2017. május 3., szerda

Nyílt levél Juszt Lászlónak

Juszt László épp karaktergyilkosságba kezdett. Jóérzésű demokrata ilyenkor reagál rá. Ezt teszem.



Kedves László!

Undorodom a karaktergyilkosságtól. Akkor is undorodnék, ha Veled szemben követnék el. És akkor is, amikor Te próbálkozol ezzel. Tudod, ez olyan Fideszmódszer. Demokrata újságíró nem csinál ilyesmit, mert elhányja magát tőle. De valami oknál fogva Te most mégis megtetted. Föltettél a fészbukos faladra egy posztot, a történelem kedvéért iderakom fényképként is.


És akkor szövegként is bemásolom, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, miről is beszélünk:

"Tudom, hogy ezzel most sokak haragját fogom kivívni, de akkor is le kell írnom. Ott voltam majd minden CEU tüntetésen, aláírtam - pedig nem szoktam - a Momentumosok felhívását. Most is először őket kérdeztem privátban. Nem válaszoltak. Így hát nyilvánosan is megosztom a kételyeimet.

A hétfői igen impozáns tüntetésen akadtam fenn. Ezt kérdeztem a momentumosoktól: “Sziasztok! Nagyon tetszett a vasárnap este. Jól megírt, s előadott beszéd. Egy gondom viszont van. A kiállítás: a színpad, a hangosítás az óriáskivetítők ez kb. 5,4 - 5,6 millió. Nem tartotok attól, hogy valaki rékérdez, hogy miből? Erre készülni kellene. Barátsággal Juszt László”

Szóval miből? Csak könyörgöm ne kezdjétek hazugsággal! Ne mondjátok, hogy adakozásból!…"


Két baj van ezzel a szösszeneteddel. Egyik nagyobb, mint a másik. Ha valaki valamire kíváncsi, akkor megkérdezi, aztán vár egy kicsit. Ha egy szervezet, amely épp hétfő este tart 20 ezer fős tüntetést, nem válaszol azonnal egy kérdésre, annak tán az lehet az oka, hogy cseppet elfoglalt. Te írtál a Momentumnak, és egyetlen napot nem bírtál várni, hogy válaszoljanak. Pedighát valszeg sokkal több kérdést kapnak, mint amit Te el tudsz képzelni, így hát nem árt egy kis türelem. Ha egy szervezetre élőben 20 ezren kíváncsiak, akkor neten még sokkal többen, elhiheted. Dehát persze eszed ágában sem volt megvárni a választ. Nem azért írtál Nekik, hogy válaszoljanak, hanem azért, hogy írhass a válasz hiányáról.


Ez egyébként töknyilvánvaló bejegyzésed utolsó sorából. "Szóval miből? Csak könyörgöm ne kezdjétek hazugsággal! Ne mondjátok, hogy adakozásból!…" Ha Magad megelőlegezel egy választ, hogy azt rögvest hazugságnak is minősíthesd, akkor világos, hogy nem valós kíváncsiság hajtott. Csak rúgni akartál egyet, miért is ne, hátha felturbósodik kicsit a Rád irányuló lanyhuló figyelem. Hát, vedd úgy, hogy én most segítek Neked. Irányuljon akkor most Rád a figyelem, parancsolj. A helyzet az, hogy 20 ezren voltunk a Momentum tüntetésén. Jártak körbe az adománygyűjtők, és bizony szép számmal kaptak a kintlevőktől adományokat. Ha csak minden negyedik tüntető egy ezrest adott, akkor az már 5 millió forint. Parancsolj, megvan az összeg.


18 milliót kaptak ugyancsak tőlünk, magánemberektől az olimpiaellenes aláírásgyűjtésre. További milliókat az "Állítsuk meg Brüsszelt" Fidesznyik szennykampány "plakátjavítására". Tudod, ilyen az, ha valakik értelmes célokat jól valósítanak meg. Valaha Te is csináltál ilyesmiket, szerintem Neked is összedobták volna rá a népek. Úgyhogy az általad föltett kérdésre annyit tudok Neked röviden válaszolni, mint egyáltalán nem illetékes, de gondolkodó, és írni is tudó ember: bizony, simán kaphatták közadakozásból. És valszeg kapsz is majd választ, ha megvárod, míg a többi sokezernyi, a Momentumnak kérdést küldő ember egyikeként Hozzád is eljutnak végül. Mert persze kilóg a lóláb. Roppant mód megsértődtél, hogy a nagy Juszt László nem kap azonnal választ.


