2014. augusztus 26., kedd

Igen, pont Te kellesz!

Fene se gondolta volna egy hónapja, hogy mozgalmár leszek. Írogattam a Blogomat, örültem az Olvasóimnak, oszt jött a Zorbán és beleköhögte a tusványosi ebolavírust a levegőbe, és aztán nem mozdult senki, így aztán mozgalmár lettem.




Az az 1350 önkéntes, aki azóta az Ország Gyűlése Mozgalomhoz csatlakozott, szerintem pont ugyanígy volt ezzel. Kicsit napról napra dühösebb lett, ahogy terjedt lépésről lépésre a Narancsfertőzés, de igazából nem tudta, hogy mit is kéne ellene tennie. Elmentünk minden ellenzékinek nevezhető demokrata gyűlésre, lobogtattunk, amikor mondták, tapsoltunk, amikor mondták, és aztán szépen hazamentünk, amikor mondták. Visszaültünk a Fészbuk elé, olvasgattuk a különböző cikkeket, a jobbakat megosztottuk, lájkoltuk és kommentelgettük, király. Csakhát igazából ez ugye elég belterjes dolog így, meg nem is túl ütős: valahogy nem éreztem azt, hogy így Orbánnnak, vagy a Fidesznyikjeinek akár csak egy percnyit is ártani lehetne. Blogomban néha egy-egy oknyomozós sztorinál, vagy ütős egyéb nyalánkságnál volt némi elégtétel érzésem, mert a reakciókból láttam, hogy azért el lehet találni a szarháziakat. De egyrészt ez ritka öröm, másrészt meg 10 millió magyar nem írhat blogot, így aztán ez se túl hatékony ellenállási forma.


Aztán amikor megírtam a sokadik Blogot, meg megvitattam a milliomodik más által írt cikket, amiből ismét megtudtam, hogy a Narancsok lopnak, akkor elfogyott a türelmem. Fog a fene állandóan másoknak tanácsokat osztogatni, ha egyrészt nem fogadják meg, másrészt meg magam is meg tudom csinálni ugyanazt. Így aztán arra jutottam, hogy be akarok inteni az Orbánnak, a kérdés már csak az volt, hogyan lehet azt hatékonyan megtenni. Józan paraszti ésszel bárkinek ott lehet beszólni, ahol az található, és nem valahol egész máshol, kis mellékutcában, játszótéren, homokozóban. Orbán a Bandájával a Parlamentben tanyázik, onnan kavarja a kétharmadost, hát akkor oda kell menni, és belerondítani a lelkivilágába. A Felcsúti típusú kisebbségi komplexusos akaratgéppel úgy lehet a legjobban kibabrálni, ha semmibe veszed a mindenhatóságát. Ők is tudják magukról, hogy erejük nagyrészt blöff: sem a lakossági támogatásuk, sem az államhatalom messze nem olyan erős, mint amivel egy tízmilliós országot lenyomva lehetne tartani.


Magyarul: meztelen a király, csak ki kell mondani végre, és meg is kell mutatni, sőt lehetőleg kiröhögni a cezaromán bolondot, és gyorsan kiderül mindenki számára, hogy mily tehetetlenek is a valóságban ezek a Műmindenhatók. Az egész országunk egymást hülyíti, félelmeinket nagyrészt egymásnak sugalljuk, sokkal súlyosabb az öncenzúra gondolatainkban és cselekvéseinkben, mint az indokolt lenne. Milliószámra vannak az országban olyanok, akiket valójában Orbánék megkarcolni sem tudnak: a multiknál dolgozók, a nyugdíjasok, meg még egy rakás hasonló társadalmi csoport. Itt mindenki elhitte, hogy személyre szólóan ki fognak vele cseszni, ha bármit tesz, pedig ehhez a valós apparátusi erejük édeskevés. Tényleg sokakat szankcionáltak, de Őket többnyire azért, mert az állam alkalmazottai voltak, vagy olyan vállalkozásoknál dolgoztak, amire a Fidesznek, vagy cégeinek megrendeléseken keresztül ráhatása van. De ez valójában a népünk erős kisebbsége, a többségre nulla szankciót tudnak alkalmazni, és mihelyt ezt fölfogjuk, Orbánnak vége mint a botnak.


Mikor úgy döntöttem, hogy kimegyek a Kossuth térre, tele volt a net azzal, hogy úgysem tehetem meg: betiltják, lelőnek, mittoménmilesz, bármi. És jelentem, ott vagyok, ott vagyunk már három hete és a nap 24 órájában, és egyre többen vagyunk ott. Egyre jobb életfeltételeket építünk ki magunknak, lélektanilag máris visszafoglaltuk a Teret, a Narancsok feszengenek, nem mi. Bemutatunk Orbánnak, mikor csak jólesik, kiröhögjük az ökölbe szorult képű Fidesznyikeket, fürdünk a tehetetlen dühükben, jó a buli, na. Szóval Kedves Demokrata Barátom, nem kell itt mire várni, ha valóban tenni akarsz a Zorbán ellen, úgy, hogy az fájjon is Nekik, és látható is legyen, akkor gyere közénk. Élvezni fogod, mert egyrészt hasonszőrűek között találod magad, akik már cinkos mosollyal mulatnak a Fideszhatalom gyengeségén, és élőben érezheted, milyen az, mikor Te vagy végre fölényben a Narancsnyikokkal szemben. Lepattant rólunk a Rendőrfőkapitány, a Parlamenti Főigazgató, a Rogánék Közterületfelügyelete, és ez még csak a kezdet.


