2016. május 30., hétfő

Őszödözők

Na, vajon kik őszödöznek netszerte, meg minden médiában, amire csak befolyásuk van? Nem, nem a Fidesznyikek. Nem, nemis én. Tessenek belekapaszkodni jóerősen a karfába. A DK őszödözik.




Én meg visítva röhögök, má bocs. Okés, hogy egész szervezetek épülnek az emberek hülyének nézésére, és ideig-óráig sikeresen, de azért azt nem gondoltam, hogy ezek egyik mintaképe, a DK, akasztott ember házában rendez kötélkiállítást. Jó-jó, az értelmesebbje látja jóideje a kamuzást, a belterjességet, az erkölcsi és szellemi kiürülést, de valahogy mégis ott maradt a hátsóagyban: ennyire hülyék nem lehetnek. De, csókolom, azok. Valamiért arra jutott a Gréczy-Varjú Gyurcsánybaljobbkéz, hogy a DK azért képtelen erősödni, mert ott az őszödi beszéd réme, és ezt valahogy oldani kéne. Most tekintsünk el attól, hogy akinek ilyen közvetlen tanácsadói vannak, annak nem is kell ellenség, nézzük a dolgot magát. Az Őszödi Beszédet.


Mai napig több forgatókönyv van forgalomban arról, hogyan is jutott a sajtóhoz. Többnyire azt tekintjük valósnak, hogy pár Ősszoci fölvette, kiszivárogtatta a Fidesz felé. Ezzel azért van egy kis hiba: a kiszivárgott verzió nem kalózfelvétel, mobillal, vagy diktafonnal rögzítve, hanem az eredeti, amit maga az MSZP hivatalosan vett föl. Ahhoz meg pártelnökként Gyurcsánynak volt hozzáférése, úgyhogy benne van a pakliban, hogy kicsit elszámította a dolgot, és mégiscsak Ő juttatta ki. Látva elmúlt években tanúsított stratégiai képtelenségeit, erősödik a gyanú bennem, hogy egyszerűen elkúrta. De ugorjunk, majd egyszer kiderül minden, hajjajj, így az is, ki vitte ki a veretes szöveget. És akkor a lényegre. A tartalmára. A DK-sok szeretik azt mondani Főnökük szavajárása nyomán: az egy igazságbeszéd. Oké. Induljunk ki ebből. Rögzítsük tehát: igaznak tekintjük minden szavát, mert Ők azt állítják.


Hát, Pajtások. Épp ez a legnagyobb baj vele. Ugyanis ha igaz, hogy egy miniszterelnök két teljes éven át hazudott az általa vezetett állam minden hivatalos gazdasági adatáról, akkor az az ember köztörvényes bűnöző. Bármilyen más országban ezért lecsukják, pláne, ha olyan remek, részletes beismerő vallomást tesz az egyed, mint a Miferink. Szépen, remek szónoklattal kifejtette az általa irányított kétéves Népátverő Show minden elemét. Mindezt miért is tette két éven keresztül? Megintcsak azt idézem, amit Ő mondott erről. Hogy megakadályozza Orbán győzelmét. Hát, hogy is mondjam, nem sikerült. Vessük be titkos csodafegyverünket: a Józan Észt. Tételezzük fel, Miferink nem hazudja végig Miniszterelnökként a két évet 2004-től, hanem igazat mond. Elmondja, hogy a Medgyessy-féle ígérgetős-osztogatós gazdaságpolitka csődközelbe vitte az országot. Úgyhogy Ő most elkezd kormányozni, amúgy Horngyulásan, Bokrososan, oszt ha ezért veszít a választáson, nem gond. Az Ország érdeke az első, már egy Államférfinak, nemde.


Lett volna persze balhé, először az MSZP-ben, dehát az őszinteség, meg a tiszta moralitású cselekvések konfliktusokkal járnak. Két év alatt valszeg le lehetett volna vívni a meccseket párton belül, tisztult volna a Szocipárt, nem mellesleg meg befejeződött volna az a népbutító, gyáva, mellébeszélő, a nincsből adakozó osztogatós "politika", ami az országot gazdasági és erkölcsi romlásba döntötte a rendszerváltás óta. A gondolkodó emberek azt mondták volna: na, tökös gyerek ez a Feri, végre van valaki, aki a Horn-Bokros páros hagyományait hajlandó folytatni, és nem mellébeszél, és nem sunnyog, hanem teszi, amit tenni kell, akkor is, ha az jóideig nem népszerű. A választást persze elvesztette volna, Orbán nyer, de messze nem kétharmaddal. Anélkül meg nincs Alkotmány-lemészárlás, meg a többi, arra épülő önkényuralmi szabadrablás. Kományozniuk kellett volna Fideszéknek, demokratikus peremfeltételek között, abba meg belebuknak. Teljhatalom nélkül cselekvésképtelenek, ezt már megtapasztaltuk.


