2017. március 5., vasárnap

Cáfolat

Momentumról szóló cikkem kemény ellenállásba ütközött sokfelé a neten, ami nem probléma, sőt. Ám az ellenérvek egyike sem állja meg a helyét. Úgyhogy szépen, egyenként cáfolom az ismert tények alapján a közkeletű vélelmeket.




Aszongyák sokan, hogy a Fidesz keze van a Momentum sikerében. Erre három érvet hoznak föl. Jöjjenek ezek egymás után, hozzáfűzve az azokat egyértelműen és tételesen cáfoló valóságdarabkákat.

1. Miért engedte át a Fidesz a népszavazási kezdeményezést, holott eddig mindenkiét megakadályozta?

Rémegyszerű a válasz: mert nem tehetett mást. A helyzet az, hogy még korábban az Átlátszó oknyomozó portál újságírója több olimpiával kapcsolatos népszavazási kérdést beadott, ezek egy részét a Választási Bizottság, és/vagy a Kúria elutasította. Egy részét pedig nem. Az átengedett kérdésekből az Átlátszó portál nem indított népszavazást, tán kapacitásuk nem volt hozzá, de inkább csak azért, mert feladatuknak megfelelően csak tesztelték a rendszert. A Momentum pedig nem tett mást, mint a korábban mind a Választási Bizottság, mind a Kúria által már jóváhagyott kérdést adta be újra. Pont ugyanazzal a szöveggel, nem lehetett elutasítani, amit egyszer már jóváhagytak. Azt meg gondolom senki nem gondolja komolyan, hogy az Átlátszó portál is fidesznyik volna.


2. Más módokon miért nem tett ellenük semmit a Fidesz a gyűjtés ellehetetlenítésére?

Egyszerű ez is: mert leszarták. Dull Szabolcs az Indexről, még az aláírásgyűjtés kezdete előtt beszélt csendes, de magas beosztású Fidesznyikekkel, akik röhögtek a Momentumon. Azt se tudják, kicsodák, márpedig rövidke idő alatt Budapesten százezernyi aláírást összegyűjteni még nagy pártnak se volna könnyű, nemhogy pár noname ifjoncnak. Csakhát megcsinálták. Így, hogy a további meglepetéseket elkerüljék, és próbálják minimalizálni téves politikai helyzetelemzésük negatív következményeit, a Fidesz azonnal visszavonult, mert a közvéleménykutatások is jelezték: vesztenének egy népszavazáson, ezt pedig nem engedhetik meg.


3. Honnan volt a pénz?

Magánadományokból, saját zsebükből. Magam elég sok politikai akciót szerveztem és vezettem ahhoz, hogy tudjam, mi mibe kerül, és az hogyan finanszírozható. Ha vannak meggyőződésből dolgozó aktivistáid, akkor alig kell pénz. Pénzzel többnyire az aktivisták hiányát szokták kipótolni. Legutóbbi, 57 napig tartó 12 várost magába foglaló nonstop sátras aláírásgyűjtésünk összesen kábé egymillióba került. Ennek felét szimpatizánsaink magánadomyánai, felét csapatunk saját zsebből fedezte. Sem az aláírásgyűjtés, sem az országjárás nem kerül horribilis összegekbe, mondom, akkor ha vannak aktivisták. Márpedig gondolom, azt mindenki látja, hogy a Momentumnak vannak, és sokan vannak. Szóval egyáltalán nem kellett senkitől a háttérben lóvét kérniük, vagy elfogadniuk, hogy megcsinálhassák, amit megcsináltak.


Mert amit megcsináltak, az nagy dolog. 260 ezernyi budapestit felsorakoztatni Orbán ellen, az biz senkinek sem sikerült mióta a Felcsúti Gazember uralkodik. Tiszteljük a teljesítményt, mert valós, és mert tisztelhető. Ne akarjuk már elásni azokat, akik nálunk többre képesek. Mert ezzel saját magunk kisebbségi komplexusáról adnánk ki hiteles bizonyítványt. Tessenek bátran elolvasni netszerte mit is akarnak Momentumék: remek kis európai, demokrata dolgokat, amiket még megosztó témákban is keményen, elszántan képviselnek. Megérdemlik, hogy bízzunk bennük, mert olyanok, mintha friss levegő ömölne az áporodott mocsárba. Fanyalogni, karaktergyilkolni ráérünk később, nemde. Ha majd rászolgálnak. De egyelőre nem itt tartunk. Másra szolgáltak rá.

Megbecsülésre.


16 megjegyzés:

  1. Gábor, kimaradt a negyedik érv és cáfolata. Az pedig így szól:Hogy a fenébe kaptak azonnali és teljes sajtónyilvánosságot, amikor tudjuk más esetben ez korántsem volt így.
    Én sejtem a válaszodat, de a teljesség kedvéért itt is szerepelhetne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Túl sikeres és nagyszábású volt, hogy elhallgassák. Van azért, ami puszta hírértéke miatt megkerülhetetlen.

