2014. július 22., kedd

Őfelsége Liberális Ellenzéke

Persze megint majd megkapom, hogy összeesküvés-elmélet, aztán persze pár héten, hónapon belül megint kiderül, hogy nem elmélet, hanem véres valóság, és majd a tőlem folyamatosan lopó netes portálok is döngetik utólag a mellüket, hogy rájöttek ám a huncutságra.




Így volt ez a Tarlós-Lázár Műbalhénál is, ami mikor leírtam még idiotizmusnak hatott, mostanra meg közelfogadott tény, ugyanez történt a Fideszen belüli belháború kitörésének előrejelzésével, amit azóta szintén sikerült mindenkinek fölfedezni. Van még jópár ilyen eset, ugorjunk is, a magyar sajtó olyan amilyen, rablólovagok országában lopni még hírportáloknak sem szégyen. Úgyhogy menjünk is rá mai témánkra, ami valós összeesküvés, nem elmélet, pont úgy, mint a többi eddig, aztán majd elolvasom friss fölfedezésként egy hónap múlva a sajtóban. Most mindenki a Szoborral van elfoglalva, már legalábbis a közvéleményt formálni tudók és akarók egyaránt. Tegnapi cikkemben leírtam Orbán játszmájának lényegét, a felavatás "elmaradásával", meg nyilatkozatának "nemzeti önrendelkezés" szövegével már vissza is igazolta annak tényszerű voltát. Be tetszettek dőlni egy játszmának, amiben sikeresen megmutatta Orbán az Ő nagy kompromisszumkészségét, meg mellesleg ráerősített az "idegen hatalmat soha" retorikára, mehet tovább az EU meg a Bankok - teccenek érteni, a Zsidók - elleni szabadságharc.


De csaxólok: a Szobor áll. A kerítést majd ütemezetten elbontják, a zsarukat visszavonják, és alig várják, hogy majd legyen egy kis rongálás, randalírozás, amikor hol a Nyilasok, hol a Zsidók esnek az emlékműnek, meg egymásnak, és kiváló vágóképek készülhetnek majd a két szélsőségről, a konfliktusból semmit nem értő 9 millió 900 ezer magyartárs dezinformálására. És persze Orbán meg a Fidesz lesz a nyugalom és biztonság középutas pártja megint, és egyben a nemzeti függetlenség garanciája. És értelmiségünk nagyrésze nyeli a konspirációt, mint kacsa a nokedlit, és még büszke is arra, hogy hülyére veszik. Mert mondom mégegyszer: a Szobor áll. És ha egy "civil" ellenállás feladata az volt, hogy az ne álljon, de a Szobor mégis áll, akkor ugyebár nem Orbán vesztett, már bocsánat. Csak egy kis józanész, csókolom: teccettek valaha olyat látni, hogy Orbán bármiből visszavonult? Soha, egyszerűen nem fér bele a habitusába, meg az egész Pártjára rávitt macsó fílingbe: inkább csak erősíti a támadószellemét, ha ellenállásba ütközik. 15 év alatt nincs rá példa, hogy egyetlenegyszer is meghátrált volna, azt gondolja bárki, hogy épp egy rendkívül keveseket érdeklő Szobor, meg annak 50 fős ellenálló közönsége miatt tenne bármit másképp, mint eltervezték Habonnyal? Vicc. Kamu. Készátverés.


Csakhát van itt egy kis probléma: Orbánék mindig minden helyzetből kihozzák a maximumot. Hogy valójában mennyit, az csak mindig később derül ki, az én feladatom ezek föltérképezése és előrejelzése, hogy csökkentsem a meglepetés erejét. Eddig a Szoborral már elérte, hogy a vidék éhező magyarsága ne Őt lássa ellenségnek, aki valójában rossz sorsuk előidézője, hanem az EU-t, meg a Bankokat, meg a randalírozó pesti zsidókat, akiket csak a Szobruk érdekel. Ügyes munka, kellett hozzá a "Szabadság tériek" aktív hozzájárulása, tán föltűnt azért valakiknek, hogy nem volt soha tömeg, hogy tiltakozzon. Ha majd mindenki megérti, hogy spontán módon miért is nem lett tömegmozgalom a tiltakozásból, akkor majd egy lépéssel előrébb járunk Orbán játszmáinak megértésében, arra meg szükség lesz, ha egyszer le akarjuk győzni. Szóval Orbán már eddig is jól jött ki a Szoborügyből, de mindenki megnyugodhat, van még elérendő eredmény a tarsolyban, és pont ennek a célegyenesbe fordulását látjuk.


