2016. július 8., péntek

Forradalmi matek

Benne voltunk igencsak a Ligettüntetés eseményeinek sűrűjében, úgyhogy arról írok. Azért egy nap késéssel, mert ilyenkor célszerű várni egy kicsit, hogy olyasmit írjak meg, amit mások nem. Lássuk.




Nagyjából minden tudható az esti történésekről, a beszámolók többségét elolvastam, és többnyire tényszerűek. Az eseményeket végigkövetik, megmutatják, oké, keveset foglalkoznak azonban azzal, hogy mire futhat ki végül a Ligetvédők, és a Ligetvédőket védők Hatalom elleni harca. De erről kicsit később, először a címről: Forradalmi matek. Ez nagyjából annyit jelent: terepen felmérni, mennyien vannak a tüntetők, milyen az elszántságuk, és mennyi az ellen - zsaru, kopaszmajom, bármi. Kell hozzá csigavér, de a tapasztalat segít higgadtnak maradni, arra meg szükség is van, sok múlhat rajta, mint az események be is bizonyították. Szóval forradalmi matek szempontjából a Ligettüntetés az egyik legerősebb volt, amin  valaha résztvettem. Nagyjából 2000 tüntető lehetett, és a fele elszánt is volt, ami ki is derült. Velünk szemben 50 mellényes kopaszmajom, és kábé 200 zsaru, ezek fele rohamrendőr. Ez egy nyerhető meccs.


Az egyik kapunál alakult ki az első dulakodás, kinyitották a kopaszok, az ott álló Ligetvédők meg nem engedték visszacsukni. A tüntetők megindultak befelé, az odarohanó zsaruk, meg a kopaszmajmok alig tudták tartani a sorfalat. Közben berángattak két Ligetvédőt, gyakorlatilag túszként. És itt jön a forradalmi matek keserű fejezete. Ha nagyon akarjuk, bemehettünk volna, 1000 ember nyomását nem bírja ki 50 Majom, meg 50 zsaru. Csakhát ha áttörünk, és beérünk, akkor kezdődik a gond. Ugyanis az ellen elkezd sokasodni, a Nép meg nem. Ezer emberrel csak átmeneti győzelmet lehet aratni, aztán éjszakára ott marad belőlük 100 és addigra lesz 1000 zsaru+kopasz. És a végén vesztes csataként lesz elkönyvelve, az meg tömeglélektani okból kerülendő. Szóval a forradalmi matek kemény dolog, a helyzet az, hogy tízezer emberes tüntetéssel lehet visszafoglalni a Ligetvédők táborát, mert akkor marad elég őrség, meg is tartani.


Ámde. A Felcsúti Gazember az egész Ligetet le akarja dózeroltatni, hogy a Várba költözését zavaró múzeumokat áttelepíthesse. Így aztán tökéletesen igaza van Puzsérnak, aki a tüntetés békés kezdetének műsorvezetője volt: ez csak az első ütközet volt. És ahhoz képest bizony 2000 ember és abból a fele elszánt, az hatalmas eredmény. Hozzáteszek még valamit: olyanok sorakoztak a Ligetvédők mögé, akik egyébként egymást messziről elkerülik, és ez Rajtuk kívül senkinek sem sikerült. Rezsimbuktatás csak forradalom útján, utcán, népharaggal lehetséges, ez minden épeszű embernek nyilvánvaló egy ideje. És annak bármi lehet a kirobbantó témája, és a helyszíne is. Ha az épp a Liget megvédése lesz, akkor legyen az, és ha a Hatalom ott veszti el a mindent megtehetnek hamis önbizalmát, akkor legyen úgy. Ezért aztán különösen fontos volt, hogy ez az első nagydemonstráció jó véget érjen.


A forradalmi matek egy dolgot tett lehetővé: kiszabadítani tömegnyomással a túszul ejtett kettő, aztán kicsit később már három Ligetvédőt. A magam részéről erre koncentráltam. A hivatalos tüntetés nagyjából fél hétkor véget ért, annak lezárását a szervezők bejelentették. Csakhát a Tömeg keményebb része nem ment haza, hanem folytatódott a teljes kerítés mentén az állóháború: kerítésbontás, ponyvaleszedés, nyomakodás, szóval ment, aminek ilyen konfliktusban, ilyen eltökéltségű résztvevőkkel mennie is kell. A zsaruk nem tudták fenntartani az általuk kívánatosnak gondolt rendet, úgyhogy eldöntötték: feloszlatják a Tömeget. Csakhát volt egy kis bibi. A tüntetés végetért, a Tömeg épp csakúgy ott volt, felelőssé tehát nem tehető a rongálásokért, úgyhogy igazából a zsaruk közbelépésének nem volt jogalapja. Épp felléphettek volna egyenként az aktivisták ellen, de ehhez sem erejük, sem kedvük nem volt, a kollektív büntetést választották, ám ezzel hibáztak.


