2015. május 5., kedd

S lőn világosság...

Továbbra sem vagyok istenhívő, de ha az ember friss pártunk, a NAP ügyeiben oly sötétséggel fut össze, mint az elmúlt napokban jómagam, akkor ez pont jó cím lesz némi reagáló eligazításra. Ugyanis pár szellemóriás már Szálasit hozza össze velem.




Riasztó a magukat "ellenzékinek" nevező pártok értelmiségi holdudvarának szellemi színvonala önmagában is, de azért néha képesek igazi csúcsteljesítményekre, vagy inkább a valós dimenziókat érzékeltetve: mélyfúrásokra. Ez a kör a mai napig nem volt képes azt feldolgozni, hogy a felgyűrt ingujjú felcsúti parasztgyerek jött, aztán fölmosta velük a padlót. Ötlettelen gondolattalanságuk, tetterejük teljes hiánya persze eleve kódolta ezt az eredményt, de nem Ők lennének azok, akik, ha egyszer észrevennék, hogy egyszerűen nem értik a világot. Termelik saját maguknak a virtuális valóságot, megünneplik magukat, összejárnak, meglapogatják egymás hátát, és büszkék arra, hogy megint megmondták a frankót. Én ezt a kört, a magukat értelmiségieknek nevező pártfüggő, és általuk alapítványokon, meg pályázatokon keresztül kitartott zombihalmot már régóta értelmetlenségieknek nevezem, és kulcsszerepük van abban, hogy Orbán van hatalmon, és hogy a Jobbik jön fölfelé viharos sebességgel. Na, de nézzük legújabb szellemi mélyfúrásukat, vagy épp kútmérgezésüket, mindkettő igaz, tessenek választani.


Mint megtudhattam tőlük, volt Szálasinak 1935-ben egy NAP rövidítésű pártja, így aztán oda jutottak, hogy a mi teljesen ellentétes irányultságú pártunk is nyilván náci, és magam meg biztos Jobbikos trójai faló vagyok. Megértem én persze a görcsös igyekezetet, amivel hol agyonhallgatni, hol karaktergyilkolni akarnak ezek a szerencsétlen megélhetésiek: ha ugyanis az Országban végre valódi ellenzék lesz, és neadjisten még sikeres is, akkor nem fognak tudni miből megélni, ugyanis elapadnak a folyamatos kollaborációból származó csendes megrendeléseik, osztán állhatnának saját lábra, de az már régen elkopott a nagy csúszásmászásban. Csakhát mi meg a józan ész, meg a tisztesség oldaláról szemléljük a világot, így aztán közünk egymáshoz, már pozitív értelemben sosem lesz, egy valódi fordulat után ezek a bértollnokok éppúgy eltűnnek a történelmi szemétdombon, mint ellenoldali kollégáik. Szóval szegénykéim, figyuzzatok: nem érdekel Szálasi NAP-ja, mint ahogy Ehnaton fáraóé, vagy az Inkáké sem: a NAP egy szimbólum, a legerősebb az emberiség történelmében, ugyanis ha volna némi természettudományos ismeretetek, mint ahogy nincs, akkor tudnátok: kies bolygónkon az élet a Napnak köszönhető. Tudjátok, fotoszintézis, növényevők, ragadozók, tápláléklánc, ökoszisztéma, ilyesmik, inkább erre keressetek rá a Gugliban, annak még haszna is lesz, tán megértetek valamit a való világból.


Attól, hogy egy náci szarcsimbók, amit Szálasinak hívtak, szintén használta ezt a szimbólumot, attól az még nem lett az övé. A Nap teremtő erejét, a belőle eredő sokrétű pozitív jelentéstartományt még az olyan örök lúzereknek sem sikerül bemocskolni, mint amilyen a megélhetési "ellenzéki újságírás". A Nap szeretete és tisztelete egyidős az emberiség tudatra ébredésével, és ha a nácik egyszer lenyúlták, akkor épp ideje azt is visszavenni, csakúgy, mint ezernyi más, bemocskolt pozitív jelképünket. Attól meg, hogy valaki kopasz, nagydarab és feketébe öltözködik nem lesz náci, ha egyébként az egész élete az ordas eszmék elleni harc gyakorlatáról szólt. Javaslom a félművelt médiásoknak megnézni, hogy az izraeli hadsereg különleges egységeinek közelharc-kiképzésénél használt kravmaga mesterei hogy néznek ki. Nagydarabok, kopaszok, feketében vannak, na akkor biztos nácik. Boldogok a lelki szegények, na menjünk tovább. Valós viszonyom a hazai széljobbhoz a gyakorlatban évtizedeken át bizonyítást nyert, mint a nyolcker egyik vezető politikusa, liberálisként meglehetős méretű munkavállalói programokat indítottam, preferáltjai meg épp a cigányság legmegnyomorítottabb rétegei voltak. Tipikus náci magatartás, nemde...


