2015. június 17., szerda

Műtét után

Olvasóim és a Nincs Alku Párt (NAP) szimpatizánsai képben vannak történéseinkkel kapcsolatban, így azt is tudják, hogy néhány exkollégánktól megváltunk az utóbbi időben. Egy történet akkor teljes, ha a végkifejlete is kerek, úgyhogy akkor itt a sztori befejező része.




Lakva ismeri meg az ember a másikat, és ilyen szempontból mi könnyebb helyzetben vagyunk minden más politikai szervezetnél: a NAPsátor akár a Kossuthon, akár vidéken kiváló hely arra, hogy kiderüljenek a turpisságok. Csapatunk belső lelkületét nagyjából egy harcedzett veterán katonai alakulatéhoz lehet hasonlítani: közösen tesszük a dolgunkat, és ezért aztán közösen szívjuk is mindazt, ami ezzel jár. Akik sunyítanak, félrehívogatnak embereket, mellébeszélnek, mást mondanak ennek, mint amannak, azokról gyorsan kiderül morális gyengeségük, puszta idő kérdése, mikor nyilvánul ez meg elégséges nagyságrendben, hogy be lehessen lépni, és kimetszeni a fertőző gócot. Más ugyanis tudni valamit, és megint más azt elégséges mértékben bizonyítani tudni, pláne, ha háttérkavarásról van szó, ott bizony türelmesen várni kell, míg előbújnak a NAPfényre a sompolygók. Aztán persze jön a szike, célzott eltávolítás, némi antibiotikum, aztán ahogy a szervezet megszabadult a góctól, csak figyelni kell, mit művelnek az eltávolítottak, mert úgyis megmutatják a valódi arcukat. És épp ez történt az utóbbi napokban, úgyhogy nem teszek mást, mint leírom, mert eléggé gusztustalan ahhoz, hogy megfeküdje az emberek gyomrát, ha meg ez megtörténik, akkor nem kérnek többé az ilyenből.


Nos, lássuk is az első emberkénket. Mindegy a neve, az eset, a viselkedés a fontos, általános tanulsággal az szolgál. Közismert, hogy rendőri erőszakkal, alkotmánysértő módon kivitelezett tüntetésoszlatásaink ügyében a TASZ fölvállalta a jogi képviseletünket mind a magyar, mind a külföldi bíróságoknál. Zajlanak is a dolgok, mikor valamelyikben konkrét fejlemény lesz, megírom, de ez most csak érintőlegesen téma. A helyzet ugyanis a következő: mikor az ötödik és egyben utolsó erőszakos sátorbontásunk volt, akkor nem mentünk ki a Térről, úgyhogy a zsaruk elvittek. Még az esemény előtt konzultáltam a TASZ-szal, mit tehetünk, mit nem, aszerint is jártunk el, és megbeszéltem velük, hogy ha bírság lesz a vége, akkor segítenek nekünk a bírósági fellebbezés eljárásaiban. Tehát lemegy a rendőrségi buli, kihallgatások, bírság, bármi, aztán mikor erről összképem van, akkor szépen elbattyogok hozzájuk, és megbeszéljük, hogy a legjobb a jogi válaszcsapás a közösségünknek. 26-an voltunk jelen akkor éjjel, többségünk meg is kapta a szabálysértési cehhet, 50-60 ezer forintról. Aktivistáink szépen tartották is a megbeszélt menetrendet, jeleztek nekem, én gyűjtöttem az infót, és amikor összkép volt, mentem a TASZ-hoz.


