2016. július 14., csütörtök

Nyílt levél a parlamenti pártoknak


Hölgyeim és Uraim!



Önök lopnak. Lehet persze ezen megsértődni, de fölösleges. Önök is tudják, hisz csinálják, mi is tudjuk, mert oly léptékben teszik, hogy még annak is kiszúrja a szemét, aki egyébként úgy gondolja: a politikus mindig lop, azért politikus. Úgyhogy tovább is léphetünk, mert eddig semmi újdonság, Önök mindent ellopnak, amihez hozzáférnek, mi pedig ezt erősen zokon vesszük. Amit ellopnak, az ugyanis a miénk, 10 millió magyar közvagyona, és előbb-utóbb ezért majd elszámoltatjuk Önöket.


Az is világos, hogy nem ugyanannyit lopnak. Ki többet, ki kevesebbet, sőt, az is előfordul, hogy maradt még az Önök soraiban olyan, aki becsületes. És itt érünk el nyílt levelem céljához. Szavakban persze Önök a tiszta közélet bajnokai, mindahányan elmondják rogyásig, és unásig, hogy nem tűrik a korrupciót. No, azt persze sosem teszik hozzá: a másikét. Mert a sajátjukénál nemcsak szemet hunynak, de egyenesen elsikálják, szőnyeg alá söprik a legnyilvánvalóbb tettenéréseket is.


Ám tisztázzuk: a lopás az lopás, mindegy mekkora az elsíbolt vagyon. És az általános emberi erkölcsi mércék szerint lopni bűn. Köztulajdont meg különösen nagy bűn. Ezért aztán lehetőséget adunk Mindahányuknak, hogy tettekkel bizonyítsák be: Önök mégsem lopnak. Bizonyítsák be nekünk, magyaroknak, országunk valódi tulajdonosainak, hogy tévedünk, amikor azt gondoljuk és érezzük: Önök egyszerűen egy sokszínű, mindenütt összefonódott, bonyolult szereposztású fehérgalléros maffia.


Aki nem lop, annak nem kell félnie az elszámoltatástól. Megnyugtatom Önöket: lesz elszámoltatás, ha nem holnap, akkor holnapután, bár azt hiszem, ezt Önök is tudják, ezért tartják a vagyonukat ismeretlen külföldi helyeken, offshore cégekben, svájci bankokban, meg ki tudja hol a fenében. És mikor az elszámoltatás bekövetkezik, akkor bizony büntetés is lesz, mert ez így működik. Ám Önök most bebizonyíthatják, hogy nem félnek ettől az elszámoltatástól. Önök bebizonyíthatják, hogy nemcsak szavakban, de tettekben is ellenségei a közéletünket, társadalmunkat erkölcsileg és gazdaságilag szétromboló szabadrablásnak.


Országos aláírásgyűjtést indítunk három kérdésben. A három kérdés így hangzik:

1. Támogatod, hogy a korrupciós bűncselekmények elkövetőit élethosszig, elévülési idő nélkül büntetni lehessen?

2. Támogatod, hogy minden állami vagyonra és közpénzre vonatkozó szerződés kötelezően nyilvánosságra kerüljön?

3. Támogatod, hogy ne lehessen titkosítani állami vagyonra vonatkozó szerződéseket?



Ezeket a kérdéseket bármely becsületes honpolgár támogatni tudja, mert nyilvánvaló, hogy igazságosak és csak a legalapvetőbb társadalmi erkölcsi normákat tartalmazzák. Ezeknek a kérdéseknek egy jogi nyelvre fordított verzióját népszavazási kezdeményezésként beadtuk a Nemzeti Választási Irodához. És az Önök ott levő pártdelegáltjai MINDAHÁNYAN és EGYÖNTETŰEN elutasították. Nos, ez nem túl jó kezdés, és eléggé tisztán megmutatja a kilógó lólábat, nemde.


De adunk Önoknek egy második lehetőséget. Országjárásunk során minden városba eljutunk előbb-utóbb, és minden ottani helyi közmegbízottjuknak küldeni fogunk egy jól dokumentált felkérést: írja alá kezdeményezésünket. Ezeket a hivatalos, önkormányzati postaládájukba juttatjuk el, hogy ne lehessen hamis meglepődést színlelni: azt sem tudják miről van szó. Tudni fogják, és mindahányan, mindenütt. Lesz olyan helyi pártfőnök, aki aláírja, lesz olyan, aki nem. Mi pedig az aláírásgyűjtés folyamán mindvégig nyilvánosságra hozzuk: kik, melyik pártok színeiben írtak alá, és kik nem. A tények egyértelműek lesznek, mi is kíváncsiak vagyunk rájuk.