Na, de hogy legyen mit a sutyorgó propaganda ellen megmutatni a blogon kívül is, itt egy videó. Ezen látszik a valóság Szabó kontra nyilasok vonatkozásban, az esemény március 15-én este történt, 40 árpádsávos masírozott befelé a Kossuth térre, én meg odamentem hozzájuk, hogy mi történt, arról szól a rövidke videó: ITT. Mindeközben a sok szájhős otthon üldögélt, fűtött szobában, kényelmes pamlagon küzdött a távkapcsolóval, hogy a Barátok Köztre, vagy valami más szappanoperára kapcsoljon, meg a sörnyitóval, hogy meglegyen a kellő búfelejtő vérkoncentrációja. Naja, ilyen az, mikor a valóság, meg az azt megrendelésből tudatosan elferdítők hazugságfolyama találkozik: lepereg a mocsok a tiszta felületről. Szóval a videót tessenek csak nyugodtan körbeküldeni mindenhová, ahol a sunyi médiacsinovnyikok föltűnnek, magáért beszél. Ebben a NAP-pal kapcsolatos újabb mocskolódáshadjáratban meg az egyik ilyen, az elhallgatásunkat szervező bértollnok konkrétan elszólta magát nagy igyekezetében. Akinek eddig kétsége lett volna, hogy e tekintetben is igaz, amit mondok, és valóban tudatosan próbálják az OGYM-et, és mostantól a NAP-ot elhallgatni, nos azoknak itt van a Török Monika nevű szentendrei nercbundás forradalmár beírása tegnapról.


Oszt akkor ezekről ennyit, de ennyit célszerű volt, lássa mindenki a saját szemével, hogy nincs minőségi különbség a Narancsok és a megélhetési műellenzékiek között. Hogy egész pontosan fogalmazzak: SEMMIFÉLE különbség nincs. És akkor Szép NAPot minden demokratának.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


35 megjegyzés:

  1. Szeretünk Barbie ™ .. Ne szívd mellre ;)

    VálaszTörlés
  2. Na akkor most lehet egy kicsit gondolkodni. Csodálom is, hogy NZP nemkommentelt azonnal valami nagyon ütőset... Most keresni kell a szavakat? De az is lehet, hogy kicsit púderezni kell a fotelbe pállott popsikat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Józsikám, Te látsz is, vagy csak nézel ki a fejedből? Én személyesen le vagyok sújtva. Már a ruháimat is megszaggattam. A fejemre szórt hamuról már nem is beszélve. Elbaszta. Valljuk be. Körültekintőbben kellett volna Pártnevet választania. Részetekről púderezés, és bizonyítvány magyarázás ez a mai blog beírás. És kissé még sértődött is. A vörös csillagok is szépen ragyognak, meg a sarló és kalapács is az egyszerű munkás ember szerszáma, mégsem használja senki jelképként, mert negatív az áthallása. Na szép NAPot! :)

      Törlés
    2. Akinek a fejében nincs rend és elhiszi a mindenkori hatalom által súlykolt blablákat, meg az eredeti értelmet, jelentést bemocskoló,ideákra, jelképekre ragasztott rágalom címkéket, aki nem képes használni gondolkodásra, önálló véleményalkotásra az agyát, az egész életében vágóhídra terelhető, nyúzható birka marad! (Szvsz PuZsu!)

