2015. június 1., hétfő

A NAP nyugaton kelt fel

Végetért egyhetes győri nonstop demonstrációnk a Városháza előtt. Azt a tömérdek élő tapasztalatot, amit szereztünk, földolgozzuk a héten, de egy átfogó értékelés már most is adható, aztán később azt lehet finomítani, meg szétszálazni.




Először egy kis ismétlés, mit is kerestünk mi Győrben, hogy aztán meg lehessen ítélni, hogy saját elvárásainknak megfeleltünk-e, avagy sem. Azért kezdtünk országjárásba, mert 9 hónapnyi Kossuth téri állandó tüntetésünk során rá kellett jönnünk, hogy az Ország sokkal mélyebben fertőződött meg az Orbánizmus szellemével, mint azt gondoltuk. Abban a naiv hitben vágtunk bele 2014. augusztus 8-án a Kossuth tér tüntetési jogáért vívott harcba, hogy ha sikerül kivívnunk, amit addig meg sem mertek kísérelni, akkor majd csatlakoznak hozzánk a demokrata politikusok és szervezeteik. Olyan minimálkonszenzust írtunk le, és képviseltünk, amit aligha utasíthat el bárki a demokrata oldalon: a 2010-es alkotmányos és választójogi helyzet visszaállítása, ezen törvények bármikori későbbi papírfecnivé silányítása ellen megváltoztatásuk népszavazáshoz kötése, az Orbán Rezsim megbuktatása, mielőbbi új választások kiírása a korábbi, tisztességes játékszabályok szerint. Úgy gondoltuk, hogy sokaknak fontosabb az Ország sorsa, mint a pártjelvénye, és párttagok szintjén ez valóban így is volt. Csakhát a pártok vezérei részéről meg nem. Kaptunk ugyan mindenféle ígéreteket, fel is rakok ezek közül egyet, de Karácsony Gergely és Bokros Lajos kivételével más a valóságban nem járt felénk.


Az persze kezdetektől furcsa volt, hogy az országos média ellenzéki oldalán sem hír egy állandó sátras tüntetés a Kossuthon, különösen két dolog miatt tűnt föl ennek hiánya. Az első az, hogy akkor még igencsak messze voltunk a későbbi, netadóval kezdődő tömegtüntetésektől, úgyhogy bármilyen tüntetés bármilyen kis létszámmal is automatikusan hír volt. Nálunk meg azért szombatonként csak összejött párszáz ember, és folyamatosan ott voltunk Orbán arcában. A másik ilyen feltűnő elem volt, hogy az európai tévék, rádiók, újságok riporterei viszont igencsak hírnek tartották, hogy vannak emberek, akik egy kívülről már láthatóan diktatórikus irányba tartó országban ki mernek állni, felvállalva az ezzel járó kockázatokat. Úgyhogy pár nyugati közmédium esti főműsoidejében ott voltunk, épp csak az ATV-ben nem tudtunk megjelenni még vágókép erejéig sem. A Narancsmédia persze azonnal megindította ellenem a karaktergyilkolászást, ebben nem is volt semmi meglepő, abban viszont igen, hogy magukat ellenzékinek nevező sajtóorgánumok, pártvezérek, meg közvetlen embereik szóról szóra vették át a tömegnyi hülyeséget az Orbánbrigádtól. Lássuk be, ez azért elég furcsa, mert ugyanezen sajtó-, meg pártmunkások egyébként rögtön hazudozónak nevezik a Narancsmédiát, ha az róluk ír hasonló cikket.


