2015. február 14., szombat

Nyílt levél a Putyin elleni tüntetés szervezőinek

Gulyás Márton, Gulyás Balázs és Vajda Zoltán szervezik a hétfő esti Putyin-ellenes tüntetést, a Cáratyuska látogatásának előestéjére. Minden tüntetésnek van értelme az összkép szempontjából, de ez esetben lehetne épp a pályaudvarok közötti jelképes séta helyett valódi eredményt is elérni.




Ugyanez a szervezőcsapat csinálta a múltkori hétezres tüntetést a Parlamentnél, akkor 14 ezren jelentkeztek, most a két toborzócsoportot összeadva, és a dupla jelentkezéseket kiszűrve ez nagyjából 4 ezer jelentkező. Ha csakúgy, mint a múltkor, meg mint általában, a bejelentkezők fele mozdul meg a valóságban is, akkor ez egy kétezres vonulás lesz, tán célszerű lenne mégegyszer végiggondolni a tervet, hogy ne csökkenjen harmadára a maradék tüntető tömeg a múltkorihoz képest. Volna ehhez javaslatom, Rajtatok áll, hogy elfogadjátok-e. Azt Ti is tudjátok saját tapasztalatotokból, hogy ha a Kossuthra hirdet meg bárki tüntetést, az jóval számosabb, mint a másik helyszínekre meghirdetettek. Valszeg azért ilyen lanyha a jelentkezés a legutóbbihoz képest, mert nem a Kossuth a célállomás, az eltelt tüntetési évadban mindenki számára világos lett, hogy tüntetni ott kell a Hatalom ellen, ahol az található: a Parlamentnél. Ráadásul az alapprobléma nem maga Putyin, hanem az az Orbáni politika, amelyik egyértelmű európai elköteleződés helyett a keleti kényurakkal boltol. Putyin azt csinál, amit akar, ha a saját hazánk vezetése nyugatos és demokrata, sikertelenül kavarna a Cár, nem találna nyitott ajtókat a Felcsúti Geci hátsóudvarában, ahol nemcsak beengedik, de egyenesen berángatják, mint örömlány a mercis kuncsaftot.


Szóval a gond nem Putyin, hanem a gond Orbán, ellene kell tüntetni, mert Putyint megbuktatni úgysem tudjuk, a Gecit viszont előbb-utóbb igen, némi céltudatossággal, és együttműködéssel. A javaslatom tehát a következő: végigmegy a tüntetés a Keleti pályaudvartól a Nyugatiig, oké, még az is lehet, hogy útközben növekedni fog, reméljük, láttunk már ilyet. Aztán a Nyugatitól meg egy köpésre van csak a Kossuth tér, ráadásul csupa kis utcán lehet menni, nem problémázhat a rendőrség sem a forgalom-lezárásokon. Ha pedig áthozzátok az ezres tüntető csapatot a Kossuthra, ott ugyanaz a létszám sokkal hasznosabb lesz, mint egy puszta menetelésnél. Ugyanis épp aznap estére várható, hogy a TEK ismét hoz egy határozatot a Kossuth téri OGYM sátrak elbontásáról, amit jóval nehezebb eredményesen végrehajtani, ha Ti átjöttök ezer emberrel hozzánk. Félreértés ne essék: a tüntetéseteken persze szokás szerint résztveszünk, mint mindig mindenhol, és nem fogjuk "irányba terelni" a tüntetőket, mert azt meg nem szoktuk. A Ti döntésetek, hogy átjöttök-e segíteni állandó tüntetésünk megvédésében, avagy nem. A helyzet ugyanis az, hogy ha ott ezer ember található, akkor nehézkes lesz azt mind egyenként elszállítani úgy, hogy maradjon is idő a sátrak elbontására.


És ez volna itt a lényeg. Ha Ti odajöttök, és ott is maradtok, nem pedig hazamentek, akkor a TEK rákényszerül a biztosítási terv módosítására, nagy eséllyel elérhető, hogy nem találják elég biztonságosnak az orosz titkosok a Kossuthot ahhoz, hogy odavigyék Putyint. És akkor a Cáratyuska nem megy a Parlamentbe, ez meg elég ütős mondanivaló lenne, nemdebár: a magyar Nép megakadályozta, hogy egy nemparlamentáris ország vezetőjét a Parlamentben fogadják. Ennek lenne visszhangja az ország, meg a világ közvéleményében, sokszoros, mint egy puszta vonulós tüntetésnek. Nem beszélve arról, hogy a tüntetési beszédek és a tettek végre összhangba kerülnének: sok szólam hangzott már el a polgári engedetlenség szükségességéről, de eddig még rajtunk kívül senki nem élt a gyakorlatban ezzel az eszközzel. A Nép meg, ha végre tetteket lát, tán újra fölébred, ahelyett, hogy szépen elfogyna, mert olybá tűnik, épp utóbbi zajlik. És van itt mégvalami: az előző két Kossuth téri sátorbontó rendőrakció oly nyilvánvalóan és tömegesen sértett jogszabályokat, hogy egy harmadik ilyen megakadályozásában résztvevők aligha lennének tettükért később felelősségre vonhatók, magyarul a létező legkisebb kockázatú polgári engedetlenséget javaslom.