Aztán jött a hopp. Kiderült ugyanis, hogy két ember magasról tojt a közösségi érdekre, ahogy megkapták a csekket, már szaladtak is be önmaguk a TASZ-hoz, és a közösségi bónuszunkat szépen önmagukra beváltották. A TASZ becsületes, elkötelezett emberekből áll, és olyan ügyekért áll ki, amiket többnyire nem sunyi alakok képviselnek. Valszeg abból indultak ki, hogy aki a Kossuthos éjszaka bírságával a kiskezében beszalad hozzájuk, az azt velem egyeztetve teszi, és a közösség nevében. Úgyhogy szépen megkötötték kettejükkel az ügyvédi megbízási szerződést, aztán mikor szóltam, hogy itt sokkal több emberről van szó, akkor szegények nagyon meglepődtek. A két ember átbaszta Őket, minket is, kisemmiztek 24 másik ellenállót, hogy a saját önérdeküket minél gyorsabban érvényesítsék. Nos, épp véletlenül a két ember egyikét mi vágtuk ki, a másik magától ment, eddig sem sírtunk utánuk, de gondolom ilyen kis mocskos sztori után aligha maradhat kétség, hogy a távozásuk nem veszteség, hanem immunreakció a szervezet egészséges voltának megvédése érdekében. Aztán itt a másik exkolléga, aki szinte könnyeivel küszködve jön ki a Térre, hogy elmondja, milyen becsületes is Ő, és áááá, dehogyis akart volna Ő rosszat, nem is olyan, csakhát közben, meg utána ugyanő gunyorosan posztolgat különböző fészbuk-csoprtokban, örömködve, hogy a pénzünket visszatartják, és még nincs pártzászlónk emiatt.


Vagy a harmadik, az álnaiv csetlőbotlót játszó, aki épp csak segíteni akar, és nem is érti, mi a probléma vele. Ja, persze nem engedi magát soha fényképeztetni a Kossuthon, gondolom nem szeretné, ha hozzánk tartozónak látszana, aztán kijön a Térre Ő is, belekeveredik egy csomó ellentmondásba, aztán játszik tovább. Mivel Ő szerezte be az adományainkból a különböző cuccainkat, így azok egy részét is Ő tárolja magánál. Meg is ígéri priviben többfelé, hogy hozza, ami a miénk, aztán a gyakorlatban meg megjelenik, és nem hoz, hanem visz. Tipikus háttéremberke, itt kavar ott kavar, aztán ha rajtakapják, akkor azt sem tudja miről van szó, ismerjük a típust, nem ma másztunk le a falvédőről. Ezzel egyidőben mintegy véletlenül könyvelőnk visszatartja az OGYM-nek átutalt kisösszegű adományokból az Ő számlájára befolyt 150 ezer forintunkat, olyan kamuindokkal, hogy az OGYM megszűnt. Naja, csakhát az OGYM aktivistáinak elsöprő többsége csatlakozott a NAP-hoz, meg az adományozók zöme is belőlük került ki, így aztán a szándékuk egyértelmű: minket támogatnak továbbra is, nem a könyvelő magánszámláját, az biztos.


Aztán itt az újabb delikvens, aki meg mintegy véletlenül a Tér felé karikázik - hiába, Visegrádról a Nyolckerbe csakis a biciklitilalom alatt álló Kossuthon keresztül vezet az út, nemde -, hogy beszédbe elegyedjen pár emberünkkel, hátha visszamászhat az ablakon, ha egyszer kidobtuk az ajtón. Meg persze járkál fűhöz-fához, keresi a maga, meg a többiek nevében az új gazdatestet, amiben élősködhet, mert önálló koncepció, kreativitás, politikai szervezőkészég nélkül tudja pontosan, hogy életképtelen. Na, de elég ennyit erről, ami nem volt nyilvánvaló az operációkor, az kristálytiszta lett azóta: felszabadult lett ismét a hangulat a NAP-ban, nem kell per pillanat arra figyelni, hogy ki előtt nem célszerű tereptitkokat elárulni. Ja, a cuccainkat, meg a pénzünket meg szépen behajtjuk, türelmes srácok vagyunk, várunk egy kicsit, hátha észhez térnek az exkollégák, és rájönnek, hogy semmi sem azért van náluk, mert azt Nekik szerették volna juttatni, márpedig az ilyemit a BTK-ban több paragrafusban is tárgyalják, elég csúnya hangzású szócikkekben. Úgyhogy általánosan csak annyit, minden demokratának: óvakodjatok ezektől a típusoktól, Ők a demokrata oldal belső betegsége. A NAPsütés pedig gyógyító hatású.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


68 megjegyzés:

  1. Gazdatest? Élősködés? Az igazság relativitása miatt ugyebár mindig csak a saját tévedésünk és tehetetlenségünk okozza a gondokat,meg a fizikai fájdalmat... :P

    VálaszTörlés
  2. Remélem, hogy hamarosan visszaszolgáltatják azt, ami nem jogosan van náluk - a saját jól felfogott érdekükben.
    A pénz - és különböző eszközök - kezelését pedig akármilyen demokraták is vagyunk szabályozni kell, egyszerűen és egyértelműen, de kell.

