2017. március 13., hétfő

Tűz! Tűz! Tűz!

Az Orbán és Gyurcsány közti kiegyezésről szóló, Vádalku? című írásom végigszáguldott a neten. Mert majdnem telibe találtam az igazságot. De csak majdnem. A helyzet ugyanis még a leírtaknál is rosszabb.




Tetszenek ismerni a szembekötősdi játékot. Elrejtenek valahová valamit, bekötik a delikvens szemét, aztán azzal segítik a keresést, hogy ha távolodik a Zobjektumtól, akkor azt mondják: hideg!, ha közeledik, akkor: meleg!, ha meg pont ott van, ahol kell, annyit mondanak: TŰZ! Hát az oknyomozás nagyjából ilyen műfaj. A helyzet ugyanis az, hogy mindennek van oka. Az más kérdés, hogy közügyekben az ok sokkal nehezebben megtalálható, mint a magánéletben: túl sokan érdekeltek, és túl erősen abban, hogy rejtve maradjon. De attól még mindennek van oka, tehát megkereshető, és kellő ésszel és kitartással meg is található.


Ha egy politikus pont az ellenkezőjét kezdi képviselni, mint addig, nettóbban mondva: szembeszarja magát, annak oka van. Vagy agyvérzést kapott, és elfelejtette, ki is Ő, és mit is akart korábban, vagy megveszik kilóra, vagy megfélemlítik, vagy mindezek együtt akár. És az utcai ellenállást hirdető, a parlamenti ellenzéket kollaboránsnak nevező Gyurcsány pálfordulásának is van oka. És mivel van oka, meg is található. És előző cikkemben majdnem megtaláltam.  De, mint azt följebb már jeleztem: a helyzet még rosszabb, mint amilyen következtetésre jutottam. Ám számos olyan ismerősöm van, akik Gyurcsány pártján belül élték meg Miferink rettenetes pálfordulását, és mivel maguk sem értették annak okát, ezért aztán utánanéztek, meg jártak ennek-annak-amannak. És felhívták a figyelmemet pár általam eleddig nem látott további összefüggésre.


És amiket elmondtak, az lezsibbasztott. Én leragadtam annál a szintnél, hogy vajon miért térítette el saját pártját az eredetivel totál ellentétes irányba, és erre kerestem a magyarázatot. De a tét valójában ennél nagyobb volt. Nem az az igazi kérdés, hogy saját pártját miért tette hiteltelenné, és minden tisztességes és értelmes ember számára elfogadhatatlanná, hanem az, hogy egy másik, az Övénél jóval nagyobb párttal mit tett korábban. És ha az ember összenézi az időpontokat, akkor megvilágosodik. A Sukoró Ügyet Schiffer indította el egy feljelentéssel 2009-ben. Megindult a nyomozás, a gyanúsítottak bebörtönzése, rángatása, sajtózása. E gyanúsítottak között az élen ott volt Gyurcsány, természetesen. Aztán jött a 2010-es választás, Orbánék kétharmaddal elfoglalták a Parlamentet, azóta építik az illiberális demokráciát, sajnos sikerrel.


De 2011 végére kezdett elfogyni Orbánék lendülete, a választási eredménye miatt csaknem széteső MSZP pedig kezdett életre kelni. Ha megnézzük az akkori népszerűségi trendeket, láthatjuk: Orbán elindult lefelé, az MSZP meg fölfelé. Olyannyira, hogy 2011 októberére a teljes népességben elérte már a 17%-ot, és látótávolságba került a Fideszhez. A közelfogadottan legobjektívebb közvéleménykutató, a Medián akkori, október 19-i kutatási jelentését fölrakom fényképen, tessék elolvasni. És akkor bevágott a bomba. Gyurcsány, miután nem sikerült többségbe kerülnie az MSZP-n belül, úgy döntött: követőivel kilép az MSZP-ből. Ezt október 22-én meg is tette, és novemberben már új pártot gründolt. Ez lett a Demokratikus Koalíció.


