2015. április 13., hétfő

Kösz a nácikat, szarháziak!

És ez már a szoftverziós cím. És nem, nem a Népre célzok, hanem a megélhetési álellenzékre, amelyik addig csűri-csavarja, hogy miért is Ők a demokrata oldal felkent vezető erői, míg a Jobbik teljesen maga alá gyűri az Országot.




Tegnap hajnalban ezt írtam az OGYM zárt csoportjába: "Van egy kis problémám. Amit ma írnék, az szólna a tapolcai választás dolgáról is, de ha megírom, és szívás lesz, akkor én leszek a bűnbak, láttunk már ilyet eleget." Annyira nyilvánvaló volt mindaz, ami tegnap az időközi választáson történt, hogy megírhattam volna tegnap, de inkább lemondtam róla: vigyék csak el végre a balhét az MSZP-DK-Együtt megélhetési koalíció mindenre alkalmatlan kollaboráns mélyostobái, ne mutogathassanak még kicsit se másra. Nem Pajtikák, Ti vagytok a legfőbb akadálya, hogy az Ország magához térjen: annyira sugárzik Rólatok a tettrekészség hiánya, a mellébeszélés, hazudozás, a sunyiság, hogy a Népnek már mindegy kire szavaz, csak Orbán menjen, de Ti se legyetek a helyén. Ti csináljátok a Jobbikot, a tehetségetek csak arra elég, hogy a kapcsolati tőkéteket használva elnyomjátok azokat, akik valódi változást hozhatnának végre a demokrata ellenzékben. Nektek persze ez is tökmindegy, mint ahogy az Ország sorsa, a köz érdeke már régóta hidegen hagyja a zsebből való gondolkodásotokat: most kezdhettek abban reménykedni, hogy a Fideszhez hasonlóan majd a Jobbik is dob Nektek kis falatkákat, és túlélhettek, mert másra úgysem vagytok jók.


Nem, soha nem a Nép az ostoba, bocsi, egy demokrata ilyet nemhogy nem mond, de még csak nem is gondol: a demokrácia a Népfelség alapelvén nyugszik, azaz a Népnek MINDIG igaza van, nincs fölötte más ítélőszék. Aki pedig képtelen elfogadni a Népítéletet, az csak hülyítse magát tovább bátran, de rakja azért össze a cuccát hogy elhagyhassa időben az Országot, mielőtt deportálják Újhatalomék. Tele lesz ma az "ellenzéki" sajtó a kínos magyarázkodásokkal, és mindenre fogjátok majd a rettenetes vereséget, és a Jobbik triumfálását, csak saját Magatokat nem fogjátok okolni. Pedig NEM a jelölt személye, nem a kampánytechnikák, nem mindenféle egyéb részletkérdések miatt lettetek elhajtva a búspicsába, hanem azért, amilyenek vagytok. Létező leglényegetekről mondtak végítéletet, kollaboráns, megélhetési szarháziak. És mondom, még finom vagyok, mert ahhoz képest, ami történt tegnap, mondhatnék bármi sokkal durvábbat is, az se lenne túlzás. A Nép pontosan levette azt, amit az OGYM a saját bőrén sokhónapon keresztül a Kossuth téren megtapasztalt: semmiféle erkölcsi alapelvvel nem rendelkeztek, nem álltok ki semmiért és senkiért, Tőletek csak az ostoba számítson bármi jóra.


Pofáztok, médiáztok, nyilatkozatokat adtok ki, interpellálgattok, közben húzzátok a strigulákat, pipálgatjátok a feladatokat, hogy úgy tűnjön, mintha ellenzékiek lennétek. De mindezt a Parlamentben ülve teszitek, ezzel legitimálva az Orbán féle diktatúrát, mert a suska, meg a Narancsok asztaláról odadobott kis falatkák mindennél fontosabbak Nektek, képességetek meg csak annyi, hogy eddig a szintig értsétek a világot. Tűnjetek el végre, mind a Parlamentből, mind a médiából, vigyétek magatokkal a kijelölt álcivileket is, akiknek csak annyi a feladata, hogy lefogják a népharagot sétálgatós áltüntikékkel. Minden egyes Gulyás-Vajda féle tüncike újabb százalék a Jobbiknak, minden egyes nyilatkozatotok a médiában úgyszintén. Rátok néz a Nép, és mindjárt nem is tartja olyan ördögtől valónak Orbánt, mert ugyan egy Geci, de legalább azt egyenesen és tehetségesen teszi, nem olyan sunyi, üresfejű, semmitakaró semmitmondással, mint Ti, megélhetési álellenzékiek. Hát naná, hogy a Nép a Jobbikra szavaz, ugyanis rajtatok kívül csak Ők látszanak, mert minden valódi demokrata alternatívát Ti magatok tiltotok ki a médiából, nehogy tudomást szerezzen róluk a Nép, mert akkor perceken belül oda kerültök, ahová valók vagytok.