De egészen ezév januárjáig eltűrtük az összes egyoldalú támadást, és kinyújtva tartottuk a kezünket. Aztán amikor február elején elkezdődött a konkrét rendőri eltakarításunk, és egyetlen magát ellenzékinek nevező parlamenti politikus sem állt ki semilyen mértékben mellettünk, akkor kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy egyedül vagyunk. Mind a céljainkkal, mind a szervezetünkkel: valójában rajtunk kívül senki nem akar Orbánt buktatni, és a valódi ellenség a parlamenti ellenzéki oldalon nem Orbán, hanem mi, akik a beállt kényelmes viszonyokat föl akarnánk rúgni. Öt éjszakai rendőri akció, alkotmánysértés, erőszak, aztán minden korábbi döntésével szembemenő bírósági végzés, Kövérlaca nyilatkozata a nemkívánatosságunkról: mindez kevés volt ahhoz, hogy a mentelmi jogok tulajdonosai megmozdítsák a kisujjukat. Úgyhogy sok vívódással el kellett jutnunk a nemkívánatos felismerésig: mi magunk vagyunk az ellenzék. Innentől meg aztán már logikailag egyszerű a képlet: ha rajtunk kívül senki nem akar valójában, cselekvő módon Orbán Rezsimet eltakarítani, maximum időnként beszél róla, akkor ahhoz mi kevesek vagyunk, hogy a Kossuth térről ezt magunk megtehessük. Ha nincs ellenzék, akkor csinálni kell, vagy marad minden a régiben, vagy ami még rosszabb: az újdonságot a Jobbik fogja jelenteni.


Úgyhogy a parlamenti "ellenzék" sikeresen átvitte az akaratát: itt 2018 előtt nem lesz választás, ha megfeszülünk, akkor sem. Tudomásul vettük. Mindeközben persze telt az idő és egyre inkább kiderült: ami nekünk meglepetés volt, az a Nép számára már közismert. Mi azt hittük, van parlamenti ellenzék, a Nép meg tudja, hogy nincs. Egy év telt el a Fidesz elsöprő választási győzelme óta, és az ellenzéki pártok ezidő alatt nemhogy nem erősödtek összességükben, hanem inkább tovább gyengültek, szavazókat legföljebb egymástól sikerült elszipkázniuk, a bizonytalanok sokmilliós tömegében pedig nekirugaszkodott a Jobbik, és egyre magasabbra jut. Egyszerűen nem maradt más racionális választásunk mint pártot alapítani, és megteremteni a valódi demokrata ellenzéket. És akkor itt jön Győr, a pártépítés első állomása. A média által agyonhallgatva, a parlamenti "ellenzék" és holdudvara által kezdetektől egyes számú közellenségnek minősítve egy dolgot tehetünk: végigmegyünk élőben az országon, bemutatkozunk magunk, hamár a sajtó nem mutat be minket. Van mondanivalónk, van bátorságunk is hozzá, hogy elmondjuk, aztán derüljön ki élőben, hogy milyen az Ország fogadókészsége.


Amit Győrben találtunk, az egyszerre meglepő és elkeserítő. Sokezer szimpátiadudálás, a helyben hozzánk csatlakozott győriekból 20 fős párttag-, és szimpatizáns csapat létrejötte, ez szuper. Ami meg az elkeserítő: egyszerűen nincs közélet Győrben. Politikai aktivitásnak nyoma sincs, van az önkormányzat, abban jól benne ülnek a képviselők, ott elmosogatják egymás kezeit, de a város maga teljes közéleti passzivitásban él. Ez pedig elkeserítő, már az Ország szempontjából, mert persze a Nincs Alku Párt szempontjából meg nem az: gyakorlatilag szűz területre érkeztünk, a rengeteg élő beszélgetésből is kijött: volna ám tömeges igény a közügyek megbeszélésére, de nincs kikkel megbeszélni. A helyi "ellenzék" morálisan, szellemileg és szervezetileg kiürült, legjobb emberei már vagy leléptek tőlük, vagy épp mostanában lett végleg tele a hócipőjük a semmittevéssel. Győrben a Fidesz már megbukott, a Jobbik még nem erős, valaha liberális város volt, tapasztalatunk szerint nem lesz olyan nehéz viszonylag gyorsan fölébreszteni a szabadság szellemét. Elindultunk, mind lélekben, mind szervezetileg megerősödve jövünk most kicsit vissza Budapestre, mert a győri történések miatt két hétig ismét tüntetünk a Kossuthon, hogy Hatalomék rájöjjenek: ha vidéken szórakoznak velünk, akkor visszakapnak minket a Parlamentnél, azt meg nem annyira szeretik. Köszönjük Győr, amit Tőletek kaptunk, az felbecsülhetetlen.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!