Legkésőbb 2010-re kiderült volna, hogy Gyurcsánynak mindenben igaza volt, és az országot kemény, megszorító gazdaságpolitikával lehet csak irányba rakni. Orbánék kapták volna arcba az akkori világgazdasági válságot, osztogatási ígérvényeik üres szavak maradnak, velük szemben meg ott az igazmondó Feri, egy addigra megtisztult MSZP élén. Simán kétharmaddal nyeri a választást, Fidesz összeomlik, ország hasít, csókolom. Na. Ez LEHETETT volna. De nem lett. És ez biz egy ember rossz döntésén múlt. Gyurcsányén. Nem vállalta föl az igazmondást, a konfliktusokat, a türelmes építkezést. Rögtönzött, kapkodott, sietett, rövidlátó taktikázás, hazudozás, stratégiai távlat nulla. Azóta persze kiderült, hogy azért döntött így, mert ilyen: nem a döntés volt a hibás, hanem az ember maga alkalmatlan egy ország vezetésére. Az őszödi beszéd örök hivatkozási alap lett Orbánnak, maga Gyurcsány pedig a csodafegyver, akinek emlegetésével Orbán össze tudja tartani széthulló táborát. Úgyhogy nem érdemes ostoba szerecsenmosdatással úgy tenni, mintha az a beszéd valami jódolog lett volna. Nem, az egy országgyilkos beszéd volt. Aki meg elmondta, annak csak ennyi jár:

Elkúrtad, Feri.


2016. május 29., vasárnap

Egyesült erővel

Itt az idő, hogy hírt adjak valami fontosról. Ma még tán nem tűnik annak, de majd a végelszámolásnál visszatérünk erre. Mert nemcsak sátrazunk, tüntetünk, meg akciózunk, de a háttérben is sokmindent építgetünk.




Teccenek emlékezni a március 15-i ellentüntetésre az Orbán-beszédkor, a Nemzeti Múzeumnál. Magam akkor nem szólaltam föl, bár felkérést kaptam rá. Erre jó okom volt. Egyrészt türelmes típus vagyok, és épp akkor valami új kezdődött el, és erről írok mindjárt. Másrészt meg előző évben mi mindenféle előkészület nélkül bementünk a Fidesznyik banda közepébe, és onnan fütyültik ki a Rezsimistákat. Szóval vigyáznom kell, hogy túl puha akcióhoz ne adjam a nevemet, tőlem nem azt szokták meg, hogy csak úgy elvagyunk. Úgyhogy természetesen részt vettünk, sokan és aktívan a DE! részéről a március 15-ön, de türelmesen megvártuk, hogy mivé forrja ki magát, ami akkor elindult.


Büki Zoli ötlete volt, meg is vívta a BRFK-val a csatát, én a bloggal a TEK-et tudtam kiütni a partiból, spontán szereposztás volt, nem tegnap kezdtünk a Zolival együtt ügyködni. De ami magánál az eseménynél fontosabb volt, bár annak kapcsán jött létre: Újhelyi Sándor, a Migration Aid alapítója összehívott egy rakás civil szervezetet - pártot is, de a magukat komolynak gondolók persze távolmaradtak - hogy nézzük már meg, tudunk-e együtt dolgozni. Én mostanra csak azokat becsülöm, akik terepen is odateszik magukat, nemcsak dumálnak a semmiről. A Migration Aid tevékenysége a demokraták megbecsülését a menekültválság idején kivívta, ha Ők nincsenek, hogy Orbán piszkos játszmáját ellensúlyozzák, itt éhen-, és szomjanhalt migránsok tömegein gázolt volna át a TEK.


Szóval ilyen embert én becsülök, el is fogadtam a meghívását. Azóta eltelt három hónap, az akkor összehívott szervezetek egy része kilépett - ki is derült menetből, hogy nem képviseltek senkit, eltűnésük mind belül, mind kívül visszhangtalan maradt -, de akik maradtunk, azok csapattá értek. Öt ember fémjelzi azt, amit létrehoztunk, és egyik sem kezdő kispályás. Újhelyi Sándor, Büki Zoltán, Sabján Imre, Somos András, és jómagam: különböző habitusú emberek, de az alapelvekben, morális kérdésekben tökéletesen egyetértünk, és amiben nem, azt képesek vagyunk jó kompromisszumokkal föloldani. Három hónap tapasztalat elég ahhoz, hogy kimondhassam: tudunk együtt dolgozni, életképes a móka, és rajtunk múlik, mivé fejlődik. Úgyhogy itt az idő, valóban, hogy a Civil Ellenzéki Kerekasztalról (CEKA) szóljak pár szót.


Akik figyelmesen nézték múltkori és mostani egyhetes Kossuth téri állandó tüntetésünket, azok láthatták: mind a hétköznapi tevékenységben, mind szónokként jelen voltak a CEKA tagjai. Máshol is együtt teszünk dolgokat, és mivel a jövő mindig fontosabb, mint a múlt - a kellő tapasztalatok megszerzése és a tanulságok levonása után, persze -, ezért aztán mondom, miket teszünk a következő két hétben. Először is: május 31-én fáklyás felvonulás lesz, Büki Zoli szervezésében, a Civil Ellenzéki Kerekasztal égisze alatt. A DE! miniszínpada és hangosítása lesz a Kossuthon, ahová a menet végül beér, Büki, Újhelyi és jómagam leszünk ott a három szónok. Aki teheti, este 8-ra menjen a Hősök terére, mert onnan jön át a menet a Kossuthra, aki fáradt, vagy idő, lehetőség hiányában csak a végponthoz ér ki, azokat várjuk eleve a Kossuthon.


