2015. február 7., szombat

Vádalku

Tegnap még úgy feküdtem le aludni, hogy nem írok a Simicska-Orbán háborúról, mert úgyis mindenki arról ír. Aztán most végigolvastam párat, és pont a lényegről nem beszél senki, hogy mit is lehetne az ellenzéknek tenni ilyen esetben. Úgyhogy mondom.




Töknyilvánvaló, hogy ha a szicíliaiak meg a nápolyiak egymásnak esnek, ott a gyengébbnek érdeke a címben szereplő megállapodás megkötése. A vádalku a civilizált világban is elfogadott módszer, lényege annyi, hogy a kisebb bűnöst fölmentjük, ha a nagyobbra olyannyira terhelő dolgokat mond, hogy azokkal el tudjuk kapni végre. Igen, morálisan kétes ügylet, hisz bűnöst hagyunk futni, de racionálisnak racionális: kishal elúszhat, a nagyobbik meg befelé a hálóba. És persze Simicska nem kishal, de kártékonysága Orbánéhoz képest nudli: akik régóta foglalkoznak a Fidesz érdekhálóival azok tudják, hogy Lajosunk rühelli a keleties módszereket, és elsősorban "üzletember", mintsem politikus. Civilizált fehérgalléros, ügyvédekkel, pénzzel, befolyással, médiával játszadozik, nem géppisztolyokkal, bombákkal. Az ilyen típusú paliknak meg sokkal kiszámíthatóbb környezet az eurozóna, mint a felgyűrt ingujjas Felcsúti putyinizmus. Szóval ha két morális nulla között kell választani, akkor inkább a nyugati szoftgengszter, mint a keleti verőlegény. Meghát van itt még egy móka: az oszd meg és uralkodj elve, amit Orbán oly sikerrel alkalmaz az ellenzékkel szemben. Itt a lehetőség visszaütni Neki, hamár önmagukban a demokraták kevesek a legyűréséhez.


Ilyenkor lenne a legfontosabb egy erős és egységes ellenzék, aminek képviseletében egy ember beülhetne a Lajossal egy védett helyre, és megbeszélhetnének dolgokat. Az ilyen jellegű megbeszélések ugyanis úri becsületszó keretében működnek, nincs szavazgatás, sajtótájékoztató, semmi, két ember aki szavát adja, hogy amiről megállapodnak, azt betartják. Ugyanis egy ilyen megbeszélésen elkerülhetetlen a kulcsinformációk megosztása, és csak akkor lesz eredményes, ha mindkét szereplő rendelkezik azzal a hatalommal, hogy adott szavát be is tartsa. Lajosunknak nyilvánvaló érdeke lenne egy ilyen alku, be is tartaná a szavát - az Ő szintjén egyébként a megállapodások már amúgyis szóban köttetnek, és azokat mindig be is tartják. Csakhát az ellenzékben nincs egy darab valaki, aki rendelkezne ahhoz elégséges hatalommal és közbizalommal, hogy le tudjon ülni a Lajossal, és ez most nagy baj. Képzeljük el ugyanis egy ilyen megállapodás kifutását: Simicska egy megfelelő helyen és időben átad minden olyan információt, amivel elkerülhetetlen Orbán Rezsimjének teljes elhiteltelenedése, és még a legelvakultabb Narancsoknak is lejön, hogy ez itt egy Haramiabanda, ami évek óta szisztematikusan szívja le az ország erőforrásait magánzsebekbe.


A mostani Orbánmentesítő trendben egy ilyen csapás végzetes, plusz egy ideig a Narancsmédia zöme, ami Lajosnál van, maga is Orbán ellen megy, így aztán ellenkommunikációra sem lesz túl széles lehetőség a Felcsúti Führer részéről. Szóval Lajos egymaga képes azt megtenni, amire az ellenzék összesen, caklipakli láthatóan nem, de nyilván ezért kérni is fog valamit. Az is tiszta, hogy mit, és ez a lényege a vádalkunak: büntetlenséget, eddig szerzett vagyonának megtartását, és új személyazonosságot egy távoli nagy országban, egész életre szóló védelemmel. És lássunk mégvalamit: ha egy maffiából az egyik legmagasabb sarzsijú főgóré kiszáll, és "bűnbánó" lesz, akkor azt hirtelen még sokan fogják követni, hogy a saját bőrüket mentsék. Ugyanis a többiek ilyenkor marha nehéz helyzetbe kerülnek, ahol az idő kulcstényező: ha villámgyorsan nem válnak maguk is "bűnbánóvá", és kötik meg a saját vádalkujukat, akkor lemaradhatnak, és a lesittelendők közé kerülhetnek ahelyett, hogy menekülőutat kapnának. Ha ugyanis a rendteremtők kezében a kellő infó összegyűlik, akkor már nincs szükség további kiszállókra, aki lemarad, az kimarad. Az FBI az évtizedek folyamán tökélyre csiszolta ezt a módszertant, eredményessége miatt el is fogadta az amerikai közvélemény a vádalku kétes moralitású, ám társadalmi szinten roppant hasznos intézményét.


