslat. És megszokta, hogy működik. És mivel MINDIG működött, újra ezzel próbálkozik.


És most NEM MŰKÖDIK. Ha valakiben kialakul a hatalom rutinja, az normál esetekben gyorsabban és hatékonyabban cselekszik a rutintalanhoz képest. Ám közben be is zárkózik a megszokás falai mögé, egyre lassabban és rosszabbul reagál váratlan helyzetekre. És az egész Tanárlázadás történetében végigkövethető a rutinból cselekvés, és látszik annak hatástalansága. Tisztáldozat, különtárgyalás, aztán leckéztetés, fenyegetés, leszólás, beszólás. És nem működnek, sőt egyre inkább olaj a tűzre mindegyik. A Terror Törvénye tulajdonképpen azért kellene Orbánnak, hogy rátegye a végső pecsétet a rutinból működtetett erőpolitikájára. Nincs még beterjesztve sem, úgyhogy alkalmazni sem lehet, időzavarban van a Felcsúti Gazember. Ám még egy Terror Törvénye sem hatásos soktízezres tömeg ellen. Az elmúlt hetekben Orbán sérelmi politikát folytat. Akart egy Terror Törvényt, és nincs még ilyen. Le akarta ugatni erőből a pedagógusokat, és nem sikerült. Röviden úgy is mondhatjuk: mostanában semmi sem úgy működik, ahogy megszokta. És a tévedhetetlen kényúr ilyenkor nem érti, mi van.


Nyitott vezető sosem folytat struccpolitikát. Ha valahol nagyon inog a rendszer, akkor ott újragondolja, kötöttségektől mentesen, hogy mit is cseszett el. De egy saját sikerességébe beleőrült tévedhetetlen Keresztapa erre már képtelen. Nem hiszem, hogy a Fidesznyik alfővezérek ne látnák, hogy itt már rég nem bérekről, meg pótlékokról van szó, hanem összágazati lázadásról. Nem hiszem, hogy ne tudnák: itt már nem lesznek elegek az ígéretek, és nem működik a megosztás sem. Ám itt a probléma: már senki nem meri megmondani a frankót a Górénak. Így aztán megy szépen minden, és mindenki a maga medrében szombatig, mert a Kényúr azt hiszi: majd megunják a tüntetők, oszt hazamennek. Pedig nyilvánvaló: bármi is történik szombaton, onnantól az élet új mederben fog zajlani. Ráéreztek a szakszervezetek az erejükre, és rájöttek arra, hogy mily erősek is együtt. És szombaton ezt élőben is átélik. És indulnak a sztrájkok, a polgári engedetlenség, MINDEN, ami a csövön kifér. És Orbán nem fogja érteni. És a szombaton elinduló lavinát már csak akkor fogja fölfogni, mikor az épp elsodorja. És akkor már csak egy reakciója marad. Az, amit címnek is adtam.

Beszarás.