Szombaton havi rendszerességű látogatásunkat tesszük meg Göncz Árpád sírjánál, ebből már hagyomány lett, a változás csak annyi, hogy azon már a CEKA is résztvesz. Mindeközben csendben elindítottunk egy antikorrupciós népszavazást, ez már a Választási Bizottságnál van, meglátjuk, mi történik, a téma nagy, majd önálló cikket szentelek ennek. A június 11-i tanárlázadást természetesen támogatjuk, ott leszünk, amennyien csak bírunk, és minden szimpatizánsunkat is erre kérjük. Másnap vidéki túrára megyünk, Szentmártonkátára, ami mostanra a környék demokrata ellenálló fészke lesz, de erről is majd részletesebben később, most mindent csak említés-szinten. Hogy miért? Mert vannak, akiknek VALÓBAN az a célja, hogy a Rezsimet eltávolítsák, és akik VALÓBAN képesek harmonikusan együttdolgozni ezért. Tessenek megjegyezni, mert fontos lesz. Civil Ellenzéki Kerekasztal.

CEKA.


2016. május 27., péntek

Kés és vaj

Tévedés azt hinni, hogy Orbán azért uralkodhat, mert oly erős. Tehetséges Maffiafőnök, lehet majd róla is egyszer filmet forgatni a Magyar Keresztapa címmel, de nem saját képességei folytán válhatott azzá.




Teccenek ismerni a mondást: megy, mint kés a vajban. Namost a mondás nem részletezi milyen kés, svédacélból, titánötvözetből, szamurájkard-technológiával, vagy épp lézerből. Nem, csak egy kés, olyan mint általában a kések. Semmi különös, és mégis simán vág. Mert a lényeg a vaj. Nincs ugyanis olyan kés, ami ne szeletelné a puha tejterméket töksimán. Aki ezt képes fölfogni, máris tisztábban lát Népünk 90 százalékánál. Meg a teljes magyar értelmiségnél, sajtónál, műellenzéki pártoknál, meg a fanjaiknál. Ők ugyanis mást nem tesznek, mint újra meg újra kirészletezik, milyen is a kés, és kínosan feszengve kerülik annak kimondását: mindegy milyen, amíg Ők vajból vannak.


Mi a ráknak foglalkozni Orbánnal minden pillanatban? Van valami újdonság abban, hogy épp melyik embere mennyit és milyen módon lopott? Nem épp értelmes és hasznos tevékenység a szamár minden iááázásánál újra megírni, hogy iááázott. Persze, hogy azt teszi, ugyanis szamár, kezitcsókolom. Ilyen. A Diktatúra kialakulásának igazi kérdése nem a kés fématomonkénti finomelemzése, mert az pótcselekvés. A valós probléma a vaj. Mert amíg a vajjal kevesen foglalkoznak, sőt, elrejtik az igazi problémát, addig a kés pont azt tesz, amit akar, és pont úgy, ahogy éppen neki jólesik.


Hát én meg a lényeggel szeretek foglalkozni, ugyanis a magyar médiaértelmiség, meg pártholdudvarok elsöprő többségével szemben engem nem pártalapítványokból, meg közbeszerzésekben párthatárokon átívelően kimutyizott feketekasszákból fizetnek, hogy kussoljak a valóságról. Nem, akik engem magánemberként támogatnak, azt várják, hogy az igazat írjam, akkor is, ha az jelenleg nem népszerű. Majd az lesz, utólag. Mert nálunk mindig utólag világosodik meg mindenki, de akkor aztán melldöngetően. Gondoljunk csak a 800 ezer magyar partizánra. Ennyi lett a világháború után, a németek ugyan a csatákban ebből egyet sem észleltek, de biztos ott voltak. Valahol.


A vaj a lényeg. Telitett zsírsavakból áll, azért szilárd, bár szilárdsága csak az étolajhoz képest jelentős, a kés számára szinte mindegy. A vajak persze zsírsav-körökben melldöngetve adják elő, hogy Ők mily szilárdak, nagyjából úgy, mint a vicc szélesszájú békája, akinek nagy a hangja, amíg meg nem jön a gólya, mert onnantól benő a pofikája azonnal. Szóval ezek a telített zsírsavak szépen kitérnek a kés útjából, mikor épp vág. Egyik balra, másik jobbra, túléltük ezt is, huhhh, ügyik vagyunk. Napersze némi ésszel fölfogható még zsíradék-szinten is, hogy a szeletelésnek célja van: vagy sütés lesz belőle, vagy megevés, lehet választani.


A magyar politikai és médiaelit - demokrata és európai normák szerint valójában kollaboráns söpredék, de magukat így nevezik - retteg attól, hogy egyszer a Nép rájön: azért beszélnek annyit, elektronokként kielemezve a kés fémjét, tökfölöslegesen, nehogy valakinek eszébe jusson: Ők a vaj. Képzeljük el már egy pillanatra, hogy csendben vasreszeléket keverünk a zsíradékba. Hmmm. Lesz meglepetés. Megy még a vágás, persze, de kicsit csikorog, meg nem pont olyan úton halad a penge mint szeretne, és elkezd ki-kicsorbulni a penge. Mondhatni: nemkicsit veszít sebességéből és hatékonyságából. Aztán képzeljük azt el, hogy elkezdjük növelni a vasreszelék mennyiségét.


