2016. április 23., szombat

Megérdemlitek

Mindaddig, amíg a tények helyett a vágyak, a törvényszerűségek tisztelete helyett a hitvilágok dominálnak az ellenzéki térfél gondolkodásában, Orbán hatalmon lesz. A népbutítás műfajában ugyanis Ő a legjobb.




Egészen a legutóbbi időkig úgy gondoltam: van talán erkölcsi és intellektuális különbség Orbán hívei és a magukat ellenzékieknek nevezők között. Már nem gondolom így. Meggyőződtem arról, hogy éppoly gátlástalanul hazudnak, lopnak, csalnak, a különbség csak annyi, hogy amíg Orbán uralkodik, addig az Ő hívei kapják a többet. Elborzadva nézek magukat demokratának, meg ellenzékinek nevező netes felületeket, olyan szintű beszélgetésekkel, amiktől még az átlag Fideszhívő is kedvet kapna a csatlakozáshoz. Mert pont az Ő ízlése szerint való. És a netes felületek többsége már ilyen. Itt nem a tisztesség, őszinteség, és ész versenye zajlik, hanem vallásháború, amiben csak annyi a konfliktus alapja, hogy ki milyen vízenjáró-csodatévőt imád gerincvelőből. Leperegnek az észérvek, papagájként ismételgetnek pártközpontokból kiadott, az igazságtól a lehető legtávolabb álló brosúrákat, és közben gügye boldogsággal skandálnak bármit, amit épp a szájukba adnak. Itt a vita nem azon megy, hogy gömbölyű, vagy lapos-e a Föld, mert abban egyetértenek, hogy lapos, a kérdés csak annyi: ki tartja a vállán. Riasztó.


Valaha azt hittem, hogy lassú, szisztematikusan végzett munkával, tények és összefüggések egymásra épülő megmutatásával el lehet jutni odáig, hogy a hitvilágok és vágyak helyére a valóság megismerésének igénye legyen fölépíthető. Elmúlt kétévnyi tevékenységemet utólag IQ-tesztnek látom, amin társadalmunk törpe kisebbsége ment csak át. Olvasótáborom ennek megfelelően átalakult: a valóság nehézségeivel szembenézni nem képesek eltűntek, helyükre pedig azok a bátrak érkeztek, akikben nagyobb az igazság, mint a kegyes hazugságok, önbecsapások iránti vágy. Mondhatni: minőségi csere történt. Hosszú érési folyamat volt, újságíróként elégedett lehetek, mert összegyűltek az értelmes emberek, de közügyekkel terepen is erősen foglalkozó aktivistaként meg szomorúsággal tölt el, hogy összvissz ennyi gondolkodó embert sikerült fölfedezni egy 10 milliós országban. Mindeközben rengeteg oldalról próbáltak rám nyomást gyakorolni a legkülönbözőbb eszközökkel, hogy ne az igazat írjam, kivel és mivel kéne kivételt tennem, és minél inkább nem voltam ilyesmire hajlandó, annál jobban gyűlöltek ezért.


Hazugságra, önbecsapásra, a valósággal szembenézni képtelenek gyávaságára épülő közösségek kiátkozzák, aki vállalja a tényekkel való szembesítés népszerűtlen feladatát. És a mai magyar politikát tipikusan ilyen szekértáborok uralják. Ennek pedig súlyos ára van: Orbán Rezsimnek hívják. Ostoba lózungokra, a valóság görcsös eltagadására épített közösségek versenyében mindig Ő fog nyerni, mert Ő erre született. A rossz hírem az, hogy látva a folyamatokat a héten szembesülnöm kellett vele: 2014 tökéletesen meg fog ismétlődni 2018-ban. Utálom ezt leírni, rágódok rajta egy ideje, beszélgettem is sok értelmes emberrel ezügyben, és sajnos ez van. Nem sikerült olyan szintig megmozgatni senkinek az Országot, hogy a Nép ráébredjen: totális átverés áldozata, mind a Narancsok, mind a parlamenti Műellenzék részéről. Utóbbiaknak nyilvánvalóan fontosabb a megélhetésüket biztosító felelőtlen kényelem, mint egy rendszerváltás, amiben van esélye, hogy Ők is lapátra kerülhetnek. Úgyhogy a mai pártpolitikai tablón csendes konszenzus van: minden marad a régiben, a választási színjáték lassan elkezdődik, és tökéletesen azonos eredményre vezet 2018-ban, mint 2014-ben történt.