Csakhát megint itt a gond: arrafelé mind a politikában, mind az igazságszolgáltatásban a közérdek és a szavatartás az uralkodó kultúra, így aztán akár politikus, akár államügyész köti a vádalkut, a delikvens pontosan tudhatja, hogy ami ígéretet megkap, azt be is fogják tartani. De képzeljük el ezt most kishazánkban, ahol az ellenzéki pártok egyik kezükben szóvirággal, hátuk mögött meg hosszú késsel tartják sakkban egymást. Valamelyik pártgóré leül tárgyalni a Lajossal, a másik már szivárogtatja is ki, hogy az a disznó szövetkezik a Simicskával, elárulja a demokratákat, ami persze pont nem igaz, de népbutításhoz elég. Ezzel együtt király lenne, ha most az ellenzéki pártok egy pillanatra leszakadnának a népszerűségi grafikonok egymáshoz képesti méricskéléséről, és a legfőbb górék megállapodnának, hogy csendben és egységesen lépnek föl. A Simicska kezében levő hatalom ugyan gyengébb, mint Orbáné, de arra bőven elég, hogy kulcsinformációival leszedje a Nagyfőnököt: hiába van az egyik oldalon sok nehézgéppuska, ha a másik oldalon lévő egyszál mesterlövészpuska kezelője épp jókor van jóhelyen, és a lövése célbaér. Szóval itt a nagy lehetőség, T. Ellenzéki Pártok, most igazán vizsgázhattok, hogy képesek vagytok-e összefogni az Ország érdekében. Mert kéne.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 


95 megjegyzés:

  1. Az azért nem világos, hogy milyen szándékai vannak Dr. Simicskának, kiknek a szekerét fogja tolni. Csak annyi bizonyos, hogy nem akar diktatúrát, semmi több... Feltételezem, hogy az ellenzéki vezetők tisztába vannak Simicska személyével és ennek ismeretében megteszik ami az adott körülmények között lehetséges. Egyelőre ne várjunk csodát, amíg nem világos mi a célja...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Simicskát tegnap inkább az indulatai, mintsem az előre megfontolt szándéka vezérelte. Ma már lehet, hogy sokkal higgadtabban cselekedne. Biztos, hogy sok mindent tud, de nincs kellő támogatottsága. Sokat árthat, de Orbánt megbuktatni csak szélsőséges esetben tudná, ahhoz valszeg a csillagok szerencsés együttállására is szükség volna... De a lényeg az, hogy vagy sokkal közelebb került a kormányváltás ezzel a botránnyal és várható következményeivel vagy Orbán szépen bedarálja Simicskát és vele együtt egy ellenséges médiát, ill. elmélyíti diktatórikus szándékait.
      A dolgok menetét sajnos csak szemlélni tudjuk most.

      Törlés
    2. Egyetértek. Nem sokat tud tenni az ellenzék, drukkolni talán hogy mindkét fél kellően sok sebet kapjon, hogy azután tudjon a legyengült ellenfelekkel szemben fellépni. Erre kell felkészülni. Csendben(persze azért kommunikálva is kellő mértékkel az eseményeket), türelemmel.

      Törlés
    3. Illetve picit finomítok: érdemes összeszedni a morzsákat. Például javasoltam Büki Zoltánnak, hogy az általa menedzselt demonstráció sok új felületet kaphatna a Simicska érdekeltségeiben. Hír TV, Magyar Nemzet, stb.

      Törlés
    4. a sajät szekeret fogja tolni ahogy eddig is.

      Törlés
  2. ",,, persze Simicska nem kishal, de kártékonysága Orbánéhoz képest nudli: akik régóta foglalkoznak a Fidesz érdekhálóival azok tudják, hogy Lajosunk rühelli a keleties módszereket, és elsősorban "üzletember", mintsem politikus. Civilizált fehérgalléros, ügyvédekkel, pénzzel, befolyással, médiával játszadozik, nem géppisztolyokkal, bombákkal."
    EGY A CÉLJA MENEKÜLNI A SÜLYESDŐ HAJHÓRÓL ,,,DE NINCS MENTŐ CSÓNAK, MENTŐŐV, DE MÉG EGY JÓL ÚSZÓ MATRÓZ SINCS LÁTHATÁRON !!

    VálaszTörlés
  3. Szép napot Ébredők!
    Most tényleg az összefogásra lenne szükség és nem egymás ellehetetlenítésére. Egyre több lehetőség van arra, hogy a csútit elkergessük. Csak élni kellene vele!
    Ébresztő Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Vivát O.GY.M!

    VálaszTörlés
  4. Amorális hányinger. Gratulálok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tehát maradjon Orbán. Gratulálok.

      Törlés
    2. Kedves "Hegedűs hadnagy"! „Segedelmet csak Istentől várunk, nem az emberektől." ;)

      Törlés
    3. Churchill ennél keményebb alkut kötött. Ezért aztán megszülethettél, megmaradtak ehhez a felmenőid. Államférfinak tartja a történelem.

      Törlés
    4. Csakhogy a volt Szovjetúnió nem Orbántól elszakadt Simicska.. :o

      Törlés
    5. Hanem a Molotov-Ribbentropp paktumból kirúgott Sztálin... Ne erőltesd.

      Törlés
    6. ..és különben is.. honnan tudod, hogy nem színjáték-e? A politikai kutyakomédia része.

      Törlés
    7. Ez annyira színjáték, mint az afganisztáni háború: élethalálharc, mindegyik fél messze túllépett már a visszacsinálhatóság határán. A Keresztapa legecizése önmagában halálos ítéletet jelent egy tekintélyelvű rendszerben, és ezt a Lajos is tudja. Direkt akarta átlépni a határt, ahonnan nincs visszaút. Láttam már ilyet kicsiben.

      Törlés
    8. Sverde Ha ezt a szerző komolyan gondolja, az több, mint amorális. Az tragikus.

      Törlés
    9. "Azt gondolom midőn a falu ég, nem az az első dolog : kikutatni honnan származott a tűz ? - hanem első kötelesség, hogy oltsuk el a tüzet, és ha nem találhatunk tiszta vizet, elfogadjuk a kevesbé tisztát is, és ráöntjük."(Deák Ferenc 1866).Ne a múlton rugózzunk, inkább a jelen eshetőségeit vegyük számba. Itt és most.Hic et nunc. A barátságról pedig: "A barátság aranyfonál, hogyha egyszer megszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad."Az a bensőséges viszony, ami két ember között eddig volt aligha állítható vissza. Még egy gondolat: Ha egy harmincéves barátság ennyit érő, egy baráttal ez (is) megtörténhet, vajon mire számíthatnak mások, az ellenfgelek ?