Van persze saját tervünk is aznap estére, nyilván azt itt nem fogom részletezni, már csak azért sem, mert a bontási határozat jogorvoslati lehetőséget is biztosító határideje lejárt, így aztán ha ilyet hoznak, márpedig valszeg meglesz az, akkor már eleve törvénysértést követnek el, azzal szemben föllépni meg aligha törvénytelen. Mikor a Geci putyinos pávatánca ellen tiltakozunjk, azt azért tesszük, mert mi Európát akarunk, nem pedig Vadkeletet. Egy európai ország fölépítéséhez azonban egy európai kormányon kívül - ami ugyebár nincs - szükséges egy európai ellenzék is. Márpedig ha ilyen éjszakai sátorbontó akciók lennének tőlünk Nyugatra, ott már az összes ellenzéki politikai és civil erő önmagától élőfalként, soktízezernyi tömeggel a háta mögött lenne az akciók színterén, hogy megakadályozza a következőt, és megmutassa, hogy meddig mehet el büntetlenül az önkényuralom. Mint látszik, itt még nem tartunk, de itt a lehetőség, hogy eljussunk idáig. Van még két nap hétfőig, elég idő átgondolni a dolgokat, az eredeti vonulós terveteken nem kell ehhez az akcióhoz semmin módosítanotok, nem javaslok lehetetlent, de mégcsak nehézséget sem okozok. Egyszerűen csak ne érjen véget a tüntetés a Nyugatinál, hanem menjünk át együtt a Kossuthra, és akadályozzuk meg a sátorbontásokat, és ezzel tán azt is, hogy Putyin betegye a lábát a Palamentünkbe.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


67 megjegyzés:

  1. A felvonulás szimbolikája - Keletitől - Nyugatiba - egyértelműen dícsérendő.De az első megjelenéskor is azt írtam,hogy Nem jó!Miért?18 órai kezdet,Keleti.A célig lezárandó útszakasz, - még ha rendőrség szakaszosan teszi is meg a lezárásokat - az autósoknak,komoly bosszúságokat okoz!ÉS NEM csak a két útszakaszon!Többen fogják szidni a tüntetőket,mint tüntetők a cárevicset!Ha nem értik meg a hívó szót,nagy hiba!Főleg a nemzetközi sajtó szempontjából!Mellesleg Vityáékból kinézek egy svédcsavart!Hagyják a tábort,hogy a törpvezető dicsekedhessen a malenkij ellenállókkal,aki őt abszolúte de nem zavarja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az hogy az autósok bosszúsága?A jelenlegi hatalom hány embernek és mennyi bosszúságot okozott már?A kettő köszönőviszonyban sincs egymással!Ajánlom esetleg még ezt előrehozott verzióban!https://www.facebook.com/events/341624766045488

      Törlés
  2. Helló Mindenki!Egyetértek,kérdés,hogy elér-e a hívószavunk a címzettekhez és felkarolják-e az ötletet,így közeledve a végső célhoz,az orbáni politikának és további kártevésének megakadályozásához,végleges megbuktatásához!Éljen a Köztársaság az orbáni rendszer nélküli szabad,közös Európában!

    VálaszTörlés
  3. Szép napot kívánok Mindenkinek!
    Szerintem süket fülekre talál ez az írás. Sokszor az az érzésem, hogy nem csak a csútinak hanem a demokrata ellenzéknek is "tüske vagyunk a körmük alatt".
    Jó volna ha tévednék és most a végső cél Kossuth Tér lenne.
    Ott nyilvánítanák ki az akaratukat, hogy nem kelet, hanem nyugat felé tartunk........
    Ébresztő Emberek! Ha így marad minden nem lesz Köztársaság, csak egy feudális rendszer, ahol csak bólogatni lehet.
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
    Vivát O.GY.M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..és még nem gondolkodtál, hogy miért? Kritizál, ócsárol, sérteget, aztán meg segítséget kér. Pont jó a sorrend. A helyükben én is ugranék.. :D

      Törlés
    2. Kritizál ? Ócsárol ? Sérteget ? Ha így nézed, ezt is fogod látni. Nehogy már a szándékot lásd meg, netán egy elérhető közös célt, amit más tűzött ki, nem te - ugye ?