A mai napig nem érte el azt az össztámogatottságot az MSZP+DK, mint amit akkor az MSZP egyedül birtokolt. Mondhatni: a pártszakítás az éppen lendületbe jövő MSZP-t megrendítette. Marhára jókor jött ez Orbánnak, nemde. És milyen is a "véletlen", a Sukoró Ügyben pont a nagyhalat, Gyurcsányt egyszercsak nem vádolják tovább. Nem azért, mert ártatlan, az töknyilvánvaló, hogy az, de a többi is, ugyanúgy. Hanem azért, mert ezzel megkímélték attól a sokévnyi, karaktergyilkos rángatástól, hercehurcától, amitől a többieket nem. A Fidesz koncepciós pereinek soha nem az lényege, hogy milyen ítélet születik majd a legvégén, mert Önmaguk is tudják, hogy végül elbukják mind. Maga a folyamat a lényeg, a zaklatás és leginkább az éveken át tartó médiás karaktergyilkosság. És ettől megkímélték Gyurcsányt. És senki mást, semilyen más ügyben sem. Hát ez nagyon rendes Orbánéktól. Akár azt is mondhatjuk: baráti gesztus. Vagy méginkább:

Hála.

9 megjegyzés:

  1. És mi van, ha egyszerűen csak annyi történt, hogy Gyurcsány az MSZP felívelő népszerűségében a saját szerepét és lehetőségét tévesen megítélve, nagyobb támogatói falat kiharapására számított.
    A belülről jól látott korrupt elemektől is távolodni kívánva, frakció alapításban és erősödésben reménykedett, ami ha sikerül talán ma másról szólna a csevej.
    Nem arról van-e szó, hogy nevezett egy bizonyos szintig jó (szándékú) politikus, de rossz formaidőzítő/emberismerő és nem jó csapatépítő "munkásember", viszont --mint mondja-- imádja ezt a létformát?
    Foglalkozunk is vele rendesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy elméletnek egyszerre kell választ adnia több kérdésre, mert különben nem helytálló. Ezek a kérdések: 1. Miért szakította ketté az MSZP-t Gyurcsány? 2. Miért oly hirzelen, és épp akkor, amikor? 3. Miért Ő az egyetlen, akivel szemben nem emeltek vádat? 4. Miért váltott politikája teljes ellenkezőjébe később?

      A Te verziód mindössze az első kérdésre ad választ. Az enyém mind a négyre. :)

      Törlés
    2. .....talán még többre is.:)
      De én beérem eggyel is ahhoz, hogy lássam: sajnos jelen állás szerint ő sem a mi emberünk.

