2016. február 6., szombat

Önmerénylet

Ha valakinek kétségei lettek volna, hogy a Felcsúti Gazember minek is erőlteti a Terror Törvényét, már meg is kapta a választ. Mégpedig a vele készített szokásos alányalós pénteki rádióinterjúban. Lássuk, mire is készüljünk.




Mióta a Talajmenti Hérosz végzi a kormányzásnak nevezett országrontást, soha nem hoztak véletlenül törvényt. Kiszámítottan, precíziós maffiaként dolgoznak, ha dohánytörvényt hoznak, vége a trafikosoknak, ha földtörvényt, akkor a gazdáknak, ha kereskedelmit, akkor a CBA-n kívül mindenkinek, kicsinek, nagynak. Az egész cikk lehetne a Maffiatörvénygyár konkrét cselekedeteinek fölsorolása, de minek: aki lát, az tudja miről beszélek. Aki meg nem, azt vakon tapossák majd el, és nem is oly sokára. Szóval a Terror Törvénye sem azért megy a Parlamenti Bábszínház gombnyomogató gépezete elé, mert elvileg kell ilyesmi. Nem kell persze, jelen jogszabályaink is bőséggel elégségesek a rendkívüli helyzetek kezelésére, de ugorjunk. Azért kell a Terror Törvénye, mert alkalmazni akarják, és minél sürgősebben. Kezd összeomlani a gazdaságpolitika, egész ágazatok száradtak már ki, és tapintható a feszültség. Nekik meg minden problémára egy válaszuk van: az erő. Aztán persze Dobó István szavait nem ismerik: minél inkább összeszorítod a markod, annál több esik ki belőle, dehát a történelem nem az erősségük. Ha az lenne, lassan már menekülhetnének, mert ha a Nép megindul, akkor ott nem lesz pardon. A Diktátorok ritkán végzik ágyban, párnák közt, max priccsen, életfogytos cellában. És akkor még szerencséjük volt.


A Terror Törvényével be akarják vezetni a nyílt fegyveres erőszakot. Azt hiszik, megijedünk, biztos lesznek, akik igen, másokat meg majd épp ez hoz ki a sodrából. Az ilyesmi ugyanis nem oly egyszerű mint első ránézésre tűnik. A rendőr, a katona is ember, megintcsak történelmi, éspedig hazai tapasztalat: gyorsabban állnak át saját fegyveres erőink, ha a Nép ellen akarják bevetni Őket, mint a parancsterjedés sebessége. Voltak itt már magukat marhára erőben érző teljhatalmúak, aztán iszkoltak gyorsan, saját tűzparancsuk elől menekülve. Mindig kellett külső nagyhatalmi katonai gépezet, amelyik elnyomta a forradalmainkat, nekünk az orosz jutott. De az orosz most épp államcsőd felé közeleg, ráadásul Ukrajna elindult az EU felé, éshát épp köztünk, meg a ruszki között van, és nemkis ország, nem is védtelen. Úgyhogy most orosz nincs, csak a saját fegyveres karhatalmára támaszkodhat a Felcsúti, ha kiadja a Terror Törvénye alkalmazásával a tűzparancsot. Nade itt még nem tartunk. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, két dolog kell. Először is: elfogadni a Törvényt, az ÖSSZES parlamenti képviselő kétharmadával. Igen, az ÖSSZES kell, nem a bentlévők, úgyhogy akinek minimálbecsülete maradt még a parlamenti melegedőben, az kihúz a szavazás előtt.


Ha pedig lesz Törvény, akkor kell egy ÜRÜGY, hogy hatályba lehessen léptetni. Nem egy nagy kaland, épp azért olyan a Terror Törvénye, amilyen: nem kell semmit bizonygatni, aszondja Orbán - najó, a Kormány, de ez ugyanaz -, hogy terrorvész van, és már mehet is a tűzparancs. De a jófasiszták mindig kreálnak valami ürügyet, hogy úgy tűnjön, mintha. Felégetik a Reichstagot, lehet irtani erre hivatkozva az ellenzékieket. De még világháborút is így robbantottak ki. Kis mese, hogy érthető legyek. A második világháború Lengyelország náci lerohanásával kezdődött. Annak ürügye pedig annyi volt: lengyel szabadcsapatok megtámadták a németek Gleiwitzi rádióállomását. Na, persze utólag kiderült, hogy csupa német börtöntölteléket öltöztettek lengyel egyenruhába, magyarul SAJÁT MAGUKAT támadták meg, de akkor és ott ÜRÜGYNEK ez épp elég volt. A németek felháborodtak, húúúú, miket nem tesznek ezek a lengyelek, lehetett lerohanni Őket. Meg is tették. Na, pont ilyesmi készül, és erre célozgatott már a Felcsúti Gazember az ominózus szokványos pénteki seggnyalóinterjúban. Hogy máris tud olyasmikról, amik terrorveszélyt jelentenek.


