2015. május 1., péntek

Nicsak, ki beszél!

Igen, ez egy filmcím, és szerintem az is látta, aki nem ismeri be. De most nem John Travolta a téma, csakhát ez a cím ugrott be, gondoltam leírom már az eredetét, nehogy aztán plágiumváddal illessenek.




Ez a cím ugyanis simán vonatkoztatható a mai magyar valóságra is. Ha egy társadalomban annyi mindenki annyi minden hazugságot hordott már össze a Zembereknek, és mindezt persze őszintének tűnő megnyerő mosollyal, akkor a Nép óvatossá válik. Rááll az egyetlen logikus útra: nem azt nézi már senkinél, hogy mit mond, hanem azt, hogy ki az, aki mondja. Ezt politikai fogalomkörben hitelességnek hívják, és bizony ezt a legnehezebb elérni, megtartani meg aztán hajjajjj. Ha a Jobbik előretörésének okait valóban meg akarjuk érteni, mert VALÓBAN küzdeni akarunk ellene, akkor ez a kályha, ahonnan neki kell vágnunk. A Jobbikot egyre többen tartják hitelesnek, és ha ez így marad, akkor biz utólag az Orbán Rezsim leányálom lesz ahhoz képest, mint ami bekövetkezik. Egyszerűen az a helyzet, hogy akár a Narancsok, akár a Műellenzék bármelyik beszélő feje bármit mond, azt a már régóta beállt törzsgárdájuk kivételével senki nem hallgatja, vagy nézi meg. Van Orbánéknak is, meg az Egybesült Műellenzéknek is egymillió ilyen odafigyelője, és rajtuk túlmenően meg van 8 millió ember, aki ha meglátja az arcukat, inkább reklámra kapcsolja a tévéjét, pedig az sem egy Csillagok Háborúja.


Egyrészt töknyilvánvaló, hogy különböző mértékben és szervezettséggel, de az összes parlamenti erő lopcsalhazudik, és a hitelességet az sem javította, mikor közismerten korrupt pártok és emberek tüntettek a korrupció ellen. Teccenek tudni, nem boltitolvajokkal egy zászló alatt szokás követelni a boltok biztonsági kameráinak modernizálását, mert az nem túl hiteles. Ezzel szemben a Jobbikot még nem sikerült rajtakapni súlyos korrupción. Rajtakapták már Őket is mindenen, pornózás, náculás, minden, csak épp azon nem, amitől az emberek hátán a leginkább ágaskodik már a szőr: lopáson. És Vonáék ügyesek, vigyáznak arra, nehogy ilyesmin elcsússzanak, Vona ugyanis nagy léptékben játszik: nem vesz részt mutyikban, sem fidesszel, sem műellenzékkel, neki ugyanis nem falatok kellenek, hanem az egész asztal. Aztán persze ha az már meglesz, akkor a konyha is, meg minden, ha hülyék vagyunk, és nem teszünk ellenük, akkor az övék is lesz. A Nép issza a szavaikat, ugyanis hitelesnek érzi Őket, és akkor vissza ismét a címre: nicsak ki beszél.


Jelen pillanatban az a helyzet, hogy tökmindegy mit mond Vona, elhiszik Neki rengetegen, és amíg nem sikerül a hitelességüket aláásni, ez így is marad. Budapesten és a nagyvárosokban tudják, tudjuk, hogy valójában nácik, de a vidéki falvakban erről vagy semmit sem sejtenek, vagy átlépnek rajta. Csak meg kell nézni a Jobbik népszerűségét: minél inkább informált egy település, annál gyengébbek, minél elzártabb a külvilágtól, a nettől, annál erősebbek. A 2018-as országgyűlési választáson azt már most biztosan ki lehet jelenteni, hogy kik NEM rúgnak labdába. A Fidesz szétszedte magát, a belső ellentétek, a számonkéréstől való félelem minden másodpercben mélyebbre rágja magát, egyre több lesz az átálló, aki megjelenik csendben a Jobbiknál, büntetlenséget kérve, ha földobja a többieket. Ott pedig szükség lesz Ügyekre, tehát be is fogadják Őket, becslésem szerint a Fidesz maradék szavazótáborának fele egy éven belül már a Jobbiknál lesz található.