Látszotok Ti, meg a Jobbik, és inkább elhiteti magával a Nép, hogy nem is nácik, csak ezekre a korrupt ostoba bürokratákra, akik Ti vagytok mind, ne kelljen már szavazni. Szóval egyáltalán nem hülye a Nép, a Nép nagyon is okos, most épp azt mondta, hogy takarodjatok, Tóbiásostól, Gyurcsányostól, Szigetváristul, mindenestül. Nem elnökségi, meg bizottsági üléseket kell tartanotok, hogy szokás szerint "értékeljétek" az eredményeket, mert azokon nincs mit értékelni: az Ország valaha volt legszarabb kormányától elfordultak tömegei egyértelmű ítéletet hoztak tegnap: Orbánnak annyi, és Ti sosem fogtok többé labdába rúgni, viszont amíg a tespedt, puha ülepetekkel elfoglaljátok a demokrata ellenzéki teret, addig minden egyes perccel közelebb hozzátok a Jobbik hatalomra kerülését. Ma épp a Parlament feloszlatásának műbalhéjára gyúrtok, amiről persze pontosan tudjátok, hogy úgysem szavazza meg a Fidesz, de elmondhatjátok, hogy Ti megpróbáltátok. Ne a Parlamentet akarjátok föloszlatni kamuból, hanem Magatokat, tokkal vonóval, szépen mondjatok le a mandátumotokról, ahhoz ugyanis nem kellenek Fidesz szavazatok, és menjetek haza. Ja, ezt persze nem fogjátok megtenni, mert a Parlamentoszlatást is csak épp annyira gondoljátok komolyan, mint bármit. Ti vagytok a nácik szálláscsinálói, remélem a maradék szavazóitok is belátják végre.

Kösz a nácikat, szarháziak!


91 megjegyzés:

  1. ..Hö. Nettó melléduma. Hallhatnánk a "monstre koncepciós peredről"? Ha már beígérted.. Dicsekedjél.. :D

    VálaszTörlés
  2. Miért nem indítottatok ti is egy jelöltet?! Az OGYM, mint leendő párt támogatásával egy civillel megmutathattátok volna magatokat!
    A leszarházizott MSZP-DK-EGYÜTT egy hagyományosan jobbos területen bevállalta a széllel szemben pisálást a kétszeres jobboldali erővel szemben!!!
    Te meg lapítasz, mint szar a fűben és van pofád mást hibáztatni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy "bevállaljátok" kishülyém, a diktatúra látszatparlamentjének egy bársonyszékéért az anyátokat eladnátok. Vagy már meg is történt, valszeg. Segítek még, agyirokkant haverom: jövendő párt nem indulhat, csak már bejegyzett, pro primo, pro secundo, Veszprém is hagyományosan jobbos volt, pro tercio, a Kossuthon "lapítok" 9 hónapja élőben, míg Te kamunicken bátorkodsz. Nadehát ennyire vagytok Ti bátrak, meg értelmesek...

      Törlés
    2. Egyrészt nem kamu nick, ez a böcsületes nevem (...te bújsz Tuareg nick mögé!), másrészt nem pártjelöltről beszéltem, olvass vissza!
      A stílusod megmutatja, miért is maradsz egy örök blogger politikai tényező helyett - az anyázást már eltanultad a gyökerektől, ennyit is érsz...

      Törlés
    3. Tuareg, de bizony a nép ostoba! Ha nem lenne az, már rég elzavarta volna 25 év összes szereplőjét. Nem tette meg. Még mindig csápol ennek-annak. Gőze nincs, melyik hogyan fosztja ki, de csápol. Érzelmek, és nem értelem mentén dönt. Mindig valaki ellen, és nem valami mellett. Kimegy ribiliót csapni netadóért, de nem megy tömegesen a munkajogokért. Tüntet a vasárnapi boltbezárásért, de nem tüntet európai bérekért. Ha ez normális, akkor igen nagy a baj!!!! Hát ezért mondom, hogy ostoba.

      Törlés
    4. Tényleg annyira bátrak! Te ezen a bolygón élsz?

      Törlés
    5. külön külön már el sem mernek indulni, mert akkor még ennél is siralmasabb lenne az eredmény, ráadásul kit inítanak a vörösiszapos MAL felügyelő bizottsági tagját, na szép, és a két jobbos párt, meg külön külön indult egymással szemben! Hogy is van ez? Szépen be lehet állítani így is a dolgokat csak nem igaz!

      Törlés
    6. Kdves Zoltán Bakó: Azért tudjuk, a Tuareg kit takar...Ami pedig a lényegét tekintve ide kívánkozik: az OGYM eddig egy katalizátor szerepet kívánt betölteni az ellenzéknek, az ellenzéki pártoknak segítve az orbánbuktatásban. Most, hogy nyilvánvalóan kiderült, hogy nem akarnak ebben a parlamenti pártok összefogni, sőt SEMMIBEN nem akarnak összefogni, csak a bársonyszék karfájának markolásában, szóval most egy másik utat kell választanunk. Azt az utat nekünk kell liépíteni, mert az eddigi kormyány pártok és a királyi ellenzék ezt az utat nem ismeri. Úgy hívják, tisztességes politizálás. Na ezért nem lehetett megmérettetni magunkat, mert az ismeretlenség homályában, a parlamenti pártok vezetőinek lapos fanakétől eldugaszolt médiában nem nagyon lehetett volna mit lépni. Tessék szépen figyelni és lesz meglepetés. Vagy Önnek, vagy nekünk.

