Valami lesz

Eltagadni sem lehet a közhangulat meglepően gyors fordulását. Senki sem tudja, én sem, hogy miért épp most, és így, de tény: tele van a net olyan megnyilatkozásokkal, amikkel korábban csak ritkásan: gyerünk a Kossuthra, és maradjunk addig ott, amíg el nem takarítjuk Orbánt.

Eddig ilyesmiket csak jómagam, meg a Csapatomhoz tartozók mondtak. Ez sem kevés persze, meg mi nem csak mondtuk, hanem 9 hónapon keresztül csináltuk is élőben, de ami most történik, az alapjaiban más. Ismerem - többnyire terepről és személyesen - azokat, akik hajlandóak valóban mozdulni, ha mozdulni kell, de nagyságrendileg többen kezdtek el ilyesmi vágyuknak hangot adni. És nem úgy mint régen, mikor csak olyasmiket írtak, hogy ki kéne menni. NEM. Most azt mondják, hogy induljunk már, minél előbb, gyerünk, irány az UTCA, illetve konkrétan a Kossuth tér. És mégegyszer mondom: ezt RENGETEGEN mondják, és hirtelen. Ha valaki nekem nem hisz, tessenek csak végigböngészni a legnagyobb fészbuk csoportokat, ott megy az eddig ismeretlen tömeghangosodás. És valós személyektől, és láthatóan spontán módon, nincs semilyen szervezet, amelyhez az illetők egyöntetűen besorolhatók lennének. Márpedig Forradalmi Helyzet tipikusan ÍGY jön létre: mikor sokan érzik önmaguktól és egyszerre úgy: ELÉG VOLT.

És ami számomra még külön érdekes: mindenki a Kossuth teret mondja célpontként. Olvasóim emlékeznek, mennyit kellett küzdenünk azért, hogy a különböző tüntetések szervezői fölfogják: ha VALAMI egyáltalán lesz, az csak a Kossuth téren lehet. Páran fölfogták, de a többség nem, így aztán szétvándoroltatták lényegtelen célpontokra az aktív tömeget, kifárasztva, és ezzel hazaküldve Őket. De most MINDENKI Kossuthot mond. És ahogy látom, sokan azért, mert tudják: mi ott voltunk, és sokan azt is jelzik: ha megyünk, velünk jönnek, sajnálják, hogy előző évben nem tették. Persze megtanultam különbséget tenni a hirtelen felbuzdulások és a valós, kitartó eltökéltség között. Ami most zajlik netszerte, az már inkább az utóbbi. Úgy tűnik kezd TÉNYLEG tele lenni a töke az embereknek a Rezsim mindennapi pofátlanságával, és a Műellenzék semmittevésével. Saját kezükbe akarják venni a dolgokat, mert látják: más azt nem fogja helyettük megtenni. Ehhez a legmeglepőbb példáról mutatok egy képet, és aztán elmagyarázom.

Ez a kép egy általam föltett kérdésre adott válaszokat mutatja egy fészbukos csoportban. NEM, nem a saját csoportjaink egyike. Ez egy DK szimpatizánsokat gyűjtő magáncsoport, nem hivatalos DK-s, mert akkor onnan már kitettek volna, a Kékek pont ugyanúgy nem tűrik az ellenvéleményt, mint a Narancsok, de ezt már jóideje tapasztalatból tudjuk. Szóval ez egy független, demokrata adminisztrációval rendelkező, de elsősorban DK szimpatizánsokat tartalmazó csoport. És itt jön az igazán meglepő dolog. Mint teccenek látni, még a DK szimpatizánsok kétharmada is abban reménykedik, hogy pártjuk utcára vonul, Orbánbukásig ottmaradni. Pedig ezerszer megerősítetten köztudott: a DK vezetése ezt a verziót totál elutasítja. Akik egyáltalán ilyenről beszélnek, mint jómagam jóideje, azok üldözendő, médiából kitiltandó, karaktergyilkolandó közellenségnek lesznek azonnal kikiáltva. Csakhát van itt egy kis probléma. Még saját szimpatizánsaik kétharmada is UTCÁRA akar menni, és ott is maradni. Amit Gyurcsány, Gréczy, Varjú velük ellentétben nagyon utál, mint lehetőséget.

Erősen olybá tűnik, hogy a DK szűk fanatikusi körének kivételével, már saját szimpatizánsaik is akarnak végre valamit TENNI, nemcsak újra meg újra beszélni a semmiről.  És hasonlóan állnak hozzá függetlenek, és más pártok szimpatizánsai. Ezzel együtt kapkodni nem fogok, nem fogunk. Ha Csapatommal megindulunk, akkor nem is fogunk megállni, tehát azt jól kell időzíteni, higgadtan megszervezni és végigcsinálni. Ebben az Országban teccik-nemteccik mi tudjuk saját tapasztalatból, és nem kevésből, hogyan kell állandó tüntetést fönntartani, és a tömeg méretének függvényében akciókat szervezni. 100, 500, 1000, 10 ezer, 100 ezer ember: mindegyik esetén más a teendő, és mi meg is tesszük, amit lehet. És SOKAT lehet. Akár Orbántűzni is. Most várunk egy kicsit. Koraiak voltunk a Kossuth téri állandó tüntetésünkkel, a Nép még nem érezte a bőrén annyira a bajt, mint most. Most a legnehezebb dolog NEM KAPKODNI. Higgadtan megvárni az első jóidőt - nem nekünk szempont, mi télen is ott voltunk folyamatosan -, de tapasztalat: fagypont fölött kétszer annyian vannak, mint fagypont alatt. Úgyhogy megvárjuk márciust, addig pedig a háttérben felkészülünk. És aztán nekivágunk.

Orbánnak.