2017. április 4., kedd

Nyílt levél a CEU-tüntetés szervezőinek


Kedves Ifjak!

Kérlek, na baccátok el, amit oly jól indítottatok. Történelmet írhattok, nemcsak lábjegyzetet. De ahhoz nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetnetek, mint amiket a korábbi nagyléptékű tüntetések szervezői elkövettek. Látom a fészbukon, hogy ma délután ötre a CEU köré terveztek élőláncot. Ez NEM JÓ. Párezren biztosan lesznek, de többen aligha. A CEU elleni törvényt a Parlamentben fogják elkövetni. Ez a Rezsim pedig nem ért gesztusokból, performanszokból, jelképekből, ezt már ezerszer megmutatta. Ez a Rezsim az ERŐBŐL ért. És CSAK abból.


Marhára nem fogja Őket érdekelni, ha párezer ember élőláncot formáz a Nádor utcában. Egyetlen dolog érdekelné Őket: soktízezer ember a Kossuth téren, a Parlament körül. Attól beszarnak, mert a Tömeg erejét épp kiszámíthatatlansága adja. Pláne, ha tele van fiatalokkal. Egyetemistákkal, akik még nem tanultak meg félni, hálisten. Van egy kéthetes sátrazós tüntetés - a devizásoké - a Kossuthon, láttam vasárnap, hogy kikerültétek Őket, és a Demokrácia Terére mentünk végül, a Parlament oldalához. 


Két évvel ezelőtt az általam szervezett, 9 hónapon át tartó sátrazás volt ugyanott. Eljött Nemes Balázs, aki november 17-én a Közfelháborodás Napját szervezte, és gyorsan megállapodtunk, hogy tudunk segíteni, hogy ne zavarja a hatalmas tömeget az ott levő sátortábor. Tegyétek Ti is ugyanezt. Menjetek oda a devizásokhoz, kérjétek meg Őket, hogy amennyire tehetik, húzódjanak összébb, és szervezzétek a tüntetést a Kossuth térre. Ne oldalra, a Demokrácia Terére, hanem a közepére: a Nemzet Főterére. Mert annak van ereje, mindenféle szempontból. Ne performanszot rendezzetek a Nádor utcában, mert annak nincs értelme, csak kifárasztja a felhorgadó népet. A Kossuthra, és annak is a legközepére.


És ne mára. Amibe belekezdtetek, abban benne van egy százezres Kossuth téri tüntetés. Magam is sok olyan embert ismerek, akik vidékiként is följönnek a Kossuthra, ha hagytok kis időt hozzászervezni az életüket a tüntetéshez. De ahhoz olyan tüntetés kell, és olyan időpont. Hirdessetek meg a mai élőláncozás helyett szerda este 6-ra egy hatalmas tüntetést a Kossuthra. És tényleg hatalmas lesz. Ne reménykedjetek abban, hogy kevesebbtől Orbánék beszarnak, vagy Áder esetleg nem írja alá. De, aláírja, azért tartják. És Orbán nem beszari típus, szeret harcolni, és csak akkor vonul vissza, ha túlerőt lát magával szemben.


100 ezer ember a Kossuthon, az túlerő. Az akkora erő, amivel már nem tud mit kezdeni a Rendőrség, meg az összes többi egyenruhás, meg nem egyenruhás egység sem. És ezt Ők is tudják, épp ezért erőszakot nem alkalmazhatnak, mert a Tömeg elsöpri Őket. Tiétek a pálya, Tiétek a történelmi lehetőség. Életetek nagy bátorságpróbája előtt álltok. Az egyik út egymást követő jelképes tüntetéseken keresztül a tömeg elfogyása, és a CEU megsemmisülése felé vezet. Ezen már sokan végigmentek. A másik útra azt mondhatom: egyet ütni, de nagyot. Ezt szerdán este a Kossuthon megtehetitek. A Döntés a Tiétek. Ne legyetek lábjegyzet.

Írjatok Történelmet.