      Törlés
    7. Az OGYM mint katalizátor??? :-) :-) :-)
      Ezen csak röhögni lehet! Az OGYM csak lejáratja azt a szót, hogy "ellenzék"!

      Törlés
    8. J. Piller a dolog csak ott sántít, hogy olyan emleget bársonyszék markolászást és tespedt puha ülepet, aki maga immár 7 éve nem űz semmilyen civil foglalkozást, nem dolgozik. "Politikusként" osztja az észt és ossza/osztaná be mások munkával megkeresett leadózott pénzét. Tőletek mennyit kér per hó per fő, hogy fussa cigire-kávéra? Nem tűnik egy gróf Széchenyinek.. de már azzal is beérném, ha dolgozna, KERESNE és AZTÁN politizálna. Egész jól beleszokott ebbe a kitartósdi helyzetbe. Akkor most mi is a bársonyszék?

      Törlés
    9. Aki 7 évet nem dolgozik-az már képteken visszailleszkedni a robotba.A politikusság egyik átka,hogy nem vezet visszafelé út.Ha látszólag vissza is megy valaki a civil izéjàhoz-kényszerűségből-a politikus szabadságát nem élvezi,és már pásztorok faszát sem ér az élete..

      Törlés
    10. Akkor pedig pofaalapállás akkor is, mikor az ellenzék markolássza.. a pásztorok f@szát!

      Törlés
    11. persze, hogy bevállalták a széllel szembeni pisilést, szerintem már tökéletesen el is sajátították eme tudományt:)
      végül is elég idejük volt már betanulni, mint újat alkotni, ami csak elvvel és gerinccel sikerülhetett volna.
      hamar feladták a kondér inspirálóbb dolog mindig:))

      Törlés
    12. Csá Lady.Te is jólkinéző,szereleméhes nagyi vagy,mint a Zsuzskáék?

      Törlés
    13. Péter, kérlek segíts, hol találom azt a kiírást, hogy ide csak azok írhatnak???:)))
      Mert, ha így van, sajna akkor kénytelen leszek elvonulni innét, mert egyik kategóriába sem tartozom.
      Update:a jól kinézőbe beletartozom:)))

      Törlés
    14. Megnyugtattál,a jólkinézővel.A szereleméhes és a nagyi törölve.Bár a szereleméhesnek nagyon negatív jelentése nincs..

      Törlés
  3. sverde: ez itt a rögvalóság. Kár mellébeszélni és a hülye terelést próbálgatni. A koncepciós pertől függetlenül a tisztesség, tisztaság és számonkérés jelszavával nyert egy náci párt. Meddig beszélsz Te is mellé? Amíg indulnak a gázkamrák?

    VálaszTörlés
  4. Sverde némi kárörömet vélek fölfedezni a bejegyzésedben. Tévednék? Te kivel vagy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, kilenc hónapja semmi érdemit felmutatni nem tudó, a munkát messze elkerülő, a blogolvasók és a fanatizált Tuareg-rajongók alamizsnájából élő, despotaként áldemokráciát hirdető, magát messiásként beállító, a valóságtól elrugaszkodottan, ám saját érdekei mentén politizáló, kompromisszumokra képtelen emberrel semmiképp. Ha még nem vettétek volna észre, épp Orbán csak negativ előjellel. Tehát az abszolút értékük ugyanaz. ;)

      Törlés
    2. Mindent megírtál amit erről a fazonról megírni érdemes, nekem csak az egyetértő biccentés maradt. Érzi már a Szabó, hogy ennyi volt.
      Bloggerként is ....

      Törlés
    3. Milyen kemény, bátor kritikák. :-)
      Micsoda felemelő érzés lehet a döglött oroszlánt rugdalni. De várjunk csak! Mi van, ha mégsem döglött? :-O

      Törlés
    4. :D Angyalom, ki vagy Te, a társalkodónője? Miből gondolod, hogy haldoklik? Nagyobb a pofája, mint valaha.. Majd megvédi magát, ha úgy érzi. Vagy kib@sz innen minket. Inkább porszívózz ki otthon. Vagy Nála. Ráfér.. :)

      Törlés
    5. Drágaságom, nagyon mellétrafáltál! :-D
      Mindenesetre százszor inkább Tuareg, mint a rosszabbikos náci spanjaitok. :-)

      Törlés
    6. Az inteligencia nem latin és egyéb iskolázottságot jelent. Már-már feladtam volna, tényleg az itteni fekete öves szájkaratésokra hallgatva, ha nem vettem volna a fáradtságot és nem olvastam volna vissza úgy novemberig, hogy ez a despota miket írkált. Hát bezony csaknem egészében bejött neki, amiket előre jelzett. A nemösszefogás, a hatalmi harc, a "baloldal" keserédes násza a kormányzattal...Azt csak szeretnétek, hogy döglött legyen az az oroszlán. Amúgy meg elárulom, az oroszlánok falkában járnak,ha az egyiket rugdossátok, a másik még ott várakozik a szél felőli oldalon...Amúgy pedig sverde: voltál Gábornál, hogy tudod, kell-e porszívózni? VAlószínűleg a tisztességes politikától majd ti is irtózni és menekülni fogtok, mint az a bizonyos a tömjénfüsttől...

