2016. január 20., szerda

Pártszolgálatosok

Kezdhetjük tanulni a már létezett magyar fasizmus - ld. Szálasi - kulcsszavait, mert a Terror Törvényével ez is beköszönt majd. Elsőnek: pártszolgálatos. Ő az, akinek nincs elve, de bármit megtesz, ha arra a pártja utasítja. Nézzük, kik is Ők.




Demokrata körökben nem nagyon szokott azon vita kitörni, hogy vajon Orbán fanatikusai micsodák. Akik a sajtóban, fészbukon látják, hogyan változtatják emberek tömegei napról napra a "meggyőződésüket" annak megfelelően, amit a Vezér épp mond, tudják, miről beszélek. Akik meg élőben is találkoztak ilyesvalakikkel, azok még súlyosabb agymosottságról számolhatnak be: az Orbánhívő simán éhenhal, de képtelen lenne elismerni, hogy rossz sorsát Felcsúti Istene ámokfutásának köszönheti. Nem, helyette inkább hálát rebegve, annak házioltára alatt leheli ki a lelkét. Kossuthon töltött 9 hónapnyi tüntetésünk alatt sokszáz Narancsprovokátor jött oda a sátrainkhoz, volt kikkel szót váltani. És tánha egy százalékuk volt olyan, akikre hatott bármilyen általunk ott elmondott tény. A másik 99% megrendíthetetlen volt abban a hitében, hogy a ma Magyarországa a világ legjobb helye, és még akkor is az maradt, mikor emlékeztettük, hogy épp koldulni jött hozzánk, ami aligha lenne szükséges egy jól vezetett országban. Vannak Ők párszázezren, széles merítés, jó Pártszolgálatos lesz belőlük, bármi rájuk bízható. Ez eddig gondolom tiszta.


Milyen ember a Pártszolgálatos? Elég könnyű föltérképezni: nincs saját meggyőződése, elvei, tán merő butaságból, tán gyávaságból, még az is lehet, hogy egyszerűen magányos, és pusztán ragaszkodik ahhoz a közösséghez, amelyik befogadta. És persze ilyen jellegű kiszolgáltatottságát az erre szakosodott profik ki is használják: ez az embertípus BÁRMIT megtesz, hogy pártja és elsősorban is annak Vezére utasításait végrehajtsa, mert ha nem, kinn találja magát a közösségből, és akkor annyi. Magányos, gyáva és buta emberek alkotják a Pártszolgálatosok csapatát, nemcsoda, ha java részük az egyébként is a Hatalmat népbutításra építő Fidesznél kötött ki. Ám a képlet nem ily egyszerű. Mondhatnánk, hogy a Pártszolgálatosok odaát vannak, a magukat demokratáknak nevező politikai alakulatok pedig a gondolkodó, bátor és független embereket gyűjtik be. Mondhatnánk, csakhát hazudnánk. Szeretem a TÉNYEKET, egyszerűsítik a későbbi vitákat - értelmes ember TÉNYEKET nem vitat, hülyékkel meg max szórakozásból játszik vitásat az ember, nemde. Úgyhogy kezdjük egy TÉNNYEL, tessenek megnézni a következő kép jobboldalán a számokat:


Igen, ez a vasárnap délutáni Terror Törvénye elleni tüntetés eseményének lapjáról egy képernyőmentés. Bokros szervezi, jól teszi, ott leszünk, oké. Ám ha a számokat megnézzük, elképedünk. Háromszor annyian jelzik, hogy talán ott lesznek - most ezt érdeklődőnek hívják -, mint ahányan biztosra ígérik ottlétüket. Namost én még ilyet nem láttam. Szerveztem pártucat különböző akciót, tüntetést, mindenfélét, meg részt is vettem ugyanannyin, amit mások szerveztek, de egy dolog MINDIG azonos volt: sokkal többen jelezték, hogy biztos ott lesznek, mint amennyien a talánt - érdeklődő - nyomták meg. Persze, tudjuk, a magukat biztosra jelzők közül sem fog mindenki eljönni, de az mégis jelent egy elköteleződést az ügy mellett, míg a talán nagyjából ennyit jelent: ciki nem jelezni, hogy érdekel, de azért majd meglátjuk még azt. MINDIG sokkal több a magát biztosan ottlévőnek jelölő ember, mint a talánozó érdeklődő. És most NEM. Pedighát a képlet rohadt egyszerű. Február elején Parlament elé kerül a Terror Törvénye, el is fogadják, ne legyenek kétségeink, és onnantól nyílt fasiszta diktatúra van a Hazánkban. Ezt megelőzendő kéne egy ütős tiltakozást tartani, ahol a demokraták megmutatják, hogy képesek összefogni a valóságban is, nemcsak szómágia szintjén az önkény ellen. Egy ember szervez ilyen megelőző demonstrációt: Bokros, senki más nem jelentkezett be, mi magunk március 1-től fogunk kimenni állandóra a Kossuthra, letesztelni élesben, mire képesek a már életbe lépett Terror Törvénye alapján Orbán TEK-es pribékjei.