Naugye. Eccerű ez, mint egyébként bármi, ha merünk a lényegi kérdésekről őszintén beszélni. Oly egyszerű, hogy az emberi történelem legeleje óta csinálnak őseink pajzsokat a kard, a nyílvessző, meg a dárda ellen. Merthát szép dolog a hatás, de csak annyira bír érvényesülni, amennyire az ellenhatás engedi. És ma Magyarországon alig van ellenhatás. Külön pikantériája, vagy inkább tragédiája a helyzetünknek, hogy a vajbrigádok minden eszközzel megpróbálják kitaszítani a vasreszeléket. Nehogy föltűnjön a különbség, mert lássuk be: elég feltűnő. Na, ennyit erről, asszem kristálytiszta a helyzet. Mi, vasreszelékek meg várunk minden sorstársat szombaton este a Kossuthra.

Mert ott a mágnes.


2016. május 25., szerda

Nyertünk

Fontos pert, ráadásul. A konkrét ügynél pedig tán még lényegesebb, hogy felcsillant a jogállam piciny sugara a bíróságon, mert tapasztalatunk az, hogy egyébként már ott is terjed az önkényuralom sötétje.




Volt ugyebár a számos ellenünk lefolytatott éjszakai rendőrattak közül egy, aminél nem voltunk hajlandóak kimenni jogerős tüntetésünkről a Kossuthon, és ezért kivittek minket, meg persze föl is jelentettek. Az alapsztorit megírtam Felségsértés címen nemrég, javaslom elolvasni, mert most olyan mélységig már nem megyek bele. Orbán rájött, hogy szobrot avat, kiadta a TEK-csicskáknak, hogy takarítsanak el minket, azok utasították a zsarukat, Ők meg parancsértettem üzemmódba kerültek, és takarítottak.


Namost ilyen persze jogállamban nincs. Van egy jogerős gyülekezés, ott nem sétefikál senki, csak az, aki egyetért a tüntetés céljával, mindenki másnak keresnivalója semmi arrafelé. A mélyen tisztelt közjogi méltóságoknak sem, Orbán is csak akkor jöhetett volna be a tüntetési területre, ha ahhoz én hozzájárulok. Mondjuk, érdekes szitu lett volna, hogy részt vesz egy olyan demonstráción, ami épp ellene van, dehát láttunk már tőlük csodákat. Szóval még a legnagyobb Góréknak sem szabad teljesen a gazda: nekik is alkalmazkodni kell mások elnyert alapjogaihoz.


Mondom: jogállamban. Ha Európában valaki 2015 január legelején elnyer egy tüntetési jogot egy területre, akkor azt márciusban - erősen utólag, nemde - a Miniszterelnök sétálhatnékja nem írja fölül. Képzeljük már el egy pillanatra, hogy a Gecinek épp a netadós tüntetés idején keletkezett volna kedve sétálni egyet az Erzsébet hídon. És mivel ilyenje lett Neki, ezért aztán az Ő védettszemélységére hivatkozva a TEK beletakarítja a Dunába a tüntető tömeget. Na, ilyen nincs, persze. Vicces lenne, ha az, aki ellen épp tüntetnek valahol valakik, föloszlattathatja az ellene folytatott tüntetést pusztán azzal, hogy odamegy.


A helyzet persze még ennél is súlyosabb volt jogtiprásilag, mert a hely, ahol a szoboravatás volt, kábé 150 méterre volt a mi tüntetésünktől. A Parlamentnek pedig van vagy 20 kibejárata, ebből 18-on simán ki lehetett volna jönnie a Gecinek úgy, hogy semmiféle térbeli ütközés nincs. De persze nem Ő lenne, ha így tett volna: csakazértis takarítsanak el minket, nem lesz itt mindenféle Orbán elleni tüntetés, miközben Ő épp szobrot emel. Persze saját magának, a konkrét alakok lényegtelenek, pocsék is a szobor, de az most mindegy.


Eltakarításunk után két dolog történt. Egyrészt, mivel nem mentünk magunktól, följelentettek minket személyenként szabálysértésért, és a rendőrség gyorsan ki is szabott ránk fejenként átlagosan 50 ezer forint bírságot. Az eseményen kint levő 26 emberből 16 kapott ilyesmit, úgyhogy 800 ezer forintot kívántak behajtani a nem túl gazdag demokratákon. A másik történést én indítottam: megtámadtam bíróságon a tüntetésünk föloszlatását, mivel evidens, hogy jogerős gyülekezést nem lehet szétkapni védett személy utólag keletkezett szoboravatási vágya miatt. És közben persze másik bíróságon fellebbeztünk a szabálysértési bírságok ügyében is.


Ez két különböző bírósági folyamat, összefügg persze, ezért aztán a szabálysértési bírságainkról szóló tárgyalást föl is függesztették addig, amíg az alapkérdésben - kinek erősebb a joga, a tüntetésnek, vagy a védett személynek - ítélet nem születik. Hát, született. Azt a döntést írtam meg Felségsértés címen, mert annak aztán jogállamhoz semmi köze nem volt. Megállapították, hogy tényleg föloszlattak minket, ám szerintük a védett személy miatt bármi és bárki, bármikor, bárhonnan eltakarítható. Röviden: anyátok. Holnap a védett személynek sétálni támad kedve a lakásodban, Kedves Olvasóm, és kivágnak onnan, mert a Te jogod semmis Vele szemben.