      Törlés
    10. Marika Anikó Benkő!

      Az..tragikus! Meg szánalmas és kétségbeesett...
      Pedig az a derék 500 OGYM fan lazán buktatná Orbánt március idusán :)

      Törlés
    11. Botond Bercsényi 2015. február 7. 10:54

      Nem kell a rizsa..

      http://sd.keepcalm-o-matic.co.uk/i/keep-calm-and-show-no-mercy-6.png

      Törlés
  5. Hát ez, ja!!!!!!! Így születik, a nagy konszenzus, aminek a végeredménye, hogy Orbán geci takarodj! :-D:-D:-D

    VálaszTörlés
  6. Amit leírtál, az úgy kerek, nincs mit hozzátenni! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Helló Mindenki!-Hofi mondta egykor a "politikai bunkóságról"-Ne jöjjön vissza a király de te sem!"Szerintem a mozgalmunk oldaláról közelítve az ellenzék politikusai pártjaik alapgondolatai és irányvonalai szerint (-és persze befolyásuk nagyság, a közéletre...)teszik amit saját pártérdekük,lehetőségük diktál,a mozgalom szerintem maradjon meg a tiszta vonalak mellett,ne vigyük le a mozgalmat a kufárság szintjére!Szerintem a többségnek a tisztesség,tisztaság lehet a fő vonzerő,a hatékonyság növelése,majd a szövetkezés és erővonalak tisztázása után lehetséges,felesleges áldozatok nélkül.Kell,hogy az ellenzék,már gyakorlatban is összefogjon és ne hullámtörőként működjön a mozgalom ellenében,eljön majd az idő, mikor a "hajók" egyesülhetnek és naszádot alkotnak,erre a pillanatra várunk!Éljen a Köztársaság!

    VálaszTörlés
  8. Hú,Gábor,megint nagyon jót írtál !!!!!
    Nagy lehetőség.......................

    VálaszTörlés
  9. Szerintem ez most egy nagyon jó alakalom, hogy tovább gombolyítsuk a fonalat!

    VálaszTörlés
  10. Tudod egy csepp keserű is elronthatja az egész fazék ételt! És most ez nagyon jó alkalomnak tűnik, mert egyszerre lehet belülről és kívülről támadni

    VálaszTörlés
  11. Én kiegészíteném ezt az írást egy ötlettel:

    Gábor! NE várj az ellenzéki pártokra! ELŐSZÖR fölözze le az OGYM a saját maga hasznát ebből! Ehhez pedig nem kell semilyen alkuba bocsájtkozni, csak írni kell egy emailt a Magyar Nemzetnek, a Hír TV-nek, és a Lánchíd rádiónak, hogy "itt vagyonk ám a Kossuth téren több, mint 180 napja, nem akarnak RÉSZLETES riportot készíteni velünk?" D
    Hatalmas reklám lenne szerintem az OGYM-nek!
    Persze én is tudom, hogy mind a három médium nagyon is jól tudja, hogy ott vagytok a Kossuth téren. De ilyen hirtelen kavarodásban valószínűleg elfelejtik, épp ezért kellene szólni nekik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne már! Hogy írhattad ezt?!
      Ilyen számottevő erőt nem lehet csak úgy elfelejteni!
      Ez sértés!

      Törlés
    2. Jani haverja Lehet, Simicska segítene a tömegesedésben is (sok alkalmazottja van a cégeinél) és ki is menne velük a térre tüntetni, ha megígérné, hogy eztán reklámozzák a Hírtv-t mint objektív(ebb) hírforrást az atv-nél. Tán az is szóba kerülhet, hogy legközelebb támogatják a főpolgármesterré jelölését. :))

      Törlés
  12. Tudod Gábor, ezt a blogodat, megint csak az ellenzék szapulására használtad fel! Ez, és a több hónapja folyó áskálódásaid eredményét már elérted! Az első, ami eszembe jutott olvasás alatt, az egy régi közmondás,.amit lehet, hogy többszór kellene alkalmaznod! Ugye tudod melyik az! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te csak folytass sikerpropagandát, hátha egyszer lesznek hozzá sikerek is, én meg maradok a valóságban. ;) De az is elég, ha az elmúlt 3 választás eredményeit nézegeted, és próbálod értelmezni. Üdvözlöm a "tanácsadót". :D

      Törlés
    2. Marianna Az a baj, hogy elfelejtette, hogy a "vádalku" nem az ellenzéki pártok, hanem a hatóságok dolga. S azt is, hogy az ellenzéki pártok ezzel tiszában is vannak.

      Törlés
    3. Javaslom az értelmező kéziszótárban a vádalku megnézése után az absztrakciót is megszemlélni.

      Törlés
    4. Tudom mit jelent, ezért van idézőjelben. :))

      Törlés


  13. Javíthatatlanul optimista vagy Gábor, amiért egyébként kedvellek!
    "Álmot ne szőj, ne várj csodákra,
    Csúcsokra nem jutunk mi fel,
    De mégsem küzdünk hiába,
    Az élet szép, csak hinni kell!" (Csehov)
    Felvetésed a vádalku kérdésében teljesen logikus lenne, ha nem magad írnád,
    "Ilyenkor lenne a legfontosabb egy erős és egységes ellenzék,"
    Mivel ilyen sajnos nem létezik, az egyébként elképzelhető megoldás csak a „matematikai esély” világába tartozik, gondolatkísérlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem egyszerűbb lenne kilőni a holdra? Gyorsabb és nem szennyezi a környezettet!

