2014. július 26., szombat

Hadüzenetet kaptunk, van hadseregünk?

Orbán gyakorlatice bejelentette a demokrácia fölszámolásának koncepcióját határontúli hívei előtt. Dehát nem marad örökké külföldön, szóval amit odakint elmondott, azt jó lesz idehaza is érvényesnek tekintenünk. És akként hozzáállnunk.




Namost az a helyzet, hogy ugye minden demokratának ilyenkor kéne fölemelnie a seggét, és utcára menni. Nem kaotikusan, nem erőszakosan, mert abból jelen állapotban - össznépi depresszió - nem jövünk ki jól, hanem nyomatékos jelzésként. És akkor játsszuk le tapasztalataink alapján, hogy egy ilyen mozgósítás milyen módon valósulna meg. A DK a leggyorsabb és legaktívabb, fogja, és utcára hívja az összes demokratikus erő összes létező támogatóját. Megpróbál persze gyorsan egyeztetni a többi párttal, már ahol fölveszik a telefont ilyen ügyekben. Kezdjük az LMP-nél, merthát ha Ők önmagukat demokratáknak definiálják, Őket is illik megkeresni. Schiffer természetesen azonnal el fog határolódni, Ők nem közösködnek az álbaloldallal, Gyurcsánnyal meg különösen nem, meg különbenis. Főleg különbenis, ugyanis Schiffer épp véletlenül ugyanott járt, ahol Orbán az ominózus demokráciagyilkos szózatát a levegőbe szellentette. Éshát az ilyen meghívásokat, az uralkodói gesztusokat ugyebár több mint illendő meghálálni, Schiffer meg amúgyis profi már a meghálálásokban.


Az Együttnél kicsöng a Feri telefonja, kijelzi a Szigetvárinál a mobilszámot. Épp Karácsonnyal, Juhásszal, meg Gulyásjózsival kvaterkáznak, hogyan is kéne valahogy megszabadulni a miskolci tagjaiktól, meg Pásztortól, de leginkább Gyurcsánytól, így aztán inkább hagyják kicsöngeni a telefont. Nem mondani semmit, abból nem lehet baj, igaz eredmény sem, dehát Bajnai távozása óta ez az új irányvonal. Aztán szólnak a Táblásmarcinak, meg a Kettősmércés Jámborandrisnak, hogy jelezzék pár performansszal, meg cikkel, hogy nem értenek egyet. Már nem a tüntetéssel, meg az utcára menéssel, merthát ilyet mégse mondhatnak, hanem majd beszélnek másról. Megtudjuk, hogy amíg Pásztor él és virul, továbbá Táblásmarcikat, Amerikában meg négereket vernek, és Gyurcsány amúgyis zárja már ki magát a DK-ból, de minimum határolódjon el önmagától. Ha majd mindez meglesz, akkor esetleg Ők is beszállnak, napersze nem mozgósítással, merthát tömeg az nincs, de majd a Marci meg a Jámborandris csinál egy táblát, és akkor az nekünk jólesz.


Csöng majd Tóbiás Frisselnök telefonja az MSZP-nél, kicsit kiguvadt szemekkel nézi majd a hívó személyét, merthát Elnöki Beszédének fő motívuma épp Gyurcsány ekézése volt, és most ciki, mert mivan ha kap egykét karcos beszólást. Nem kapna persze, a Feri megbocsájtó típus - nem mondom, hogy hálistennek -, dehát a görcs azért ott lesz Tóbiásban. Gyorsban hívja Kunhalmiágit, aki egyedül volt hajlandó részt vállalni az Ellenállás Napján, mondhatni az egyetlen férfi az MSZP-ben. Mielőtt szexizmussal vádolnak, csaxólok, hogy ezt Kéthly Annára mondták anno, márminthogy egyetlenegy férfi ült az akkori Parlamentben, az is nő. Szóval Kunhalmiági megkapja feladatba, hogy úgy határolódjon el Gyurcsánytól, hogy azért persze legyen ott, képviselje az MSZP-t, de ne az MSZP nevében. Józan ésszel ez persze lehetetlen feladat, de hát az elmúlt évek karaktere a Szegfűpolitikában épp ilyen, aligha növik ki épp ugyanazok, akik most megyei elnökökként újraszemélyesítették Tóbiásba korábbi énjüket.