59 megjegyzés:

  1. Kérhetek valamit? Gesztikulálj bár ezerrel beszéd közben, csak NE rakd zsebre a kezed, mert ez a egyből a fővezért idézi fel, összetartoznak, mint a citrom és a nyálelválasztás, mindannyiszor rossz érzéseket keltett

    VálaszTörlés
  2. Az élet az örök változás. Nem kell attól tartani, lehet, hogy jó irányban is mehetnek a dolgok... Azért jó lesz egy kicsit a Kossuthon is támadni, mert a változó helyszín kikezdheti a média hallgatást, és még lehetőséget is adhat az eddigi tapasztalatok alkalmazására is... Azt mejd nem itt, persze...

    VálaszTörlés
  3. Szép napot Nektek és minden Demokratának!
    Örülök a győri sikernek, ütős volt.

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt,Demokratàk!
    Elöre ûj harcok,és a dicsõség felè!
    (KEN,elfelejtettèl valaszolni,hogy a remek võrös sõrény a képen igazi e?)
    A dicsõsègesen meghóditott Gyõr a Vezer labai elõtt..
    (Ez ugyanolyan vicces,mint hogy mindenki jobbikos,csak mèg nem tud róla..)
    Elõre,Caheszné Zsuzska iranymutatasa szerint!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. paróka, bazd meg (a vacsora nem nyugszik)

      Törlés
    2. Szia KEN!
      Mi az hogy "a vacsora"?
      A Szabó Gábor nem nyugszik,akit korábbi(kõltõi!) ciklusodban kedveskedve Gabeszkènt említesz.
      A hajad nem paróka.
      Hogy Isten adta e avagy a henna-azt meg nem árulod el a bivalybasznàdi keményen dolgozó kisembereknek..

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Régóta fontolom, hogy felvállalom identitásom. Köszi, sokat segítettél. Rémesen visszataszító, hogy állandóan ilyen jellegű megnyilvánulásokkal potyogtatod tele a felületet, és egyébként a kényszer is, hogy mindig mindent devalválj, alantas mögöttes motivációk után kutakodj. Talán valami daimoni megszállottság ez nálad, Belzebub kollega beköltözött? Ennyire ocsmány még a magyar valóság sem lehet

      Törlés
    5. Nem vagy valami kedves..Bezzeg,amikor a koràbbi "ciklusodban" Gaeszkènt emlitettwd a Vezért..
      Ugyan mivel "babinázott meg?"..

      Törlés
    6. KEN, szerintem NZP csak érdeklődésre méltónak tart, kiváncsi Rád. Miért kell azonnal 10 körömmel a képébe marni?

