Egyenlő mércével

Loptak már tőlem, nem izgatott föl, mert akkor volt miből, és aki elkövette, előtte a barátom volt, megbocsájtottam. De az a saját pénzem volt, magáncélra. Ha valakik azonban kispénzű emberek közcélú adományait nyúlják le: nincs bocsánat.

Mindig a meggyőzés módszerét választom, soha nem ütök elsőnek. Próbálok érvelni, összefüggésekre, tényekre fölhívni a figyelmet: Olvasóim tudják, hogy maga a Tuareg blog is ilyen szemlélet alapján létezik. Ám mindig van egy határ, ahonnan nincs értelme a további egyoldalú kísérleteknek: a tánchoz ketten kellenek, a monodráma ráadásul unalmas is. Türelmem is szinte végtelen, gondolom ez is kiderült eddig: annyi karaktergyilkolási kísérletet, mint amit én kaptam, valszeg még senki ebben az Országban. És nem viselt meg, nem állított le, nem félemlített meg, és nem keserített el: tudom, hogy a tények fájdalmasak, és hosszú idő, míg azok valósága mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Addig meg csinálni kell a dolgomat, rendíthetetlenül, elfogadva, hogy mindazok, akiknek lapításait, sunyiságait megmutatom, gyűlölni fognak ezért. Hát gyűlöljenek, a tényfeltáró újságírás ezzel jár, nem a jelennek, hanem a jövőnek dolgozik, és mint az már eddig is rengeteg esetben beigazolódott: az jött be, amit jóelőre jeleztem, ez meg nekem még akkor is elég, ha a felismerést aztán később nem az én nevemhez kötik.

Szóval türelmes lélek vagyok. Ám mikor a türelmem a tennivalók falába ütközik, ott már nincs helye a további toleranciának. És mikor azért nem tudunk kinnmaradni állandó tüntetéssel a Kossuthon, mert a normál sátrak szétesnek a kezünkben, miközben mi bármeddig bírnánk az ítéletidőt: az a VÉGPONT, ahonnan a visszaütés kezdődik. Ugyanis feladatunk van: felkészíteni a legbátrabb, legkitartóbb demokratákat arra a pillanatra, mikor az Orbán Rezsim elleni küzdelem kiteljesedik, és a Nép egy nagy tüntetés után nem megy haza többé. Olyankor nekünk, akik ebben már rengeteg tapasztalatot szereztünk, ott kell lenni, segíteni mindenkinek, hogy kibírják az éjszaka időjárási és lelki hidegét, hogy biztonságban érezzék magukat az elemektől, és a karhatalomtól. Akik pedig ezt a feladatunkat tudatosan, szervezetten akadályozzák, azok a Rezsim továbbélését segítik elő, ezt pedig úgy nevezzük: kollaboráció. Mindenki azt mond magáról, amit akar, hazudhatja magát bárki ellenzékinek, ellenállónak, ám a tettek beszélnek, és a valóságot mondják el, míg a szavak csak háttérzörej ilyen esetben.

Simán kintmaradhattunk volna a Kossuthon, és már mehetne az állandó tüntetés, ha azok a sátrak, amiket kispénzű magánemberek az én kérésemre adtak össze, velünk lettek volna. Ám NEM voltak. És mindaddig nem is lesznek, amíg azokat jogi úton vissza nem szerzem. Egykori Harcostársak kis csoportja gondolta, hogy merő bosszúból inkább eldugja valahová mindazt, aminek a CÉLJA a Kossuth téri sátrazás, gondolván: ha Ők kevesen vannak hozzá, és képességeik sincsenek mindazt megszervezni, ami ilyenhez kell, akkor más se tegye. Három hétig próbáltam velük legalább egy személyes találkozót létrehozni, de még ezelől is elzárkóztak. Hát akkor ennyit erről, és mint a címben írtam: egyenlő mércével ítélek meg minden tettet, függetlenül attól, ki követi el, mit tett addig, és milyen volt a kapcsolatom vele korábban. Nem volt időm még a sátrak visszaszerzéséhez szükséges különböző beadványokat teljesen összerakni, de az máris látszik, hogy az iratok, és bizonyítékok mennyisége messze meghaladja egy blog terjedelmét, sőt még ötét is. Úgyhogy most nem itt fogom megírni, mint szoktam, hanem hétvégén külön és részletesen, itt majd csak a beadását bizonyító fotót fogom föltenni jövő hét elején.

