2016. július 10., vasárnap

Luxuskurvák

Valójában nem a szexipar élharcosairól fogok írni, de majd kiderül. A szó eredeti jelentése nagyjából az, amit a Fidesznyik Főarcok nőiről magunk is gondolunk: pénzért, hatalomért, társadalmi státuszért magukat eladók.




Különösebb gondom nincs ezzel egyébként, amire kereslet van, lesz hozzá kínálat is, a közgazdaságtan alaptörvénye, és mindenre igaz. Az is köztudott, hogy a legismertebb magyar Szépnők többsége Dubajozott eleget, a kifutókon, meg fotózással töredékét nem lehet keresni, mint mondjuk azzal, ha hozzámennek egy Andrew Vajnához. Na, akkor gondolom mindenki érti, mi a luxuskurva, mielőtt továbbmegyünk, azért mondok egy viccet bemelegítésként. Két anyuka beszélget a kávézóban külföldre szakadt leánykáik boldogulásáról. Az egyik épp részletezi: nagyon jól megy a Lyány sora, a legelőkelőbb körökbe bejáratos, van már lakása, menő kocsija, a legjobb boltokban ruházkodik, meghívják jachtokra is nyaralni, megatöbbi. Úgyhogy kérdezi is a másikat: a Te Kislányodnak hogy megy? Ja, Ő is luxuskurva. Na, valahogy így.


De mint mondtam, önmagában ezzel nincs bajom. Bajom azzal van, ha egy csúcsprosti erkölcstan órákat kezd adni, és tisztességes nőknek mesél az önmegtartóztatás, meg az érzelmi alapú kapcsolatok kulcsfontosságáról. Az meg már erősen gyomorforgató, ha egyenesen Terézanyát játszik, az önzetlenség, és mélyerkölcsiség bajnokaként tetszeleg. Na, és akkor most érünk el a lényeghez. Lesz ugyebár az Orbán által erőszakolt kvótaügyi népszavazás. Nem egy nagy durranás, értelmes ember, pláne ha VALÓBAN ellenzéki, magától is tudja, mit kell az ilyesmivel tennie: szarni rá. Pont ugyanúgy, mint a többi Diktátor-trükkre. Egy a sok közül, aki a Felcsúti Gazembert el akarja takarítani, az SEMMIBEN nem működik együtt Vele, meg a Bandájával, így aztán természetesen ebben sem. Nem fogadjuk el egy Fasiszta Rezsim törvényeit, módszereit, harcolunk ellene minden lehetséges módon és időben. Egyszerűbben: nem adjuk el Nekik magunkat SOHA.


Aztán akkor egyszer csak kiesik a Zember szájából a cigi, mert mit olvas... Gyurcsány felszólítja a népszavazás bojkottjára a jónépet. Igen, Gyurcsány. Aztán persze gyorsan csatlakozik a többi hasonszőrű is, úgyhogy egész falkányi politikai luxuskurva kezd el mesélni az önmegtartóztatás fontosságáról. Merthát Ők valójában minden nap minden percében Orbánnak betárva élnek, ott üldögélnek pénzért, médiáért, pártfinanszírozásért a demokrácia üres díszletének fönntartott Parlamentben. Amit tesznek, az pont ugyanaz, mint ami luxuskurvák dolga: biodíszlet a sikeres, erős férfi mellett, mutatván annak magas társadalmi státuszát. Orbán vigyorogva oktatja ki Európát demokráciából, hisz bármikor megmutathatja, és meg is mutatja: tessék, ott a parlament, ott vannak az önkormányzatok, mindenhol van ellenzék, nemde. Csak nem olyan alávaló a Gazda, ha van pár szép nője.