      Törlés
    3. Önvizsgálat, több alázat.. Ő van az emberekért, és nem azok őérte.. Vagy tévednék?

      Törlés
    4. Cselekszik más helyett is, együttes fellépésre búzdít az én olvasatomban.

      Az Orbán, (alias geci), ellen csak együttes erővel a civil társadalom összefogásával, a polgári engedetlenség eszközével lehet fellépni, mert hallgatás(un/oto)k, miatt az ellenállás összes demokratikus lehetőségét elvette már.
      Törvénytelenségek törvényesítésére új törvényeket hoz, választási törvények folyamatos átírása miatt nem váltható le.
      Ország kirablását célzó döntéseit évtizedekre titkosítja.

      Mikor veszed észre, hogy mások kihasználják hallgatásod!

      Törlés
    5. sverdének van igaza!
      Aki önerőből még egy tüntetéssel se közelítette meg az 500 főt az ne kritizálja a többezres tüntetés szervezőit!
      A Gulyás Balázsék se kértek soha semmit Tuaregtől, Tuareg se kérjen semmit és főleg ne ossza az észt!

      Törlés
    6. Kovács Péter: légyszi fogalmazd már meg nekem a saját szavaiddal, esetleg egy konkrét példán keresztül, hogy szerinted mi a polgári engedetlenség :)

      Törlés
  4. Magyarországon nincs szolidaritás csak önfényezés!

    VálaszTörlés
  5. Ha a jogellenes sátorbontások ügyében a TASZ által elért vagy várható bírósági fejleményeket megismerhetnék a megszólított szervezők, bizonyára könnyebben döntenék el:
    -nyújtjuk-e a kért támogatást az OGYM-nek, és persze ezáltal a NER váltás ügyének,
    -mozdulunk-e "plebejus" irányba,
    -tovább járjuk a magunk "értelmiségi" útját?
    A Demokrácia Erődjének létrejöttét lehetővé tevő és védő jog megpocsékolása, a bíróságot nem kötelezi gyorsabb döntéshozatalra?
    Vagy háromszor kell elverni a jogon a port ahhoz, hogy egyszer elégtételt szolgáltassanak?

    VálaszTörlés
  6. Persze,nagyon akarjunk tenni a Nyugatra!!!!! Sem-sem akarjunk tenni a Keletre!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, én vagyok alulképzett, vagy más sem tudja értelmezni Judit kommentjét? :D

      Törlés
    2. admin! Putyin és Orbán Keletis EZ NEM JÓ!!!!!!! :/ Nyugat -Európa EZ NAGYON JÓ!!!!! :)
      Érted-e????

      Törlés
    3. Így már érthető, de fogalmazhatnál normálisan. :)

      Törlés
  7. Nem kell összefogni, mert idejutunk:

    http://youtu.be/xya_wkc8m9M

    VálaszTörlés
  8. lenne egy kérdésem. egészen biztosak vagytok benne, hogy az ukrajnai agresszor eu-ban a helyünk? ahol épp a testvéreinket küldik a vágóhidra? csak kérdezem csendesen. a másik kérdésem, hogy tényleg nem kell nekünk az orosz gáz? mert ha elzárják a csapot, mivel lejárt a szerződés, akkor igencsak nem lesz mivel főzni, és nem lesz mivel fűteni. ehhez nem kell egyetemi docensnek lenni, hogy megértsük.... miért is nem lehet Magyarország független állam? miért is kell állandóan kiárusitani? itt Európa kellős közepén hová akarunk csatlakozni?! kissé gondolkozzatok el néha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szoktunk, ezért nem is írunk ilyen demagóg szövegeket, mint a Tiéd.

      Törlés
    2. CSAK
      Selmeczi Gabriella után,szabadon !!!!