A "demokrata" értelmiség, mely a parlamenti pártokban, azok háttérmédiáiban mindenütt ott van, eldöntötte: jobb egy bármilyen kicsi torta, amiből Neki is jut szeletecske, mint egy nagy, amiből nem biztos, hogy részesül. Baráti nosztalgiakörök csapdájában az "ellenzék", ahol ugyanazok az erkölcsi normák érvényesek, mint a Narancsoknál. A Hazugság Birodalmát azonban csak az Igazság Erejével lehet legyőzni, másik, amatőrebb kamucsapattal sosem. Az ellenzéki oldalon nem sikerült elválasztani a szart a májtól, mindenüvé beszivárogtak a jelen politikai "elit" emberei és módszerei. Támogatást, médiát ígérve, és akik elfogadták, egyszercsak ott találták magukat: vagy hirtelen eltüntetik Őket, vissza a semmibe, vagy beállnak a Műellenzék színházába bohócnak. És persze a döntő többségnek nem volt bátorsága a nehezebb, lassabb úthoz. Így aztán szépen szisztematikusan sikerült pacifikálni a népmozgalmakat, a követeléseiket rendszerváltásról választási győzelemre lesimítani, pedig pontosan tudják: választásokon ez a Rezsim éppúgy nem váltható le, mint soha semilyen diktatúra a világtörténelemben.


Félidőben vagyunk, két éve verte agyon Orbán az egybesült ellenzéket, és két év múlva ugyanez fog megtörténni. Nem sikerült megértetni a Néppel, hogy vagy kisöpri a Kádár Rezsimből továbbélt, a ma Parlamentjét is benépesítő bolsevik szemetet, vagy minden megy tovább ugyanígy. Több MSZMP-s, KISZ-es káder van ma a kupolás bábszínházban mindenféle pártszínekben, mint volt 1990-ben. Mondjuk úgy: a rendszerváltás érdeklődés hiányában elmaradt. És a következő két évben már el is fog: aki figyel, látja, hogy lélegeztek föl a Műellenzék pártjai: sikerült megmaradniuk a helyükön, innentől pedig kezdhetik a választásokra való felkészülés kamuját. Épp most jött ki egy minden közvéleménykutató cég méréseit átlagoló grafikon, följebb betettem képként. Pont ugyanott tartunk, ahol 2014-ben, semmi sem változott. Dehát erről ennyit, ezt a cikket meg kellett írnom, mert két év múlva majd szépen előveszem, és az akkor sápítozók orrát beleverem. Addig meg maradok annál, amit Olvasóim megszoktak tőlem: igazat mondok, vállalva a burjánzó hülyeséggel szembeni összes konfliktust. Mert valakiknek majd az újabb vereség után TÉNYLEG el kell takarítani a Rezsimet.

Hazaáruló kollaboránsaival együtt.


8 megjegyzés:

  1. Meg kell védenem Kádárt, még akkor is, ha azzal vádolsz meg engem is, hogy csak szekértáborokban tudok gondolkodni, hát igen, mint ahogyan te meg ultra liberális vagy. - Na, szépen vagyunk, már címkézek én is.
    Szóval, Kádárnak semmi köze ehhez a mocsokhoz, ami ma van, inkább látta előre, hogy ez lett, ez lesz, tán ebbe is őrültbele, nem a pénzbe, mint az utóda. Ez a kapitalizmus magyar arca, ezt talán elfogadhatjuk mindketten alapnak. Kádár tudta mi a kapitalizmus, hisz élt benne, mintahogyan nagyapáink, apáink is. Nem hittünk neki, hogy megtelnek, a hidaljak újra, hajléktalanokkal, hogy kilátástalan helyzetük miatt, apák és anyák vetik ki gyermekeikkel együtt magukat az emeletről, hogy lesz újra szegények ügyvédje, iskolája, korháza, lesznek újra ingyen konyhák… Ezt nem hitük!

    Na persze ha azt írnád, Kádár nevének bemocskolása helyett, hogy minden múltunkból eredeztethető akkor frázist, evidenciát írsz. A Kádárt kritizálók– mintahogyan írtad is egy korábbi bogodban: utólag sok Orbán ellenálló lesz – így utólag támadják jobbról is balról is. Balról azt mondják túl engedékenyvolt, ezért nőtte ki magát, az a kispolgári fertő, amely az újkori magyar kapitalizmusnak, a rendszerváltásnak ágyazta meg a terepet. A másikoldal meg véres diktátornak, igazi bolseviknak szeretné láttatni.
    Én Kádár, és a Kádár rendszer megítélésében Moldovával értek egyet, mert én és Moldova is még sokan mások éltünk a múltban és még élünk most is, most már tudunk különbséget tenni, a mai eszünkkel, elhittük volna apáink, nagyapáink és Kádár intelmét is, és akkor itt nem lett volna olyan rendszer soha, amely Horthynak szobrot emel…
    A többi véleményeddel egyetértek, ezért ezzel a megszorítással közreadom az írásod.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos a magyarországi kapitalizmus egy sajátos formáját éljük ma. Ez a magyaros kapitalizmus, mint minden magyar módra. Nem tanulunk a múltból, nem látjuk a jövőnket, éljük napjainkat. Én ugyan nem az anyagi kesergésre gondolok - bár már 4 millió szegény "koldus" országa lettünk. Én nem értem meg a közönyt. Nem értem meg az irigységet. Tegnap Büki Zoli: két ember beszélget… cikke után olvastam a hozzászólásokat. Egy-két hozzászólás után valaki megemlítette, devizahitelesként, hogy már túl vannak a 30. demonstráción. Én írtam, hogy mi, Quaestorosok csak Budapesten 38-szor demonstráltunk és vidéken számtalanszor. A következő hozzászólás: megérdemlitek, mert kockáztattatok. Miért mentetek olyan helyre, ahol magasabb hozamot kaptatok. Én írtam, ez nem egy kockázatos bank volt, hanem ellopták a pénzünket. Szóval a Büki Zoli cikke az összefogásról szólt, aktív cselekvésről, és van, aki pofátlanul beleköt a másikba. Vagyis ez is magyar tulajdonság. Lassan belefárad az ember a tehetetlenségbe is. Gábor a magyar nép még nem nőtt fel. Az lehet, hogy Magyarország előrébb van, mint a Kádár korszakban, de a fejekben sötétség van.