      Törlés
  5. Gábor!
    Mások is kiszámolták és megmondták előre a várható eredményt...
    Nem hiszem, hogy az Ő felelősségük lenne ez a siralmas részvételi arány és az eredmény!
    http://hvg.hu/itthon/20150412_Mi_megmondtuk_elore_hajszalra_kiszamoltuk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhez nem kellett diploma, kiszámolni. Az összes parlamenti párt amortizálódott már a 25 év rotációs kormányzása alatt. Az egyetlen esélyes az elzavarásukra a jobbik volt. A zemberek meg mindig valaki ellen szavaznak, és nem valamiért. Hát jóstehetség nem kellett ehhez.

      Törlés
    2. Ez nem kiszámolósdi. A jobbikra elmentek szavazni, akik amúgy is elmentek, a vörös Ajkán meg nem mentek el azok, akik az mszp-re szavaztak. Sümegen meg a fideszesek nem mentek el. Nem bonyolult. A baj az, hogy kétszer annyian NEM mentek el az mszpre szavazni. Pedig a megyei elnök még vállalható is lett volna. Azt meg ne mondjátok, hogy választottak volna civilt, Kész úrral is befürödtek, úgy, mint mi...

      Törlés
    3. szerintem meg az összes parlamenti szereplőnek felelőssége, úgy 89 óta. kinek mekkora mértékben, az megint egy dolog.

      csak magam tapasztalatából: egy vagyok, akit valóban sosem érdekelt a politika, és mi zajlik körülöttem.
      mióta elkezdtem érdeklődni, próbálom pótolni a nem tudásomat. sajna lassan vissza is érek oda ahonnét indultam, a közönybe.
      míg ebben az országban, a rég múlt le nem zárt történelem mocsarában iszapbírkóznak, a kaméleoni átalakuláson átesett elitjeink, addig itt a büdös életben nem fog történni semmi.
      pláne, ha bármi újnak a szikrája elkezd pislákolni, gyorsan el is fújják...
      aki elment innét, valahol nagyon is érthető, hisz generációk nőttek fel,és a dagonya nem, hogy eltűnne, lassan már a lebegés sem segít.

      tisztelet a kivételnek, aki tesz valamit, nem gép mögül fikagyáros, és elkeserítő, hogy bárkinek is van pofája azt támadni, aki tesz, még akkor is, ha momentán nem jutott egyről-kettőre...

      Törlés
  6. Kemény szóhasználat, ami az írásos formánál a hangerőt pótolja.
    Sajnos a megszólítottak ettől sem fognak felébredni, mert a régi dicsőség romjaiból meg a fidesz alamizsnájából, sokáig eléldegélnek. Gondolják ők.
    Pedig a két jobboldali erő várható összecsapásából akár nevető nyertesek is lehetnének, csak az a fránya terepmunka meg az intellektus ne kéne ehhez. A sültgalamb meg nemigen várható.
    Bár úgy látom van itt is aki még hisz a mesékben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek.
      A választók a nép, őket kell meggyőzni.
      A vezetőiken keresztül nem lehet megszólítani őket, ezek után végképp nem - de ez nem baj, ez is egy lehetséges út - de akkor hogyan, kikkel?
      A Kossuth tér 8 hónapja is alkalom lett volna erre, nem volt eredménytelen, de nem volt elég ahhoz, hogy az OGYM-hez nagy tömeg csatlakozzon.
      Most, amikor a teret törvénytelen bírói ítélet miatt el kell hagyni, mitől lesz másképp?
      Az hogy ugyanazon tényállás, változatlan törvények mellet ugyanaz a bíróság tudatosan törvénytelen döntést MERT hozni, a támogatás hiányának az eredménye.
      Tuaregnek végső soron igaza van. Vajon a tagság is van olyan bátor, mint a vezetője?

      Törlés
  7. Vannak aki azt írják, hogy azért szavaztak rájuk, mert még a jobbik nem volt hatalmon! Sok helyen írják!
    Hát dehogynem, csak akkor nem jobbiknak, hanem nyilasoknak hívták őket!
    Hogy nem látják az emberek a fától az erdőt????? :(

    VálaszTörlés
  8. hm ... - "MSZP-DK-EGYÜTT- ... "bevállalta": nem vállalták be! olvasd Juhász P.t, az MSZP mögé már senki nem áll/állt be!; - attól, hogy "mások is kiszámolták előre", attól még a fentiek állnak! ... - vajon az "ellenzéki" pártok miért nem szólaltak/szólalnak meg OGYM ügyben?! ezt valaki/"felelős" ellenzéki vezír írja már le egyszer "felelősen"! ...miért féltek/félnek a tükörbe nézni és belátni, hogy igen, ezt -is- elrontottuk?! ... SZGT már régen átadta volna az "ellenállás" vezetését egy megszavazott vezetőcsoportnak, ha annak idején -lásd az OGYM eddigi tüntetéstörténetét- az ellenzéki pártok belátják, hogy nincs más út és legalább "látszólag" beállnak mögé ... NApersze, ehhez tényleg ki kellett volna jönni a pisimeleg-ócsóbüfés parlament falai közül és meghirdetni egy valódi ellenzéki-ellenállás programot ... és persze azt végig is vinni ... Egy másik szössz: azért az is kissé "vicces" hogy az Élet Menete" napján -"soha többé" https://www.youtube.com/watch?v=9_h02V7DZT8 - győz egy nettóújnáci Mo.n 2015-ben! ... HA az ÉM Alapítvány akkora f@sz@ emberek, meg persze az ott megjelent menetelők, akkor ŐK -is- miért nem ... és ide tessék bemásolni a fenti sorokat detto ... ugye milyen érdekes a világ? ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zsidó Világszövetség elnöke tisztán látja a magyar viszonyokat ki is mondja,
      Innen csak Tuareg meri.