      Törlés
    3. Kedves "skyc":
      Mivel nekem élvezet szombat reggel ízekre cincálni az ilyn demagóg dumákat, így aztán most meg is teszem:
      1./ Ki az ukrajnai agresszor??? GONDOLKODJÁL EL ezen a dolgon!!! Segítek:
      http://index.hu/kulfold/2015/02/13/minszk_lebuktatta_moszkvat/
      2./ Tegnap éppen Orbán Viktor (beceneve: Geci) főnököd mondta ki, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete JÓ!!!
      3./ Orosz gáz: Jelenleg Oroszország akkora bajban van, hogy MUSZÁJ neki annyi gázt eladni, amennyit csak tud!!! Mert különben összedűlne az orosz költségvetés, és megbukna Putyin!!!
      4./ Orosz gáz2: Pl. Lengyelország is importál rengeteg orosz gázt, és mégsem dörgölőzködik az orosz diktátorhoz, vajon miért???
      5./ Magyarország NE legyen független, mert akkor egészen iztos, hogy nem lesz demokrácia Magyarországon! Nem alakultak ki ugyanis az olyan erős demokratikus hagyományok sokszáz év alatt, mit pl. Svájcban. Élő példa Orbán (beceneve: Geci) jelenlegi diktatúraépítgetése. Mi lenne Magyarországgal jelenleg, ha még az EU, meg a NATO tagja se lenne??? Elmondom: Durvább diktatúra lenne, mint a putyini orosz diktatúra.
      6./ Hova akarunk csatlakozni: Hááát a többség Nyugathoz szeretne, de az ilyenek miatt, mint Orbán, vagy éppen Te, az csak részben sikerül...

      Törlés
    4. Kedves skyc, azzal akartam kezdeni, hogy már a kérdésfeltevésed is téves (ami nagy tehetségre vall, és úgy szokták jellemezni: amikor kérdez, akkor is hazudik!!).. DE láttam, hogy a válasszal megelőztek.. Egy kiegészítést azért tennék hozzá: TE biztosan nem vagy egyetemi docens, vagy ha mégis, valami olyan helyen/területen, ahol a formális logika ismerete/használata nem feltétel.. SŐT...Mert amit leírsz, abban a függetlenség utáni vágy a teljesen egyoldalú függéssel érhető el.. (gáz, energetika - ami nagy GÁZ!!).. Ezt a csavart én sem értem (igaz, nem is lettem egyetemi docens..) Üdvözölnélek -üdvözölném, ha nem itt és ebből az alkalomból találkoztunk volna...

      Törlés
    5. Janihaverja.... nem tudom melyik adót nézed. de Obama beismerte: ők buktatták meg a választott kormányt Ukrajnában. felőlem lehet homokban a fejed, max análisan megközelit majd Obama. http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/obama-elismerte-hogy-az-usa-tavolitotta-el-az-ukran-kormanyt és mégegy link: http://www.netzplanet.net/obama-wir-muessen-gewalt-anwenden-wenn-laender-nicht-das-machen-was-wir-wollen/
      2, nekem se orbán, se gyurcsány nem volt soha az életemben. mert ezekre az elmult 25 év hazaárulóira soha nem tudtam szavazni.
      3/ hogy oroszország mekkora bajban van, azt jelzi, hogy Kina az összes gázt megveszi, amit csak kitermel..... persze csak ha figyeled a hireket ki bölcs bartátom...
      az pedig, hogy te szolgának születtél, vagy csak egszerüen szolgalelkű vagy, nem az én problémám. Svájccal meg nem nagyon példálóznék. nekünk 1100 éves államiságunk van. ezzel szemben nyugaton csak pár szát éves államokat találsz.... és nem gondolom, hogy a bankár svájc lenne a magyarok példaképe. mert mint tudjuk, a bankár nem teremt értéket, csak élősködik.... de szivetek joga rabnak lenni önként. sőt, szivetek joga udvari ellenzéknek lenni egy hamis államisággal szemben.
      http://www.origo.hu/itthon/20150212-kenyszerbol-vesz-reszt-az-ellenzek-orban-rendszereben.html
      nos barátaim, majd ha megnyitjátok a III/es aktákat, illetve a célok között lesz, akkor mellétek állok. mert a nélkül itt nem lesz változás.... bebizonyitotta az elmult 25 év.