A másik ásókapanagyharang csapat a parlamenti Műellenzék, nullát profitáltak a Fidesz összeomlásából, gyakorlatice légüres térben vannak, új szavazókat bevonzaniuk egy éve nem sikerült, és azóta is csak lassulnak, és passziválódnak. A 2018-as választásokon a Jobbik hatalmas fölénnyel fog nyerni, ha nem teremtődik addig hiteles ellenzék. Hogy abban a Nincs Alku Párt (NAP) milyen szerepet játszik majd: nem tudom, azon vagyunk, hogy komolyat, de az Ország szempontjából nem is ez a legfontosabb. Kellenek olyan demokrata szervezetek, emberek, bárkik, akiket a Nép legalább meghallgat, nem kapcsol el a tévén meg a rádión, ha látja, vagy hallja Őket. Tudok, tudunk olyan csapatokról saját magunkon kívül is, akik ebbe az irányba mennek, és vagy van már párt mögöttük, vagy épp azt készülnek alapítani. Nekik mondom, de magunknak is: vidékre kell menni, nincs pardon, és az aktív ellenállásban, a cselekvő ellenzékiségben létrejött erkölcsi tőkénket föl kell használnunk a Jobbik valódi arcának megmutatására. Van erre három évünk, nem kevés, de nem is sok. Szerveződjetek, cselekedjetek, mi is azt tesszük.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


49 megjegyzés:

  1. Bölcs írás, ha ilyen lesz a párt is akkor nem lesz baj. Gratulálok a pártalapításhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen lesz nyugodj le :)))
      Pont ilyen... bőlcs... :DDD

      Törlés
  2. Leírom még egyszer, mert először nem jelent meg.

    Ha a logó feliratai egymás alatt lennének,

    Nincs
    Alku
    Párt

    egyből össze lehetne olvasni, NAP.

    Könyebben érthető, egyszerű.
    Csak kêt szín, kék és sárga. Az egyszerűbb mindig szebb, olcsóbb az előállítása, könnyebb mások által reprodukálni - ami fontos.

    Nem kellenek átmenetek, felkiálltójel, napos ég, fürdő kacsák, lila öltönyben, sárga selyemingben táncoló disznók zöld parlament előtt stb.

    Viszont lehetséges lenne kék nap sárga égen.
    Mert a mi napunk más, különleges (ez csak egy ötlet).

    Fontoljátok meg, amíg nem késő, mert sokkal kisebb költség kevés pénzt veszteni most, mint nevetségessé válni örökre, vagy későb javítgatni.
    Minél későbbi a javítás, annál többe kerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs igazad! A felkijáltó jel az kell!
      Szart sem ér az egész nélküle!!!

      Törlés
    2. NZP!
      Ezzerl a meglátásoddal MOST tökéletesen egyetértek.

      Törlés
  3. "....vidékre kell menni, nincs pardon, és az aktív ellenállásban, a cselekvő ellenzékiségben létrejött erkölcsi tőkénket föl kell használnunk....."

    Ez rendkívül fontos, de nem a mások (Jobbik és nyugodtan ide sorolható az összes más párt is) igazi arcának bemutatása kell, hogy a cél legyen, hanem alternatív választási, követési lehetőség nyújtása a jelenlegi politikai elittől megcsömörlött szavazók, a zemberek számára.
    Az elfogult hívőknek, ---de még a tétovázó, amúgy a politika iránt érdeklődőknek is--- ellenszenves egy-egy alakulat kritizálása, a "valódi arc bemutatása". Ezt az "elit" amúgy is üzemszerűen szajkózza az éppen aktuális riválisáról.
    Süssön fel a NAP és sugározza, hogy az élet e természetes fénytől teljes.
    Az árnyas terület meg annál kisebb lesz, minél magasabb a NAP állása.
    Fel hát a hegyibe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is hasonlóképpen gondolom.
      Azaz: Nem a Jobbik szavazóit kellene "kijózanítani", merthogy előbb-utóbb kijózanodnak majd maguktól is (legalábbis a jó részük), hanem a politikailag teljesen passzívakat kellene megcélozni, és ők a TÖBBSÉG jelenleg!