Namost ilyen persze nincs. Olyan a döntés, mintha Szíjjártópetya, vagy Rogántóni szövegezte volna, ment is Strasbourgba az ügy, asszem hanyattesnek az európai bírák, mert ilyet azért ritkán látnak. Mondom, a döntés lényege az: a védett személy elől minden eltakarítandó, ezzel pedig fölszámolták mintegy mellékesen a gyülekezés alkotmányos jogát. Ugyanis jogilag nincs különbség egy kétórás, vagy egy folyamatos tüntetés között, tehát bármelyiket szétverhetik, ha épp annak, aki ellen szól, ahhoz van kedve, hogy belesétáljon az ellene tüntetők tömegébe.


Na, ezt a döntést hozta a nemjogállami bíró, és innen folytatódott a másik: a személyenkénti szabálysértési bírságok elleni fellebbezési per. Erről is írtam az első tárgyalási nap után, és bejött a megérzésem. A bíróhölgynek volt vér a pucájában. Azt ugyan nem mondta ki, hogy a másik bíróság szarházi Orbánseggnyalók gyülekezete volt, de igazából ez nem is volt Tőle elvárható. Viszont 14 embernél nullára csökkentette a bírságot, és helyette figyelmeztetést adott, két embernél pedig 10 ezerre zuhant a summa, mert Nekik már volt korábbi jogerős szabálysértési bírságuk, amit figyelembe kellett vennie.


Amit megtehetett, megtette. A többi a mi dolgunk innentől. Az alapeset már elment Strasbourgba, mihelyt ott ítélet lesz, annak megfelelően a figyelmeztetéseket is törölni fogják, és persze kártérítésre is mindenki igényt tarthat a jogtalan meghurcoltatás miatt. Strasbourgba szopni jár a Fidesz, nem kétséges, hogy a gyülekezési jog, vagy a védett személy utólagos sétálhatnékja-e a fontosabb jogállami alapelv. Csakhát Orbánék mindig az idővel játszanak. Mire ebből ítélet lesz, az persze évek. És addig nem túl vaskos pénztárcájú embereket köteleztek volna nagyösszegű bírság kifizetésére, vagy közmunkára, vagy börtönben való leülésre. Na, ez maradt el.

Köszönjük, Bírónő.


2016. május 23., hétfő

Jó buli volt

Van aki elmegy a haverokkal kocsmázni egyet, vagy csajokat hajt - vagy épp fordítva - valami menő szórakozóhelyen. Mi meg úgy bulizunk, hogy sátrat építünk a Diktátor arcába, és ott vagyunk egy hétig.




Ahogy egyre fogy a levegő a Hazánkban, annál fontosabbá válnak a szabadság kis szigetei. Pláne, ha azt a szigetet a Kossuth téren hozzuk létre, és nemcsak saját magunknak, hanem minden demokratának. Mert persze a mi bulink nem öncélú. Fölrakok pár képet az építkezésről, gondolom lejön belőlük, hogy remekül érezzük közben is magunkat, de annak, amit csinálunk, célja van. Újra és újra, fáradhatatlanul, rendíthetetlenül megmutatni mindenkinek, akihez hírünk, tudósításaink eljutnak, hogy mi lesz a módszer a Diktátor eltakarításához.


Mert persze lehet álmodozni választásokról, oké, látom, már beindult a kampány, két évig lehet még a Népet altatni. Lehet azt mondani, hogy legyőzhető választásokon egy önkényuralom, miért is ne. Van aki Xenu Nagyúrban hisz, van aki kis vörös sárkányt lát a kandallóban, még akkor is, ha nincs is kandallója. Ám a VALÓSÁG mindig beköszön, puszta idő kérdése, mikor teszi végső tiszteletét. 5000 évnyi világtörténelemben nem volt példa egy diktatúra választásokon való legyőzésére, ha a Népünk 2014 után újabb kísérletet akar tenni erre, nosza.


Látom én, hogy még mindig korai a valósággal való szembesítés. A magyar hívő nép, maximum az változik, hogy ki miben hisz. Vannak, akik nekivágnak a Himalája megmászásának klottgatyában, atlétatrikóban, mert abban hisznek, hogy nincs is ott hideg, meg lavinák se, meg semmi, mese habbal. Aztán többet nem hallunk felőlük, majd az archeológusok megtalálják Őket egyszer, szépen érintetlenül befagyva egy gleccserbe, és megállapítják, hogy elődeik síkhülyék voltak. Merthát utólag persze mindenki marha okos, ezért megyünk mi a dolgok elébe: megmondjuk, mi fog történni, és mikor megtörténik, készen állunk a válság kezelésére.


Mert lesz sírás-rívás, szüzek áldozása, meg minden hétköznapi vudu 2018 egy szomorú tavaszi napján, mikor az akkori választás éjszakáján beköszönt az igazság pillanat. Lesz egy vigyorgó Orbán, sima kétharmaddal, még a Jobbik sem kell hozzá, meg lesznek "ellenzéki" pártvezérek, akik ráfogják megint a nyuszira, hogy miért is sikerült újabb négy évre a demokrácia látszatát biztosítani a Diktátornak. Kifelé majd mindenkit okolnak, befelé meg fáradnak a kasszához, jól fizeti a Fidesz a kollaboránsait. Lesznek megint parlamenti székek, párttámogatás, bizottsági helyek, Őfelségének bármit megér egy ilyen "ellenzék".