      Törlés
    6. 1/ Elég vicces, hogy az orosz titkosszolgálat magyar nyelvű propagandalapjával példálózol... D Mármint a hidfo.net.ru-val :) Nem tűnt fel a domain névben valami??? D
      Ez a netzplanet valami hasonló lehet, csak németül...
      2./ Szíved joga, hogy kivel és mivel értesz egyet.
      3./ Persze, Kína az összes gázt megveszi... MELYIK VEZETÉKBŐL??? Jaaaa, vezeték maaaajd lesz valamikor akkora kapacitású, amennyit venne Kína...
      Az meg egy kicsit szintén nevetséges, hogy engem szolgalelkűnek nevezel, nézz egy kicsit utána a nicknevemnek, miket írkálok a neten :) Ha lusta vagy erre, akkor segítek: Én személy szerint libertariannak tartom magam, ha van egyáltalán fogalmad ennek a szónak a jelentéséről...
      1100 éves államiság... Ez még viccnek is rossz. Magyarországnak gyakorlatilag 25 éves államisága van. Csak szólok. Legalábbis azzal a logikával, ahogy Te a nyugati államokat nézed.

      A III/-es akták megnyitása iránt érzett vágyaddal én is teljes mértékben azonosulni tudok, sőt, meg merem kockáztatni, hogy az OGYM szimpatizánsainak a döntő többsége is. Csakhogy: Ezek az akták SOHA nem lesznek megnyitva, amíg Orbán hatalmon lesz!!! Lehet, hogy utána sem, de addig BIZTOSAN NEM!!! Éppen ezért állítsuk SORRENDBE a dolgokat! Melyik is a logika szerint az ELSŐ LÉPÉS?

      Törlés
    7. És még egy kiegészítés:
      Te írtad:
      "és nem gondolom, hogy a bankár svájc lenne a magyarok példaképe. mert mint tudjuk, a bankár nem teremt értéket, csak élősködik"

      Húúúúha. Egy kis közgazdaságtant illene tanulnod... Akkor arra is rájönnél, hogy miért nem Kínában élnek a legjobb színvonalon az emberek. Mert akkor tudatosulna Benned a történelem. Régen a mezőgazdasági főágazatú országok voltak a nyerők, aztán lettek az iparosodottabb országok, aztán a mostani legfejlettebb országokban meg a SZOLGÁLTATÁSOK a dominánsak!!! Szóval Orbán, meg a Jobbik iparosítani akar, ezzel meg nemhogy előre, hanem egyenesen hátrafelé viszi Magyarországot, csak szólok.

      Törlés
  9. 18 óra azért jó ,mert aki szerencsés és van munkája,az odaér.
    Sajnos két tüntetésnek is ,csak a végére értem oda,mert szerencsés vagyok és biza csak négy körül végzek......

    VálaszTörlés
  10. Tuareg javaslata ésszerű és megvalósítható lenne. Kíváncsian várom, hogy mit reagálnak erre a szervezők? Mindenesetre a válaszuk beszédes lesz, még akkor is ha nem szólnak egy szót sem!

    VálaszTörlés
  11. Ne negyenek illúzióink, a sátrak lebontása csak az első törvénytelen lépés.

    http://youtu.be/MlVq__mic_8

    VálaszTörlés
  12. Emberek! Az, amit Gábor megírt, az OK.. Nekünk meg nem azzal kén foglalkoznunk, hogy mások mit vagy mit ne csináljanak, hanem hogy mi a mi saját teendőnk 1/ az elzavarásig/ért, 2/Ha sikerül elzavarni, utána mit fogunk/KELL csinálnunk.. (mer amíg másokkal foglalkoznunk, az az elzavarást hátráltathatja.. Hagyjuk azt Gáborra, hogy velük egyeztessen.. MI meg a saját tennivalóinkkal foglalkozhatnánk..) Üdv..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiket értesz a "mi" alatt? És milyen elzavarás utáni teendőkről beszélsz? Csak mert egy csapat civil egész biztosan nem fogja megváltani a világot. Lehet beszélni a demokráciáról, jogállamról, nyugati közeledésről, gazdaságról, stb, de maximum általánosságban beszélhettek, aminek nem sok értelme. Tudományos fokozattal rendelkező közgazdászoknak is nehéz lenne egy új adórendszert megalkotni, vagy jogász professzoroknak is meggyűlne a baja egy alkotmány megírásával. Ráadásul egy új Magyarország felépítése nem egy csoport azonosan gondolkodó ember dolga, hanem egy ilyennél ugyanúgy meg kell hallgatni a baloldali érveket, mint a jobboldaliakat. Ellenkező esetben ti sem vagytok jobbak, mint a Fidesz.