Mondom: MÁRIS TUD ILYESMIKRŐL. Magyarul: alig várja, hogy a Terror Törvénye elfogadást nyerjen, és abban a minutumban meg is lesz a hatályba léptetése, jöhet a szabadságjogok maradékának fegyveres eltiprása. De majd csinál valami ÖNMERÉNYLETET is, hogy az agyhalott Fidesznyikek elhiggyék: veszélyben a Zistenük. Felbérelnek pár külhonit, jó pénzért, kötnek rájuk bombákat, adnak nekik fegyvert, nyomtatnak haditervet is, amin Orbán megtámadása lesz, aztán elfogják Őket, mutogatják a lakájsajtónak az általuk megrajzolt és odatett térképeket, rajzokat, töltényeket, mindent. A hülyébbje meg majd bekajálja, Habony, Orbán, meg röhög, nesztek itt az ÜRÜGY. Szépen bevezetik a szükségállapotot, betiltanak mindent, az általuk jó pénzért felbérelt Műterroristákat kicsit szívatgatják - benne van az árban -, aztán majd később csendben elengedik. Mert megbízható, bármikor bevethető Önterroristákra mindig szükség lehet, nem érdemes átverni a jó üzletfelet. Szóval Kedves Demokraták, meg MINDENKI: itt bizony önmerénylet készül, ÜRÜGYKÉNT. Úgyhogy nem kéne hagyni, hogy eljussanak a Terror Törvényének elfogadásáig. Jövő szombaton tanártüntetés lesz a Parlamentnél. Ha vagyunk százezren, NEM LESZ Terrortörvény. Meg tán Rezsim sem.

Hát legyünk százezren. 


24 megjegyzés:

  1. Beteg vagy. És velejéig romlott. Mindenki magából indul ki. TEHÁT TE ÍGY CSINÁLNÁD!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért ennyire nem lehetsz szemellenzős, az agybeteg önjelölt népvezér sokkal többre is képes

      Törlés
    2. Te vagy a beteg,és már megvakultál........csak azt sajnálom,hogy miattatok szenved most is annyi ember.Mert szenvedjetek ti,ha ennyire idióták vagytok,menjetek rabszolgának !

      Törlés
    3. Tudod,vannak emberek akik gondolkodnak..... iskolába jártak az eső,hideg elől és ha már ott voltak belelapozgattak a könyvekbe....
      Nemcsak olvasni tanultak meg,hanem a szövegelemzést is....
      Történelemórán is odafigyeltek(főleg,ha olyan tanáraik voltak,mint amikhez szerencsém volt),azoknak "nem térkép e táj"...
      Ha pedig valaki megtanul sakkozni az sok mindent másképp lát...
      Megtanul az ellenfél fejével gondolkodni....
      Ha mindehhez még ateista is....... Na akkor még liberálissá is válik....

      Törlés
  2. Időnként, ha olyan kedvem van, fölengedek pár Orbánhívő kommentet, hogy világos legyen, miért is megy a blog előmoderációval :D Itt egy szépen fejlett példány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem én, hogy hiányzom.. :D

      Törlés
    2. Rossz hírem az, hogy az előszűrést már nem én végzem, most igen, ezért a zsebnácik rövid amnesztiát kaptak :)

      Törlés
    3. :D :D Naaaaa??! Akkor változik a számlaszám is? :')))))

      Törlés
  3. Tényleg beteg vagy."Felengeded" ezt is? :)

    VálaszTörlés
  4. Ma lehet egy kis bolondok napja, miért is ne :D

    VálaszTörlés
  5. a képlet készen van a stadionok mint bőrtőnők lassan elkészülnek.és már minden állami méltóságnak magán hadserege van lassan kezdődhet a bál

    VálaszTörlés
  6. Félelmetes, de sajnos igaz !!!!Ezt minden józan gondolkodású honfitársunk tudja!!!

