Jó buli volt

Van aki elmegy a haverokkal kocsmázni egyet, vagy csajokat hajt - vagy épp fordítva - valami menő szórakozóhelyen. Mi meg úgy bulizunk, hogy sátrat építünk a Diktátor arcába, és ott vagyunk egy hétig.

Ahogy egyre fogy a levegő a Hazánkban, annál fontosabbá válnak a szabadság kis szigetei. Pláne, ha azt a szigetet a Kossuth téren hozzuk létre, és nemcsak saját magunknak, hanem minden demokratának. Mert persze a mi bulink nem öncélú. Fölrakok pár képet az építkezésről, gondolom lejön belőlük, hogy remekül érezzük közben is magunkat, de annak, amit csinálunk, célja van. Újra és újra, fáradhatatlanul, rendíthetetlenül megmutatni mindenkinek, akihez hírünk, tudósításaink eljutnak, hogy mi lesz a módszer a Diktátor eltakarításához.

Mert persze lehet álmodozni választásokról, oké, látom, már beindult a kampány, két évig lehet még a Népet altatni. Lehet azt mondani, hogy legyőzhető választásokon egy önkényuralom, miért is ne. Van aki Xenu Nagyúrban hisz, van aki kis vörös sárkányt lát a kandallóban, még akkor is, ha nincs is kandallója. Ám a VALÓSÁG mindig beköszön, puszta idő kérdése, mikor teszi végső tiszteletét. 5000 évnyi világtörténelemben nem volt példa egy diktatúra választásokon való legyőzésére, ha a Népünk 2014 után újabb kísérletet akar tenni erre, nosza.

Látom én, hogy még mindig korai a valósággal való szembesítés. A magyar hívő nép, maximum az változik, hogy ki miben hisz. Vannak, akik nekivágnak a Himalája megmászásának klottgatyában, atlétatrikóban, mert abban hisznek, hogy nincs is ott hideg, meg lavinák se, meg semmi, mese habbal. Aztán többet nem hallunk felőlük, majd az archeológusok megtalálják Őket egyszer, szépen érintetlenül befagyva egy gleccserbe, és megállapítják, hogy elődeik síkhülyék voltak. Merthát utólag persze mindenki marha okos, ezért megyünk mi a dolgok elébe: megmondjuk, mi fog történni, és mikor megtörténik, készen állunk a válság kezelésére.

Mert lesz sírás-rívás, szüzek áldozása, meg minden hétköznapi vudu 2018 egy szomorú tavaszi napján, mikor az akkori választás éjszakáján beköszönt az igazság pillanat. Lesz egy vigyorgó Orbán, sima kétharmaddal, még a Jobbik sem kell hozzá, meg lesznek "ellenzéki" pártvezérek, akik ráfogják megint a nyuszira, hogy miért is sikerült újabb négy évre a demokrácia látszatát biztosítani a Diktátornak. Kifelé majd mindenkit okolnak, befelé meg fáradnak a kasszához, jól fizeti a Fidesz a kollaboránsait. Lesznek megint parlamenti székek, párttámogatás, bizottsági helyek, Őfelségének bármit megér egy ilyen "ellenzék".

Aztán vagy aznap este, vagy a fene tudja mikor, a Nép egyszercsak fölébred. Senki nem gondolta 1848 március 14-én, vagy épp 1956 október 22-én, hogy másnap Forradalom lesz. És LETT. A magyar ilyen. Nyel, lapít, alkudozik, aztán egyszercsak bummm. És akkor bosszút áll mindenkin, hogy saját korábbi sunyításáért felelősöket találjon. Csakhát Európában nem lehet Észak Koreát csinálni. Túl kicsik vagyunk, túl sok a környező hatás, itt nem lehet elmagyarázni tartósan a Népnek, hogy ami odakint van, az nincs is, az európai jóléti társadalom nem is létezik, helyette Focisztán a követendő út.

Úgyhogy perszehogy vége lesz ennek, és még az is tudható, hogyan, az egyetlen nyitott kérdés az időpont. Látva a műellenzék görcsös erőlködését, ahogy próbál csapból is folyva választások megnyerésének lehetőségével mindenkit altatni - ugyanazt mondják és akarják, mint a Fidesz, nem tűnik föl? - nem hiszem, hogy az ébredés pillanata a 2018-as rettenetes és megalázó vereség előtt bekövetkezhet. A Nép még mindig hinni akar, még mindig reménykedik a csodában, a bársonyos útban, pedig nincs. Nincs a Himalája tetejére fűtött kisvasút, oda bizony föl kell mászni, az meg küzdelem, nem jópofáskodás.

Mi pedig, akik időnként kimegyünk a Kossuthra sátrat verni, korábban sokszor bíróságon megnyert tüntetési joggal a hátunk mögött, ami a rendőrség beleegyezését is megkönnyíti, szóval mi már tudjuk, mi lesz 2018 szomorú tavaszi estéjén, és mi egyedül nem fogunk depresszióba esni a választási eredmények láttán. Mert semmi meglepő nem fog történni. Minden információ és tapasztalat megvan ahhoz, hogy százszázalékos biztonsággal belőhető legyen: újabb kétharmados Orbánéra jön, már megint választással demokráciának legitimálva a Diktatúrát.

Mi meg addig végezzük a dolgunkat. Fölébresztjük, akit lehet, kivisszük magunkhoz a Kossuthra beleszimatolni a bátrak szabad levegőjébe, jól esik a léleknek egy kis kivívott szabadság a hétköznapi finom terror közben. Tegnap 25 ember épített egy sátrat a Diktátor arcába. A Forradalom akkor kezdődik majd, ha ezt 10 ezren teszik 200 sátorral ugyanott. És ugyanolyan eltökélten, a végsőkig való ottmaradásig, mint mi tesszük. Mert természetesen egy önkényuralom nem tűrheti el, hogy vele szembeszegülők sokasága legyen az Ország Főterén. És akkor támad. És akkor elindítja az Őt elsöprő lavinát. Mi vagyunk, és leszünk a hógolyó.

És élvezzük.