2016. március 19., szombat

A Nemzet Karácsonyfája

Nem, még mindig nem hülyültem meg, tudom, hogy épp a tavasz jön, nem a Mikulás. De a tököm tele azzal a körkörös okoskodással, ahogy szerencsétlen Puklira mindenki rá akarja aggatni a saját baját, lassan tényleg úgy néz ki, mint a cikk címét adó karácsonyfa.




Azért tartunk ott, ahol, mert ebben az országban sokkal több a tanácsadó, mint a cselekvő. Mindenkinek van egy jobb ötlete, amit lehetőleg azonnal csináljon meg VALAKI MÁS. Ha meg nem, akkor fújjj, mermérnem. Szabad a pálya mindenkinek, nemde. A dolgok sorrendje ez: kitalál, megszervez, végrehajt, megvan, hátradől. Nem pedig ez: hátradől, megmondja a frankót, és hátradőlve marad. Előbbiből LEHET Forradalom és Rendszerváltás, utóbbiból meg az égvilágon semmi. Általános probléma ez persze, de most aztán állatorvosi lóként mind előjön Pukli esetében. Miért nem ezt teszi, miért nem azt, meg az úgy volna jó, ha, úgy meg nem, ahogy. Na itt STOP. Ki a fene van Puklin, meg Pilz Olivéren, meg a társaikon kívül, aki képes létrehozni egy Diktatúrában a semmiből két hónap alatt olyan közhangulatot, amelyik 50 ezer embert varázsol a Kossuth térre zuhogó esőben? Senki. Mondom: SENKI. Legfőbb értelmiségi bírálói konkrétan eddig 50 embernél többet még az utcasarokra sem tudtak kivinni, nemhogy a Parlament elé. Most meg magyarázzák, hogy is kellene azt csinálni, amit önmaguk sosem csináltak, sőt, megpróbálni sem mertek. Kedves Főokosok: Pukli képes arra, amire Ti nem, úgyhogy csihadjatok.


Ez itt nem netadó, mikor egy ostoba döntés annyira kiveri a biztosítékot, hogy épp csak az élre kell állni, mert eleve ott tolong 100 ezer tiltakozó. Ez itt egy nagy társadalmi rendszerben hosszú évek óta felgyülemlett feszültség értő fókuszálása, és erővé szervezése. A netadónál nem Gulyás Balázsnak kellett fölébreszteni az elégedetlenséget, mert az azonnal megvolt. Épp csak meg kellett mondania a helyszínt, meg az időpontot, és dőlt a Tömeg. A Tanárlázadásnak azonban semmiféle tömege nem volt, amíg a Pilz, meg a Pukli be nem lázadt. És Ők aztán ezt szépen fölépítették. A saját fejük után menve, mertha azok feje után mentek volna, akik nagyon szeretnék ezt, akkor nemhogy Tanárlázadás nem lenne, de lassan már tanárok sem. Nem elég radikális Pukli? Miért nem képviseli ezek, azok, meg amazok érdekeit is, miért nem rohantatja meg a Parlamentet az ötvenezer Kossuth térivel? Egyszerű: mert nem ez a Terve. És mint mondtam, szabad a pálya. Akinek más a Terve, álljon elő vele, de a saját kockázatára. Pofa súlyba, cselekvés indul, és lássuk. Ja, az nem megy. Na, miért nem hívtok Ti össze, Kedves Főértelmiségiek egy rohamtüntetést a Parlament elé? Csak nem azért, mert nem meritek? Csak nem azért, mert töküres lenne a Tér? De AZÉRT.


