Igazak és hazugok

Aligha vitatja bárki: Sándor Mária, a Nemzet Ápolónője igaz ember. Elfáradt, erkölcsi tőkéjét kicsit sokan használták magáncélokra, kicsit sokan hagyták magára, és kicsit sokan verték át. Sorsa törvényszerű, elmondom, miért.

Először is: nem gondolom, hogy döntése egyszer s mindenkorra szól. Ki kell hevernie csalódásait, feldolgozni elárultatásait, gátlástalan kihasználását, és hogy ezt megtehesse, most egy ideig magában kell megvívnia a lélek harcait. Talpig becsületes embernek a magyar politika mindenoldali, negyedszázad alatt összehordott mocska nagy teher. Naivan, elkötelezetten, az emberekbe vetett hittel nekivág, és naponta megtapasztalja aztán: itt semmi sem az, aminek látszik, és senki sem olyan, mint amilyennek mondja magát. Sándor Mária sorsa tipikus magyar forradalmár sors. Mert bár látszólag nem a Fasiszta Diktatúra egésze ellen küzdött, hanem "csak" az egészségügyért, de biztos vagyok benne: hamar rájött, hogy egy egészében romlott rendszer egyik részét nem lehet anélkül megjavítani, hogy magát a Rendszert ne változtatnánk meg. Betegeket ápolt, pontosan tudja, hogy a teljes szervezetre kiterjedő baktériumfertőzésnél nem elég a mérges pattanásokat kenőccsel kezelgetni.

Aki találkozott élőben Vele, tudja: TŰZ jön belőle, elhivatottsága, áldozatvállalása megperzseli a környezetét. Hat az emberekre, fölébreszti bennük a jót, szégyellnivalóvá teszi a rosszat, egyszóval: forradalmár. A ma Magyarországán ugyanis a tiszta célokért hittel küzdő EMBER oly ritka, hogy akarata ellenére is forradalmárrá válik. Abban a közegben ugyanis, amit közéletnek hívnak, a mi Hazánkban a szemedbe mosolygó hátbaszúrás, a be nem tartott ígéretek, az erkölcsi tőke mások általi aprópénzre váltása az uralkodó erkölcs. Sándor Mária nem tudta ezt. Ha tudja, neki sem vág. De SZERENCSÉRE nem tudta, nekivágott, és egy ország számára lett példakép eddigi útján. Akiben ott ég a forradalmi tűz, abban az nem huny ki soha. Máriában sem fog, de most időt kell hagyni, türelmesen megvárva, míg a helyére rakja azt a rengeteg sunyiságot, amit átélt. Mert eljutott addig a pontig, hogy felismerte: itt valóban semmi sem az, aminek mutatja magát.

Miért vagyok abban biztos, hogy visszatér? Egyszerű: saját bőrömön tapasztaltam mindazt, amit Ő, a különbség csak egy év: én 2014 őszén vágtam neki az ismeretlennek, és volt már időm levonni azokat a tanulságokat, amiket most Neki kell felismerni. Első ránézésre tiszta a kép Magyarországon. Van egy diktatúrát építő Rezsim, és vannak az azzal szemben állók: pártok, civilek, sajtó, miegymás. A forradalmár nekiindul, szembefordul a rendszerrel, bevállalja az egzisztenciális megsemmisülést, a jogi és kommunikációs meghurcoltatást, és várja azok segítségét, akik első látásra szövetségeseinek tűnnek: a magukat ellenzékinek nevező szervezeteket. Aztán gyorsan rájön, hogy tevékenysége ugyanakkora veszélyt jelent a magukat ellenzékinek nevezőkre, mint a Diktátorra. Ugyanannyi támadás éri az elvileg szövetségesei részéről, mint a Vérnarancsoktól: egymásnak dobálják a labdát, hogy lehetne a frissen keletkezett felbuzdulást valahogy útjáról eltéríteni, elhallgattatni, korrumpálni, megfélemlíteni, agyonhallgatni, ésatöbbi.