      Törlés
  13. Gábor!
    Régen írtam a cikked alá kommentet, most teszem. Sőt, még nem is szőrszálhasogatok, mint többször tettem: Igazad van! De roppant módon csodálkoznék, ha elfogadnák a javaslatodat. Tudom én, hogy itt mindenki, még a többi tüntetésszervezőknek is az a célja, hogy Orbán menjen már végre a ...- mondjuk a Szaharába homokszemet számolni - de mindenki másképp csinálja, vagyis akarja. Más az oda vezető útról a véleménye. Talán még Váradiról el is tudnám képzelni, de Gulyásról nem....:( Sajnálom, mert igazán látványos lehetne, s egyértelmű.

    VálaszTörlés
  14. Jó az ötlet Gábor!
    Végigmentek a várhatóan 4-5 ezres tömeggel a Keletitől a Nyugatiig! Ott meghallgatjátok Gulyás és Vajda Beszédeit, meg ami még esetleg közben előjön.
    Aztán fogjátok magatokat OGYM-esek mid a 20-an és átvonultok " őrizni a lángot" hajnali 2 ig. Aztán úgyis bontanak és ti is hazamehettek.
    Na mit szólsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ötlet a tiéd! :DDD A vízió, hogy az ötleted kb. így fog megvalósulni az meg az én olvasatom :)))

      Törlés
    2. Mind a megvalósulása, mind a meg nem valósulása jelentést hordoz, eccerű vagy Che ;)

      Törlés
  15. Gábor
    Válaszolni sem fognak. Ne legyen igazam.

    VálaszTörlés
  16. A felhívás a tüntetésszervezőknek van címezve, de mindenkihez szól.

    VálaszTörlés
  17. Most komolyan azt hiszitek, hogy ha az azeri diktátor miatt éjjel lezárták a teret akkor most az 1000x jobban védett cáratyuska miatt nem fogják hermetikusan lezárni már előző nap 17 órakor??
    Én már azon is csodálkoznék, ha a nyugatinál a tömeg a Bajcsy irányában elhagyhatja a helyszínt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...de a lényegre nem reagáltál! Szerinted nincs esélye annak, hogy már délután hermetikusan lezárják a teret?

      Törlés
    2. Pál Szegedi: hagyd, az érdemi kérdésekre, kritikákra nem szokott válaszolni. Párszor már próbáltam :)

      Törlés
  18. Válaszok
    1. Előbb utóbb jónéhány jelenlegi hívőjének az lesz... :DDD

      Törlés
  19. Nem feltétlenül érték egyet. ;-) nos drága Tuareg úr veregeti a saját vállát , mondván, h ezidáig senki nem élt a polgari engedetlenség lehetőségével . Nos nagyon nem igy van! Egy csomó civil szervezet pl. A Varos mindenkie csapata es sokan masok szerveznek akciokat. Főleg fiatalok. Mint pl. Mikor elállták a parlament mélygarázsának bejáratait, tiltakozasul a gyermekszegénység és a szegregáció ellen. Mi ott mind polgári engedetlenséget követtünk el. Több ilyen akcio volt mar. Nem értem most mért várja el a szolidalitást, ha Ő nem teszi. A sártazás önmagában semmi üzenettel nem bir. Valamint az eddigi legnagyobb tüntetés Mo-on pont, hogy. Jozsef Nador térről induló internetado ellenes tunti volt. Én pont annak nem látom értelmét , hogy a parlament előtt bohockodjunk. És szép ez a keletről nyugat felé törekvő szimbolika. Persze leginkább Viki háza előtt fejtenem ki mondandómat es engedném szabadjára dühömet és frusztráltságomat. Abban egyet értek , hogy nem Putyint, hanem Viktort kell elkuldenünk a búsba. De azért had tiltakozzak már egy másik antidemokratikus pusztító diktator politikája ellen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeret idegen tollakkal ékeskedni! Nekem az a kedvencem, hogy korábban hoztak egy olyan törvényt, hogy egyszerre nem lehet valaki országgyűlési képviselő és polgármester. Az érintetteknek el kellett dönteniük, hogy melyik pályán szetnének maradni. Ezek után nagyotmondó Tuaregnek sikerül learatnia a babérokat, hogy Ő intézte el, hogy a Kocsis Máté a polgármesterség mellett ne legyen képviselő!
      Egyébként ha reality show-ként nézem akkor le a kalappal az előtt, hogy a telet végig csinálta a Kossuth téren, ez valóban teljesítmény, nem tudom ki tudná utána csinálni! Az egy más kérdés, hogy politikai hozadéka nincs!

