Mindannyiunk tanárai

Ők tanítottak minket számolni, olvasni, énekelni, tornázni. Ők vannak a legnagyobb hatással mindannyiunkra, gondolatainkban és tetteinkben Ők köszönnek vissza. És most jó lesz ismét figyelnünk, mert épp tanítanak nekünk valamit. Valami nagyon fontosat.

Tegnap kint voltam Csapatunk egy részével a tanárok melletti szolidaritási tüntetésen. A tüntetés maga Miskolcon volt, ott többezren voltak, ám a nagyobb városokban támogató tüntetéseket hívtak össze, mi a budapestin voltunk. A zuhogó eső ellenére félezernél többen gyűltünk össze, egy hirtelenben szervezett szolidaritási tüntetésen ez SOK. A Miskolci Főtüntetést pedig a sajtó a vidék valaha volt legnagyobb tüntetésének nevezi. Ha röviden akarok fogalmazni, ezt mondom: Orbán szarban van. Ha kicsit hosszabban, akkor ezt: NAGY szarban van. Ha meg kifejtősebben, akkor így: Orbán regnálásának legnagyobb válsága elé néz, mely akár elsöpörheti a Bandájával együtt. Ez ugyanis nem nettüntetés. Itt nem lehet megriadva percek alatt gyorsan visszavonulót fújni. Netadó vagy van, vagy nincs, könnyen eldönthető kérdés, ha van, akkor hatalmas a tömeg, ha nincs, akkor meg nem hatalmas. A tanárok lázadása azonban NEM egy döntés következménye. Hosszú évek alatt felhalmozódott feszültség robban ki épp. Olyan feszültségek, melyek egyenként keletkeztek, lassú, kicsiny cseppenként töltve egy méretes poharat. Ám lehet bármekkora a pohár, ha egyszer megtelik, és minél nagyobb, annál inkább elönthet mindent, ha kiborul. És most borul.

A Tanárlázadás a lelkiismeret fölhorgadása. Nem pénzről szól, nem pótlékról, óraszámról, szabadságnapról. Ezekről is, de valójában nem ez a lényeg. Életük értelmét, vállalt hivatásukat tették tönkre a Diktátor kritikátlan szolgái. Vége a humánumnak, az egyéniség kibontakozásának és kibontakoztatásának, a spontaneitásnak, a tehetségnek. A SZABADSÁGNAK. Hosszú évek óta építik Diktátorék a falansztert, a szellemi börtönt, az egysíkúság és szervilizmus rendszerét. És most EZ MÁR SOK. Mindenhol sok, de a TANÁROK mozdultak meg először. Ők nem bírják tovább, hogy olyasmiket kell tanítaniuk, amikről pontosan tudják: nem a gyermek kibontakozását, hanem elbutítását szolgálják. Olyan rendszerben kell ezt tenniük, mely ellehetetleníti az emberi plusz átadását. Márpedig a TANÁR lényege épp ez: az a VALAMI, amit a tananyaghoz hozzáad. Emberséget, szemléletmódot, motivációt, sorolhatnám bármeddig. És a Rezsim épp az embertényezőt öli ki onnan, ahol az fontosabb minden másnál. És EZT elégelték meg társadalmunk szellemének őrei, jövőnk legmeghatározóbb tagjai. Ami ugyanis ma az iskolában történik, az holnap már a közgondolkodás alapja lesz, holnapután pedig társadalmi rendszerünk valósága.

A Tanárok megtették az első lépést. Jövő szombaton egy hatalmas összevont tüntetésen, a Parlament előtt megteszik a másodikat is. És akkor most MINDANNYIUNKNAK, szabadságszerető embereknek, demokratáknak csak egy dolgunk van: melléjük állni és menni velük. Nem méricskélni, nem okoskodni, nem taktikázni: segíteni Őket mindenben, mert nem magukért küzdenek. MIÉRTÜNK KÜZDENEK. Hát az a minimum, hogy aki csak él és mozog, csatlakozik, és minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja Őket. És feltétel nélkül, és azonnal, mert most az idő is számít. És minden egyes ember. Voltak már megindulások, más ágazatok részéről is. Tán koraiak voltak, tán szervezetlenek, utólag már mndegy. MOST azonban itt a SZOLIDARITÁS pillanata. Orvosok, nővérek, közmunkások, éhezők, MINDENKI csatasorba. Mert ha a Tanárlázadás megroppantja a Diktatúra gerincét, akkor az már többé nem forr össze. És ha Ők sikerrel járnak, akkor mindenki más is. Megtanítottak minket számolni, olvasni, énekelni, tornázni, gondolkodni. Hát most nagyon figyeljünk, mert újra tanítanak.

CSELEKEDNI.