Hadvezér kerestetik

Mindannyiunknak megvan a maga feladata az érlelődő forradalomban. Ám a fiatalok tömegét csak fiatalok vezethetik. És kell is, hogy vezessék.

Egy Rezsim akkor bukik, ha magára haragítja az egyetemistákat. Tudja ezt Orbán is, a netadónál vissza is vonult azonnal. Most azonban nem teheti: migránsok hiányában új ellenséget kell találnia, mert szétesik a tábora. És mi lenne népszerűbb a Narancszombik szektájában, mint a zsidózás. Nem mondják ki, mert még egy ideig szükségük van az európai pénzekre, de a sorosozás nem más, mint összekacsintós zsidózás. Ha ebből kénytelenek lennének visszavonulni, akkor politikájuk lényege veszne el: az ellenségkép fönntartása. Csapdába manőverezték magukat, és Áder aláírásával azt magukra is zárták. Ha visszavonulnak - mert persze ugyanaz a parlamenti többség a CEU-gyilkos törvényt ugyanúgy átírhatja, ahogy megírta -, szétesik az egy a tábor egy a zászló, ha meg kitartanak, megbuknak. És az utcán buknak meg, és az egyetemisták által.

Tegnap nem írtam blogot, rengeteg embernek igencsak feltűnt, kénytelen is voltam megmagyarázni, miért tettem, illetve nem tettem. Azért mert az érzelmeim és az értelmem egymásnak ellentmondóan pörögtek, belső káoszt pedig nem jó kivetíteni. Ha tízezrek várják, mi a véleményem, akkor az felelősséggel jár: egy elkapkodott kritika árthat mindannyiunknak. Tehát megvártam, míg belül kitisztultak a dolgok. És mostanra kitisztultak. Igen, csalódott vagyok, mert vasárnap megvolt a mindenre képes és alkalmas kritikus tömeg, de mégis maradt a Diktátor. De most először nem közvetlen anyagi érdekért mentek utcára a tízezrek, hanem elvi kérdésért. A SZABADSÁGÉRT. Mert valójában minden skandált rigmus ehhez a fogalomhoz vezet. Ha pedig ennyien mennek a szabadságért utcára, abból szabadság lesz.

A vasárnapi tüntetés szervezői a Kossuthon világossá tették: nem kívánnak forradalmi tömeg élére állni. Ez nehezíti a dolgot, mert a Tömeg azoktól hagyja magát leginkább vezetni, akiknek hívására utcára tódult. Megnehezíti, de nem teszi lehetetlenné. Egy forradalom ugyanis szereposztást is kitermel magából. Ha a tüntetések hivatalos szervezői a lehetőség megteremtését, a Tömeg összehívását tekintik feladatuknak, akkor ezt el kell fogadnunk, és mennünk a hívásukra. És lesznek majd mások, akik pedig a hivatalos tüntetés lezárása után a spontán népharag élére kerülnek. Hogy kik lesznek Ők? Még nem tudjuk. De egy biztos: csak a fiatalok közül kerülhetnek ki. A Rezsimet utcán legyűrni képes sokaság gerince az egyetemistákból és baráti köreikből áll. Egy generáció, egy gondolkodásmód, egy életforma. Ők csak olyan hadvezért fogadnak el, aki belőlük emelkedik ki. És ez így is van jól.

A mi dolgunk, közép-, és időskorúaké, hogy mindenben segítsük Őket. Önzetlenül, nem az élre tolakodva. Menjünk Pestről, Budáról, vidékről, külfödről, mindenhonnan és mindenkor, mikor hívnak, és mikor csak tehetjük. És törekedjünk arra, hogy minél többször tehessük. Legtöbbünkben nem a félelem munkál, ha nem megy ki tüntetni, hanem a lustaság. Pedig aki egyszer is megtapasztalja az egyetemisták által vezetett mostani tüntetések légkörét, az legközelebb is menni fog. Kap ugyanis valamit, amit semilyen más módon nem: a SZABADSÁG ízét, illatát és erejét. És lehet, hogy nem szerdán, vagy hétvégén lesz meg a változás, de hogy meglesz, az biztos. A fiatalok teszik a dolgukat. Kiemelkednek közülük a vezetőik, egyre ügyesebbk, és hatékonyabbak lesznek. Mi pedig tegyük meg értük, amit csak tudunk. Értük, és ezzel önmagunkért is. A jelenünkért, a jövőnkért.

A Hazánkért.