2016. május 17., kedd

Matrix reloaded

Az ember, ha valamit nem ért, akkor két lehetősége van. Vagy úgy hagyja, és kitalál rá valami mesét, önmegnyugtatásul. Vagy szembenéz az ismeretlennel, vállalva e döntése kockázatát. És megpróbálja feltérképezni és megérteni.




Legutóbbi blogom népszerűsége meglepett. Rengetegen vitték mindenfelé, néha rácsodálkozom, hogy ha közismert történeteket állítok párhuzamba saját rögvalóságunkkal, akkor sikeresebb az összefüggések megmutatása, mintha pusztán el akarnám azokat magyarázni, tényekre támaszkodva, logikusan. Neo, Morpheus, Zion, és összességében is a Mátrix felemelő meséje sokakat megfogott. Tökérthető, a Jók hősies küzdelme a szabadságért, az emberség minimumáért mindenkiben felébreszti a szolidaritás érzését. Nem vagyok mozibajárós típus, de az első részét anno ott láttam, és néma csönd volt a nézőtéren végig. A közönség áhítattal élte meg a Hősök küzdelmét, sokan észre sem vették, de még a mozdulatokat is tudattalanul utánozták filmnézés közben. Asszem bátran elmondhatom: a Corvinban levő 400 néző mindegyike teljes átéléssel szurkolt Trinityéknek. És akkor most gonoszkodni fogok.


A realitás ugyanis az, hogy ennek a 400 embernek a többsége a hétköznapokban Smith Ügynökéknek szurkol. Mindent megtesz, nehogy a kényelmét, a viszonylagos biztonságát bármi komolyabb változás veszélyeztesse. Ha ilyen Morpheus-féle alakok jönnek, és próbálják fölébreszteni, hisztérikusan reagál: ha van hozzá elérhetősége, már hívja is Smith Ügynököt takarítani. A mai magyar valóságban közgyűlölet övezi azokat, akik ki merik mondani, hogy ez itt egy Mátrix, ha meg még eszerint is élnek, és cselekszenek a mindennapokban, akkor közellenségek. Még mindig meg tudok lepődni az önbecsapás művészetének aprólékos kidolgozottságán: olyan falrengető kamuzásokkal találkozom viták közben, hogy az még sokat átélt pszichémnek is sok. nem tudok egyszerűen mit kezdeni azokkal a hasadt személyiségekkel, akik való életükben fenntartói a Magyar Mátrixnak, és van pofájuk Neoéknak szurkolni a moziban.


Az én emberképembe ez egyszerűen nem fér bele. De ahogy elnézem, a nálunk milliószor sikeresebb nyugaton sem a kettős én a meghatározó magatartásforma. Úgyhogy asszem a hiba NEM az én készülékemben van. Képzeljük el egy pillanatra, hogy az emberek őszinték. Nem önfelmentéseket keresnek, nem a misztikum ködébe burkolva bonyolítanak el egyszerű dolgokat, hanem megélik, és kimondják mindet. Magyarán: úgy cselekszik, ahogy beszél, és úgy beszél, ahogy cselekszik. Na, és akkor most ezzel a szabállyal menjünk vissza a moziba. A nézőtér most nem halk áhítattal, hanem üvöltözős ökölrázással van tele. Trinity minimum kurva, Neo buzi, Morpheus drogos, a többiek hippik, vagy bármi, és lehet válogatni az ordibált jelzős szerkezetek között. Mert ez lenne a VALÓS magyar reakció, ha az emberek ugyanúgy viselkednének a moziban, mint a való életben.


Nagyokat röhögnének mikor Smith Ügynök épp kinyírja valamelyik forradalmárt, akkor is, mikor a spiclik kis magánelőnyökért cserébe elárulják azokat, akikkel látszólag egyoldalon állnak. Neo egy szarházi kavarógép, Morpheus egy eszement fantaszta, Trinity pedig biztos frigid, azért kompenzál hősködéssel. Bezzeg a Gépek jófejek. Meg mindenhol ottlévő Ügynökeik, és a Mátrixot fenntartani segítő álellenzéki kollaboránsaik is. Ők a Jók a mai magyar hétköznapokban, Ők nem veszélyeztetik a sok kis magánjátszmát, melyek mindegyike kis személyes előnyökért cserébe árulja el az emberség minimumát, a társadalom alapvető erkölcsi normáit. Igen, természetesen azért írom mindezt, hogy legalább néhány honfit rávegyek: ne hazudjon saját magának. A Mátrix játékszabályai szerint nem lehet a Mátrixot felszámolni. A Mátrixban tartott választások, az azokra való kampányolás, az Alvók együttszunyókálásra való rábírása az "összefogás" kiürült tartalmú dumájával csak egy dolognak kedvez.

A Mátrixnak.


15 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Lepattanhatnál végre rólam, Vera :)

      Törlés
    2. Nem vicces. Hazug, manipulaltív ember vagy. Kártékony a társadalomra. Mondhatni közveszélyes. Keresd fel orvosod, gyógyszerészed!

      Törlés
    3. Valóban nem az, komolyan mondtam. Ja, és beengedtelek ma, hogy lássanak egy igazi Mátrixlakót.