      Törlés
  14. Gábor, ez a poszt olyan, mintha Fülig Jimmy írta volna, egyszerre kínos, vicces és viszolyogtató. Sajnálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. László Garaczi Szerintem fülig is ért a szájuk az ell.-i pártok sajtófigyelőinek, mikor ezt olvasták. Viccesnek hat az első olvasáskor, a másodiknál tragikomikusnak. Ám, ha komolyan is gondolja ezt a lehetőséget az írója, az már tragikus.

      Törlés
  15. Én még mindig nem látom eléggé komolynak a Simicska-Orbán háborút.. mert mindketten a simlisség és taktikázás nagymesterei, csak az egyik a gazdaság, a másik a politika területén "tevékenykedik".. régi szereposztásban..1/ Tehát ez akár egy színjáték is lehet: a túlélés színjátéka akkor, amikor már látszik a hogy komoly bukta lehet belőle.. lehet, hogy ez az egyetlen komoly esély nekik (MINDKETTŐNEK? - és egyszerre!!).2/ Biztos vagyok benne, hogy Lajosunk bőséges és elegendő ismeretekkel, infóval rendelkezik egy orbánbuktatáshoz.. Akár ma is.. csakhogy a közös bűnök..
    Gábor, amit leírtál, annak sztem van egy kulcsmondata: Simicska elmegy és nem jön vissza.. (minden új..) HA ez teljesül, akkor rendben a vádalku.. DE csak így.. és úgy, hogy OV azonnal és egyértelműen bukjon.. tehát nincs adagolás.. csepegtetés.. majd.. és félinfó se.. tehát a "megegyezésben" nincs "úri becsületszó" meg "megmondom majd".. Írott és kimerítő kész anyagok kellenek..kompletten dokumentálva.. (még talán a saját szerepére is kitérően, hogy ne tudjon kihátrálni belőle..) Túl nagy a kockázat.. és annyi pénzért/hatalomért amennyiért ez megy, már tömeggyilkosságokat is szoktak... és van még egy nekünk lényeges dolog is: ez az országért mehet csak.. mindannyiunk jövőjéért.. csak akkor fogadható el.. elég vén vagyok és elég sokat láttam.. én még kibírnék egy buktát.. DE az ország?? én nem bízom Simicskában.. és ez a sokat rágicsált ellentét is gyanús nekem.. nem hagy nyugodni..hátha csak egy túlélési ÁTVERŐSHOW..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szent- K. István. Egyetértek veled, semmi pénzért nem bíznék Simicskában. Nagyon könnyen lehet, hogy ez is elterelő hadművelet. Akad jócskán, amiről el kell a figyelmet vonni! Várni kell, semmiféle elhamarkodott lépést nem szabad tenni. Ötletelni sem felelőtlenül.Jó, hogy ezzel az ell.-i pártok tisztában is vannak.

      Törlés
  16. H. Marianna fogalmam nincs,hogy milyen blogot olvasol se meg hívás se történelemre való hivatkozás se se csak csupán egy kis kérés,arra vonatkozóra,hogy ébredjetek már fel mert nem lesz mindennap ilyen alkalom DE HÁT HA TE ezt adod a szájukba ezt a sípot igérem hogy fújni fogják minden helyett!!! De koránt sem erről szerettem volna beszélni csak már nagyon ingerelnek a ki oktató szövegek!!!!! Egyre inkább arra az igen egyszerű momentumra gondolok,hogy Tuaregnek rendelkezésére áll egy kiváló jósda mert minden esetben igazolja a következő lépések .hogy valahogy igazolva látom a jóslásait!!!,vagy ha nem ez akkor valahogy nagyon érti a dolgokat és annak az összefüggéseit.Igen valóban a következő lépések azok lennének ,és én most mint CSAK támogatója javasolnám,hogy NE várjon ha nem a legnagyobb fegyverét használva írjon,ennek annak és talán még amannak is és áldozzon annak,hogy a jóslatai be igen be foknak jönni köszönöm,hogy támogathattam őt mindenben!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva Bori, sajnálom, hogy fogalmad sincs, hogy én mit olvasok! Én Tuateg blogokat olvasok már majdnem másfél éve minden nap, ha van, és mikor elkezdtem, vesszamenőleg is elolvastam őket! Nem neked kell tudni,.hogy ÉN miről írtam most,.hanem a blog szerzőjének! Fordulj hozzá bizalommal,.s bár én nem vagyok jósda közelben,.de beritékolni tudom már a válaszát - sajnos ! :(

      Törlés
    2. Tuareg blogokat április 2. óta olvashatsz max, mert akkor lett a blog.

      Törlés
    3. Biztos a Tuholepes hülyeségeidet is olvasta már.

      Törlés
    4. Eszerint Te is, ha tudod, hogy hülyeség. ;)

      Törlés
  17. NE legyen igazam az aggályaimmal!! EZ minden vágyam.. DE mi van ha mégis??
    PS: az előzetes vádalkunak is írottnak (és nemnyilvánosnak!!) KELL lenni..amiben szerepel, hogy mit miért..(ehhez tényleg bizalom kell, mindkét részről..Leírni: mit ad, és mit garantálhat a másik fél.. és akit ad, annak mire kell elegendőnek lenni.. egy ilyen alkuból nem lehet kihátrálni.. ) Abban igazad van, hogy ehhez ezen az oldalon is egyetértésnek kell kialakulni.. (ami ábrándnak tünik..)

    VálaszTörlés
  18. Nagy tanulság mindenkinek!!! A mijeinket támogatni KELL, és nem gyengíteni,miért is??? Mert téged,meg téged,meg engem szolgál!!! JÓ lenne ha ezt látnád,és nem mást.

