2016. április 12., kedd

Tudtátok???

A vasárnapi boltbezárás Rezsim általi visszavonása magánál a témánál fontosabb győzelem ellenük: tanárlázadással, sztrájkkal, polgári engedetlenséggel terhelt állapotukban megfutamodtak, ez meg jó ómen.




Ezerszer leírtam, leírtuk páran: a Narancsok csak az erőből értenek. Ha azt látják, hogy elveszthetnék a háborút, mert túlerőben levő ellenség sorakozik föl, akkor azonnal beáldoznak egy csatát, minimalizálandó a veszteséget. Ez történt a vasárnapi boltbezárás ügyében: Orbánék is tudják, hogy a Nép háromnegyede rühelli a dolgot, ha tehát népszavazásig engedik, akkor rettenetes vereséget szenvednek. Ők maguk is népszavazással vették át a hatalmat: 2008-ban az önmagukban jelentéktelen kérdések "szociális népszavazásnak" álcázva megteremtették a lélektani többséget számukra, amit már csak át kellett váltani a következő parlamenti választáson kétharmadra. Sajnos, sikerült. Most a saját fegyverüktől kerültek volna padlóra: a boltbezárós népszavazás rendszerellenesként ért volna véget, és kihúzta volna alóluk a többségi támogatás általuk állandóan ismételgetett hamis mantráját. Kiderült volna: frászt vannak ezek többségben, különösen azért lett volna megsemmisítő a vereségük, mert az egyébként politikailag passzívak is megmozdultak volna ezügyben, és az bizony sokmilliós szavazatfölényt jelent. Úgyhogy azt tették, amit tehettek: elfutottak a csata elől, hogy megvédjék a birodalmukat.


Előre látható volt ez a lépésük, mert törvényszerű, megírtam pár napja, hogy egyszerűen nem tehetnek mást. Hiába úsztak azonban meg egy megsemmisítő vereséget, a visszavonulásuk így is katasztrofális következményekkel jár számukra. Egy tömeglélektanra épített Rezsim vagy mindig győz, vagy elpusztul. Üzleti érdekek által összerakott kisebbség sosem uralkodhat a többség fölött, ha nem sikerül fönntartania a legyőzhetetlenség mítoszát. Ha veszít, az elnyomottak fölbátorodnak, rájönnek, hogy hamis a baba, körülnéznek, és rádöbbennek: egy orbitális blöff áldozatai, és ami soknak tűnt, az kevés, ami meg kevésnek, az rengeteg. 2 milliós szimpatizánsi táborról állítják évek óta Felcsúti Maffiáék, hogy az a társadalom többsége, csakhát a valóságban meg ott van 8 millió velük szemben, és épp most veszi észre, hogy 8 milliónyian van. És ez a vereség az amúgyis demoralizált Fidesztábort is tovább löki a bizonytalanság, a jövőtől való félelem lejtőjén. Ők is tudják, hogy egyszer itt elszámoltatás lesz, és a megfélemlítők könnyen váltanak rettegésbe, mert a félelem profijai pontosan tudják, mikor kell már nekik érezni azt, amit addig másokkal éreztettek.


A másik olyan dolog, amit újra meg újra elismétlek a csak az erőből értenek elve mellett: az ügyek végigvitelének fontossága. Belekapni ezernyi dologba, írni róla közleményt, meg adni egy sajtótájékoztatót: jópofa, ám teljesen értelmetlen dolog. A félbehagyott projektek inkább csak felbátorítják a Rablóbandát: lám, bármit megtehetnek, hisz egy nap tűz, aztán már csak füst, aztán meg már az se. És bármennyire is káros az ország szempontjából, hogy ellenzékiek a Parlamentben üldögélve hitelesítik demokráciának a fasiszta diktatúrát, de azt most el kell ismerni: a Szocik ezt jól csinálták, sőt: MEGCSINÁLTÁK. Végigvitték az ügyet, bevállalták az időt, energiát, konfliktusokat, kitartottak, küzdöttek, és nyertek. Nagy piros pont Nekik, nem hiszem, hogy van az Országban olyan, aki elvitatná tőlük: ez az Ő sikerük. Illetve hát VAN. Na, ki tetszenek találni, ki az, kik azok, akik agyonposztolgatják a netet, ünnepelve SAJÁT MAGUKAT? Persze ez most puszta műkérdés volt, hiszen aligha van olyan fészbukozó, aki ne botlott volna bele ezer helyen: a DK az, amelyik olyan hangosan döngeti a mellét, hogy attól még a számítógépes hangszórók is kipattannak a helyükről.


