2015. február 13., péntek

Hugyosmáté szabadesésben

Túl sok időm nincs mostanában Kocsis Mátéval foglalkozni, Felcsúti Gazdájával vagyok elfoglalva, meg leszek is, amíg van, de a háttérben persze azért teszem a dolgom a Kiscsicskával is: már zuhanópályán van, gyorsítsunk kicsit rá.




Ebből a kis senkiből én csináltam annak idején embert, hogy aztán Fidesznyikké váljon, elárulva ezzel a Nyolckert, meg persze engem is, az ilyesmi meg nem bocsánatos bűn. Három éve teszem azt Vele, mint amibe mostanság Juhász Péter kezdett Rogántóni Ötkeres dolgaival kacsolatban: ásom ki az ügyeit, nyilvánosságra hozom azokat, annyit sikerült elérnem, hogy az országos szintről már levették, de polgármester se sokáig marad, arról gondoskodom. Ha a Nyolckeres ellenzék nem az általam föltárt ügyek eltussolásával lenne évek óta elfoglalva, hanem használná a nyersanyagaimat, már polgi sem lenne, nadehát majd ezzel is törődöm a megfelelő időben. Most is csak azért foglalkozom Hugyosmáté pajtással, mert már megint nem jött el egy tárgyalásra, immár harmadszor került idézésre, de szegény megint lebetegedett. Mindig van egy adott mennyiségű rendőrségi meg bírósági ügyem, Narancsék gondoskodnak róla, hogyha épp bebukják valamelyiket, jöjjön a helyére egy másik, lehessen sajtózni a semmit, meg foglalkoznom kelljen velük, hátha akkor nem marad energiám a  Felcsúti Gecire. De, persze marad, megtanultam beosztani az időmet meg a figyelmemet is, és persze a Nagyhal a prioritás, nem a már épp a part felé menekülő snecikre vadászunk.


Az "ügyeimet" hol maga Kocsis, hol valamelyik kerületi alkalmazottja, hol az ügyészség indítja, a kerületi alkalmazottba tessenek nyugodtan beleérteni pár helyi "ellenzéki politikust" is. Én meg az összes ilyet fölhasználom arra, hogy beidéztessem tanúnak a Mátégyerököt, már több bírósági ítélete is van arról, hogy hazudozógép, magam is tettem ellene ilyen irányú feljelentést, minél többször kapjuk rajta, annál jobb. Szóval a Srácot mostanra minden "ellenzéki" kollaboráció ellenére sikerült kipöckölni az országos politikából, parlamenti képviselősége, Rendészeti Bizottsági Elnöksége már a múlté, és mostanában már a Fidesz kommunikációs igazgatói posztján sem találkozunk vele, örülök, hogy a Hugyosmáté elterjesztésével sikerült lekaraktergyilkolnom, visszanyalt a fagyi. Dehát megígértem Neki, mikor rávágtam az ajtót anno, hogy börtönben végzi, és szavatartásomat csak nem fogom valami kegyelmi hangulatban fölülírni. Megy tehát folyamatosan a háttérben a bozótharc, Ő, meg az "ellenzéki" haverjai följelentenek, én meg beidéztetem Kocsist, Ő meg nem mer eljönni, nem szereti a kérdéseket, mint az már sokszor kiderült, azt meg pláne nem, ha én kérdezek, és Bíróság előtt, hamistanúzási figyelmeztetéssel kell nyökögnie.