      Törlés
  4. Kedves Nagy Zsolt, most az alapító okiratban bejegyzés alatt álló pártlogo még alakulhat, ha arra komoly igény látszik. Az élet szerintem nagyon hamar bebizonyítja az iagazat. Fontosabb, amit a párt mondani akar. Azt pedig akárhogy írjuk, olvasható: TISZTESSÉG!

    VálaszTörlés
  5. Piller: A pártlogó magától nem fog alakulni, később módosítani drága, és a logót nem szokta módosiítani az ember. Az egy márka..

    A tisztesség relatív fogalom, mindenki arra hivatkozik, rabló is pandur is.
    Melyik párt hivatkozik a tisztességtelenségére?

    Most a nevetséges logoról beszélünk, meg kell változtatni MOST, amíg nem késő!
    Vagy legalábbis addig, amíg nem került be a köztudatba.

    Végiggondolta valaki, hogy lehet ezt a logot egy papírra nyomtatni ezer színben, átmenetekkel, és ez mennyi többletköltséget jelent.
    Hogy egy zászlóra tűzve mennyi idő kisilabizálni, mi a rossebb van ráírva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A logón ---szvsz is--- érdemes lenne gyúrni egy hangyányit.

      Törlés
  6. Kedves "Demokratákok".Láthatóan születőben a "tézisek",küzdhetünk a bőség zavarával,az elemezhető szeletek tekintetében.Csak nagyon röviden-a loģón szinte parttalan vita keletkezett-demonstrálvàn,hogy a "bázisdemokratikus" izé jól hangzik-de nem hatékony.Mindenki érezhetí úgy,hogy bárki hülye bármilyen eszementséget javasolhat,amit ha leszavaz a pillanatnyi "többség",az illető majd megsértődik és befogja a pofáját.És bárki lehet s másik szemében izgága hülye-ez ügyről ügyre lehetséges.Pl felmerült a kèk nap.Ilyen nincs,csak 400 fényévre a Betelgúze,amihez semmi közünk.Ugyan a kèk szint erőltető "tudjukkik" is csak a zászlajuk alapszinebe tették,(EMIATT kèk az eus zaszló is szerintem,igazodásul.) A napunk,a Sol2- sárga,bizonyos fénytörésnél vörös-(Nippon zászlaja).Ennyi.
    Más.A Gábor a zsobbikkal gondolja megküzdeni.Ebben van logika.De a kiindulás hamis.A Nagykörúton belül akit lenáciznak,azt megbélyegzik,mert ez a "mainstream".Viszont Bivalybasznádon nem számit .Ennek bonyolult történelmi okai vannak,de nagyon téved az,aki a sokszorosan lejáratódott és lelepleződőtt "ideológiában",demokráciázásban reménykedik..Szerintem.Orbán pártjáról később.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bivalybasznádon a Jobbik azért népszerű, mert elismeri, hogy létezik cigányprobléma. Minden tisztelet és becsület a kivételt képező dolgos romáknak. Nehéz lesz erről lebeszélni az ott élő kisnyugdíjast, akinek naponta tűnik el csirkéje, a kertjéből terménye, a fészerből szerszáma. Nagy szerencsém, hogy nem születtem cigánynak. Eleve megpecsételt a sorsuk. Nem tudod felemelni őket, mert a magyar társadalom visszanyomja, a saját közege meg visszahúzza őket.