      Törlés
    3. Ez is a NAP Párt programja? Az általatok képviselt eszmékkel egyet nem értőknek vágóhíd és nyúzópad? Újabb genocídium? Na csicseregj még! Repesve hallgatom.. :O

      Törlés
    4. Kedves Anonym!
      Irtál két bejegyzést, minkettőben mellébeszélsz. Először próbálod felmelegiteni a már nem csak kihült, de bepenészedett töltöttkáposztát, - a napocskázást már csontig lerágtátok..., majd igyekszel egy világos megállapitásnak, felhivásnak olyan értelmet tulajdonitani ami legfeljebb a te kis buksidban bukkant fel. Olvass, és főleg értelmezz figyelmesebben !
      Ne siess! Várd meg Pétert, a nyilatkozatát s hozzá igazodva talán nem tévedsz ingoványba. Az önálló véleményalkotást PuZsu komolyan gondolta és nem megfelelési kényszernek jegyezte le.

      Törlés
    5. Kedves Góbé, megjegyezném, ami a "Napcskádat" illeti: erről szól ez a blog. Továbbá, az, akiben csak felmerül, hogy embert vágóhídra, nyúzópadra alkalmas birkának tituláljon, az bizony hajlamos is rá, hogy adott élethelyzetben meg is tegye.Fordítva, irányotokba én nem igen emlékszem effajta degradáló minősítésre. További szép NAPot! :D

      Törlés
  3. Bele is pusztulnának,ha nem keresnének nagyítóval hibát bennünk!De ezeket Te már csípőből "sokkolod"!Köszi !

    VálaszTörlés
  4. A napnál is világosabb, mit (t)akar a NAP:

    http://youtu.be/C1Ju3dOf0Bw

    VálaszTörlés
  5. Hát,Gábor,megint sikerúlt lenyügöznöd minket.Ügyesen forgatod a szavakat,és az ellenzéki vádaskodásokról olvasva a NAP vonatkozásában-már arra számítottam,a népszabós Tamás Ervin és Tótawé stb estek neked,leleplezvénaz áthallást Szálasi pártjával.Gondolván, te vagy aki......"szerte néz és nem lelé honját e hazában "Aztán egyetlen médiagecit sem leltem.Bundás forradalmárnak nevezed Török Mónikát (ebben a kontextusban) aki pedig annyira liberális,mint ide Lajosmizse-pedig az kurvára nem itt van..Így nincs más lehetőség,mint azt gondolni:itt a blogodon mi 1-2en vagyunk a "befurakodott műellenzéki izé".(akik ugye Lutz Gizinek(Szálasi kedvese) nézzük a Zsuzskát.)
    Gábor.Okos srác vagy.A "műellenzékiek" azt sem tudják (most épp) hogy a világon vagy.Kibasztak a térről a "mishpoceddal" (pereputty.jiddis) együtt a nácikok,oszt csá.Nem foglalkoznak veled.Mi meg itt az anonimmal nem vagyunk a "pokitikai térképen",szart sem szàmít,hogy veled viccelünk megnevelendő viselkedésileg.."Ha megdöglött a lovad,szálj le róla"..Bölcs vezetőnk közmondása szerint.Elhisszük neked,hogy az izraeli kommandós közelebb áll hozzád (mert demokrata!) mint Lucz Gizi..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak szólok, Tóta W. sosem volt népszabós. A többi cáfolat így okafogyottá vált. A tényeknek még a Nagy(nak nem mondható) ZoltánPéter is utánanézhetne.

      Törlés
    2. Tótát illetően igazad van.Hvghus.Ami mèg rosszabb (magyargyülölőileg) mint a nèpszabo..

      Törlés
    3. Tóta az Tóta, sem nem hvghu-s, sem nem indexes, sem nem semilyen, független, messze a legjobb magyar publicista. :)

      Törlés
  6. Noch etwas:Mondod,tovabbra sem vagy istenhívő.Azért ezen elgondolkozhatnál.Mert az ok,hogy a legendákat a helyén kezeled.A korabeli,SENKI ÁLTAL (pl Suetonius) meg nem erősített,politikai (uralkodási) okokból sokszor "átszabott"(pl Irenius i.u.400) történeteket nem hiszed szószerink.(Köcsög is lennél.)
    De.
    Azéet azt észrevehetnéd,hogy a természeti állandók viszonyában-a (valójában csak agyunk által varázsolt "anyag") virtualitásában,Laplace transzformàciójában,Lagrange multiplikációjában,Maxwel egyenleteiben stb. megcsillan valami,ami túlmutat a nyócker+Vaskapu valósagán..És hogy ez a " valami" mi a kutyifasza (ahogy Fekete főtörzs mondta volt) lehet..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vinnyogok a röhögéstől. Ez nagyon üt :D
      Szabó a Mátrixban él már vagy 20 éve, csak közben lekötötték a Világhálóról. A valósághoz sok köze sosem volt, de ezt mindenki tudja, aki az elmúlt küzdelmes éveiben olvasta a blogjait. Ettől még szórakoztató. :)