      Törlés
  5. ..ez a politikai valóság itthon,az ellenzéki pártok kis csoportja-vezetők s köreik- jól elvannak a szemétkupacukon,megvan a pénzük ,nem engednek senkit kapirgálni ott-lásd Fodor,Bokros még 50 év múlva is egy helyben jár-,a jobbiknál is ez a helyzet a vezetők s köreik dúskálnak a javakban a fityess ernyője alatt a tagjai -a talpasok- pedig menetelnek,viszik a zászlót s énekelnek ,addig míg a cigányok el nem kergetik őket(a talpasoknak ez elég,lásd nyilasaink),a csuti vezér,hogy összetartsa a birkáit ossza az állam pénzét,persze a húsosfazék mellett közvetlen bandája lefetyel , úgy látom ,hogy jól elvannak,a NÉP néha kiabál(tüntet) de senki nem hallja meg,így haza mennek ,orbán ellen ez az ellenzék s ez a stratégia bak-fitty ,demokratikusan orbánt nem lehet elzavarni ,nála a hatalom s a pénz a NÉP alszik ,beletörődött a sorsába ,annak örül ,ha közmunkát kap,s néha feketén az uraság földjén dolgozhat egy tál lencséért ..változás akkor lesz ,ha egy millió budapesti ott áll az ORSZÁGHÁZA előtt s elzavarja orbánt s bandáját ,persze az ország minden településen kimondják soha többé orbán s bandája ,56 ban az egész ország harsogta kapjuk el rákosit s bandáját,akkor nyakon csípték a gonoszok,NÉP nyúzok nagy részét s megszületett a Szabadság ..a Demokrácia ..

    VálaszTörlés
  6. Meghallgatva a beszèdet-a szózatot a NÉPhez-hàt bizony programelemekben nem bõvelkedett.
    A serelmek hosszas sorolàsa,a fideszcsicskànak àllt sportolók ekézèse és fenyegetèse-nagyjàból ennyi.
    A 13 emberrøl:
    Szokàs meghallgatni a "konkurrencia" rendezvènyèt "pártèknàl"+a hivatalból jelen lévø álcàzott rendõrcpicli és/avhs embrer(a kūlõnõsen aktiv gk 2-3)-hàny igazi gyøri lehetett?..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legnagyobb sérelem, hogy "elhallgatja" a média. Pedig ez nem így van. Volt idő, hogy figyeltek rá és érdekesnek tartották, meg is hallgatták. Azonban ez az OGYM-es NAP-os történet egy lázálom. Be kéne végre ismerni, hogy politikusként ez nem járható út, nem vezet célra. Akit nem érdekel a politika ezután is passzív marad. Akit igen, annak van ilyen-olyan pártkötődése. Azt tiszteletben kell tartani, nem ekézni, lehülyézni, megalkuvónak minősíteni érte. Itt egyes emberek vannak, akik párt hovatartozástól függetlenül lehetnek jók és rosszak. Tesznek és nem tesznek. A mutyi és holdudvara csak keveseket illet meg. Nagyobb része bivalybasznádi napszámos. Nem kell őket lenézni. Ezt választották. Munkát, családot, megélhetést. Rangot, pozíciót kemény évek munkájával szereztek, nem másokat kijátszva kerültek a hatalom közelébe, majd zuhantak védőháló nélkül a semmibe. Nem fognak egykönnyen hitelt adni ennek a semmi jövőképet fel nem rajzoló a FB-on bohóckodó, nyugdíjasok szépnapjait tartalommal megtöltő, de lényegében értelmetlen tevékenységnek.

      Törlés
    2. Bizony a NAP története lázálom lesz minden kollaboránsnak.

      Törlés
    3. :) És az, hogy ki a kollaboráns, majd a Te rögtönítélő bíróságod dönti el? Az Isten óvjon minket attól, hogy valaha is tényleges hatalom kerüljön a kezedbe.

      Törlés
    4. Ennek eldöntését bízzuk tán a Népre, nem? Demokráciában úgy szokás: mindneki elmondja szépen, mit tapasztal, aztán majd kialakítja a saját gondolatait meg döntéseit azzal kapcsolatban. Ja, 10 évig tényleges hatalom volt a kezemben a Nyolckerben, nem úgy emléxik a kerület, mint zsarnokra :D

      Törlés
    5. Hagyjad már Ibolykát Gábor!
      A Nyockerbeli ámokfutásod és annak utóélete mutatott meg téged igazán és váltál mindenki számára elfogadhatatlanná!
      Amúgy meg Te összekevered Zsuzskát,Zsuzsát Nagyit, Tündibündit, Balogtibcsit, Kis István K-rettenetest, meg az OGYM "Jeanne d’Arc"-ját a Néppel! :DDD

