A Forradalom edzőtábora

Mától egészen hóvégéig a Kossuthon leszünk nonstop sátras tüntetéssel. Előző évi 9 hónaposunk idején időnként megkérdezték tőlünk: minek? Megválaszolom, és aztán irány a Nemzet Főtere.

Azon kevesek közé tartozom, akik régóta nem hisznek abban, hogy Orbán választásokon megbuktatható. Politikai elemzőként ugyanis nem tudok olyan esetről, mikor egy fasiszta diktatúrát, vagy akár bármilyen típusút le lehetett volna váltani voksolással. Minden eszköz a Rezsim kezében van, épp ez a teljhatalom lényege: ha akar, tart választást, ha meg nem akar, akkor talál hivatkozási alapot annak bármeddig tartó elhalasztására. Utóbbira máris teremtettek ürügyeket: a migrációs vészhelyzet bevezetése, a Terrortörvény belebegtetése ennek a szándéknak a nyilvánvaló bizonyítékai. Diktátorok csak akkor tartanak választást, ha biztosak abban, hogy annak eredménye Őket segíti. Jól jön Nekik egy kis hivatkozási alap: lám, a Nép mellettük áll. Ami persze nem igaz, de ha a szabályokat bármikor átírhatják, és mint tudjuk, bármikor meg is teszik, akkor azok épp olyanok lesznek, hogy megnyerjék a kamuvoksolást, és hirdethessék évekig: Ők a Nép.

Számomra akkor vált kristálytisztává, hogy Orbán többé nem lesz demokratikusan leváltható, mikor megtartotta 2014-ben az "illiberális államról" szóló beszédét Tusványoson. Addig voltak kétségeim, hogy vajon jól gondolom-e, vagy pedig azoknak van igaza, akik nálam sokkal számosabban azt ismételgették: nem, Orbán nem épít diktatúrát. Most, 2016. márciusában már világos: Fasiszta Diktatúrában élünk, de akkor, két éve ez még vitatható volt. Ha akkor nemcsak páran gondoljuk úgy, hogy épp önkényuralom felé gyorsulunk, hanem minden demokrata, akkor nem maradtam volna egyedül blogolvasóimból verbuvált csapatommal. Akkor nemcsak a mi sátrunk állt volna a Kossuthon éjjelnappal, mindenféle zaklatásoknak kitéve, hanem mellettünk sorakoztak volna az ellenzéki pártok, civilek hasonló táborai is, és együtt elegen lettünk volna, hogy a Népnek megmutassuk: UTCÁN a helye, mert máshogy nem lehet legyőzni a Diktátort.

Persze tudom, senki nem lehet próféta a saját hazájában, ezért aztán az előrelátóak pár agyonhallgatás, lehülyézés, kiközösítés után elmenekülnek, és biztonságos távolságból folytatják a fölvilágosítást. Csakhát engem meg nem ilyen fából faragtak. Itt maradtam, itt is maradok, megvárom, amíg mindenki rájön arra, amit két éve hirdetek, és újra és újra mondom és teszem: NINCS békés út. Nem szükséges, hogy durva és vérengzős legyen a váltás, de hogy demokratikus keretek között nem sikerülhet, abban biztos vagyok, és ezt már napról napra többen látják. És azok közül is, akik engem mindennek elmondtak, mikor ezt elkezdtem írogatni. A kérdés tulajdonképpen annyi: mi a legkevésbé erőszakos útja egy Diktátor menesztésének? És itt jön be a Kossuth tér, meg a sátorozás. Az elmúlt évtizedekben lezajlott sikeres forradalmak mindegyikének kulcspontja volt, mikor a Nép az Ország Főterére sátortábort épített, ellenreakcióra kényszerítve a Rezsimet. Amit meg is tettek, mozgósítva ezzel az addig otthonról ellenállókat, és el is takarították önmagukat.

Hát nálunk is ilyesvalami lesz a vége. Érik a társadalmi robbanás, Pukliék oktatásügyi ellenállása összességében minden más ágazatban, és általában az ország egészében is bátorságot ad az embereknek. Sztrájk, polgári engedetlenség, az ellenállás mindenféle formái - mint például a Városligetieké, respekt Nekik innen is -, egymást erősítő, ébresztő hatású folyamatok. Szerintem az Ország koraőszre eléri a forrpontot, és lesz egy akkora Tömeg a Kossuthon, amelyik ha akar, bármit megtehet. De mostanában nem a Parlament-elfoglalós történetek szoktak végigmenni, tán azért, mert azok véresebbek, és legalábbis időlegesen polgárháborúhoz vezetnek, aminek mindig sok áldozata van. Egy támadás ugyanis fölébreszti a Diktátor maradék híveit, és jogosnak gondolják, hogy akit erőszakkal távolítanak el, azt erőszakkal kell megvédeni. Sátortábornál azonban nincs ilyen válaszcsapás: maga a Hatalom rohanja le a tüntetőket, és a Nép a védelmükre siet, a Diktátor hívei meg szépen otthonmaradnak, mert szolidárisak mégse lehetnek a megtámadottakkal, de föl meg mégse sorakozhatnak a TEK mellé.

Nem tudom, ki találta ki ezt a sátras, állandó tüntetéses Hatalomhergelést, de zseniális. Működött eddig mindenhol, és bemutatta a Rezsim erőszakos jellegét. Úgyhogy én is csak használtam annak idején a mások által kitalált módszert, mert az egyszerre teljesíti a Diktátorbuktatás, és a minél kisebb erőszak igényét. És ha valamiről tudom, hogy be fog következni, arra a magam módján föl is készülök. Legkésőbb ősszel lesz itt már olyan tüntetés, amelyiknek résztvevői nem mennek haza, még ha erre meg is kérik Őket. És akkor elindul a Diktatúra haláltusája, heteken belül lezajlik a hatalomváltás, és viszonylag rendezett úton. Ahhoz pedig, hogy mikor a Nép nagy számban először dönt úgy: addig marad a Nemzet Főterén, amíg van olyan, hogy Orbán Rezsim, kell egy profi, nagylétszámú és fölkészült csapat, hogy átsegítsen mindenkit a terepen élés kezdeti lelki és testi nehézségein. Ez a Csapat mi voltunk, mi vagyunk, és EZÉRT megyünk a Kossuth térre mától. És ezért a cím.

A Forradalom edzőtábora.