      https://youtu.be/GxVJlByi5oo

      Törlés
  9. Érdekes kis írás.Miszerint a Zsobbikot a balosok teremtették.Nézzúka tényeket:Az eredeti Jobbik a Miép roncsain,Kovács Dávid vezetésével jött létre.Jelentéktelen,de ideológiailag tiszta pártocska volt egy ideig.Aztán történt valami 2007-8 tàjékán.A vezetést titokzatos kezek kicserélték,miután egycsapásra beáramlottak volt titkosszolgák,pornósok,bűnözők,besúgók..A Gárda (amelynek első parancsnoka a munkásőrparancsnok fia volt) remek ötletét ekkor hozta ez a társaság,amiből országos hír lett,és a pincére "egyenruha" ugyan karikatúrája volt a nyilasnak,mégis sokak érzelmeit megérintette.(no meg sexi.A fiatal Pogácsás nem bírván uralkodni a nedvein,a Vonàt is magáévà tette,ami a netre is felkerült)A féleszű Feri alatt,amikor a moszkvás tisztek vezette titkosszolgálat a család kezéböl evett..Az écesz az volt,hogy szavazatokat lehet elvenni Orbántól,ami majd jó lesz valamire.Csak túl jól sikerült.A 2006 os zavargásoknák mint provokátorok,( a seregélyesi Gyuri pl közismert besúgó volt Szfváron a szadeszben,mielőtt a gondos kezek által felkészitett tankot vezette,hogy legyenek vágóképek a zsidó világsajtóban,stb..)Ekkor jött Balóné ( aki férje kocsiját vele egyeztetve gyujtották fel a provokátorok,csúcsra járt a Budaházy Gyuri,a Csani,és senkit sem büntettek meg közülük soha,a cigànylövöldözős titkosszolgás akciósokat sem.) Lehetne még folytatni..Ha a Jobbik levetkőzi KGBélát és a klán egyéb beépített figuráját,akkor tényleg lesz okuk aggódni a síppal dobbal üvöltöző "demokratáknak".Persze ennek még nincs jele,de most épp választàst nyertek a korrupcióval megmérgezett balosok és fideszisták előtt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága magyar vérem, a magyar nácikat az idióta magyar szalonliberálisok aktív közreműködésével (v.ö. "az ellenfelem jogát a véleménynyilvánításra az életem árán is megvédem") a második jobboldali kormány, Boross vezetésével engedte szabadon. Már korábban is léteztek, a latin-amerikai menekülteket már a rendszerváltás előtt is megverték, és halálosan fenyegették skinheadek.
      Boross Péter és Torgyán doktor akkor tette le a garast a nácik mellett, amikor megszervezték, hogy 1994-ben a Köztársaság születésnapján Göncz Árpád ne juthasson szóhoz. Ők szervezték, Boross ott állt vigyorogva Göncz mellett, és miniszterelnök létére meg sem próbálta leállítani a skinheadek füttykoncertjét.
      Mindeközben - még a kilencvenes évek közepén vagyunk - a nácik beáramlottak a történelem szakokra, és mára a fiatal történelemtanárok jelentős része náci. Ugyanezzel a mozdulattal elfoglalták az egyetemi diákönkormányzatokat is. Ebben partnerük volt a tehetségtelen, kontraszelektált, műveletlen baloldali elit, és a szélsőségesen individualista, a szervezettségtől és intézményességtől irtózó liberális értelmiségi elit.
      Hogy ezenközben még a titkosszolgálat is bekavart, ezen nincs semmi meglepő...
      És most itt tartunk.

      Törlés
    2. Sok okosat irtal:De ne feledd-a náciság feltámadásának fő oka a durván meghamisitott történelem,ami az internet korában sok ponton "felreped".A nácikok a népeik előtt erősen népszerűek voltak,és ennek oka volt.Ezen okokat a zsidaink soha sem engedték kibeszélni .Másrészt a zsidaink önhittsége(!) sokak utálatát kivaltja.A tegnapi élet menete is a magyarok legyőzésének sz ünnepévè vált,a Lauder beszède bicskanyitogató volt a kívülállónak.Szóval ok,hogy most ők uralkodnak a Földön,de a jelek alapján ez nem fog örökkè tartani,és ha így viselkednek,mennek majd vissza a gettóba?..