    VálaszTörlés
  19. Hogy, hogy-nem Sverde egyetlen szavával egyetértek. Amorális..., valóban az. ( a "hányinger" nekem túl sverdés ) Csakhogy a hála, az egyenesség, a tisztesség, a morál a politikában ma inkább gyengeséget naivságot jelent, eredményesség ezekből még nem fakadt.
    Egyszerüen arról van szó, hogy két ellentétes oldalon álló csoport egy adott pillanatban, egy adott feladat megoldására azonos érdeküvé vált. A jó ügy érdekében, egyéb lehetőség hiján, az ördöggel cimborálni bizonyosan amorális, de attól még hatékony lehet.
    Az egyéb lehetőségeket pártjaink már elmulasztották 2014 április, május, októberben, mikoris ki a nagyobb kiskakas versenyben egymást múlták alul. Az USA, kitiltási botránnyal nyujtott segitségével sem tudtak élni. Múlt év október novemberében sem tudtak mit kezdeni az országos elgédetlenségi - azóta már sajnos elcsitult - hullámmal. Úgyhogy kedves Marianna, van mit pártjaink szemére vetni.

    Simicska elévülhetetlen "érdemeket" szerzett orbán megerősödésében, de alapvetően egy üzletember, akinek épp ezért nyomós oka van megakadályozni hogy a feudál-fasiszta rendszer totálisan és visszafordithatatlanul kialakuljon. Nem kell vele összebútorozni, szövetségre lépni, de ha már igy alakult, azonos érdek mentén lehet vele üzletet kötni. Amorálisat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amorális Glória! Ez egyre szebb. Én kérek elnézést.. :DDDD

      Törlés
  20. Amit most tenni lehet: NE BÁNTSUK SIMICSKÁT! Ha lehet a hiénaként viselkedő média se!
    Ha komolyan gondolja amit a demokráciához, a diktatúrához való viszonyáról mondott legutóbbi nyilatkozataiban, akkor drukkolnunk kell neki.
    Neki nem az egész fideszt, a jobboldalt kell megbuktatnia, hanem csupán egy tucatnyi főkolompost lebuktatni (stiklijét nyilvánosságra hozni) a tolvaj, arrogáns, erkölcstelen bagázsból.
    Ehhez meg bizonyára meg van az információja és a kapcsolati hálója, és elég elszántnak tűnik.
    Amennyiben a beosztott csicskák megérzik a lebukás és bűnbakká, áldozattá válás esélyét be fognak állni minimum a passzivitásba és ha kell önként fogják a másik ülepet kényeztetni.

    Ahogy Gábor írja: a politikai ellenzéknek se szavahihetősége, se hatalma nincs a vádalkuhoz.
    Ha szerencsénk van akkor vádalkut Simicskával fognak kötni azok, akik fokozatosan átállnak az Ő oldalára és hajlandóak lesznek azt tenni, amit 2010-ben sokan reméltek egy kétharmados erőtől.
    A mi jelszavaink továbbra is aktuálisak, hát viselkedjünk azok szellemében!

    VálaszTörlés
  21. Nemóvatos Ugye, nem azt akarod mondani, hogy Simicskának meg a "vádalkuhoz" van szavahihetősége? Bent van a pakliban a lehetséges "elterelési hadművelet" Egyébként meg az a véleményem, hogy eszébe sem jut az ellenzékkel pacsizni! S a másiknak sem vele.Tisztában vannak vele, mennyit veszítenének.

    VálaszTörlés
  22. nemóvatos2015. február 7. 12:49

    Tehát, ha február 16-án éjfélkor nem hajintanak ki Titeket sátrastúl a TEK emberei a Térről, vélhetjük olybá, hogy titokban megegyeztetek Putyinnal IS Orbán ellen, mert Ő is elég elszántnak tűnik, megvan a kapcsolati hálója és sok a pénze, és még senki sem látta, hogy patás-e? Meg még gázt is tőle kapunk.. Ugye?

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Gábor, tudod én azért szeretem az ilyen típusú írásaidat mert itt mutatkozik meg az igazi éned. Az a bizánci, piti machiavellizmusod ami társul valami középsulis a fehérgalléros bűnözőkhöz kapcsolódó vonzalommal Mivel szerencsére soha a büdös életben nem kerülsz többet a hatalom közelébe ezért nem aggódom inkább csak felháborít ez a morális zérus amit itt projektálsz. Nem csodálom, hogy még a Kocsis gyereknek is sok voltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Míg a vádalku intézménye a nálunk okosabb és előrelátóbb társadalmak közelfogadottá vált, ott is voltak kellően csőlátásúk, akik nem bírták fölfogni, miért szükséges kisebb veszteséget leírni, ha azzal a nagyobb elkerülhető. Aztán kinőtték.

      Törlés
    2. A mi Lajosunk 100 milliárdokat lopott össze. Ez már nem egy átléphető szint. Nincs az a megveszekedett ellenzéki aki Simicskával összesározná magát. Ha te lennél az ellenzék vezére, te megegyeznél a Lajossal?

      Törlés
    3. Komisszár Erre a kérdésedre nem fog válaszolni. :)) Egyetértek veled. Azt a mértékű kormány általi kedvezményezettséget,--- amellyel Simicskának lehetősége nyílt többszáz milliárd eltüntetésére,--- már nincs az a "nálunk okosabb és előre látóbb társadalom" amelyik " közelfogadottá" tenné.