Aztán vagy aznap este, vagy a fene tudja mikor, a Nép egyszercsak fölébred. Senki nem gondolta 1848 március 14-én, vagy épp 1956 október 22-én, hogy másnap Forradalom lesz. És LETT. A magyar ilyen. Nyel, lapít, alkudozik, aztán egyszercsak bummm. És akkor bosszút áll mindenkin, hogy saját korábbi sunyításáért felelősöket találjon. Csakhát Európában nem lehet Észak Koreát csinálni. Túl kicsik vagyunk, túl sok a környező hatás, itt nem lehet elmagyarázni tartósan a Népnek, hogy ami odakint van, az nincs is, az európai jóléti társadalom nem is létezik, helyette Focisztán a követendő út.


Úgyhogy perszehogy vége lesz ennek, és még az is tudható, hogyan, az egyetlen nyitott kérdés az időpont. Látva a műellenzék görcsös erőlködését, ahogy próbál csapból is folyva választások megnyerésének lehetőségével mindenkit altatni - ugyanazt mondják és akarják, mint a Fidesz, nem tűnik föl? - nem hiszem, hogy az ébredés pillanata a 2018-as rettenetes és megalázó vereség előtt bekövetkezhet. A Nép még mindig hinni akar, még mindig reménykedik a csodában, a bársonyos útban, pedig nincs. Nincs a Himalája tetejére fűtött kisvasút, oda bizony föl kell mászni, az meg küzdelem, nem jópofáskodás.


Mi pedig, akik időnként kimegyünk a Kossuthra sátrat verni, korábban sokszor bíróságon megnyert tüntetési joggal a hátunk mögött, ami a rendőrség beleegyezését is megkönnyíti, szóval mi már tudjuk, mi lesz 2018 szomorú tavaszi estéjén, és mi egyedül nem fogunk depresszióba esni a választási eredmények láttán. Mert semmi meglepő nem fog történni. Minden információ és tapasztalat megvan ahhoz, hogy százszázalékos biztonsággal belőhető legyen: újabb kétharmados Orbánéra jön, már megint választással demokráciának legitimálva a Diktatúrát.


Mi meg addig végezzük a dolgunkat. Fölébresztjük, akit lehet, kivisszük magunkhoz a Kossuthra beleszimatolni a bátrak szabad levegőjébe, jól esik a léleknek egy kis kivívott szabadság a hétköznapi finom terror közben. Tegnap 25 ember épített egy sátrat a Diktátor arcába. A Forradalom akkor kezdődik majd, ha ezt 10 ezren teszik 200 sátorral ugyanott. És ugyanolyan eltökélten, a végsőkig való ottmaradásig, mint mi tesszük. Mert természetesen egy önkényuralom nem tűrheti el, hogy vele szembeszegülők sokasága legyen az Ország Főterén. És akkor támad. És akkor elindítja az Őt elsöprő lavinát. Mi vagyunk, és leszünk a hógolyó.

És élvezzük.

2016. május 21., szombat

Csak ülök, és mesélek

Ez ma laza blog lesz. Holnap megyünk egy hetes állandó tüntetéssel a Kossuthra, az előkészületek zajlanak, az ilyesmi meg mindig felemelő dolog. Szombat is van, ma nem kifejtek, hanem inkább csak mesélek.




Kezdjük mondjuk a tegnappal. Egész napos bírósági tárgyaláson voltam sokadmagammal a PKKB-n (Pesti Központi Kerületi Bíróság). Mikor odamentem, nem tudtam, hogy délután is folytatódni fog, de ám legyen, rajtam ne múljon. A téma a múltévi sátorlebontó rendőrakció volt, mikor nem voltunk hajlandók elmenni a Kossuth térről, mert Orbánnak épp sétálni támadt kedve. Úgyhogy ott maradtunk számszerint 26-an, és bevártuk a rendőri intézkedést. Nosza, dobjatok ki, vigyetek el, mutassátok meg az Orbán-féle "demokrácia" igazi arcát. Mondjuk úgy: Gecisztán valóságát. Bemutatták. Úgyhogy sokan közülünk kaptak szépen tízezres bírságokat, merthogy hatósággal szembeni ellenszegülésért az jár. Mi természetesen nem hagytuk annyiban, fellebbeztünk másodfokra, ennek az első napja volt tegnap.


Nosztalgiáztunk egyet, tulajdonképpen jó buli volt, még ha hosszú és fárasztó is, mert azért tétre megy a játszma, és figyelnem kellett, hogy a megfelelő információkat a bírónak a tárgyalás során mindig elmondjam. A bíró egyébként - bírónő, pontosabban - első ránézésre korrektnek tűnik, akik már voltak nála hasonló ügyekben, megerősítették: nem fideszbérenc. Rengeteget járok különböző jogszolgáltatási szervekhez - Európában pesze a rendőrséget, ügyészséget, bíróságot igazságszolgáltatásnak hívják, de itt, Gecisztán valóságában maradjunk a jogszolgáltatás fogalmánál, igazságot mifelénk elvétve szolgáltatnak. Nade majd talán most, kiderül nemsokára. Szóval tényleg odafigyelt, nem akarta belénkfojtani a mondanivalót, úgy tűnik nincs prekoncepciója. Legalábbis az első tárgyalási nap alapján.