Orbánnak mindennél fontosabb, hogy ne alakulhasson ki erős ellenzék. Tudja pontosan, hogy kormányzásának csak látszólagos a többsége, soha többé nem lesz 2 milliónál több szavazója, tehát ha hatalmon akar maradni, akkor gondoskodnia kell arról, hogy ne legyen olyan ellenzék, amelyik ennél többet tudna elérni. Ennek módszerét is pontosan ismerjük: az MSZP-vel való kereszthidak, összebútorozások, Schifferék hol átlátható, hol rejtőzködő támogatása, Fodor csendes pesztrálása, megatöbbi. Ha ezeket valaki nem látta át eddig, akkor ne is olvasson tovább, mert nem fogja érteni. Csakhát van némi probléma Orbán oszd meg az ellenzéket és uralkodj tervének gördülésével: az MSZP életciklusának végéhez ért, bummaföldbe, az LMP nem képes erősödni, a DK viszont jön fölfelé, és a Ferimumus is már értelmezhető politikai erővé nőtt. Ennél nagyobb veszély pedig Orbánra nem leselkedik: egy Gyurcsány mögé fölsorakozó egységes demokrata szavazótömb képes, és egyedül képes 2018-ban a Felcsútit diszkvalifikálni.


A Szegfűszavazók rövidesen kikötnek Gyurcsánynál, Bajnai nélkül az Együtt is annyit ér, mintha Külön lenne, így aztán a DK természetesen az önkormányzati választások után nemsokkal már mérhetően is az Ellenzék vezető ereje lesz, és onnan már jöhet a szavazatszívó lavina. Hát ilyenkor kell Orbánnak gyorsan lépni, és felhasználni a mindig bevethető szobatársat: Fodorgabit, meg az Ő Liberálisnak nevezett pártcsíráját. Le kell választani a DK-ról minél több meglévő és majdani liberális szavazót, csakhát ugye ez pusztán Fodorgabi szép szemei miatt nem fog sikerülni, az már kiderült. Létre kell tehát tehát hozni egy új liberális tengelyt, mégpedig gyorsan, mielőtt a DK fölszippantja a liberális demokratákat is. Két olyan csoport van, amelyet megvezetve és fölhasználva lassítani lehet a DK előrenyomulását: a radikális jogvédők, és a zsidóság. Ráadásul utóbbi rettenetes történelmének okán a két csoport között jelentős az átfedés, és erős az érzelmi kohézió. Orbán meg mindenki másnál ügyesebben játszik az érzelmi húrokon, aki nem hiszi, az olvassa újra az Ország elmúlt 15 évének politikatörténetét, és választási jegyzőkönyveit.