Hogy miért nem, ebben is tudok Neked segíteni. Tudod, ez nem a Kádár Rendszer, és a Momentum nem a Magyar Televízió Pártbizottsága. Te 1981-től a Híradónál voltál főember, műsorvezető, riporter, annál a Magyar Televíziónál, ami az MSZMP fő agymosó csatornája volt. Egy diktatúra szócsöve. Ott, mint berken belüli mikutyánk kölyke, hozzászoktál, hogy Jusztelvtárs levelére azonnal reagálnak. De tudod, az a helyzet, hogy Momentumék akkor még meg sem születtek, amikor Te már a Kádár Rendszer egyik vezető agitproposa voltál. És tudod, ez még mindig nem karaktergyilkosság, hanem a szikár tények ismertetése. Mondhatnék többet is, van Rólad némi finomság a Wikipédián. De nem mondok. Mert nem vagyok Juszt László.

Hálisten.

15 megjegyzés:

  1. Visszanyalt a fagyi, azaz kapott a karaktergyilkos egy jókora kokit. Undoritó, ami a médiában megy. Megszületik egy új bármi és máris bekenik sz@rral. legyen egy újszülött Szilveszterkor vagy egy új mozgalom, ami a rothadó és korrupt kormány ellen indul. Na és, ha nem csak a helyben gyűjtők adtak, hanem olyan vállalkoók is, akiket a haveri uram-bátyám rendszer kiszorit? Juszt, mi juszt sem fogunk bedőlni ennek a látszatra sem demokratikus kérdésnek. Szégyelld magad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon tetszik. Különben ez a legnagyobb baja a magyaroknak, végre van valami jó, mármint a fiatalok által kezdeményezett Momentum, máris valaki/k beszennyezik. Így nem fogjuk Orbánt megbuktatni.

      Törlés
  2. Sajna az interneten bármire túl gyorsan lehet rácuppanni pro és kontra.
    Ezért aztán nem könnyű a tisztán látás. Azt hiszem nekem sem sikerül és a nagy többségnek sem, úgy általában.
    Ezt használják ki a kelleténél többen. Hát akkor most én is: mert mi van ha csak tízezren voltunk és csak minden nyolcadik adott egy ötszázast?
    Tisztára mintha a karakterleütésekért (vö.: karaktergyilkosság) fizetne valaki.

    VálaszTörlés
  3. Kezicsókolom bácsi kicsit sokat képzel magáról. Úgy általában ezt látom a bajok egyik legnagyobbikának Magyarországon, őrületes nagy a kivagyiság. Így összefogni nem lehet, mikor nagyon sokan többnek képzelik magukat a másik embernél. Nem állnak be szolgálni egy ügyet, mindenáron elsők akarnak lenni. Gyurcsány a legjobb példa, és ez már beteges. Sajna, még sok példát tudnék írni, de én sem akarok karaktergyilkolászni...

    VálaszTörlés
  4. Engem is nagyon megdobbentett Juszt Laszlo bejegyzese.Olvasgattam elozoleg is az irasait, tobbnyire tetszettek is. Habar mindig az volt az erzesem, hogy a sertettseg, es ezt koveto szokasos bosszu vezerelte a gondolatait. Ebben az irasaban viszont rosszindulatot veltem felfedezni. Szoval, koszonom Gabor, hogy helyettem elmondtad neki a velemenyemet.Remelem nem tudott sokat artani a Momentumnak. Kutyaugatas soha nem hallattszik az egig! Hal Istennek!!

    VálaszTörlés
  5. Testvérháború..
    Dehát mi oka lenne erre a miLacinknak?
    Ő is úgy fél a 'fasisztákoktol' mint a csuda,a "fedesznácikokat" meg utálja mert 'elvették a mikrofonját'.
    Ha fiatalabb lenne-lehetne a Hahások (bocsánat-már MoMo )
    "szóvivője".
    Akàr a Gábor is..Midolog ez a furkálodás?
    :)

    VálaszTörlés
  6. Nem érdekel mennyibe került a színpad- és hangtechnika. Annak örülök, hogy megcsinálták, és így csinálták meg a momentumosok. Igényesek, jó ízlésük van, ez már a legelején kiderült. Mit gondolok? Azt, hogy javarészt ingyen ingyen csinálta meg nekik egy profi cég, adományként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon okos komment.!! Katalin Kovács.