      Törlés
    3. NZP: Mi nyitogatja a Te bicskád? Csak nem Lauder kiállása a keresztények és zsidók összefogásáért, kiállása minden kisebbség kirekesztése ellen, kiállása a fasiszta szellemiségű Jobbik ellen?
      Ha nem lettél volna ott:

      https://youtu.be/GxVJlByi5oo

      Törlés
    4. Kedves Péter.A magyarok legyőzésének ünnepe van a filmen,amelynek a Lauder az ékköve.(ahogy mondja,amit mond-az a gazda szövege a szolgànak)Mi benszülöttek nem nagyon tudjuk ünnepelni a legyőzetésünket..

      Törlés
    5. Nekem úgy tűnik, hogy a holokauszt áldozatai kisebbségek voltak, zsidók, cigányok.
      Ma is ők vannak kisebbségben ebben az országban.
      Még nem halottam arról, hogy zsidók keresztény temetőket dúltak volna fel, arról sem, hogy kereszténység emlékeit köpték volna le.
      Lauder beszéde az összefogásról szól, a Te hozzászólásod maga az antiszemitizmus. Kár.
      Az Élet menetén több ezren voltak, a többség nem zsidó - ez ad némi reményt.

      Törlés
    6. Miért antiszemitizmus,ha egy agressziv nagyképű zsidót az ember agressziv nagyképű zsidónak lát?Mi a fenét lehetne egy ilyen példánnyal összefogni?És nem úgy beszélt,mint a Moha bácsi,a törpe,és a hangjából süvöltött a gyűlölet,amikor az összefogást emlegette.Szerinted miben tudna összefogni a farkas és a bárány?..

      Törlés
    7. Azért te kis síkagyú NZP, mert agresszív nagyképű tahók vannak minden oldalon, és általában az mondja, hogy a másik agresszív nagyképű tahó, aki tényleg az. És te egy igazi félbites agyú keménymegmondóember, tudsz már vizen járni? Azért próbáld meg, hátha...

      Törlés
    8. Szerény vagyok,mint egy ibolya.Csak goj,ami a Lauderhez képest behozhatatlan hàtrány..

      Törlés
  10. Persze várnánk a hiteles beszámolót is,arról,hogy vádlottból vádlóvá léptél elő Dimitrov módjára a fasiszta bíróságon..

    VálaszTörlés
  11. Na persze, a "balosoktól" még a jobbik is jobb és a népnek ebben semmi felelőssége...
    Ne ragadtassuk már el magunkat!

    VálaszTörlés
  12. Az ostoba politikusok,fidesztől az együttig beletaszítják az országot egy fasiszta államformába.Mindegyik politikai párt csak a saját érdekét nézi:kis vagy nagy hatalom,csak hatalom legyen.
    Egy normális demokratának most fel kellene állni és kijönni a parlamentből,úgy hogy dolgozzanak egy baloldali Unio létrehozásán.Ezt még ma arcvesztés nélkül meg lehetne tenni.
    Ha valóban fontos az az ország j9vője,hát tegyenek is érte.

    VálaszTörlés
  13. Valaki tud erről valamit?
    http://index.hu/belfold/2015/04/13/orszagos_blokad_johet/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahás "választottnépes "blöff.Köp.Legyint.Tovább megy..

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  14. Tuareg! Hogy lehetsz ekkora majom!?
    Nemrég olvastalak valamelyik facés oldaladon, hogy percenként 4000 olvasója van a posztodnak :DDDD
    Mi a túrónak akkor neked még egyéb média is!? Hisz mindenki téged olvas! :DDDD
    Így is túl-reprezentált vagy.
    Az a csóró 40 megvezetett szerencsétlen, akit kint teleltettél a Kossuth téri kempingben, meg akiknek az adományaiból élsz tőled jobbat érdemelne! De tényleg! És még van a képeden bőt bárkit is minősíteni! Ez már tényleg sokk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szigorú vagy a Szabóval,de igazságos.A "nép hangja".Úgy látom,sexuálisan nem érintett meg a "kaland" mint a fiatalos nagymama híveket a kempingben..

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Vajon kapunk beszámolót a bìrósági tárgyalásról?

      Törlés
    4. Pál Szegedi : én kíváncsibb vagyok a kvesztor és a rogán ügy nyomozására, a lázár család vagyonbevallására, Váradi András gyilkosaira, és poltpeti ügyészségének következő húzására. NZP: csak szólok, hogy a fiatalos nagymamák keményebbek, mint te. Ha lenne merszed, kijönnél a Kossuth térre és megbeszélhetnénk. Holnap délelőtt jó lesz? Inni fogom a szavaidat...De felvesszük és kitesszük ide, jó? Én ott leszek! (egy agg nagymama)

      Törlés
    5. Miröl ismerlek meg nagymama?Nyugtass meg,nem mindegyikőtők szerelmes a Szabó fogorvosba!

      Törlés
  15. " azokat, akik végre változást hozhatnának az igazi demokrata ellenzékben "? Remélem nem az OGYM-re gondoltál !! Röhejes !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi! Ez után a cikk után másnak is csak az jut az eszébe, hogy ez a Tuareg már pályázhat a nemzet szarházija címre!

      Törlés
  16. Gábor! Persze,sem-sem elfogadjunk a Jobbikot !!!!!!

    VálaszTörlés
  17. Gábor! Persze,sem-sem elfogadjunk a Fidesz-KDNP-ot !!!!!