Szóval van EGY tüntetés, és ahelyett, hogy MINDENKI, aki ellene akar menni a Diktátornak, behúzná, hogy ott lesz, a többségük taktikázva kivár. Nosza, megnéztem, kik is a taktikázók. Na, ki tetszenek találni? Igen, régi olvasóim már rendelkeznek elég tényszerű ismerettel a blogomból, hogy ne legyen számukra meglepő az eredmény. Ezek a kiváró, taktikázó emberek nagyrészt a parlamenti "ellenzék" pártjainak tagjai, szimpatizánsai. Miért is várnak ki? Azt várják, vajon mit mond a pártjuk Bokros meghívására. Teccenek érteni, gondolom. Ha a Feriaszondja, hogy megyünk, akkor mennek, ha meg nemmondja, akkor nemmennek. Merha a Feriaszondja, akkor télleg diktatúra lesz, ha meg nemmondja, akkor nemlesz. Namost hadd emlékeztessek mindenkit egy roppant szomorú TÉNYRE. Ma Budapest Főpolgármesterét Bokros Lajosnak hívnák, nem Tarlósnak, ha annak idején, az önkormányzati választáskor nem taktikázzák el ugyanígy magukat a parlamenti "ellenzék" pártjai. Azt meg Demszky hosszú idejű regnálásából azért tudjuk: nem könnyű országosan diktatúrát építeni, ha van egy tökös ellensúly a Főváros élén.



Rengetegen jeleztük annak idején, hogy Kossuthos tömegnyi tereptalálkánk alapján Bokros az egyedül esélyes Tarlós legyőzésére, nem pedig a parlamentiek által futtatott Falus. Aztán kivártak, kivártak, még kivártak, aztán mikor már a hajó elúszott, két héttel a választás előtt már annyira ciki volt, hogy Bokros egyedül népszerűbb, mint a hárompárti támogatású Falus, nyögvenyelve, kényszeredett mosollyal beálltak Bokros mögé. Konkrétan még így, összvissz két hétnyi kampánnyal is igencsak megszorította Bokros Tarlóst, ha két hónapig, és nem ímmel-ámmal megy az összefogás, akkor ma Budapest demokrata irányítás alatt lenne. És most pont UGYANEZ történik. Érzésem szerint a parlamenti "ellenzék" Vezérei jobban fosnak attól, hogy Bokros mögé fölsorakozzanak a demokraták, mint a Fasiszta Diktatúrától. Taktikáznak, kivárnak, hátha kudarc lesz a sztori, nyomják közben a senkit sem érdeklő lakossági fórumaikról a fészbukközleményeket, segélyeket osztogatnak ellenállás helyett, csak egyvalamit NE kelljen: odaállni valaki más mellé. Na akkor, Kedves Olvasóm, ezen TÉNYEK ismeretében Te minek neveznéd azokat a "demokrata" pártszimpatizánsokat, akik a VALÓSÁGOT, Hazánk nyilvánvaló érdekét ily mértékben szembeszarják, pártjuk önérdeke miatt? Sajnálatos, de ugyanannak, mint Orbán ugyanilyen elvakult hívőit.

Pártszolgálatosok.

8 megjegyzés:

  1. Sajnos így van. Mi vidékiek és idősek ott lennénk veletek, mert nem szabad hagyni a további diktatúrát. A pártszolgálatosok annyira hülyék, hogy vakon és agy-mosottan teljesítik a vezírük minden szavát, sőt még talán hisznek is neki.

    VálaszTörlés
  2. Mivel az átlag polgár politikai előrelátása nem annyira fejlett mint e poszt írójáé és a MOMA-é (Bokrosé), továbbá a "terrortörvény" pontos tartalma valamint a drukkolt pártjaik ezzel kapcsolatos konkrét álláspontja sem világos a számukra; nyilvánvaló a kiváró álláspont a tüntetéssel kapcsolatban.
    Ráadásul Bokros egy faces, lengyelekkel is foglalkozó bejegyzésébe "belekeverte" a menekültek befogadásának kérdését is, ami lássuk be megosztó téma, még a nem hatalompárti oldalon is.
    Az őszi tüncikézés emléke sem kedvező ha arra gondol az ember, hogy végre egyet kellene tüntetni de nagyot. Együtt a pedagógusokkal, az egészségügyiekkel, a közszolgálatban Lézer által elbocsájtással fenyegetettekkel, a megalázott vasutasokkal, rendvédelmisekkel.....
    Nincs most annyi puskapor, hogy pazarolni kéne.
    Ez persze nem mentség a pártszolgálatos mentalitásra, de a kattintásszámot talán más megvilágításba helyezi.
    Vasárnap este még "okosabbak" leszünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem jó alaposan a "talánozókat", olyanok is vannak, akikről Te írsz, de nem Ők a többség ;)

      Törlés
    2. Bocs, hogy magamtól idézek:
      ...."a "terrortörvény" pontos tartalma....sem világos"
      Teccik nem teccik, szégyen nem szégyen (a korrektség jegyében Novák Előd jóvoltából) akit érdekel a szöveg:
      https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/otpartiegyezteteshatteranyaga-AT20160112.pdf
      Nyilvánvaló, hogy Orbán el akarja lopni a parlament és a Köztársasági elnök jogosítványát.
      Szomorú, hogy egy Novák Elődben vagy a jobbikban kell remélni e szemétség megakadályozását.

      Törlés
  3. Egyetértek. Jó h nem vesztette el a hitét a változásban, erőt ad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd akkor leállok, mikor Orbán életfogytot tölt a bűnsegédeivel, kollaboránsaival egy épületben ;) Addig biztosan nem :D

      Törlés