2016. február 2., kedd

Zsigerből

Orbán teljhatalmának forrása a gyűlölködés állandó szinten tartása. Ha van közös ellenség, akkor az egyszerűbb lelkek egybekapaszkodva közösen fújolhatnak, az meg azon a szellemi szinten kellő kielégülést okoz. Mesélek kicsit.




Minden diktatúra a gyűlöletre épül. Gyűlölni jó dolog. Mármint azoknak, akik hiányzó érzelmi életüket pótcselekvéssel helyettesítik ki. És persze gyűlölködéshez ész sem kell, a gondolkodás bonyolult és nehéz dolog, ráadásul még önkritikához is vezethet, az meg kerülendő. Profi tömegmanipulátorok ki is használják a zsigerből jövő érzelemtolulásokat, sokszázmillió halott kíséri útjukat az emberiség történelme során. Zsidók, cigányok, négerek, sárgák, fehérek, két láb jó, négy láb rossz, ismerjük. Megértettük: a történelem legvéresebb lapjait ilyen módszerekkel írták. A Felcsúti Diktátor is ugyanerre épít, kezdetektől fogva, hogy milyen sikerrel, azt saját bőrünkön bőséggel megtapasztaltuk. Okos ember ilyenkor annyit mond: okés, NEM szállok be a gyűlölet-buliba. A harag eleve rossz tanácsadó, közügyekben, társadalmi léptékben pedig roppant káros. Márpedig a politika eredeti jelentésében annyit tesz: közügyekkel foglalkozás. Higgadt mérlegelés, ráció, tények, összefüggések felismerése és a köz javára való fordítása: EZ vezet erős és sikeres társadalomhoz, nemzethez, elég nyugatra nézni, ott élnek sokszázmilliónyian, akik igazolják.


Én Orbánt nem utálom. Nem is gyűlölöm. A bandáját sem. Egyszerűen csak végtelenül károsnak tartom, amit a Hazánkkal művelnek. Éppúgy nem gyűlölöm Őket, mint ahogy a szemetet sem a padlón: ott van, potenciális fertőző góc, el kell takarítani, oszt kész. És senki mást sem gyűlölök, mert egyszerűen az érzelmeimet meghagyom közeli kapcsolataimhoz. Oda valók, ott jót tesznek, míg a közéletben kizárólag rosszat. Ha az emberek pusztán ennyit megértenek a történelemből, akkor már lehetetlenné válnak újabb diktatúrák és újabb tömegmészárlások, akár fegyverrel, akár gazdasági módszerekkel végzik el azokat. Az én politikai krédóm lényege nagyjából ennyi: NE GYŰLÖLJ, GONDOLKOZZ! Ha ugyanis gondolkozol, akkor elveket tartasz szem előtt. Tényeket, törvényszerűségeket, és soha nem veszted el a tisztánlátásodat. És egy társadalom minél nagyobb arányban él ezen egyszerű igazság alapján, annál kisebb az esélye egy diktátor eljövetelének. Gondolkozó emberekből nem lehet előhívni a zsigerlényt, ha a követ jégre dobjuk, nem ver hullámokat, nemde.


Szoktam bírálni minden olyan közösséget, amelyik gyűlölködésre épül. Mert mindegyiket károsnak tartom. Mert anélkül, hogy észrevenné, mind valójában Orbán forgatókönyvéből játszik. A Diktátor igazi ellensége a GONDOLKODÓ ember, mert akit nem lehet megvezetni, az előbb-utóbb minden trükkön átlát. És ha a többség gondolkodik, akkor vége a hamis hangoknak, és mehetnek börtönbe a kakofónia karmesterei. Saját közéleti pályám során is ugyanezt az elvet vallottam. Sok embert vezettem, és a legnehezebb feladat mindig az volt: érzelemmentesen dönteni személyi kérdésekben. Hisz volt bőséggel olyan helyzet, mikor egy komoly állásra jelentkező közel állt hozzám érzelmileg, a másik meg nem. Viszont utóbbi volt alkalmasabb. És MINDIG az alkalmas mellett tettem le a voksom, ki is vívtam ezzel rengeteg ember haragját. Ami tőlünk nyugatra természetes, az nálunk még nem: a részrehajlás ideig-óráig működik, de sikeres szervezetekhez bizony a minőséget kell előnyben részesíteni, nem az érzelmeket. A blogomból terepen kinövő Kossuth téri állandó tüntetésünk esetében, az általam Ország Gyűlése Mozgalom (OGYM) néven megalapított szervezetben is mindvégig ugyanígy jártam el.