15 megjegyzés:

  1. Jo kis sátras tünti kellene..
    Papucsőrrel,kávécigivel..
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy tudom a devizások most sátraznak.

      Törlés
    2. Sziasztok igen kintvanak személyesen tudom.Egy az elenség és egységben az erő.Most vagy soha.

      Törlés
  2. Ma fogadják el a törvényt, élőláncból flash mob? Csak nem este, mert akkor minek? Most és akkor amikor üléseznek, mert utána már szentelt víz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Napközben, hirtelen tüntetéssel nem tudsz kritikus tömeget létrehozni, de még a közelében sem. Kell felkészülési idő.

      Törlés
  3. Meglepődnék, ha az intelmek meghallgatásra lelnének.
    Vasárnap én sajnos egy bulizós egyetemista tömeget tapasztaltam, akik a banki károsultak téren sátorozásában rejlő lehetőséget sem ismerték fel.
    Ugyan úgy mint annak idején a diák tüntik sem az éhségmenet Budapestre érkezését.
    De hozhatnám az OGYM sátrazását ki nem használó demonstrációk, politikusok eseteit is.
    Saját tüntetések, saját politikai imázsépítéshez. Ez a módi.
    Csodálnám, ha ebben a CEU témában elegendő gyuanyag lenne és felrobbanna a hamis, kártékony, beteg, mérgező NER.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez, sajnos, igaz ... talán egy "jó" megmozdulás lehetne a parlamenti ülés előtt-alatt(!) -bent az "ellenzék", kint a CEU- támogatók, diákok, szimpatizánsok ... és ez duzzadna délutánra egészteres-maradósra ... de erre nincs esély ... a szerda esti késő, hiába "kell felkészülési idő" ... késő ... és ez a háttér, ami -ahogy a szerző írja- sokkal nagyobb kovász: http://parameter.sk/jalta-20-totalis-haborura-es-vilag-ujrafelosztasara-keszul-oroszorszag

      Törlés
    2. Ezek a fiatalok valóban vidámak voltak, de ez miért baj. Őket nem érdekli a deviza hitelesek gondja. Viszont amiért ott voltak, sajnos nem tudtam ott lenni, az mindennel összefügg ebben az országban. Úgy látom mindenki igyekszik ellátni Őket jó tanácsokkal. Viszont látni kell, hogy egyik tanácsadónak sem sikerült, fele ekkora tömeget össze trombitálni.

      Törlés
  4. miután világos (B1) az ördögi mesterterv lehetséges forgatókönyve, ideje lenne a nagy választásra készülő ellenzéknek a saját ellentervét megfarigcsálni. ha ezt a civil akaratot se lesznek képesek artikulálni, valóban a panoptikumban a helyük.

    VálaszTörlés
  5. Hajrá fiatalok a TI EGYETEMETEKRŐL van szó....TIÉTEK a SZÓÓÓÓÓÓ !!!!

    VálaszTörlés
  6. Miért nem akartok összefogni a devhitelesekkel???? ők nagyon sokan vannak, és ha egyesititek az erőiteket, ott lesz a biztos győzelem!! Itt mindenki Magyarországon és, ez a hazája!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem hogy ne lennének devizás érintettségek a ceusok között. Kikerülik őket nyilván a szégyen miatt.

      Törlés
  7. Hol van a nagy jobbik? Csak a bal oldal ellen tudott szervezkedni. A mai szavazáson részt sem vett. Behódolt? IGEN.

    VálaszTörlés
  8. Egyet értek! Fogjatok össze a devizahiteles károsultakkal!

    VálaszTörlés
  9. Ha végre valaki megértené,hogy összefogás nélkül,csak egyes harcosok vagytok és maradtok.Célt nem értek el mert nincs súlya az üzenetnek,de ha ezt sokan több száz ezren teszitek akkor érvényesül a népakarat.Ha több százezren kezdtek engedetlenségi mozgalomba a hatalom térdre kényszerül.Csak végre ezt kéne megérteni és kivitelezni.Ez soha nem visszatérő alkalom.

    VálaszTörlés