    VálaszTörlés
  3. A mai napig azt gondoltam, hgy a blogban írt dolgok az igazsághoz közel állnak. Most, hogy ezt a hazugsághalmazt látom, nem hiszem többé. Amit ebben sikerült előadni, az szinte mindent alulmúlt. Az egész egyszerűen aljas hazugság. Most már csak abban lehet bizakodni, hogy az író elhiszi, amit ír, mert akkor csak egy beteg elme szüleménye. Ha nem így van, szimpla aljasság...Fidess módszer, új viktor született...Szégyeld magad Gábor...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tények Josephus, szépen dokumentálva. :D

      Törlés
    2. Jó reggelt,"Demokratàk"!

      Egy állitás,egy tagadás.
      Akkor most ki a "geci" végúl is?
      Mi èrdeke a Pillernek (& co.) hogy itt és ebben égesse magát mint obsitos katona,elbaszván az idejét és a szavahihetősegét?
      A semmiert,természetesen?
      A nagyik ÚGYSEM őt "fogják szopni"-(már képletesen csak,természetesen).
      A legközelebbi blogból akàr kiderül,hogy ö Imi Blue,a goj motorosok (mindenki àltal tudott) "titkosszolga" vezetöje...
      Nehèz forradalmáenak lenni,emberek.
      De jó buli..

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Milyen egy állítás, egy tagadás? Ez csak egy fél állítás volt, személyek megnevezése nélkül, mármint a blogbejegyzés. aztán a jelentkezők, hozták az állítás másik felét, meg egy fél tagadást.. Ez kb. olyan, mint mikor valaki feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aztán másnap beállít egy pali a jardra, hogy én voltam, de nem követtem el :)...összevonva a műveleteket ez egy állítás fél tagadás, vagyis fél siker, bár ez a" tiltott nyomozás, mint bűncselekmény" elég gáz itt kommentekben utólag, mármint blöffszerű képződmény, mifityfene...Spoillernek meg semmi önérdekfelismerőképessége nincsen,ne keresd, egy katasztróf a fazon, szegénke

      Törlés
  4. Azt mondtam, hogy ha ezt igaznak és tényeknek tartod, akkor tényleg szedned kéne valamit. Erre a betegségre kötetnyi tudományos dolgozat született. Én nem vagyok szakember, de mi is az az elmebaj, amikor az ember különféle életsíkokban él egyszerre és az egyikben kényszeres rettegésben él, állandó védekezésre, vagy ellentámadásra sarkallja a beteget? A másikban pedig éppen ellenkezőleg, a nagy erős embert mutatná aki majd a vezér lehet? Nem véletlenül ugyanezt a kórképet mutatja hazánk mostani egy élő istene a csauti csau is? Mondjuk neki van egy egész ország adófizető "csapata", aki a kezelését fizeti Grácban, vagy bárhol...Most is azt mondom, szégyeld magad Gábor, szégyld magad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nem vagy szakember. Ebben sem :D

      Törlés
    2. Akkor vegyük csak szépen: tény, hogy voltam a Kossuth téren kerékpárral. PONT a többi fikció, elég szar fikció.Ez a tény!

      Törlés
    3. Jól van Josephus, megy ez, első beismerés, lesz még több is, az ennél fontosabb ügyekben :D

      Törlés
    4. Kedves Joseph!
      Távol álljon tőlem, hogy Gábort, és a NAP-ot védjem,(hisz mindenki jót röhögött azon a csoportjukba, hogy engem már rég ki kellett volna lőni!), de olvastam én magától olyan dolgot, hogy nagyon nehezen fogtam vissza magam, hogy ne lépjek be "A Felkelő Nap háza :) " csoportba, és reagáljak ott magának is, meg a többi magát "jópofizónak" tartó, hazudozónak!
      Sajnálom, hogy Gábor a szólásszabadság, és a demokrácia nevében nem írt neveket, mert az lenne az igazi!
      Ahogy minket meg tudtak alázni oktalanul, néha jogtalanul, úgy a volt "sajátjait" is megnevezhetné!
      Valóban ezért nem jut ez az ország előbbre, mert a magához hasonlók vannak többségben!
      Mocskos dolog ám megkeresni volt csoporttársat/kat, és bizalmas, személyes infókat megpróbálni kiszedni belőlük, hogy az új párt vezetőjét meg lehessen puccsolni!