      Törlés
    4. Ezt kicsit följebb Te írtad: "Mivel szerencsére soha a büdös életben nem kerülsz többet a hatalom közelébe", így aztán maradj konzekvens, ne csinálj hülyét magadból egy olyan kérdéssel, amiről az előbb jelentetted ki, hogy irreleváns. meg kicsit nézz utána kikkel kötöttek eddig vádalkut a világban, és azok milyen bűnöket követtek el. Az USÁ-ban pl a Buscetta - lehet, nem így írják - volt az egyik, nyugi sokkal többet lopott, mint Lajos, gyilkolt, rabolt, tízmilliárdos DOLLÁR értékben bűnözött, de föl tudták általa számolni egy időre a maffia vezérkarát, pedig azok nem egy egész államot foglaltak el. Ja, meg Sztálin sem volt kispályás, oszt csak a Churchill meg a Roosevelt nevű amorálisok úgy döntöttek, hogy bevállalják, hogy a Hitler nevű másik bűnözőt lekapcsolják. Pedighát ugye Sztálinpajtás emberéletekben okozott tízmilliós veszteséget addig, nem forintban. Szóval gondolkodj is, ne csak írj.

      Törlés
    5. Anikó kedves, egy hónapja még itt a blogon annyira simfelted az ellenzéki pártokat, hogy sokan rád is szóltak, hogy tán az már túlzás. Most meg ki se látszol a farpofikájukból. Csak a szokványosan gyakori alapvető tévedéseid egyike, vagy dobtak közben egy FB-állást?

      Törlés
    6. Gábor, gyenge melléduma volt. Ezek szerint szokás szerint nem vállalod be, csak jössz itt a kicsit necces történelmi párhuzamokkal. Persze tudjuk hogy ha tehetnéd leülnél Lajossal. Mert te valójában a háttérmanipulációk embere vagy. Ezt élvezed, szinte lubickolsz benne. Valójában ezért nem megy neked ez a mozgalmárság.

      Törlés
    7. Egyébként meg ajánlom Kissingert, valamint a fent említett vezetők emlékiratait. De azért ne hasonlítsunk már egy tolvaj sértődött oligarchát a világháborús nagyhatalmak megeggyezéséhez. Az Orbán rendszer szépen bontja le magát, mivel nem illeszkedik a nyugati politikai/gazdasági környezetbe. Az ellenzék meg szépen kialakul, sokan dolgoznak rajta (köztük te is) viszont erőszakkal nem lehet olyan társadalmi folyamatokat elindítani amik nem léteznek. Tudom hogy imádnád ha barrikádon dobálhatnád a molotov koktélt a TEK-esekre, de ettől még fényévekre vagyunk. Szépen alakulj párttá és kezdj el építkezni.

      Törlés
  25. A gondolatok ha nem is a közelben, de a végtelenben találkoznak. Úgy látom másoknál is forog az agykerék
    http://gepnarancs.hu/2015/02/ki-a-geci-tartozik-simicskanak-es-kinek-a-geci-simcska/

    VálaszTörlés
  26. Egy kis olvasgatnivaló a FB-ról - amig eldöl lesz-e vádalku :
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1576398375925329&set=a.1460996577465510.1073741829.100006655441979&type=1&fref=nf

    VálaszTörlés
  27. Ez meg egy másik érdekes meglátás - sok igazság van benne:

    http://nyugatifeny.blog.hu/2015/02/07/orban_viktor_tegnap_elveszitette_2018-at

    Személyes véleményem szerint - az "ÖTÖDIK HADOSZTÁLY" már gözhengerként beindult a fideszben - ezeket lassan már meg sem kell buktatni, nem kell se vádalku, se tüntetgetések - megteszik ezt a fideszfijjug maguktól is - még ha nem is "önként és dalolva" - de a nóta vége ez lesz - ebben biztos vagyok .... Amire az egész ellenzék tokkal vonóval összefogva sem volt képes - megteszi most majd az ötödik hadosztály .....Na ez lesz most az igazi NARANCSOS BUKTA ! - a tésztája már elö van készítve a kelesztésre - a narancslekvár is elég rohadt már ..... Nyugalom - lassu víz partot mos.... ha öt évet kibirtunk, mostmár ezt a néhány hónapot is kibirjuk .....csak kell hagyni kibontakozni a mostanra gözhengerszerüvé felturbózott eseményeket .... Igaz a nagyobb hatalom Orbánnál van (most még) - de a több firnyák meg Simicskánál, mindig is ö volt az egész fideszen belül az éceszgeber ..... emiatt van ez utóbbinak a nagyobb esélye .....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A semmittevés ritkán eredményes, a majd lesz valami magától pedig aligha szolgálja a nép érdekeit.

      Törlés
    2. Gábor, A túlzott erölködés eddig sem sokat hozott a konyhára, ezt Te is tapasztalhattad sajnos.... Most ebben a szituációban pedig már egy kissé mintha önjáróvá váltak a dolgok - jelenleg ez a helyzet...... aztán hogy mi lesz egy - két - három hét múlva ? - ehhez kellene prófétai tehetség - mindenesetre sokszor bölcsebb a kivárás, mint túl gyorsan elébe menni a dolgoknak - csak más írányból, mint ahogy azok el fognak mozdulni .....Mondtam tegnap is - lassú víz, partot mos .... A semmittevés és a bölcs kivárás az nem ugyanaz - szerintem .....bár látszólag úgy néz ki - de mégsem az,..... ez utóbbit utólag az események szokták igazolni .....