      Törlés
    6. Most kicsit kiröhöglek, bocsi. :D

      Törlés
  7. összesen kb. 40-en
    hogy abból hány az érdeklődő győri?
    No az bizony nem tudható!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi tudjuk, és az épp elég. :D Indul a banzáj Győrben, lesznek meglepik rövidesen. ;)

      Törlés
    2. Már most is meglepődtünk, hogy a több mint 100 Budapesti tagotokból csak 40-et sikerült leutaztatnod Győrbe, hogy meglegyen a tömeg.
      Csökken a nimbuszod vazze!
      Kapd össze magad!

      Törlés
    3. Reménykedjetek, minél tovább tartjátok a fejeteket a homokban, annál könnyebben ér oda a leopárd :D

      Törlés
  8. http://tuaregblog.blogspot.hu/2015/05/a-jobbik-gyenge-pontjai.html
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikal? Lózungok nélkül ! 6-7 mondatban ! Az ellenzék szidalmazása helyett Te mit csinálnál azért, hogy a népek megértsék, hogy miért nem okos, ha jobbik kerül kormányra?
    Meg mered ezt tenni? Mert az ellenzék szidalmazásával semmit nem mondasz a népeknek!

    VálaszTörlés
  9. Egyet mégis! a jobbik a jobb---mondod minden szavaddal
    :(
    Ezért vagyol Te csapdás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan ezt írtam én is, a "Jobbik gyenge pontjai" cikkhez!
      Tuaregnél a cím csak ritkán van összhangban a tartalommal! Nem foglalkozik a Jobbikkal, csak az ellenzéket ekézi, attól szeretne csak szavazatot elszedni.

      Törlés
  10. Persze Ottika, mint az közismert, Fidesz-CIA-Putyin-Moszad ügynök vagyok, a fölösleges törlendő. Azt meg bízd a népekre, hogy miról mit gondolnak, és mire figyelnek, ugyanis mi vagyunk köztük, míg Te itt netezgetsz. ;)

    VálaszTörlés
  11. Szóval bátorság meg nincs!
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ottika élőben is el szoktam mondani, nem gondolod hogy hülyét csinálsz magadból, mikor netes nickként kéred rajtam számon a bátorságot, aki terepen van 10 hónapja? :D

      Törlés
  12. Most már napok óta figyelem az itt Fikázókat, hátha másra is képesek.
    Mondjuk ha beszámolnának arról, hogy egyáltalán Ők eddig mi mindent tettek a mai fasisztoid diktatúra ellenében, valószínűleg semmit.
    Úgyhogy most Nekik csupán annyit mondok: Ne Ugassatok!