      Törlés
    2. Kedves anonim.Okosan definiáltad a vidèki cigányhelyzetet.Ez önmagában hitelesíti őket+ahogy a Szabó Gàbor mondta-nem égtek meg a korrupcióval.A cigányok csak az erőt tisztelik-és az elmult 25 évben a "tudjukkik" kurva nagy lovat adtak alájuk a horváthaladárokon keresztül-látszólag a jogokat emlegetve,valójàban pedig egy idegen testet a magyarok hátában létrehozva.A probléma jelenleg szinte megoldhatatlan+a PC beszéd miatt kibeszélhetetlen.Aki megpróbálja őszintén,az a "tudjukkik" sajtójában azonnal rasszista .Csak udvariaskodni és faszkodni lehet.Eredmény:A mentős büntetlenül megverhető ,a bűnözők kódja hogy "fiatalok" stb.A Szabó pártjának a nagy liberalizmus miatt itt nehéz lesz a sajtot kiénekelni a zsobbik szájából-pedig az országban több a Bivajbasznád és Jászkarafasza,mint Lipótváros..

      Törlés
    3. Én nem tudom kik azok a tudjukkik, kiokosítanál?

      Törlés
    4. A "tudjukkik" tréfás elnevezése a megnevezhetetlen világuralmi csoportosulás hazai ágensének.Megnevezhetetlen,mert a saját létüket is tagadják.Ezközük az usa hatalmi gépezete+a fehérember világát behálózó "mainstream" sajtó.Amelynek müködéséről Ulfkotte könyve tudat,most màr magyarul is hozzáfèrhetően..

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  7. Végre egy olyan blog, amit már régóta várok. Már három hónapja ilyen hangnemben kellet volna írni és nem a baloldali ellenzéket ekézni. Ugyanis lehet, hogy miattuk (is) megerősödött a jobbik, de attól a jobbik nem lesz gyengébb, ha például a DK-t ekézzük. Erre kell végre ráébredni. Nekünk, igazi demokratáknak a Fideszt és Jobbikot kell ekézni, ha már bárkit is ekézünk. DE igaza van annak a hozzászólónak is, - és ezt is írtam már,- aki a felvetette, hogy a bizonytalanokat, a passzívakat nem a negatív kampánnyal, a "jólmegmondom" stílussal lehet megnyerni, hanem a számukra is elfogadhattó, valós értékek felmutatásával. Az igaz szót keresik és az igaz tetteket várják. És miután az OGYM igaz tetteket hajtott végre van erkölcsi tőkéje. Erre kell a hangsúlyt fektetni. Erre jók a vidéki turnék. A legkisebb településen is kell legyen bázisunk. Azokkal is egyetértek, akik a logót kifogásolják. Csapnivaló, gicsses, nem megjegyezhető. Kell kérni egy IGAZI grafikust, hogy ezekből a motívumokból, de letisztult formában, gyorsan csináljon egy jó logót. A logó célja nem az hogy belezsúfoljunk mindent, hanem az hogy könnyen azonosítható, könnyen megjegyezhető és vonzó szimbólum legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.noiroma.tv/wdp/wp-content/uploads/2014/06/VASCO_ROSSI-figa-225x300.jpg. Bocsi. Kihagyhatatlan volt. :D

      Törlés
    2. A jpg utáni pont nélkül. Mentségemre: május 1-jén egy kis lazítás belefér. ;)

      Törlés
    3. Olasz Noiroma tv.Arra gondoltál?

      Törlés
    4. Mivel a blog nem jelöl linket, azt be kell másolni, de a jpg utáni pont nélkül. :) Logó, ami könnyen megjegyezhető és vonzó. Má'mindegy.

      Törlés
    5. Ahol a cigány puncit csinál a kezèvel,kinyujtott nyelvvel..Nem semmi logó lenne.