Látod az eseményeinkről készült videókat, képsorozatokat, azok úgyis magukért beszélnek: egyre többen vagyunk, egyre vidámabbak vagyunk, egyre magabiztosabbak vagyunk. Ha egészségi, egzisztenciális, földrajzi okból nincs áthághatatlan akadályod, akkor gyere közénk a Kossuth térre, mindig ott vagyunk, ülj le hozzánk. Ha csak ritkán tudsz csatlakozni, akkor gyere szombatonként este hétre, akkor tartjuk a heti rendes ünnepségünket, ahol múlt héten már 160-an voltunk. Ha áthághatatlan akadály lehetetleníti el a fizikai jelenlétedet, akkor csatlakozz a Fészbukos Csoportunkhoz, vegyél ott részt a belső közéletünkben, segítsd a Mozgalmunkat netes terjesztéssel, ha meg még rendelkezel némi pénzmaggal is, akkor lehetőségeid határai között támogass minket, mert magánemberek magánadományaiból szerezzük be a sátrainkat, asztalainkat, székeinket, sem pártoktól, sem olyan cégektől, akiknél fölmerül, hogy majd kérnének valamit "cserébe" nem fogadunk el egy kanyi vasat sem. Mondom, higgy nekem, kérlek: pont Rád van szükségünk, pont Te kellesz.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

31 megjegyzés:

  1. A demokrata mindig ott van ahol a legnagyobb szűksg van rá.Én már itt vagyok.És Te????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Jó reggelt Ébresztő EMBEREK! Gábornak köszönetet a cikkért, mert amit leírt már egyre többen érezzük. A Téren tartózkodó Csipet-Csapat állandóan változó létszámmal van jelen, élvezi ha süt a nap, ha esik az eső, ha fúj a szél. Élvezeti azt, hogy szabadon gondolkodhat, nem írják elő mit tehet és mit nem. Lassan de biztosan alakulnak a vidéki Demokrácia Erődök is. A félelmet felváltja a tenni akarás. A lángocskák teszik a dolgukat. Várunk szeretettel mindenkit aki tenni akar valamit.
    Hajrá Magyarország, Hajrá Köztársaság!

    VálaszTörlés
  3. Én ugyan 300 km-re lakok Budapesttől, de pénteken délben egy órát rászánok arra, hogy meglátogassam a Demokrácia Erődjét a Kossuth téren.

    Remélem, találkozok néhány ismerőssel is, akivel szívesen megosztom a véleményem. Igen ezt kell tenni! Ott lenni Orbán előtt és megmutatni: Nem félünk tőle!

    Nem vagyok mai gyerek, de ezért szívesen áldozok egy órát, hogy én is "bemutassak" Orbánnak és a fidesznyikeknek: Vannak még az orszégban demokraták, akik időt, fáradtságot nem kímélve (ha minden nap nem is) ott vannak, ahol lenniük kell.

    Magyarországért, a Köztársaságért!

    VálaszTörlés
  4. Üdv!
    A célokról kaphatnék valamit?
    Volt valami plakát vagy felhívás, az vagy annak linkje kellene.
    Tudtok segíteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden itt van a korábbi Blogokban. :)

      Törlés
    2. Ha megtaláltam volna, nem kérem....:-(
      Gondoltam Te tudod kapásból melyikben keressem...
      Na mindegy, átnézem újra.....
      Ha megtalálom, úgyis kivesézem.
      De arra számíthatsz, hogy így most harapósabbá válok a keresés közben...:-)
      (Mert arra emlékszem, hogy volt benne 2 dolog, ami rögtön láthatóan melléduma volt)

      Törlés
    3. Most, hogy újra végignéztem, és megtaláltam ezt:
      http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/07/az-orszag-gyulese-mozgalom.html
      már tudom, hogy a rendezvényre mozgósító plakátot keresem....ami ezen írás tömörített változata.
      Tud valaki segíteni, hogy azt hol találom meg?

      Törlés
    4. Júliusi blogarchivum. "Orbán megbuktatásának forgatókönyve".

      Törlés
    5. E-front, a válaszom az előbbi bejegyzésedre válasz. Bocsi gyorsabb voltál nálam.

