Toborzó

Ennél nettóbb címet nem is adhattam volna a mai cikknek. Persze, írásrutinból menne, hogy megírok egy témát, és végül hozzákapcsolom a Kossuth téri állandó tüntetést, de minek: jobb az egyenes út, ebben is. Mindenben.

E hét vasárnapján, május 22-én ismét Demokrata Tábort építünk egy hétre a Kossuth tér közepére. Igen, tudjuk, nem buktattuk meg még Orbánt, de jelzem: más sem. Végig lehetne menni épp, hogy mi mindennek a jelképe a Kossuth tér, és az ott tartott állandó sátras tüntetés, de valszeg Olvasóim ezzel rég tisztában vannak. Önismétlésbe meg csak akkor bonyolódom, ha az feltétlenül szükséges. Úgyhogy csak azt mondom el, SZÁMUNKRA, akik részt veszünk benne, mit jelent. Először is: bátorságot. Belemászni a Rezsim arcába annak székhelyén, ahol még a segglyukunkat is folyamatos megfigyelés alatt tartják, nagyjából ilyesmit jelent: ide lőjetek. Na persze nem fizikailag, bár elnézve az időnként feldúltan arra rodeózó Kövérlaca házelnök sunyi pillantásait, igény az volna rá.

Akik ott megjelennek, bekerülnek a TEK nyilvántartásába, minél többet vannak kinn, annál magasabb prioritással. A mi fizimiskánk rég benn van minden arcfelismerő szoftverben, szerintem már a mozgásunkból, éjszaka is meg tudják állapítani bárhol Budapesten, merre járunk. Csakhát mi épp azért tesszük, amit, hogy a Rezsimnek világos legyen: nem sikerül mindenkit megfélemlíteniük, megvenniük, elaltatniuk. Más dolog egy délutáni sokezres tüntetésen való részvétel kockázata, és más egy kisebb létszámú szünetmentesé: utóbbinál mindig zajlanak provokációk, vagy épp éjjeli rendőrakciók, mint azt velünk ötször megcsinálták korábban. De hát ez ezzel jár, aki ott van, ismeri a kockázatokat és mellékhatásokat. Röviden is mondhatom, alapvetően miért vagyunk kint, sőt, meg is mutathatom, mint azt élőben is szoktuk: ezt Neked, Viktor.

A másik dolog, amiért kimentünk anno, és kimegyünk újra és újra: megmutatni, hogy milyen az ellenzéki viselkedés egy Diktatúrában. Nem a Parlamentben, Orbán biodíszleteként, látszatdemokráciájának hitelesítójeként melegedni, anyagi biztonságban, mentelmi joggal bevédve, hanem utcán, kitartóan, rendíthetetlenül. Önkényuralmat választáson megbuktatni nem lehet, csak utcán, mikor a Rezsim végnapjai bekövetkeznek, az bizony a Kossuthon fog megtörténni, és sátortáborral. Pont úgy, ahogy a környéki országok sikeres diktátor-kergetéseikor történt. Mi tesszük azt, amit az egész Népnek kéne, míg a parlamenti kollaboránsok eljátsszák azt a látszatellenzéki szerepet, amire Orbánnak szüksége van. Csak egy aprócska kérdés, hogy tiszta legyen, melyik a jó út: vajon mitől bukik meg a rendszer: százezer sátorozótól a Kossuthon, vagy ugyanennyi parlamenti felszólalástól? Na, erről ennyit, mehetünk tovább.

Néha elgondolkozom, ha minden Olvasóm egyszerre kijönne velem a Kossuthra, akkor szépen megtelne a Tér. Persze, értem én, hogy más szintű kockázat Tuareget olvasni, mint élőben bemutatni Orbánnak, de végül úgysem lesz más út. Illetve hát mindig van, de az az Orbán Rezsim Ráhel királynővé öröklésével való dinasztikus továbbélése lesz. Nincs más választás, a 2018-as újabb voksszínház után mindenkinek világos lesz, addig meg a Kossuthon folyamatosan összegyűjtjük azokat, akiknek mind a bátorsága, mind az esze megvan hozzá, hogy átlássák a nyilvánvalót. Na, és akkor némi technikai részletek. Május 22-én délután építünk, este hatkor tartunk egy tábornyitót. Onnantól egy héten át éjjel-nappal ott vagyunk, és várjuk mindazokat, akik már felébredtek a látszatdemokrácia álomkórjából. Szimpatizánsaink adományaiból tudtunk egy viharálló sátrat venni, gumiszőnyegre is jutott, hogy ne csússzon végig esőben sem a Téren, jó lenne még erősíteni, meg csinosítani az infrastruktúrán - zászlók, címerek, molinók, ilyesmi, ha valakinek van szándéka és lehetősége, akkor az itt megadott számlaszámra kérjük az adományokat.

Kint találkozunk.