      Törlés
  7. Gabi, a DK Európa Expressz néhány fanatikusát ne hoz egy szintre az ellenzék többi tagjával. Úgy látom elsősorban onnan jönnek a germóságok, ami fakadhat a OGYM kintlévő DK-s tagjai és az Expresszben írogatók közt (néhány sértődöttet is felismerni vélek). Aki meg Fortunát bántja, az engem is bánt

    VálaszTörlés
  8. Nagy szarba vagy Gábor és ez csak mélyülni fog. Ebben biztos lehetsz.
    Na nem Török Móni miatt, hanem azért mert még mindég nem néz senki többnek a lepkefingnál és ez nem jó jel így azelőtt, hogy nyakadba veszed a vidéket..
    De hát te tudod....
    Az ajánlatom még mindég aktuális. Tiéd a tér Tökömverem pusztán.

    VálaszTörlés
  9. Az OGYM párttá alakulása és a térről való kiűzetése során, értelmes emberek olyan "szellemi" és informáltsági magasságokba képesek emelkedni, ahonnan már ennek az országnak használni nem igen lehet.
    Úgy látszik még mindig elég jó a lét ahhoz, hogy a cselekvést "nevelő szándékkal kritizálni" vonzóbb, mint akár türelemmel, figyelve (hallgatva) támogatni.
    Nagy kár.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az értelmetlen cselekvést-ami kizárólag az embereket hergelni hivatott,de semmilyen megoldás (program) irányába erőfrszítést nem tesz-nem biztos,hogy türelemmel,hallgatva kell támogatn.(Lásd:miként lett a Tanácsköztársaság)

      Törlés
    2. Hergelésnek a zsigeri ösztönök felkorbácsolását nevezném, amit az előző cikk egyik hozzászólása szerinti "fantasztikus politikai ösztön"-nel rendelkező szociopata valósít meg, a nemzeti konzultációs hazugsággal meg a halálbüntis öblögetésével.

      A pallérozni szándékolt mozgalom által ingerlés folyik (szerencsére), de arra meg szükség van, hiszen a társadalom ostobán bambul és vidéken meg lényegében kiszolgáltatottan kussol, a néhány sutyerák újgazdag és janicsárjaik szorítása alatt.

      Nem gondolom, hogy az ébresztéssel próbálkozók átléptek volna olyan határt ami a megértés helyett, a vitriolos személyeskedést érdemelné még akkor sem, ha erre a sorok között kilógó személyes csalódottság lólába akár indokul szolgál.

      (Persze más lenne a helyzet ha a jónép annyira hozzá lenne szokva a fegyverhasználathoz mint a Tanácsköztársaság idején.)

      Törlés
    3. NagyZoliPetike! Érteni véllek, bár a módszered, stilusod mellyel kritikádat megfogalmazod, nem igazán nyerte meg tetszésemet, de ez az én magánügyem, majdcsak feldolgozom valahogy... Ami viszont kifejezetten taszit, ahogy hetek óta elhallgatlak benneteket, hogy néhányan, rácuppanva a sajátos stilusodra, akár obszenitásokat sem hanyagolva, DE! tartalom, mondanivaló nélkül versenyeznek veled, melyikőlyük tudja jobban alázni az OGYM-et. Tényleg nem veszed észre, hogy ez öncélú, nettó fikázás a saját magatok örömére... Tőled azért elvárnám hogy felismerd, a silányság felé hajlik az egész részetekről! Ha mégis élveznéd a bulit, kérlek ne hivalkodj azzal, hogy a kritikáidat jobbitó szándékkal fogalmaztad meg!

      Törlés
    4. Nos. Pang a Blog. Megjöttek a szabóvédő-huszárok. ANTITROLL INVÁZIÓ!