És az Ország is. 


13 megjegyzés:

  1. Ez így tiszta és világos. Úgy is mondhatnánk, most elválik a sz@r a májtól.

    VálaszTörlés
  2. Az ellenzéki pártokban valóban vannak becsületes képviselők,de azokat nagyitóval kell keresni.A többi becsülete viszont nem ér egy kalap sz...t sem.

    VálaszTörlés
  3. Erre kíváncsi mindenki, akinek egy csepp esze van. Ám mi van akkor, ha aláírja minden megkérdezett, de nem engedik át a népszavazást?

    VálaszTörlés
  4. Ez valóban nem rendszerváltás volt , hamem gengszterváltás !

    VálaszTörlés
  5. Magánszemélyként indíthatunk ebben a fenti 3 kérdésben petíciót!?
    Nagyon szeretném látni már a maffia kormány felelősségre vonását és büntetését!

    VálaszTörlés
  6. Egyszerűen mondva : "lássuk a medvét" ! Ja igen és mi NEM közpénzből utazgatunk,hatalmas TISZTELET és KÖSZÖNET minden támogatónknak a legkisebbtől a legnagyobbig!!!

    VálaszTörlés
  7. Az ellenzék többsége előző bukott,tolvaj politikusokbol tevődik össze. És mindegy,hogy azóta köpönyeget váltott szocirol vagy fideszesröl van szó a közvagyon szétlopásábol és a társadalom hiszékenységére alapozva vagyonosodnak. Kérdezem én, volt e ellenzéki párt aki ne azzal kampányolt volna ezidáig, hogy elszámoltatja a kormányon lévő korrupt,tolvaj,hazug stb. politikusokat? És megtörtént ez valaha is kormányváltàs után? Így lessz ez ezután is. Amig a nép elnem számoltatja őket.csak ennek van reális esélye.De ezzel a gyáva mindent eltűrő magyarsággal aki csak tétlenül viseli minden megélhetési párt zsarnokságát aligha lessz ebböl elszámoltatás. Hiszen csak meg kell nézni, hányan emelik fel a feneküket választások idején? Vagy hányan mennek az utcára mondjuk azért, hogy 26 évvel az állitólagos rendszerváltás után EU-s fizetések legyenek EU-s árakhoz? A politikusok csak röhögnek ezen a népen és folytatják a lopást,csalást stb. Szomoru de ez az igazság.

    VálaszTörlés
  8. Sajnálom, hogy a 2. és 3. kérdés aláírásának megtagadása --tulzottan általános voltukra hivatkozással-- könnyen indokolható. (ld. OVB indoklásokat)
    Más volna a helyzet ha ezek a kérdések tartalmaznák Pl. "a valós, a bíróság által hitelesített nemzetbiztonsági ok" kivételt.
    De hát vagyok én egy kodifikátor?
    Minden esetre drukkolok a sikerért és a kontraproduktív hatás ellen.

    VálaszTörlés
  9. Végre valami megmozdul .Gondolom ezt minden képviselő személyesen megkapja nehogy az legyen a kifogás hogy én erről nem tudtam . mert gondolom ha netán egy becsületes képviselő megjavul szeretne elszámolni a lopott vagyonnal ,más elbírálás alá esik .

    VálaszTörlés
  10. - A második és harmadik kérdés jelentése ugyanaz szerintem.
    - Az ilyen felhívásokból ( a tüntetésekéből is ) csak a helyet és időt szokták kifelejteni. Hosszú cikk, de hogy hol és mikor lehet aláírni, az pont nincs benne.
    Bírom a klubrádiós és ATV-s félórás interjúkat is a szervezőkkel, amikből természetesen kimarad a hely és időpont említése....
    Tegnap egy ligetvédő fiú beszélgetett hosszan Bolgárral az aktuális helyzetről, és arról, milyen fontos, hogy amikor szólnak, menjünk minél többen. Csak azt nem mondta, hogyan szólnak nekünk és hova kellene menni akkor, elég nagy a Liget...
    Én csak 2x akartam aláírni ilyen gyűjtést, mind2 alkalommal 2 napot telefonálgattam, de az illetékesek nem tudták megmondani, mikor és hol lehet aláírni, ezért feladtam...
    Amikor pedig a "mit lehet tenni az Orbán-rendszer ellen"-ről folyik a disputa a betelefonálós műsorokba, óránként ketten telefonálnak be azért, hogy elmondják ugyanezt a tapasztalatukat, amit én most.
    Csókolom.

    VálaszTörlés