      Törlés
    2. Gondoljunk bele, Bükiék kb. 3-an (na jó lehet hogy többen, de tíz fő alatt) lezárták az Erzsébet hidat. ma is emlegetik :D Csak bele kell találni a témába. A fidesz meg szórja a magas labdát!

      Törlés
  2. Az ötödik Gábor hogy jaj az orbánnak is ilyen szakála volt !!!! saját fülemmel hallotam érvként sütötte el valaki egy vitában! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, láttam én is, szánalmas :D

      Törlés
    2. És a hanghordozása, gesztusai is ilyenek voltak Orbánnak. Ez is ehhez az révrendszerhez tartozik. :-)

      Törlés
    3. Ja, ez is roppant ütős :D

      Törlés
  3. Az aláirás gyüjtése bérmunka volt. A bérlő pedig fizetett gálánsan .Mese,hogy 57 napon éjelt nappallá téve 12 városban önkéntesek végig csinálták ingyen.Ma a Krisztus koporsóját sem őriznék ingyen.Ügyes kibuvó volt az Olimpia rendezésére.Mindenki tudta, hogy nem tudtuk volna megrendezni akkora anyagi terhet nem birt volna el ez a" Nagyhatalom".Másrészt kifektetne be egy korrupciós vezér államba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a komment a Te lelki és erkölcsi világodról állít ki képet, és semmi másról.

      Törlés
    2. .
      Na azért abban van logika, hogy a fidesznek éppen kapóra jött egy ilyen eredménnyel záruló népszavazás, amit aztán lehet úgy kommunikálni ahogyan meg is tették.
      Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a momentum az nem tette meg amit elhatároztak, csak/de a fidesz sem tett annyit az aláírásgyűjtés ellen amennyit, máskor simán megtesz.
      Azzal azért egy kicsit nem logikus magyarázni, hogy mert nem gondolták, vagy mert nem értékelték olyannak a szitut és azért nem. Mert kisebb horderejű szituban is nagyobb erőket mozgósítottak eddig, ha nem akarták és tulajdonképpen már azt megtudták volna akadályozni, hogy összejöjjön az a mennyiségű aláírás, ami elég.
      Az aláírások beadása utáni kommunikációja a fidesznek is azt bizonyítja, hogy kész kommunikációjuk volt arra a helyzetre, ha megcsinálja a momentum.
      Pláne, hogy csak egy aláírásgyűjtés sikeressége okán is már visszakozott a fidesz.
      A népszavazást már meg sem tartották.
      Na most ha így is bukta, akkor mit veszthettek volna egy népszavazással?
      Sőt még lehet, hogy pozitív lett volna.
      Ha elég lóvét tolnak bele egy kampányba, akkor még meglehet, hogy számukra sikeresen alakul.
      Lásd a menekült, vagy migráns kampányt. Avval az egész ország véleményét terelték, nota bene változtatták meg.
      De én nem a momentum tettét akarom ezzel lehúzni, vagy kisebbíteni, csak szerintem ez a sikere a momentumnak, simán múlhatott a politikalogika, ilyen mód szerencsés alakulásán.
      Ja és azért azt se feledjük, hogy megtörtént már az is, hogy a versenytársak kifizetik egyik-másik vetélytársukat.
      Ki tudja?
      Mert most Ázsiában lesz az olimpia, aztán van Párizs és Los Angeles. Az egyik amerikai, a másik európai.
      Felosztották egymás között.
      Csak, hogy miért érte volna meg a mi pályázatunk visszavonása és kinek.

      Törlés
    3. A fiam is gyűjtött. Ő is, mint sok barátja, ingyen.

      Törlés
    4. Egy városban csinálták, és csak nappal (a többi kitelepülés lelkes diákok érdeme volt, és nem volt folyamatos). Igaz, a nappalok jó hosszúak voltak. Sokan álltak melléjük meggyőződésből. Fiatalok, és idősebbek is. Családommban, baráti körömben is van olyan, aki gyűjtött aláírásokat.
      Vajon mennyire lenne Orbán érdeke saját magát pofoztatni nyilvánosan egy frissen alakult szervezet által, mikor eddig minden erejével minden kezdeményezést megakadályozott?

      Törlés
    5. Ebben a rohadt nagy rezsicsökkentésben már egy nyomorult gyertyára sem telik neked?
      Csak azért, hogy legyen valami derengő fény...

      Törlés
  4. Fekete Győr (így hívják?) nyilatkozta, hogy 17 millió támogatást kaptak, de meg is dolgoztak érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, magánadományokból, mint a Kétfarkú Kutyák korábban 30 milliót. Értelmes célokre lehet szimpatizánsoktól adományokat kapni, és valóban meg is kell érte dolgozni.

      Törlés
  5. Szerintem a fidessék nem is akartak igazán olimpiát, ők csak a felkészülésből akartak lopni!!Mert, ugye minden fillér számít! Jól jött nekik az aláírásgyűjtés.Ez abból is látszik, hogy OV egyedül,de Lázár és Tarlós társaságában döntötte el, hogy nem lesz olimpia, kis ország vagyunk úgysem nyerünk, de utólag ezt ráolvasták volna a magyarok!!!!

    VálaszTörlés