A Demokratikus Koalíció tegnapi kongresszusáról

Most olyat fogok tenni, amire még nem volt példa a Tuareg Blog történetében: egy másik szerzőtől idézek, szószerint, az írás, amiből a lényegi elemeket átveszem hosszú, ezért nem közlöm változatlan formában. Az írás szerzője Bauer Tamás. A Demokratikus Koalíció egyik meghatározó arca.

Mindezt azért teszem, mert amit Bauer leír, abban mindaz visszaköszön utólag, amiket én folyamatosan és előre leírtam a Demokratikus Koalíció kibontakozó iránytévesztéséről. Akkor arra sokaktól a válasz egy kis Tuaregezés volt, most pedig kíváncsian várom, hogy a zsigeri Tuaregezők elkezdenek-e Bauerezni, vagy esetleg utólag elgondolkodnak azon, hogy tán mégiscsak pont az történt, és azért, amiket folyamatosan jeleztem. És akkor tessék, idézetek jönnek Bauer Tamástól, majd pedig az egész cikkének elérhetőségét rakom be, ha valaki azt hinné, hogy a kivett szövegrészek az egész cikk összmondanivalójával ellentétesek. Nem szokásom az ilyesmi, de biztos ami biztos, mindenki meggyőződhet a valóságról. Nosza.

"Tisztújító kongresszus előtt célszerű átgondolni: helyes irányba mentünk-e az elmúlt közel három és fél évben. Ebben az írásban azt javaslom, hogy nézzünk szembe azzal: nem sikerült megvalósítani azt, amire a DK megalapításakor vállalkoztunk, s kicsi az esély, hogy ez az előttünk álló időszakban sikerülhet. Ezért azután változtatni kell politikai stratégiánkon.

Mit értünk el, és mit nem?

A DK honlapjának címoldalán a DK a baloldal legdinamikusabban növekvő pártjaként jelenik meg, amelynek több mint tízezer tagja van, 750 településen van jelen, és 10 százalékos támogatottsággal rendelkezik (mármint rendelkezett az európai parlamenti választáson, és a TÁRKI legutóbbi felmérésében). Szervezeti értelemben a DK három éve kétségtelenül siker, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik mögött az ország negyedik pártja lettünk. Míg 2013 nyarán–őszén, két évvel a megalakulás után kérdéses volt, hogy bejut-e a DK a választásokon az Országgyűlésbe, 2014 végére ez már nem kérdés, a DK a magyar politikai élet megállapodott részévé, szereplőjévé vált. Ott van az Európai Parlamentben, tehát a nemzetközi politikai életben is, és ott van számos önkormányzatban, a fővárosi és a legtöbb megyei közgyűlésben. Úgy tűnik: elégedettek lehetünk.

Ha Magyarországon demokrácia lenne, ahol a politikai pártok egyenlő feltételek mellett versenyezhetnének a választók bizalmának megnyeréséért, akkor azt mondhatnánk: elindultunk a nulláról, megtettük az első lépéseket, ott vagyunk a pályán, és bízhatunk benne, hogy a tíz százalékból majd tizenöt, huszonöt lesz és így tovább. Csakhogy Magyarországon nincs demokrácia, önkényuralmi rendszer van, és a parlamenti és önkormányzati pozíciók, amelyeknek egy demokráciában nagy jelentőségük lenne, az önkényuralmi rendszerben szinte semmit nem érnek azon kívül, hogy politikai rangot és teljes vagy részleges egzisztenciát biztosítanak néhány tucatnyi DK-tagnak."

"A tüntetéseken is, a DEKA összejövetelein is az Orbán-rendszer helyett akarnak újra demokráciát Magyarországon. De sokan úgy látják: a parlamenti pártok, az ellenzékiek is, részei a rendszernek, amelyből elegük volt. Része az ő szemükben a DK is. Mert azt látják, hogy ott ülnek az ellenzéki pártok az Országgyűlésben, az önkormányzatokban. Képviselőink leteszik az esküt az Alaptörvényre. A Fidesz minden alkotmányos normát felrúgva alakítja át a Fővárosi Közgyűlés létrejöttének szabályait, az új szabályozásra azt mondjuk, hogy alkotmány-, sőt alaptörvény-ellenes, és azután mégis kompenzációs listát állít minden ellenzéki párt, és be is ül abba a fővárosi közgyűlésbe, amelyre azt mondtuk, hogy alkotmányellenes, illegitim. Szerzünk és elfoglalunk egy-egy pozíciót, és ezáltal magunk is részesévé váltunk az alkotmánysértésnek. Az ellenzék alkotmányellenesnek tartja az alkotmánybírák választását, és mégis olykor, ha teheti, ennél az illegitim alkotmánybíróságnál támadja meg a Fidesz törvényeit. Csodálkozunk, ha az ellenzéki pártokat is a rendszer részének tekintik?