      Törlés
    6. Poéngyilkos. :D Igaz. maradjunk a Napocskánál. :)

      Törlés
    7. És a cigány feketében van, ami sexi(!) mint a Szabó Gábor..Telitalàlat.Hát a svaszika (amibe még ma is sokan beleborzongansk) ehez bizony kutyifasza,mint logó.Olyan ügyes vagy,mint aki kreatív dolgokkal foglalkozik.

      Törlés
    8. Tényleg jó anonym logó ajánlata! :DDD
      Ha még érezni is lehetne a 9 hónapja éjjel nappal hordott fekete hacuka "illatát" biztos felismernénk Szabót (ezzel a logóval :DDD ) amikor jön Bivajbasznádra!

      Törlés
    9. Még mindig nem tudjuk,kik a "meghatározó arcok".Bivalybasznádon (és Jászkarafaszán) a keményen dolgozó kisemberek a kocsmában fogadást kötöttek,hogy Zsuzska és Nyuszika 57 kapott e vezető posztot.(A helysegnevek valódiak.Kiskunfélegyházán,a sereg 7.gépkocsizólövész hadosztályában-ahol volt szerencsénk előfelvételis katonának lenni-Fekete főtörzsőrmester említette őket,aki a bonyolultabb helységneveket csak körúlbelül tudta megjegyezni.Mindenre-MINDENRE-alkalmatlan volt.Akkori "keményen dolgozó kisember"..)

      Törlés
    10. Igazából nem is érdekel minket. ;) Inkább annak reális esélyét latolgatnám, hogyan lesz a NAP 2/3 többségben 2018-ban?

      Törlés
    11. Az a szerény véleményem, hogy itt Ganéjhalmon, Bivalybasznád peremvárosában nem szereznek mandátumot. :( De én Istenuccse rájuk voksolok. ;)

      Törlés
    12. Ha megfelelő taktikával és komoly alapozó munkával elindul egy vidéki, hiteles kampány, akkor van alternatíva a többiek mellett...A logo kérdése pedig a jövőé, mert olyanban nem vitatkozunk, ami nem fontos...

      Törlés
    13. Csináltam egy kis közvélemény kutatást itt Tökömverem környékén.
      (ez Jászkarafeszától alig 2 kilométerre van. Egy tanyavilág.. ) Úgy tűnik, hogy itt népszerűek lesznek.
      Persze csak akkor ha anonim puncis logóját használjál.

      Törlés
    14. Tökömverem.Jó.Ez még Fekete főtörzsnek sem jutott eszébe Kikunfèlesgyházán 1973-74.

      Törlés
    15. Ne legyél vele ilyen szigorú!
      A főtörzs sem ismerheti a környék minden zegét -zugát

      Törlés
    16. A főtörzs nagyon bunkó volt.Ahogy ő mondta-szigorú,de igazsàgtalan.Hozzá hasonló bunkót a közismert emberek közül nem tudnék említeni.

      Törlés
    17. A főtörzs nagyon bunkó volt.Ahogy ő mondta-szigorú,de igazsàgtalan.Hozzá hasonló bunkót a közismert emberek közül nem tudnék említeni.

      Törlés
  8. http://www.noiroma.tv/wdp/wp-content/uploads/2014/06/VASCO_ROSSI-figa-225x300.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. NZP Megnéztem én is. A női kíváncsiság. :-D Anonym által említett peremváros nevét még nem hallottam. Ez a Bivaly... akkora melák város? Nahát! Hány kertvárosa van?