    VálaszTörlés
  18. Még mielőtt valaki belekötne a Judit fogalmazásmódjába, kérem vegyétek figyelembe a következőt!
    Judit egy elkötelezett demokrata akit csak tisztelni tudok, nincs olyan ellenzéki rendezvény, amelyiken Ő nincs ott de sajnos csak jeltolmács segítségével tudja megérteni a beszédeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ő is jobbik rendezvényeire jár? Mert más elenzéki nincs az országban, van egy bukott, korrupt banda aki előadja, hogy demokrata valami mszp meg dk szarok, de más ellenzékiről nem tudok!

      Törlés
    2. Nekem az nem fáj, ha te jobbik szimpatizáns vagy, de legalább elenzéki pártnak ne nevezd! A jobbik a Fidesz ifjúsági tagozata! Lebontották már rég a határvonalat egymás között! A fidesz egyre több náci jelet mutat, a Vóna meg pont a náci jelekből akar lemosni magáról néhányat így mára akár egyesükhetnének is!

      Törlés
  19. A jobbik a jobb jövőnk?

    https://youtu.be/GxVJlByi5oo

    VálaszTörlés
  20. Sverde: Szerinted a Jobbik Tuareg "monstre koncepciós pere" miatt nyert Tapolcán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Micsoda hülye kérdés! Nem vagyok jobbikos. Sem zsidó, sem cigány. Sem rasszista. De az országban, akik a társadalmi küszöb alatt élő, alulszocializált romák közvetlen közelségében élnek, bizony tapasztalnak egysmást. Nem tudom elítélni őket, amiért a Jobbiktól várnak megoldást. Nem hiszek a romák integrációjában. Mindkét fél részéről képtelenségnek tartom. Ígéret meg volt a perről való beszámolásról, dehát ismerjük Tuareget. Csak beszél.. Csak beszél.. Csak beszél. MELLÉ.. :D

      Törlés
    2. Péter! Hülyeség lenne ilyet állítani, de azt se mondom, hogy egy ilyen fekete egyenruhás, bakkancsos, kopasz a Kossuth téren nem növelte a Jobbik népszerűségét. Március 15-én a tévé Tuareget mutatta mikor szélsőjobbos rendzavarókkról beszélt! Ha valaki nem náci akkor ne is nézzen úgy ki, vagy ne csodálkozzon ha azokkal azonosítják!

      Törlés
    3. Esetleg nem kéne arra figyelni, amit mond?

      Törlés
    4. Amit mond az csak áltudományos süketelés! Így marad a látvány, ami elborzasztó!

      Törlés
    5. Skacok, gyerünk ki a Kossuthra. Leülünk és megbeszéljük, tényleg! Még egy pohár vizet is kaptok...Ki ne száradjon a szátok!

      Törlés
    6. Szerinted meg tudnànk egymást győzni?Pl hogy a Lauder milyen kóser és barátságos szerintetek zsidók szerin,szerintünk meg egy gyűlölködő fenevad?

      Törlés
    7. Én is megnéztem a Lauder beszédét, de én teljesen rendben találtam azt. Se fenevadat se gyűlöletet nem láttam benne!
      Na, jó persze a nácikat én is gyűlölöm! Őket lehet!

      Törlés
  21. Ha már annyira szarházizod a Jobbikot, meg szerinted megélhetési politikusok, akkor az MSZP és a Fidesz képviselői mik? Akik milliós költségtérítéseket vesznek fel kamu címekre, mint Tóbiás Józsi érden lakik és nyíregyházi cím után veszi fel a lovét? Vagy Simon Gabika ő mi ártatlan áldozat? És kik is halomozták fel ezt a nagy államadósságot? BIZTOSAN AZT IS A JOBBIK KORMÁNYOK, UGYE? A kárpótlás, privatizáció, devizahitelezés ez kiknek is a nevéhez fűződik? Vagy aTocsik, tribuszer, kulcsár, k&h, postabank, viszkis dobozok, nokiás dobozok, kaja ibrahim, joszip tot, hagyó hunvald bkv, 1000 milliárdos adólenyúlás, áfacsalások, sukuró, szemkilövetés ezek közül melyik a szarházi nácik bűne? Hadd halljam, na majd utána ugathatsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivien! A Te pártodat az orosz KGB építette fel! KGBéla csak a jéghegy csúcsa! A jobbik Orbánnal együtt akarja orosz gyarmattá tenni hazánkat!
      Már a Fidesz országlása is kivándolrási hullámot indított el, de ha a Jobbik kerülne hatalomra az lenne aztán az igazi szar világ! Te mit szeretnél? Torockait belügyminiszternek????

      Törlés
    2. Egy kedves arc vagy a "facsén",Vivienn,aki a Vigadóban dolgozik.Talàn a Rapid Gyurinál-aki ha hasznos is,nem normális.Tudnod kell.Ez a Sverde ember itt-akit csak néhàny írásából ismerünk-nem ellensèg,csak kétkedő.Amolyan realista.Ha a Jobbik az lenne,aminek te hiszed-mi itt sokan jobbikosok lennénk.De félünk,hogy nem az.Nem a "nácikokkal" van bajunk,hanem a csalókkal.Ugye a "hiteles beszámoló" is meg lett ígèrve a monstre koncepciós perről,aztán csak a sunnyogás van..

