2016. május 29., vasárnap

Egyesült erővel

Itt az idő, hogy hírt adjak valami fontosról. Ma még tán nem tűnik annak, de majd a végelszámolásnál visszatérünk erre. Mert nemcsak sátrazunk, tüntetünk, meg akciózunk, de a háttérben is sokmindent építgetünk.




Teccenek emlékezni a március 15-i ellentüntetésre az Orbán-beszédkor, a Nemzeti Múzeumnál. Magam akkor nem szólaltam föl, bár felkérést kaptam rá. Erre jó okom volt. Egyrészt türelmes típus vagyok, és épp akkor valami új kezdődött el, és erről írok mindjárt. Másrészt meg előző évben mi mindenféle előkészület nélkül bementünk a Fidesznyik banda közepébe, és onnan fütyültik ki a Rezsimistákat. Szóval vigyáznom kell, hogy túl puha akcióhoz ne adjam a nevemet, tőlem nem azt szokták meg, hogy csak úgy elvagyunk. Úgyhogy természetesen részt vettünk, sokan és aktívan a DE! részéről a március 15-ön, de türelmesen megvártuk, hogy mivé forrja ki magát, ami akkor elindult.


Büki Zoli ötlete volt, meg is vívta a BRFK-val a csatát, én a bloggal a TEK-et tudtam kiütni a partiból, spontán szereposztás volt, nem tegnap kezdtünk a Zolival együtt ügyködni. De ami magánál az eseménynél fontosabb volt, bár annak kapcsán jött létre: Újhelyi Sándor, a Migration Aid alapítója összehívott egy rakás civil szervezetet - pártot is, de a magukat komolynak gondolók persze távolmaradtak - hogy nézzük már meg, tudunk-e együtt dolgozni. Én mostanra csak azokat becsülöm, akik terepen is odateszik magukat, nemcsak dumálnak a semmiről. A Migration Aid tevékenysége a demokraták megbecsülését a menekültválság idején kivívta, ha Ők nincsenek, hogy Orbán piszkos játszmáját ellensúlyozzák, itt éhen-, és szomjanhalt migránsok tömegein gázolt volna át a TEK.


Szóval ilyen embert én becsülök, el is fogadtam a meghívását. Azóta eltelt három hónap, az akkor összehívott szervezetek egy része kilépett - ki is derült menetből, hogy nem képviseltek senkit, eltűnésük mind belül, mind kívül visszhangtalan maradt -, de akik maradtunk, azok csapattá értek. Öt ember fémjelzi azt, amit létrehoztunk, és egyik sem kezdő kispályás. Újhelyi Sándor, Büki Zoltán, Sabján Imre, Somos András, és jómagam: különböző habitusú emberek, de az alapelvekben, morális kérdésekben tökéletesen egyetértünk, és amiben nem, azt képesek vagyunk jó kompromisszumokkal föloldani. Három hónap tapasztalat elég ahhoz, hogy kimondhassam: tudunk együtt dolgozni, életképes a móka, és rajtunk múlik, mivé fejlődik. Úgyhogy itt az idő, valóban, hogy a Civil Ellenzéki Kerekasztalról (CEKA) szóljak pár szót.


Akik figyelmesen nézték múltkori és mostani egyhetes Kossuth téri állandó tüntetésünket, azok láthatták: mind a hétköznapi tevékenységben, mind szónokként jelen voltak a CEKA tagjai. Máshol is együtt teszünk dolgokat, és mivel a jövő mindig fontosabb, mint a múlt - a kellő tapasztalatok megszerzése és a tanulságok levonása után, persze -, ezért aztán mondom, miket teszünk a következő két hétben. Először is: május 31-én fáklyás felvonulás lesz, Büki Zoli szervezésében, a Civil Ellenzéki Kerekasztal égisze alatt. A DE! miniszínpada és hangosítása lesz a Kossuthon, ahová a menet végül beér, Büki, Újhelyi és jómagam leszünk ott a három szónok. Aki teheti, este 8-ra menjen a Hősök terére, mert onnan jön át a menet a Kossuthra, aki fáradt, vagy idő, lehetőség hiányában csak a végponthoz ér ki, azokat várjuk eleve a Kossuthon.


Szombaton havi rendszerességű látogatásunkat tesszük meg Göncz Árpád sírjánál, ebből már hagyomány lett, a változás csak annyi, hogy azon már a CEKA is résztvesz. Mindeközben csendben elindítottunk egy antikorrupciós népszavazást, ez már a Választási Bizottságnál van, meglátjuk, mi történik, a téma nagy, majd önálló cikket szentelek ennek. A június 11-i tanárlázadást természetesen támogatjuk, ott leszünk, amennyien csak bírunk, és minden szimpatizánsunkat is erre kérjük. Másnap vidéki túrára megyünk, Szentmártonkátára, ami mostanra a környék demokrata ellenálló fészke lesz, de erről is majd részletesebben később, most mindent csak említés-szinten. Hogy miért? Mert vannak, akiknek VALÓBAN az a célja, hogy a Rezsimet eltávolítsák, és akik VALÓBAN képesek harmonikusan együttdolgozni ezért. Tessenek megjegyezni, mert fontos lesz. Civil Ellenzéki Kerekasztal.

CEKA.


5 megjegyzés:

  1. Tudom, hogy nem a választásokra készülünk és mint olyat nem szerepel a céljaink között, ezt előbocsájtva írom, hogy nem jól tesszük. Nem látok (és szerintem Ti sem) olyan témát, ami sikerrel csatsorba állítana kb 500000 emberkét egyszerre, egy helyen. Enélkül meg csak telik az idő, szervezkedhetünk, mozgósíthatunk, de Kormányt döntő helyzetbe nem jutunk el.
    Abban is biztos vagyok, hogy ilyenformán KIMARADUNK, a majdani választásokból és ismét a Fidesz fog győzni, látszólag demokratikus úton megválasztva. Mivel csak választási szervek által bejegyzett szervezet indulhat, amit az utolsó pillanatban a Választási csúcsszerv simán indok nélkül kizárhat a választáson résztvevők közül és ne legyen kétségünk, ezt meg is teszi, egy be nem jegyzett hivatalos nem pártot magában foglaló szervezettel, a "világ" még csak a fejét sem kapja fel rá.
    Ezért hiányolom Bokros Lajost a MOMA Elnökét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bölcs gondolatok, és messze is lát a hozzá szóló !Mert azért ismerjük el, az eredeti bejegyzés "CSAK" a demokrácia jövőjének agy szalámi szelete !Igazi Orbán ellenes harcot ( szeretjük, nem szeretjük ) csak pártok együttműködésével lehet !A CEKA indikátor szerepe (nyilvános vita a Kossúthon esténként)segítheti a kormányváltást, de csak akkor, ha egyenlő feleknek tekinti a résztvevőket !Mert ha nincs kellő "alázat" a jövőért, nincs JÖVŐ !

      Törlés
  2. Csak közös erővel lehet változást elérni!

    VálaszTörlés
  3. Tényleg! A Bokros miért nincs ott? Kerestétek ezzel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Civil csapat. Támogatjuk Bokrost, de ez más műfaj :)

      Törlés