      JA! És mielőtt félreértené valaki, nem gondoltam meg magam, és még mindig hiszem, az OGYM jó ügy volt, de félresiklott, s lám mi lett belőle :(

      Törlés
    5. Ez korrekt volt Marianna, köszönöm. Upsz Josephus, ezt olyantól kaptad, aki aligha vádolható Tuareg.vaksággal...

      Törlés
    6. Nyomozgatunk Josephus, nyomozgatunk? Aztán van-é ehhez magánnyomozói jogosítványod? Ajjajjj, nagy itt a baj...

      Törlés
    7. Asszem a tiltott nyomozás bűncselekmény, Te hogy tudod Joseph?

      Törlés
    8. Igen, az. Pontosan milyen nyomozati cselekményt is fedeztünk fel? A csoprttársaimmal, akikkel végeztem a főiskolán, tartom a kapcsolatot, H. MArianna meg fogalmam sincs, hogy ki? Ha bármi érdekli, a valódi nevemen vagyok a facebookon, érdeklődjön. Ami bizalmas információk kicsalását illeti, milyen bizalmas infóról van szó? Írjátok már ide, mert én nem tudom!

      Törlés
    9. H. MArianna 2014 óta tesz megjegyzéseket. A facebook oldalán NULLA ADAT szerepel, mintha csak azért lenne, hogy kommentelni lehessen az utált H. Marianna nevében...Nem kell nyomozni, a blogmotor megmutatja...

      Törlés
    10. Ez gyengusz kis kísérlet volt Kispoirom. H.Marianna polgári neve Hetyési Marianna, a DK választókerületi elnöke Vas megyében, volt OGYM tag, akivel politikai vitáink gyakorta vannak, konfliktusaink is, ám hazugságon az elmúlt 10 hónapban nem értük. Tudja mit beszél, Te meg lebuktál, fehéren-feketén...

      Törlés
    11. A "volt csoporttársak" pedig természetesen volt OGYM-esekre vonatkozik, mint az persze töknyilvánvaló, például olyanokra, mint Hetyési Marianna, nem pedig a senkit sem érdeklő főiskolai társaidra...

      Törlés
    12. Értem én, de akkor miért tök üres a fészbuk oldala. itt csak érvényes profillal lahat kommentelni, így nekem kicsit nem jön össze. De mindegy is, téged a hazugságaid és az annak kivédésére fordított energia éltete, amit ezennel a részemről elzárok. Lehet folytatni a szellemharcot és meglátjuk kit fog érdekelni még rajtad kívül. Sajnállak, mert beteg ember az , akinek állandóan harcolni kell, de látunk ilyet nem egyet. Az egyik épp az, aki ellen kellene harcolni...Gratulálok az eddigi munkásságodhoz és kívánom, hogy sikereket is érjél el, és azok nem ártatlan emberek bemocskolása. Nem jutsz magasabbra mások "kivégzésével" egyre kevesebben fognak szóba állni veled...Egyre kevesebben...

      Törlés
    13. Hogy ki hazudott és ki nem, az épp most derült ki mindenki számára nyilvánvalóan Hetyési Marianntól. Megbuktál Joseph. :)

      Törlés
  5. A blog címe az lehetne: Ma NAPi "belső" ellenségünk. A külső "ellenség" hasznosabb dolgokkal foglalkozik.
    Pl. próbálja feltárni Orbán G Viktor és társainak üzelmeit, hogy mindenki lássa, miért van szükség széleskörű összefogásra.

    Kis magyar Korruptokrácia: https://youtu.be/8cn7huBAzh4

    Rétai Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen jókis reklámfelület vagyok ;)

      Törlés
    2. Az utolsó videó nézettsége elég kevés volt amíg a hitelességed aláásó megnyilvánulásaid miatt -amit a saját érdekedben - nem fogok részletezni, és a videókat készítő cégünk gyalázása miatt végülis letöröltünk az összes többivel.
      Sokan hittük azt, hogy jó célok irányába jó úton indultál el.
      Próbáltunk megvédeni az előítéletektől - az utóítéletektől nem lehet, nem is kell.