    VálaszTörlés
  13. az a baj, hogy senki se tett! gábor is csak dícsérte a jobbikot! igaz úgy, hogy közben elmodta ő a kemény csávó, az ellenzék szar , mert a nagyszerű jobbik ellenében nem lehet semmit sem tenni! :(
    Ezért van ittend Gábor által az egész eredetiből fordítva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a NAP, az OGyM tagjai ott a városháza előtt, Győrben, -- mind a kb. negyvenen,-- nagyon fegyelmezettek. Ennyiszer végighallgatni ugyanazt! Semmi új! Folyik a Jobbik dicsérete! Ahogy Gábor beszél róla, az már = a dicsérette! (Egyre jobban erősödnek, ami nem csoda, mert tudnak a nép nyelvén beszélni, ott vannak köztük, segítenek a napi gondok megoldásában.... stb. ) Az ellenzék meg ekézve van folyamatosan. Ám, nem azért, mert nincs elég képviselője a vidéki kisvárosokban, falvakban, -- vagy ha igen nem teljesít megfelelően,-- hanem mert Gyurcsány F. pl. nem támogatta személyes megjelenésével az OGyM-et, pedig azt mondta, majd odanéz. ( Igaz, már sokan, és százszor leírták, miért nem tehette, de az nem számít. Az sem, hogy a DK vezetősége dönt ebben, nem a vezető maga. ) Karácsony Gergely sem véletlen nem ment oda mégegyszer, bár megígérte. Az MSzP-ről meg ne is beszéljünk, hiszen még a Gulyás-család magánéletébe, kapcsolataikba is belemászott az " oknyomozó." (??) Gulyás Balázs tüntetésszervezői képességét is a földbe döngölte, miután később "csak" 4 ezer embert tudott mozgósítani. ( Mi meg örültünk, ha 200 fő összejött a szombatonkénti seregszemlén! Miről beszél Gábor? Több száz fő?! Igen, ha más szervezett a Kossuth térre! Pl. A szurkolók (kemény mag) tiltakozása, Gulyás Balázsék egyszeri, Kossuth téren történt tüntetés lezárása, Kész Zoltán kampányzárása. (Ott voltam! ) Hát a NAP? Miért Győrben akart téríteni? ? Mindenki előtt ismert, hogy a Jobbik térhódítása nem a nagyvárosokban veszélyes! A kis -és középméretű városokban, a nagyközségekben, falvakban, ott igen! ( A Bivalyb. méretű helységekben. :D D ) Tapolca, Devecser, Ózd... stb. Az ország lakosságának nagyobb része ezeken a helyeken él! Miért nem ott "világít" a NAP? S hol vannak a NAP- programok? Az oktatási, egészségügyi, gazdasági...stb. (Azért az a bizonyos Gábor féle "semilyen" ellenzék ezt felismerte! A DK és az MSzP sem Szegedre, Győrbe megy, hanem ahol tényleg veszélyesebb a Jobbik!) Figyelemmel kísértem a győri eseményeket, hát... siralmas volt a szereplés. Gábor "szónoklata" pedig a hallgatóság, és az övéi előtt,--zsebretett kézzel,-- ráadásul tiszteletlen is volt. Olyan Orbán-féle póz. A téma meg elcsépelt, ezáltal unalmas.

      Törlés
    2. Nyüzsögnek a DK-s trollok. Ekkora a betojás, lányok?

      Törlés
    3. Már mióta hívjuk a Gábort Bivalybasznádra egy kis valódi vidéki levegőt szívni...
      Egy hétre öve a vásártér.
      A pottyantós szeletelt újságpapírral feltöltve...

      Törlés
    4. http://kepkezelo.com/images/97o68befht6vps3dcjgi.jpg

      Törlés
  14. Itt Bivslybasznàdon nem az a bajunk a fideszistákkal,hogy "fasisztoidok"(azt sem tudjàk,hogy az mi-a hasonló szavakkal budapesti "kozmopolita"(de magyarul beszèlő) figurák szoktak dobàlózni.)
    Az a bajunk,hogy amikènt a 80as èvek kommunistà közé beállt az összes tolvaj szerencsevadàsz,most ugyanők és gyermekeik a "fideszesek".
    ÈS UGYANAZÉRT..
    Néhàny igazi ÉS PURITÀN "fasisztànak" tudnànk örúlni..
    (Igazinak,nem takonypóc Novàk Elődnek ès hasonloknak..)

    VálaszTörlés
  15. troll ide , troll oda a kérdés:
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal?!

    VálaszTörlés
  16. Jópárszor megtörtént. Náci. Ennyi elég?