      Törlés
    2. maistrobi: mindn létező tüntetésen résztveszünk, amiről tudunk, a Ti garázslezárásotokról nem tudtunk, azt a sajtóben láttuk mi is. De azért azt tudd: mikor a Kossuthon fölállítottátok a sok kis sátrat, azt azért nem tekintették oszlatandónak, mert az OGYM által gyülekezési joggal védett területen csináltátok, és 90 négyzetméternyi sátoralapterületre van bírósági jóváhagyás oda, a miénk 30, Ti simán belefértetek. Biztos nehéz elfogadni, de ott és akkor az OGYM védte meg a tüntetéseteket, azért nem lehetett ellene rendőrakció. ;)

      Törlés
  20. Abba belegondoltál már, kedves Gábor, hogy akikhez nyilt levélben szólsz, azok miért nem reagálnak neked?
    Részemről sajnálom, hogy az OGYM nem érte el eddigre a kezdeti céljait, és már mindenkit az ellenségednek tartasz, aki nem az OGYM-el van. De ebbeb a pár hónapban belegondoltál abba, hogy ez miért alakult így?
    Remélem,.odáig nem fajulnak el az indulataid, hogy mindenkit fideszbérencnek titulálj, aki most nem áll melléd, akik eldordultak tőled, vagy akiket elfordítottál akarva, vagy akaratlanul magadtól!
    A macskák viselkedését nem ismerem, azok neked vannak otthon. De azt tudom, hogy a legszelídebb kutya is morgóssá válik, ha belerúgnak, oktalanul bántják.
    Ha visszaolvasod januártól csak blogjaidnak egy részét, de pont azokat, melyekben nem kímélted az ellenzéki pártokat, akkor okos ember lévén, tudnod kell, hogy miért nem áll az OGYM mellett akkora tömeg, amekkorának már lenni kellene, óvatos matematikai számításaid szerint is, (csak Bp-en 4000 fő).
    No bocsánat, és csak egy nő vagyok, hogy jövök ahhoz, hogy emlékeztesselek néhány blogodra, aminek a következménye, hogy az OGYM már nem az (sajnos), aminek indult!
    KÁR! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. H. Marianna
      Nem csupán az ellenzéki pártokat nem kímélte, hanem a tüntetésszervezőket, a szónokaikat, azok beszédének stílusát, mondanivalóját is. Sajnálom én is, hogy az OGyM nem válhatott azzá, amivé kellett volna, amiben sokan reménykedtünk.

      Törlés
    2. Az OGYM pont az, aminek indult, az egyetlen olyan politizáló szervezet, amelyik pont azt teszi, amit mond, és ugyanazt mondja augusztus 8 óta. A himihumi taktikázásokat, meg a műérzelgős mellébeszléseket meg meghagyjuk azoknak, akik azt művelik. :)

      Törlés
    3. Gábor
      Nem lepett meg a válaszod. :))

      Törlés
  21. Ha így látod, akkor biztos így van! Elvégre a Te gyermeked, védened kell! :(

    VálaszTörlés
  22. Segítek kicsit a nagy érzelgéseitek közepette néhány ténnyel. Az általam leírt kritikák tényalapúak, és azokat a valóság immár sokadszor igazolja vissza. Fölsorolásszinten: hol van Várady, hol van Vágó, hol van Nemes Balázs, hol van a MostMi? Sehol, mind eltűnt a gyakorlatban, ugyanis a róluk írt kritikáim tartalma igaznal bizonyult, épp azt élte meg később az általuk megbolondított pártízezer ember, mint amire én előre fölhívtam a figyelmet. Az EP választások óta a demokratikus ellenzék folyamatosan gyengül, épp most előzte meg a Jobbik a caklipakli összest, az Együtt támogatotsága 1%, a DK 9%-ról 6-ra esett, az MSZP tartja az akkori pozícióját. Ezek is tények, ezeket is előrejeleztem, ezekben is nekem lett igazam. Bocs, hogy igazam lett, de maradok az igazmondásnál és a tényalapú kritikánál, ugyanis hosszabb távon csak ez eredményes, és hiteles, Ti meg csak nyugodtan tartsátok tovább a fejeteket a homokban és álmodozzatok, amíg a Jobbik rátok nem töri az ajtót. :)

    VálaszTörlés
  23. Gábor ! Úgy tűnik, hogy már nem csak a trollok kritizálnak. :DDD Egyre több tényszerű és jó-szándékú kritikát olvasok itt.
    Megköszöntetnéd H.Mariannak, Marika Anikó Benkőnek meg a Majsztrónak, és okulhatsz belőle, ha még nem késő!
    Elemzőnek meg ne menj, mert te mindég csak a te "tényeid" rabja maradsz, így aztán hamisak, tévelygősek a következtetéseid.
    A szemfog az meg nem szemüveg ugye...:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cje kedves, tudod a kritikusok számát mindig egy adott nagyságú populáción belül kell részarányában nézni. Éshát ezt a cikket konkrétan eddig 41 ezren olvasták, úgyhogy ne nevettess. A tények pedig tények, leírva találhatók, előre, tán azért olvasnak annyian, mert kevés helyen látják ELŐRE, hogy mi fog történni. ;)