Finomíthatnám, de minek: ez hányinger. Nulla közük volt ehhez a sikerhez, amit műveltek ezügyben, az inkább a Hatalomnak kedvezett. Földobták a témát, írtak egy népszavazási beadványt, amit elutasítottak, és jó szokásuk szerint nem is próbálták meg továbbvinni. Helyette a tőlük megszokott pótcselekvésbe kezdtek: ha népszavazás nincs, mert meg sem küzdöttek érte, akkor legyen petíció, amire aláírásokat fognak gyűjteni. Napersze ennek semmi értelme nincs azon kívül, hogy lehet frissíteni a címlistát, de kommunikációs szempontból aduásznak tűnt akkor. Tele is harsogták a netet, hogy most akkor Ők begyűjtik a 200 ezer aláírást. Aztán egyszercsak eltűntek a diadaljelentések, hogy már 20, már 40, már 60 ezer, és dübörögnek tovább. Történt egy kis malőr: még százezer aláírásig sem jutott el a magát egyre erősebbnek feltüntetni akaró párt. Ilyenkor meg aztán ismétcsak a tőlük megszokott módon lapítás következett, hátha elfelejtik a rettenetes kudarcot mindazok, akiket sikerpropagandával próbálnak hülyíteni. A kamuzás, a pótcselekvés, a látszattermelés mindenféle formáját megvetem, és ebben a műfajban semmi különbség nincs már a Fidesz meg a DK között.


Úgyhogy tisztázzuk: a vasárnapi boltbezárós Rezsimfutamításban a DK-nak SEMMIFÉLE szerepe nem volt. Korábbi félbehagyott látszatcselekvései inkább fölbátorították ezügyben a Rezsimet. Olyannyira semmit nem tettek, hogy a Választási Irodánál lezajlott kopaszbalhé utáni esti villámcsődületen egy párt volt, amelyik vezetői szinten nem jelent meg: a DK. Ott voltam, minden ellenzéki pártból jelen volt minden ismert arc, csak EGYEDÜL a DK-ból senki. Pont úgy, mintahogy Bokros terrorellenes tüntetésétől is csak egy párt tartotta magát távol: a DK. Na, leesik végre a tantusz? Az összefogást mantrázó Kékegylet a valóságban saját nettó érdekén kívül semmi mással nem foglalkozik, az egész csak arról szól, hogy valahogy Gyurcsány bent maradhasson a politikai játszótéren, mindegy mibe kerül ez az országnak. Emiatt én külön is örülök, hogy a Szocik megnyerték a boltbezárós meccset. Azok az egykori szavazóik, akiket a Kékegylet a cselekvő ellenzékiség ígéretével csalt el tőlük, már régóta látják: a belebegtetett utcai politika puszta lufi volt a DK-nál. És most az MSZP végre MEGCSINÁLT valami jelentőset. Az Együtt is teszi a dolgát Juhász Péter korrupció-ellenes hadjáratában, így aztán az Ő, szintén a Kékegylet által lenyúlt szavazóik is visszatérnek hozzájuk. Gyorsan ki fog derülni, hogy a DK KIZÁRÓLAG más ellenzéki pártoktól szívott el szimpatizánsokat, erre kellett az állandó összefogás-mantra. Két hónapon belül a demokrata oldal valaha volt legsunyibb, legkártékonyabb alakulata eltűnik a süllyesztőben, és végre ismét lehet értelmesen beszélni az ország dolgairól.