Van valaki, akit Orbán annyira komolyan vesz, hogy direktben üzenjen Neki? Pukli. Senki más. Szürreális a képlet: a Diktátor fosik, a Főértelmiségiek meg azt az embert cseszegetik, akitől a Diktátor fosik. Bravó. Nemtom feltűnt-e, de Orbán hülyére veszi évtizede a Főértelmiséget, és lazán lenyúlta az Országot, gyakorlatilag nulla ellenállással szemben. Márpedig ebből egy dolog kiderül: a Főértelmiség teljesen alkalmatlan az Orbán elleni küzdelemre, mert annyiszor verte Őket porrá minden helyzetben a Felcsúti Gazember, hogy nincs már rajtuk egy épp hámsejt. És most ugyanezek meg akarják mondani a frankót. Megmondtátok már épp elégszer. Szétmorzsoltatok már elég követ, lefűrészeltetek már elég friss hajtást, hogy ebből ELÉG legyen. Foglalkozzatok azzal, amihez értetek: adjatok tanácsokat egymásnak, vitassátok meg szépen a semmit, de roppant civilizáltan, kultúrával telten, azzal meg NE foglalkozzatok, amihez bizonyítottan nem értetek: az Orbán elleni harccal. Mert azt olyanok csinálják, akik nemcsak pofáznak, hanem meg is merik csinálni a saját kockázatukra, amit Ti megpróbálni sem mertek. Nem kellenek a díszeitek, nem lesz Pukliból karácsonyfa, bárhogy akarjátok ráaggatni a kopott függelékeiteket. Puklinak, Pilznek meg csak annyit üzenek: tojjatok rájuk, magasról. Van saját utatok, járjátok végig.

A Nép veletek tart.


14 megjegyzés:

  1. AZ ÉRTELMES ÉLETÜNKÉRT VELETEK VAGYUNK

    VálaszTörlés
  2. NEM ZSEBDIKTÁTORUNK ÉS CSAPATA , HANEM JÓZAN GONDOLKOZÁSRA KÉPES TANÁROK OKTASSANAK BENNÜNKET

    VálaszTörlés
  3. Ez az írás úgy tökéletes, ahogy van! Egyetértek és gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Hajrá tanárok, diákok, és mi álljunk mindnyájan melléjük!

    VálaszTörlés
  5. Egyre több Iskola dönt úgy, hogy a tavaszi szünetet egy nappal meghosszabbítja,
    Bizonyos szempontból jó is, mer amelyik pedagógus oda megy 30,-án az Iskolája elé, az egyetért a változtatás igénnyel, amelyik meg nem jön oda, annak megfelel ez a jelenlegi rendszer. Attól kezdve, nem lehet csak úgy "beszélni", meg nagy egyetérteni és közben arra várni, hogy majd más kikaparja a gesztenyét.

    VálaszTörlés
  6. Nem másnak , Nekünk kell kiállnunk a normális életünkért

    VálaszTörlés
  7. Hiányérzetem van Kedves Tuareg.
    Szívesen vettem volna néhány, kavaró FŐÉRTELMISÉGIre vonatkozó, rákattintható linket a cikkben, mert úgy gondolom, hogy csak úgy általánosságban nem maradhatnak ők meghúzódva. Ezen túl kell lépni, ha segíteni akarunk Pukli Igazgató Úréknak. Korábban sem kímélted személy szerint azokat, akik ártalmas magatartást tanúsítottak az általad támogatandónak tartott üggyel szemben.
    Annál is inkább célszerű a megnevezésük mert, ha például szakszervezet, elemző intézet vagy párt neve alatt bujkálnak, nem csak az oktatás megjavítását, de a saját szervezetük időszerű megújulását is akadályozzák.
    Megengedhető, hogy célzott robbantásokkal megelőzzék a LAVINA kialakulását???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez még csak a figyelmeztető cikk volt, tudok én ennél kíméletlenebb is lenni, de sztem páran levágják, hogy hülyeséget csinálnak. ;)

      Törlés
    2. Legyen igazad és ne legyen késő!
      Nagyjából az utolsó békés lehetőség forog kockán.
      Inkább kockás ing, mint kockakő ;)

      Törlés
  8. "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja."

    VálaszTörlés
  9. SIKERÜLNI KELL,HA NEM MARADUNK A SAJTOSBAN,

    VálaszTörlés
  10. Elmentek ti a keserves édesanyátokba ! Dolgozzatok, ne Soros pénzén henyéljetek és rondítsátok el az ország egyik legszebb terét. Verjen meg benneteket az Isten, minden ott töltött napért.

    VálaszTörlés