      Törlés
    2. Úgy látom lassan egyetlen halovány remény marad, Simicska...
      A demokratikus(?) ellenzék egymást marja. Tulajdonképp felőlük spermánk vígan lubickolhat vagy épp hanyatt dőlhet, ha erre van épp úri kedve.
      Gábor blogjai a hozzám hasonlóan "racionálisan" gondolkodóknak szólnak, azoknak, akik bárkit támogatnak, ha egy ügyet valamiért magukénak tudnak. Aki kicsit is elkötelezett valamelyik pártformáció vagy magát civilnek aposztrofáló alakulat mellett az már kritizál. Merthogy Tuareg legszívesebben Őket is színvallásra kényszerítené, hogy most akkor ki merre, mit is akar.
      Persze sokak szerint Gábor is csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Megjegyzem, (tavaly nyár óta olvasva írásait) nekem nem ez jött le (Bár személyesen nem ismerem.). Sokkal inkább az, amit én is elvárnék, látni ami fehér és tudni ami fekete, arra nem csak árnyék vetül éppen. Sajnos, csak egyszer állt módomban eddig meglátogatni Őket a Kossuthon, de reményeim szerint jövő hónap idusán újra ott lehetek.
      Illúzióim nekem nincsenek. Nekem elég ez, amit itt a kommentelőktől is látok (pedig állítólag Ők nem az ondó útját terelgetik) széthúzás, mellébeszélés, sz@rkenés "ellenzéki" oldalon.
      Ha én maradok a saját síkomon, az ilyen formációkat nem igazán szeretném támogatni sem most, sem amikor az urnákhoz kell majd vonulni. Ezért is maradt az egyetlen halovány reménysugár Simi...
      Gábor, egyébként kitartást! Egyébként meg megéri ez? Remélem igen.

      Törlés
    3. Valakinek végig kell csinálni ;)

      Törlés
  24. Engem ne szédíts Gábor :DD jó, ha 400 an olvassák a posztjaidat! A híveidnek ki van adva, mint a "Szabad Népm " félóra! :DD
    Két-három nap alatt van pl itt 59 komment. de van olyan, hogy alig van 10. Nem mondod, hogy nincs a 41000 közül több aki legalább gratulálna, vagy esetleg elküldene a rákba! :DD
    A tényeidet meg hagggyad mááár!
    Te gyártod őket, mint a Geci a győztes hadijelentéseit! :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Che! Figyelj csak!
      Én ALBÁNIÁBÓL olvasom nap, mint nap ezeket a posztokat! Csak szólok...

      Mert az én véleményem szerint ez az egyetlen értelmes kezdeményezés Magyarországon! Hogy nincsenek sokan mögötte? Lehet. Én sem vagyok ott, mert a családom érdekét fontosabbnak tartottam Magyarország érdekénél, és 2011-ben eljöttem ide élni. Egyébként nem bántam meg.
      De pont azért becsülöm Gábort, meg a többieket, mert ők TESZNEK is valamit! Nem egyszeri alkalommal, hanem KITARTÓAN.

      Törlés
    2. Che pajti, klikk bal fönn a kis képemre, bevisz a Google profilomra, nézd meg ott a view meletti számot, az április 2 óta van, aztán regisztrálhatod, hogy megint mekkora butaságot mondtál ;)

      Törlés
  25. Hajrá TUAREG!!!!!! Hajrá Magyarország!!!!!!!! Hajrá Köztársaság!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  26. Annyira kontraproduktív ez az acsarkodás, mint a magyar ellenzék Orbán kormány elleni tevékenysége eddig. Lehet szeretni, vagy nem szeretni egyik, vagy másik csoportot, de energiáinkat egymás ellen elfecsérelni, már a történelmi felelősség kérdését veti fel..Ha nem leszünk képesek seperc alatt egységes ellenzéket felmutatni, megfelelő programmal , elképzelésekkel, akkor azt magunknak köszönhetjük és nyakunkra ülnek a fasiszták. Akkor már késő lesz észhez térni.

    VálaszTörlés