Volt azonban egy történés, ami kiverte nálam a biztosítékot, és az most nem a jogszolgáltatás rendszeréből fakadt. Vannak, akiktől elváltak útjaink az idők folyamán. Ennek indokait korábban megírtam már, most egy emberre koncentrálok. Illetve a viselkedési normára, amit tanusított. Vicces, hogy épp ilyen miatt váltam meg Tőle anno. De nem a személye a lényeg, annyira nem jelentős, hogy "kiszerkesszem" a blogban, inkább maga a jelenség a fontos. Hajlamosak ugyanis a magukat ellenzékinek nevezők a Fidesznyikeket amorálisnak nevezni. Ez okés, igaz, de saját, jól megalapozott tapasztalatom az, hogy bizony az elvileg közénk tartozók között is vannak éppoly sunyi gazemberek, tulajdonképpen nem értem, miért nem a Narancsok sorait erősítik. Őket erősítenék, minket gyengítenek, úgyhogy meg kell szabadulni tőlük.


Na, szóval a magát ellenzékinek nevező Csóka a tárgyalás előtt írt egy mikroblogban egy hősies cikket a Kossuth téri történésről. Tartalmát, színvonalát nagyrészt hagyhatjuk is, nem véletlenül mikroblog, maradjunk ennyiben. Ám egy dolog érdekes volt benne. Leírta az eseményeket, és kifelejtett belőlük. Ja, meg mindazokat, akik azóta is ugyanúgy csinálják, mint akkor. És elmesélte, Ő a Hős, hogy micsoda kockázatokat vállalt és vállal azóta is. Tényleg vicces, sem akkor, sem azóta semmi eredetit nem csinált, csapódik ide-oda, neve nem véletlenül közismeretlen. Ő is ott volt, egyikeként a 26 embernek, az általam szervezett tüntetésen, ennyi a valóság. De még ez sem indokolná, hogy helyet adjak Neki a blogban, ez itt nem mikroblog, ha beleírok valamit, annak komoly dolognak kell lenni, még lazulós napon is.


És tényleg. Mert az elég komoly, hogy az egyetlen ember, aki konkrétan nem mert eljönni a tárgyalásra - kimentette magát hirtelen jött külföldi úttal - az épp a Hősünk. Mindenki más ott volt, csak épp az nem, aki a tárgyalás előtti napon Hőssé avatta magát. Hehe. Nem, inkább hehehehehe. Merthát mellesleg ugyanez a közismeretlen Hős volt az, aki az éjszakai akció után elrongyolt a TASZ-hoz, és saját javára lenyúlta az ott korábban általam kért és kapott KÖZÖSSÉGI bónuszt. A TASZ ugyanis garantálta, hogy ha atrocitás ér minket, akkor vállalja a jogi képviseletünket. Teccenek érteni: MINDANNYIUNKÉT. Mihősünk erről persze tudott, hiszen ezt mindenkinek az akció előtt elmondtam, de Ő nem bírt magával. Annyira tele lett a gatyája, hogy szaladt a TASZ-hoz, és elmondta Nekik az éjjeli sztorit. Nagyjából úgy, mintahogy most megírta. Hogy Ő volt ott, Őt távolították el.


Mivel megelőzött - a fene se gondolta, hogy maradt a sorainkban oly gyáva és önérdekű ember, aki képtelen a fenekén ülni, míg én megtárgyalom a KÖZÖSSÉG nevében a TASZ-szal a további teendőket - ezért a TASZ nem volt képben. Elhitték, hogy csak a Mihősünk volt ott, és nem kérdeztek rá, valóban így volt-e. Így aztán mikor felhívtam Őket, meglepődtek. Elmondtam, hogy 26-an voltunk, csakhát már késő volt: megkötötték Mihősünkkel a képviseleti megállapodást, mi meg maradtunk TASZ nélkül. Azért nem teljesen, mert harcostársainkká váltak az idő, meg a rengeteg ügy kapcsán, úgyhogy segítenek mindenben, de a jogi képviseletünket nem vállalták, mert azt Mihősünk a saját nevére lenyúlta. Úgyhogy jópofa volt tegnap a tárgyaláson, hogy ott ülünk jósokan ügyvéd nélkül - najó, azért nem vagyok rutintalan, megteszem, ami tőlem telik - meg ott ül a TASZ ügyvédje, azt képviselve, akinek egyedül nem volt vér a pucájában, hogy eljöjjön a tárgyalásra.


Volt egy film anno, az volt a címe: Óvakodj a törpétől. Nem volt épp kultfilm, inkább a kicsi színes kategóriába tartozott, ugyanolyan lazulós, mesélős, mint a mai blog. Na, ez jutott eszembe, meg általában is mindig ez ugrik be, mikor valakiről kiderül, hogy valódi jelleme Narancsszínű. A forradalmak útja persze árulásokkal, gerinctelenségekkel, kétszínűséggel kísért, magam is hozzászoktam már, takarítok is folyamatosan. Ha az elmúlt kétévnyi folyamatos terepharcunk legfontosabb nyereségét akarom kiemelni, akkor ez annyi: letisztult a Csapatunk. Nem volt könnyű menet, nehéz döntés megválni olyanoktól, akikben megbíztunk, de meg kell tenni, mert elég egy rothadt alma, hogy az egész láda ehetetlenné váljon. Két évnyi vállvetve végigharcolt év után, összeérett egy olyan csoport, ahol a morál, a bátorság, a józan ész a követendő eszmény. Ezzel a Csapattal megyünk holnaptól a Kossuthra, egyhetes állandó tüntetéssel.