      Törlés
  28. Sajátos megközelítés, de nekem nem tetszik.
    Lehetne sok szó alatt elemezni, de elég a párhuzam:
    Rudolf Hesst az angolok a Tower-be zárták, hiába lépett le, ha egyszer Hitlert hatalomba segítette.
    Simicskaval ugyanez a helyzet: Bayer tanú szerint ez az egész csürhe a fokolompossal nem terpeszkedne itt, ha ő nincs.
    Nincs mit megbeszelni vele.
    Menjen szankozni a "nemzeti nagytoke", sibolja ki, amit eddig nem vitt el és tűnjön el, amíg még teheti.
    Egyszer majd úgyis kiadják, legalább addig élvezze a szabadságot. Aztán az infarktus úgyis elviszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hibás történelmi párhuzam, Hess ugyanis nem azért röpült át a Messerrel, hogy nekimenjen Hitlerenk és elárulja, hanem épp az Ő érdekében, hogy letárgyalja a brit-német paktumot, amit maga Hitler szeretett volna annyira. A helyes párhuzam a hosszú éveken át csendes Hitler-szövetséges Sztálin, mint tudjuk, a német fegyverkezés és hadsereg kiképzés Sztálinnál zajlott, és a Molotov-Ribbentropp paktum sem épp ellenségek egyezkedése volt.

      Törlés
    2. Szvsz ez tévedés.
      Hess Hitler háta mögött akart békét kötni az angolokkal.
      http://en.wikipedia.org/wiki/Rudolf_Hess#Relationship_with_Hitler
      Ha nem így lett volna, Hitler biztosan nem akarja kivégeztetni és biztosan Nürnbergben találta volna magát.

      Simicska azt állította, hogy demokrata és ezért nem tetszik neki Orbán médiapolitikája/-haborúja. Ha elhisszük neki, akkor a párhuzam megáll.

      Simicskát Sztálinhoz hasonlítani (nem a diktátori értelemben, hanem a hatalmát tekintve) enyhén szólva túldimenzionált.

      Simincska "csak" egy milliárdos, mindenféle politikai hinterland nélkül. Hiába eszmél most és kezdene támogatni mondjuk ellenzéki pártokat, bár biztos lenne erre jelentkező,.a Fidesz pillanatok alatt bedarálja. Érte nem áll ki majd Merkel és senki nem hullat majd könnyet. A vagyonát pedig bárki "bevállalja"....

      A Sztálin párhuzam már csak azért sem áll meg, mert egyik sem szponzorálta a másikat, pusztán osztozkodtak.
      Én legalábbis nem hallottam, hogy a sztálini Szovjetúnió a szerveződő NSDAP-ot báhogyan is támogatta volna, Simicska viszont fizette a Fideszt, amíg az nem került hatalomba.

      Törlés
    3. Hess Nürnbergben találta magát a börtön utolsó lakója volt, letöltendő életfogyttal. Történetesen olvastam gimnazista koromban a börtönparncsnok könyvét, már nem tudom mi volt a címe.

      Törlés
    4. Valóban, igazad van. Annyit igazítanék akkor, fenntartva a kijelentést, hogy azért úszta meg ennyivel, mert időben lépett le.
      Ettől az eredeti párhuzam még áll, sőt, ha Simicskát nézem, esélyes a hessi folytatásra is.....

      Törlés
  29. Gábor Muris a szokásos vagdalkozásod. A Bartus-cikk osztása után az a "több, aki rám szólt", a barátod volt régen, akit mostanában jelentgettél a DK-nál. :)) ( Kaptál is egy Fogadd meg Komisszár tanácsát, és építkezz! Fiatalíts, mert nem fog menni, és kár a mozgalomért. Sajnálltam, hogy a tegnapi tüntetésre megint kevesen mentek Hát, nem volt sikere a blogodnak! Pedig becsületesen osztogattam. Egyre több helyen le is vettték.
    az adminok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ismét semmit sem értettél abból, amit leírtam. A blog, az ez itt. Itt Te nem osztogattál Bartus cikket. A fészbuk, az nem a blog. Itt írogattál egy hónapja, itt szóltak rád többen. A blog terjedéséről meg aztán végképp semmi infód. De ez is megszokott. Mindig létezik olyan szűk perspektíva, amiben helytálló, amit mondasz, de ehhez tartsd zárva az ajtót. ;)

      Törlés
    2. Gábor Ki mondta, hogy itt osztogattam? :)) Egyre nevetségesebb vagy. :(( Megértem, hogy el vagy keseredve. Sajnállak. Tényleg, és őszintén. Nehéz neked most. Na, lehet cikizni! :))

      Törlés
    3. Anikó, valszeg Rajtad kívül mindenki érti. :)

      Törlés
    4. Hát, ha Te aszondod... Hát, ha Te így látod... :DD

      Törlés
  30. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  31. Egy brit katonai sebész, bizonyos dr. Hugh Thomas 1979-ben írt egy könyvet (The Murder of Rudolf Hess), amelyben azt az elméletét fejti ki, hogy Hesst már 1941 május kilencedikén, Németországban kivégezték (állítólag Göring vagy Himmler parancsára, Hitler tudta nélkül), s a dublőr már otthon átvette a helyét, s ő utazott ki Angliába, azzal a titkos paranccsal, hogy kuszálja össze a valódi Hess általthomas előkészített szálakat és tegye lehetetlenné a brit-német békepaktumot. Erre persze a britek is rájöttek (mármint hogy hamis Hess érkezett hozzájuk), s ezért nem használták fel például propagandacélokra a németek ellen; tudták, hogy perceken belül kiderülne, hogy nem az igazi Rudolf van a kezükben. Ez végül is Göringék és a britek közös titka maradt.