Gudbáj DK, hajrá Köztársaság! 


13 megjegyzés:

  1. Az eleje kitűnő, ha a blogod háromnegyedét nem maszatolod össze a DK-val megosztottam volna,de ez így túl direkt, nagyon lerontotta az írásod. Legszívesebben, csak az elejét tenném közzé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a DK nem maszatolja össze szokás szerint a történetet, én sem piszkítom be velük a kezemet :)

      Törlés
    2. Értem én, csak ez most pontosan úgy néz ki, mint egy rendelt cikk, amelynek célja, nem magának a történésnek az elemzése, hanem egy konkrét dolog lejáratása. Ehhez, elhiheted, jó orrom van,olvastam már párat ebből a fajtából.Lehet, hogy a részedről ez nem szándékos, de ez most így jött le.

      Törlés
    3. Neked. Merthát a kommented meg pont úgy jön le, mint egy rendelt komment ;)

      Törlés
    4. IGAZA VAN MIKLÓS ! Szabó Gábor ! Ez Nálad sajnos már ÜLDÖZÉSI MÁNIA ! Nem kellene kigyógyulni belőle ?

      Törlés
  2. Szerintem is csak taktikai visszavonulás volt, hogy megakadályozzák a csatát. Úgy hiányzik most nekik egy eredményes népszavazás, mint üveges tótnak a hanyattesés.
    A boltbezárós kérdés olyanokat is el vitt volna szavazni, akik egyébként otthon maradnak, így a másik két kérdés esetében is eredményes és érvényes lehetett volna a szavazás. Ami betette volna a kiskaput.

    Megértem a DK-val és Gyurcsánnyal szembeni ellenszenvedet, de a kevesebb időnként több! Nem kell velük foglalkozni, mert a negatív propaganda is propaganda. Valamelyik színésznő mondta egykor: mindegy mit írnak rólam, csak írjanak! Szerintem Gyurcsány is így van vele.
    A hallgatás fogja "megölni"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetükben ez nem működik, a Fidesznek az egyházi státuszért totál lefeküdt ATV-ben a csapból is a DK folyik, ez a jutalma a kollaborációjuknak.

      Törlés
    2. zoltán !!! Kit kellene itt megölni ? Leginkább a HÜLYESÉGET , amely sajnos NEMCSAK ÖNBŐL , DE NAGYON SOK MÁS Honfitársunkból is ÁRAD !!!

      Törlés
  3. Egyetértek az előttem szólóval, annyira átüt a személyes ellenszenved a DK-t illetően, hogy az egész, egyébként jól összefogott írásodnak megkérdőjeleződik a hitelessége, holott valóban annak első 2/3- tökéletes vonalvezetésű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez magyar szokás: projektálásnak hívják. Másra tesszük saját gondolat és érzésvilágunkat, és arra reagálunk. Pont ezt teszed. Nincsenek érzéseim a DK-val kapcsolatban, nem keverem a dolgokat, tényekről írok recenziót, nulla érzelmi töltettel. :)

      Törlés
  4. Nagyon remélem, hogy a hatalmon erővel aratott győzelemből a tanarak és az egészségügyiek merítenek elszántságot, példát és tenni fogják a dolgukat.

    VálaszTörlés
  5. Sajnos viszont jön majd a népszavazás a migránsokról, és az egyértelműen az ő győzelmük lesz, mert menekültkérdésben amúgy normálisnak tűnő emberek is egészen vad dolgokat tudnak mondani…

    VálaszTörlés
  6. Az ám az eszed tokja , hogy elköszönj a DK tól és Gyurcsány Frenctől ! Ébresztő Pajtások ! NÁLUK AZ ERŐ !!! OLYAN NEHÉZ EZT ÉSZREVENNI ? ÉS MEGLÁTNI GYURCSÁNY FERENCBEN A TISZTESSÉGES SZÁNDÉKOT ? NEM KELLENE MÁR FELIRATNI AZT AZ UJ SZEMÜGÉT ???

    VálaszTörlés