      Törlés
    5. Kedves Góbé és nemóvatos.A Tanàcsköztársasag örökösei most is köztünk járnak-csak a páncélvanat helyett frank alapú kölcsön,sajátságos sajtó +az Ultkoffe könyvèben leírt módszerek,vilàguralmista szemèlyes kapcsolatok a "fegyver".Ès ez gàz.A csuti "szabadsàgharcàt"azért tàmogatták sokan,mert a Kón Bandit féle "irànyítókat" nem akarjak a kemenyen dolgozó kisemberek.A Szabó eseteben a kritika KIZÁRÓLAG a program hiànyt cèlozza,pedagógiailag helyesen,mert igy ő is csak a hőzőngő pàncèlvonatosok "örököse"..

      Törlés
    6. NZPéter! Csak nézd meg, anonym13.43-as hozzászólását. Részemről köszönet felé, csupán megerősitett. Tartalom, mondanivaló semmi, csak az a bizonyos rácuppanás. Tényleg ilyen társaságra van igényed?
      A Tanácsköztársasággal nálam nagyon mellényúltál.Érdekesnek tünő párhuzamokat vonsz szerintem hibásan. Nagyon bátor(nak tünő) az efféle megnyilvánulás, de átgondoltad-e, hogy egy majd 100 évvel korábbi társadalmi-politikai helyzetet lehet-e a jelennel értelmesen összevetni?
      Szabad-e elitélni, lefikázni Stromfeld Aurélt? Zürös, zavaros helyzet volt, a "polgári", de a feudális magyarország is csődöt jelentett. "...Nem akarok katonát látni..." mondta valaki, miközben a kis-,( meg nagyantant egy része is) ott lihegett, a már 1916.-ban megállapitott, a románoknak, cseheknek beigért határainknál... Ők legalább megpóbálták! fegyverrel védték az országot. Nem jött össze, ahogy Muhinál, Mohácsnál, meg azóta sem... Trianont meg hol Károlyira, hol Kunbélára fogják, holott, már Kossuthttal kezdve, Tiszaistvánig el lehet menni, A korképet Mikszáth, Móricz mellbevágóan leirta.
      Ahogy '56 is talány, úgy a Tanácskoztársaság is az, előzményével, utóéletével ... Talán - ha lehetne - érdemes lenne megkérdezni Kodályt, Lukács Györgyöt, Babitsot, Tóth Árpádot, Kassákot, Krúdit, ... nem folytatom, mi a fenét ettek a Tanácsköztársaságon? Elég jó nevek, hagytak nyomot maguk után. Úgyhogy csinján a megfellebezhetetlennek tünő itéletekkel!

      Törlés
    7. Üdvözlettel góbénak!
      nemo...

      Törlés
  10. Nos igen, van igazság a szavaidban. Bár gondolom leginkább az intellektuális kihívás vonz (mint engem is), mert a Szabó féle "mozgalmak" irrelevánsak mérhetetlen jelentéktelenségük miatt, melynek okait órákig sorolhatnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet gondolunk.Én elismerem a Szabó Gábor jogát a pártozàshoz.Csak szeretnék valamit tudni a programjáról.A gyülekezési joggal visszaélni+jampizni,a fiatalos,valamire vágyó nyugdíjjas hölgyek vonzzalmaival visszaélni (őket kávécigire levenni),kevesecske..

      Törlés
  11. Hát nem olvastad a "pártalkotmányt"? :) Röviden összefoglalva: Orbánt elzavarjuk a g@cibe, aztán meglátjuk.

    VálaszTörlés
  12. Ez őtőle kevés.Orbán "folytatjuk"ja világos volt a 4 év tükrében.(az más,hogy azóta is faszkodnak a leszerepelt alvezérek.)Aki értékelte a kekeckedését a "tudjukkikel" szemben,nyugodtan réászavazhatott.A Gáborról azon kívül,hogy a szadeszben végig kitartott (amikor már a becsapottak rég kiváltak)-nem tudunk semmit..Ja,visszaél a gyülekezési joggal.Ez kurvàra meggyőző "demokrataság"..

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Kitartott...ja..aztán hogy-hogy nem Kocsis Máténál kötött ki.

    VálaszTörlés