És még ki is fejtik a politikai prostik Terézanyaként a frankót: nem szabad résztvenni a népszavazáson, mert a magasabb részvétel legitimálni fogja a szavazást, és akkor annak eredményét komolyan kell majd mindenkinek venni. Na, és akkor itt egy percre megállunk, cseppet hüledezve. Merthát ugyanezek a 2018-as választásokra meg épp az ellenkezőjét mondják, pedig a helyzet tökugyanaz. Ott sem lesz semmi másra jó a Diktatúra Kamuválasztásán való elindulás, mint növelni a szavazatok számát, legitimálva ezzel annak nyilvánvaló végeredményét. Mintahogy a parlamentben és önkormányzatokban való megélhetési melegedésük sem jó semmi másra, mint ugyanerre: társtettesként segíteni az Orbánrendszer demokráciának hazudását. Mi, VALÓDI ellenzékiek természetesen nem megyünk el a népszavazásra, mintahogy semilyen művoksolásra sem. De azért azt hadd kérjem: ne luxuskurvák tanítsanak erkölcstant.

Kösz, Fecó.


9 megjegyzés:

  1. Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
    Igen válasz beírása azt jelenti, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül embereket betelepíthet Magyarországra.
    Mivel a kérdésfeltevő nem határozta meg, hogy melyik ország Országgyűléséről van szó, így az összes Államra vonatkoztatható. Gondolom ezért is szavaznak a világ bármely országába, azok akik magyarnak vallják magukat és szólhatnak bele Magyarországot érintő ügyben.
    Nem szavazás esetén, viszont az Európai Unió, ha embereket akar Magyarországra betelepíteni, akkor előbb valamelyik Országgyűléssel jóvá kell hagyatnia.
    Ez lehet bármely ORSZÁG Országgyűlése. Tiszta szerencse, hogy Magyarországon PARLAMENT van, így hozzánk bíztos nem fordulhat ezzel a kérdéssel.
    Amit javaslok a szavazás során, (már aki elmegy szavazni), hogy átlósan húzza át a szavazólapot, hogy a szavazata érvénytelen legyen, így gátolhatja meg, hogy a népszavazási kezdeményezés ÉRVÉNYES legyen!


    Az elődeim által, azoktól örökölt VÁLASZTÁSI jogomról ÖNKÉNT nem mondok le, sőt, ha elakarják venni, küzdök érte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az érvénytelen szavazatot leadó is emeli a szavazáson résztvevők számát. Így ha sok az érvénytelen szavazat, a szavazás érvényes, és mondhatja OV hogy nagy többséggel úgy szavaztak ahogyn Ő kérte. Szép dolog a büszkeség, de nem mindig célravezető.
      Tehát az egyetlen helyes válasz NEM ELMENNI szavazni

      Törlés
    2. Ákos remélem olvasol magyarul és érted is amit olvasol.
      Az Alaptörvényből idézek :


      "Országos népszavazás

      8. cikk
      (1) Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.
      (2) Országos népszavazás tárgya az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet.
      (3)......

      (4) Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott."

      Ebből egyenesen következik, hogy a választáson megjelent RÉSZVEVŐK számának semmi szerepe nincs a népszavazás ÉRVÉNYESSÉGÉRE, illetve a később vizsgálandó Eredményességére.

      Tehát az általam áthúzott szavazólap, az a népszavazás szempontjából az ÉRVÉNYES szavazatok számát csökkenti, így az érvénytelen népszavazást meg növeli és kisebb a lehetőség, hogy a nevem alatt csaljanak.
      Viszont ha nem megy el valaki szavazni, az nem él a választójogával, így nem írja alá a választói névjegyzéket és nevében bárki leadhat érvényes szavazatot.
      Ne gyere nékem a szavazáson ott lévő pártok képviselői ellenőrzésével, mert sikítok.

      Amennyiben a népszavazás ÉRVÉNYTELEN, mert nincs az "névjegyzékekben szereplő választópolgár több mint fele érvényes szavazata meg" kitételnek a megfelelés, akkor már az EREDMÉNYESSÉG megállapításra sem kerül, így a népszavazás EREDMÉNYÉRE senki sem hivatkozhat.