    VálaszTörlés
  17. Egy kicsit talán hozzá tehetek: A jobbik története a polgári körökkel és a miéppel kezdődött. Valóban remekül csinálták, szépen nyalnak ide-oda, gyerekeket, kutyákat etetnek, közben a betyárok meg masíroznak, amúgy pedig zéró szakpolitikusok nulla programmal ugatnak szintén hol ide, hol oda. Pontosan azt mondják, amit a nép hallani akar. Nem csoda, hogy a csuti csau is átvette a szólamokat. Amikor a Kossuthon egy jobbikfan elkezdte a térítést, megkérdeztem, hogy vona hová tervezi az első cigány gettót, és mikor kezdi el összegyűjteni őket? Na erre nagy kuss volt... Mert azt nem gondolom, hogy kinevezi bárhová őket vezérigazgatónak...De még normális munkát sem fog oda vezérelni. Persze azt sem tudta megmondani, hogy az EU után akkor most az iráni gárdát, vagy az orosz hadsereget akarják behívni a védelmünkre, ha éhes német menekültek akarnak minket lerohanni, mert itt sokkal jobb lesz a szakrális magyar királyságban élni... Persze király az nem lesz, és azt sem tudta megmondani, hogy vona és gárdája éppen hol jelöli ki a Duna parton azt a szakaszt, ahol a felesleges embereket bele lehet lőni... Szóval csak hallgatott és aztán elballagott azzal, hogy akkor is a zsidóvilágpénzügyiösszeesküvés...Szóval nem bonyolult, a pesti értelmiség meg csak vegye a baba hintőport, mert bepállik a seggük a fotelban, és a végén még az összes eszet szétosztogatják... Amúgy pedig kell az a húsz ember is Győrből, mert az országos terveket negyven pestivel nem lehet véghez vinni, csak elkezdeni. De elkezdeni azt lehet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Joseph
      Sajnos, ez az. Negyven pesti, húsz győri... Nem kelt fel a NAP nyugaton. ( Azért meg lehetne próbálni Tapolcát, Devecsert is, nemdebár? Ha már a vezetőtök ragaszkodik a nyugathoz.) Keleten szeretne a nap továbbra is felkelni! Ott kéne tevékenykednetek, a Jobbik ott erősebb, tudjátok magatok is.Hogy az ott élők,-- ahogy szokták mondani,-- "ne csak nézzenek, de lássanak is!" Azért kellene a Jobbikról bővebb jellemzés is annál, hogy: "nácik." Sokan azt sem tudják, ez mit jelent! Főleg keleten! Meg kéne magyarázni majd a képzetleneknek.Ami meg a "hintőport" illeti, vagyunk ám jópáran, akik fel szoktunk kelni a fotelból. Igaz, nem akárki(k) kedvéért. Programnélküli pártokért, csoportosulásokért... természetesen nem. Olyanokért sem, akik azokon a helyeken "térítenek", ahol erre nincs is szükség, ahol viszont a beszélgetés, a meggyőzés égetően fontos lenne, azokat a helységeket meg messze elkerülik.

      Törlés
    2. Anikó kedves, annak idején nem én hívtalak, hanem magadtól jöttél, nemde. Úgyhogy legalább egyszer ne cáfold saját magadat egy bekezdésen belül. ;)

      Törlés
    3. Józsikám bmeg kezdesz elszállni Magadtól! Lassan nagyobb Netes felületre lesz szükséged, mint a Vezérednek! Professzor vagy, taníts még! Ahhhh :D :D

      Törlés
    4. Gábor
      Mindenki magától ment, ez nincs cáfolva. a többiek is én is, mert hittem benne! Aztán magától el is ment a 90 %-a, vagy kidobtad. ( véleményegyezés hiányában, vagy megvádolva olyannal, amit nem tett, ( nem is tudott megtenni, mert nem is értett hozzá :)) ), választás elé állítottad, összeugrasztottad őket, leminősítetted, árulónak, trollnak tituláltad...stb. Lehetne folytatni, de minek? Most is azt mondom, sajnálom, hogy nem az lett a mozgalomból, aminek indult.