Orbán szokásos duplafedelű játszmáinak tipikus esete a Szobor. Provokáljuk a zsidóságot, amelyik így egybezár, majd pedig kínáljuk is föl azt a csoportot, amelyik megmutatja, hogy milynagyon is kiáll mellettük. A Szobor elmúlt 100 napja nem más, mint a Fodorpárt imázsának megteremtése: nézzük már meg a Szabadság tériek hangadóinak személyi összetételét és kapcsolatrendszerét. Hogy vitték bele a naiv Mécs Imrét, hogy sajátította ki Rózsamisi és Zoltai Andrea az egész történetet, hogy jelennek meg pont ugyanazok a politikai és médiaszemélyiségek, akik közben részt vettek és résztvesznek a DK lejáratásban, legyen szó a Pásztor Ügyről, vagy a Táblás Marci-féle provokációról. És persze a megfelelő pillanatban megjelenik Demszky, hogy fölrakja a koronát az imázsépítésre, ja mellesleg a nyilvánosságban már az Együttből is a Juhászpéterek, meg Gulyásjózsefek látszanak. Tudatos építkezés zajlik hónapok óta, melynek célja a valódi ellenzék kialakulásának akadályozása, és egy megbízhatóan Orbánbarát Párt megerősítése. A Szobor elleni tüntetés sok jószándékú ember kevés rosszándékú által való megvezetése. Tessenek benézni a Fészbukon a Zoltai Andrea féle Tolerancia csoportba, megnézni mi folyik ott, és kik a hangadók. Tessenek ezt összehasonlítani a Pásztor Ügy kirobbantóinak és a Táblás Marci provokáció gerjesztőinek személyi állományával. Jéééé... Ezek pont ugyanazok.

Csókolom.


19 megjegyzés:

  1. Majd csak kigyógyul az összefogás betegségből a DK előbb-utóbb...
    ... Csak az ország bírja ki még addig.

    VálaszTörlés
  2. Csak úgy megjegyzem, és halkan, részt vettem a szobor elleni tüntetés néhány mozzanatában. Nem tartom magam liberálisnak, nem tartom magam különállónak, nem tartom magam megosztónak, nem tartom magam kisajátítónak. Nem lehet szerintem egy részt sem kiemelni az ellenzéki tiltakozásból, az egészet együtt kel kezelni. Kellene! De ez még nem megy. Mert tartozni kell valahova? Miért is? Inkább mindenhova, és egyben, mint részenként aprózva. Ezt csak fel kell ismerni. A civilnek épen úgy, mint a politikusnak. Egymás nélkül nem fog menni, és külön sem. Kell legyen középút. Csak meg kell találni. BANDITA.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes Bandita! Szerintem nagyon igazad van!

      Törlés
    2. Igaz, minden jóérzésű embernek ott a helye csak éppen a Gábor által említett liberális kör kisajátította magának az ellenállás főszerepét. Nagy gondossággal ügyelnek arra, hogy csak ők látszódjanak.

      Törlés
    3. Pedig sajnos igaza van Gábornak! Minden Orbán forgatókönyve szerint zajlik.

      Törlés
  3. Bródy J.: Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok.
    E u.azok....:(

    VálaszTörlés
  4. A létesítmény áll, ahogy ők nevezik. Sok-sok ember tiltakozása ellenére. Erőfitogtatás a felcsúti és követői részéről. Ha nem avatja fel minek? A kellő pillanatra várnak csak. Teljesen igazad van külső szemlélőként megrendezett forgatókönyv. A vidék nem láthatja ez a szörnyűséget csak azt, hogy folyamatosan mennek a balhézások a Szabadság téren. Ez a tér már nem a szabadságot jelenti, hanem a SZÉGYEN TERE.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon egyetértek a helyzetértékeléseddel, kedves Gábor. Már egy ideje én is ugyanerre a következtetésre jutottam. Volt is nyüszítés, amikor leírtam néhány mondatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindnyájan érzékeltük! Most hogy Magyar György függetlenként elindul a többi párt pedig jelöltet állít, Budapest a fideszé marad! Innen a többi mind bohóckodás!

      Törlés
  6. Csak remélni tudom, hogy Gyurcsány is tanult a fodorgabi-ügyből...