      Törlés
  5. Nahát, megint elfogyott? Tudod.. fogadatlan prókátornak "khmmmm" a fizetése. ;)

    VálaszTörlés
  6. sverde Nem ekonómiailag reális, hanem rosszindulatú. Egyébként meg.... "Mindenki magából indul ki." Szokták volt mondani. S mint látszik, nem alaptalanul keletkezett ez a szólás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az. De Ő ezt nagyon jól tudja. Hidd el nekem.
      Példa:
      Stratégiai menedzsment. Elmennek az egerek a bagolyhoz:
      - Figyusz, Uhu, gáz van! Mindenki bánt minket, védekezni nem tudunk, és a tökünk tele van már ezzel a helyzettel.
      Mit csináljunk?
      Erre a bagoly:
      - Hát, váljatok sündisznókká! Azokat senki sem bántja!
      - Ööö... izé... És hogyan váljunk sündisznókká?
      - Leszarom. Én stratégiai kérdésekkel foglalkozom!

      És mindezt más pénzén.. Aktív korú munkaerőként, hivatással, diplomával a kezében. És sátortábort épít a Parlament előtt. Sem ideológiailag, sem anyagilag nem érzem támogathatónak. Sajnálom. Nehéz nem megszólalni ezügyben. Hidd el, megpróbáltam.

      Törlés
    2. Sverde Sokan meg másképp látjuk, tapasztaljuk. A különbség, hogy mi ismerjük is személyesen! Jogod van a más véleményhez, s nekem is. Elmondtad, aztán én is . Pont.

      Törlés
    3. Sverde jól összefoglalta a lényeget..csoda hogy hiányzik a tömeg?

      Törlés
    4. Sverde elmondta a nyúlperspektívát, Komisszár buzgón helyesel, az élet pedig megy tovább... :)

      Törlés
    5. Uffff..
      Marika Anika Benkő, az ismeretség hiányha nem jelenti az ismeretek hiányát.. ;) Ésháthamégis.. ;) :D

      Törlés
    6. Sverde, megszállottakkal nem vitatkozunk ez alapszabály.Én csak hátradőlök és figyelem a Titanic sűllyedését.Tanulságos karrier végének vagyunk szemtanúi.

      Törlés
  7. Várszegi Szilárd De jó, hogy ott leszel! Azt sajnálom, hogy nem találkozunk, de talán máskor még lesz rá alkalom!

    VálaszTörlés
  8. Már voltam tagja a csoportnak, de a profilképem miatt kiutáltak.
    A Demokrata Oázis csoportba pedig Zsuzsanna Nagy hasonló okból be sem fogadott.
    Pont mint a nyolcvanas években, csak akkor a hajam volt túl hosszú.
    Szóval én azt hittem hogy pont én kellek, de én pont nem kellettem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A profilképed erősen kilógott egy békés Mozgalom jelképrendszeréből, mivel nem voltál hajlandó változtatni, ezért aztán tanúbizonyságát adtad annak, hogy képtelen vagy alárendelni az egódat egy célnak. Úgyhogy nem Rád volt szükség :)

      Törlés
    2. ez volt az a válasz, aminek a hatására, ha lett volna kitöltött csekkem adománynak, össze is tépném.

      érdekelne az a profilkép.

      Törlés
    3. Értem, előbb tépsz, aztán érdeklődsz, hogy miért is :D

      Törlés
    4. SZG próféta csak egy akaratot tür meg.Ezért rajong érte a nép egyszerű gyermeke. :)

      Törlés
    5. Mert írhatok másikat, ha tényleg vállalhatatlan a profilkép, viszont a megnyilvánulás a profilkép megtekintése nélkül is ellenszenves számomra.

      meg tudom nézni a profilképet?

      Törlés
  9. Én Tolna megyében élek,és azért hetente egyszer,de néha kétszer felutazom a térre,és ott vagyok három négy órát.Néha jön egy két amúgy ki tudja miért Fideszes emberke,velük vitázunk,de többen jönnek érdeklődnek mit csinálunk,mit akarunk.És örömmel konstatálják,hogy van három célunk,és azt el fogjuk érni.Egy,hogy Orbánt és bandáját eltakarítsuk.Kettő,hogy az Alkotmányunkat visszaszerezzük.Három ,hogy szabad,és tiszta választásokat lehessen kiírni.Ezek olyan célok amit minden tisztességes ember vállalni tud.Jó velük is beszélgetni,és látni rajtuk,hogy egyetértenek velünk.Én ezért járok ki a térre! Tolna megyéből és négy óra vonatozás árán is! Bár többször is kint lehetnék! Gyere Te is főleg,ha Budapesten laksz!

    VálaszTörlés
  10. Augusztus 22. délutánját és éjszakáját a téren töltöttem. Gyorsan ment az idő, ismerkedtünk, beszélgettünk. Nem bántam meg, hogy Szentgotthárdról felutaztam.

    VálaszTörlés
  11. A klubrádióban 11,40-től http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20140826-162854.mp3

    VálaszTörlés