      Törlés
  18. ..a jobbik(bár fityess közeli ) a többi ellenzékhez képest tud "újat"adni a NÉP-(egy részének) akik mindenben reménykednek,talán maguk sem tudják mit akarnak ,ide-oda csapodnak,amíg a választók fele tudatos szavazó(elvhűség,anyagi szempont ,karrier )addig a másik fele vagy nem szavaz vagy ha igen akkor a szépet,nagyot mondó,újat ígérő ,mindegy ,hogy ki az.A jobbik az a párt aki összeszedi a rózsaszín szemüvegen át néző választókat(hirdetik Nagy- Magyarország,kunn béla,szállasi ,horthy gondolatokat),de nem látják ennek a végét a fityess által csinált nyomor, velük nagyobb lesz.Amíg nem lesz egy olyan ember aki a NEMZETET képes összefogni addig a NÉP ide-oda sodródik ,a párt vezérek s köreik jól élnek ebből a NÉP tovább nyomorog..Sajnos ilyen ember 150-200 évente születik ,addig pedig a szélhámosok, zsarnokocskák ,(orbán,vona stb) uralják az országot ..

    VálaszTörlés
  19. Joseph!
    Mit saccolsz, abból a 20 győriből mennyi lesz, mire bejegyzik a pártot?
    5?
    Sok! :))

    VálaszTörlés
  20. Jóreggelt,Demokratàk!
    Vàrjuk a Vezér (van kinek Gabesz) mai iránymutatását.
    Új nap,új reménysèg.
    Kivancsiak lennénk nyuszika 57 véleményere is,és Noszticius Juditéra is.A Cahesznè is nagyon szükszavú.Itt Bivalybasznádon a keményen dolgozó kisemberek szomjúhozzák az igét,bár a sok nàcizást nem nagyon értik.Valami kézzelfogható program sem ártana.

    VálaszTörlés
  21. Gábor én régtől kérdezgetlek . elég régtől :) Ki is tiltottál minden csoportodból már a beindulás első napjaiban :)
    Mondjuk azt látom, hogy kifejtetlen fogalmakkal jól tudsz operálni :) //náci//
    De
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal?!
    Miután programjának döntő része már megvalósult a fidesz által.

    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal a megvalósultak mellett?!


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem ismered a náci szó fogalmát, mert szerinted ki kéne fejtenem, akkor guglizz egyet, sokat segít majd.

      Törlés
  22. Megtettem, de azért bizony fejtsd csak ki Te! Mert máskülönben igazzá válik a tétel:
    Azért szidod az ellenzéket és az ő pártjait elitellenesen, 25 évezve, hogy felmutathasd, hogy micsoda nagyszerű a jobbik.
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal ?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ottilia, csak azért kotyogok közbe, mert úgysem kapsz választ. Volt itt már erről többször kifejtősdi. A lényeg: a Jobbik olyan propaganda hadjárattal nyomul, ami ellenzékként szimpatikus a tömegnek, azonban ezt egy olyan párt teszi, aki cigány és zsidó gyűlölő, fasiszta eszmékkel. Tehát, ha egy rákos sejtből véletlenül 95D mellbőségű gyönyörű cicik nőnének ki, biztos minden pasi megbámulná, mert szépek, de az attól még rák. És áttétet ad. Érted? :)

      Törlés
  23. Persze! http://hu.wikipedia.org/wiki/Jobbik_Magyarorsz%C3%A1g%C3%A9rt_Mozgalom kezdetektől.
    Akkor is mikor Gábor még azt hitte az a feltörés útja :)
    Én mégis Gábort kérdezem!
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal ?!

    VálaszTörlés
  24. Ottilia.Nem fogja..Majd jól ledékàsoz (az amolyan kurvaforma?) a Vezetö.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  26. Nem először tenné :)
    Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikkal ?!

    VálaszTörlés
  27. Azt mondja egy győri nőismerősöm, hogy nem fog menni a dolog. Miért? Mert a Gábor csúnya. Rókaképű. A hangja is csúnya.
    Hááát én nem tudom. Engem nem zavar, - ha nincs rajta a sárgacsíkos sapkája. :)

    VálaszTörlés