Fodort is fölhívja a Feri, ott rögtön teljes taggyűlést is tarthatnak, mert épp mellette áll a Rózsamisi, így aztán nincs akadálya a bázisdemokrácia gyakorlásának. Ők persze simán igent mondanak pár apró feltétellel. Elsőként legyen a Fodor a közös Főpolgármester-jelölt, a Rózsamisi meg legalább két egymás melletti kerület ugyancsak közös polgármesterjelöltje. Pásztor menjen el Hellpistához, kérjen Tőle bocsánatot addigi életéért, majd ugorjon a kútba, a DK Elnöksége kollektíve mondjon le, és legyen a továbbiakban az Elnökség a Hellpista. A liberális sajtómaradvány fölhívja a figyelmet, hogy a Pásztor, meg a Feri, meg a DK jelenti az igazi veszélyt rasszizmusa és antidemokratikussága okán az Országra, merthát a Zorbán az úgyis külföldön van, meg nem is beszámítható, majd ha visszajön, akkor visszavonja, hameg nem, akkor legalább ad pár alapítványi támogatást ideoda. Mehetnék épp tovább politikai életünk szereplőinek várható magatartását elemezgetve, de szerintem fölösleges. Bár viccet csináltam belőle, de az ügy nagyon is gáz, és sajnos a negatív fantazmagóriámban több a valóság valószínűleg, mint azt akár magam is gondolnám.

Nincs kedvem röhögni.



14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó viccet csinltál belőle, pedig nagyon rossz vicc, amiből dolgozol!!!

    VálaszTörlés
  2. Orbán újra megüzente, megüzente nekünk most éppen Tusnádfürdőről, hogy eszébe sincs demokráciát csinálni, már ami most van, az sincs köszönő viszonyba se vele, de most már kimondta ő is: "illeberális államot" akar, azt csinál:(
    Nem barátkozik hiába az azeriakkal, É. Koreával. Orbán a hatalom, és passz:(
    Mehet itt a DK az utcára karöltve bárkivel, aki jelen helyzetben senki. Egyre nagyobb a félelem, az elszigetelődés, lassan mindenki illegalitásba vonul. Mindenki saját mindennapi túl- és átéléséért harcol. Néha néhány ember áll csak ki a másik mellet, nem sorolom, hogy mennyi alkalom lett volna az országnak kint lenni mindenhol az utcákon, tereken. Itt az emberek kómában vannak, nem is tudom elképzelni, hogy mi kell még az ébredéshez??? Addigra meg nem lesz már magán gazdaság se, kapa se, kasza se:( Remény meg már így sincs:(

    VálaszTörlés
  3. Ma pont ez az infó verte ki a biztosítékot nálam! Nem szeretném itt leírni, hogy "elsőre" milyen gondolatok jutottak eszembe erről az embernek álcázott csúszó-mászóról. Nagyon is igaz, amit a bevezetőben leírtál Gábor: "Orbán gyakorlatice bejelentette a demokrácia fölszámolásának koncepcióját határontúli hívei előtt. ...szóval amit odakint elmondott, azt jó lesz idehaza is érvényesnek tekintünk." Valóban ez a módszere; Tusványoson elhinti az ilyen elmebajos dolgait, aztán haza jön és itthon tényleg megvalósítja! A következtetésed is jó: "És akként hozzáállnunk."
    De kérdem én: van erre esély? "Másodikra" az jutott eszembe, mikor elolvastam OV mondandóját, hogy ha mindezeket Gyurcsány mondta volna el, már ma este égne a Parlament, holnaptól pedig az egész ország!!! Mivel az írásod tartalma sajnos valós, még ha viccesen is írtad le, az az érzésem, hogy ez a kormány lassan vissza visz minket a sötét középkorba (a KDNP talán még az inkvizíciót is támogatná) és senki sincs, aki határozottan felemelné legalább a szavát ellenük!

    VálaszTörlés
  4. Vajon miért is nincs? Mert a demokráciát bőszen magukénak valók követik a csúti minden szavát és igyekszenek megfelelni az elvárásainak. Nem véletlen az sem, hogy a DK-t magára hagyják a valós problémával old meg oszt osztozunk a sikerben, ha meg nem jön be akkor nem mi voltunk a szlogen. VACGAB írása jutott eszembe A és B C meg mehet ahová akar.

    VálaszTörlés
  5. Ha valamihez nincs kedvem a mai híreket olvasván, akkor röhögni. Kissé mellbevágó volt amit Orbán művelt. Jelenleg csakannyit tudok mondani a legnagyobb állampolgári tisztelettel:
    Miniszterelnök úr! Menjen maga a picsába!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miniszterelnök úr! Menjen maga a picsába!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Hazafelé jövet a határon már talán ez a tábla fogadja a miniszterelnököt: A MUNKA ELÉGEDETTÉ TESZ
    És ez még csak a kezdet.

    VálaszTörlés
  7. Kérdezzék meg már OV-tól, miért nem az Ausztriai területeken veri a nyálát ?