Téged is örömmel látunk.


2016. május 19., csütörtök

Toborzó

Ennél nettóbb címet nem is adhattam volna a mai cikknek. Persze, írásrutinból menne, hogy megírok egy témát, és végül hozzákapcsolom a Kossuth téri állandó tüntetést, de minek: jobb az egyenes út, ebben is. Mindenben.




E hét vasárnapján, május 22-én ismét Demokrata Tábort építünk egy hétre a Kossuth tér közepére. Igen, tudjuk, nem buktattuk meg még Orbánt, de jelzem: más sem. Végig lehetne menni épp, hogy mi mindennek a jelképe a Kossuth tér, és az ott tartott állandó sátras tüntetés, de valszeg Olvasóim ezzel rég tisztában vannak. Önismétlésbe meg csak akkor bonyolódom, ha az feltétlenül szükséges. Úgyhogy csak azt mondom el, SZÁMUNKRA, akik részt veszünk benne, mit jelent. Először is: bátorságot. Belemászni a Rezsim arcába annak székhelyén, ahol még a segglyukunkat is folyamatos megfigyelés alatt tartják, nagyjából ilyesmit jelent: ide lőjetek. Na persze nem fizikailag, bár elnézve az időnként feldúltan arra rodeózó Kövérlaca házelnök sunyi pillantásait, igény az volna rá.


Akik ott megjelennek, bekerülnek a TEK nyilvántartásába, minél többet vannak kinn, annál magasabb prioritással. A mi fizimiskánk rég benn van minden arcfelismerő szoftverben, szerintem már a mozgásunkból, éjszaka is meg tudják állapítani bárhol Budapesten, merre járunk. Csakhát mi épp azért tesszük, amit, hogy a Rezsimnek világos legyen: nem sikerül mindenkit megfélemlíteniük, megvenniük, elaltatniuk. Más dolog egy délutáni sokezres tüntetésen való részvétel kockázata, és más egy kisebb létszámú szünetmentesé: utóbbinál mindig zajlanak provokációk, vagy épp éjjeli rendőrakciók, mint azt velünk ötször megcsinálták korábban. De hát ez ezzel jár, aki ott van, ismeri a kockázatokat és mellékhatásokat. Röviden is mondhatom, alapvetően miért vagyunk kint, sőt, meg is mutathatom, mint azt élőben is szoktuk: ezt Neked, Viktor.


A másik dolog, amiért kimentünk anno, és kimegyünk újra és újra: megmutatni, hogy milyen az ellenzéki viselkedés egy Diktatúrában. Nem a Parlamentben, Orbán biodíszleteként, látszatdemokráciájának hitelesítójeként melegedni, anyagi biztonságban, mentelmi joggal bevédve, hanem utcán, kitartóan, rendíthetetlenül. Önkényuralmat választáson megbuktatni nem lehet, csak utcán, mikor a Rezsim végnapjai bekövetkeznek, az bizony a Kossuthon fog megtörténni, és sátortáborral. Pont úgy, ahogy a környéki országok sikeres diktátor-kergetéseikor történt. Mi tesszük azt, amit az egész Népnek kéne, míg a parlamenti kollaboránsok eljátsszák azt a látszatellenzéki szerepet, amire Orbánnak szüksége van. Csak egy aprócska kérdés, hogy tiszta legyen, melyik a jó út: vajon mitől bukik meg a rendszer: százezer sátorozótól a Kossuthon, vagy ugyanennyi parlamenti felszólalástól? Na, erről ennyit, mehetünk tovább.


Néha elgondolkozom, ha minden Olvasóm egyszerre kijönne velem a Kossuthra, akkor szépen megtelne a Tér. Persze, értem én, hogy más szintű kockázat Tuareget olvasni, mint élőben bemutatni Orbánnak, de végül úgysem lesz más út. Illetve hát mindig van, de az az Orbán Rezsim Ráhel királynővé öröklésével való dinasztikus továbbélése lesz. Nincs más választás, a 2018-as újabb voksszínház után mindenkinek világos lesz, addig meg a Kossuthon folyamatosan összegyűjtjük azokat, akiknek mind a bátorsága, mind az esze megvan hozzá, hogy átlássák a nyilvánvalót. Na, és akkor némi technikai részletek. Május 22-én délután építünk, este hatkor tartunk egy tábornyitót. Onnantól egy héten át éjjel-nappal ott vagyunk, és várjuk mindazokat, akik már felébredtek a látszatdemokrácia álomkórjából. Szimpatizánsaink adományaiból tudtunk egy viharálló sátrat venni, gumiszőnyegre is jutott, hogy ne csússzon végig esőben sem a Téren, jó lenne még erősíteni, meg csinosítani az infrastruktúrán - zászlók, címerek, molinók, ilyesmi, ha valakinek van szándéka és lehetősége, akkor az itt megadott számlaszámra kérjük az adományokat.

Kint találkozunk.