Szóval tegnap megint nem jött el, ugyanabban a perben immár harmadszor, úgyhogy negyedjére már bírság terhe mellett idézte meg a Bíró, ha most sem jön, akkor már nem marad más, mint az elővezetés, na azt majd lefényképezem, az biztos. Mostanában már egyébként sehová sem mer menni, nemrég tett egy kijelentést a gonosz közérdekű adatigénylőkről, amivel kapcsolatban behívták nyilatkozni az RTL Klubhoz, kétszer áttette az időpontot, majd pedig lemondta. Ez ugyebár elég cinkes, merthát ugyanarról a Csókáról volna itten szó, aki korábban a csapból is folyt, most meg egyszerűen már sehol sincs. Úgytűnik, ezek a sorozatgyártott Narancszsoldosok mindenben követik a Főgóréjukat, ha az bekattan, akkor Nekik is meg kell tenni, igazán megtehetné már a Felcsúti, hogy lelécel, mert akkor egycsapásra mind eltűnne normakövetésből. Egy politikus nem lehet gyáva, ez nem az a mesterség, ahol túl lehet élni állandó meneküléssel: vállalni kell a konfliktusokat, a nyilvánosságot, aki pedig erre már nem képes, az jobb, ha fizikailag is menekülőre fogja, mielőtt jönnek a fogdmegek. Na, ennyi időm jutott Hugyosmátére, ennyit viszont muszáj volt, hadd kövesse végig a publikum tündöklése után bukásának momentumait is.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


31 megjegyzés:

  1. Helló Mindenki!Nagyon jól teszed kedves Tuareg,hogy időnként tudósítasz ezekről a háttér harcokról,mert ezeken keresztül többen is láthatják,hogy minő küzdelmek is folyhatnak a O.GY.M. hátterében,és milyen is a valódi Fidesz hatalmi technika és hazugsággyár.Mindenkinek ajánlanék egy cikket dinamo.blog.hu.2015/02/21/progressziora_ehezok_viadala Szerintem egy átgondolásra mindenképp érdemes,üdv mindenkinek,hajrá Köztársaság!

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. ... és már ez is sok(k) részedről :p

      Törlés
    2. Végre kezditek belátni, hogy még a semmitmondásom is sokat mond :DDD

      Törlés
    3. Egyébként a mellékelét képen a terepjáró nem fekete, pedig ugye a valóságban.... ugye jó fiúúúg.. DDDDDDDDDD

      Törlés
    4. Che Guevara
      Ne csináld hosszabb távon ezt a " csakazértse..."! Még ha igaz is, hogy a " semmitmondásod is sokat mond..." :)) A címhez semmi? Naaa, egy kis csegevarás tömör elemzést légy szíves! / Ha nem teszed, akkor kik fognak itt olvasni? :D D Este visszajövök! /

      Törlés
    5. Sajnos be kell érnetek azzal a párezer olvasónyi töredékkel, aki a kommenteket is elolvassa, trolloknak csak ennyi jut, ezt is ajándékba kapjátok tőlem ;)

      Törlés
    6. Hatalmas a szíved Gábor! De azt azért be kell látnod, hogy a terepjáró nem "nagy fekete" :DDDD

      Törlés
    7. Gábor Ne felejtsd, az ajándékot nem illik ám visszavenni! :D / Főleg, amíg eltűröd az ilyen József Vágó stílust a hszk-ban "... (?!) / Látom, szereted a jó tanítványokat! Már akad ilyen a nőnemű csápolóid közt is! :((

      Törlés
    8. ( Marika ) Anikó! A máté is egy Geci! Ezt tömörebben én sem tudom Simicskánál! :D

      Törlés
    9. Meg a József Vágó is :-)) Csak neked mondom, mert ő szóra sem érdemes...::-))

      Törlés
    10. Che Guevara
      Mindkettő, igaz. Szóra sem érdemes az utóbbi, ahogy mondod.

      Törlés
    11. Ha nem tartjátok a mennyiségi korlátot, kidoblak Titeket :) Csak szerényen, nem írogatjuk tele a falat, mert jön a gőzborotva ;)

      Törlés
  3. Nem baj Gábor MI már halljuk az elő zenéjét "' Ez a harc lesz a végső" !!!!!! Persze a folytatása még hiányzik hogy összetartás!!?? DE reménykedjünk benne,hogy nem futnak ki az időből?? És reménykedem abban hogy Mátékánk is el nyeri méltó helyét !!! Többen is dolgozunk rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen összetartás!? A Nóta folytatása így szól, hogy" csaak összefogni háááát! " és az azért egészen más :-))

