Fehéren-feketén

A ma hajnali újabb rendőrattak választóvíz volt számomra és az OGYM számára, aszerint is készültünk föl rá. Mi valóban háborút vívunk az Orbán Rezsimmel, meg kellett tudnunk, hogy ki van velünk, mert jobb egy kisebb, de eltökélt sereg, mint egy zsoldosokból összetákolt nagy.

Előre eldöntöttük, hogy akkor folyamodunk a polgári engedetlenség módszeréhez, ha ahhoz lesznek szövetségeseink. Két hete vegzál minket a Felcsúti Geci államának összes hatósága, ronggyá tépve a kétharmados törvényeinket, de megtanultunk türelmesek lenni, volt rá az elmúlt fél évben időnk. A Putyin látogatás kapcsán hozott TEK intézkedés, és annak végrehajtása ha lehet, még jogsértőbb volt, mint az előzőek, dokumentáltuk, visszük Bíróságra, beérik majd a termés, idő kérdése, kivárjuk, kibírjuk. Az igazi kérdés ma hajnalban számunkra az volt, hogy vannak-e a parlamenti képviselők és a tüntetésszervezők között olyanok, akik saját önös érdekeiket képesek meghaladni, és kiállni olyanokért, akiket nyilvánvalóan diktatórikus lépésekkel próbálnak eltaposni. Nem érdemes e kérdésben jogászkodásba menekülni, itt a TASZ saját rövid videója, velünk foglalkozik, elvszerűen mint mindig, kristálytiszta a jogi helyzet. Persze a fizetett apparátussal bíró parlamenti ellenzéki pártok is pontosan tudják ezt, és a megmaradt tüntetésszervezők is, így részükről puszta döntés kérdése volt, hogy bármily módon szolidaritásukat fejezik-e a ki azokkal, akiket Orbán az egyes számú közellenséggé tett, és karhatalmával fenyeget, merőben gyakorlati módon.

Az Orbán Rezsimmel szemben ugyanis minden demokratának kötelessége föllépni, és kiállni azok mellett, akiket alapvető szabadságjogaikban korlátoznak. Akik ezt nem teszik, azok ezzel megmutatják, mire is számíthat Tőlük az egyedi választópolgár, ha helyzete hasonlóan kritikusra fordul. És épp ez volt a ma hajnal igazi kérdése: lássuk fehéren-feketén, hogy vannak-e a parlamentben olyan ellenzéki képviselők, vannak-e olyan tüntetésszervezők, akiktől a Nép valóban elvárhatja, hogy kiálljanak érte. Kiderült: nincsenek. De egy se. Bloggerként egy ideje nehéz helyzetben voltam, ugyanis annak a lesújtó véleményemnek, ami tapasztalati alapon kialakult a hivatalos ellenzékről, csak módjával adhattam hangot. Más dolog ugyanis valamit tudni, és megint más bizonyítani tudni: el kellett tűrnöm az OGYM vezetőjeként az elmúlt két hétben zajló nyilvánvaló ellenzéki agyonhallgató kollaborációt, hogy mindenkinek, aki nekem fontos önmagától felnyílhasson a szeme: a parlamenti ellenzék nem létezik, puszta biodíszlet a Bábszínházban, nappali melegedőnek használják az épületet, és még jó pénzt is kapnak hozzá. És ma hajnali háromkor tulajdonképpen megnyugodhattam: igen, "ellenzéki honatyáink" és maradék tüntetésszervezőink csalhatatlanul bemutatták valódi énjüket. A semmitakaró semmittevést.

Az országosan ismert közéleti szereplők közül röviden fölsorolhatom, kik akarnak itt egyáltalán Orbánt buktatni: Bokros Lajos, Magyar György, Demokratikus Kerekasztal és OGYM. Oszt kezitcsókolom, ennyi azon politikai főszereplők listája, akik tesznek is a jogállam mielőbbi helyreállításáért, nem csak pótcselekszenek. Ma hajnali három órától lehet aztán már bármit kamuzni, az OGYM sokszáznyi aktivistája a saját bőrén tapasztalhatta meg a "hivatalos ellenzék" semmitérő voltát. Mi pedig őszintén, és hittel politizálunk, és a továbbiakban nem fogjuk saját erkölcsi tőkénket egy percig sem erodálni olyanoknak szóló szövetségi, vagy együttműködési ajánlatokkal, akiknek tevékenységét már a Nép beárazta. Lehet nyugodtan még egy ideig homokba dugni a fejet, amíg a Jobbik rá nem töri a demokratákra az ajtót: nem azért jön föl viharos sebességgel, mert olyan remekül politizálnak, hanem azért, mert a látható ellenzék nem politizál sehogy. A Fideszből tömegével jönnek el a szavazók, és eleve van egy milliós tábor, amelyik csak egyben biztos: sem Orbán, sem a mostani parlamenti ellenzék. Ha pedig a demokratáknak egy új, aktivista politikával nem sikerül ezt az együttesen többmilliós tábort maga mellé állítani, akkor a Jobbikhoz fognak megérkezni, aztán akkor az ajtók záródnak.

Botrány lesz ebből az írásomból? Nanáhogy, persze, nemkicsit, nagyon. Lesz Tuaregezés? Mint a szél. Csak hajnali három óra óta nem érdekel. A tét ugyanis nem az, hogy ki mit mond rólam, vagy az OGYM-ről, hanem ennél sokkal komolyabb: meg tudjuk-e állítani a Jobbikot, vagy pedig semmitakaró semmittevéssel magunk hurokba hajtjuk a fejünket. A tüntetésszervezők addig hurcolászták céltalan performanszokkal a tömeget, hogy az elfogyott: 100 ezerből tegnapra 2 ezerre apadt, ez most egy időre ennyi volt, lehet a kasszához fáradni. A parlamenti ellenzéki pártok egy kanyi szavazót nem szereztek múlt év áprilisa óta, pedig görcsösen próbálják rohanó folyóként bemutatni békalencsés állóvizüket. Lehet tehát bátran Tuaregezni, a tényeken az mit sem változtat: a mai hivatalos ellenzék nem áll ki a gyakorlatban a szabadságjogok megmaradt minimumának védelmében, és képtelen a választók megszólítására. Párton belüli és egymás közötti konfliktusok vívásával múlatják az időt, miközben mellesleg az Ország percről percre fasizálódik, megy Nyugatról Keletre, és szegényedik el. Szóval röviden: Veletek ez nem fog menni Srácok. Nélkületek meg igen. Úgyhogy akkor bele is vágtunk, kösz a semmit.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!