A magukat ellenzékinek nevező pártok, és a hozzájuk ezer szálon bekötött csúcsértelmiség veszélyeztetve látja saját helyzetét: nem Ők fújják ugyan a passzátszelet, mert a Felcsúti Gazemberé az ország, de azért nekik is jutnak falatkák az asztalról. Van vesztenivalójuk, és úgy gondolkoznak: bármilyen kis tortaszelet is jobb, mint ha nincs torta egyáltalán. És egy IGAZI, mélyreható társadalmi változás bizony számukra is kockázatos dolog: ki tudja, hogy egy teljesítményre épülő, a haveri összeköttetéseket semmissé tevő európai jogállamban meglesz-e ugyanaz a viszonylagos jólétük, mint a mostani rendszerben. Így aztán inkább csendben eszegetnek a Gazda tenyeréből, mintsem el akarnák űzni. Kellő távolságból nézve persze továbbra is tiszták és egyértelműek a dolgok. Akik a Rendszer ellen küzdenek, azok a harc közben áldozatokat hoznak és kockázatokat vállalnak. Elvesztik anyagi javaikat, lejáratják, börtönbe, bíróságra rángatják Őket, mert veszélyesek.

Akik pedig részei, bármilyen álcázott módon is a Rendszernek, azok annak hasznait élvezik: sajtóhátteret, politikai pozíciókat, gazdasági előnyöket. Mikor azt mondom: kellő távolságból kell nézni, ezt azért teszem, mert egész iparág épült a hazugságok mindennapi terjesztésére, az első ránézésre nyilvánvaló dolgok kiforgatására. Magukat ellenzékinek nevező politikai erők a hozzájuk kötődő, velük érdekszövetségben álló sajtóhátterükkel magyarázzák el újra meg újra: azok volnának az ellenállók, akik semmiféle kockázatot nem vállalnak, nem rosszul, hanem jól járnak ebben a Rendszerben, és mindazok pedig a rosszfiúk, rosszlányok, akik valóban a saját bőrükön szenvedik el Rezsimellenes tevékenységük összes negatív következményét. Ha nem csinálsz semmit, csak épp beszélsz egy kicsit Orbán ellen két körömreszelgetés közben, akkor jófiú vagy, igazi ellenzéki, ha meg bevállalsz valódi ütközeteket, az azzal járó sebekkel, akkor felforgató elem vagy. Már szerintük, mert a VALÓSÁG kellő távlatból persze ennek épp az ellenkezője.

Ebből azonban ELÉG volt. Én már az eltelt két év alatt mindent elvesztettem a puszta életemen kívül: egzisztencia, jóhírnév, bármi ilyesmi. Nekem már nincs vesztenivalóm, én VALÓBAN a Rendszeren kívül élek. És túl vagyok már mindazokon a csalódásokon, melyeken Sándor Máriának most kell magát átküzdenie. És eltökéltebb vagyok, mint valaha. Nem tűröm el a sunyiságot, a mellébeszélést, a látszatok ipari méretű termelését. Eddig főleg blogom erejét használtam a Rendszer és kollaboránsai elleni küzdelemhez, de innentől a terepen sem leszek kíméletes semilyen szinten senkivel, aki ezzel a Fideszmocsokkal kollaborál. Nem engedem meg, hogy kamuellenzékiek lejárassák az "ellenzék" szót. Nem fog Gyurcsány sem a pártjával békésen eltüncizgetni a Sándor Palotánál az Alaptörvény ellen, miközben annak felesküdött parlamenti haszonélvezője. Mi, ELLENZÉKIEK is ott leszünk, és mostantól mindig, mert a Nép átveréséből ennyi épp elég is volt. Eddig tartott a színház, műellenzéki Orbánszolgák.

Gyerünk Magyarok! Hajrá Köztársaság!