      Törlés
  7. Ezt akár Orbán Pubi is énekelhetné!
    Kár érted Laci!

    https://m.youtube.com/watch?v=2rpARtASQPE

    VálaszTörlés
  8. Kitől kapják? A momentumosok a fidesz győzelmét segítik 2018-ban.Gondold át!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Tornában, birkózásban hídba lemenni dicséretes dolog. De itt?? Minek??

    VálaszTörlés
  10. Ja ezt Tuareg írta! Akkor mán értem. Ő nagyon szeret a zavarosban halászni. Ha valaki megkérdezi, hogy honnan van az a pénz, amiből a reklámodat finanszírozod? Az nagyon helyes, mert honnan van bevételi forrása a moma-nak? Tuareg természetesen oda lyukad ki, hogy Gyurcsányt ki kell szorítani a politikából. Orbán is ezt szeretné: Orbán megakarja vonni a Demokratikus Koalíció Pártja részére járó állami támogatást.
    Ha a DK nem kap pénzt és nem tudja folytatni a sikeres országjáró programját. Nem tudja tájékoztatni a népet Orbánék hazugságairól, a DK céljairól a fontos és 100 ezreket érintő: 2 m3 víz és 50 kw áram ingyenessé tételéről és arról a törvényről ami kötelezi a vállalat tulajdonosokat, ha kell a saját vagyonukból is fizessék ki az elvégzett munka bérét. Ez olyan program, amivel az egyszerű emberek milliói is egyet tudnak érteni. Ezért lép közbe az Orbán banda.
    • Mindenki a Gyurcsány pénzére pályázik. De vajon elvárnak e valamilyen hazafias tettet Csányi Sándortól, aki a magyar nép verítékén, már 279 MILLIÁRD vagyonra tett szert. Őt senki sem biztatja, hogy tegyen má valamit a népért is, amelynek a pénzéből, munkájából gazdagodott meg!!!! Igen: A moms tanulja meg, hogy a tiszta lappal kell játszani. Vegyenek példát a Demokratikus Koalícióról. Ezt a pártot még a NAV, vagy az ügyészség sem tudja kikészíteni, pedig minden nap megpróbálja.

    VálaszTörlés
  11. Nézzük, hogy is van ez?? Juszt feltesz egy kérdést. Nem válaszolnak, higgyük el nem volt rá idő. Erre Juszt ír egy szösszenetet. Ám, micsoda meglepetés jön a hős védő, a matematika bajnoka, a sértődött viselkedés kiskirálya s védelmére kel egy szervezetnek. Miért is? nem az igazság hajtott, nem is a kíváncsiság "... csak rúgni akartál egyet, miért is ne, hátha felturbósodik a Rád irányuló lanyhuló figyelem." Ül. Mármint nálad. Természetesen felbukkan Juszt múltja, az a rémes Kádár rendszer, ahol ingyen és bérmentve szerezted meg fogorvosi diplomádat. Pesze hiszen a mikutyánk kölke voltál akkor még, jó volt az akolban melegedni az egyetemen. Igazad van! Egy kis fenyegetés is belefér roppant demokrata egódba, az kell, a nélkül nem igazi a lejáratási szándék. Nyilván más mondhatna többet is, de nem mondanak, ők nem hasonlítanak arra az emberre aki csak úgy hívja magát Tuareg.



    VálaszTörlés
  12. Juszt László kérdezett. Ez csak akkor karakter gyilkosság, ha nem lenne lehetőség a válaszadásra és azt írta volna, hogy pl. a Fidesztől kapták a pénzt. Viszont Tuareg aki "utálja a karakter gyilkosságot" gyakorlatilag ő maga csinálja azt Juszt Lászlóval szemben és olyan vádakat ír le, amelyekre nem lehet válaszolni. Nagy Sándor

    VálaszTörlés