Akik az Orbán Rezsim elleni harcot gátolják, ráadásul olyankor, amikor arra a legnagyobb szükség van, azok a továbbiakban nem barátok, még csak nem is felebarátok: ugyanolyan ellenségek, mint a Narancsok maguk. Ugyanolyan bánásmódot is igényelnek. És akik ismernek, tudják: a bizalmamat egyszer lehet elveszíteni, aztán azt többé visszanyerni nem lehet. És ha valamibe belevágok, azt végig is viszem, kerül amibe kerül. Mint mondtam: jogi eljárásokat kezdek, és a beadványok nem férnek itt el, úgyhogy röviden összefoglalom a tényeket, hogy tiszta legyen MINDENKINEK, mi az IGAZSÁG, és mi vár az elkövetőkre. A TÉNYEK, tetszik nem tetszik alapon: SAJÁT blogomban hívtam ki Olvasóimat a Kossuthra, hogy csatlakozzanak hozzám egy állandó tüntetéshez. Én nyújtottam be a tüntetési bejelentést, mielőtt még egyáltalán kimentem volna a Térre. Annak kéthetes jogi harcát én vívtam meg. Később is minden hosszabbításnál én jártam el, KIZÁRÓLAG. A tüntetés szervezője egymagam voltam egészen annak bírósági megszüntetéséig, 9 hónapon át. Én gyűjtöttem az adományokat a SAJÁT blogomban, azoknak célszerű felhasználásáról én rendelkeztem, ami lett infrastruktúraként, az az én tevékenységem következménye.

Én neveztem el Ország Gyűlése Mozgalomnak az állandó tüntetést, írtam meg a küldetését, szerveztem az összes eseményét, találtam ki a logóját, én adtam hírt róla és mozgósítottam folyamatosan a SAJÁT blogomban. Tudom, hogy sok az én, de mint mondtam: a TÉNYEKET foglalom össze, azok meg ezek. Az általam szervezett tüntetésen vett részt mindenki, azért a kizárólagos felelősség végig engem terhelt, csakúgy, mint a döntések kizárólagos joga. Megbíztam szervezőket, ha alkalmatlannak bizonyultak, leváltottam Őket, és másokat bíztam meg hasonló feladattal. És akkor most álljunk meg egy pillanatra, hogy kristálytiszta legyen egy példán, miről is beszélek. A netadós tüntetést Gulyás Balázs szervezte. Mindenki más az Ő utasításai szerint járt el. Ő hozta létre a rendezvényt, Ő gyűjtötte hozzá az adományokat, Ő intézte a kommunikációt. Egy tüntetésnek ugyanis a szervező a KIZÁRÓLAGOS felelőse, mind a jogok, mind a kötelezettségek tekintetében. És akkor most tessék elképzelni, hogy a tüntetés egykori segédrendezőinek - akiket Gulyás Balázs bízott meg ezzel - egy töredéke, meg a tüntetők egy picinyke csoportja utólag kijelenti: ŐK VOLTAK a netadós tüntetés. Na, akkor ennyit erről, ha mindenki kihahotázta magát, akkor lépjünk tovább.

Az Ország Gyűlése Mozgalom nem volt jogi személy, nem volt szervezet, hanem egy magánszemély - én - által szervezett nonstop tüntetés. Azzal kapcsolatban mind akkor, mind most, mind bármeddig minden illetékesség kizárólag az enyém, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként hányan vettek részt, és milyen minőségben ezen a demonstráción a 9 hónap során. Ekként a tüntetés támogatására beérkezett adományokból vett MINDEN eszköz fölött is én rendelkezem, melyek mindaddig KIZÁRÓLAGOSAN illetnek meg, amíg azokat arra a CÉLRA használom, amire az adományozók adták: Orbán Rezsim elleni állandó tüntetés, és nem más. Nem kertibútor, nem mobilraktár. Rezsimellenes állandó tüntetés. És mi pont ilyet kezdtünk meg március elsején, ami kudarcba fulladt, mert a tulajdonomat e célra képező sátrainkat egy maroknyi egykori demonstráló elsikkasztotta. Na, és akkor ennyit a jogi helyzetről, meg a múltról, majd berakom jövő hét elején a blogba az addigra már rendőrség és bíróság által átvett beadványok fotóit, és akkor most a KÖZELJÖVŐRŐL. Gyűjtést indítottunk, hogy legalább egy viharbiztos sátrunk legyen, az első napon már be is érkezett az ahhoz szükséges pénz egyharmada. Beadtam a Budapesti Rendőrfőkapitányságra március 20-tól március 31-ig tartó állandó tüntetés bejelentését, nem hiszem hogy gond lesz vele, van idő a jogorvoslati eljáráson is végigfutni, és sikerrel. Úgyhogy akadályozóinkat a helyükre tesszük, harcunkat a Rezsim ellen pedig folytatjuk.

Kérem ehhez a támogatásotokat.