      Az megint egy más kérdés, hogy a jelenlegi népszavazásra bocsájtott kérdés megfogalmazása csalóka.

      Törlés
  2. A népszavazás lebonyolítási rendjét szabályozó Kormányrendelet szerint:

    27. § (1) A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét - a Ve. 89. § rendelkezéseire is figyelemmel - a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok kérésére a Nemzeti Választási Iroda öt napon belül, de legkorábban 2016. augusztus 13-án átadja. [a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 70. § (1) bekezdés]

    Ezen bekezdés szerint a Külképviseleteken létesített szavazókörök, valamint a levélben szavazók NÉVJEGYZÉKÉT is.

    Mivel úgye ez teljesn új névsort jelent, így meghatározza, hogy a Magyarországi lakcímmel rendelkezők a hivatalos nyilvántartásokból lesz meghatározva, a határon kívüli magyaroknak, ha szavazni akarnak, eddig az időpontig jelezniuk kell a részvételi szándékukat. Na ez a rész egy nagy csalásra ad lehetőséget, mert ezt senki nem ellenőrzi, hogy új jelentkezés, vagy a régi listák alapján készül-e az összeállítás.
    Továbbá az is problémás, hogy az elkészített választói névjegyzéket a választási körzetekben nem kell nyilvánosan kifüggeszteni, így a településeken kamu bejelentkezettek száma kideríthetetlenné válik.

    VálaszTörlés
  3. @ László Mészáros:
    Remélem ez a trágár, ámde ígéretes kezdeményezés is újra fog indulni:
    http://szavazzfasszal.blog.hu/

    Nem muszáj ugyanis távolmaradni a népszavazástól, elég egy érvénytelen szavazatot leadni, az is jó megoldás. Ha pedig az érvénytelen szavazatoknak kiugróan magas száma lesz, akkor azért csak megjelenik az is a médiában...
    Aki pedig nem akar hímvesszőt rajzolni a szavazólapjára, annak még mindig megoldás a szavazat beikszelése helyett egy "Orbán takarodj" című javaslat... :)

    VálaszTörlés
  4. Van az az angol gyerekjáték, hogy "Simon says" vagyis Simon mondja. A szabály szerint, ha azt mondom, "állj fel", nem szabad felállni, csak akkor, ha azt mondom, "Simon mondja, állj fel.". Most Feri mondja, hogy ne szavazz. :-)

    VálaszTörlés
  5. Van-e innováció az ellenzéki oldalon?
    Nekem úgy tűnik László M. levezetése megoldás lehet a kubatov listától alappal tartó közszolgálatban dolgozók számára is a valódi véleményük kimondására és hatalmas öngól a hatalom birtokosainak.
    Ha helyes a fejtegetés, akkor ezt kellene propagálni nem pedig a bojkottot.

    VálaszTörlés
  6. a probléma a fenti hozzászólásokkal, hogy nem olvassák el az írást, hanem a saját mantrájukat nyomják ... idézem a lényeget: "... szarni rá. Pont ugyanúgy, mint a többi Diktátor-trükkre. Egy a sok közül, aki a Felcsúti Gazembert el akarja takarítani, az SEMMIBEN nem működik együtt Vele, meg a Bandájával, így aztán természetesen ebben sem. Nem fogadjuk el egy Fasiszta Rezsim törvényeit, módszereit, harcolunk ellene minden lehetséges módon és időben. Egyszerűbben: nem adjuk el Nekik magunkat SOHA." a "gyurcsányozás, mega luxusqrvázás csak körítés az a blogger "magán"fájdalma ... TELJES BOJKOTT!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beata Dee!
      És azok akik nem engedhetik meg maguknak a bojkottot?
      Közmunkások egy kis településen, kormányhivatali, fideszes önkormányzati dolgozók, rendvédelmisek, katonák.....a helyi kubatovok által megfigyeltek.

      Törlés