      Törlés
    3. Tényleg egy kedves arc! Kár, hogy jobbikos!
      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1388905641380258&set=a.1378510459086443.1073741827.100007825056786&type=1&theater

      Törlés
    4. A mai post témája a jobbik győzelme, amelynek oka , hogy az ellenzék képtelen a cselekvő hiteles összefogásra.

      Tuareg ezt a veszélyt megjósolta:

      https://youtu.be/Wiijk7-FbEc

      Ez az írás figyelmeztetés arra, hogy tegyünk valamit, amíg nem késő.

      Miért Tuareg ruhája, pere, szeretője, 40 embere, stílusa a fontos, miért nem a szavai?

      Törlés
    5. Basszus! Ez nem jóslat volt!!!
      Ezt mindenki tudta, hogy jobbos szavazókat csak a jobbik tudja elszívni a fidesztől ha szarul kormányoznak!
      Én meg megjósolom, hogy holnap fújni fog a szél! :-)
      A behivatkozott videón nézd már meg szeretett vezéredet! Aki még beszélni se tud rendesen az ne akarjon már népvezér lenni, mert akkor tényleg csak 40 ember vezére lehet!

      Törlés
    6. Joe, nem, a jobbos szavazókat egy jobbos párt is elszívhatta volna, vagy mondjuk egy tisztességes középpárt. Be kell látni, hogy ebben a pillanatban most nem jobb-bal felosztásban kell gondolkodni, hanem szar meber- jó ember felfogásban. Aki tisztességet akar a közéletbe, az a jó ember. Most kategorizálhatod magad, Te melyiket akarod kormányon?

      Törlés
    7. Kedves Vivien, voltak már nácik kormányon...Ha jól emléxem, nagy szívás lett belőle...

      Törlés
    8. A nagy szónok:DDD

      http://coub.com/view/5s8u1 Isszák a szavait :DDD

      Törlés
    9. Az egykori Lipótmeztőn biztos volt még nyolc ilyen önjelölt "népvezér"! :-)

      Törlés
    10. Vivien, attól, hogy felsorolod mások bűneit, a tény még tény marad. Sz@rházi jobbik.Nem lesz a kisebb sz@r jobb, a sz@r mindig az marad. Ami meg a jobbikot illeti, az pedig a kisebb sz@r elvén alapjáratban elbukik, mert tömény, erjedt f...l hasonlítható!!!!:))

      Törlés
  22. A baloldali gondolat nem vonzó, mert nem tudjuk, hogy az mit is ajánl.

    http://nepszava.hu/cikk/1053586-kende-peter-magyarkent-zsidokent-az-emberisegrol

    1."Míg az egyik oldal az 1945 előtti Magyarországgal szeretne kontinuitást,

    2.addig a másik a Horthy-rendszer összeomlásával, a 45-ös újrakezdéssel képzelné el ugyanezt.

    2.a.Ha ezt tovább bontom, akkor a szocialisták úgy gondolják, hogy 45-ben potenciális lehetőség lett volna a magyar nép társadalmi felszabadulására,

    2.b.a liberálisok pedig ezt a lehetőséget a Nyugathoz való felzárkózás esélyeként ítélik meg

    . Ez a „45 utániság” fűzi össze a szocialistákat a liberálisokkal (2.a , 2.b.)és

    választja el a nemzeti-keresztény konzervatívok(1.) táborától."

    Leírhatnánk ezt 100 változatban, de

    a társadalmi felszabadítás sajnos nem valósult meg , mert 1989-re kifulladt, és helyébe ütős más , vagy annak variánsa nem lépett életbe.

    Ez tart máig.A jobbik meg itt van! Persze indolkolni nem tudjuk, hogy miért is rossz és miért is hatalmas gond ez."

    Ha ezt a hármas felosztást meg nem értjük---és még nem értjük, akkor csak tévelygés van, cél-látás nélkül.

    Lehet bármelyiket erősíteni elvetni, de a jobbik a Horthy korszak legvégének a restaurációját ügyködi, http://www.origo.hu/itthon/20150219-habsburgok-es-szalasi-tisztelete-vona-gabor-akademiajan.html
    Az sem érdekes, hogy azt negáljuk, amit ismerünk mi most élők, és nem olvasunk vissza pár évtizedet a történelemben, ahol ott az előkép---minden vonatkozásban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arról beszélgessünk, hogy ezekben az időkben hol volt a tisztesség a kormányzásban???

      Törlés
  23. Joseph, az a baj, hogy nem emlékszünk tisztességes kormányra. Nincs olyan amiről te beszélsz mindig a meglévőkbőlkell választani. Én tudok! Te is?

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  25. az a baj, hogy nemzedékek felnőnek sorban, és még mindig a múltban dagonyázó ordas eszmékben hivő, avagy ordas eszméket felvevő emberkék iszapbírkóznak.
    közben határozottan, célirányosan megüynk a becsapódás felé.
    ki tudja, vagy lesz utána felébredés, avagy ismét csak a félkóma, és folytatódik ami félbemaradt, annyi különbséggel, hogy a hatalomban harácsolók helyett cseréltek.

    VálaszTörlés