      Kár, sok ember áldozatos munkája veszett kárba.

      Egy NAP ami ép nyugszik, s talán már sosem kel.

      Törlés
    3. Egyvalakié biztos lenyugodott ;) Tudod, akit tegnap épp nettó hazugságon kaptunk a Demokrata Oázisban :D

      Törlés
    4. Van aki érti a hallgatást, van aki félreérti. Senki nem kapott hazugságon engem.
      Rólad készült videókat letöröltem a youtube-ról, de az utolsó térről való eltávolítás videóját - az ott részt vett mozgalmárok érdekében egy bírósági eljárás esetén hajlandó vagyok rendelkezésre bocsátani.
      Nem akarom, hogy miután valamilyen szinten mindenki ebben az országban a rendszer áldozata, a megtévesztettek, akik közül már sokan elhagytak, még a te áldozataid is legyenek.
      Bár nem vagyok köteles együttműködni egy olyan emberrel, aki "fingjasincsróla" jelzővel minősít engem és azokat a felvételeket, amiket önszántadból tettél fel a blogodba.
      A kultúrált érveléshez és udvariassághoz nem kell diploma.

      Törlés
    5. Velem nem is, csakhát azt hazudtad, hogy törölted a videókat, aztán meg mikor szóltam, hogy ez bizonyítékmegsemmisítés, ami bűncselekmény, akkor hirtelen bevallottad, hogy mégiscsak megvannak. Mindenki értette, miért tűntél egy villámgyorsan, erős égésszag volt ;) Annyira vagy őszinte, mint a két anonim nicked itt :D

      Törlés
    6. Ja, és sajnos mind az öt eltávolításunk videóját kénytelen leszel rendelkezésre bocsátani, nem csak egyet, ugyanis mindegyik ügy bíróságon van. ;)

      Törlés
    7. Nem is volt kérdés, hogy a youtube on meg vannak-e a videók, ugye a kérdés az volt, hogy a kivágott és hivatkozás nélküli video részletek sajátként közzé tételének nem volt meg a hozzájárulása a készítő részéről. Csaxólok ám!

      Törlés
    8. Gyenge terelés, videók törlése kontra nem törlésébe buktál bele tegnap. :D

      Törlés
    9. Tuareg: semmiféle videót nem vagyok köteles a rendelkezésedre bocsájtani, a rendörségnek és sokan másoknak vannak felvételei. Minden videót a saját önszántambóll készítettem, a cég tulqjdonát képezi.
      Azért lettek törölve, mert ellentmondásban van azzal a támogatható törekvéssel, amit azokon kommunikáltál azzal, amit most teszel.
      Nem tudjuk a nevünket adni ehhez.
      Ezzel részemről befejeztem.

      Törlés
    10. Az én felkérésemre vállaltad, ismert célból: dokumentálni a törvénysértést, későbbi bírósági eljárások bizonyítékaként. Tudatában voltál a videók súlyának, ennek megfelelően készítetted, a megsemmisítésük ezekután BTK, nem szerzői jog, bocsi. ;)

      Törlés
    11. Az agresszivítás ellenállást vált ki.
      Meg kell tanulnod szépen kérni, mert csalódni fogsz úgy, ahogy az itt olvasó csendes tömeg is egyre jobban kiábrándul.

      Törlés
    12. A helyzet ezzel szemben az, hogy Te maradtál egyedül, így aztán valszeg nehezen tudod magad beleélni az olvasóközönség helyébe. A videókat meg nem én fogom kérni.

      Törlés
  6. ...Nem értem. Ha jól gondolom, a TASZ a hasonló témájú ügyeket összevonva kezeli. Azzal, hogy két ember külön bement és segítséget kért, attól a másik 24 még nem szenvedhetne hátrányt. Nem tisztem, és feladatom eldönteni azt, hogy melyik fél állít igazat, vagy hazugságot, de szerintem ennél sokkal égetőbb problémákkal kellene jelen helyzetünkben foglalkozni. Van belőlük elég. Az orbánzavarás egyetlen lehetséges módja az összefogás! Ja, egyébként Hajrá Demokraták!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 24 embernek elég égető probléma volt ez tegnap és ma Misikém, míg megszerveztük a dolgokat, valóban nem tiszted abban állást foglalni, amiben nem vagy képben. :)

      Törlés
    2. Itt Tuaregen kívül már senki sincs képben semmivel.