      Törlés
  4. Szép napot Mindenkinek!
    Egy újabb birósági tárgyalás a feljelentő megjelenése nélkül. Meddig lehet ezt meg tenni? Jó lenne ha észbe kapnának és nem az adófizetők pénzét herdálnák el erre is.
    Más közönséges embört, már rég elővezettek volna! Hugyosmáté hazugságait meg elfogadják! Hajrá pártatlan biróság, hajrá pártatlan ügyészség!! Ja az nincs??
    Várjuk a következő menekülését hugyosmáténak!
    Hajrá Köztársaság! Ébresztő!!!!!!!
    Vivát O.GY.M.

    VálaszTörlés
  5. Szabó Gábor TUAREG,meg már annyi megpróbáltatáson ment keresztül,hogy ,nekünk meg az a teendőnk hogy segítsük ŐT ebben a kemény harcában !! Reménykedjünk hogy MI és egyszer karöltve az ellenzékkel közösen részt vállalunk ebben, a nem kevés munkában.Ez bizony összefüggésében az országunk javára is válna!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük Gabor a rettentö kitartäsodat, feltäro iräsaidat. csodälom, hogy birod meg energiaval. ez hugyosmäte csak 1 csepp a tengerben, de mar ez is kikeszit, hogy mi az, hogy nem jelenik meg.en odamennek hozza, jol pofan vägnäm, ha tudnäm. hat värjuk a fotodat, amikor bilincsben elvezetik ezt a barmot. ELJEN MAGYARORSÄG ORBAN NELKÜL

    VálaszTörlés
  7. Kedves cseguánó.
    Huzz el már innen a picsába és a buzi fidessnyikeket szórakoztasd!!!
    Anonim faszkalapok véleményére mi szarunk..

    Hajrá Tuareg!!!
    Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés
  8. Korrajz - kórrajz...megvethettek, én azért valami békésebbet szívesebben olvasnék.. mondjuk ilyen címmel: "Orbán után..most mihez is kezdjünk??"

    VálaszTörlés
  9. Kocsis Máté hülyeséget csinálja Orbántól vagy ő magát..... !!!! :( :/

    VálaszTörlés
  10. De mitől hugyos ez a kis serdülőbajszos empatikus Mátéka? Az én olvasatomban csak egy kis szoaré!

    VálaszTörlés
  11. Tuareg te nagyon optimistán látod a világot. Én nem gondolom, hogy annyira fasza csávók lennének a fideszesek, hogy már attól ís meg kellene rökönyödnünk ha valamelyik nem megy el tanuként egy tárgyalásra. Amikor szétlopják az országot, sztálinista diktatúrát építenek, hamis pénzt terítenek, ...stb. nem kellene azt sugallni, hogy egy tárgyalásról távolmaradni az lenne a bűnök csúcsa!

    VálaszTörlés
  12. Én két emberen - bocsi fideszesen- vettem észre, hogy félnek. Kocsis és Rogán. Eltűnt a fölényesség, magabiztosság. Hazudnak még, de azt már nem lehet mondani, hogy szemrebbenés nélkül. Ideges szemmozgás, asztal, pulpitus markolászása, kissé behúzott váll. Bezzeg csepeli rezsibiztos meg Lázár határozottak továbbra is.Ami számomra azt jelenti, hogy tudnak valamit, amit mi nem.(:

    VálaszTörlés
  13. http://blog.atlatszo.hu/2015/02/negy-ev-alatt-110-millio-forintot-koltottek-a-jozsefvarosi-adatigenylesek-megvalaszolasara/

    VálaszTörlés
  14. Ezt nevezem! Mire voltak ennyien kiváncsiak?

    VálaszTörlés
  15. Ahogy én megtapasztaltam a FIDESZNYIK bürokráciát, megírtak egy semmitmondó választ és sokszorosították!

    VálaszTörlés
  16. Csak még arra nem jöttem rá, hogy mi került ennyibe?

    VálaszTörlés