Megjött a zsarufőnöki hangosbemondós autó, és elkezdték a háromszori bejelentést, ami után oszlatás indul. Megvártam a másodikat, aztán a harmadiknál elkezdtem kiabálni a zsaruknak: flashmobot jelentek be, az elfogott három Ligetvédő túsz elengedéséig. Kevesen ismerik mélyebben a gyülekezési törvényt: a flashmob jogszerű tüntetés, amit hirtelen felindulásból lehet összehozni, és nem oszlatható föl, csak akkor, ha az abban résztvevők BIZONYÍTOTTAN rombolnak. Megindult a rendőrsorfal ellenünk, tovább kiabáltam feléjük, hogy flashmobot jelentek be, majd hátrafordultam, és DE!-s aktivistatársaim segítségével sikerült leültetni a tüntető tömeget. Egyrészt ülő embereket nem lehet kiszorítani, másrészt meg aligha oszlatható föl egy friss flashmob, ha annak résztvevői látványosan békések. Ez csapda volt rendőréknek, és bele is sétáltak, nem is tehettek mást. Megállították a rendőrrohamot a főnökeik, és odajöttek hozzám tárgyalni.


Elmondtam Nekik, hogy mint látják, a flashmob békés, és addig tart, amíg a három Ligetvédő túszt ki nem engedik. Volt elég jogvitám a Bíróságokon a BRFK-val ahhoz, hogy tudják: pontosan tudom, mi a jogszerű, mit tehetnek, mit nem. Így aztán a gyors tárgyalás folyamán tudomásul is vették a flashmobot, a rendőrsorfalat leküldték, annyi dolgom maradt, hogy végigmenjek a Tömegen, és 50 méterenként elkiabáljam, mi a helyzet. Be is rekedtem mára rendesen, pedig eléggé megszoktam a terepen a kiabálást, de a terv bevált: senkit semmiért nem vontak felelősségre, ugyanis a korábbi cselekmények még nem a flashmobhoz tartoztak, és nem is a Ligetvédők folyamatos tüntetéséhez. Fél órán belül a három túszt elengedték, ki is derült, hogy igazából semmit nem csináltak bent velük, tényleg csak túsznak kellettek. Na, ennyi haditudósítás elég is, mert a lényeg annyi: legközelebb sokkal többen kell már lennünk, mert abból bármi lehet.

Például Orbánűzés.


8 megjegyzés:

  1. Gábor! Köszönjük, hogy megosztottad velünk a híreket. Nagyon tapasztalt embert ismertem meg benned. Kitartással lehet csak előrébb jutni, s remélem még október előtt BÁTORSÁGGAL megtörténik az orbánűzés!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gábor!
    Így lehet megbuktatni orbánt és rendszerét! Már csak a tömeg hiányzik!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon büszke vagyok Rád - Rátok! Zseniális húzás volt a tömeg leültetése GRATULÁLOK!Ilyenre csak Te vagy képes!

    VálaszTörlés
  4. cask superlativuszokban: Gabor nem cask kivalo iroo, de kivalo forradalmar is. En is ilyen ember szerettem volna lenne, de sajnos gyava vagyok, Nekem megmaradt az iras de meg abban sem vagyok sikeres, De ez mellekes. Azt hiszem elobb utobb igazi gyozelmet fog aratni az o segitsgevel az ertelmes, hosies magyarok elen es akkor a tobbiek is feljavulnak. Vegul el less takaritva a gonosz mocskos rezsim. Amen