    VálaszTörlés
  7. Velőt megrázó írás! Gratulálok!!
    Úgy tűnik, lassan meglesz a kritikus tömeg!
    Nemsokára visszaköszön '56...

    VálaszTörlés
  8. Üdv Mindenkinek. Egy kérést szeretnék megfogalmazni, illetve néhány gondolatot megfogalmazni felétek.
    Kérlek benneteket, a mai napon mindenki maradjon nagyon higgadt. Kétszer is gondoljátok meg mit cselekedtek, mert a tömeg ilyenkor kiszámíthatatlan. Bizonyos erők, alig várják,hogy a butaság csepnyi szikrája fizikai manifesztációban fellépjen. Na ekkor jönnek az erőszak szervezetek.
    Kérek mindenkit, 56 szellemét ne idézzétek, mert nem tudjátok, hogy az mekkora erőszak hullámot hordozott magában, ettől minden honfitársamat szeretném megóvni, és egyben óva inteni!!! Van fegyver, a jog fegyvere a kezünkben, de azt tudni kell használni!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "Jog fegyvere"?
      Népünk Atyája csettint egyet, valamelyik samesz megírja egy ájfonon az új paragráfot, egy másik samesz beterjeszti mint önállót, a T.(ébolyodott) Ház megszavazza (az ellenzékiek meg éppen valami kurvafontos gittegyletben fognak vekengeni, hogy ne legyen zavar az Erőben) k.Áder aláírja és még aznap kijön a közlönyben, hogy a "Jog fegyvere" ezentúl derelyeszaggató.
      Nem, kedvesöcsém, felejtsük el ezeket a fasságokat! Ezek a faszok olyan törvényeket hoztak, amiket szépen ellenük lehet fordítani! Hát tessék!

      Törlés
  9. Bolondok napja, Gábor ? Igen az, de, a szó szoros értelmében-sajnos régóta !!!Most ,13-án, kiderül, mennyire van közel a kritikus számhoz a tömeg.....Nem szeretném, de, úgy néz ki, valóban egy '56-os megoldás vár ránk-nem értenek, és nem hajlandók mást elfogadni. Nem engedik ki a hatalmat a kacsóikból, csak,ha kifacsarjuk belőle-nem lesz egyszerü !De, ha meg kell lenni, hát kezdődjön ! Kisember,hát itt a Vége ...!

    VálaszTörlés
  10. Szerintem most nagyon is jól látod a dolgokat.

    VálaszTörlés
  11. Elkerűlhetetlen a pusztulás!De ilyenkór minden rossz,vagy legalább is a nagy része elpusztúl,és helyébe jön egy jobb,és újjabb!A régi hamvából új születik!

    VálaszTörlés
  12. Ha értik a helyzetet,

    -Parlamenti ellenzék: a terrortörvényről nem tárgyal, nem egyeztet, nem vitázik, a szavazáskor kivétel nélkül távol marad az ülésteremből.

    -Pedagógusok: tárgyalóasztalhoz a hatalommal nem ülnek, a hivatásuk gyakorlásában akadályozottakkal, szerzett jogaiktól megfosztottakkal együttműködést keresve, sztrájkot szervez és végrehajt.

    -Polgár: fentieket utcai jelenlétével támogatja.

    Bármelyik elmarad, a NER megmarad.

    VálaszTörlés
  13. Naná...miért erőltetné ezt a "törvényt" ha nem akarná használni.
    Okot meg tènyleb bármikor kreálhatnak.
    VISZONT akkor elválik a májtól a sz..r. kiderül létezik e magyar ellenállás,szamizdat,röpcsi, graffiti...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magyar ellenállás?
      Hány éves vagy, királyfi?

      "ki ezer éve
      magával kötve mint a kéve,
      sunyít vagy parancsot követ."

      Törlés
  14. A "Terror Törvénye" és a hozzá kapcsolódó stratégia az új X-akták sorozatban is szerepel, íme, itt elmagyarázzák (2 jelenet, 6 perc összesen):
    https://vimeo.com/153368828

    VálaszTörlés