      Törlés
    2. Tufod,Bivalybasznád környéke-Ganejhalom is-sokban hasinló a hobbitok Megyéjéhez.Ha benne vagy,és itt csetkesz botlasz akkor óriásinak érzékeled.Ha távolról tekintesz reá-akkor kicsiny,mint Zsákos Frodó "lyuka" a normális méretű Gandalfhoz kèpest.A mi hazánk (Megyénk) a vègzetünk-öregek vagyunk már Mordorba menni dolgozni,és nem tudunk ehez eléggé jól angolul.A gyerekeinket próbáljuk itthon tartani,mert ha ök (is) elmennek,akkor csak a futsalosok maradnak itt,meg a fèleszű Feri,(angolra is a sógor járt helyette,elég furcsán makogja Shakaspeare nyelvét).Itt,a Megyében (Bivalybasznádon),a kék (vagy sárga) logójú Nap alatt,amiről senki sem fogja tudni,hogy mi a kurva anyját is szimbolizàl.Szóval itt ,a Szabó Gábor "nemalkudó" jeköktje a zsobbikoshoz képest nem fog sok szavazatot kapni.(Biciklipumpával meg szamurájkarddal ijeszgetik az orkok a hobbitokat,és csak fiataloknak lehet őket nevezni,ami annyira komolytalan,mint Gollam svajcifrank alapú gyűrüje,amit a rezsicsökkentett méretű törpök akartak ellopni,amint Qestor Csaba tette a mohó(!) jóljárni akaró bivalybasznádiak pénzével.Az a program,hogy majd jól besározzuk a konkurrenciát,az egy kibucban alkalmas a vezetői poszt megszerzésére,amikènt a buzeràns Scwezoffnak is sikerült a Mazsihiszben-de a "fasiszta" hobbitjainknak kevés..

      Törlés
    3. Ütős! :D

      Törlés
    4. NZP
      Ez tényleg ütős volt. ( Van egy sanda gyanúm, hogy nem sokáig virágozhattok már. Sajnálnánk. )

      Törlés
  9. Szerintem teljesen rendben van ez a logó!
    Egy logó ugyanis akkor jó ha jellemzi a szervezet komolyságát. Ez az óvodás stílusban, bizonytalan ecsetfogással sok giccses elemet tartalmazó "logo" tökéletesen visszaadja az OGYM lényegét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad lehet Joe!
      Mert mint ahogy említettem, itt a Bivalybasznádi tanyavilágban már ráharaptak.... Egyenlőre ugyan még csak a tökömveremi fogatlan asszonykórus díjazza (ugyanis az ifjúság anonym puncis logóját preferálja egyenlőre.. ) na de egy jó kampánnyal ez még változhat.

      Törlés
  10. A vége úgyis ugyanaz lesz. Az 1-2 éves sikertelen ródsózás után Szabó végül ráakad egy olyan 3-400 fős kis zsákfalura, ahol istenként tisztelik, és gyorsan megválasztják polgármesternek. Ott majd ellehet élete végéig :)

    VálaszTörlés
  11. Komiszár! Ez k&rvajó ötket! Én már meg is találtam az ideális települést Tuaregnek!
    Érpatak! A település lakossága nagyon szereti az extrémitásokkal bíró polgármestereket! A jelenlegi polgi arról (is) híresült el, hogy általában két lábon járó Miska kancsónak öltözik, de a ruhatára több érdekes jelmezt is tartalmaz még.
    Mivel Orosz Mihály pont ahhoz a kultúrkörhöz tartozik akiket nagyon helyesen Tuareg le akar győzni, ezért hihetetlen médiát kapna, ha megmérkőznének egymással.
    Egy igazi Tuareg aki télen nyáron egy pulcsiban rohad és a változatos öltözékű hibbant bohóc csatája ígéretesnek tűnik!

    VálaszTörlés
  12. Kiszivárgott. Fehér Adrienn Johanna, egy állami ünnepségen a 2/3 hű követőinek ünneplő tömegébe történő provokatív lökdösődésbe torkolló "hőstettével" kivívott érdemei alapján választatott a NAP egyik alelnökévé. Ezúton is gratulálok Alelnök Asszonynak az egész bivalybasznádi kistérség nevében. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyuszika57-ről és Zsuzskáról egyelőre nincs megerősített hír. :D

      Törlés
    2. Éljen Fehér Adrien Johanna,a lökdösődő "Zsandark"!

      Törlés