      Törlés
    3. "Ezek a kérdések: 1. Miért szakította ketté az MSZP-t Gyurcsány?"
      - Szerintem azért, mert az MSZP-ben még mindig ott van(nak) az(ok), aki(k)től az Őszödi duma kiszivárgott. A viszonya Puch-ékkal egyre rosszabb lett, a Táncsics alapítvány felügyeletét is el akarták venni tőle, mert kellett annak is a pénze az MSZP működéséhez, eközben az MSZP-ben Puch előretolta tehetségtelen bábuját pártvezetőnek, amivel nem nagyon jutottak előbbre, s eközben az MSZP-ben a platformját is kezdték kikezdeni..., talán elsőre ennyi, bár nem vagyok bennfentes, de ennyi látszott kívülről. (a helyében én is megléptem volna ezt..., függetlenül attól, hogy ez akkor esetleg a Fidesznek kedvező szétszakadásnak látszott). De lehetett volna ez a kiválás sikertörténete is a demokratikus oldalnak, mert ha frakciója lett volna a DK-nak a kiváláskor, akkor több támadási felület keletkezett volna a Fidesz ellen (melyet akkor Puch bábuja elkaszált).
      "2. Miért oly hirzelen, és épp akkor, amikor?"
      - Hogy hirtelen lett volna, én nem éreztem úgy. Hogy éppen akkor... talán az volt az az időpont, amikor már elege lett az MSZP-s Pucsh-félékből...
      "3. Miért Ő az egyetlen, akivel szemben nem emeltek vádat?"
      - Meggyanúsították, de mivel ő korábban Magyaro. miniszterelnöke volt, ezért nem merték vele azt eljátszani, amit Császyékkal meg mertek csinálni. Egyébként abból valószínű nemzetközi szinten is nagy botrány lett volna, amiben mint írod, Orbánék nem voltak érdekeltek, mert fenn akarták tartani a demokrácia látszatát, és attól függetlenül fenn tudták tartani a sejtetett hazugságaikat LMP-s segítséggel. Molnárral is csak úgy játszottak, hogy idézést adtak át neki a választások előtti naggyűlésen..., vagyis elég volt Molnárnál a sejtetés ahhoz, hogy elveszítse a kerületi PMH vezetését. Egyébként a legrosszabbul a két lecsukott ember, Császy és Tátrai járt. De ha visszanézzük, hogy Császy és Tátrai mit mondott arról, hogy mit kívántak volna tőlük (hogy valljanak Gyurcsányra, s akkor elengedik őket), akkor abból látszik, hogy nem kötött Gy.F. vádalkut, hisz más úton próbálták meg bekeríteni Gy.F.-et.
      "4. Miért váltott politikája teljes ellenkezőjébe később?"
      Az ő hajdani kijelentése, ha egyedül marad (és természetesen egyedül maradt vele), akkor csak "politikai öngyilkosság" lett volna. Az első párt, amelyik ellene ment egy parlamenti bojkottnak, épp az LMP volt. Lehet, hogy Gy.F. megosztó személyiség, de valóban a DK-s indulás bíztató volt. A hajdani akciózásait nem volt értelme folytatni, hisz a "demokratikus" oldalon mindenki más épp ellene foglalt állást. Ilyen ellenszélben, és azzal a pénzzel, amit a négy független képviselő után kapnak (mert már a kiválásukkor Mesterházi betett nekik, nem engedte, hogy frakciójuk legyen) nem túl sokra futhatja nekik. Az Ön által felemlegetett "kinn is vagyok, meg benn is vagyok" dolog csak azért van így, mert a többi párt legitimálja a NER-t, és ha a négy DK-s totál elhagyná a parlamentet, azzal csak a Fidesz járna jól, mert újra visszakapná a 2/3-adot. Most nem tud a Fidesz 2/3-os törvényt hozni, csak ha a többi koolaboráns párt valamelyike ki nem segíti őket.

      Törlés
    4. T. Tuareg!
      Én kb mind a négy felvetett kérdésre adtam egy általam megfigyelés során megtapasztalt valósnak tartott választ. Érdeklődnék, hogy mi a véleménye erről!

      Törlés
  2. Nem jól kalkulál? akkor nem jó politikus, ahogy nem volt jó miniszterelnök sem. Ugyanolyan hatalom mániás, mint Orbán. Nem lehet, hogy rokon lelket ismert fel benne a köpcös? Igazad van, kellett valaki, aki megosztja a baloldalt, arra meg kiváló. Ha Sukoróval lejáratják, marad a feljövő MSZP. Most viszont a MOMO jön fel, mint törpe. Meglátjuk, mi bújik ki a palántából és hogy tapossák el két oldalról, ha tudják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ugyanolyan hatalom mániás, mint Orbán."
      - Ezt azért valamivel bizonyítani kellene, nem? Vagy csak így ripsz-ropsz kijelentünk valamit, hogy aztán mindenki ezt mantrázza?
      Épp ez ellen a papagájkórus ellen szól a blog tulaja...

      Törlés
    2. Megosztja a bal oldalt, tudja, hogy nem fogják soha megválasztani miniszterelnöknek, mert elég volt belőle és a regnálásából. Van neki annyi esze, hogy tudja, mit csinál, amikor egymásnak ugrasztja az ellenzéki pártokat és civil csoportokat. Annyi nincs, hogy inkább az üzleti és gazdasági élettel foglalkozzon, ha már megmilliárdosodott a rendszerváltáskor szétlopott országon.Minden az asszony nevén fut.

      Törlés
    3. "Megosztja a bal oldalt, tudja, hogy nem fogják soha megválasztani miniszterelnöknek, mert elég volt belőle és a regnálásából."
      - Ha tudja, hogy nem fogják soha megválasztani miniszterelnöknek és mint korábban többször is megerősítette, nem is akar indulni kormányfő jelöltként, az akkor miért is hatalom mániás? Én nem azt kérdeztem, hogy Ön szerint mivel lenne jobb foglalkoznia, hanem azt kértem, hogy mondjon már valami konkrétumot, hogy miért hatalommániás! Mert ez így nagyon gyenge érvelés...

      Törlés