Miért idézem fel ezt? Láttuk, az előző ciklus első felében a Fidesz egyszer már elvesztette támogatóinak kétharmadát. Azért nyerhette meg mégis a következő választást, mert elvesztett támogatóinak a választásokon induló demokratikus ellenzéki pártok sem volt elfogadhatók, így kisebb részben visszatértek hozzá, nagyobb részben otthon maradtak. Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatási eredményei hasonló irányt jeleznek: a Fidesz elveszített egymillió választót, de ebből a demokratikus pártok semmit sem nyertek. Nem nyertek, mert a kiábrándult választók a demokratikus ellenzéki pártokat nem tekintik alternatívának, bennük sem bíznak.

A közvélemény-kutatások szerint nem nyert jelentősen a DK sem, továbbra is csak az összes választó 3–4 százaléka, mintegy 300–350 ezer választó támogatja a DK-t. (A legújabb, az összes választónál 5, a pártot választóknál 10 százalékos TÁRKI-adatot mindaddig fenntartással kell kezelnünk, amíg más felvétel, illetve Feri támogatottságának érzékelhető javulása meg nem erősíti. Erről egyelőre nincs szó.) Az, hogy az Együtt és a PM még rosszabbul áll – szétválásuk után számítani lehetett erre –, vagy hogy az MSZP is tartósan a Jobbik mögé szorul, elveszítve a legnagyobb ellenzéki párt pozícióját, nem vigasztalhat bennünket."

"A 2014 januárja óta eltelt bő egy év másik fontos fejleménye a DK politikai arculatának jól érzékelhető elmosódása. Először is: régóta nincs szó rendszerellenzékiségről, nincsenek olyan politikai gesztusok, amelyek ezt jeleznék. A kormányt bíráljuk, a kormány egyes intézkedéseit – többnyire persze joggal –, de ugyanakkor olyan gesztusokat teszünk mi is (törvényjavaslatok sorozatos benyújtásával ennek a parlamentnek, zárt bizottsági ülésen való részvétellel), amelyek a kormány ellenzékének gesztusai. (A szocialisták gyakrabban, nap mint nap viselkednek így, de a DK is.) A rendszer ellenzékének gesztusai – mint egykor az alkotmányozás bojkottja, az éhségsztrájk vagy az élőlánc – eltűntek a DK politizálásából."

"Akár tetszik ugyanis nekünk, akár nem, akár méltányos ez, akár nem, a demokratikus pártok vezetői nem élveznek olyan széleskörű elfogadottságot, aminek alapján az Orbán-ellenes sokaság élére állhatnának. Mi több, maguk a pártok sem képesek olyan széles kör bizalmát megszerezni, amelynek mozgósítása esélyt adna a Fidesz-rendszer megdöntéséhez. Tudjuk, hogy a demokratikus pártok támogatottsága együttvéve is elmarad a Fideszétől – kiváltképp, ha ahhoz a Jobbikot is hozzáadjuk, márpedig miért ne adnánk hozzá –, jószerével csak a 2010-es szavazótábort sikerült újraosztani, új választókat nem sikerült megnyerni. Ennek egyik fő oka, hogy nincsenek a demokratikus parlamenti pártoknak olyan politikusai, akikbe nemcsak a saját párt és esetleg az ahhoz közel álló másik párt elkötelezett hívei helyezik a bizalmukat, a kormánnyal elégedetlen választóknak ennél jóval szélesebb köre."

"Mivel a Fidesz-rendszert a demokratikus erők olyan összefogásával lehet megdönteni, s helyén a demokratikus köztársaságot újjáépíteni, amely a pártok mai támogatói mellett a Fidesszel szembenálló, de a mai demokratikus pártokban és politikusaikban nem bízókat is magába foglalja, a DK követendő politikáját két megfontolás alapján indokolt alakítani. Az egyik: miként szolgálhatjuk annak a politikai földindulásnak a bekövetkezését, az azt kikényszerítő demokratikus tömegmozgalom kifejlődését, amelynek a DK fontos része, de nem az első vonala, irányítója és megszemélyesítője. Ez az első számú szempont politikánk alakításánál. És van egy második szempont is: miként járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a Fidesz-rendszer megbuktatását követően a demokratikus erők valóban képesek legyenek újjáépíteni, működőképessé tenni a köztársaságot: a modern magyar piacgazdaságot és a demokratikus jogállamot."

Nos, terjedelmi okokból ennyi, a teljes cikk ITT olvasható, ajánlom Olvasóim figyelmébe. És akkor erről nem is akarok most többet mondani.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!