      Törlés
    4. Köszi. Számomra a megtiszteltetés! Isten éltessen utólag is! :D

      Törlés
    5. Nos, Kedves Veronika, Te vagy az, aki ha kell, naponta cumizza a Gazdát, mert kap tőle új rucit, de a többi rabszolga sorsa nem érdekel. A Tefajtád miatt épp simán rabszolgatartó társadalom lenne még :)

      Törlés
  2. Meggyőződésem, hogy az említett "alkotást" és a hozzá hasonlókat (sajnos) nagyon kevesek értelmezik olyan áthallással mint Tuareg. Éppen ezért ezek inkább alkalmasak az altatásra, a belenyugvás, a valóságtól való elszakadás táplálására, mint ébresztésre.
    És mivel ezeket éretlen korosztályok valósággal falják, rendkívül mérgezőnek, narkotikumnak tartom.
    A profitot viszont szépen hozzák, az biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb ha ilyeneket néznek, a filmben világos a különbség a Jó meg a Rossz között, és mivel nem a kádárizmusban szocializálódtak az ifjak, valszeg europer felnőtté válnak, hasadt személyiség nélkül ;)

      Törlés
    2. huszonéves gyerekeimnél alapműnek számított, nem váltak zombivá, sőt....

      Törlés
  3. "ha meg még eszerint is élnek, és cselekszenek a mindennapokban, akkor közellenségek" Reagálásul minimum fóbiásnak hívják Őket és kerülik mintha leprások lennének. Ez a a mai magyar igazság.

    VálaszTörlés
  4. A jó és a rossz küzdelme alap toposz, attól nem lesz züllött az ifjúság, hogy nem a holywood-i ködös álmot nézi. A való világban meg a lé határozza meg a tudatot és akinek ez a fertő többet hoz, hajlamos elfelejtkezni a tisztességről.

    VálaszTörlés
  5. "olyan falrengető kamuzásokkal találkozom viták közben, hogy az még sokat átélt pszichémnek is sok"

    Mondj erre példákat, légy szíves!

    "úgy cselekszik, ahogy beszél, és úgy beszél, ahogy cselekszik"

    Én ennél szigorúbb vagyok. Sokkal.
    Azt gondolja, amit érez, azt mondja, amit gondol és azt cselekszi, amit mond.
    Másfajta lény nem ember.

    Egyébként felszínes értelme az, amit itt pedzel, a filmnek mélyebb, teremtéstörténeti, világkeletkezési, történelmi, Föld-gyarmatosítási és vallási-filozófiai, mitológiai jelentése a leglényegesebb. A bemutató napján már a Sambhala Tibet Központ tartott filmértelmezést róla.
    Morpheus - az álmok és alvás istene
    morfium - erős fájdalomcsillapító, ópiumból állítják elő
    Neo - új
    Trinity - Szentháromság
    stb.
    Érdemes eszerint, így figyelni a filmet, "ki" mit tesz "kivel".
    A napszemüveg elég szájbarágós: "ki" lát, "ki" nem lát.

    A Mátrix készítőinek 2015-ben új műve jött ki, nézzétek meg azt is! (Jupiter felemelkedése.)

    VálaszTörlés
  6. "Nagyokat röhögnének mikor Smith Ügynök épp kinyírja valamelyik forradalmárt, akkor is, mikor a spiclik kis magánelőnyökért cserébe elárulják azokat"

    Voltam A kiskakas gyémántfélkrajcárja c. színielőadáson 10 éve, és minden gyerek (5-6 évesek) a török szultánnak szurkolt, és üdvrivalgásban törtek ki, ahányszor jól elbánt a kiskakassal.

    VálaszTörlés
  7. "A Mátrix játékszabályai szerint nem lehet a Mátrixot felszámolni."

    Emlékeztetlek erre:
    http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/09/toltsd-velunk-szombat5.html?showComment=1410402292915#c2392078989301836762
    :)

    Most már érted az akkori hozzászólásomat?
    Az utóbbi 100 év fasizmusa IS megbukott, IS lezárult.
    Az utóbbi 300 év kapitalizmusa IS megbukott, IS lezárult.
    Az utóbbi 5000 év patriarchális társadalma IS megbukott, IS lezárult. (Értsd: utolsókat rúgja.)
    Nagy gondolkodók menet közben sokszor szóltak, hogy miért nem működőképes, de elhallgattatták őket. Pierre Paolo Pasolinit agyonverték, mikor Salo avagy Sodoma 120 napja c. filmjét forgatta. Szókratészt kivégezték, amikor a demokrácia ellen kampányolt.

    Ésatöbbi, ésatöbbi; sokkal nagyobb korszakciklusok IS zárulnak most, mint amiket eddig felsoroltam.

    A politikailag passzív 55% már nem gondolkodik pártrendszerben, már nem fog soha választani, és főleg nem fog heteroszexuális, öltönyös férfiakra figyelni társadalmi kérdésekben. A "köznép" már rég a világ végének szurkol és mindenekelőtt már régen alapvetően férfiellenes.
    A közvélekedés azt mondja, a férfiak vezették bele a szakadékba az emberiséget, egyetlen reményünk, ha a zuhanás előtt a nők kezébe adjuk a gyeplőt ( = Madách: Az ember tragédiája).
    Egy mondattal: Te avval a szórólappal nem fogsz semmire menni.

    Még pár rendszert (halmazt) át kell lépj / ki kell nőj gondolkodásban, világnézetben, mint ahányból a másfél-két év alatt kidugtad a fejed. Most egy burokkal vagy kijjebb, egy nagyobb "Mátrixban" vagy már, mint 2014 ősszel. Az irány jó.

    VálaszTörlés