És itt érünk el a konkrét mai történetemhez. 2014. augusztus 8-án kezdtük meg állandó tüntetésünket a Kossuthon, és 9 hónapon át kitartottunk állandó rendőri zaklatás, éjszakai oszlatások közben is. Sokan fordultak meg nálunk, jók is, rosszak is, ha pedig az ember egy személyben felelős egy egész rendszerért - márpedig egy demonstrációnak EGY számonkérhető felelőse van - akkor folyamatosan személyi döntéseket hoz. Együttműködik azokkal, akiket arra érdemesnek talál, és megszabadul azoktól, akik kárt okoznak. Kárt pedig nemcsak azzal lehet okozni, ha valaki nettó a Fidesznek dolgozik, és beépül a sorainkba - volt ilyen jópár, élőben is, neten is, takarítani kellett állandóan. Merő jószándékból is szét lehet verni egy szervezetet. Nem újdonság: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, és ez a Kossuth tér kövén is pont így történt. Sokan voltak, akik rögtönözni kívántak, veszélyeztetve ezzel az EGÉSZ rendszer működését. Sokan úgy gondolták, hogy bár a büntetőjogi és erkölcsi felelősség egyszemélyben az enyém, de azért Ők csakazértis azt teszik, ami jólesik. Mindezt az Ellenség szájában, a Bábparlament tövében. Na, ez így nem működik.


Így aztán szépen megpróbáltam meggyőzni a delikvenseket, hogy mi az, ami belefér az egész rendszer biztonságos működtetésébe, és mi nem. Az okosabbja megértette, a kevésbé az meg továbbra is úgy gondolta: Ő cselekszik, én meg majd vállalom érte a felelősséget. Hát NEM. Mire a Demokrata Ellenállásig eljutottunk, ahol már valóban olyan Csapattal dolgozunk, amelyiknek tagjairól bebizonyosodott a hosszú idő alatt: ÉRTIK mi az a felelősség, és ÉRTIK mit jelent egy szervezet részeként dolgozni, addig bizony sok embertől kellett megválnom. Meg is tettem, mint mindig, mindenkor, részrehajlás nélkül. Az egész egy érési folyamat volt, az OGYM és a NAP előzménye volt a Demokrata Ellenállásnak, mindazt, amit megtapasztaltunk, föl is használjuk. Akiktől megváltam, többségükben szintén igaz demokraták, csak épp nem értették meg, mit jelent nagy szervezetet vezetni, tervezetten, feladatmegosztásban. Épp csak egy dolgon képtelenek felülemelkedni: saját érzelmeiken. Így aztán zsigerből gyűlölnek, pedighát pont az ilyen habitusuk miatt kellett tőlük megszabadulnom. Most, hogy megindul a Nép, pedagógus-tüntetés, sztrájk, egészségügy hasonlóképp, Terrortörvény megy szavazásra, ideje lesz MINDEN DEMOKRATÁNAK arra koncentrálni, ami a KÖZÖS dolgunk.

Orbánűzés.


3 megjegyzés:

  1. http://www.blogaszat.hu/2016/02/zsigerbol.html

    VálaszTörlés
  2. Nekem az a kifogásom a pedagógus és egészségügyi meg hasonló tüntetésekkel, hogy a kormány vagy azzal, hogy megveszi a vezetőiket Pl. Gaskó István, Galló Istvánné és ilyen az egészségügynél is van. Persze ez nem utolérhető csak valahogy olyan a szerepük mint az olaj a tenger vízre, egyre jobban csitul a hullámzás míg el nem hal. A népet legjobban azzal a technikával fárasztják ki, hogy összetrombitálják őket,hogy most aztán így meg úgy. Meghallgatnak pár szónoklatot, amit úgy is tudnak és utána menjetek haza mert ennyi volt pár nap múlva megnyitjuk újra a szövegládát. A kormány ezt tudja és tökélyre vitte a fárasztó és megosztó technikáját.

    VálaszTörlés
  3. Megmondta azt Herman Göring is, a tudás veszélyes, minden tanult ember potenciális ellenség.

    VálaszTörlés