    Akárhogyan is történt, 1987-ben a brit hatóságok 65 évre titkosították a teljes Hess-dossziét. Legalábbis azt, ami megmaradt, mert 1943-ban és 1945-ben már el-eltűntek bizonyos dokumentumok belőle, s (ugyancsak brit kezdeményezésre) a teljes börtön-dokumentációt is megsemmisítették az utolsó fogoly halálakor, amikor még arról is döntés született, hogy magát az 1876-ban épített börtönt is le kell bontani, nehogy az újnácik zarándokhelyévé váljon. Helyére 1990-ben egy bevásárlóközpont épült, a fogyasztói társadalom legnagyobb dicsőségére.
    (http://konteo.blogrepublik.eu/2014/09/22/rudolf-hess-tortenete/)

    Persze egy sebész írta ezeket és nem egy fogász, kinek tájékozottsága közismert eddigi írásaiból és egyéb irányú ténykedéseiből. Kár, hogy a Mindentudás Egyetemén nem kapott még katedrát, ahol előadhatná mindazokat a sületlenségeket, melyeket bloggerként, kerületi önkormányzati tisztségviselőként a mai napig összehordott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kommentelj csak Adorján Úr, legalább olvassa is valaki a remekműveidet, ha már a saját blogodon nem. Lassan az összes olvasatlan idegyűlik, jó az irány. ;)

      Törlés
  32. AgyA No, azt hiszem, erre nem lesz reagálás.( Vagy csupán a már megszokott mellébeszélés. :))

    VálaszTörlés
  33. Volt itt egy felvetés. Sokadjára. Újabb helyzet állt elő, - a kulcsszó Simicska - melyből a dem. oldal akár profitálhatna... A kommentek jó része valahogy mégsem ezzel foglalkozik. Olvasok ilyet hogy piti machiavellista, meg hogy fogász?!? ugyan mi köze ennek bármihez is .... Személyeskedő szurkálás, vélt vagy valós sérelem miatti bosszuállás mely megkérdőjelezi és hiteltelenné teszi az akár indokoltan felvetett kétségeket, aggályokat, ellenvéleményeket. A hozzászólások jó része már rég nem a a felvetett problémáról, hanem a blog-gazdával szembeni antipátiáról szól.
    Valaki itt fentebb morálról beszélt. Hiányolni, sőt követelni valamit, amit a másik félnek nem adunk meg, alpári megnyilvánulás. Itt, és igy próbáltok némi sikerélményt szerezni? Silány lehet ez az öröm... Személyeskedő kukacoskodásotok lemásolja domokratikusnak tünő pártjaink stilusát, viszonyulását egymáshoz. Zsák, meg a foltjaik... Úgyhogy hajrá Lajos!

    VálaszTörlés
  34. Ennek a bejegyzésnek a kommentjei pontosan leképezik a jelenlegi magyar társadalmi viszonyokat. Kicsinyesség, személyeskedés, furkálás, rosszindulat. Ezért lehet hatalmon Orbán, ezért bukja el az "ellenzék" sorra a választásokat.
    Amióta az OGYM zászlót bontott, Gábor folyamatosan az összefogást helyezte előtérbe. Lehet sok minden miatt szapulni, lehet régi dolgokat előráncigálni, de ettől nem jutunk előbbre! Legalább azok, akiknek a célja az Orbán-rezsim megbuktatása, legalább mi ne egymást cseszegessük! Ha meg itt némelyik hozzászóló fidesznyik provokátor, akkor kéretik inkább az MNO-t látogatni, ott lehet "magyarkodni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Révész Gábor:Szuper a hozzászólásod. Főleg az utolsó mondatodat illenék megfontolni egyik másik hozzászólónak.

      Törlés
    2. Révész G. lehet az mno is irányt vált, most hogy Lajos picit felszívta magát és akkor mi lesz a sok mélymagyarral? :)

      Törlés
    3. Révész G. lehet az mno is irányt vált, most hogy Lajos picit felszívta magát és akkor mi lesz a sok mélymagyarral? :)

      Törlés
    4. T. Komisszár!
      Miután kirúgta az összes vezető beosztású orbánistát, van rá esély. Csak arra nincs, hogy a lap rentábilis legyen a kormánypénzek nélkül. Persze Simicskának azért van tartaléka...

      Törlés
  35. Biztos azért kekeckednek itt Tuareggel, mert nekik sokkal jobb elképzelésük van arról, hogy mit kellene az ellenzéknek csinálni. Csak egyelőre még nem mondják. :-)

    VálaszTörlés
  36. A legjobb elképzelése az Alkotmányozó Naggyűlés a Kossuth téren az tényleg mindent visz. Szegény ellenzék erre már nem tud mit rálicitálni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy nem is próbál.
      Csak boldogan énekli a keresztfán, hogy "mindig nézd az élet napos oldalát"

      Törlés
  37. Nem gondolom, hogy ez feltétlenül igaz. A demokrácia egy ilyen fárasztó, vitatkozós, ellentmondós dolog, amiben senki sem elégedett teljesen.
    NEm gondolom, hogy ennek az elégedetlenségnek az a feloldása, hogy akinek ez nem tetszik, az ellenség és menjen innen.

    Orbán ezt csinálja 20 éve - és sikeres!?
    Ha tetszik, igen, hiszen arrafelé senki meg nem kérdőjelezi a tüsszentését sem - aki megteszi, az ellenség és mehet a levesbe... - csakúgy, mint azok, akiknek itt azok kívánják, akik el sem tudnak mást képzelni egy vitában. De akkor mi a különbség? Hogy mi jók vagyunk, pk meg a rosszak?

    VálaszTörlés
  38. T. Kisfaludi Gábor!
    Már megbocsáss, de ne keverjük össze a demokráciát az anarchiával! A demokrácia alapja az önkorlátozás. Itt sokan minden egyéb érdeket a sajátjuk mögé sorolnak!
    Az Orbán-rezsimet meg nem lehet mintaként tekinteni, mert az nem demokrácia, hanem diktatúra.

    VálaszTörlés
  39. A véleményszabadságot se felejtsük el. Aki csak pozitív visszajelzésekre vágyik az ne blogolojon. Pléne ne politizáljon.

    VálaszTörlés