      Törlés
    3. Tévedsz!még egy vidéki is aki elég ritkán jut ki a térre az is tisztában van és képben!!!!!!!!

      Törlés
    4. Tünde, ha tisztán akarsz látni, kérdezz meg minket is...Nem szégyen, bár elég veszélyes mert pelikán elvtárs mindent lát...

      Törlés
    5. Úgy látszik elég jó emberismerő vagyok. Igazán örülök, hogy már régen kiléptem. Annyira tudtam, hogy ez lesz!

      Törlés
  7. A kísérő kép viszont nagyon találó: egy tiszta fehér ingú férfit látunk, ami a mozgalmat is jelképezheti, amire rákapaszkodott egy talpig feketébe öltözött bogár és nem engedi el... Ez a fránya Freud... Megláttad a lényeget Gábor, a lényeg: még mindig nem engedte el az a fekete bogár. Gábor engedd el, ez a demokráciásdi nem a Te pályád...egyre inkább nem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Josephus, a kép címe - bár biológiailag nem helyes - ez: parazita. És mindenki érti :D

      Törlés
  8. Örülök Gábor, én is értem, egy rákapaszkodott fekete bogár a gazdatesten. Értem én, én meg pláne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked ezt érteni is kell, örülök hogy kisebb késedelemmel csatlakoztál a közönséghez :D

      Törlés
  9. Demokratàk!

    Ahelyt,hogy itt egymást szaroznàtok,kèszülni kellene a 100 fős tüntetésre!
    A Lajos "előzenekaraként".
    A Horn Gábor(!) így nem fog bevenni titeket a Republikon Intézet(!) által szabad szemmel is látható(!) (mérhető) "ellenzèki izèjèbe"..

    VálaszTörlés
  10. Ne félj, készülünk arra is közben, de lásd be, Pillerkénk durva lebukása azért elég ütős fejlemény :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szerinted mièrt "èrte meg" a Pillernek dr Sorge (orosz kèm volt Japànban) módjàra "beépülnie" a NAPba?
      Ha pl. a nagycsöcsű nagyival akart volna hetyegni-hát vesz neki viràgot.
      Oszt hátha "leesik valami"..:)
      De ennek a faszkodásnak szerinted mi ertelme?
      Azt akarhatta,hogy a Pokahontas (Julibaba)neki gyűjtsön a kàvécigis dobozban?
      Semmi egyéb megnyerni való nem làtszik..
      (Mi itt Bivalybasznádon úgy tudjuk a nèpi bölcsességet:Aki legyőzi a sárkányt,megbaszhatja a királylányt..)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. NZP, :D :D! Nagy népmesélő lehetsz.. ;) Nagy Zsolt, Szabó Péter! Ti, mint a Gabesz által egyedüli hitelesnek tartott média, aki egyedül volt hajlandó tudósítani az OGYMről MIÉRT vonultatok ki? Megismerhetjük az OKOKAT? Köszi

      Törlés
  11. Valami hír a tüntetésekről,és a nagyhatású beszédekről?
    A Tünde rikoltotta e,hogy igeeeen!
    A nagyi kántàlta e hogy demokráciát?
    Itt punnyadunk Bivalybasznádon(ahogy a nép mondha:mint lófasz a langyos vízben)
    és semmit sem tudunk a sorsfordító eseményekről..

    VálaszTörlés
  12. Valami hír a tüntetésekről,és a nagyhatású beszédekről?
    A Tünde rikoltotta e,hogy igeeeen!
    A nagyi kántàlta e hogy demokráciát?
    Itt punnyadunk Bivalybasznádon(ahogy a nép mondha:mint lófasz a langyos vízben)
    és semmit sem tudunk a sorsfordító eseményekről..

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Istenem!Úgy tudom,hogy emberek vagyunk és meg lehet mindent beszélni!!!Vagy tévedtek???