    VálaszTörlés
  7. Már régen azt gondoltam, hogy ezt a szobrot vagy le kellene dönteni (ehhez kéne nagyon nagy tömeg+ demokráciában ez nem szokás) vagy hagyni kéne a fenébe. Aki számított már elmondta róla a véleményét, innentől már csak figyelemelterelésre jó. Amíg a népek ezzel foglalkoznak nem gondolkodnak azon hogy miért kellenek a megszorítások? És mik lesznek azok? Orbánék úgy veszik ki a szánkból a kenyeret is, hogy észre se vesszük. Söt! Sokan még meg is köszönik.
    Egyet nem értek! Ez az ember nem veri a feleségét esetleg? Vagy kurvázik? Vagy iszik? Vagy valami....? Annak idején Clinton se a politikai húzásaiba bukott belem hanem egy nőügybe. Hiába az emberek már csak ilyenek, ez érdekli őket.(Példa: Gyurcsányt meg lehetett buktatni azzal, hogy "hazudott".) Nem igaz hogy OVnál nem lehetne valamit találni! Tisztességtelen ellenféllel szemben nem lehet tisztességesen harcolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem kellene már ezzel a szoborüggyel foglalkozni, hiszen ezzel is csak tovább tematizálná Nemzeti Boldogságunk a közvéleményt. Hiszen van téma bőven, amivel be lehet támadni Őfelségét. Tudom, nem nagy ügy, de itt van mindjárt Pocakosunk legérzékenyebb területe, a fociakadémiák kérdése, melyek szakmai munkáját egy független belga cég mérte fel a közelmúltban. Ide aztán jut pénz dögivel, a felmérés alapján mégis helytállóbb lenne ezen intézményeket a futball akadémia helyett mondjuk nemzeti tapicskoló, vagy védett egyedek arborétuma, esetleg pénzmosoda névvel illetni. Nem véletlenül van nagy sunyítás az ügyben...

      Törlés
  8. Igen,, sajnos magam is és még jó néhány ismerősöm, akik kezdetben teljes melszélességgel
    a szabadságtériek mellett álltunk, megláttuk, észrevettük ezt, amit leírsz. tegnap este az atv.ben Popper Gábor rá is világitott a liberálisok szerepére...mást nem is igen mondott...
    Nagyon szomorú vagyok...

    VálaszTörlés
  9. fodor mar reg leszerepelt. a tobbiek megvezetettek. ez helyzet erdemben nem hiszemhogy valtozhat.demokratkus uton lehetetlen legyozni orbant.

    VálaszTörlés
  10. Egyetértek Gábor írásával.

    VálaszTörlés
  11. Elöször is a szobor NEM MARADHAT.Már az építkezés kezdetén meg kellett volna akadályozni ERŐSZAKKAL,igazi demokraták tömegével.Ez a birka magyar nép,én már íde sorolom a tudálékos demokratákat,szeretnek a szarba a mocsokba fetrengeni.Itt nem tudálékos okoskodás kell,hanem nagy tömegekkel eltávolítani ezt a borzadályt.Én nagyon csalodtam a magyar demokratákban,mert a demokráciában azt mondják nincs erőszak.DE HOL VAN MAGYARORSZÁGON DEMOKRÁCIA??????!!!!!!Diktaturában a diktátort mindig a nép távolitotta el a hatalmából a világ minden pontján.És kik távolitották el a diktátort a hatalmából???Demokráciát szerető demokraták.Már a sok tudálékos csámcsogásnak véget kellene venni és minél hamarabb eltávolitani a fasiszta diktatorikus Orbán rezsimet,ha kell erőszakkal,ha kell vérrel!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jóska, ilyesmihez tömeg kell, az meg perpillanat nincs.

      Törlés
  12. Kedves Tuareg!
    Orbánék 2001-ben kívánták először lenyúlni a filmszakmát és bedönteni a Magyar Mozgókép Közalapítványt. Egy maroknyi filmesnek sikerült ezt megakadályozni. Akkori függetlenségi harcunknak óriási sajtó és médiavisszhangja volt. A választások előtt másfél évvel ez nem volt sikeres projektje Orbánnak. Olyannyira nem, hogy ami kezdetben szakmai ügynek indult később Orbánék kulturális rombológépezetének egyik emblematikus és demonstratív ügyévé lett, általános politika teret kapott az egész, és minthogy akkor a választásokon nem túl nagy volt a különbség a nyertesek és vesztesek között, a filmesek ellenállása és annak folytonos és jó kommunikációja a közvélemény felé akár még Orbánék vesztéséhez is hozzájárulhatott.