    VálaszTörlés
  8. Öszíntén mondom,hogy ezek után ténleg megáll az eszem.Ma Orbán olyan bejelelentést tett,amitől a fél országnak kint kellene lenni az utcán,de nem piknikezni,mint 12.-én.megmondom öszintén,hogy ilyen birka magyar népet nem baszott a világ.Elment a kedvem a demokratikus harcomtól,már nincs kedvem bejöni ide a Facéra,mert amit megosztok lájkolok vagy kommentelek ezeknek a birka magyarokról lepereg.Mostmár minden demokratikus pártoknak embereknek radikálisabbá kellene válni!!!Amit művel az ellenzék beleértve a DK-át is az már agnormális!!.Ez a birka magyar nép öszintén mondom megérdemli.hogy a szarba a mocsokban fetrengjen!!Igen szégyelem a magyarságomat,hogy ilyen birka magyar népel együtt kell élnem.Itt a Facén meg megy a baromságok tömbkelege,mimdenki megmondó ember akar lenni.Most radikálisnak kell lenünk,nem pedig a tudalékoságunkat fitogtatni.Itt Nyíregyházán is abszolult nincs ellenzék,csak érdek vezetőségi tagok akik semmit de semmit nem csinálnak,csak az aktív demokratákat kizárni a pártjukból,mert csak így tudnak és akarnak a rivadarfénybe kerülni a legfelsöbb vezetőjük felé,hogy fígyeljenek rájuk.Már ténleg sokszor azon gondolkodom,hogy érdemes e így élni.gondolatban már többször elhatároztam,hogy napi 21 szem gyógyszeremet nem veszem be.Nagyon a felé terelődik a fígyelmem,hogy egyszer ténleg megcsinálom és itt hagyom ezt rohadt magyar kocerájt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy "egészséges" társadalomban erre a beszédre emberek százezreinek kellene az utcákra vonulniuk, és épkézláb ellenzéki pártok vezérletével országos engedetlenségi mozgalmat indítani. Ám a cezaromán Felcsútinak, vazallusai segítségével, hosszú évek "kitartó munkájával" sikerült úgy megosztani a társadalmat, sajnos a családok szintjéig lenyúlóan is, hogy ez jelenleg elképzelhetetlen. Az ellenzéki pártok meg, exhibicionista, vagy orruknál tovább nem látó, és/vagy a jelenlegi hatalomnak elkötelezett vezetőik, valamint "beépített téglák" tevékenysége révén romokban, így azt csinálhat velünk egy ideje a Pocakos, amit csak akar. Sokan őrültnek, politikai szélhámosnak tarják, ám szerintem inkább egy nagyon is tudatosan számító, aljas, hatalommániás gazember...

      Törlés
  9. Készülnek az államcsődre. Meg akarják értetni a néppel azaz a nyájjal, hogy most a rend és a fegyelem a legfontosabb, különben zűrzavar és anarchia kíséri az államcsőd bejelentését. És az Istenadta Nép (Nyáj) csodálva fogja tisztelni a Rend Fenntartóját, a Nemzet Megmentőjét, aki megakadályozta, hogy káoszba és anarchiába süllyedjen az ország. Persze az egész államcsődnek nyilván Brüsszel lesz az oka, meg a 2002 és 2010 közötti liberálbolsevik rezsim. Brüsszel fenyegetésével szemben csak úgy lehet helytállni, hogy az egész ország egy emberként csatasorba áll és kivont karddal védelmezi a 21. század nagy magyar vívmányát, a NER-t.

    VálaszTörlés
  10. Na látjátok. Ezért kell a TEK és a többi birodalmi rohamosztagos, hogy amikor majd a demokráciát teljesen eltiporják, akkor megvédhessék a császárságukat azoktól, akik demokrácia hiányában "egyéb" módokon akarnak felkelni ellenük.
    A gazdasági eutanázia már így is elindult:
    - Aki velük van, annak van jövője
    - Aki ellenük van, az szedheti a sátorfáját vagy éhen hal

    Bíznak benne, hogy a lehetséges "ellenségeik" kipusztulnak, de legalább ritkulnak folyamatosan.

    Aki a fideszre szavazott, az tehet egy szívességet. Köpjön fel és álljon alá, miközben felnéz.

    VálaszTörlés
  11. Mondott már pár beszédet a törpe Tusványoson. Az egészben az a legnagyobb baj, hogy ott elmondta a hagymázas gondolatait, várt 1 kicsit, utána kezdte megvalósítani őket! No nem úgy, hogy ezt, vagy azt meg kell tenni, hanem kiadta a jelszót, rábízta egy alattvalójára, hogy kezdje elhinteni tévében, rádióban, újságban, hogy szokja a gondolatát a sok szemellenzős, ráadásul tapsikolva követelje azt, amiről pár éve még az ellenkezőjének az ellenkezőjéért is utcára mentek volna!

    VálaszTörlés