    VálaszTörlés
  3. A magyar tőkésosztály létrejött, befejezhetnék a vadkapitalista módszereket és átalakíthatnák fejlettebb, jólétire a rendszert. Élvileg. Csak a telhetetlen - kisgömböc - mentalitást nem képesek legyőzni. Azt nem látják, hogy pusztul a nép. Dzsentri világ van. Egy társadalomnak meg kell érnie a változásra, de itt ez a folyamat hihetetlenül lassú, köszönhető többek közt a klérusnak. Ezért kellenek azok az írások, amiket kovásznak, avagy reggeki kávénak köszönhetünk. Még akkor is, ha nem mindent látunk ugyanúgy a múlttal kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  4. Az eredeti tőkefelhalmozás korát éljük. Kezdődött Antall elhíresült mondásával az első millióról, a végét pedig nem látja senki. A világ boldogabbik felén ez már háromszáz éve lezajlott.

    VálaszTörlés
  5. Az emberek érzelmek alapján vásárolnak, nem terméket, hanem érzéseket vesznek meg. Nem csak a plázában, hanem a politikában is.

    VálaszTörlés
  6. Ez egy maffiaorszag, semmi koze a kapitalizmushoz. A kapitalizmus nem ordogtol valo, abban a rendszerben is lehet egyenes gerinccel, becsuletesen, nem megalkuvo modon elni. Ehhez azonban kimuvelt kutfejeknek kell lenni a Nepnek, meg kell erteni nekik, hogy mar nem lehet csak az allami tamogatasra varni, nekik is tenniuk kell valamit azert, hogy ne kelljen konyoradomanyokert csuszomaszokent elni. Jelen helyzetben mindenfele megalkuvas helyett el kell "takaritani" a maffiozokat, legyen az magat demokratanak mondo, vagy orbanista. Direkt nem irok jobb oldalt, mert hiszem azt, hogy ok sem maffiozok. A Nep viszont szeret halaszni a zavarosban, sok koztuk a szerencsevadasz. Csak akkor lazadoznak, ha kiestek a prixisbol, vagy messzebb kerultek a husosfazektol, vagy ha nem lett szerencsejuk. A Rendszer igazi veszteseit joforman senki nem karolja fel, vagy csak akkor, vagy addig, amig azok kepviseloivel politikai hasznot tudnak huzni. Osszegezve, nem a kapitalizmus az igazi ok a moralis pusztulasnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem az, akkor micsoda?
      Kiművelt kútfejek? ..hát igen lenne mit behoznod neked is. Ahogyan olvaslak, úgy látom fogalmad nincs, hogy mik is egy társadalmat mozgató tényezők,jellemző jegyei.

      Törlés
  7. A Szovjet rendszer utáni Magyarországnak két politikusa volt, akikkel esélye lett volna egy élhetőbb ország megteremtésére: Német Miklós később Bajnai Gordon. Sajnos a hatalom körüli embereknek (minden oldalon a háttérben) mindkettőjük emberi és szakmai minőségétől volt tartani valójuk.
    Így aztán a megtagadott szocializmus után a kapitalizmusnak egy múltba- néző és vágyó, vad, harácsoló, egyre többeknek élhetetlen formája alakulhatott ki és virágzik egyre jobban, ahogy az "átkos rendszer" eredményeit feléljük illetve megtagadjuk.
    Attól, hogy a világon léteznek a kapitalista (tőkeközpontú) berendezkedésnek a miénknél élhetőbb formái, még nem jelenti azt: nem lehet(ne) fejlettebb (polgárközpontú) társadalmi-gazdasági formáció.
    S ennek nem látom én képviseletét (még a nevében szocialista pártban sem).
    Nincs támogatható, a polgárnak normális életesélyt jelentő politikai formáció,
    -a NER-t leváltó, valóban működésképes módszerrel,
    -hiteles személyekből álló árnyékkormánnyal,
    -árnyék főhatósági vezetőkkel,
    -a jelenlegi hatalom tételes bűn- és büntetési listájával,
    -a "bűnismétlés" lehetőségét kizáró garanciákkal,
    -a polgári szolidaritás hangsúlyával,
    -.......
    Egyelőre populistának számít aki a tömegek által érthetően beszél és e stílus alkalmazását a zembereket kihasználó gátlástalan hatalomnak engedték át a magukat demokratának mondók.
    A jelenlegi politikai "elittel(?)" és mentalitással Magyarország 2018-ban is vadkapitalista Gorbánia marad.

    VálaszTörlés