    Ezt csak arra a magabiztos mondatra, hogy Orbán semmiből nem vonul vissza.
    Van amiből mégis.

    Orbán beteg személyisége nem engedi, hogy bármiről végleg lemondjon - ez igaz -, pláne ha abban pénz is van (így 2010-ben végül mégis bedöntötték a Magyar Mozgókép Közalapítványt. Sajnálatos módon ez azonban csakis a filmszakma hatékonyan alázatos közreműködésével és olyan kulturárulók segítségével volt lehetséges, mint Kőrösi Zoltán, akinek, az Alapítvány 2010-ben megválasztott új elnökeként, nagy szerepe volt a filmszakma kriminalizálásában.).
    Azonban jó taktikai érzékkel, előrelátással éppen Orbán "buldogharapását" lehetne és kellene is ellene fordítani, amennyiben olyan helyzetekbe lehetne és kellene őt csalni, amelyből nem tud arcvesztés nélkül kikeveredni, éppen mert nem képes az eredeti elképzelésein változtatni vagy azokat feladni. Sajnos ezt a taktikai tudást nem tapasztalni a baloldalon.

    Önkényes általánosítás minden ellenvéleményt belemosni a nem létező SZDSZ-be vagy Fodor pártjába.
    Magam pl. liberálisként sem vagyok az LP szavazója, ahogyan nem vagyok egyik párt elkötelezettje sem, de nem kívántam a DK-t sem rombolni, noha magam is szóvá tettem, hogy P.A. mondatai roma ügyben minimum vitathatóak, a DK szimpatizánsok és egyes DK-s politikusok kritikákra adott válaszreakciói túlreagált volt.

    A civil kezdeményezések, ellenállások létjogosultságát és szükségességét vitatni meglehetősen felelőtlen állításnak tűnik.

    Áll a szobor ez igaz, de Orbán mégis arcvesztéssel jött ki a dologból. És nem az a kérdés, hogy az ő fanatikus hívei mit gondolnak. Az erózió lassabban dolgozik, nem látványosan, főképp nem az elején. Ezt a választást Orbán kb. 600 ezer szavazat mínusszal nyerte meg, bonyolult taktikai rásegítéssel és a baloldal teljes politikai analfabetizmusának és a megmondó emberek rossz taktikai instrukcióinak és a folytonos önsorsrontó baloldali ellenhangolás támogatásával.

    Az erózió lassan dolgozik. - Attól, hogy a felszínen még nem látszódnak a változások, mélyebben már instabilabb a konstrukció. Éppen ezért elég felszínes azt mondani, hogy a nem százszázalékosan sikeres ellenállások (pl. ha a szobor nem lesz felállítva és Orbán ruháját tépve térden zokogva kér bocsánatot és azonnal lemond - "monnyon le" hahaha - azért ezt senki nem gondolta komolyan!) teljesen értelmetlenek lennének és mint ilyen, egészében véve feleslegesek.
    Orbánt nem a kevés számú ellenállások segítik, hanem a baloldal szétesettsége, a taktikai tervezés teljes hiánya, a balpártok egymással folytatott ostoba versengése és ezeknek a belviszályoknak a nyilvánosság előtt történő bonyolítása. Sajnos a baloldal politikusai egyelőre inkább a Mónika show resztvevőire emlékeztetnek, minden tekintetben, mint megfontolt, taktikusokra.
    De az erózió még így is feltartóztathatatlan - és ennek kulcsa éppen Orbán beteg személyisége.
    Ceausescu, amikor belekezdett a beszédébe, még Románia teljhatalmú diktátora volt, tíz perccel később halálra váltan menekült és maga sem értette, hogyan fordult ellene tíz perc alatt az ő imádott népe, azok, akikért ő mindent megtett, akiknek annyi mindent adott?
    Nem tíz perc volt. Úgy.

    Üdv,
    Janisch Attila

    VálaszTörlés
  13. "Klónok"-at a szobor felé irányítnai festékkel töltött lufikkal...vagy "mittudomén" parittyával...aztán jó-napot "fidszfettya"

    VálaszTörlés