    VálaszTörlés
  15. "A tüntetés mintegy másfél száz résztvevője a MoMa zászlóival és középen uniós emblémával ellátott magyar zászlókkal demonstrált."
    Ezek szerint ma NAPfogyatkozás volt a téren!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.facebook.com/groups/1603102089969132/permalink/1622641504681857/?pnref=story

      Törlés
    2. Köszönet Joe!
      Már csak a Gábor és az Attila nagyhatású beszédeit kell megismernünk.
      Hogy tudjuk,mit kell tennünk..

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Mr. Kávécigi:
      https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/11055345_851742491546418_5536259221527211034_n.jpg?oh=6b9a81e9f137fb2c77eb2cbd3e35ebee&oe=55ED1898

      Törlés
    5. És Mr. Kávécigi cigi nélkül elmélkedik a világról:
      https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/1514986_10203698892743006_8767319940590344781_n.jpg?oh=911e757fd84a7f4f70867647bdd4b1e5&oe=55F5B1A1

      Törlés
    6. Gyáá, ezek nagyon kemény fotók, mint vídia, vídiák,fele se vicc itt semminek se, kérem

      Törlés
    7. Igen szép fotók,amint Lenin sapkàban,köszönet.

      Törlés
    8. Most képzeld el ezt egy választási plakáton..komolyan ilyen arcra ki szavaz? Az összes pr manager harakirit követne el.

      Törlés
    9. Micsoda? Most lett szimpatikus. Bár még csak a fele blogon rágtam át magam és tucatnyi verzióm van, a pozitív kicsengésűek most kicsit előbb sorjáztak. Ezt az országot viszont jobban úúútálom, mint valaha. Csodálkozom, de még mindig lehet fokozni undorérzetem.

      Törlés
  16. Égésszagot érzek..csak nem a Kossuth tér felől fú a szél? :)

    VálaszTörlés
  17. Most mondjátok meg!
    Ez az egész bagázs, momástól, hidastól, napostol mikorra eléri el a 1%-ot?
    Szerintem soha.

    VálaszTörlés
  18. http://nepszava.us/bartus-laszlo-magyaroknak-epul-a-kerites/
    Nyomatok nektek egy kis Bartus Lászlót.
    Fejezetek az "álellenzèkről".
    Szabó Gàbor,jössz egy sörrel!..

    VálaszTörlés
  19. Amit a Bartus ír-abban-ha eszement módon is,de van egyfajta logika.
    A fickó a Gyüli egyik "papja" volt (diakónus?) a kezdeti időkben.
    Kb 2000 ben összveszett Németh Sándorral,és "leleplező könyvet" írt róluk "fesz van " cimmel-amivel akaratlanul a "szadeszt" is leleplezte..
    Előtte a Szeva bácsiról (Szemjon Mogiljevics) írt pr könyvet-aki akkor a KGB szervezett bűnözért létrehozó(!) és azóta irányító(!) szekciójànak magyarországi vezetője volt..
    (Ez a szervezet a felelős a hazai szervezett lopàs és "politikusbűnözés" összes lényeges eleménèért-olajhamisításos buli,Baumag,egyéb többi pilótajáték,a pártfinanszírozási "visszaadások" háttérembereinek mozgatása,a Kulcsár ügy titkosszolga szereplöinek mozgatása,a Postabank ügy,és valószinű a mai bróker ügyek is..)

    VálaszTörlés
  20. Amit a Bartus ír-abban-ha eszement módon is,de van egyfajta logika.
    A fickó a Gyüli egyik "papja" volt (diakónus?) a kezdeti időkben.
    Kb 2000 ben összveszett Németh Sándorral,és "leleplező könyvet" írt róluk "fesz van " cimmel-amivel akaratlanul a "szadeszt" is leleplezte..
    Előtte a Szeva bácsiról (Szemjon Mogiljevics) írt pr könyvet-aki akkor a KGB szervezett bűnözért létrehozó(!) és azóta irányító(!) szekciójànak magyarországi vezetője volt..
    (Ez a szervezet a felelős a hazai szervezett lopàs és "politikusbűnözés" összes lényeges eleménèért-olajhamisításos buli,Baumag,egyéb többi pilótajáték,a pártfinanszírozási "visszaadások" háttérembereinek mozgatása,a Kulcsár ügy titkosszolga szereplöinek mozgatása,a Postabank ügy,és valószinű a mai bróker ügyek is..)

    VálaszTörlés