    VálaszTörlés
  5. Beszéljen helyettem egy résztvevő aznap esti kommentje! "Zsuzsa Szirmai Nem tudom, ismeritek-e a híradásokból a délutáni, esti fejleményeket. Én most értem haza, így nem tudom, mit közvetített a média. Az biztos, hogy délután ismét hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség. Rohamsisakban, fenyegetően álltak a kismamákkal, kutyásokkal, biciklistákkal, és más békés, civil demonstrálókkal szemben. Délután 5-kor Bródy, Galkó Balázs, Puzsér Róbert, Lányi András, a Greenpeace és persze a Ligetvédők közreműködésével kezdődött a demonstráció. Bródytól elhangzott az "Ezek ugyanazok" és a "Ne vágj ki minden fát!". Galkó Balázs elszavalta József Attilától a "Levegőt!" és együtt skandáltuk József Attila sorait: "Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis." TGM a tőle megszokott szenvedéllyel beszélt a szabadságról. Fantasztikus volt az egész. A Greenpeace vezetőjének beszéde közben történt egy provokáció. Kinyitották a Kertem kapuját, és a biztonsági őrök besodortak, behúztak rajta néhány demonstrálót. A tömeg felháborodottan várakozott, vártuk mikor engedik ki őket, de ez nem történt meg. Azért gondolom, hogy ez provokáció volt, mert semmi más célja nem lehetett, mint a békés demonstrálók felhergelése. Ez meg is történt, többen tettlegességet emlegettek, de aztán győzött a józan ész, nem történt erőszakos atrocitás, de a tömeg nem mozdult, vártunk. Közben felsorakozott a rohamsisakkal, gumibottal, stb. felszerelt készenléti rendőrség, és az út közepén elállta a tüntetők útját. Azt hiszem, erre mondják, hogy a békés demonstrálók és a rendőrség "farkasszemet nézett egymással" percekig. A rendőrség vezetője néhány alkalommal megpróbált valamit közölni, de a tömeg következetesen elhallgattatta "Nem halljuk!" skandálással. Aztán egyszer csak megindult a rendőr sorfal a tüntetők felé. (Kb. fél méterre voltak tőlünk.) És ekkor Szabó Gábor Szabó (Tuareg) megmentette a helyzetet: fennhangon közölte a rendőrökkel, hogy most, ebben a percben flashmobot jelent be, ami törvényes demonstrációs eszköz, és ha a rendőrség közbelép, törvénytelenül jár el. Ez hatott, a rendőrök megálltak, a tüntetők többsége pedig békésen leült az útra, beszélgettünk, várakoztunk. Vártunk arra, hogy a kerítésen belülre behúzott tüntetőket kiengedjék, mert Szabó Gábor ezt is közölte a rendőrséggel, hogy a flashmob addig tart, amíg ők ki nem jönnek. Ez kb. 1 óra elteltével megtörtént. Nagy tapssal fogadtuk a hírt, és azt is, hogy az egyik "kiszabadult" demonstráló elmesélte, a rendőrök ugyanúgy utálják ezt a helyzetet, mint mi, de parancsot teljesítenek, és nem hisznek abban, amiben mi szilárdan hiszünk, hogy ezt a hatalmat meg lehet állítani. Pár perc múlva újabb taps fogadta, hogy a rendőrök levonulnak, legalábbis a rendőrsorfal elhagyta a helyszínt. Ezt követően jöttem el én is. A Dózsa György úton, a buszra várva láttam, hogy 3 szirénázó rendőrautó kanyarodik be a demonstráció helyszíne felé. Aztán a rádióból annyit hallottam, hogy mindenkit felszólítottak a távozásra, és aki ezt nem tette meg önként, azt "lecipelték" a helyszínről, (ami a szervezők szerint szabályosan bejelentett tüntetési helyszín, de a VIII. kerületi jegyző (???) határozata alapján nem folytatható ott a demonstráció, amire pedig december 31-ig van engedély. Fellebbezni lehet a döntése ellen. Itt tartunk most.) A demonstráció egyik jelszava volt, hogy: FOLYTATJUK. Tudom, hogy így lesz, mert ott voltak a Ligetvédők mellett a Demokratikus Ellenállás, a Sándor Mária és társai, a Tanítanék, a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőéért, a Greenpeace, a DK, az MSZP és biztosan még sok-sok egyéb szervezet aktivistái, szimpatizánsai. Így együtt nagyon erősek leszünk."

    VálaszTörlés
  6. Igen, itt tényleg Te állitottad meg az oszlatást, azonnali, gyors, profi beavatkozással, utána az ülő emberek között érezni lehetett az erőt, elkeseredve mentem oda és optimistán jöttem később haza

    VálaszTörlés
  7. Mint írva vagyon, akként kell cselekedni.
    Láthatóan lesz alkalom a folytatásra, talán a kiteljesedésre is.
    Hajrá a hegyibe!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a hatékony köz-beavatkozást! ;)

    Én csak turistaként ismertem a Ligetet, de azért voltam egy hetet a Ligetvédőknél Szegedről, mert meglátásom szerint a Liget projekt magában hordozza a jelenlegi rendszer összes anomáliáját (mint egy állatorvosi ló) és kézzelfoghatósága okán + ott van a budapestiek arcában, nagy tömegek mozgósítására alkalmas a rajta demonstrált hatalmi erőszak miatt.

    Szerintem sok változást áhító figyeli az ottani eseményeket és hamarosan akár a kormány is bukhat az ottani események miatt.
    Múlt szerdán közel voltunk a "szikra" érzéséhez.

    VálaszTörlés